A legismertebb „Mackó-történetek” gyűjteménye.

Micimackó és a mézfa…

melyben Micimackó pici fekete felhőnek álcázva magát próbálja becsapni a méheket. Imádom! *-*

Aki mohó, könnyen pórul jár…

melyben Micimaci beszorul Nyuszi odújába és meg kell várnia, míg lefogy.

Tigris eltéved az erdőben…

melyben a friss, ugrabugráló látogatót próbálják végleg kivonni az életükből, de valami fontosat tanulnak.

Tigris bajba kerül…

melyben kiderül, hogy a tigrisek tudnak fára mászni, lefelé azonban már nem.

Cuki, végtelenül cuki még ezredszerre is. Köszönöm A. A. Milne és Walt Disney! <3

A „kaland” egyre nagyobb méreteket ölt, ahogy a világ is egyre szélesedik. Senku továbbra is újabb és újabb, őrült ötletekkel áll elő, míg a mangaka és az író igyekszik a lehető legbravúrosabb húzásokkal előállni. Bevallom, kezdem egy picit túl hosszúnak érezni a történetet, de mivel új karakterek és újabb veszélyes helyzetek jönnek, az izgalom még mindig megvan, ahogy a történet iránti szeretet is.

Ezeket a fejezeteket imádom. Nagyon szeretem Stanley karakterét, s végre Tsukasa és Hyoga is több szerephez jut, aminek nagyon örültem. Őrült kalandok, „emberrablás”, menekülés és Dél-Amerika vadvidéke – lenyűgöző. Tudom, hogy sokan nem szeretik ezt az arcot és valóban hosszúra is lesz nyújtva, de itt, az elején még rengeteg izgalmas dolog történik, amikért én magam rajongtam.

"Mrena Julianna - ha minden igaz - első munkáját tarthatjuk a kezünkben a rakoncátlan kislajhárról szóló könyvecske személyében. A friss írónő remekül indít, s ha továbbra is ilyen frappáns történetekkel áll majd elő, szép jövő elé néz. Amit én magam köszönök, az a versek rímelése, ami nálam egy kardinális kérdés, de a vége csattanó és a humorban gazdag sorok által okozott nevetés és örömteli percek is a "köszönöm fül" alá tartoznak.

"A gyógyító kutya egy szívet melengető, bájos mese egy kórházi segítő kutya mindennapjairól és arról a hatalmas szeretetről és segítségről, amit egy kutyus a gyerekeknek képes nyújtani a legnagyobb baj és félelem közepette. ❤

Mondhatnám, hogy ez egyáltalán nem szép, s ha belepusztulok se fogom megérteni, mi a baj a régi mesékkel csak azért, mert a feminizmus mára már elképesztő méreteket öltött; a mesekritikusok- és kutatók véleményével szemben nekem a történet teljesen mást adott...

Bár a manga (és az anime) immár 12 éve az egyik legnagyobb kedvencem, most, hogy újraolvasom az egész sorozatot nem tudtam kihagyni a különdíjasok közül. Egyszerűen imádom! Minden megvan benne, ami egy jó mangához kell. Remek szereplők, humor, egymást követő, jobbnál jobb arcok, mély érzelmek, ahol kell, "brutalitás". 

Bár a mangaka stílusa a legelső köteteknél elég gyenge, ami mellett még mindig nem tudok elmenni szó nélkül, öröm látni, milyen gyönyörű lesz kötetről kötetre a rajzolás.

A másik idei különdíjas szintén újraolvasás, mégpedig Gail Carriger Lélektelenjének első manga adaptációja, ami remekbe szabott lett! Rem tökéletesen eltalálta a karakterek jellemvonásait, a regény hangulatát; a sötétség, a titkok, megspékelve a remek humorral és a gyönyörű szerelemmel mind a helyén vannak! Káprázatos, letaglózó, sokadik újraolvasásra is hatalmas szerelem!

A Fushigi Yuugi mindig is az egyik legnagyobb kedvencem volt. Idén végre újraolvashattam az Omnibus kiadásokat, s újra elmerülhettem ebben a varázslatos világban.

Ugyanakkor sajnos sokat is sírtam... A Fushigi Yuugi Part One minden kétséget kizáróan öt csillagos történet, tele szenvedéllyel, romantikával, humorral, őrületes kalandokkal, őszinte, igaz és mély szerelemmel és az ősi Kínával. És itt, ezen a ponton kellett volna abbahagynia a mangakának a történetét... Mert a Part Two három csillagot sem érdemel, s csak összetörte a szívemet... A reinkarnáció, a történet alakulása, Tamahome nevének megváltoztatása engem szíven ütött, ebben soha nem fogok semmi szépet sem látni, s nem hiszem el, hogy egy "kitalált történet" esetében nem lehetett volna más megoldást eszközölni a végére...

Idén nem sok új yaoit olvastam, inkább folytatásokat emeltem le a polcról, s a végre megérkezett előrendeléseket habzsoltam, így csupán két új cím versenyezhetett ebben a kategóriában az első két helyért. 

A másodikat ez az isekai foglalta el, ami bár egy picit furcsa, s a munkamániás főszereplője jó néhány jelenetben kissé ellenszenves (ki az az idióta, aki annyit dolgozik, hogy belebetegszik, s semmi mást nem tud és akar csinálni a szabadidejében (tudom, a japánok nem kevés része, de ez akkor is őrültség...)), a jóképű kapitány karaktere mindenért kárpótol.

Mivel a történet legelején járunk, nem igazán látom még, hogy mi fog ebből kikerekedni, egyelőre a rengeteg titok és a furcsa légkör biztos, meg Aresh kapitány lenyűgöző személyisége... :3

Könnyed, végtelenül aranyos iskolai románc. Van benne titok, félelem, félreértés, konfliktus és minden ami jellemzi a hasonló történeteket, de rendkívül élvezhető olvasmány. Főszereplői cukik, lehet nekik szurkolni, hogy legyőzzék a kezdeti idegességet és apró botlásokat, s megmelengeti az ember szívét a párosuk. Biztos, hogy többször leemelem majd a polcról és újraolvasom.

Az állattartás és az állatokról való gondoskodás nem való mindenkinek. Ezt nagyon jól tudjuk, ahogy azt is, milyen sok nyuszi marad árván Húsvét után, vagy épp mennyi kiskutya-kiscica kerül vissza a menhelyre, mert a gazdik rájuk unnak. Vagy épp, ha egy sokkalta szomorúbb lehetőséget vizsgálunk, egyszerűen kirakják őket az esőre, az út szélére, jobb esetben elviszik egészen a menhelyig, ha például nem kívánt csemeték születnek.

A menhelyre vitt állatok kapnak egy új esélyt, de sokan közülük sem találnak gazdára. Az út szélére kitett állatok pedig úgy boldogulnak, ahogy tudnak...

Történetünk főhőse, Cirka ez utóbbi csoportba tartozik...

"Adott a főhősünk, egy végtelenül naiv és ártatlan, jóravaló kisrobot, nevezett Kék Lovag, aki bár tisztában van azzal, hogy nem borítja az egész világot rózsaszín köd, mégsem ismeri a csalárdságot, a bántalmazást, az agressziót - egyszóval a gonoszt... Útja során azonban megtapasztalja, miféle csúf lelkű emberek és lények is élnek ebben a világban, akiknek egyedüli célja a mások bántalmazása. Itt, jelen esetben leginkább szóbeli bántalmazásról van szó, hisz a fő téma az internet veszélyes világa, ám megjelenik benne a tettlegesség is.

Igaz Dóra nyúlfarknyi regénye sírva röhögős. Egy-egy poén, vicces szituáció, magyarázat után percekig képtelen voltam tovább folytatni az olvasást, annyira nevettem, s szó szerint folyt a szememből a könny a vidámságtól. Ha csak egyvalamit kellene kiemelnem a kötetből, akkor azt mondanám, cuppanjatok rá szépen a Testnevelés óra fejezetére, s ha az nem győz meg titeket, hogy egy kincset tartotok a kezetekben, akkor semmi! :P

Én magam csak pozitívan tudok nyilatkozni a kötetről, s mindarról, ami megjelenik benne. A humor mellett a történet vége felé láthatjuk a korona romboló hatását is..."

Mivel a regény 1970-ben íródott, mellőzi a mai világ mocskának túlnyomó részét... Killendoorn városkája elképesztően békés, bűbájos és a régi korok szépsége öleli körbe... Szinte éreztem az arcomon a boldog, idilli kisvárosi élet megnyugtató varázsát, az illatokat, a technika kiforratlanságának szépségét, a régen elfeledett, nagyszerű találmányok csodáját, melyek mára már feledésbe merültek, s az ifjak még jót is nevetnek azokon a dolgokon, melyek az idősebb generációnak a szíve csücskét képezik...

Itt nincsenek számítógépek... Itt a varázslatot az írógép semmivel sem összetéveszthető kattogása adja...

Itt nincs csúnya lapostévé vagy mobiltelefon... A szépséget a régi vetítőgépek lenyűgöző csodája rejti magában...

Mika története rabul ejti az ember szívét...

Karaktere rendkívüli mélységeket rejt, s példaként szolgálhat minden ember számára, aki valaha harcban állt önmagával... Mika példájából tanulva nekünk magunknak is rá kell jönnünk, hogy el kell fogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, ahogy azt is, hogy nem szabad azért máshogy viselkednünk, mert valaki barátságát, esetleg szimpátiáját el szeretnénk nyerni. Nem mindenki szerethet minket, s ez így lesz, míg világ a világ. Emiatt soha - SOHA - nem szabad alábecsülni magunkat, neadjisten utálni magunkat..."

Az írónő remek érzékkel nyúlt hozzá az eredeti műhöz, s tette azt élvezhetővé "rövidebb", a kisebbekhez szóló, mesélő formában.

Woodfine egyébiránt több mondatot egy az egyben átemelt az eredeti műből, ahogy a magyar fordítás is több helyen használja a klasszikus Szenczi-féle fordítást, valamint az 1995-ös BBC sorozatban hallható ikonikus mondatok is visszaköszönnek a lapokról. A Colin Firth-Jennifer Ehle adaptációt kívülről fújó rajongók - mint példának okáért én magam is -, bizonyos, hogy hatalmas, fülig érő mosollyal az ajkukon fogják olvasni a kötetet, ahogy én is tettem. Olvasás közben a film képkockái peregtek le a szemem előtt, csodálatos érzés volt olvasni, forgatni a kötetet, s látni a fejemben az oly jól ismert és hőn szeretett képkockákat."