ambrózybáróesetei
böszörményigyula
értékelés
könyvmolyképző
krimi
romantikus
történelmiromantikus
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei 2.) - Értékelés
Böszörményi Gyula tavaly decemberben levett a lábamról a Leányrablás Budapesten című regényével, így nem is volt kérdés, hogy idén januárban folytatom a könyvsorozatot. Az Ambrózy báró esetei második kötete, A Rudnay-gyilkosságok már egy sokkal összetettebb, ezer szálat mozgató krimi volt a javából, ami azonban a fő történetszálat nem vitte tovább... Ebből kifolyólag tehát az első kötetben leleplezett nagy titok és ezernyi rejtély hátterére sem derült fény, ami egyébként korántsem probléma, ám nem árt, ha az olvasó egy lassú folyású történetre készül, ahol a fő szálat ezernyi újabb rejtély és bűnügy hátráltatja majd...
Noha Ambrózy báró világában jómagam még igencsak új, friss húsnak számítok, több ismerősöm is azt a visszajelzést adta, hogy ez volt az a kötet, ami igazán beszippantotta őt Gyula bátyó történetébe, s lett a kedvence... Nos, én, mint mint mindig, most is kakukktojás leszek, ugyanis számomra A Rudnay-gyilkosságok nem tudta felülmúlni az első részt... S hogy miért? Mondhatnám hogy azért, mert nem vitte előbbre a fő cselekményszálat, de ez azért korántsem igaz, s a válasz ennél jóval összetettebb... Nézzük is meg közelebbről akkor ezt a második kötetet!
"- Arisztokrata detektív? - szaladt ki az igazgató száján
a megvető kiáltás. - Hát hová nem züllik a világ?!"
A történet ismét két szálon fut tovább...
Elsőként mindjárt a tűzhalált halt Gerlice, azaz Hangay Emma múltjának további történéseibe nyerhetünk bepillantást, ahol szempillantás alatt megtudjuk, mi is történt a lánnyal a cirkusztűz után. Emma szála szépen folyamatosan halad előre, míg végül elér a jelenbe, ahol az idősík a regény vége felé szépen összeér, csupán a sakkbábuk maradnak egymástól távol a térben...
Emma hányattatott sorsa még a jelenben sem ér véget*, a lány a Tabán legmélyebb poklának bugyraiba kerül, egy soha nem látott egérfogóba, ahonnét úgy tűnik, nincs menekvés...
Emma szála mellett, főhőseink története néhány héttel az után veszi kezdetét, hogy Mili búcsút intett az édesapjának. A lány immár az Ambrózy-villa lakója, ahol arra vár, hogy Richárd, ígéretéhez híven megkezdje a nővére utáni kutatást, illetve kiderítse, ki állt a leányrablás hátterében, minek az lett a következménye, hogy Emma életét vesztette...
Igen. Mili, s immár a családja is abban a hitben van, hogy Emma tűzhalált halt, mely hiedelmet néhány nyugodalmas hónap elejéig maguk az elrablók is osztanak. Richárd azonban nem foglalkozik Emma ügyével és minduntalan keresztülnéz Milin is, aki egyre inkább kezdi elveszíteni a türelmét...
A fülszövegben hirdetett sah látogatása és Budapest felbolydulása azonban némiképp tévútra csalja a gyanútlan olvasót, ugyanis ez a történetszál kb. öt oldal után ki is van végezve - mely ugyan folytatódik majd a 2,5. részben, ám itt tulajdonképpen teljességgel lényegtelen...
"- Na de báró úr! - most tényleg
megsértődtem. - Minek néz maga engem?
- Örökké kíváncsiskodó, nyughatatlan kishölgynek,
aki folyton épp az ellenkezőjét teszi annak, mint
amit kérnek tőle - felelte tárgyilagosan..."
A bűnügyek között látszólag semmi összefüggés sincs, hovatovább azonban még értelmük sincs, ám a zseniális aggyal megáldott bárónk pillanatok alatt megtalálja a közöttük lévő kapocst...
Mivel Richárd eleinte levegőnek nézi Milit, a lány radikális lépésre szánja el magát, míg végül a makacs báró kénytelen lesz belevonni a nyomozásba és társául fogadni a lányt, aki női megérzéseinek köszönhetően bár jó irányba halad, mindkettejük életét veszélybe sodorja...
Mili meggondolatlansága felkelti a Tabánban lapuló gazemberek figyelmét, míg végül egy olyan ördögien zseniális bűncselekménysorozat titkainak feltárása veszi kezdetét, ami nem csak hogy megoldja a régi bűnügyeket, de össze is hozza az eddig két szálon futó cselekményt...
"...a világ legbarátságosabb fészke volt, ám elhagyatottá
válva kezdte egy skót kísértetkastély nyughatatlan,
idegborzoló tulajdonságait ölteni."
"- Úgy látom, Mili kedves - szólalt még végül Agáta
mama... -, hogy magát meg a fiamat még erre a néhány
napra sem lett volna szabad felügyelet nélkül hagyni."
A Rudnay-gyilkosságok ízig-vérig krimi a javából! Gyula bátyó kétségtelenül zseniálisat alkotott, s úgy hiszem, a történet minden krimirajongó szívét őrülten megdobogtatta! ❤
Számomra azonban mégsem volt az igazi...
Bár a történet kétség kívül grandiózus, némely részét kissé túlírtnak éreztem. Noha a fő cselekményszál tulajdonképpen nem igen mozdult előre, ezt álmomban sem merném felróni hibának, hisz örülök annak, hogy egy új, szeretett világ részese lehetek még sok-sok köteten át - ám! - fontos megjegyezni - a túlírást és a huzavonát nem szeretem és egy idő után elfogy a türelmem...
Nem! Ezzel a kötettel nekem más volt a problémám...
"- Attól tartok, gyermekeim, nekem most asztalt kell
bontanom. - Tekintete a feltrancsírozott kuglófra
vándorolt. - A sült kissé megfeküdte a gyomromat,
így sajnos Hauptmann felügyelő holttestéből
már egy falat sem menne le a torkomon."
Noha a női önállóság és a korai feminizmus szele már az első kötetben is felütötte a fejét, itt már kezdett olyan méreteket ölteni, ami nálam kinyitotta azt a bizonyos bicskát a zsebemben...
Mili rendkívül okos, bátor lány, akit korántsem kell félteni, s kivívja ő a magának járó tiszteletet.
Bekerül azonban a képbe a kor egyik legnagyobb botrányhőse, Erdős Renée, kinek szájából olyan dolgok hangzanak el, amik miatt legszívesebben falhoz vágtam volna a könyvet... Megjegyezném, Agáta mamát sem értem, miért szorgalmazta ezt a barátságot...
Milinek nincs édesanyja és a nővérét is halottnak hiszi, így nincs vele egykorú, vagy kissé idősebb női társasága, akivel beszélgethetne a férfiakról és a szerelemről, de kérdem én, sőt könyörgöm! Miért egy olyan nőt kellett mellé tenni, aki fűvel-fával összemelegszik, s olyan dolgokat mond neki, amit egy Milivel egykorú, tisztességes lánynak még nem lenne szabad tudnia...? Mili tizenhét éves és abban a korban szerencsére a legtöbb nőtől és fiatal lánytól távol állt az, hogy mindenkinek széttegye a lábát... De rendben, legyen, beszélgessenek arról, hogy ne hagyja magát alsóbbrendűként kezelni - ami úgy érzem, Milinek megy Renée tanácsai nélkül is. De az, hogy a férfiakról már megint olyan hangnemben beszéljenek, ami teljességgel lealacsonyítja őket, hovatovább végtelenül sértő Richárdra nézve, azt már nem tudom jó szemmel nézni...
Néhány tanács és "baráti jószándék", nem beszélve némely eléggé furcsa kinyilatkoztatásról komplett idiótát és töketlen hülyét csinál Richárdból, akinek egyetlen bűne, hogy az akkori korszellem szerint nem egyenrangú félként tekint a szoknyás személyekre, ami valljuk be, akkoriban tényleg így volt és rengeteg nőt nem is érdekelt, hisz boldog életet élt...
Nincs semmi baj a feminizmussal, míg az nem csinál hülyét a férfiakból!!! Mint ahogy manapság is már a nő legyen a mindenek felett álló atyaúristen. Nekem ennyi feminizmus már túlontúl sok...
Könyörgöm, ne tanítsuk már arra Milit, hogy csavarja az ujjai köré Richárdot úgy, hogy közben az teljesen bolondot csináljon magából, ne kelljen már a bárót úgy betörni, mint valami lovat, mert most csak egy csiszolatlan gyémánt és ne degradáljuk már le a férfi mivoltját!!! És igen, ne tanítsuk már Milit arra, hogyan tegye szét a lábát, mert egy tisztességes nő abban a korban nem csinált ilyet! /Áldom Milit, hogy van annyi esze, hogy nem alacsonyodik le Renée szintjére.../
És igen, van, aki ezt így látja, akit ez zavar, aki nem a mai kor feministája, de önálló, erős nő, mégis szereti, ha a gyengébbik nem abban a korban az is marad, ahol még szerepe szerint az volt... /Lehet rám dönteni az asztalt... ^^/
Egy szűz lánynak a gerjedelemről való túlnyújtott prédikálás teljesen szükségtelen volt, pláne, hogy nem is érti, s bizony hiába pattogtak, forrongtak a nők, abban a korban a férfi volt az úr és punktum...
"- És a migrén? (...)
- Tanulja meg, aranyom, hogy egy igazi művésznőnek
akkor fáj a feje, amikor engedélyt ad rá!"
Ha már a negatívumokkal kezdtem, akkor maradok még egy picit ennél a nem túl hálás résznél... A túlzott feminizmus és "hülyévé tétel" mellett a másik negatívum, amit felróhatok a könyvnek, az a rengeteg lábjegyzet.*
Tökéletesen megértem a lábjegyzetek használatát. Gyula bátyó rengeteg olyan régies szót használ, melynek a fele mára már feledésbe merült, s a könyv célközönsége bizony eléggé fiatalka ahhoz, hogy tudja is ezek jelentését. Én a magam lassan harminckét évével, rengeteg régi magyar könyv ismeretével a hátam mögött azonban a felét a hátam közepére sem kívántam, hiszen tisztában voltam a jelentéssel. Nyilvánvalóan rengeteg korabeli szleng és argó volt, amit én magam sem ismertem, s ezek esetében kifejezetten örültem annak, hogy megmagyarázásra került, mi mit is jelent, ám rengeteg, tényleg rengeteg olyan alapvető kifejezés volt megmagyarázva, amit még mindig nehezemre esik elhinni, hogy nem ismernek a fiatalok...
A régies szavakon túl azonban ami leginkább megakasztó, az a személyekhez kötött lábjegyzetek sokasága, amiből néha sokkal több van az oldal alján, mint maga a cselekmény... Borzalom. Komolyan, én értem, hogy a karakterek egy része élő ember nevét kapta/élő emberről lett mintázva és/vagy túlgondolva, de egy alapvetően fikciós történetben halálosan nem érdekel, hogy ki élt, ki hol lakott és mit csinált... Nem érdekel, így a végén már meg se néztem és el se olvastam ezeket az információkat, mert hidegen hagy, hogy élt valaha egy ilyen személy, de egyébiránt minden, amit róla olvasok, az teljes egészében Gyula bátyó fantáziája. Ez érdekel, a történet, a szerep, amit a zseniális író úr megírt, nem az, hogy ki hol lakott. Mivel könyvet olvasottnak csak úgy jelölök, hogy első bötűtől az utolsóig elolvasom, a regény végén visszatértem és becsületesen elolvastam a lábjegyzeteket is, de megmondom őszintén, semmivel se lettem velük okosabb (kivéve a régies, ma már nem használt, általam ez idáig nem ismert szavak jelentését).
*Örömmel láttam, hogy az utószóban erre ki is volt térve és nem csak engem akaszt meg. ^^
"- Ölni úri módon is lehet..."
Úgy vélem, a lábjegyzetek sokasága legyen a legnagyobb problémám egy könyv esetében, de a túlzott feminizmus és a már a távolban közeledni látszó klisék kissé félelmet keltenek bennem a továbbiakra nézve... A 2,5. kötet értékelésével hamarosan jelentkezem, amit előre bocsájtok, hogy imádtam, ám a harmadik kötetnek már picit félve kezdek majd neki néhány napon belül...
Miért is?
"- Ezt se feledje itt, báró úr - szólt végül Gáspár bácsi,
bekecséből hatlövetű revolvert húzva elő.
- Ennyire rossz volna a Rémiben a kiszolgálás? - mosolyodott
el Richárd, és nem nyúlt a fegyverért."
(…)
- ...Legyen őkelme a likas, ne a báró úr.
- Köszönöm, Gáspár bácsi, de a botom nekem épp
elég - hárította el a fegyvert Richárd. - Inkább
tartsa magánál, mert ennek a háznak az igazi kincse
odafönn duzzog, őt kell védeni."
Richárd ebben a részben is a szívem csücske volt ❤, ám van néhány szál a múltjában, amitől eléggé félek... Bevallom, hogy az első rész olvasása közben, de még a második kötet körülbelül feléig is, reméltem, hogy a férfi hiányzó karja mögött egy balul végződött nyomozás áll, ahol Richárd túlontúli magabiztossága és felelőtlensége miatt olyan veszélybe keveredett, aminek az lett az eredménye, hogy elveszítette a karját...
Nem mennék bele a részletekbe, milyen véres párharcok is játszódtak le a szemem előtt, ám most nagyon úgy tűnik - ahogy az egyik barátnőm is mondta -, hogy igencsak elszaladt a fantáziám, merthogy a háttérben nagy valószínűséggel ennél sokkal klisésebb dolog áll - egy nő...
Amiben én úgy, de úúúúúúúúúúúúúgy bíztam, hogy nem ahhoz lesz köze...
Doktor Kalimurti és Tarján Vili elszólásai alapján azonban az én morc báróm múltjában bizony van egy nő, akinek valamiféle köze van ahhoz, hogy Richárd ma olyan, amilyen...
Erre nem számítottam, mivel Richárd kvázi utálja a nőket és lenézi a gyengébbik nemet, tehát eszem ágában sem gondoltam volna, hogy ő halálosan belebolondult volna valakibe, akivel aztán, ill. a múltban történt valami, ami erre az ösvényre terelte a személyiségét...
Mindez persze pusztán spekulálás a részemről, hiszen nem tudunk semmit, de félek, hogy a legnagyobb klisé tűnik majd fel a múltból, s én úgy bízok benne, hogy Gyula bátyó ennél sokkal kreatívabb volt, hiszen ismerjük, milyen remek író is ő...
Kíváncsi leszek, a gyanúimból és elképzeléseimből mi fog megvalósulni, hisz Richárd megfejethetetlen rejtély számomra...
A regényben ezen a ponton már megjelent a romantika, hisz Mili - bár azt hiszem még maga sem tudja igazán, de beismerni végképp nem ismerte még be magának - már beleszeretett a férfiba, aki néhány jelenetben viszonozni látszik ezt az érzést, vagy legalábbis megmutatkozik rajta, mennyire szereti és félti is ezt a szeleburdi kislányt, akármennyire is nem szeretné ezt érezni iránta... Ám mikor már az ember azt hinné, hogy talán tényleg így van, az író úr csavar egyet az egész történeten, visszaviszi a karaktert a rideg szobor fázisába, a pártfogó szerepébe, míg a kötet végén beleülteti a "báty" trónusába... Én pedig csak remélni tudom, hogy Richárd tekintete nem Emma miatt oly felhős és ábrándos...
Furcsa és megfoghatatlan férfi ez a mi bárónk, aki néha úgy tűnik, féltékeny Tarján Vilire, amiért az bírja Mili feltétlen bizalmát, máskor azonban ennek semmi jele sincs... Vagy vegyük példának okáért AZT a mosolyt... Én értem, hogy ez nem egy alapvetően történelmi romantikus, hanem inkább krimi műfajba sorolandó mű, de ez a huzavona ez engem kikészít... ^^
Mili
Mili ebben a részben is hozta a hozzá fűzött reményeket, ám a Renée-hez fűződő barátsága és a túlontúl feminizmus irányba elmozduló magatartása levont egy picit a fényéből...
Bár továbbra is okos, csavaros eszű és ügyes, bátor lány, sokszor egészen esztelen, nem hallgat a jó szóra és a figyelmeztetésekre, s ennek a báró issza meg a levét... Néha úgy éreztem, egy picit visszafoghatná magát és nyugton ülhetne, ám ez a lány egy valódi forgószél... ^^
Makacs, önfejű és a veszélyre fittyet hányó természete miatt kicsit úgy éreztem, hogy csoda, hogy soha nem történik vele komolyabb rossz, s bár női főhős mivoltja végett természetesen a csávából mindig kikerül, s isten őrizz, hogy komoly baja történjen, mégis úgy érzem, még ha nem is szeretem Emmát, ez kicsit túl éles kontraszt már közöttük...
Mélyebb érzései Richárd iránt itt már szépen megmutatkoznak, bár ő maga igyekszik nem is tudomást venni róla, hisz ez megijeszti őt, igyekszik hideg fejjel, józanul gondolkodni és cselekedni, ami becsülendő tulajdonság, s talán a legjobb lépés is, hisz megvédi a szívét egy nagyobb csalódástól...
"- Bolondnak lenni a fiatalok előjoga - mondta halk
sóhajjal. - Maguk ketten azonban kissé túlzásba viszik."
Emma
*ami bevallom, már egy picit idegesített is. Hogy lehet ennyire peches ez a lány? Mondanám, hogy mintha csak saját magamat látnám, a sors mindig összeesküdik szerencsétlen ellen, ám ennyi véletlen és ennyi kín, ami neki adatik, kicsit talán már túlzás...
Emma a második kötetben sem tudta megkedveltetni magát velem, ám az elején bíztam abban, hogy elér a fogadóba és végre "nyugodt életet élhet" (míg rá nem találnak...), távol a kíváncsi szemektől. Erre a szerencsétlen lány a Tabán legnagyobb mocskába jut, ahol ismét fogságba kerül, ami ezerszer rosszabb, mint az elrablása volt...
A regény elején nem sejtettem, hogy ez a szerencsétlen lány ismét kelepcébe szalad, s egy pillanatra le kellett tennem a könyvet, mondván, hogy "ez már nem lehet igaz"... Mit éreztem volna vajon, ha tényleg kedvelem a karakterét? ^^ Nem t'om...
Továbbra is úgy vélem, hogy Emma Richárd és Mili közé fog állni valamilyen módon, s csak remélni tudom, hogy a Tabánból hazatérő báró úr szemének csillogása nem a mi kis tündérleánykánknak szól...
"- ...Meglássa, Milike, a gonosz itt settenkedik valahol
a környéken, és hamarost megkujakol valakit közülünk!"
S hogy menjek el szó nélkül a gyilkosságok és a negatív karakterek mellett sem, hadd mondjam el, hogy maga a krimi szál valami eszméletlenül zseniális lett, ahogy maguk a gyilkosságok hátterében megbúvó szálak is.
A negatív karakterek kellően visszataszítóak és gyűlölnivalóak lettek, akik megérdemelték a sorsukat, ám úgy vélem, ennél hamarabb is elpatkolhattak volna... ^^
Az egész regény hangulatára rányomta a bélyegét a tabáni bűnbanda, a nyomorult Jenővel és a talán nála is rosszabb "kedves mamával", Hülnével az első sorban, akik miatt olyan torokszorító helyzetek álltak elő néha, hogy levegőt venni is elfelejtettem. ^^
Emma részei most sem lettek a kedvenceim, Gyula bátyó pedig igazán tudja fokozni a hangulatot, mikor kell az ő részeire váltani, mikor már "lerágom a tíz körmöm", mi történhet a főhőseinkkel... ^^
Az új szereplők közül a cigány lány Fecska karaktere volt az, aki kezdetben utált szereplőből átváltott egy szeretnivaló karakterré a szememben, míg Márika sajnos nem nőtt a szívemhez, ami már csak azért is baj, mert lesz egy kötet, amiben ő viszi majd a "főszerepet"...
"- ...a Donáth professzor úr úgy befoltozta azt,
mint varrólányok a gatyarepedést.
- Majd adok én neked fótozott gatyához hasonlítgatni
a mi drága úrfinkat - pattant előre Terka néni..."
Mindent összevetve úgy gondolom, hogy egy igazán erős folytatást kaptam, ami bár egy picit másabb volt, mint amire számítottam, összességében mégsem okozott csalódást. A fentebb leírt negatívumok miatt bár nem vagyok maradéktalanul elégedett, s egy picit félek a folytatástól is, bízom benne, hogy a történet továbbra is ugyanúgy el fog varázsolni, mint eddig tette. :3
További kedvenc idézetek
"- Gyerünk, kicsi liba, gágogd el szépen, hol találtatik itt levélpapiros és tenta..."
"- Akkor hát gyerünk - derült fel a tabáni gazember. - Úri kisasszony boudoirjában még úgyse jártam.
- Hol vagyok én úri, maga ló? - néztem felemás arcába. - Hisz biztos tudja, hogy Marosvásárhelyről jöttem, ahol apám könyvesboltot vezet.
- Attól a boudoirja éppoly fájintos lehet..."
Értékelés: 4/5 pergamen
Idézetek
"A tűz eszement, fékezhetetlen, vad szerető. Őrjöngve ölel, míg csak torz, elszenesedett förtelemmé nem válsz, s mikor már végképp nincs mit elemésztenie, életeddel együtt ő maga is örökre kihuny."
"A leány úgy érezte, immár eleven fáklyává vált, és rövid élete egyetlen szeretője, a tűz készen áll, hogy magáévá tegye őt."
"- Már értem. Ma éjjel téged akartak itt elemészteni, Gerlicém! - suttogta a jósnő. - Akkor hát legyen úgy! Tűnj el végleg, nyomod se maradjon."
"- Bécsukhatná mán végre, mielőtt kicsurran a taknyunk!"
"- A mádám nem bírja a szagunkat - kontrázott Helenka. - Büdös néki, hogy mi szerelembetegség miatt vagyunk itten, ő meg másér!"
"- Most nem magához jöttem, Jelinekné - felelte neki Hortenzia. - Annyit azonban saját tapasztalatból is mondhatok, hogy Jelinek segédírnok úr randa nagy bajt hurcolt be a maguk hitvesi ágyába."
"- Maga meg mit vernyíkol, mint a bagzó macska? A férfi mind ilyen: máshun lóbálja meg a botját, de annak ütésit végül mindég a feleség kapja."
"- Kardos - hajolt meg kissé a leány, így küldve örök feledésbe az eltűnt Hangay Emmát és a tűzhalált halt szegény Gerlicét. - Kardos Cecília."
"- Erőlteti a rossz nyavalya! Én csupán annyit mondok, a folyó sodrása ellen úszni bolondság. A szerelemnél pedig nincs erősebb folyam, nekem elhiheti!
"Szerelem - gondolta Cili keserűen. - Ahhoz két ember kell. Két szép, makulátlan szívű és testű ember.""
"Leisz Béla utászfőhadnagy aznap bizony megsérült, méghozzá duplán: vérzett a keze, ám mezt a sorsnak nem volt elég. Ráadásként a szíve is sajogni kezdett, midőn a nővérkére pillantott..."
"...a szívén ütött sebről akkor még sem ő, sem a nővérke, de tán még maga a főhadnagy sem értesült."
"Ha hirtelen fel nem ébred benne Hangay Emma, aki már rég elveszítette abbéli hitét, hogy vele bármi jó történhet."
"Kardos Cecília hinni akart neki. Hangay Emma félt tőle és kerülte őt. Gerlice pedig... Nos, ő örök álmát aludta a sírban."
"A férfi a maga harminckét évével épp a legjobb korban járt ahhoz, hogy megnősüljön, tán ezért is bízott annyira a rózsák és a papírhattyúk bűvös erejében."
"- "Ha meglátnád az embereket úgy, amint vannak, megundorodnál és undorodban megőrülnél" - mormolta Leisz Béla.
- Miszáth! - ragyogott fel Cili szeme. - Az egyik legkedvesebb íróm.
- Pedig ez a sora nem épp szívderítő.
- Viszont mélységesen igaz - szólt a leány komolyan."
"Az az ormótlan doboz most aljas útonállónak tűnt, aki lopva elrabolta titkait..."
"- Tudják, hogy élsz, Gerlice... Bocsáss meg nekem, te gyerek, hogy elárultalak."
"- Úgy - bólintott elgondolkodva a leány. - Biztos ez a "van is király, nincs is király" állapot az oka, hogy maga, ha kérdik, ad is feleletet, meg nem is."
"- Tudja, hogy van az: a férfiembernek kell néha egy kis szórakozás.
- Annak ott a preferánsz, a máriás, a biliárd és ízlése szerint a bor- avagy serital - ... - A nős férfinak ennyi járt, ám a többit - ... - otthon lelje meg!"
"Rettenetes ember! Makacs, zárkózott és végtelenül... Férfi!"
"Ahogy velem bánik, az külön megérne egy misét. A legtisztább, legtökéletesebb ablaküvegnek tekint, vagyis úgy néz át rajtam, mintha ott sem volnék."
"- Sajnálom, anyám, én nem járok kalapszalonokba, ruhaüzletekbe, sem a Stefániára korzózni - közölte kimérten az újságja mögé rejtőző Richárd. - Ahol én megfordulok, oda legtöbbször hölgyeket be sem engednek."
"- Ígérem, anyám, hogy amint öltöztethető babák, esetleg romantikus lányregények tolvajai után kell erednem, nyomban Mili kisasszony segítségét fogom kérni..."
"Én persze legszívesebben utánadobtam volna a csészét, amit korábban nem sikerült magára borítania, ám ebben a jóneveltségem sajnos meggátolt."
"- Ne vegye a lelkére, gyermekem - ... - Az ön különös lénye egészen összezavarja az én szegény fiamat, ezért ilyen... Hm, ilyen rideg és szenvtelen magával."
"- ...Sajnos azt hiszem, a kuglófból ennél többet kideríteni nem tudok."
"- Attól tartok, gyermekeim, nekem most asztalt kell bontanom. - Tekintete a feltrancsírozott kuglófra vándorolt. - A sült kissé megfeküdte a gyomromat, így sajnos Hauptmann felügyelő holttestéből már egy falat sem menne le a torkomon."
"- Kacsóját csókdosom, naccságos kisasszonka!"
""Hangay Emma halott. Íme, ez a fotográfia rá a bizonyíték. Mostantól sem magával, sem kisebbik lányával nincs többé dolgom. Szóljon hát a metszett karú bárójának, hogy nem szimatoljon tovább utánam!""
"- ...No, megyek is, nem zavarkodom tovább! Kezére csókom, máshun van dógom!"
"- Ne bosszants már te is - mordult Rudnay. - Úgy kellett nekem az a kitüntetés, mint üveges tótnak a hanyattesés!"
"- Jaj, báró úr, ne féltse már annyira az én érzékeny leánylelkemet! - ... - ...A lelkem égése pedig, ezt engedje meg nekem, hadd legyen csak az én dolgom!"
"- Várjék mán, maga kelekótya lipinkamadár, legalább a tejeskávéját hadd készítsem el!"
"- ...No, de azér' enni kell, mer' a végén még kecskebukát vet az a szép lelke, kifelé a száján, oszt fel e mennybe!
- Honnan veszi, édes néni, hogy az én lelkem szép? - nevettem fel.
- Látszik az a szeméből..."
"- Hoplicsek!"
"- Talán látott valami érdekeset?
- Inkább a helyzet volt különös - feleltem suttogva. - Ahogy egymást követve a sárga lapok fölé hajoltunk, hogy beírjuk a nevünket a könyvbe, miközben a portás figyelt, az épp olyan volt...
- Nos?
- Épp olyan, mintha egy templomban a szigorú pap előtt írnánk alá a házassági anyakönyvet.
Ambrózy báró karja, melyen a kezem nyugodott, megfeszült, ő azonban nem nézett rá, csak ennyit felelt:
- Könnyen lehet, Mili, hogy némi gyógykúrára ismét itt kellene hagynom magát a tébolydában."
"Bolondházba lépni olyan, mintha az embert egyenest az Alvilágba merülne alá."
"...és csak ekkor döbbentem rá, mily nagyon rettegtem az őrült gondolattól, hogy a cellaajtó, amit életemben másodszor zártak rám, immár soha többé nem nyílik ki."
"... - de annyi bizonyos, hogy az Orfeumban haláleset történt. mi több, már letartóztatás is foganatosíttatott, melynek áldozatja a méltóságos báró úr egyik igen jó barátja."
Ambrózy báró kezeihez!
Gyere tüstént az Orfeumba. Titkár főbe lőve. Tarján Vilmos újságíró letartóztatva.
Rudnay Béla
főkapitány
"- Szóval, ami odabe' van, az nem finom kishölgyeknek való látvány!"
"- Főkapitány úrnak alázatosan jelentem, Ambrózy báró úr megérkezett!
- Akkor küldje be, ökör! - üvöltötte Rudnay magából kikelve."
"- Richárd, kérlek, a kisasszonynak... - próbált tiltakozni a főkapitány, ám a báró nyersen félbeszakította.
- Hangay kisasszony velem van, és bírom az ígéretét, hogy nem fog elájulni.
Habár aligha emlékszem rá, mikor fogadtam meg ezt neki, vitatkozni eszembe sem jutott."
"Azzal kikerülve engem felrántotta az ajtót, és akkorát üvöltött, hogy a sarokban álló pálma levelei és Detrich detektív bajsza egyként rezzent meg."
"- ...Mi viszont szegényebbek voltunk a templom egerének bundájában lakó bolhánál is."
"- Az igaz, hogy a képe csinos - bólintott kelletlenül Jenő. - Más hibája van, azért nem lehet az Anna mellé állítani. Jaj, pedig ha két ilyen kokott futna nekem a placcon...!"
"- ...Ennyit, báró úr, ön is bármikor megtenne az öccséért...
- Nekem nincs öcsém - szólt hűvösen Richárd, egyértelművé téve, hogy ő bizony a kisujját sem mozdítaná a züllött rokonért."
"- Akkor hát mi történt?
- Állt itten egy férfi - motyogta vállát vonogatva a vice. - Korábban még sose láttam a képét. Nagydarab, úriember forma, abból a kikent-kifent fajtából, akitől a kisasszonyok térgye megroggyan."
"- Miféle rang, Agáta mama? Hisz én csak egy vásárhelyi polgárlány vagyok a papám könyvesboltjából!
- Téved, kedves. Maga immár Mogyorókeréki és Monoszlói Erdődy Agáta Mária Gobertina grófnő gyámolítottja. Vagy ha úgy jobban tetszik, az én fogadott leányom!"
"...miután Terka néni segítségével felöltöztem, és lementem a földszintre, meglátva engem Richárd olyan arcot vágott... Nem is tudom... A tekintetébe... Valami egészen új melegség és ámulat költözött, ami...
Hát igen, ami egy pillanat alatt el is tűnt..."
"- Ne tessen mán rólam olyat gondolni, hogy cibere vónék! Én akár a véremet is ontom a kisasszonkáért, ha arra van a sorsnak gerjedelme!"
""Ki lehet az a megátalkodott gonosz, aki egy leányt ily csöpögős időben titkos randevúra hív?""
"- Az ő haragja és jellemének minden különös vonása, amit kegyed önzésnek, rátartiságnak, ridegségnek nevez, mélyebben gyökerez, mint azt sokan gondolnák."
"- ...Ha sikerrel járunk, még az ő jeges szíve sem bírhatja ki olvadás nélkül."
"- Milyen költői hangulatban van ma, gyermekem..."
"- Néha félek tőle - szólaltam meg mégis... - Azt hiszem, Richárd gyűlöl engem.
- Gyűlölet és imádat - sóhajtott Agáta mama, batiszt kendőjével legyintve. - Ugyanazon tőről fakadó bolondságok. Mindkettőt szenvedély szüli, és míg a nevezett érzemény ki nem bomlik teljesen, aligha tudható, melyik is valójában. Mondtam már...
- Legyek türelmes - bólintottam hevesen. - Csakhogy Richárd kicsit sem könnyíti meg a dolgomat. Néha olyan... Nem is tudom. Annyira gonosz!
- Tőle ez a legtöbb, amit egy ifjú leány várhat - ... - Higgyen nekem: a többiekkel még ennyire se törődik."
"- A Rudnay-ügyek - ... - Már a második fut zsákutcába. Ma fel akartam keresni azt a Kasztnert, aki néhány hamis tanú segítségével olyan ügyesen kibújt a gyilkosság vádja alól, csakhogy a fickó meghalt. Hallottak már ilyet? Méltóztatott magát elüttetni egy villanyossal!"
"Amint hátát a szék támlájának vetette, arcán elégedettség terült el. Ekkor szinte szépnek láttam. Szépnek és veszedelmesnek."
"- A maga helyében, drágám, ezt a konyak ügyet én néhányszor még az orra alá dörgölném!"
"- Parancsoljon a naccságos úr - mondtam, épp olyan tónusban, miként egy cselédlány tenné. - És ha kívánni tetszik még valamit...
- Mili, kérem, elég ebből! - szólt rám kisfiús bosszússággal. - Tudom, a konyak... Ahogyan kértem..."
"- Önnek, kedves Mili, még csak tudnia sem volna szabad az olyan bukott nőszemélyek létezéséről, mint ez a Sozo Adelina. Meggyőződésem, hogy ha szóba állna egy efféle ledér fehércseléddel, az javíthatatlan károkat okozna az ön jellemében."
"- ...ha úgy véli, hogy a puszta találkozás egy orfeumi táncosnővel engem is nyomban az erkölcsi züllés útjára taszítana, hát közlöm önnel: súlyos tévedésben van! Jó'ccakát!... Ja, és ha nem akarja Terka néni szeretetét végképp elveszíteni, reggelre morzsát se hagyjon azon a tálcán! Na most jó'ccakát, naccságos úr!"
"- Na de épp egy kávéházban? Magányos leánynak az ilyesmi nem illendő!"
"- Tessen csak bémenni egyedül! Nékem a konyhában van dógom, hogy a villám pürkölné meg az összes pityókát, ami csak a világon találtatik."
"- Maga volna az a bizonyos Hamvasy kisasszony?"
"- És a migrén? (...)
- Tanulja meg, aranyom, hogy egy igazi művésznőnek akkor fáj a feje, amikor engedélyt ad rá!"
"- Korzózzanak velem az urak, ha jobb dolguk nem akad."
"Az én morc báróm kezdett az őrületbe kergetni. Mire gondol? Mi a szándéka? Miért változott rideg márványszoborból egyik napról a másikra olyan fafejjé, amelyik ugyan szálkás egy kicsit, így simogatni nem ajánlatos, de legalább elevennek tűnik?"
"- Így hítták a sarlatánt, ahogy mondani tetszik: doktor Kanmuri, a delejmester!"
"- Köszönöm, Vilmos, de mindkét szó jelentését ismerem - szóltam közbe. - Ne feledje, hogy egy könyvesbolt fölött nőttem föl!
- Bocsásson meg, igaza van. Tudja, Mili, olykor rám is hatással van az az általános férfinézet, miszerint a tollas kalapocskák alatt csipetnyi ész sem találtatik."
"- Azt hittem, aki a túlvilággal társalog és delejes kézzel gyógyít, az többet tud a tejbe aprítani - suttogta Tarján Vili."
"- Az idős kor tiszteletet érdemel...
- Még hogy tiszteletet! - ... - Az öregség, gyermekem, nem más, mint kín, gyötrelem, büdös kipárolgás és gyors elhülyülés. Kívánom magának, hogy a lelke előbb térjen vissza az Örök Körforgásba, semmint a teste betöltené az ötvenet. Fiatalon meghalni, kérem tisztelettel, áldás!"
"- A fűrészporba vércsepp hull - ... - Az aranyzsinóros frakk alatt az ifjúi szív egy este kétszer is meghasad, de nem! Ő, akit keres, nincs odaát vele! Ő itt maradt, és közel van. Bizony, nagyon közel!"
"- ...Menjenek inkább ahhoz az agyalágyult báróhoz, ő majd előadja maguknak azt a mezmeriánus kutyát!"
"...az én drága báróm épp most lett csudabogárrá kinevezve."
"- Asszonyom, mi ketten Ambrózy bárónak dolgozunk - vallottam be őszintén."
"- Mi készül itt, Terka néni? - ...
- Tárkonyos húsleves.
- Deszkából és szögből?"
"- Miért, mit jósolt a mi okos bárónk?"
"- Befejezné az ostoba kotkodácsolást, Mili? - dörrent rám Ambrózy báró. - Ez nem méltó magához! Inkább használja a szemét és a józan eszét, hisz már mindkettőről bebizonyította, hogy éles, mint a beretva."
"- ...Ja, és még valami! Holnapra a mamát és önt voltam bátor bejelenteni a Női Kaszinóba. Úgy vélem, épp itt az ideje, hogy megismerje a magasabb körök hölgyeit."
"- ...Arra viszont számítson, hogy magát, kedves Mili, a fejükben már rég sokan összeboronálták Richárddal, így vagy úgy."
"- Szegény kicsikém, ne aggódjék semmit! Miként mondani szokták: a kacska szárnyú pacsirta is éppoly szépen énekelhet, mint az egészséges.
Szerencsére ennél durvább megjegyzés "vőlegényem" hiányzó karjára nem hangzott el..."
"- Rossz ösvényre tévedt, kicsikém - ... - Ön még nincs férjnél, így nem is unhatta meg az urát."
"- Nem! - ... - Higgyen nekünk, gyermek, az a delejesség még nem magának való!"
"- Ez a női lélek rejtett dallama, mit férfi soha meg nem érhet..."
"- ..."Harcolni a vágy ellen hiábavaló!" Ez olyan... Olyan gyönyörű!"
"- Az egyetemeken fiatal férfiak is vannak - sápadozott Orczyné. - Én biz' sosem engedném közéjük a leányomat.
- Miként könyvtárba sem - ... - Azt mondják, ott számtalan sötét zug van a polcok között, ahol szintén idegen férfiak rejtőzhetnek.
- Kávéházba pedig, miként már mondtam, tisztességes nő sosem tenné be a lábát...
- Pedig én két napja is jártam abban, amit Ámorról neveztek el, és tessék, hölgyeim - fordultam körbe széttárt karral -, itt vagyok épen, erkölcseimben sértetlenül és egészségesen!
...
- Úgy vélem, hölgyeim, itt az ideje távoznunk."
"...arról, hogy ő Hangay Emmaként jött a világra, később Gerliceként távozott belőle, s aztán Kardos Cecíliaként feltámadott, továbbra sem szólt senkinek."
"- Bajt hoz reánk ez a tűzmarta lubnyi, majd meglássa a ténsasszony!"
"- Ha Fecska mellénk állna...
- Őt semmi más nem érdekli, csakis önmaga boldogulása. Romlott teremtés, a sár virága, ami szép ugyan, de mérgező."
"- Rosszul áll magának ez a zord harag, cseppet sem kedves Richárdom - mondtam fanyar mosollyal."
"- ...megoszthatná velem, mi böki a csőrét.
- A viselkedése, Mili!"
"- Tán bort is ittak?! - nézett rám mulattató rémülettel Richárd.
- Jaj, menjen már, maga bolondos! Legfeljebb ha csöppnyi ánizslikőrt."
"- Kénytelen vagyok megállapítani - szólt élesen Ambrózy báró -, hogy ön rossz hatással van az édesanyámra."
"Teljességgel hihetetlen és érthetetlen volt, ám abban a pillanatban mégis biztosra vettem, hogy Ambrózy Richárd báró fél valamitől!
- Csupán óvni szeretném magát - mondta..."
"- Ez az udvar valóban rendkívül sötét - ... - Akárki tervezte is a házat, a napfényt biztos nem tartotta az emberi élethez szükséges dolognak."
"Feltűnt, hogy a báró milyen különös gonddal tolta férje botjával az alsószoknyákat, hogy azok még véletlenül se érinthessék meg őt."
"- Nézd, Gizám, milyen hercig ez a goj fiatalember!"
"- Ezek szerint parancsa sincs, hogy minket molesztálhasson?
- Legfeljebb a lelkiismeretemtől."
"- Itt várjon - mondta ő, sétapálcájával a kapu melletti házfalra mutatva. - Legyen türelmes, és ne mozduljon innét, még magáért nem jövök!
Ezzel fogta magát, és úgy otthagyott, mint Szent Pál az oláhokat."
"- ...Oh, azok a zsebkendők, ingmellek és alsónadrágok! - A varrónő huncut mosolyt pillantott felém, én meg biz' fülig pirultam."
"- Emlékezetem szerint azt parancsoltam, hogy ne mozduljon a kapu mellől, míg magáért nem megyek - dörrent rám, miután elhelyezkedtem mellette.
- Tudhatná, hogy rosszul tűröm az utasítgatást..."
"- Bemutatnál minket egymásnak, kérlek - nézett Richárdra az öreg -, vagy oly irigy vagy, hogy bájos kísérőd nevét még előttem is titkolod?"
"- A dolog ennél bonyolultabb, mivel valódi szerelemről beszélünk...
- Jaj, kedvesem, húszon innen a leányok mindenhol és mindenben csakis a romlatlan, igaz szerelmet látják...
- Ebben az esetben Hangay kisasszonynak igaza van - kelt védelmemre a báró, amivel őszintén meglepett."
"- Fiam, egy polgármester nem kiscica - figyelmeztette az öreg detektív. - Én a helyedben nem cibálnám az oroszlán bajszát, főleg, ha épp a gyászát emészti!"
"- Maga most menjen szépen haza - ... - Nagyon kérem, Mili, most az egyszer hallgasson rám!
- Nem értem, mi van magával - ... - Olyan ideges és acsarkodó, mint egy bolhás kutya.
- Jó okom van rá - mondta. - Itt ez a levél. Anyámnak írtam. Kérem, bontatlanul adja át neki!
- Na de báró úr! - most tényleg megsértődtem. - Minek néz maga engem?
- Örökké kíváncsiskodó, nyughatatlan kishölgynek, aki folyton épp az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kérnek tőle - felelte tárgyilagosan..."
"- Kérem, Mili, vigyázzon magára!
Vajon mi lelte az én tökfilkó bárómat, hogy hirtelen ennyire aggódni kezdett értem?"
"Hogy úriember, sőt, talán arisztokrata, az látszott a fickón, de hogy a modora éppúgy hiányzik, miként a bal karja, az is biztos."
"- A kisasszonka tán meg akar gyilkolni minket? Egész nap a színét se láttuk, hírt se hozott magukról a szél, most meg elszentülés után árván, egymaga kocsizik haza? Hát azt hiszi, hogy bírja ezt a mi vén szívünk?
- Délelőtt a báróval voltam... - (...)
- Míg vele van, lelkem, addig nincs is semmi baj, hisz a fiatalúr az ürdüngtől is megvédené a kisnaccsádot. Na de valamikor a nap folyamán csak elváltak egymástól, hisz a báró most, akárhogy is lesem, nincs sehol!"
"Magam sem értettem teljesen, miért fáj ennyire Ambrózy báró bizalmatlansága és lekicsinylése, hiszen eddig jól tűrtem rideg természetét. Valami megváltozott, méghozzá mélyen bennem, és ez halálra rémített."
"- Bolondnak lenni a fiatalok előjoga - mondta halk sóhajjal. - Maguk ketten azonban kissé túlzásba viszik."
"- ...A férfiak azt játsszák, hogy csupán a lelkünk, esetleg a hozományunk érdekli őket, ám valójában a testünkre vágynak, miként mi is az övékre..."
"- ...Mondd, Mili, neked volt már dolgod férfival?
Úgy csúszott ki lábam alól a talaj, mintha a Svábhegyet maga Zeusz rengette volna meg."
"Elég volt Isti nyugtalan grimaszba gyűrt arcára néznem, azonnal tudtam, hogy a napok óta várt vihar kitört.
- Itthon van - mondta szobám ajtajában toporogva a fiú -, és úgy zúg, búg, sistereg, mint valami megveszekedett gőzmasinéria, ami épp felrobbanni készül.
- Most hol tartózkodik? - kérdeztem.
- Az ördöngös szobában..."
"- Nyugalom, nem lesz semmi baj.
- Arra én mostan nem vennék mérget, kisasszonka! Halovány pittyem se nincsen róla, miként lehetséges ez, de nékem úgy tetszik, hogy a báró úr - ... - mindenről tud!"
"- Hm, ez érdekes - biccentettem. - Vajon kinek járhatott el a szája?
- A villából senkinek se, arra fejemet teszem! - ... - Mi mind szeressük a kisasszonkát, mint galamb a tiszta búzát, én meg személy szerint előbb nyuvadnék meg a Rudnay-huszárok keze által, sehogy a titkait kiadjam."
"- Báró úr, maga mintapéldája a zseniális tökfejeknek, de ne aggódjék, mert ezt csupán az önnel egy fedél alatt élők tudják, mi viszont nem fecsegünk..."
"- ...Maga, báró úr, fél!"
"- Mili, magának teljesen... - bömbölte
- Nekem itt ne Milizzen... - visítottam én.
- ...elment az esze, ha azt... - ordította.
- ...inkább nyomozzon végre... - süvöltöttem én.
- ...hiszi, hogy magamat... - harsogta.
- ...tisztességesen! - sikkantottam én.
- ...féltem! - morrantotta egyenest az arcomba..."
"- Üssék végre agyon! - ... - Hát itt mán megdögleni se lehet békességbe', hogy a rák enné ki a bélüket!"
"- Kijárhatnak, vagy inkább kihajtják őket? - kérdeztem keserű gúnnyal.
- Magának túl jó, túl romlatlan a szíve - dőlt hátra a bőrülésem Ambrózy báró, és a hangjában meglepő gyöngédség bujkált."
""Vajon mekkora botrány kerekedne abból, ha a lapok holnap megírnák, hogy egy Erdélyből jött, könyvboltos családból származó polgárleány jogos felháborodásában konflisából a Maglódi út macskaköveire lökte a társaságában tartózkodó Sédeni-Ambrózy Richard Lajos Gobert bárót?""
"- Egyedül?! - Az én karót nyelt báróm majdnem önmaga ugrott ki a konflisból."
"- Oh! Tehát Tarján úr az, akit testőrnek választott! Értem...
Ámulva néztem, amint az én sziklaszilárd (vagy inkább kőfejű?) báróm ajkát összepréselve elfordul..."
"- ...Különösen a fiatalok vére forr, mintha az anyatejjel színák magukba a gyűlölködést."
"- Ezt kóstolja meg a fiatalúr! - derült fel újra a plébános. - A legjobb kadarka, amit a magyar föld teremhet. Azt mondják, a zamata oly tüzes, mint a szűz leányok első csókja, bár jómagam saját tapasztalatból ezt természetesen meg nem erősíthetem."
"- Kegyed meg miféle pénzről kuruttyol?"
"A Rudnay-ügyek apró tényei, igazságmorzsái kezdtek végre összeállni, a tettes rémisztő alakként bontakozott ki a homályból, ám az arca, nos, az továbbra is láthatatlan maradt. A báró természetesen már rég tisztában volt azzal, hogy Mili ösztönösen jó irányba indult..."
"- Arisztokrata detektív? - szaladt ki az igazgató száján a megvető kiáltás. - Hát hová nem züllik a világ?!"
"Garba Gyula tekintette ebben a pillanatban fényesebben ragyogott, mint Edison égői..."
"A sakktábla, amin eddig számos bábu helyét csupán sejtette, lassanként kezdte feltárni titkait. A sötét király... Ő áll minden Rudnay-féle ügy hátterében..."
"A hideg acél akadályt nem ismerve mart bele a testébe, vért fröccsentve szerte."
"- A következő hiriget a Hangay lány kapja - ... - Ne szimatolj tovább, báró, különben a védenced könnyű kis testét a szeméttelepen találod meg!"
"Úgy tűnt, hogy a minisztérium őrei végre felfigyeltek a közelükben dúló verekedésre, és egymást riasztva, döngő léptekkel rohantak be a sötét Kard utcába, ahol azonban már senki mást, csupán egy ájult urat találtak, akinek ráadásul hiányzott a bal karja."
"- Itthon keress pénzt, mein Junge, hol minden utcakő nekünk danol, és ne idegenben, ahol könnyen kitörhetik a nyakadat."
"- ...Helybenhagyjuk a félkarú bárót...
- Egy Krüppelt* akartok megverni hárman?
(...)
- Valami eszelős arisztokrata, aki nyomozósdit játszik, és most épp a doktor után szimatol.
*(nyomorék)"
"- Jó lehet az orra, ha téged küld rá az a sarlatán...
- No hát épp ezért fogjuk betörni neki... - Bárót verni jó mulatság, de tréfli meló."
"- Meglásd, szabadok leszünk, és örökre magunk mögött hagyjuk ezt az átkozott Tabánt."
EME FOTOGRÁFIÁN HANGAY EMMA ÚRHÖLGY LÁTHATÓ, AKIT A CSALÁDJA KERES ÉS HAZAVÁR.
AKI HÍRREL BÍR HOLLÉTE FELŐL, HALADÉKTALANUL JELENTKEZZÉK MATOLCSY KAMILL TITKÁR ÚRNÁL (...) ÉS MAGAS JUTALOMBAN BÍZHATIK.
"- Baj közeleg - sóhajtotta a szakácsné. - Én is érzem: tegnap estve óta nyom a mejjem, és zsiborog mindenem."
"- ...Meglássa, Milike, a gonosz itt settenkedik valahol a környéken, és hamarost megkujakol valakit közülünk!"
"- A báró úrfit megölték! - sikkantotta Terka néni, saját kijelentésétől a falnak tántorodva.
- No, ha megölték, akkor én még ilyen jó étvágyú hullát sose láttam - nevetett fel Isti..."
"- ...a Donáth professzor úr úgy befoltozta azt, mint varrólányok a gatyarepedést.
- Majd adok én neked fótozott gatyához hasonlítgatni a mi drága úrfinkat - pattant előre Terka néni..."
"- Na gyöjjék, néne, igyunk egy bögre sokoládot! Az erősíti a lelket, apasztja a könnyeket és mosolyt lop az ábrázatra.
- A tiedre biztosan, mert te olyan szívtelen krampuszedli vagy, hogy még a báró úr baját is nevetve adod tovább - morogta Terka néni..."
"...mikor az arcára pillantottam, elakadt a lélegzetem. Ambrózy Richárd fizimiskája leginkább ama szerencsétlen macskára emlékeztetett, amit kislánykoromban láttam...
- Higgye el, Mili, a trauma külső jelei sokkal rútabbak, mint a valós kár, mely bennem keletkezett.
(...)
- Mégis, ha megkérdezhetem, mi történt magával? - ...
- Kérdezheti, hisz részben magáé az érdem..."
""Miattam verték meg - csak erre tudtam gondolni. - Az én ostoba, elkapkodott, pimasz kutakodásom a mesmerista szeánszon váltotta ki Kalimurti haragját, és taszította halálos csapdába Ambrózy Richárdot!""
"- Jól van, Mili? - emelte fel hangját az én tönkrevert báróm, midőn észrevette, hogy egyre csak őt bámulom, de a szavai nem jutnak el hozzám.
- Jól? - ráztam meg magam. - Már hogy is lehetnék jól, mikor magát miattam... Az én szertelenkedésem következtében...
- Ne így nézze a dolgot!"
"- Miként válna hasznunkra az,ha magát beretvával felszeletelik, mint valami borjúszegyet?"
"- Ígérem, azon leszek, hogy többé ne keverjem bajba...
- Félreértett, kedvesem - mondta a báró..."
"- Mili, új feladatot bíznék magára, ha elbír vele.
- A báró urat is sikerült megveretnem, szóval állok elébe - szurkapiszkáltam meg kissé, csak hogy lássa, ismét harcra kész vagyok."
"...az én sebesülten sem nyugvó báróm már a lépcsőn robogott lefelé..."
"- Elég volt látnia, hogy Ambrózy báró a maga lábán távozik, Terka néni is feltámadott..."
"- Jó, legyen, ha magácskának kedvére való, de az én lelkiismeretem továbbra is sebes marad..."
"- ...tán nem hallották, hogy az imént vendégek jöttek? Három csudamód puccos naccsága valami ládából vagy kaszniból, én nem is tudom, de úgy fenn hordják az orrukat, hogy idén mán nem kell többet pókhálóznunk, az biztos."
"A portás gyanakodva vizslatta Ambrózy arcán a sérüléseket, ám amikor megtudta, hogy egy magyar arisztokratával van dolga, olyan képet vágott, mintha azt mondaná: "ezeknél a keleti vadembereknél ez így természetes"."
"- Ügyes! - mondta. - Olyan halkan képes lopakodni, mint maga a halál."
"- ...Kankó bántja, ez nem vitás, csak épp azt nem érti a bolond, miként eshetett meg vele ez a csúfság, hisz eddigi életében egyedül a menyasszonyával áldozott Ámor oltárán."
"- ...Ja, és pro tercio - fordult a káplárhoz, aki erre önkéntelenül vigyázzba vágta magát -, maga, fiam, sürgősen szakítson a menyasszonyával!"
"- Hol veszett el az úr karja?"
"- Lelőtte egy olyan úr, mint maga - mondta ellenségesen Dinko.
"Ebből a gyerekből egyszer még anarchista lesz" - futott át Ambrózy fején a szomorú gondolat."
"- Ottan lakik, abban a szürke házban. Övé az egész második emelet, mer'hogy annyi pénze van, mint homok a tenger fenekén."
"- Még a végén meghűl itt nekünk, gyermekem - súgta a fülembe feddőn Agáta mama -, és akkor hogy számolok el magával a kedves papája előtt?!"
""Az úrinőt, és különösen a jó családból származó leányt csak bemocskolnák a piszkos anyagiak" - állította a korszellem, ami ellen maguk a hölgyek sem tiltakoztak..."
"- Örvend a szívem, báró úr, hogy megismerhetem.
- Hát még az enyém, kedves Mili, ha megengedi, hogy így szólítsam - ... - Az öcsém levelei mostanság szinte másról sem szólnak, mint a kis marosvásárhelyi leánykáról, aki aki derűt és napfényt hozott az Ambrózy-villába.
Levelek?! Miféle levelek? Az én mogorva bárómtól, és ráadásul rólam szólnak? Az októberi hideg ellenére rögvest kigyúlt az arcom, mintha tüzet lobbantottak volna a bensőmben."
"- Tudnia kell, gyermekem, hogy az én komisz elsőszülöttem mindig túloz, ha bókolni kíván egy hölgynek."
"- Na és a ház, méltóságos grófnő? - rémüldözött a néni. - Tán üresen hagyjuk?
- Már hogy hagynánk üresen? - ... - Gáspár bácsi itt marad, a ház úrnője pedig távollétemben Hangay kisasszony lesz!
Azt hiszem, villámról a tojás ekkor pottyanhatott a szép damasztterítőre."
"- ...maguk, magyarok, mind bolondok."
"- ...az öreg Guthy néhány nappal korábban jobblétre szenderült.
- Mondja inkább, hogy pokolra szállt - jegyezte meg Richárd."
"- Hú, kisasszonka, ez izgalmasabb, mint egy kiadós pofozkodás a Lizsében..."
"- Sok víz lefolyik ám annyi idő alatt a Dunán, és maga, kisasszonka, egészen árva lesz itt egyedül.
- Na és Gáspár bácsi tán kutyafüle? - nevettem rá. - Ő is itthon mard, és vigyáz rám.
- Vagy inkább magácska őreá - fintorodott el Terka néni. - A vén salabakter másra se jó már, csak hogy le-föl kóricáljon a birtokon, és Bogit egzecéroztassa."
"...kerekded konyhatündér..."
"- Szobát egy szállodában? - csodálkoztam. - De miért?
- Mert cseppet sem volna illendő, ha a fiam és ön gardedám nélkül laknának az üres villában - ... - Már így is eleget pletykálkodnak magukról a kaszinó hölgyei. Ne szítsuk a tüzet, ha nem muszáj."
"- Majd gyüvök - ... - Addig is zárkózzék be a kisasszon, nehogy valami kóbor lélek bévetemedjék a birtokra."
"...ám amint egyedül maradtam, bizony félni kezdtem. Ez a sunyin lelkembe lopakodó, hátamat borzongató érzés aztán egyből felbosszantott.
"Az Ambrózy-villa, ezt hamar meg kellett állapítanom, még üresen sem volt teljesen csendes."
"...a világ legbarátságosabb fészke volt, ám elhagyatottá válva kezdte egy skót kísértetkastély nyughatatlan, idegborzoló tulajdonságait ölteni."
"Senki ne gondolja, hogy bolondabb vagy bátrabb volnék bármely velem egykorú leánynál."
"A kihalt villában csakis magamra számíthattam, egyedül nézve szembe a delejes tekintetű doktor Kalimurtival."
"- ...Hát teljesen bolondnak néz? Jól tudom, hogy ön nem több, mint egy nyavalyás kis marosvásárhelyi könyvkóceráj megvénhedt tulajdonosának elszemtelenedett leánya, aki ügyes rafinériával a nyomorék báró szeretője lett, és most a villa úrnőjét játssza."
"- Apám szlovén halász, anyám szolgáló egy gifthalliban és persze alkalmi kéjnő volt, hogy az isten rohassza ezer évig a csontjaikat."
"- ...annyit azért a magam eszével is kisilabizáltam, hogy kegyed különleges teremtés.
- Köszönöm - mosolyogtam rá..."
"- ...ha nem áll le, a következő nő, akit nyomorúságos életében elveszít, maga lesz..."
"- ...Az a tabáni tahó egyszerűen csak elmetszette volna a kegyed torkát, vérrel mocskolva be ezt a bájos kis ruhát, pedig az ilyesmi bűn."
""Agáta mama nagyon mérges lesz - futott át rémülettől zavart agyamon a gondolat. - Ez a kedvenc vázája.""
"...végül pedig Bogi nedves nyelvét éreztem az arcomon, amint próbál engem a maga kutyamódján életre lefetyelni."
"Bogi és a ház öreg cselédje úgy néztek rám, mintha én volnék Tündérország gyámolatlan aranyalmája, ők meg a mellém rendelt csőszök..."
"Az az ócska csaló, szemfényvesztő és gátlástalan gazember meg akart ölni engem! Engem, aki még szinte alig élt! Ez skandalum, sőt egyenesen otrombaság!
Arról fogalmam sem volt, hogy az én szélkelep báróm, aki persze épp akkor nincs a közelemben, amikor a legnagyobb szükség volna rá, mikor tér vissza..."
"- Előbb eszünk néhány falást a kegyed csinálmányából, aztán befogunk, és már mehetünk is.
- A grófnő kocsijával?
- Avval hát! Mire jó az a cifrangos címerrel kipingált négykerkű, meg hozzá a nyolc patkó, ha nem erre?"
"- Ugyan már, kisasszony, hát ugyan ki fizetett volna az én napszítta bőrömért?"
"- A cseléd szava annyit se ér a bíróság előtt, mint kóbor szél a bő gatyában, már megbocsássék a szóért, kisasszony... - És mivel magácskának se rangja, se vagyona, ráadásul kiskorú és szoknyát visel, a kegyed vallomását éppúgy kinevetnék a taláros urak."
"Miután a villát gondosan kulcsra zártuk,és meghagytuk Boginak, hogy bárki emberfia jönne is a kerítésen belülre, azt nyugodtan rágcsálja meg, sebesen elhagytuk a Széchenyi-hegyet."
"- Viszont arra kérném, hogy útközben mondja el nekem részletesen, mit keresünk azon a borzadályos helyen.
- Randevúnk van egy gyilkossal..."
"- ...megírta a búcsúlevelét, majd kiment a Nagyszigetre, talán, hogy ott vesse magát a Dunába.
- Erre sokkal alkalmasabb a Lánczhíd - jegyezte meg Vili.
- Ez igaz, ám a tények makacs dolgok."
"- ...Mik maguk, mondják, talán halálmadarak?"
"- Azt hiszem, barátom, a nyom ennél forróbb már nem is lehetne, csak épp a bizonyíték, az nincs sehol."
"...de a rideg fogdában töltött napok és a híres Ambrózy-féle kihallgatási módszer végül biztos eredményt hozna."
"...amit bizonyára már a lapok is megírtak, pánikot és felháborodást keltve Pest és Buda széplelkű, jómódban élő, ám az igazi nyomort undorral lefitymáló olvasóközönségében."
"Bár ki soha nem mutatta, olykor neki is szüksége volt némi melegségre, gondoskodásra, valamint borzalmaktól, aljas indokoktól, önzéstől és gyilkos ösztönöktől mentes, egyszerű emberi gesztusokra, mint például anyja csendes figyelme, vagy épp az én bosszantó jelenlétem."
"Az ég szerelmére, Hangay kisasszony, mit művelt már megint?!
Hát igen, az én villanyos eszű báróm már csak ilyen. Mindent lát, ami más előtt rejtve van, ám amikor vészt szimatol körülöttem, rögvest úgy hiszi, hogy azt csakis én hívhattam a saját fejemre. Persze nem azt mondom, hogy ebben folyvást téved, de Repichet és a fecskendőjét nem én csalogattam be a házba, dulakodni és a Makart-csokorral fejbe verni sem én akartam azt a gazembert, szóval...
Szóval most tényleg ártatlan voltam, és punktum!"
"- Csakhogy végre megleltem magát - csattant fel Richárd ingerülten... - Hol az anyám, merre futott szét a személyzet, és ki az a férfi, akivel kegyed tegnap éjjel volt szíves bokszmérkőzést játszani az ebédlőnkben?"
"- Szó sem lehet róla - ... - Maguk ketten haragban vannak, de ez így nem mehet tovább. A hírlapíró úr ezeríziglen megbánta a baklövést... úgyhogy itt az ideje a békülésnek. Elvégre mindketten értelmes, felvilágosult férfiak, akik a bűnt üldözve élik napjaikat.
...
- Nem bánom - ... - Borítsunk fátylat a múltra, szerkesztő úr! Ám a jövőben..."
"- Kegyed inni akar egy ilyen helyen? - döbbent meg Ambrózy báró.
- Miért, báró úr, mi baja ezzel a hellyel?
- Önmagában semmi, azt leszámítva, hogy a tulaj nevében táblát akasztanék ki "Úri hölgyeknek és erkölcsükben nemes kisasszonyoknak tilos!" felirattal."
"- Elismerem, kedvesem, hogy valóban csodás gyémántra leltél, ám ha ékkövet akarsz belőle csiszolni, hát jól kösd fel az alsószoknyád, mert lesz vele munkád bőven.
Az asztalnál ülő két férfi olyan leplezetlen döbbenettel nézett ránk, hogy azon muszáj volt nevetni..."
"Soha nem mondtam neki..., hogy a bárót a magam gyémántjának tekintem, mely csiszolásra vár."
"- Kisnaccsádok, öreg szívem repes, hogy ily bájos hölgykoszorú közepébe léphetek..."
"- ...mosd meg nyakamra desz kéd ilyen méredes lódedűd?"
"- ...Áh, beszélni se érdemes róla! a temetőbe is csak azért járok ki néha, hogy leköpjem a sírját."
"- Üres a ház? (...)
"Mint a maga szíve"..."
"- Ha nincs tánc, akkor vetkezés lesz..."
"- Toljad a hadovát, vagy legalább köpködjél bötűt - rázta meg Totyó. - Jártam ám én oskolába úgy három esztendőn át, szóval ki tudom silabizálni, ha kell."
"- ...a Hül mamának örökre kampec doloresz, mivel három emeletet zuhanva megmurdelt szegény, úgyhogy immár szabadok vagyunk."
""Ez már a végjáték!..."
"- Tudjuk, hogy gyakran látogatta a tabáni rosszlányokat, de hát ki nem jár manapság bordélyba, ha egészséges és férfi?
Nem bírtam ki, muszáj volt röpke pillantást vetnem az én bárómra, aki azonban rezzenéstelen arccal ült tovább. "Vajon ő is...?" - merült fel bennem a pajzán kérdés, amit végig sem mertem gondolni."
"...az én szenvtelenül merész báróm..."
"- Pofádat béfogod, Kutyu!"
"- A hargenoláskor ontott vér szaga más, mint ami gajdeszkor ömlik..."
"- ...Ha ő aztat mondja, hogy a Félpofájú két mázolót bérelt, akik ölni se restek, és az úriember, aki vele volt, kész vagyont ígért nekik, ha gajdeszra vágnak valami bárót meg a nőcskéjét, akkor az úgy is van..."
"A Korzika mellékhelyiségének ajtaja irtózatos dörrenéssel csapódott be... egyikük sem láthatta Tarján Vilit, aki a kilőtt puskagolyónál is sebesebben hagyta el a kávéházat, és csak az utcán döbbent rá, hogy nincs elég pénze bérkocsira - pedig most épp ezen a néhány koronán múlt a barátai élete."
"- Mili, kérem, ha nem tért még nyugovóra, jöjjön le egy percre az ebédlőbe!
Ezzel aztán az én mufurc báróm már sarkon is fordult...
- ... - Meg se várja a válaszom, csak utasítgat a pimasz. Na, de csak érjem be, olyat kap...!"
"Gáspár bácsi kifogta, lecsutakolta és az istállóba kötve megetette, megitatta paripáinkat, s én is ugyanezt terveztem az én bárómmal - persze a csutakolást mellőzve."
"- Báró úr, ön Triesztben feledte a jó modorát - mondtam a szemébe, mire ő szórakozottan legyintett.
- Meglehet. Most azonban indulnom kell.
- Hová? - estem ki rögvest a fúria szerepéből. - Hisz odakinn sötét éjszaka van."
"- Nem ez a fontos, Mili, hanem az elv - okított hűvösen a báró."
"- Könnyfacsaró dolog megtapasztalni, hogy egy modern tudományokban jártas, sokat látott és tapasztalt férfiú ennyire tart a pletykáktól."
"- Kegyeddel kapcsolatban ebben nem vagyok olyan biztos.
"A Krisztusát neki, hát nem rám pirított!..."
"- Maga fél - szólt utánam komoly, mélyről zengő, szinte atyai hangon -, és én ezt megértem, de higgye el, biztonságban lesz..."
"- Ezt se feledje itt, báró úr - szólt végül Gáspár bácsi, bekecséből hatlövetű revolvert húzva elő.
- Ennyire rossz volna a Rémiben a kiszolgálás? - mosolyodott el Richárd, és nem nyúlt a fegyverért."
"- ...Legyen őkelme a likas, ne a báró úr.
- Köszönöm, Gáspár bácsi, de a botom nekem épp elég - hárította el a fegyvert Richárd. - Inkább tartsa magánál, mert ennek a háznak az igazi kincse odafönn duzzog, őt kell védeni."
"... - a mindenkori látszat ellenére - gyűlölte a magányt."
"- A kávét jobban kedvelem - mondta.
- Tetszik, vagy sem, most teát kap - néztem rá megvetően, sőt, iszonyodva. - Örüljön neki! A magam akaratából inkább lúgkövet hoztam volna."
"- Jobb szeretném magamat inkább olyan fogolynak tekinteni..."
"- Hangay kisasszonynak igen csípős a nyelve - ... - Hallottam hírét a szemtelenségének..."
"- Ölni úri módon is lehet..."
"- Kérem, válaszoljon a kisasszonynak...
- Csak nem fogok leállni egy kislánnyal szócsatázni? - tiltakozott sértetten Vörös.
- Hangay kisasszony az én hiányzó karom - közölte vele Ambrózy báró, engem is meglepve ezzel a kissé morbid hasonlattal."
"- ...ha kapok egy pohárka jóféle bort, persze vérpirosat, ami egyként illik a nevemhez és a témához is, azonnal belefogok a rémes történetbe."
"- Édes gyermek - kacagott fel Vörös, szavait Richárdnak címezve. - Hát nem remek kis pofa?! Azt mondja, a "törvény szolgája",, meg hogy "felesketett". Bizony, ilyen naiv lelkeket ma már csak Erdély havas hegyei között lehet találni."
"- ...Guthynak épp rá volt szüksége.
- De mégis mihez?
- Az évszázad legsötétebb gyilkosságsorozatának elkövetéséhez, természetesen."
""Szolgáljon ki téged a hóhér!" - gondoltam..."
"- A kisasszonynak igaza van - nevetett fel Vörös. - Valójában már nem is tudom, kettejük közül kiben tisztelhetem az igazi magándetektívet."
"- ...Vannak szépséges kisasszonyok, akik a puszta megjelenésükkel, kecsükkel ás bájukkal képesek tucatnyi férfiszívet összetörni. No, Szongot Károly ugyanez volt férfiban. Ahol csak megfordult, minden leány és asszony fejét nyomban elcsavarta, és ehhez többet nem is kellett tennie, mint megpödörnie magyaros bajszát, és összecsattintania sarkantyús csizmasarkát.
- Úgy sejtem, ez lett végül a veszte is..."
"- Az ilyeneket miért nem tartóztatja le a rendőrség?"
"- ...Az a sápkóros banya megszülte az élőholt gyilkosok processusát."
"- Érthető, hogy Rudnay detektívjeit szinte őrületbe kergették ezek az érthetetlen, minden logikát mellőző ügyek."
"- ...Ha már nagymosás, a fuszekli se maradjon ki, ahogy mondani szokás."
"- Et voilá! Az élőholt gyilkos ismét lecsapott."
"Azt hiszem, sikoltottam, bár így utólag nem vagyok benne biztos."
"Azután jött a három dörrenés..."
"Talán ez a füllel nem, csakis lélekkel hallható, halk zaj, a lövedék fába ágyazódásának hangja volt az..."
"- Fusson, Mili! - üvöltötte Richárd. - Ki innen!"
""Micsoda durva alak az - suhant át fejemen a gondolat -, aki nőre lő, pedig férfiból is akad neki épp olyan jó célpont!""
"Richárd futás közben mindvégig engem nézett, így nem vehette észre, hogy a parkra tekintő franciaablakon át ismerős alak lép be."
"...mikor megérintettem, rám emelte a tekintetét. Elcsodálkoztam. Félelem, kín és keserűség helyett hűvös, okos, sőt szigorú nyugalom ült a szemében."
"- Vadállat - vetettem oda Hül Jenőnek. - Az anyja szégyellhetné magát, amiért ilyen szörnyeteget nevelt.
- Sőt, inkább büszke lenne rám - nevetett..."
"- Az Ambrózy-villában ezen az éjjelen sajna senki sem éli túl a rablótámadást, hát pofázni se fog."
"- Mit akar tőlünk? - ... - Persze azon kívül, hogy megöl."
"- ...Nos, a hírneves magándetektív halálát a saját szememmel látni igazán egyedüli élmény volna, de... - ... - Csalódást kell okoznom önnek, báró úr, én ugyanis nem maga miatt jöttem.
Önkéntelenül megszorítottam Richárd vállát. Az undor és a rettegés késztetett erre, amit Kalimurti szavai váltottak ki belőlem.
- Ezek szerint - a báró fájdalmában összegörnyedve köhintett néhányat - Hangay kisasszony személyének szól a megtiszteltetés."
"- ...nekem szinte mániám megregulázni a neveletlen kislányokat."
"- Kegyed engem ne merészeljen ostobának nevezni! - ...
- Ha rendesen értene magyarul, akkor tudná, hogy én nem önt, csupán a tervét mondtam ostobának.
- Ostoba tervet csak ostoba tő teremhet.
- Ön mondta, nem én!"
"- Hé, tuskó, ez fájt! - tiltakoztam.
- Akkor jó, merthogy épp ez volt a cél - röhögött az arcomba a férfi."
"- Gyerünk, kicsi liba, gágogd el szépen, hol találtatik itt levélpapiros és tenta..."
"- Akkor hát gyerünk - derült fel a tabáni gazember. - Úri kisasszony boudoirjában még úgyse jártam.
- Hol vagyok én úri, maga ló? - néztem felemás arcába. - Hisz biztos tudja, hogy Marosvásárhelyről jöttem, ahol apám könyvesboltot vezet.
- Attól a boudoirja éppoly fájintos lehet..."
"- Azt hiszem, bocsánatkéréssel tartozom önnek - sóhajtottam sajnálkozva.
- Azzal hát! Miért is?
- Amiért az imént lónak neveztem, pedig ez otromba tévedés volt, hisz ön, uram, sokkal inkább disznó.
(...)
- Disznónak neveztél, te cafat? - acsargott rám. - Vigyázz, nehogy előjöjjék belőlem, amivel illetsz, mert akkor a doktor előtt én leszek az első."
"Az ember tervei azonban gyakorta csúsznak félre nem várt okokból."
"- Ha bemegyek, széjjeltéplek, hallod-e, te szoknyába bújt ördög rimája?!"
"- Meg... - suttogta rekedten. - Te kikyukasztottál engemet, cafka!"
"Nem tudom, miként közlekednek valójában a fúriák, ám én úgy rontottam be az ebédlőbe, mintha az lennék, persze modern, felfegyverzett kiadásban."
"Ha le kéne írnom róla alkotott hirtelen benyomásomat, azt mondanám, ő maga volt a tetőtől talpig remegő, kocsonyás rémület."
"- Orvost - kiáltottam. - Azonnal orvost kell hívni hozzá!"
"- Esküszöm magának, kisnaccsád, mindenre, ami szent, ha az van megírva, hogy reggelre kettőnk közül az egyik többé ne pihegjen, hát az biztos én leszek. Tartozom ennek a kutyának egy élettel, és amennyiben az Úr úgy akarja, én kész vagyok leróni az adósságomat."
"- Engedd csak át fiam - ... - Hangay kisasszony, bármily fiatalka, több hullát látott már életében, mint amennyi szakállpehely a te álladon virít."
"- ...immár az egész banda a túlvilágra költözött, ahogy Hül Jenő anyja is, így a sors igazságot tett, tárgyalásra és bitóra tehát semmi szükség."
"- Az élőholt gyilkosok pedig, miként Vörös nevezte a szerencsétleneket, szintén megbűnhődtek. Laufer szatócs, Ruppa cseléd, Lovich fotográfus, Halaska kocsmáros, Kasztner főhadnagy halott, Pach tanár és baranyai Erzsébet pedig életük végéig bolondházban maradnak.
- Ahogy hamarosan én is, ha nem fekszik vissza azonnal az ágyba - ripakodtam rá oly nagy indulattal, hogy a villa földszintjén tébláboló rendőrök felkapták a fejüket. - Ön, báró úr, mérhetetlenül ostoba, felelőtlen és kőszívű alak, aki azt akarja, hogy ne tudjak magával elszámolni, mikor a grófnő hazaér!
Richárd nem felelt, csak állt, engem nézett és...
És mosolygott!"
"Abban a pillanatban szívem szerint felrúgtam volna az egész pimasz, rátarti, gőgös és érzéketlen férfivilágot. Kinevették aggodalmamat, és azt, hogy gondoskodni akartam arról a fafejű, öntelt báróról, akit egyetlen órával korábban még én magam szabadítottam ki Hül Jenő holtteste alól."
"- A nehezén már túl vagyunk, főkapitány úr - nyugtatta meg őt Zsarnay -, akinek pedig élni kell, annak szerencsére mind ver a szíve. Sőt úgy látom, egyeseké még hevesebben is, mint kellene.
Tudtam, hogy rám céloz..."
"- Nocsak! - hökkent meg Rudnay, alaposan szemrevételezve Richárdot, aki mindjárt úgy húzta ki magát, mintha semmi baja sem volna. - Tán megsebesültél, öcsém?"
"- Mégis hová akarná elráncigálni ezt az összetört embert, akit nemrég még négy martalóc akart megölni? - ... - Hisz még a nap sem kelt fel, főkapitány úr!
- Az meglehet, hogy odakinn még sötét van, ám a bűnözők épp ilyenkor szeretnek leginkább tüskénkedni..."
"- Ne búsuljék, madárkám - simította meg a vállamat Győző bácsi... - A férfi már csak mind ilyen. Esztelen rohan előre, nekikoppan a falnak, és aztán elvárja, hogy a könnyű női kéz meggyógyítsa a búbos fejét.
- De hisz Richárdnak már így is eléggé búbos a feje - fakadtam ki. - Akkor miért nem marad végre veszteg, hogy ápolhassam?
- Mert ő különleges - szólt bele csendes beszélgetésünkbe Tarján Vili..."
" Nohát, az ifjú hírlapíró - fordult felé Zsarnay gondterhelt arccal. - Hát magával meg mitévők legyünk?
Vili lehajtotta a fejét, és két karját csuklónál összetéve előrenyújtotta.
- Embert öltem - mondta. - Ezért hát tessék engemet letartóztatni!"
"- Igazad van - mondta Anna, szúrós pillantást vetve a cigánylányra. - A mi fecskénk ma különösen kiállhatatlan. Talán attól van, hogy a Hülné székében ül, amiből lassanként belészivárog a banya gonoszsága.
Csurár Fecska úgy pattant fel az özvegy helyéről, mint akit bolha csíp.
- A lapos guda üdné meg, igazadok lehed - kiáltott..."
"- Aztán jöttek a hék, két tömött kocsival, utánuk meg valami hullaorvos, akinek az a reszortja, hogy a halottról megállapítsa azt, amit már úgyis mindenki tud, vagyis hogy nem él."
"- Most már megmaradunk - mondta Gáspár bácsi..."
"- Hát ez a rettenetes főzelék meg mire való?
Az öreg cseléd huncutul kacsintott.
- Ez bizony lélekragasztó - súgta. - Büdös is, rossz is, de itt tart minket e földi porhüvelyben, mert még a halál se állhatja azt, aki eszik belőle."
"Én meg csak álltam ott, az ebédlő közepén, mint a szerencsétlenség eleven szobra, és se mozdulni, se nyikkanni nem voltam képes."
"- Úgy látom, Mili kedves - szólalt még végül Agáta mama... -, hogy magát meg a fiamat még erre a néhány napra sem lett volna szabad felügyelet nélkül hagyni."
"Miután a felfordulást látva Agáta mama megtette csöndes kijelentését arról, miszerint Richárd és én rosszcsont gyerekként feje tetejére állítottuk szeretett otthonát..."
"- Hagyja már kend ezt a fülrepesztő rivalgást, drága néném, mer' a végén még tényleg maghalok!"
"- Bélgyógyász? - ámult Isti. - Hát az meg minek? Csak nem rágyött valakire a cifra fostolás?"
"Ambrózy báró ugyanis... Jaj, miként is fogalmazzak, nehogy a szavaim hamis képet fessenek?
Kimondom, ahogy volt: Richárd megváltozott."
"- Először is bocsánatot kell kérnem kegyedtől - ... - Sokáig voltam igazságtalan magával, csak azért... Most már bevallhatom. Csak azért, mert szoknyát visel, és ráadásul kétségbeejtően fiatal.
(...)
- Tekintsen rám úgy eztán - szólalt meg ismét Richárd -, mint sors rendelte, bár nem vér szerinti bátyjára, és én húgomként fogom kezelni kegyedet.
Zuhanni a világ legmélyebb szakadékából sem lehet oly rettentő érzés, mint ami e szavak hallatán lesújtott rám."
"- ...Ám abban biztos vagyok, hogy a bárú urat mindezen gyönyörök hidegen hagynák."
"- A tekintete! - kiáltottam fel. - Mióta a Tabánban járt, valahogy ködös, merengő, sőt, olykor réveteg."
"- A lényeg, hogy érzem... Meg tudja ezt érteni? Idebenn a szívem, a lelkem tájékán érzem női ösztönöm riasztását. Tarján Vilmos, nekem nincs más választásom, mint ismételten lerohanni magát, és könyörögve kérni, árulja el nekem, miféle sötét titok lapul a báró üres kabátujjában?"
"- Talán, ha tőle kérdezné...?
- Ezt már próbáltam, ám csak szomorú mosolyt kaptam válaszul..."
"- Keresse a vörös rózsák nyomát, és akkor talán..."
"Tudtam, hogy ezzel a nyomozással veszélyes ösvényre lépek, hisz Ambrózy báró lelkét akarom kitapintani. Ám abban a szédült pillanatban már az sem érdekelt, ha a rózsatövisek végül halálra döfnek, mert az ösztönöm azt súgta, sőt sikoltotta, hogy a múlt titkainak ismerete nélkül a jövő is odavész."
"- Mondtam már neked, hogy nem az én báróm!
...
- Addig valóban nem az, amíg te magad fülön nem csíped."
"- Richárd egyáltalán... - ... - Ő sohasem illegeti magát."
"- ...ám ha mégis szóba áll velünk, amit mond, az annyit sem ér, mint hullának az ágyékon rúgás.
- Pfuj, Mili, honnan veszed az ilyen morbid hasonlatokat?"
"- ...Ezer kroncsi, és a Hangay jányok újra együtt lesznek!"
0 comments