Hannah Gold nem mindennapi története tavaly év végén jelent meg a Pagony kiadó gondozásában. A külföldön "Év Gyerekkönyve" és "Legjobb történet" díjas regény méltán díjazott, hisz lapjain egy egyedülálló kaland elevenedik meg.

Történetünk főhőse a tizenegy éves, félárva April, aki meteorológia kutató édesapjával él. Édesanyja hét évvel ezelőtt autóbaleset következtében elhunyt, azóta apja árnyéka önmagának. A kislány mondhatni egyedül él, barátai nincsenek, egyetlen társasága  az állatok, akikkel mindig megtalálja a közös hangot.

Mikor az apját kiválasztják, a férfi fogja a lányát és a Barents-tengeren fekvő Medve-szigetre viszi Aprilt - az Arktiszra!

A sziget magányos, elszigetelt földdarab, távol a civilizációtól, ahol a meteorológiai állomáson kutatást végzőkön kívül nem él senki. Ide költözik hat hónapra April az apjával. Miután a teherszállító hajó leteszi utasait, kéttagú családunk fél évre elszakad a külvilágtól.

April eleinte reménykedik, hogy apjának több ideje lesz rá, de a munkájába menekülő, mélyen a gyászában élő férfinak sokszor mintha fogalma sem lenne arról, hogy van egy lánya, aki megérkezésük estéjén egy jegesmedve alakját pillantja meg a távolban...

Az Arktisz gyönyörű, halálos, elszigetelt hely, ahol - kis túlzással - a madár se jár, s ahol csak a legkeményebbek maradnak életben.

A jeges vidék és a tartósan fagypont alatti hőmérséklet próbára teszi az ott élők szervezetét, s még akik hozzá vannak szokva a viszontagságos életmódhoz, azok is kerülnek bizonyos helyeket.

A Medve-sziget és a jég lepte vidék nem a magamfajta nyápicoknak való. Olvasás közben szó szerint fáztam, s minden elismerésemmel adóztam Aprilnek, aki egy parányi náthával megúszta életre szóló kalandját. Bátor lány!

Hannah Gold szemet-lelket gyönyörködtetően ír, s ezt ültette át ékes anyanyelvünkre a fordító, akinek olyan mesés idézeteket köszönhetek, mint pl. az alábbi: "April egész éjjel forgolódott, ide-oda taszigálták szívének áramlatai."

A történetet jó olvasni. A picit hosszadalmasabb, eseménytelenebb bevezető után a Medve-szigeten átélt hat hónap egy egész életen át velem marad majd...

Nehéz szavakba önteni szerteágazó gondolataimat, olyannyira magával ragadott ez a történet. 

Adott az egyik oldalon egy egymástól elhidegült apa-lánya páros, ahol az apát olyannyira leteríti a gyász, hogy elfelejt élni, s nem akarja tudomásul venni azt sem, hogy van egy lánya. 

Az apa karaktere nem volt szimpatikus. A férfi szó szerint hetekig nem szól Aprilhez, aki egymaga nő fel, majd derít fel egy sarkvidékei szigetet, ahová az apja "száműzi".

April élni akar, szeretetre, társra vágyik, s végtelenül messzire kellett, hogy utazzon ahhoz, hogy a család életébe gyökeres változás köszöntsön be.

Medve és April barátsága páratlan, egészen elképesztő, szó szerint varázslatos. Arról, hogy az életben ez elképzelhetetlen lenne, nem szeretnék beszélni, ehhez a történethez - ahogy az értékelésem elején is mondtam - szív és képzelet kell.

Töretlen hit a cselekmény igazságában, a realitás teljes megsemmisítése fejben. Számomra ez nem okozott gondot.

Hiszek Medve és April lelki kapcsolódásában és abban, hogy ez "megtörtént".

Hihetetlen kalandok, medvegelés, a sziget sóhajának meghallása, a teljes egymásra hangolódás, a rejtett múlt szavak nélküli feltárása, a bizalom, a barátság ember és állat között, egy jó cselekedet, egy elkeseredett tett; egy "pofon", ami felnyitja a szemet; egy kitörés, ami már régen esedékes volt; a továbblépés, a szív legmélyebb titkának felfedése, a figyelem, a határtalan hit, egy halál közeli állapot, túlcsurduló érzelmek, bátorság, jégsapkák és mentőakció.

Ez így egyben Az utolsó medve, aminek záró oldalait zokogva olvastam végig! A katarzis érzelmi vihara teljesen "összetört", s én köszönöm az írónőnek és a fordítónak is ezt a gyönyörű regényt, ami talán képes lesz arra, hogy ha minden olvasója egy picit is tesz a környezetvédelemért, van még remény a bolygó számára...

A Nem haragszom! a baráti cívódás, a féltékenykedés és az osztozkodás témaköreit járja körbe, ami remek választás lehet az irigy testvérek tanításához, jó útra tereléséhez.

Kedvenc történteteim azonban a Hiányzol! és A félelemkő lettek. Előbbi cselekményében megjelenik a kézzel írt levelezés varázsa, melyek az egymástól távol levők vérző szívének csillapítását hivatottak begyógyítani. Imádtam olvasgatni a levelek tartalmát, amik szépen kiegészítették a mese folyamát. A varjú segítőkészsége pedig példaértékű!

Utóbbi mesében a nyúl szívébe az erdőben ólálkodó "valamitől" költöziik leküzdhetetlennek tűnő félelem, ami pillanatok alatt válik egészségtelen méretűvé, megmérgezve ezzel a nyuszi életét. Barátai összefogásának köszönhetően azonban megtalálja magában a bátorságot és szembenéz a félelemmel, majd le is győzi azt.

Az utolsó mese, A tojás egy kedves tavaszi történet elgurult tojással, csibéjét kereső tyúkanyóval, erdőben ritkán látott jelenetekkel.

Tizennyolc mitológiai történetet, legendát rejt magában a világ minden tájáról. A történetek közt találhatunk skót, angol, viking, polinéz, kínai, görög, japán, francia, cseh és még számtalan históriát, melyek mindegyike tartogatott valami meglepetést...

A polinéz legenda a grandiózus isten egyik hőstettéről szól, amiről a Vaiana-ban is hallhattunk már, hovatovább az isten tetoválásain is látható. Öröm volt részletekbe menően elmerülni benne, miként is jár túl Maui a Nap eszén.

Skót mítosz egy vitéz harcosról, aki legnagyobb ellenfelével is szembeszáll, majd barátságot köt vele. Ezt a történet nem ismertem, így nagyon élveztem minden sorát. A hős pedig kifejezetten elnyerte a tetszésemet... ^^

Dionüszosz kalandja most is humoros és tanulságos volt, igazi móka. 

A Roland-hegyszoros elnevezésének regéje pedit szintén rabul ejtett, pillanatok alatt vált kedvenccé, teljesen magával ragadott a hős lovag mondája.

A Holdhercegnő, valamint A Viharisten és a sárkány egyértelmű választások, már csak abból adódóan is, hogy kínai, ill. japán történetekről van szó.

A kötetet a nagyszerű Bölecz Lilla illusztrálta, aki varázsosan gyönyörű, élettel teli illusztrációkat készített. A képi világ pazar, a megelevenített szereplők hűek a legendákhoz, bár talán Dionüszosz isten túlontúl fekete lett... 

A fordítás néhány helyen hibádzik, a nyelvezet a legendákhoz és ősi történetekhez képest túl fiatalos és szlenges, ami nem tesz jót a meséknek, bár úgy vélem, ezt csak én, idősebb olvasó rója majd fel a kötetnek.