Mary Jo Putney Az ​ezüst hölgy c. regénye a legfrissebb történelmi romantikus kötet a General Press kiadó gondozásában. Az új, Áldottak címet viselő könyvsorozat első kötete 2023-ban látott napvilágot külföldön, s villámgyorsan meg is érkezett hazánkba. 

A kötet érdekessége, hogy a történelmi romantikus műfaját vegyíti a természetfelettivel, s ezért a regény megkapta a fantasy és a paranormal (paranormális) címkéket is. A fantasy nálam egészen máshol kezdődik, ezért nem kifejezetten alkalmaznám a regényre, de az kétségtelen tény, hogy a régenskorba most beköszönt egy pici természetfeletti...

Történetünk egy hideg téli éjszakán veszi kezdetét, mikor Lord és Lady Tremayne a színházból hazafelé tartva két mocskos, vad kisfiúra bukkan a sikátorban. Cade és Bran fogadott testvérek, elválaszthatatlanok és tűzbe mennének a másikért. Ám ami ennél is fontosabb, hogy mindkettejüket eldobta és dajkaságba adta a családja, ugyanis a fiúk "áldottak"... 

Az un. áldás jelen van a világban. Az átlagemberek nagy része azonban fél az áldottaktól, akik különféle képességeik segítségével segítenek másokon. Van, akinek a jelenléte és energiája gyógyírrel bír; van, aki pillanatok alatt átlátja az összefüggéseket; de egy közös bennük: mindenkinél hamarabb érzékelik a veszélyt és megérzéseik - melyeket legjobban egy ezüstös, láthatatlan fonalhoz hasonlíthatnánk - pontosan megmutatják nekik, merre kell menniük és mit kell tenniük...

Történetünk férfi főhőse Bran, a brit belügyminisztériumban felel a köz védelméért, mígnem egy nap ügyvéd érkezik hozzá Cornwall ősi földjéről. Az ügyvédet vér szerinti apja, Lord Penhaligon küldi, hogy felkutassa legkisebb, kitagadott fiát, ugyanis örökösre van szüksége...

Bran érzi, hogy az áldása hazaszólítja, de a sürgető kényszer okára csak Cornwall partvidékén deríthet fényt, így elbúcsúzik családjától és útra kél...

Női főhősünk a Lány, akit a Seregély és a Varjú tart fogságban. Elméjét elnyomják, nem tudja ki ő és miért tartják fogva, de menekülni akar. A kényszer Bran érkezésével válik egyre sürgetőbbé, noha ő nem tudja, miféle ezüstös ragyogás vonzza őt a férfi felé...

Putney legfrissebb regényében a régenskort vegyítette a természetfelettivel. Bár szkeptikus nem voltam ezzel kapcsolatban az olvasás elején, tagadhatatlan, mennyire kíváncsian vártam, mit hoz ki az írónő ebből a természetfeletti szálból. A kötet egyébiránt egészen vékonyka, mindössze 262 oldal, amit eleinte sajnáltam, ám már az olvasás végeztével úgy látom, jó, hogy nem húzta tovább...

Az ezüst hölgy két szemszögből írt regény, így mind Bran, mind a Lány - Merryn - gondolataiba bepillantást enged. A cselekmény komótosan indul, ám ez nem meglepő, hisz az írónőnek valamennyire be kellett avatnia az olvasót ebbe a különös képességekkel rendelkező emberek lakta Angliába. A hangsúly éppen ezért a történet egész folyamán leginkább magán az áldáson és az áldottakon van, bár még így sem került kifejtésre minden - gyanítom a második kötetben még kiegészíti és több magyarázatot is fűz majd ehhez a témához az írónő.

A bevezetés és a tárgyalás hosszabb, míg a végkifejlet váratlanul gyorsan jön el, s talán a tetőpont kifejtésére az írónő több helyet is szoríthatott volna, mindazonáltal a történet kerek egész és én nem éreztem semmiféle hiányt, miután bezártam a könyvet.

Az áldott emberek társadalmi kirekesztettsége elég szembetűnő. Lehetne párhuzamot vonni a mai wokeizmussal is akár, ámbár én magam nem éreztem úgy, hogy ezek a paranormális képességekkel rendelkező férfiak és nők lennének az elnyomottak a régenskori Angliában, így nem is érdemes mélyebben a felszín mögé nézni és összeesküvéselméleteket gyártani. A kérdés mindenesetre érdekes.

Putney ellenben igencsak elment egy irányba története során, az áldottakat jóként, míg az őket elítélő, avagy céljaikra felhasználó, esetlegesen korántsem ártalmas, csupán nem értő, tőlük félő embereket viszont egy kalap alá véve rossznak és gonosznak ábrázolta - kivéve azt a csekélyke kivételt, ami mindig erősíti a szabályt. 

Főszereplőnk Bran, okos, becsületes férfi, gondolatai józanok. Az ő szemszögéből írt részek voltak az abszolút kedvenceim, hisz ő volt az, aki leginkább kiaknázta a képességeivel együtt járó előnyöket és a múltja is sokkalta hangsúlyosabb volt a női főhősénél, ami nem is baj...

Bran kapcsolata testvérével a leginkább kidolgozott szál a történetben. Az ő párosuk az, ami a  legjobban működik a lapokon. Cade a legszerethetőbb karakter a regényben, számomra magát Brant is elnyomta, s kíváncsian várom a saját történetét. A két férfi sorsa szorosan összefonódott, igazi testvéri kapcsolat alakult ki köztük, melyben nem köti őket össze a vér, de az áldás, a szeretet és odaadás igen. Múltjuk rendkívül fájdalmas, hisz mindkettejüket eldobták, s ha nincsenek a nevelő szüleik, akik befogadták őket, valószínűleg nem élik túl...

A regénynek jót tett, hogy a férfiak múltjára helyezte a hangsúlyt, a női főszereplő ugyanis az idő legkevesebb részében kedvelhető, legnagyobb részben "nem sok vizet zavar" és semleges, míg néhány jelenetben rendkívül ellenszenves. Bár a központi titok Merryn köré van felépítve, s igazi áldásának napvilágra kerülése igazán megdöbbentő, s egyben érdekfeszítő is, a lány eléggé nem illik ebbe a világba és nem is értem, miként alakult ki vonzalom a két főhős között, akiknél azt éreztem, azért vannak csupán együtt, mert együtt kell lenniük. Efelett olvasás közben egyébként simán elsiklottam, vitt előre a történelmi háttér és az árnyékban meghúzódó összeesküvés, s a tetőponton jócskán is kaptam váratlan, izgalmas jeleneteket, amiket nagyon élveztem.

Akik olvassák a blogomat, biztosan tudják, hogy többször megemlítettem már mennyire bekúszott a műfajba a modern világ szele, ami fokozatosan hódítja meg a teret és teszi tönkre a műfaj jellegzetességeit. Ennek a történetnek köszönhetően pedig rájöttem - s ennek rendkívül örülök -, hogy mi a legnagyobb problémám ezekkel a friss történelmi romantikusokkal, mi is zavar engem ennyire. Rájöttem, hogy karaktereink mind modern, mai emberek, mai erkölcsi normákkal, akiket az írójuk történelmi romantikus közegbe, időbe helyez, s amiatt, hogy nem ruházza fel őket az adott kor erkölcsével, máris elrontja az egész történetét. Ezt a gondolatomat láttam viszont a külföldi értékelésekben is, "modern erkölcsök" címszóval, ami szintén egy remek megfogalmazás. Jelen regény főhősnője Merryn élesen leugrik a lapokról, szabados erkölcse korba nem illő, ahogy környezete, a rá való figyelés, de a férfiak elfogadó magatartása sem. Putney arra sem figyelt, hogy az örökbefogadó család főnemes rangú kisasszonya közel 30 évesen hajadon, s ezzel nincs semmi probléma, holott ott, már nemhogy vénlány, de egyenesen matrónakorúnak számított. A történelmi romantikus műfaj kedvelőinek pedig ez soha nem fog tetszeni, hiába a modern olvasóközönség felé való nyitás, ha a régieket elveszítik... Ezen gondolataimat több helyen is viszontláttam, ami nem csupán jólesik, de megerősít abban is, hogy a világ minden táján vannak még így gondolkodók...

Ettől eltekintve azonban a kötetre nincs további panaszom és olvasás közben elvonatkoztattam a létező-nem létező erkölcsi normáktól is a paranormális szál miatt, mindazonáltal a némi elégedetlenség ha csendben is, de jelen van.