Wéber Anikó Akit ​csak a fenyők láttak c. regénye a Zseblámpás könyvek táborát gazdagítja. A Pagony kiadó egyik újdonsága már a téli és karácsonyi időszakra koncentrál, s ahogy azt írónőtől már megszokhattuk, komoly témákat boncolgat...

Az iskolát a bezárás veszélye fenyegeti, az épület málladozik, s félő, hogy síparadicsom épül a helyére... Ezért a tanulók, tanárok és szülők összefognak és egy szép karácsonyi műsorral készülnek, melyre hivatalos a falu polgármestere és rengeteg újságíró is. A cél: megmenteni az iskolát!

A Zöld Lomb minden növendéke izgatottan készül az eseményre, a diákok próbálnak, díszletet készítenek, csupán egyvalaki nem izgatott: főhősünk, Miksa, a visszahúzódó, csetlő-botló fiú, aki szívesebben kóborol az erdőben és barátkozik az állatokkal. Miksa meg nem értett, csendes kisfiú, akit az osztály nagymenői mindig célba vesznek és szóban bántalmaznak... 

Az iskola igazgatója Bálint bácsi, egészen kivételes pedagógus, aki megengedi a fiúnak, hogy törpenyulára, Kekszre vigyázzon és nem kell részt vennie a nagypróbán??? sem. Miközben Miksa Kekszre vigyáz és a tornateremben megelevenedik a színdarab, karácsonyi varázslat kúszik a levegőbe, Keksz megszólal és teljesíti Miksa legnagyobb kívánságát - eltünteti őt iskolatársai és az iskolai személyzet előtt, így a fiú egy teljes hétig láthatatlan lesz!

Miksa szerethető, aranyos főhős. Igazi gyermek, határtalan fantáziával és naiv, még hívő gyermeki lelkivilággal, mely képessé teszi őt a csoda létrehozására... Társai azért bántják, mert jobbára magában szeret lenni, az őt sosem bántó természetben és állatok közt, s valamilyen oknál fogva mindig elront valamit, elfelejt dolgokat, vagy nevetségessé teszi magát. No, ezek a dolgok már csak abból is fakad(hat)nak szépen sorban, hogy mindig őt piszkálják a társai - elég nehéz úgy nem égetni magad, hogy közben attól rettegsz, melyik következő tetted vált majd ki valami cikiznivalót...

Jól ismerem ezt a helyzetet, engem is bántalmaztak az iskolában, ezért ezek a történetek mindig mélyen meghatnak és számtalan gondolatot indítanak el bennem... Szomorúan látom, hogy a mesebeli könyvlapokon is ugyanolyanok a pedagógusok, akik nem mernek tenni a bántalmazók ellen, akik sosem bűnhődnek meg tetteikért és mindig a "pici, bántalmazott" fél az, akin csattan az ostor...

Miért? Miért nem kaphatják meg a bántalmazók, a patkány iskolatársak soha a büntetést? Miért hiányoznak mindig ezekből a regényekből ezek, amik a valós életből is hiányoznak? Nem vagyok naiv, tudom, hogy nem a bántalmazó gyerek fogja ezeket a történeket olvasni, de végtelenül elkeserít, hogy nem bűnhődik meg soha egyik sem a tettéért, mert valahogy ez elsiklik amellett, hogy picit magukba néznek és a főhős felülemelkedik rajtuk. Értem, világos a mondanivaló, nyilván nem a főhősnek kell bosszút állnia, hisz az ő ártatlansága csorbulna, de ezek a mocskok a való életben is megússzák, és kérem, ilyen nincs, hogy egy Robifajta-patkány magába néz és elszégyelli magát. Ennek a része mese habbal és bár mindig van kivételt erősítő szabály, de könyörgöm, ha már Bálint bácsi ilyen remek pedagógus - a többi tanárral ellentétben - mi a fenéért nem kapnak büntetést a rongálók??? Miért kell a jól megérdemelt büntetést mindig megúsznia a bántalmazóknak? S ez nem csupán az én véleményem...

A bántalmazók ismét megússzák az általuk elkövetett bűnt, magukba néznek, s ez számomra azt a látszatot kelti, hogy ők mindent megtehetnek. Élik tovább világukat, itt picit magukba néznek, segítenek és megváltozik a viselkedésük Miksa irányában, na de kérem szépen, az eddigi összes patkánykodás emiatt ne felejtődjön már el... És ez a problémám a valódi élettel is, ezek a kölykök, felnőve is mocskos emberek élik a világukat, másban pedig örökre szóló lelki sérelmeket okoznak!!! Mivel a büntetés elmarad, fél csillag levonást kap tőlem a történet.

A történet a realitás talajának és a varázslat megtestesülésének ingoványos határán mozog. Maga a láthatatlansági szál és a háttérben megtalálható ésszerű, értelmes magyarázat számomra kristálytiszta volt már az elejétől kezdve, mégis jó érzés volt belegondolni abba, milyen lenne, ha valóban létezhetne efféle varázslat.

Az írónő meséjébe szőtte ama karácsonyi hiedelmet is, miszerint karácsonykor - több forrás szerint kifejezetten szentestén -, éjfélkor varázslat kúszik a levegőbe és az állatok képessé válnak a beszédre, melyet az ember megért. Jelen varázslatot képviseli Keksz, a törpenyuszi, s azt már mindenki döntse el maga, hogy Miksa lelkiismeretének, mély igazi valójának hangját, avagy a természetfölötti hangokat hiszi valódinak.

A történet egyik legnagyobb erőssége a karaktereiben rejlik. Miksa mellett szeretném kiemelni a számomra legkedvesebb szereplőt, Bálint bácsit, az iskola igazgatóját, akiről minden pedagógus példát vehetne!!! A férfi kedvességgel, igazi törődéssel fordul Miksa felé, rendkívül értékes gondolatai vannak, s noha elrugaszkodott némely cselekedete - ami nyilván csak a regény lapjain valósulhat meg -, öröm látni, milyen volna egy jobb világban élni; ha az igazgató és a tanári kar mind ilyen emberekből állna, megtehetnének efféle dolgokat; de a legfontosabb, mennyire jó volna, ha ez a kedvesség és segítőkészség, ami a férfiból árad, "megfertőzné" a megkeseredett, visszataszító pedagógusokat - értelemszerűen tisztelet a kivételnek -, akik homokba dugják a fejüket...

Mindent egybevéve úgy gondolom, ezt a regényt minden iskolásnak olvasnia kellene - a visszahúzódó, félénk gyerekeknek azért, hogy lássák, vannak, akik mellettük állnak, nincs miért félniük és igenis ki kell állniuk magukért, hogy ne hordozzanak életük végéig mély sebeket...; - míg a társaikat bántalmazó kölyköknek azért, hogy lássák, mekkora görények, s talán lesz közöttük olyan, aki magába száll, mielőtt túl késő lenne...