Egy év sem maradhat ki a modern korban élő és alkotó Jane Austen tollából született történelmi romantikus regény nélkül. 

A General Press idén sem hagyott minket Klassen nélkül, s gyönyörű köntösbe csomagolva hozta el az írónő egyik legújabb regényét, mely a második kedvenc Klassen-kötetem lett!

Történetünk főhőse, Rebecca Lane hazafelé tart szülőfalujába munkaadója hintóján. Swanford vidéki, bájos falucska, ahol az ódon apátság kísértetjárta falai között jelenleg szálloda működik, s várja gazdag vendégeit.

Míg Rebecca munkaadója régi barátaihoz érkezik látogatóba - legalábbis a látszat szerint -, addig a lány régi családi házába, a Wilford család vadászlakjába tart, hogy meglátogassa öccsét, akit megkínzott az élet...

Rebecca szülei már nem élnek, öccséről régi cselédjük gondoskodik, ám ez a feladat igencsak hálátlan... Főhősnőnk társalkodónőként keresi a kenyerét, fizetésével írói álmokat dédelgető testvérén igyekszik segíteni, aki rengeteget iszik, napokig kába az ópiumtól, s nem várt meglepetésként eszmélve nővérére, el is küldi őt a háztól.

A szálló vendége a híres-neves író, Ambrose Oliver, aki évekkel ezelőtt ellopta John regényötletét, nyomorúságba döntve ezzel szegény fiút. John arra kéri Rebeccát, hogy juttassa el új regényének kéziratát a csalóhoz, vagy annak kiadójához, ettől remélve életének jobbra fordulását és az igazság napvilágra kerültét. Rebecca nem mond ellent testvérének, képtelen rá, bár megpróbál észérvekkel hatni öccsére - sikertelenül.

A lánynak fogalma sincs róla, miként juttassa el a kéziratot a különc íróhoz, aki senkit sem enged önmaga közelébe, ám hősnőnk ennél komolyabb megpróbáltatások elé néz, mikor újra találkozik gyermekkora viszonzatlan szerelmével, Sir Frederick Wilforddal, aki immár özvegy... Rebecca sohasem tudta elfelejteni a férfit, akit egy gyönyörű és gazdag nő bővült el, míg gyermekkori játszópajtását, akit túl fiatalnak ítélt, magára hagyta...

A szállóban rengeteg vendég száll meg, míg a szállodaigazgató mindent el is követ annak érdekében, hogy a környéken élő emberek értesüljenek Ambrose Oliver otttartózkodásáról, mely sok vendéget és pénzt ígér számára.

Klassen ismét remekbe szabottat alkotott! Visszarepített egy gyönyörű, a rajongásig imádott korba, egy idilli angol falucskába, ami mentes a fényűző londoni báloktól, s az egyszerűségből nyeri a báját.

A történet valóban egy gótikus regény és egy krimi keveréke, hisz ahogy már az írónőtől megszokhattuk, egy rendkívül csavaros nyomozási szállal és titkokkal átszőtt cselekményt kapunk.

Főhőseink ismét szerethető karakterek, akikkel azonosulhatunk, s kiknek sorsáért izgulhatunk. A gyönyörű, kínzóan lassú egymásra találás, az elfojtott, mély érzések, a vágyódás mind-mind Austent idézik. Klassen gyönyörűen bánik a szavakkal, míg olyan módon képes a szereplők lelkének legmélyét is átadni az olvasónak, hogy az olvasás minden perce maga a gyönyörűség. ❤

Rebecca egy okos, talpraesett, ám ha kell, nőies, "gyenge" lány, aki tökéletesen illik az adott korba. Klassen - legnagyobb szerencsémre - még ellenáll a feminizmus történetbe való beleszövésének, s annak a képnek, hogy a női főhősnek sokkalta tökösebbnek kell lennie, aki messze felülmúlja, sőt meg is alázza a férfi főhőst... Nem! Klassen-ben még minden történelmi romantikus-rajongó bátran megbízhat, mert regényeiben a nők nők, a férfiak pedig igazi férfiak.

A klastrom árnyainak férfi főhőse, Sir Frederick talpig úriember, egy igazi gondoskodó, erős férfi, aki megvédi a szeretett nőt, kiáll az igazságért, ám nem szégyelli a tévedéseit, s a lelkét marcangoló kételyeit. Igazi nemes, akit bár egyszer csúnyán megmart az élet és egy olyan társat adott mellé, aki nem érdemelte őt meg, elveszejtve ezzel a férfi nőkben való bizalmát, mégis megmarad bölcs, okos embernek, aki tudja, hogy nem mindenkiben lakozik ugyanaz a gonoszság...

A krimi szál szintén remekül sikerült; bevallom többször is megpróbáltam kitalálni, ki lehet a gyilkos, s bár néhány szálnál helyesen tippeltem, a leleplezés számomra is teljesen váratlan volt. Mivel nem olvasok sok krimit, nem vagyok jártas az elhintett apró nyomok keresgélésében, de visszagondolva az elejtett szavakra és akkor teljesen jelentéktelennek tűnő korábbi jelenetekre, mindig összeáll a teljes kép és csodálva adózom az írónő zsenialitásának és a minden apró mozaikkocka szépen helyén levésének.

Aaron Reynolds Rex ​Dexter nyomoz c. kötete még tavaly év végén látott napvilágot piciny hazánkban a Maxim kiadó jóvoltából. A Kipurcant kedvencek első kötete azonnal felhívta magára a figyelmem az érdekes fülszövegével, valamint az egyedi, kissé őrült illusztrációival. Múlt hétvégén egy apróbb olvasási válságba kerültem, s semmi sem akart lecsúszni. Meg is ijedtem rendesen, ezért úgy gondoltam, megpróbálkozom egy viccesnek ígérkező történettel, ami annak rendje és módja szerint magába is szippantott...

A Kipurcant kedvencek nem engedett el, egy ültő helyemben kiolvastam, s máris jobban éreztem magam, hisz a napom első fele nyűglődéssel és félelemmel telt. Aaron Reynolds fergeteges humora és a remek magyar fordítás bravúros szövegei hangos kacagásra késztettek, s amellett, hogy remekül szórakoztam főhősünk humorán és szerencsétlen átkából következő kalamajkáin, mélyen meg is indított, hisz a kötet sokkal mélyebb történetet és fontosabb mondanivalót rejt magában, mint azt elsőre bárki is gondolná...

Történetünk főhőse, Rex Dexter világ életében egy kutyára vágyott. A 6. osztályos srác osztálytársai és legjobb barátja is mind valamilyen házi kedvenc boldog gazdijai, ám Rex, egy szerencsétlen aranyhal-incidens következtében mindeddig kutya nélkül maradt...

Rex szülei felelősségteljes állattartásra szeretnék nevelni a gyereküket, ezért főhősünk mindaddig nem kaptam kutyát, míg a kakas túl nem éli az aranyhalat, ami egészen könnyű lesz, hisz a halacska alig pár percet élt... Főhősünk ennél csalódottabb már nem is lehetne, de úgy dönt, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a "csirkekakas" túlélje és megkaphassa végre a kutyát. Ezért Rex fogja legjobb barátját, Darvisht és elindul az áruházba, hogy beszerezze a csirketartás kellékeit...

Rex, Darvish és a "pórázra" kötött csirke az áruház parkolójában egy ősrégi játékgépre bukkan, ami a Nagy Kaszás nevet viseli, s amit Rex - Darvish kifejezett tiltakozása és kérése ellenére is - ki akar próbálni. A Nagy Kaszás ugyanis azt ígéri, ha a játékos legyőzi őt, teljesíti egy kívánságát. Ám ha mégsem, a játékost átokkal szórja...

Mire a játék véget ér és Rex feleszmél, a csirkét holtan, kilapítva találja meg a parkolóban... Átment rajta a munkagép. ^^ Főhősünk szülei nem fogadják túlzottan jól a hírt, bár tény, hogy a csirke sokkal tovább életben maradt, mint az aranyhal... Majd Rex szobája hirtelen lehűl, s kísérteties, zöldes fényben ragyogva megjelenik a halott csirke szelleme, amit egyedül Rex lát...

Reynolds humorát már a fülszöveg is fennen hirdeti, s azt kell mondjam, ez a jellemzés korántsem áll távol az igazságtól. Az író zseniális humorát villantja meg a történet folyamán, nem is oly csekélyke alkalommal, hisz ezt az őrült kalandot nem is lehetne máshogy köríteni, mint jól működő poénok sokaságával. A történet mélyebb tartalmát és morbidságát igyekezete az író humorba ágyazni, hisz valljuk be, maga a központi konfliktus, nevezetesen, hogy állatkerti állatokat gyilkolnak folyamatosan nem épp egy vidám téma, barátságosnak és könnyednek pedig aztán korántsem mondható...

Bár a Nagy Kaszás átka és minden történés Rex fejlődésének célját szolgálja, nem mehetünk el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy ebben a kötetben bizony állatok halnak meg, különböző rejtélyes körülmények között. Veszélyeztetett, a kihalás szélén álló állatok, akik nem emlékeznek arra, ki a felelős a halálukért, ám arra igen, hogy mindegyikőjüket kiengedték a ketrecükből...

Egy orrszarvú, egy gorilla - melynek halála magával sodor egy cápát is -, egy elefánt és egy panda szelleme csatlakozik Rex halott kakasának szelleméhez, s a nyomok az állatkertbe vezetnek. 

Rex a nyomozás során leginkább csak önmagára és eszére számíthat, de lássuk be, Rex sem a legélesebb kés a fiókban. Naiv, lusta, átlagos 6. osztályos kölyök, akinek teljesen téves következtetések forognak az agyában, s aki, fiatal koránál fogva túlontúl sokáig nem látja át a helyzetet. Rex bár nincs egyedül, hisz legjobb barátja, Darvish mellette áll, a két fiú túlságosan is fiatal ahhoz, hogy a háttérben meghúzódó komoly titkokat könnyen leleplezzék. Kisfiús butaságuk miatt sokkal több állat veszti el az életét, mint kellene, s a kegyelemdöfés egy panda személyében érkezik, aki halálával magára hagyja egyetlen társát, aki az utolsó veszélyeztetett állat marad az állatkertben... Vajon ki segíthetne főhősünknek, akinek a tőle segítséget és megoldást váró halott állatok lelkén túl az iskolai feladatokkal és a szüleivel is meg kell küzdenie?

Reynolds története gazdag a humorban, de elsődleges célja felhívni a figyelmet a környezetünkre, az állatok megóvására, s arra, hogy állatot tartani hatalmas felelősség. A védett és egyébiránt minden "átlagos" állat helye is a természetben van, amit óvnunk és védenünk kell. Senki sem élhet bebörtönözve, kitéve mindenki kénye-kedvének. a történet folyamán Rex egyre többet tanul az állatokról és az állatoktól, s maga is megérik egy kicsit... Komolyabbá, felelősségteljesebbé válik, ám nem veszíti el fennhéjázós viselkedését, hisz akkor oda is lenne naiv és butuska bájának...

Főhősünk egyébiránt szerethető karakter, bár felnőtt fejjel az ostobasága néhol nem csupán megmosolyogtató, hanem picit elszomorító is... legalábbis biztos, hogy nem egy alkalommal foghatjuk a fejünket a hülyeségen, amit csinál. ^^ Mellette az állatkaraktereknek is megvan a maga bája, de ebben a történetben nem igazán van olyan, aki valóban "normális" lenne. Éppen ezért, az őrült, bolondos humor és karakterek kedvelőinek a kötet kifejezetten ajánlott!

Reynolds története tehát bővelkedjék bár a humorban, észrevétlenül tanít, s próbálja meg olvasás közben felhívni majd a célközönség figyelmét a környezettudatos viselkedésre, természetünk és állatvilágunk megóvására és a felelősségteljes állattartás fontosságára. Hiánypótló kalandregény kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt! Felnőttek sem bánják meg, ha kézbe veszik!

Shou Harusono Sasaki and Miyano c. mangája évek óta hatalmas szerelmem. A Yen Press jóvoltából pedig végre hivatalosan is a kezünkbe vehetjük az "eredeti" történetben nagy szerepet játszó Hirano senpai külön sorozatát, ami a Hirano ​and Kagiura címet kapta. Ebben a sorozatban a mangaka a sokak által hőn szeretett Hirano-sant állítja a középpontba és mutatja meg az életét, a mindennapjait, valamint mutatja be a Kaigurával való kapcsolatát.

Kettejük párosa eredetileg egy rövid kis történetben szerepelt a Sasaki and Miyano egyik kötetében, ám a rajongók olyannyira beleszerettek kettejük párosába, hogy a mangakának "nem volt más választása", mint megírni a történetüket - a mi legnagyobb örömünkre.

Főhősünk, Hirano-san és szobatársa, az első éves kosárlabdás Kagiura-kun az iskolások megszokott életét élik. Ki-ki a maga óráival és kötelezettségeivel foglalkozik, ám a megosztott szoba végett természetesen elkerülhetetlen, hogy rengeteg időt töltsenek együtt.

Hirano eleinte pont úgy bánik a langaléta sráccal, mint bármelyik kohai-jal, ám ahogy telnek a hónapok, úgy válik a kapcsolatuk egyre szorosabbá. Ebben a felvezető kötetben azonban még nem beszélhetünk szorosabb kapcsolatról, legalábbis nem olyanról, ahol mindkét fél beismeri, mit is érez valójában.

Hirano mindig is a kedvenceim közé tartozott, így örülök neki, hogy mélyebb és részletesebb betekintést nyerhetek az életébe. Mellette Kagiura karaktere sem okoz csalódást, sőt, egy olyan színfolttal gazdagítja ezt a világot, amiért érdemes várni a folytatást.

Louisa May Alcott Egy ​régimódi lány c. regényét karácsonyi ajándékként kaptam Dorisztól, akinek nem tudok elég hálás lenni, amiért ezzel a varázslatos kötettel lepett meg! ❤

Alcott az egyik kedvenc írónőm, s noha a Kisasszonyok hosszú-hosszú évek óta az egyik legkedvesebb könyvem, Polly története eddig a pillanatig nem talált rám, s ha nem kapom meg ajándékként, valószínűleg el is veszik a rengeteg megjelenés tengerében, mely esetben egy valódi csodától fosztottam volna meg saját magam, avagy az élet...

A gyönyörű kivitelben napvilágot látott kötetet a hazai olvasók a Manó Könyveknek köszönhetik, akik az utóbbi években egyre több klasszikussal örvendeztetik meg az olvasóközönséget. 

Alcott regénye több évet ölel fel. Főhőseinkkel gyermekkorukban ismerkedhetünk meg, s a játékkal töltött, pajkos gyermekévek elteltével a felnőtt, komoly problémákkal küzdő fiatalok életébe is bepillantást nyerhetünk.

Polly gyermekkorában egyszerű és szerény neveltetésének és igényeinek köszönhetően, no és persze a meleg családi légkört megélő, az igaz szeretetet ismerő, melegszívű lány szinte öntudatlanul csempészi be a változást a Shaw család életébe, melynek köszönhetően a családi kapcsolatok egyre szorosabbá válnak.

Polly eleinte nem találja a helyét a nagyvárosi fényűzésben, ahol a lányok már tizennégy éves korukban flörtölnek a férfiakkal és úgy csinosítják magukat, mintha máris felnőttek lennének. A fényűző bálok, a titkos találkák nem az ő lelkének valók, s a hóbortos, bohókás Fanny élete is megváltozik a lány eltérő gondolkodásmódjának hála.

A gyermekkor éveinek részletes leírása, Polly és a Shaw család, valamint a családtagokkal kialakuló személyes érzései és kötelékei hosszas elbeszélésén túl, főhősnőnkkel húsz éves korában találkozhatunk újra, mikor önálló életet kezdvén költözik a városba, ahol a Shaw család régi barátként fogadja. Noha a fülszövegben említett elszegényedés csupán a történet legvégén következik be, az addig a pillanatig eltelt idő is rengeteg történést ölel fel.

Alcott történetének bár első számú főhőse maga Polly, a regény mégis több ember életének és sorsának színhelye, akik ugyanolyan kiemelkedő bánásmódban részesülnek az írónő tolla alatt, mint maga Polly. 

A történet lelke maga Polly, aki eleinte már-már bosszantóan tökéletesnek tűnik, s ahogy a regény további hősei, úgy az olvasó sem érti, hogy lehet mindig ilyen életvidám ez a lány, akit sokszor megbánt az élet.

Bár a történet nagy részében Polly vidám, sokszor veszíti el ő maga is a hitét, gyengül meg az ereje, s ez mindig a legmegfelelőbb pillanatban érkezik, hogy továbbra is azonosulni tudjunk vele, s lássuk, neki sem olyan könnyű az élet, amit emelet fővel visel el. A regény legvégén került azonban hozzám a legközelebb a karaktere, amikor önmagát félretéve végre nem küzd tovább igaz érzései ellen, s a bánat és a kétségbeesés miatt megmutatja, hogy ő maga is esendő ember, akinek el tud fogyni az ereje, akit le tud dönteni a lábáról a félsz és el tud hagyni a remény, ami bár mindig ott pislákol a lelke mélyén, van, hogy olyan mélyen elrejtőzik, hogy félő, már-már kihuny... Spoilerek nélkül erről nyíltabban beszélni nem tudok, mindenesetre ha elolvassátok a regényt, biztosan érteni fogjátok a szavaim értelmét.

A kötet rengeteg szereplőt felvonultat, s bár mindenkiről írhatnék néhány sort, de már így is lényegesen hosszabb lesz ez az értékelés, mint eredetileg terveztem - bár azt hiszem, ez nálam nem meglepő. ^^

Mr. Shaw kedves apakaraktere, a nagymama, a teljes változáson áteső Fanny mind-mind a szívemhez nőtt, de hadd beszéljek arról a szereplőről, aki leginkább rabul ejtette a szívemet, ő pedig nem más, mint Tom Shaw.

Tom bár rengeteget hibázik a történet folyamán, s gyermekkorában sok komiszságot és csínyt követ el, akarva vagy akaratlanul, de megbántja Pollyt és mindenki mást is a környezetében, egy hatalmas szívvel és lélekkel megáldott, szeretetre éhes és méltó fiú, majd férfi, aki sokáig nem találja helyét a világban. Gazdag úrfiként mindene megvan, semmire sincs gondja, s e ténynek köszönhetően kényelmes, léhűtő életet élhet, ahol nincs a két keze munkájára vagy az agyára, eszére szüksége ahhoz, hogy boldoguljon. A Shaw család vagyonának elvesztésével természetesen velejárója az egy szem férfi örökös személyiségének jobb irányba való változása is, ami bár kétségtelenül sokat jelent a karakter szempontjából, én magam azonban az első betűtől az utolsóig a rabja voltam ennek a hol tökkelütött, hol vak gazembernek. ❤

A történetben mindenki révbe ér valamilyen formában, ezek közül van ami meglep, de mindenképpen pozitív a végeredmény. A kedvenc jeleneteim közül kiemelném a szánkózást és Tom balesetét, az első közös táncot, a Polly utazóládájában kutakodó események láncolatából kifejlődő kalamajkát, a Polly csinos, új kalapját ellopó kutyát és annak üldözését, valamint a legvégső, legmeghatóbb és legromantikusabb jelenetet, amire lélegzetvisszafojtva vártam.

Alcott jó néhányszor kiugrasztotta s szívem a helyéről és még a végére is tartogatott hatalmas csavarokat, amivel kisebb szívinfarktusokat is előidézett nálam. ^^ Volt olyan csavar is, amit sikerült kitalálnom, s boldog voltam ettől az érzéstől, de számos olyan meglepetésben is részem volt, amire nem is gondoltam volna.

Alcott ráérősen ír, lassan bontakoztatja ki a végkifejletet, s komótosan mutat be minden látszólag kevésbé fontos életmozzanatot is, azonban megkapóan szép leírásai és érezhető szeretete és szenvedélye a szöveg iránt átsüt a lapokon. A lassú folyású, csörgedező történetek kedvelői mindenesetre kerüljék el a kötetet, mert az Egy régimódi kisasszony nem az ő könyvük lesz! ;)    

A kötet nagyon szép kivitelben látott napvilágot, s a külföldi borítókat is a kalapba téve is az egyik leggyönyörűbb kiadás a miénk. Egyetlen problémám csupán a rettenetesen apró betűvel volt, ami miatt nem tudtam olyan ütemben behabzsolni a történetet, mint ahogy szerettem volna. Mivel elég rossz a szemem, az ilyen pici betűs szöveg igen megterhelő számomra, s igencsak kínzó perceket éltem át, mikor a szemem fájdalmai miatt le kellett tennem a könyvet és elnapolni a folytatást.

Negatívumként emellett sajnos még egy dolgot meg kell említenem, mégpedig a sok modern szó és szófordulat használatát, ami kiszakított az adott történelmi korból olvasás közben, s amik teljesen korhűtlenek voltak. Sajnos több fordítónál tapasztalom, legyenek és dolgozzanak bármely kiadónál, ha történelmi regényt fordítanak, valahogy szinte sosem sikerül elvonatkoztatniuk a modern kortól, melyben élnek, s ráhangolódni az adott történelmi korra. Ezt mindenképpen jelezni kellene feléjük, mikor megkapják a munkát, hogy erre kifejezetten ügyeljenek. Ezektől a modern kifejezésektől eltekintve a szöveg nagy részét sikerült gyönyörűszép fordításban megkapnunk, s a barokk körmondatok és gyönyörű leírások, melyek Alcott tollából születtek megfelelő magyar nyelvű átültetést kaptak.

A kosztümös történetek kedvelőinek, Alcott-rajongóknak és azoknak, akik szeretnének egy gyönyörű szerelem és történet részesei lenni, a kötetet szívből ajánlom! ❤

Az utolsó, eddig a pillanatig megjelent "virágtündér-kötet", a Cili ​és a varázscseppek a közönséges cickafarkot és gyógynövénytündérét állítja a középpontba. A tavalyi év gyógynövénye némiképp más, mint az előző kötetekben szerepelt virágok, ám a kötet egy-két másfajta különlegességet is tartalmaz.

Az ötödik kötet megjelenéséig már csupán egy hónapot kell várnunk, mely időt az előző kötetek újraolvasásával és lapozgatásával tehetjük kellemesebbé s elviselhetőbbé. 

A virágtündérek és a szürke ruhások egyaránt levertek, s mintha szemernyi varázs és izgatottság sem lenne a levegőben. A tündérek komótosan falatoznak, egyikük sem siet, egyikük sem kész elsőként a trónterembe jutni. Egyetlen szürke ruhás tündérke arcán látható csupán boldogság és elégedettség, ám a borongós, felhős nap mindenkinek kedvét szegi...

A borús hangulat és csalódottság azonban visszatérni látszik, mikor az idei év gyógynövényének a varázs a közönséges cickafarkot választja, amiben "nincs semmi különleges" és úton-útfélen megtalálható... Őrzője nem más, mint az egyetlen mosolygós tanonc lesz, aki a Cili nevet kapja. Herba anyó örül a cickafark sorra kerülésének, s kíváncsian fürkészi az új tündérkét, vajon Cili mennyire örül annak, hogy ő lett ennek a növénynek a tündére?

Herba anyónak azonban nincs oka az aggodalomra, Cili ennél boldogabb már nem is lehetne, s bár nem nagyon emlékszik a tanultakra, s hogy milyen hatásai is vannak a virágnak, örömmel röppen ki a mezőre, hogy megismerkedjen a virágával.

Cili - csakúgy mint korábban Bíborka - szürke ruhás társnői csúfolódásának áldozata lesz, ám a megmentésére siető Cinella elűzi a minden borúban a szépet meglátni képes társnője szomorúságát. 

Cili a mezőn töltött mindennapjai során az embereket is közelebbről szemügyre veheti, akik közül van, aki rombol, s van, aki megőrzi a természet szépségét.

Egy nap aztán Zselyke, a minden történetben nagy szerepet játszó kislány, Cili és Cinella segítségére szorul... Vajon mit tesz a két tündér, akik eddig sohasem merészkedtek az emberek közelébe?

Mint ahogy a bevezetőmben már említettem, a kötet egyik ínyencsége, hogy lerántja a leplet és teljes egészében mutatja be nekünk Cinellét, az eddig még láthatatlan gyógynövénytündért, aki Cili hűséges társa lesz a jelenetek nagyrészében.

Cinella különbözik társnőitől, ő maga még eddig csupán messziről figyelte az embereket, s még Zselykével sem beszélgetett soha. Az eleven, rendkívül fürge, szemnek szinte láthatatlanul gyorsan repülni képes tündér ugyanolyan bosszús tud lenni, mint Lelle, ha az emberek letapossák a virágát. Bár természete és viselkedése sokban különbözik a mindig nyugodt és mosolygós Ciliétől, a zöld szemű virágtündérek pillanatok alatt egymásra hangolódnak és egy új, szoros barátság alakul ki köztük.

Cili szintén szerethető főhősnő, ám a "minden rosszban van valami jó" elvén működő, s valóban, a legkisebb apróságnyi jót is meglátni tudó tündérrel a melankolikusabb olvasók talán nem fognak tudni ugyanúgy azonosulni, mint az eddigi virágtündérekkel, akik felváltva mosolyognak és szomorkodnak, ahogy mindennapjaink során mi magunk is. Cili személyisége ettől eltekintve méltányolható, hisz nem mindenkinek adatik meg egy ilyen varázslatos képesség, mint az övé. A legkomorabb felhők között is meglátni a fényt egy hatalmas adottság, melyre bárcsak mindenki képes volna...

Az én szívemnek legkedvesebb apróbb, de annál jelentőségteljesebb jelenetek azonban minden kétséget kizáróan az a két nyúlfarknyi felbukkanás volt, melyben Nadin szerepelt, bár az ő karaktere egy picit háttérbe szorult a többiekéhez képest, amit nagyon sajnáltam. Remélem, hogy a következő kötetben több szerephez jut ő is, hiszen egészen friss gyógynövénytündér még ő maga is. Az első jelenetben általa megfogalmazott csodaszép gondolat - mondhatni már-már bölcsesség -, miszerint az ünnepnek a szívünkben kell megszületnie, valamint az apró humormorzsa a sérüléséről megmelengette a szívem. ❤

A cickafark és a kamilla egyforma tulajdonsága és az illóolaj készítése e kötet második ínyencsége, hisz most ismételten félrerakjuk a teáscsészét, hogy a szaglószervünket vegyük használatba és elámuljunk, vajon miért is kék ennek a két növénynek az illóolaja? Természetesen Herba anyó most sem marad adós egy magyarázattal...

Elérkeztünk hát a virágtündérek csodálatos világának eddigi záró felvonásához. A gyógynövények további titkainak kifürkészésére még legalább egy hónapot várnunk kell, de addig is szárnyaljatok ki a rétre, fedezzétek fel a körülöttünk zsizsergő, csodás természetet! Márciusban pedig, ne feledjétek, érkezik Gerti és a varázsgömböcskék! Én magam izgatottan várom, hogy megismerkedjek a vadgesztenyével és újdonsült tündérkéjével. Tartsatok majd akkor is velem!