Ebből született meg előbb a Rajzolj egy krumplit! könyvsorozat, ami gyerekek és felnőttek közös kedvencévé vált, most pedig megérkezett a Zsebbevaló krumplirajzoló c. tenyérbevaló könyvecske, ami tökéletes (hosszú) utazásokhoz, de a tömegközlekedésen kényszerűen eltöltött üres percek kitöltésére, no meg persze otthonra is ideális választás.

A kifejezetten utazáshoz tervezett kötet kiválóan kompatibilis az unalmas autó/vonatutak megbolondítására. A kemény borítók mögötti előzékeken kiszínezhető életképek kaptak helyet, majd a Bevezetőben bemutatott használati tanácsok után bele is csaphatunk a lecsóba.

Elsődleges feladatunk főhőst rajzolni, aki tulajdonképpen a történet és az utazás főszereplője lesz. Tovább lapozva a kötetben 

Bevallom, engem teljesen magával ragadott ez a felettébb ötletes, frappáns kivitelű kötet.

A kék színnel és azok árnyalataival játszó képi világ már önmagában vonzóerővel bírt számomra (a kék a kedvenc színem), s jó érzés kézbe fogni ezt a cuki kivitelt.

Külön öröm volt számomra, hogy háromféle dinoszaurusz is helyet kapott benne, mindig ki akartam próbálni, le tudom-e őket rajzolni - próbálkoztam, bár eléggé nyomorult lett szegény T-rexem ^^, de azért meg vagyok elégedve vele.

Első körben a kötetben helyet kapó kedvenc állatkáimról készítettem el a rajzaimat, a megadott instrukciók alapján, illetve a tündéri tündér következett. Mindegyik elkészült rajzzal elégedett vagyok, első próbálkozásra születtek meg, ahhoz képest remélem ti is elfogadhatónak találjátok őket. :3

Kertész Erzsi, vadonatúj mesekönyvével rabolja el olvasói szívét, annak könyvheti megjelenése óta. A Bohó és Bariton egy komoly medve és egy örökmozgó művészmajom őrült kalandjait meséli el, melynek már most olyan pozitív visszhangja van, ami bizony folytatásért kiált! ;)

A varázslatos mesekönyv két történetet rejt magában, melyekben megismerkedhetünk főhőseinkkel, s megtudhatjuk, hogy szereplőink a Bohó által festett képekbe kerülve élnek át nem mindennapi kalandokat.

Az első történet egy igazán hangulatos kertbe repíti a két barátot, ahol egy aprócska házikó áll, míg az ijedelemre a bokorban rejtező valami szolgáltatja az okot.

A második történet egy merőben más típusú helyszínre viszi az olvasóját - főhőseivel együtt...

A természet helyett Bohó és Bariton most egy nagyváros, egy csúnya betondzsungel kellős közepén találják magukat, és hogy hogy nem, épp ebben a városban él Bohó bácsikája, Alfonz is, egy kétszázadik emeleti lakásban...

A cselekmény dinamikus, a jelenetek pillanatok alatt váltakoznak, már-már mondhatni túl sok inger is éri az olvasót a befogadás közben. Nem történhet ez azonban máshogy, ha Bohó, a majom egy igazi örökmozgó, míg Bariton, az átlagos macikhoz hasonlóan lassabb, komótosabb természet.

A festett képekbe való varázslatos belekerülés kétféle módon is értelmezhető, a realisták gondolhatják, hogy mindezek a történések csupán a szereplők fantáziájában történnek, teljesen a valóságnak megélve azokat (ami igazán szárnyaló fantáziára vall), míg az örök álmodozók elhihetik, hogy ilyen tényleg megtörténhet.

Kertész Erzsi meséit és karaktereit Baranyai (b) András keltette éltre, akinek a pazar látványvilág köszönhető. Képeinek köszönhetően a történetek a szemünk előtt peregnek le. Az illusztrátor stílusát én magam mindig is imádtam, így nem meglepő, hogy a képi világ számomra 5*-os és kiemelkedő. ❤

Kedvencem Bohó játékosságának ábrázolása volt. 

Főhőseink szerethető karakterek, nem is tudok közülük kedvencet választani. Bohó a bohókosságával, Bariton dörmögő morcosságával nyert meg magának. ❤

Felnőtt olvasóként, aki nem ebben a rohanó világban nőtt fel, talán egy picit túl sok ingert kaptam a nyúlfarknyi mesék hosszához mérten, azonban a mai gyerekek pontosan ezt a rohamléptékű, rengeteg információt, ingert és képet magában foglaló tartalmat részesítik előnyben (bár remélem ennyire kiskorban még nem), így ezt semmiképp nem rónám fel hibaként, ám a lassabb gyerekkönyvekhez szokott olvasó számára élesebb lehet majd a kontraszt, ezt mindenképp érdemesnek tartom megemlíteni.

Bariton a szövegben HORGOL, az illusztráción KÖT! Horgolni egy tűvel, kötni kettővel kell! Azt elhiszem, hogy András férfiként nem ismer(het)i a különbséget, a férjem is folyamatosan keveri, mikor horgolok, de a nők? o.O 

Perszer ne vegyétek annyira a szívetekre, az eltúlzott felháborodásomat viccesnek szántam, de kinyitva a könyvet rögtön szemet szúrt és a horgoló lelkem felsikoltott! ^^

A humoros bakit féretéve a Bohó és Bariton egy öteletes, szerethető kötet, ami megérdemelné a folytatást, s külön kiemelném még egy érdekes jellegzetességét, mégpedig azt, hogy Bohó festményeit és magukat a történeteket valódi alkotások ihlették. 

Agócs Írisz könyvsorozata, a Mici megmenti a világot újabb résszel bővült, mely a Pagony kiadó könyvheti megjelenéseit gazdagította.

Bevallom, vegetáriánusként nagy gondban vagyok ezzel a könyvvel.

Főhősünk, Mici és barátai a különféle életmódok, táplálkozási lehetőségek útvesztőjében keresi az érthető magyarázatot többek között azokra a kérdésekre, hogy mit jelent a vegán életmód; mit ehetnek és mit nem azok, akik ilyen-olyan oknál fogva elutasítják a húsevést. A gyerekek a Földet szeretnék megóvni és jobbá tenni, kérdéseik megválaszolására pedig a címszereplő, Növényevő Gábor lesz a segítségükre.

Az írónő-illusztrátor mondanivalója, miszerint mindenki saját lehetőségéhez mérten óvja a bolygót - kristálytiszta, ám a leírtakkal nekem akadnak problémáim.

A kötet célközönsége növésben lévő gyerekek, akiknek szökségük van mindenféle tápanyagra. Ezért leírni azt, hogy ne egyenek húst, mert kevés az állat, s hogy nem szép dolog elvenni az állatoktól a tejet és a tojást (WTF), számomra furcsa és visszás.

Úgy, hogy én magam csak csirkét eszem szökőévente egyszer, a tápanyag miatt - tehát egy-egy napra évente félreteszem a vegaságomat -, s nem azért, mert a baromfit sajnálom, hanem mert nem esik jól a hús és rosszul vagyok - hányinger, undor - tőle (a teljes kép igénye miatt megosztom, hogy kiskoromban még ettem húst, mert meg kellett ennem az ebédet, de a csirke mellett a disznót voltam hajlandó csak megenni; kacsa-liba már akkor sem játszott, undorodom a mai napig a szagától és az ízétől is; nyuszit és Bambit pedig soha nem lenne szívem megenni), még bennem is bűntudatot keltettek az írónő szavai...

Ezt pedig nem tartom szerencsésnek, főleg, ha sok húst is fogyasztó gyerek (vagy felnőtt) olvasóban is megfogalmazódik ez a gondolat.

Ezzel ellentétben viszont kreatívnak és felettébb érdekesnek tartottam a kötet azon részét, melyben Gábor növényalapú ételeket készít, alternatívákkal ismerteti meg a gyerekeket, amik egytől egyig finomak; s ínycsiklandozónak tűnhetnek majd a gyermekek számára is (bár tudjuk, mennyien nem eszik meg a zöldséget ebben a korban...), s talán családilag ki is próbálják azokat. 

Ezen kívül a kötet képi világa gyönyörű, az illusztrátor-írónő a tőle megszokott magas színvonalú képeket készített, ami öröm a szemnek. A mesekönyv legnagyobb erőssége számomra ez lett.

Külön kiemelném a gyerekek összecsapós játékának zseniális megvalósítását, kedvenceim az indián motívumok voltak.

Történetünk kezdetén a királyt felettébb paprikás hangulatban találjuk - királyi gyomra jó ebédre vágyik, ezért az összes szakácsot magához hívatja, de úgy tűnik, senki nem képes normális, ízletes ételt eléje tenni... ^^

Mígnem egy keze-lába remegő szakács marad csupán "talpon", aki mindentől fél bár, de épp munkát keres.

A kétbalkezes, semmihez sem értő, minden apróságtól megijedő szakács és az önmagát megtréfáló, "becsapott" király népmesei karakterek, akik közül az egyik épp jókor van jó helyen, s bár semmit sem tesz, elismerésben részesül; míg a másik, aki nem látja a fától az erdőt, s veszi saját kezébe a kardot, végül kissé nevetségessé válik, de végül is a kívánsága teljesül.

Nehéz ám rébuszokban beszélnem erről a nyúlfarknyi történetről, így nem is teszem.

A szatirikus mese kifigurázza, móresre tanítja a klasszikus szereplőtípusait, amin az olvasó hangosan nevet. A cselekmény nem oda tart, s fut ki, amire eleinte számítunk, de hamar nyilvánvalóvá válik, milyen csalafinta cselt követett el ellenünk az írónő. ^^

Személyes kedvencem a király karaktere volt, aki észre sem vette, hogy minden kiadott parancsát saját maga hajtotta végre, s főzött egy jó ebédet a saját íze szerint. ^^ Vaksága már-már tagadhatatlan és kimagyarázhatatlan butaságról tanúskodik - de persze talpraesettségről is -, önnön érdemeiért mást részesít kegyben és dicséretben.

De ostobácska jelenleg a szakács is, aki nem saját furfangosságát latba vetve térfálja meg a királyt, hisz éppolyan értetlenül áll a történet végén ő maga is a végkifejlet előtt. ^^

Picit torzított szegénylegény ő, aki sodródik az eseményekkel és munkára tesz szert. Mókás látni a történések sorát, de azért kíváncsi lennék, ki fog főzni eztán a királyra? XD

Kiemelkedő minőségű, kacagtató gyermekkönyv, ami fontos tanulságokat rejt magában, mint például a "van, amit magad is megtehetsz, hogy valóra váljon a kívánságod...".

Középkori hangulatú és friss szemléletű is egyben, szépen játszik a színekkel. Az illusztráció együtt él a szöveggel, kiegészítik egymást; részletgazdag, s ajánlom is, hogy böngésszétek az oldalakat az elrejtett, humoros apróságok után! ;)

Történetét az unikornisok vidékére álmodta meg, ahol számtalan varázslény mellett felbukkannak korábbi, szeretett hősei is a kislajháron át egészen Lajosig, a tündérbogárig.

Túl az Üveghegyen él egy bájos, kellemében varázslatos egyszarvúlány, aki az unikornisok gondtalan életét éli; gyógyít, eszik-iszik, vicceken kacarászik - csakúgy, mint társai.

Ám egy nap hirtelen valamiféle ürességérzet keríti hatalmába, s gondolataiban egy édes-bájos unikornisbaba jelenik meg, aki - társai meg nem értése közepette - meg is fogan, s testet ölt.

Ettől kezdve a gyönyörű egyszarvúlány élete gyökeresen megváltozik - szó szerint felborul, mint ahogy a könyvben elhelyezkedő, játékosan tekergő képek ötletesen, frappánsan érzékeltetik is azt.

A baba bájos, de sok vele a munka, az anyaság, a kialvatlanság és a folytonos aggodalom pedig teljesen kifacsarja a valaha volt legszebb unikornist, aki nyúzottá, leharcolttá, BARNÁVÁ változik...

Társai nem győznek sopánkodni lelakottságán, mígnem egy napon ugyanolyan állapotban érkezik meg közébük a tündérkirálynő, síró gyermekével a karján...

Az anyaságnak nem csupán napos pillanatai vannak, s talán az árnyoldalak azok, amik elsőként dominálnak a köztudatban. Az újdonsült anyuka bűntudata, aggodalma, nyúzottsága mondhatni teljesen általános, s a társadalomnak el kell jutnia arra a szintre, hogy ezt elfogadja, s ne rója fel a kezdeti botladozó lépéseket a friss anyák számára...

Az édesanyák bármit megtennének a gyermekükért, önmagukat háttérbe szorítva nevelik őket legjobb tudásuk szerint, s eljön majd újra az idő, mikor az anyuka visszanyeri korábbi makulátlan megjelenését. Ám a közte eltelt időben kacagjon, s tegyen magasról a lekezelő véleményekre, amiket kap!!! :P

A mesekönyv a történethez idomulva kivitelében is rendkívül kreatív. Az illusztrációk olykor a fejük tetejére állnak, mint ahogy az újdonsült anyukák élete is, miközben a világ a helyén marad. Majd következik a forgás, szépen-lassan visszatérés az eredeti állapotba, mikor az ember újra két lábbal a földön áll.

Ezeket az élethelyzeteket, ezt a varázslatos kalandot kelti életre illusztrációival Szert-Szabó Dorottya, aki mostani, új arculatában alkotott ismét varázsos világot. 

Mrena Julianna kétségtelenül - eddig bármilyen témához nyúlt - maximumot nyújtott, s nem tud hibázni. Rímei és megálmodott történetei szellemesek, hangos kacagásra késztetnek és elbájolnak. Könyvei megtestesítik a tökéletes gyermekkönyv fogalmát!

Ha Momó ezt a varázsigét a plüsskutyusa fülébe súgja, Max igazi tacskóvá válik, és indulhat a kaland!

Momó és Max kis vitorlás hajójukon elindulnak, összeismerkednek egy delfinnel, és az összes kérdésükre választ kapnak.

Főhősünk, Momó éppen homokvárat szeretne építeni a tengerparton, ám egy hullám elmossa az építményét. Momó igen megharagszik a hullámokra, s plüsstacskóját - varázsigéjével - életre keltve, hőseink a tenger titkainak nyomába erednek.

Kalauzukul egy delfin szegődik, aki elmondja, miként van hatással a szél a vízre; hogy hol is lehet a tengernek vége (már ha van neki); hogy miért sós a tengervíz, de tengeralattjáróba pattanva a mélység titkai is megelevenednek a szemünk előtt.

A nyúlfarknyi, ámde információban gazdag, gyönyörű látványvilággal megalkotott mese szórakoztató módon folytatja tovább Momó és apró célközönsége tanítását. Éppen annyit mond, amennyit még képesek befogadni, de a kíváncsiságot is felkelti a további tények iránt.

Az első kötethez hasonlóan az illusztrációk pazar minőségűek, az én szívemet most a mosolygós dombok és hegyek ragadták magukkal, de zabálnivalóan édes lett a szelet fújó felhőcske is.

A tartalommal ellenben picit szőrösebb szívű leszek; míg az univerzum titkait hibátlannak, teljesen kerek mesének tartom, addig a szaladgáló hullámok és a tenger további érdekes titkai homályba burkolózva maradtak, s nem éreztem azt a teljességet, mint a Hold útmutatása során.

De ez csak egy aprócska észrevétel, egy, a két rész összehasonlítása közben érzett és felötlött gondolat, hisz e melett egy szórakoztató, bűbájos, tanulságos mesét rejtenek a lapok, amit öröm volt kézbe venni és alámerülni a tenger varázslatos világába.