Mint azt kedves olvasóim tudják, hatalmas Onward-rajongót tisztelhetnek személyemben, aki már tavaly május óta a mesefilm lázában ég. Ez a szenvedély decemberben hágott a tetőpontjára, így kétség sem fért hozzá, hogy csütörtökön, 03.05-én, a hazai premier napján én bizony ott fogok ülni a moziban... És ez így is történt... ;) 

Helyszín: WestEnd CinemaCity

Időpont: 2020.03.05. 16:00 (3D)

Mint néhányan tudjátok, a mesefilm történetét nagy vonalakban már akkor tudtam, amikor beültem a moziterembe, és a végével is tisztában voltam. A Bookdepositorynak köszönhetően ugyanis a külföldi megjelenés előtt kézhez kaptam a mesefilm alapján készült könyveket és ifjúsági regényeket, melyekre azonnal rávetettem magam. A Little Golden Book c. kiadói sorozatban megjelent Onward-kötetről szóló értékelésemet az alábbi linken olvashatjátok, mely teljes mértékben spoilermentes, míg ebben a posztomban akadhatnak spoilerek, így kérlek, csak akkor olvass tovább, ha már láttad a mesét, vagy nem zavarnak az apróbb spoilerek! Köszönöm! 


Történetünk helyszíne New Mushroomton - avagy Újgombaváros, melynek hivatalos magyar megfelelője végül sehol sem hangzott el. ^^ (Írásomban visszautalások találhatók a könyvértékelésemre...)
Réges-régen, az idők kezdetén még léteztek varázslók, s noha ez a világ ma is egy varázslatos világ, melyet különböző mágikus lények népesítenek be, a varázslat már eltűnt, hiszen rendkívül nehéz volt azt elsajátítani, így a világ nyitott a tudomány felé, mely ma már megkönnyíti az elfek, tündérek, koboldok és egyéb mágikus lények életét.
Itt él főszereplőnk, Ian Lightfoot édesanyjával, Laurel-lel, bátyjával, Barley-val és picike házisárkányukkal, Blazey-vel. Ian magányos, visszahúzódó fiú, aki barátok nélkül éli az életét, és rettenetesen hiányolja az édesapját, akit egy betegség ragadott el a családtól, mielőtt Ian megszületett volna. Testvére, Barley pontosan az ellentéte. Határozott, nagyszájú, bátor, pozitív és magabiztos - legalábbis látszólag... ;)  Minden erejével azon van, hogy megmentse a régi varázsvilágból megmaradt ereklyéket és értékeket, ám emiatt mindenki elfuseráltnak tartja... :(
A cselekmény Ian 16. születésnapján veszi kezdetét, mikor a fiú még magányosabbnak érzi magát mint eddig valaha az életben... Édesanyja és Barley mindent megtesz, hogy felvidítsák a fiút, ám nem járnak sikerrel. Ekkor Laurel átadja fiai számára az édesapjuk által rájuk hagyott ajándékot, egy pokrócba bugyolált tárgyat, ami nem más, mint egy ősi varázsbot, melyhez egy varázsigét is mellékeltek. A varázsige elmondásával a két fiú lehetőséget kap arra, hogy 24 óra elejéig találkozhassanak édesapjukkal... A varázsbot azonban nem engedelmeskedik Barley-nak, Ian pedig sajnos nem bízik önmagában eléggé, így a varázslat csupán félig sikerül... A kő, mely a botban volt megsemmisül, s csupán a Mantikór tudja, hol található még egy, mellyel a bot ismét működésbe léphet, így a két fiú útnak indul, hogy a félig visszahozott apjuk testét még időben teljessé tegyék, és Ian végre találkozhasson az oly régóta hiányolt apukájával...

Az Onward egy vérbeli kalandtörténet, mely egyedi ötletekkel és szereplőkkel dolgozik, és mentes a kliséktől. Végtelenül örülök, hogy végre egy olyan mesét láthattam, amiben fiúk kalandoznak, és amiben végre nincs szerelmi szál...! Végre részese lehettem egy olyan mozgóképes alkotásnak, melyet Verne regényeihez hasonlítanék, ahol szintén nincsenek, vagy csupán kevés szereppel bíró nők vannak. Ugyan az Onward két női szereplőre is nagyobb hangsúlyt fektet a srácok édesanyja és a Mantikór személyében, ám ők egyáltalán nem rendelkeznek a manapság oly divatos, mindenképpen előtérbe kényszerítő feminista jellemvonásokkal, hiszen, míg a mantikór egy mitológiai lény, addig Laurel egy fiait mindenek felett szerető és sorsukért aggódó édesanya...
A mese Ian és Barley testvéri kapcsolatára és az édesapjuk hiányára fókuszál... Míg Barley egészen pici volt, s így ismerhette édesapját, akiről bár nem sok emléke van, mégis fennáll az ismeretségi kapocs, addig Ian soha, egyetlen pillanatra sem láthatta. Testvére pedig olyannyira eltér tőle pozitivitásával, életkedvével és harciasságával, hogy egész egyszerűen nem találja vele a közös hangot, és nem is érti meg őt...
A történet előrehaladtával a két testvér egyre közelebb kerül egymáshoz, és Barley végre eléri azt, hogy Ian higgyen, nem csupán saját magában, de bátyjában és annak szeretetében is... 

Az Onward erőssége a történet, a szereplők és ez a számtalan, különleges varázslénnyel benépesített világ, melyet az alkotók remekül építettek fel... Biztos vagyok benne, hogy a könyv olvasása, vagy a film nézése közben mindenki megtalálja azt a szereplőt, akivel azonosulni tud, hiszen a főszereplőkön kívül találkozhatunk még kentaurokkal, motoron száguldó bőrruhás tündérekkel és számos egyéb szerethető, vicces figurával.

Negatívumként, vagy inkább a történet egy picit gyengébb pontjaként a "főellenség" vizuális látványát emelném ki, ami véleményem szerint egy picit komolytalanra és röhejesre sikerült.  Noha a gyermekek miatt mindenképpen tompítani kellett a gonosz látványán, szerintem egy picit túllőttek a célon... E negatívum mellett pedig eszméletlenül vicces, hogy ebből a meséből sem maradhatott ki a bőrszín kérdése, ami szerintem egy varázsvilágban rendkívül komikusan hat, hiszen a kék bőrű elfek mellett a lila bőrű elf szerepeltetése, aki a négereket hivatott volt ábrázolni szerintem eléggé nevetséges és túlságosan is beleerőltetően hat... De sajnos ez a 21. század, melyben azonnal rasszista és homofób vagy, ha nincs egy-egy ilyen karaktered... :( 

A történet nagy része Barley furgonjában, Guinevere-ben játszódik, s noha egy kocsiról van szó, mégis végtelenül fontos szerepet játszik a történetben, melyet érdemes figyelemmel kísérni már a legelejétől...


Az Onward kalandos, humoros - számtalan észveszejtően jó poént tartalmaz -, látványos, ezernyi érzelemmel átitatott történet, melynek végéhez ajánlott a zsepiket előkészíteni, ugyanis szíven üti az embert... Noha jómagam tisztában voltam a végkifejlettel, mégis, a könnyfüggönyömön keresztül néztem a tetőpontot, s noha a katarzist követően az alkotók az utolsó képkockákban igyekeznek újra mosolyt csalni a nézők arcára, sűrűn pislognom kellett, hogy lássak is belőlük valamit...

Nem titok, az Onward elrabolta a szívemet, és örökké magánál is fogja tartani azt... 

Személyes kedvencemnek a könyvek olvasása után, és a mozifilm megtekintése előtt Ian-t emeltem volna ki, hiszen a fiú akár én is lehetnék, mondhatni egy az egyben, magányossága, félénksége és önbizalomhiánya miatt. A mozifilm megtekintése után azonban egy picit máshogy látom a helyzetet, s noha Ian a második számú kedvencem, minden kétséget kizáróan ki merem jelenteni, hogy Barley az, aki elrabolta a szívem... A srác a végtelen jókedvével, és a felszín alatt meghúzódó, láthatatlan sebeivel és magányával teljesen levett a lábamról. 

Az Onward-nak két hőse van... Noha a készítők Iant tették meg központi főhősnek, nem csupán ő az, aki végtelen hosszú utat tesz meg 24 óra leforgása alatt, mely teljesen megváltoztatja az életét és a gondolkodásmódját...