Majdnem, a varázslócica története mondhatni a végéhez érkezett. A pici cicából immár komolyabb és egyre ügyesebb varázslómacska vált, aki képes varázslatai tartósabbá tételére. Egy gyönyörű felnövéstörténetnek lehettem szemtanúja ebben a mesesorozatban, melynek - valószínűleg - utolsó részében Majdnem cica kirándulni megy gazdijával, ahol egy bűntény megoldásában és a tettes kézre kerítésében segédkezik - teszi mindezt természetesen a felnőtt szemnek láthatatlan módon, iskolás gyermekhőseinket előtérbe helyezve. 

A történet ismét bővelkedik a humorban és a varázslatban, s a legmagasabb olvasói szinthez mérten sokkalta összetettebb és „bonyolultabb” is, mint elődei. A mesében megjelenik egyébiránt az iskolai zaklatás egy formája is, ami kellőképp összeszorította a gyomrom - hisz én magam is átéltem -, ám szerencsére a feloldás az igaz barátok személyében érkezik - no és persze ne feledjük azt sem, hogy mennyire jól jöhet, ha az embernek van egy varázsmacska ismerőse, aki jól be tudja fogni a zaklatók száját és megleckéztetni őket...

Az illusztrációk ismét mesések, ám itt már a szöveg javára billen a mérleg. 

Amennyiben nem érkezik több történet, hisz egy Most én olvasok!-sorozat öt szintből áll, mely ezzel a kötettel teljesült, akkor is úgy vélem, hogy az írónő nagyon szép befejezést adott a történetnek, melyben ott rejlik a folytatás lehetősége, de az olvasó fantáziájának tovább szárnyalása is kibontakoztatható, amennyiben a kötet forgatója remek képzelőerővel rendelkezik.

A kiírt, kedvenc idézeteket mindenképp elő fogom venni újra és újra, erőt meríteni belőlük a nehéz napokon, vagy ha épp szeretném megmelengetni a szívem/lelkem, s biztos vagyok benne, hogy több újraolvasást is megél majd ez a csodaszép történet.