A Caledonia Könyvvára és Kreatív Kuckója egy személyes blog, melyet egy kiskora óta könyvmoly lány ír töretlen lelkesedéssel és hatalmas szívvel. Azonban évről-évre, újra és újra elkövetem azt a hibát, hogy nem írom fel év közben mindazon gondolataimat, amit aztán csokorba gyűjtve év végén megoszthatok a blogomon... Ezek a gondolatok a könyvekkel, olvasmányélményekkel, internetes platformokkal kapcsolatosak, ám most szó lesz a folyamatos bántásról, beszólogatásról, igazságtalanságról és a világ egyre inkább elkorcsosulásáról is... A rossz mellett azonban megjelenik a jó is, s bár biztos vagyok benne, hogy írásomat pontosan azok az emberek nem fogják elolvasni, akiknek nem ártana néha magába nézni, s talán magukra is ismernek, s csupán a töretlen lelkesedéssel olvasó parányi követőm lesz az, akit elérnek szavaim, ez az írás elsősorban egy terápia a lelkemnek, szavak halmaza, melyeket kiordítani bár nem tudok magamból, virtuális papírra még vethetem őket...

2020 minden szempontból egy nehéz év volt mindenki számára, ám már 2019 év végén feltűnt, hogy jó néhányan csupán a nyereményjátékok miatt követnek és kedvesek velem... Az éven úgy döntöttem, nem lesz nyereményjáték, melynek célja elsősorban az volt, hogy lássam, mennyien tartanak velem az ingyen könyvekért. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha elmondom - sokan csak az esetlegesen megnyerhető könyvek miatt beszélgettek velem, ami nem meglepő, hiszen ezer más könyves blog íróját is csupán a nyereményjátékok miatt követik sokan. Szerettem volna azonban újra érdekes játékokat hozni, ám az éven Korona-chan a pénzügyi helyzetemet is felrúgta... Év elején álmomban sem gondoltam volna, hogy tavasszal 30.000 Ft-ból kell majd megélnem, mert a vezetőség lecsökkenti a munkaidőnket és ezzel együtt a fizetésünket is, ahogy arra sem számítottam, hogy ősztől munkanélkülivé válok... 

Az Insta-profilom mondhatni szárnyalása szintén a tavalyi évben kezdődött el, mikor stílust váltottam és a tartalmaim sok-sok embert értek el. Most azonban azt látom, hogy a követőim száma folyamatosan fogy, nem számít, hogy a már megszokott stílusomban alkotok, vagy esetleg egy minden effektet nélkülöző "gyors" képet készítek, mint induláskor, a szívecskék száma húsz-harmincnál nem megy tovább... Semmit sem tudok tenni, a követőim fogyatkoznak és bevallom, marhára rosszul esik látni 400 szívecskét egy-egy olyan képen, ahol a vaku visszatükröződik a fényes borítójú könyvön, míg én órákat dolgozok némelyik képpel... A blogkövetők megfogyatkozásával ellentétben ez a tény sajnos most igencsak érzékenyen érint, annál is inkább, mert folyamatosan azt kell látnom az éven - munkámból kifolyólag is -, hogy míg egy-egy ember éveket áldoz és kemény munkát feccöl abba, hogy blogját, vlogját, egyéb internetes felületét népszerűvé tegye, szívvel-lélekkel csinálja, s erre a semmiből előugró, már másnap 200-400 követővel rendelkező névtelenek egyik napról a másikra "sztárok" lesznek, az igenis érzékenyen érint - nem csupán engem, mindenkit - ezt kár is tagadni... 

Elegem volt a képmutatásból és a látszatcsillagokból... A Molyon kapott látszatcsillagokból, azon követőimből, akik soha semmihez nem szólnak hozzá, de mindenem csillagozzák, a bejegyzéseim megtekintéseinek száma ezzel arányosan azonban mégsem mozdul el soha, tehát tudom, hogy nem kattintottak rá a posztra... Ezek a külvilág számára jófejségnek tűnő csillagocskák bennem minduntalan felviszik a pumpát, hisz nem kell engem azért csillagozni, mert követjük egymást. Én sem csillagozok semmit és senkit csak azt, amit elolvastam és tetszett... De ugyebár ennél a pontnál vissza is kanyarodtunk a kétszínűséghez... 

Az éven egy picit elvesztettem önmagam, de a világjárvány hatására történtek ráébresztettek arra, hogy ki is vagyok én valójában, s mivel nem tetszettek ezek a fentebb leírt negatív és kicsinyes gondolatok, kizártam az életemből a lájkokat és követőket, s elkezdtem visszatalálni önmagamhoz! ❤

Mint ahogy fentebb említettem, a blogomon az őszinte érzéseim és gondolataim olvashatók, s bizony nem fogom vissza magam sem egy rendkívül szeretett, sem egy a végletekig utált történet értékelése során... Néha pedig olyannyira felhúznak a mai világban tapasztaltak, hogy káromkodás is elhagyja a szám, ami itt ugyebár virtuálisan olvasható, s uram bocsánat olyan visszajelzést is kaptam, hogyan is vetemedhetek én effélére... Mert ugye tegye mindenki a szívére a kezét, és mondja teljes áhítattal, hogy soha az életben nem káromkodott... Aha... El is hiszem... ja nem...

Idióta vagyok és teljesen lökött, amiért még hiszek a szerelem szépségében és tisztaságában... Mert le merem írni a dug, kefél, gyors menet szavakat egy érzelmek nélküli testi kapcsolatra, ami igencsak távol áll a szeretkezés és szerelmeskedés fogalmától... Hülye vagyok, mert visszautasítottam a felajánlott egyéjszakás kalandokra avagy alkalmi kapcsolatokra kapott keringőket tinikoromban... Mert nem akarom látni ezt a mocskot, az ágyról ágyra való ugrálást a könyvek lapjain, amiket azért olvasok, hogy kiszakadjak ebből a pokolból és fertőből, amiben kénytelen vagyok élni... Mert manapság már a könyvek lapjain is csak szex kell ezeknek az eldeformálódott lelkű embereknek és a történelmi romantikába is belekúszik a 21. század fertője... 

Imádom a yaoit, a boy's love történeteket, ám a yuri - azaz girl's love - közelébe sem megyek... Mert lány vagyok. Mert heteró vagyok. Mert bár soha nem érdekelt, hogy ki-kivel-mikor-hol-hogyan áll kapcsolatban és mit csinál, de ne legyen letuszkolva a torkomon mindazon gondolat, amit manapság követni kell... Ha le mered ezt írni, egy bunkó, homofób, rasszista állat vagy... Magyaráznom kell, miért nem akarok csókolódzó lányokat látni, holott lány vagyok, heteró - mégis magyarázatra szorul ez a halálegyszerű dolog... Párom az én ellentétem - logikusan ugyebár... Nem zavarja a csókolódzó lányok látványa, ellenben a gay karakterek kikészítik - hiszen férfi és heteró... Nem érdekli, hogy ki kit szeret, ahogy engem sem, hiszen mindenkinek szíve joga eldönteni kit szeret, azt már ne is említsem, hogy teljes mértékben a magánélete!!! - de már homofóbot kiáltanak az emberre, hacsak egy szót is szól, ami nem egyezik a közvéleménnyel... Nonszensz...

Adott az 1800-as évek eleje és a 21. század, ahol minden rendező és minden létező lélek rasszista és homofób, ha nincs minimum egy meleg és egy néger karakter/színész a feldolgozásban, de már a könyvek lapjain is!!! 

Rasszista vagyok, mert nem bírom elviselni, hogy az elfogadás jegyében - ami mára már olyan elképesztő méreteket öltött, hogy lassan szégyen fehérnek lenni... - a kedvenc vörös/fekete/szőke hajú, fehér bőrű férfi karakterem egy néger színész játssza, akinek semmi keresnivalója Londonban, hiszen sem az ő népét, sem más, nem fehér bőrű népcsoportot emberszámba sem vettek, és bár ez természetesen borzasztó igazságtalan, de megtörtént, ez a történelmünk. De hadd engedjem már el ama tényt, miszerint történelmileg nem hiteles és hadd mondhassam már ki nemes egyszerűséggel, hogy xy fehér bőrűből ne legyen már yy fekete bőrű, csak mert elfogadás van... Az nem itt kezdődik... Az már régen rossz. De Amerika ugyebár belefullad az önmarcangolásba... Feketék - rendben. De akkor kérdem én, hol vannak az indiánok? Mi van azokkal az indián nőkkel Amerikában, akiket mind a mai napig megerőszakolnak és az elkövetők büntetlenül megússzák? Őket miért nem kell elfogadnunk? 

Miért kell Arielnek négernek lennie és miért nem lehet akkor már Mulan fehér? Ja, mert az már ugyanúgy rasszista lenne a kínai nép felé, de a fehér nép irányában olyan, hogy rasszista, mint nem létező fogalom él... 

De a kommenteket látva, mikor valaki soha a büdös életben nem olvasta az eredeti - mások számára szívügynek tekintett - könyvsorozatot, de még a történelemmel sincs tisztában, akkor jövök rá, hogy ezek a sorozatok mind a lebutult, végtelenül ostoba nézőközönség számára készülnek, akik segítséget kérnek a történelmi hűséggel kapcsolatban - s a legnagyobb probléma az, hogy a végtelenül buta 21. századi nép az, aki életre hívja ezeket a szennyeket... S nekem itt, ilyen emberek között kell élnem...

Noha Korona-chan jól beleköpött a levesembe és az életembe, számtalan pozitív dolog is történt velem idén, amikért nem lehetek elég hálás!