Augusztusban olvastam a legtöbbet, míg szeptemberben a legkevesebbet. Nos, a nyár egyáltalán nem meglepős, s az életemben bekövetkezett változásoknak köszönhetően a szeptember sem, ugyanis ez volt az a hónap, mikor minden szabadidőnket felőrölte a lakásnézés és minden ügyintézés, ami ezzel jár...

Az év első perceiben hallgatott legelső zene és megtekintetés =) MDZS opening és MDZS rész, a könyvtár pavilonos. Utána a Jóbarátok és az Apacs-dal következett. 

A második Wanda Vision.

Mint ahogy az idei filmekről szóló összesítőmben már írtam, messze kerülni kezdtem az adaptációk, valamint a filmek, de sajnos már a mesék világát is. Továbbra sem tudom elfogadni, hogy az elfogadás jegyében rendre és sorra gyaláznak meg klasszikus karaktereket vagy lesz azért valaki néger/meleg, mert az trendi és mindenkinek látnia kell, hogy élnek köztünk más emberek is... Akik amúgy tök ugyan olyanok, mint mi, csak el kéne őket fogadni, békén hagyni és nem piedesztálra állítani. Lehetséges, hogy újfent nem leszek népszerű ezzel a véleményemmel, de azzal, hogy újra és újra erőszakosan a képembe van tolva minden erre irányuló téma, csak pont az ellenkező hatást érik el az "okosok" és nem hogy elfogadóbb nem leszek, de negatív irányba fordulnak el az addig pozitív érzéseim...

Ahogy az is, hogy a legnagyobb osztrák császárnéról szóló legújabb adaptációban, őkirályi felsége rögtön a legelején önkielégít... Könyörgöm! Tiszteljük már legalább a történelmi személyeket, azt csináltak a hálóban, amit szerettek volna, de ez kicsit túlzás a képernyőn... Komolyan ezt szeretné látni a közönség???? Hol élünk?????????

De nem csupán a filmekbe és mesékbe vetett hitem omlott le végleg, ahol már csak az nyerhet Oscart és rangos díjakat, amikben néger és/vagy meleg főhős szerepel, mert ugyebár lassan a többi ember már nem is ember (nem hiszem el, hogy ezt nem látják sokan, merre tartunk...), de az ezeknek a kreténségeknek a tükrében és szellemében készült adaptációk eredeti történetének megíróiban is hatalmasat kellett csalódnom... Vegyük példának okáért Julia Quinnt, az egyik legkedvesebb történelmi írómat, akiben olyan hatalmasat csalódtam, s mint emberre már képtelen vagyok felnézni, sőt!!! - hogy azt szavakkal kifejezni sem tudom...

A néger lordocska után a második szezon női főszereplőjének is színes bőrű csodának kellett lennie természetesen. (Igen, a híres-neves Bridgerton sorozatról van szó...  újfent.) Nem lehetett fehér, mert hát egy fehér nemes ember sem szaladgált a 19. századi Angliában, csak négerek, indiaiak meg kínaiak... 

No, kérem szépen nevezetes főhősnőnk indiaivá változott, nem csak testben, de névben is - bár meg kell jegyeznem, hogy szegénykém olyan sötét, mint az éjszaka, szóval vagy kentek még rá valamit, hogy csak a szeme fehérje világítson ki a testéből, meg a halálosan remek világoskék ruhaválasztás csodából, vagy néger ősökkel is büszkélkedik a lelkem... No, megvan ez a gyöngyszem, ez a tökéletes a szerepre, nála keresve se lehetett volna jobbat találni, mikor az (khmm....) "örömhírt" megosztván rajongóival a kedves írónő, JQ azon szavakkal osztja meg a világ számára a kiválasztott színésznőt, minthogy "nem is tudnék elképzelni nála tökéletesebb Kate-t, ő a megfelelő a szerepre, Ő MAGA KATE"...

No, kérem szépen míg nekem hánynom kell, úgy tűnik van az a pénz, amiért két lábbal tapos a saját karakterébe Quinn, mert természetesen a kiválasztott rusnyaság maga a megtestesült és k.va sok évvel ezelőtt megírt a hófehér bőrű, kedves főhősnő... Igaza van, már látom is a hasonlóságot, drága írónő! Ja nem... Mert ha hunyorítok, meg becsukok a szemem is sötét... Jéééééééééééééééé

Nem is tépem azonban tovább a szám, sajnos az év sok-sok fájdalmat és szomorúságot is tartogatott a számomra a rengeteg szép és jó mellett, ami történt, s bár néha úgy érzem, hogy a szomorúságból több jut, igyekszem emelt fővel, napsütötte szívvel tekinteni a holnapra... :3