A harmadik kötet után természetesen villámgyorsan meg is érkeztem a következő felvonás értékelésével! Julian Gough Rágcsaszörnyek ​éjszakája c. kötete a Nyúl és Medve könyvsorozat 4. része, mely szintén a Scolar kiadó gondozásában látott napvilágot.

A történetek gyönyörű kronológiai sorrendben követik egymást, melyről később még részletesen is mesélni fogok. Jelen kötet az egyik legtökéletesebb őszi olvasmány, mely már a borítóból is sejthető, ám az őszi erdő varázsa és a télre való felkészülés, mely megjelenik a kötetben minden kétséget kizáróan alkalmassá teszi őt erre a címre.

Történetünk kezdetén Nyúl félelemmel vegyes aggódással ront rá barátjára annak barlangjában, s teszi fel a kérdést: "Hová mennek a fák télen???".

Hamarosan kiderül azonban, hogy Nyúlnak valamilyen szempontból igaza volt, ugyanis Medve vakargászófája és az erdő mézben gazdag, Mézelő Méhek Fája is nyomtalanul eltűnt reggelre... 

Nyúl akkor pánikol be végképp, mikor felfedezi egy méretes szörnyeteg foglenyomatát az egyik eltűnt fa ottmaradt rönkjén, majd egy picit megkönnyebbül, mikor látja, hogy Harkály fája még áll...

Harkály épp vándorútra készül, a telet melegebb éghajlaton szeretné tölteni, mikor fája hirtelen dőlni kezd, s magával rántja őt a mélybe! Harkályt a patakból, fája alól Medve húzza ki, ám elszörnyedve veszik észre - farktollai elvesztek, s barátjuk pucér fenékkel kénytelen átvészelni a telet, minek okán költözni sem tud... (hisz repülésre képtelen)

A történet érezhetően ugyanolyan erős és nem fáradt el, ám a három előző kötet maximális csillagához képest itt egy fél csillag levonást már eszközöltem, mégpedig a számomra rendkívül ellenszenves új karakter és annak viselkedése miatt...

Mint ahogy már a bevezetőben is említettem, a kötetekben szereplő történetek gyönyörű körforgást képeznek. A szó szoros értelmében véve boldogság látni, mennyire átgondolt is a könyvsorozat felépítése, melyben az évszakok gyönyörűen követik egymást, s melyben mindig az adott évszakhoz köthető történések, jellemzők és ismeretterjesztő anyag áll az olvasó rendelkezésére. Mindez természetesen a képi világban is visszaköszön, hangulatosan megteremtve és érzékeltetve az év melyik szakaszán járunk épp.

Soha nem gondoltam, hogy valaha le fogom írni, de van bosszantóbb és utálatosabb karakter Nyúlnál! Ebben a kötetben Nyúl egész szerethető, s barátaival ellentétben ő szolgáltatja a józan ész hangját! Meglepő, ugye? Még Medve is csökkent a szememben mostani viselkedésével, mikor is a bölcs mackó esze fölött a pocakja vette át az irányítást... 

Az új történet központi karaktere és az erdő új jövevénye Castor, a tudós-építész hód, aki egész életében fejlődésre vágyik. Jobbá, szebbé, hasznosabbá tenni valamit... amivel nem is lenne probléma, ám a jószág kegyetlenül átgázol mindenkin és nincs tekintettel a kisebb, általa jelentéktelennek és butának tartott élőlények érzéseire és életére...

Hód terepátrendezési szenvedélye természetes, hogy a jó célt szolgálja, hisz különböző területek elárasztásával, a korhadó részek megszüntetésével gazdagabb és jobb lehet az élet az erdő egyes részein. Nem kér azonban engedélyt, "pusztít", kidönti a fákat, elárasztja a kicsi állatok üregeit, akiknek így magasabb és távolabbi helyre kell költözniük. S az általa felvázolt élelemben gazdag terület kedvérevaló lesz mind Medvének, mind Harkálynak, akiket egy pár perc elejéig az sem érdekel, hogy ennek következtében Nyúl ürege megsemmisülhet, míg Pocok és Vakond otthona máris lakhatatlanná vált...

Ekkor Nyúl némi személyiségfejlődésről tesz tanúbizonyságot, mikor is felnyitja barátai szemét, miszerint egy-egy fejlesztési ötlet nem jó mindenkinek... S ezzel ez is érkeztünk a kötet egyik mélyebb mondanivalójához...

Természetesen Medve és Harkály végül barátjukat választják, s javaslatokat tesznek Hód számára, aki konokul ellenáll... Nem csoda, hisz világ életében egyedül volt, a munka az élete és fogalma sincs róla, mi az a félelmetes dolog, amit mosolynak hívnak... Ő hétvégén csak piheg a koszos-nyirkos lakhelyén egymagában, hogy aztán kezdődjön minden elölről. Főhőseinket azonban nem olyan fából faragták - hehe -, akik hagyják magukat eltiporni, s megmutatják Hódnak, mi az a barátság...

Semmi kétség nem fér hozzá, a Rágcsaszörnyek éjszakája érdekeket és véleményeket ütköztet össze, s valóban az egyik legnagyobb problémát boncolgató kötet, melyben nem csupán a kisebb testű-nagyobb testű, hasznos és "haszontalanabb" állatok érdekei ütköznek össze, de megjelenik benne a magány, a társas kapcsolatok és a barátok hiánya és annak kihatása az egyén életére, s ismét beszélhetünk benne a közösség összetartó erejéről is! A segítségnyújtás, mikor az otthonunkat elveszítjük; 

mind-mind olyan horderejű téma, amiről nem árt beszélgetni a célközönséggel, de minden életkorban elgondolkodtató is...

Kíváncsian várom milyen karakterré fejlődik Castor a következő kötetekben, de titkon remélem, hogy nem kap majd még efféle hatalmas "szerepet"...

Végezetül pedig ismét szeretném kiemelni a Jim Field által készített gyönyörű képi világot, melynek színvilága most a narancssárga-barna-fekete színekben pompázik. Varázslatos őszi kötet, bátran vegyétek kézbe a könyvsorozat minden darabját!