értékelés
gárdonyigéza
libri
scolarkiadó
történelmiromantikus
Gárdonyi Géza: Ida regénye - Értékelés
Gárdonyi Géza a szívemnek egyik legkedvesebb magyar író, kinek munkásságát már az általános iskolában a szívembe zártam. ❤ Noha Gárdonyi több regényét is olvastam már ifjú koromban, az Ida regénye valamilyen érthetetlen természeti erő folytán elkerült... Ezért óriási hálával tartozom a Libri kiadói csoportnak, hogy legújabb díszkötetük piacra dobásakor e mellett a regény mellett tették le a voksukat.
Gárdonyi kortalan. Mégis, úgy vélem, az a csodálatos, ékesszóló magyar anyanyelv, melyen ő írt és alkotott, nem a mai kor fiataljának való. Sajnos a mai gyerekek - tisztelet a kivételnek - már nem értik és nem boldogulnak az iskolai kötelező olvasmányokkal, köztük az Egri csillagokkal sem. De továbbmegyek, ugyanis az én kortársaim, s már a nővérem korosztálya is szívből gyűlölte a regényt hossza és nyelvezete miatt, amit én egy bizonyos ideig egyszerűen nem értettem és nem tudtam elfogadni: miért nem? Hogy lehet ezt a zseniális magyar regényt gyűlölni, hovatovább nem érteni? Ám ahogy haladok a korral és én magam is idősödöm, nő be a fejem lágya, be kellett látnom, hogy bizony nem mindenki érti meg a régi magyar nyelv gyönyörűségét... Senkit sem akarok megbántani, de bizony vannak olyan emberek, akik képtelenek felfogni régi regényeink cselekményét és a mondatok értelmét, s a mai fiatal generációtól már nem várható el, hogy megértse ezeket a "kötelező olvasmányokat". Nincs már meg rá az esze a fiatalabb korosztálynak, de még a velem egykorú idősebbeknek sem, akik a ponyvákhoz, avagy a már modernebb nyelvezethez szoktak, ami lebutításra került az ő szintjükre...
Kíváncsi voltam tehát, vajon hogyan boldogul az Ida regényével a hazai olvasó közönség, s bizony, a Libri díszkötete kapcsán nem egy olyan értékelést láttam a Moly oldalán, hogy valaki csak azért pontozta le ezt a páratlan remekművet, mert egyszerűen nem fogta fel, miről is szól a regény...
Noha a piedesztálról letaszíthatatlan személyes kedvencem az Egri csillagok maradt, Gárdonyi ismét elérte, hogy újra beleszeressek a munkásságába, s az Ida regénye c. kötetével nem csupán egy új kedvenc, klasszikus olvasmányt köszönthetek kedvenceim repertoárjában, de az idei évem egyik legjobb olvasmányát is magam mögött tudhatom... ❤
"- Miért nem szeret engem senki a világon?!"
A kötet cselekményét és alap konfliktusát a fülszöveg gyönyörűen bemutatja.
Adott egy híres, dúsgazdag borkereskedő, Ó Péter, aki az újságban, apróhirdetés formájában hirdeti meg egyetlen lánya, Ida kezét... Ida tizenkilenc éves, a világot egyáltalán nem ismerő és soha nem látó lány, aki édesanyja korai halála óta egy klastromban nevelkedett, apácák között... A lány elhagyatottan, magányosan, a családi háztól távol nőtt fel, ugyanis szívtelen apja soha nem vitte őt haza, sem nyáron, sem Karácsonykor, s a nyolc év gimnázium letelte után sem hajlandó a lányát otthona közelébe engedni...
Ida persze nem tudja, hogy az apja elég csúnya, világi életet él, dorbézolásokkal és kihágásokkal együtt, minek következtében mindenkinek megvan a maga véleményre a férfi erkölcséről...
Ida szomorúan, elhagyatottan éli hát életét, a világról és világi szokásokról mit sem tudva, ám egy napon, mikor megvédi egyik tanítványát, végleg kicsapják a zárdából... Mivel Ó Péter csupán egy hasznavehetetlen tárgyat lát a lányában, aki terhére van, s aki nem átall nem jó szemmel nézni az apja kacér színésznővel való viszonyát, aki fiatalabb Idánál és a mostohaanyjává készül válni, a férfinál betelik a pohár, minek köszönhetően megszületik ama újsághirdetés, ami megpecsételi Ida - s vele együtt férfi főhősünk sorsát...
"De hát mi baja Csabának? (...) Akik szeretik egymást,
keresik egymást. Ha a szél kétfelé fújja őket,
térden is visszamásznak egymáshoz. Ha
tengert vetnek közéjük, a lelküket küldik által a
tengeren: levélben találkoznak."
Az Ó Péter által feladott hirdetésre számtalan jelentkező akad, ám csupán egyetlen férfi van széles ez országban, aki felkelti a borkereskedő figyelmét...
Balogh Csaba, a most újságírásból élő, elszegényedett festő és művész Budapesten él, s húga rossz választása miatt sürgősen pénzre van szüksége, hogy megmentse ősi családi birtokát... A férfi gyanakodva méregeti az újsághirdetést, s bizonyos benne, hogy a lány valami csúnya, megesett vénkisasszony lehet, s bár undorodik önmagától és döntésétől, meghagyja elérhetőségét a hirdetés feladójánál.
Ó Péter minél hamarabb le akarja bonyolítani az adás-vételt, így a számára tetszetős úriembert, már mint jövendőbeli férjét mutatja be lányának, aki leforrázva áll vőlegénye előtt...
Mivel Ida tudja, hogy édesapja nem szereti, s csupán kolonc a családi házban, beleegyezik a frigybe, ám a két fiatal előre lefekteti a házasság szabályait. Kölcsönös megállapodásuk szerint férj és feleség maradnak egy teljes esztendőre, ám ez alatt az idő alatt mindvégig idegenek maradnak egymás számára, akiket nem érdekel a másik magánélete...
A különös férjhez adás és az újsághirdetésre megházasodó férfi ténye mind Idában, mind Csabában negatív érzéseket kelt a másik iránt, s csupán közös életük egyre fogyó napjai döbbentik rá az ifjú párt, hogy teljesen félreismerték a másikat...
De vajon Ida, akit soha életében nem szeretett senki és Csaba, aki mindez idáig csak önmagának élt, megtalálhatja-e a boldogságot egymás mellett? Vajon a két fiatal készen áll arra, hogy megnyissa a szívét és a lelkét a másik előtt és sorsát házastársa kezébe helyezze?
"A leány lelke a fehér árnyék, amely együtt jár a
fiú fekete árnyékával az élete minden útján."
"- ...De az utcán férj és feleség vagyunk:
az asszony mindig a férje hajóján ül.
- Tessék, csak vitorlázzon, amerre óhajt."
Az Ida regénye egy gyönyörű történelmi romantikus, egy ízig-vérig magyar klasszikus. ❤ Gárdonyi egyszerűen képtelen csalódást okozni számomra, s bár a történetben vannak hibák, illetve leginkább a karakterek személyiségében vannak mélyen elítélendő jellemvonások, tagadhatatlan tény, hogy a regény a maga nemében páratlan, s megilleti ama privilégium, hogy örökké fennmaradjon...
Az Ida regénye nem egy egyszerű olvasmány. A régies magyar nyelvezet és a köznyelvből már kikopott, régi magyar szavak tömeges jelenléte végett úgy vélem, hogy a nem klasszikuson nevelkedő, s egyre butuló olvasó - újfent tisztelet a kivételnek - bicskája bele fog törni Gárdonyi regényébe...
Noha én magam rengeteg klasszikust olvastam, s veszem elő újra és újra a kedvenceimet, az utóbbi idők modern magyar és angol nyelvén történő olvasásai miatt, az első oldalak még számomra is gondot jelentettek. Vissza kellett zökkennem a századforduló magyar nyelvi ékességébe és elő kellett kutatnom elmém raktárából régi magyar szavaink jelentését. Pár oldal után azonban már ugyanolyan szabadon és gyorsan faltam a sorokat, mint a kortárs, újabb írásokat, s csupán egyetlen szó volt, aminek utána kellett néznem, vajon mit is jelent. :3
Továbbra is tartom azonban, hogy ezek ismerete nélkül a regény nem élvezhető - és nem értelmezhető! - maradéktalanul a mai, fiatal olvasóközönség számára, de remélhetem, hogy meghozza a kedvet a további klasszikusainkhoz!!
Imádtam újra elveszni Gárdonyi varázsában... Régi szavaink és kifejezéseink, mint például a "bélyeghuncut", a "cigarettacsutak", a "móring" avagy a "Hamlet-sarujában bolyongott" - mind-mind a szívem csücskei, egyszerűen imádtam ezeket a régi szavakat és mindig megmosolyogtam a szövegkörnyezetből adódó humort. Elképesztően boldog voltam és arra gondoltam, hihetetlen, mennyire régen hallottam ezeket a gyöngyszemeket és ahww, de szép is volt így beszélni úriasan, modorosan és igen, körülményesen, de az adott korba illőn, tisztelettel és jellemmel...
"Ki-ki a maga szemével lát,
a maga szemével rezdül."
Az Ida regénye számtalan gondolatot ébresztett bennem...
Kedvenc szereplőm minden kétséget kizáróan Csaba lett, bár Ida csupán egy hajszálnyit maradt le mögötte...
Ida nem mindennapi főhősnő. Egy rengeteget szenvedett, a végletekig magányos lány, akit soha nem szeretett senki... Magányával és hányattatott életével pillanatok alatt azonosulni tudtam, s pontosan a magánya és a mély fájdalmai miatt zártam ilyen mélyre a szívembe. Ida akár én magam is lehetnék, bár az én személyiségemből hiányzik a gőg és a lenézés...
Ida nem tökéletes. A klastromba zárva a lányt az apácák romlatlan és ártatlan teremtésként tudták megtartani, ám a lánynevelő intézetekben a hiúság mindig felüti a fejét... Ida sokszor egészen csúnyán nyilvánul meg gondolataiban kevésbé szép társnői felé, mely hibáját egész egyértelműen Gárdonyinak köszönheti...
Ida rendkívül szép, légies teremtés, aki a regény lapjain lép ki az életbe, amiről tudomása sincs...
A klastrom a vallásosságra, tisztaságra, visszafogott emberi érzelmekre és ájtatosságra nevelte, így a lány valóban mentes minden földi romlottságtól - mely tulajdonsága felettébb figyelemreméltó és igazán szerethetővé teszi őt a szememben. A regény és maga Ida mély vallásossága már nem állt annyira közel hozzám, azonban neveltetéséből és a kor szelleméből adódóan eme jellemvonást el kell fogadnunk, ami hibaként egyáltalán nem róható fel számára.
Ida mindazonáltal sajnos több alkalommal megmutatja hiúságát és gőgjét, amit ugyan mélyen megpróbál elnyomni magában, mégis, minduntalan a felszínre tör... A lány kissé nagyképű a testi tulajdonságait illetően, míg kecsessége és légiessége túlságosan is kiemeltetik.
Gárdonyi - és Ida, de még maga Csaba is - a regényben több alkalommal igen csúnyán nyilvánul meg a dundi nőkről, akik ha már csak egy kissé is kerekebbek, mint a főhősnő, "mangalucaként" vannak feltüntetve - ami véleményem szerint, óriási sértés... De sértés a fiús, vékony csontozatú lányok férfias kinézetére való utalás is, amiért az ő mellük példának okáért nem látható. Az arany középút ellenben valahogy elsikkad, s csak Ida marad, a főhősnő, az eszmény, aki után megfordulnak a férfiak az utcán...
Főhősünk, Csaba kezdetben egyáltalán nem volt szimpatikus számomra. Bár a férfi nemes tulajdonságokkal rendelkezik, megfoghatatlan művészlélek is egyben, akin elég nehéz kiigazodni... A férfi kezdetben a háta közepére sem kívánja Idát és a házasságot, ám a húga, Jolán rossz férjválasztása miatt eladósodott férfinak sürgősen pénzre van szüksége...
Csaba egy ihletét vesztett művész, aki sodródik az árral, s kezdetben nem is tudja, milyen jót is tett vele a sors, hogy Idát - mondhatni - az ölébe pottyantotta.
Csaba és Ida kapcsolata nem indul zökkenőmentesen, melyet az előítéletek és félreértések minduntalan beárnyékolnak. A férfinak kezdetben nincs jó véleménye visszafogott, hűvös természetű feleségéről, ám tagadhatatlan gáláns módon viseltetik irányában.
Idával egyetemben azonban Csaba sem egy talpig úriember, avagy inkább azt mondanám, hogy korántsem egy makulátlan férfi. Múltja van, hibázik és nem érti meg, felesége miért is viselkedik vele s a világgal oly különösen. A férfi megbántja és megsérti Idát számtalan alkalommal, mikor a lány olyat cselekszik, ami a világ szemében pletykára adhat okot, ám neveltetéséből adódóan fogalma sincs, hogy valamit rosszul csinál... A férfinak éppen ezért nincs könnyű dolga Ida terelgetésével és megismerése komoly, embert próbáló feladat elé állítja őt.
Igen. Csaba egy igazi művészlélek, a maga minden rigolyájával és szeszélyével együtt. Ám ahogy Ida is fokozatosan olvad fel, úgy mutatja meg igazi lényét és gyönyörű, elveszett lelkét maga Csaba is, s válik egyre szimpatikusabbá és szerethetőbbé az olvasó szemében. ❤
A rengeteg félreértés és kerülgetés végett néha csak forgatni tudtam a szemem és remélni, valamint piszkosul szorítani, hogy értsék már meg egymás jelbeszédét és ki nem mondott szavait, érzéseit, ám Gárdonyi a lassú kibontakozású történetek híve... ^^
Csaba és Ida is ott hibázik, hogy nem akarnak tudomást venni egymás magánéletéről, ám míg a férfi nyitna kedves, egyre inkább szeretett felesége felé, addig Ida makacsul ellenáll. Innen eredezik a regény legnagyobb félreértése, mely tulajdonképpen áldás is egyben, hiszen ez a fordulat lesz az, ami meghozza a várva várt boldogságot a két szerelmes, titkon szerető szívnek, akik nem merik megtenni a kezdő lépést a másik - s egyben közös boldogságuk - felé... ❤
Csaba Münchenben bontakozik ki igazán, s bár hűvös és tartózkodó viselkedése és kemény, szépséggel egyáltalán nem cicomázott szavai durvasága ellenére is átüt a ködfátylon gáláns, lovagi énje, aki visszaadja Ida minden hozományát a lánynak, abból a pénzből, amit legújabb - és a felesége által ihletett - képei eladásából keresett.
A regényben Ida az, aki a legtöbbet szenved, s még az utolsó oldalakon is elhagyatottnak, értéktelennek érzi magát, aki egyedül van a világban, s akit nem szeret senki. Akinek nincs otthona, családja - egy teremtett lélek sem, aki szeretné. Csakhogy ez koránt sincs így... Ida számára Csaba jelenti az életet és a szeretetet, a szerelmet, ahogy a férfi számára is Ida lesz mindez és még ennél is sokkal több! Ida és Csaba a megváltást jelenti egymás számára, s kettejük lassan kibontakozó, ezernyi fájdalommal és kétellyel átitatott szerelme szíven üti az olvasót, mélyen a rabjává teszi és felkavarja az egész lelkét, éppúgy, mint ahogy főhőseink kavarják fel egymásét...
Egyetlen negatívum róható még fel Gárdonyinak írásával kapcsolatban, mégpedig az, hogy rendkívül kurtán-furcsán zárja a történetet, az olvasóra hagyva a további részletek képzeletben való megelevenítését - csupán megadva főhőseinek a régóta várt boldog, szerelmes véget...
A regény legellenszenvesebb figurája minden kétséget kizáróan az apa, Ó Péter, aki nem is igazán nevezhető "apának"... A férfi elrendezett frigyet kötött, mely által felesége és ő maga is boldogtalan volt a házasságban, melyért egyes egyedül az asszonyt okolta, akinek "semmi sem volt jó"... A borkereskedő nem tud mit kezdeni a lányával, az üzletnek és a tivornyázásnak él, és végül egy olyan nőt választ házastársául, aki a lánya lehetne...
Ó Péter viselkedésére nincs mentség, az, hogy Ida annyit szenvedett, csakis neki köszönhető, s megérdemelte mindazt, amit a regény végén a sors rámért...
"- Már meg is fizetted? Fizetéssel
sose nyargalj!"
A regény váltott szemszögben meséli el Ida és Csaba történetét, melynek köszönhetően mind a főhős, mind a főhősnő gondolataiba bepillantást nyerhetünk, s ez által jobban megismerhetjük és közelebbinek érezhetjük magunkhoz őket.
A Libri díszkiadásának borítója véleményem szerint szemet gyönyörködtető lett, noha a régebbi kiadások korai bája jómagam tetszését sokkal jobban megfogták. A borító és a belső illusztrációk Nagy Norbert munkái, ám sajnálatos módon azt kell mondjam, hogy a belső illusztrációk és a karakterek ábrázolása az én tetszésem egyáltalán nem nyerték el, s akkor még finoman is fogalmaztam... (Ellenben az egyik képen látható szőnyeg, aminek pontos mása a családi házunkban fekszik, egészen tetszetős lett. ^^)
Csaba az én lelki szemeim előtt mindvégig Mécs Károly arca és testfelépítése személyében volt jelen, azon belül is Richárdként, a huszáregyenruha nélkül, míg Ida számomra leginkább a bűbájosan gyönyörű Krencsey Marianne képében tűnt fel... ❤
"- A sírás nem egyéb - mondta hidegen -, csak tehetetlenségünk
érzésének a nyomása a szemünk idegeire."
Mindent összevetve az Ida regénye egy páratlan magyar klasszikus, amit szívből ajánlok a történelmi romantika, valamint Gárdonyi rajongóinak, akiknek a történet bizonyára nem fog csalódást okozni! A régies nyelvezetet nem értő és a klasszikusokat eddig a pillanatig messze elkerülő emberek számára azonban a kötet kézbevétele nem ajánlott, hiszen nem értenék és nem tudnák megérteni eme nagy szerelemnek csodaszép történetét!
Értékelés: 4,5/5 múzsa
Kedvenc kötet
Idézetek
"- Mindent lehet mellékesen, csak művészetet nem. Vagy teljes lélekkel, vagy sehogy."
"A leány lelke a fehér árnyék, amely együtt jár a fiú fekete árnyékával az élete minden útján."
"- Föld való a magyarnak, nem pacsmag."
"- Vigyázz, mert ez a légy nem téged dong, hanem a tányérodat."
"A kiadóhivatali bélyeghuncut aztán kettősen arat..."
"Az emberi szív nem bolti portéka!"
"- Szabadságot és szerelmet adj, Istenem, mint a kívül lakó, boldog, más nőknek."
"- ...Beretvás Pista vett el. Az első szeretőm. Cserepeslegény. Jó ember, csak ritkán részeg. De akkor se ver. Tör, zúz egy kicsit, de nem ver."
"- Az utolsó karácsonyest a klastromban!"
"Fiatalemberekre szabad a tekintet... De csak ahhoz megy majd feleségül, aki szíve szerint való."
"- Én csak asszony akarok lenni."
"- ...És nekem ezt a szót, akarok, ne mondogasd! Az én házamban csak egy akarok van: amit én akarok!"
"- Jaj, bolha van bennem!"
"...péntekenkint olyan szilvásgombócokat remekel, hogy még a legyek lába is reszket az örömtől."
"Csak ki a ketrecből, ki! Mentül hamarabb!"
"- Elég: ilyen csinos pofikának elég. A fő a pofika."
"- ...És hát mi más a leány fő ügye: jól jutni férjhez."
"...Csókollak Mucuskám, s utána egy 1-es szám és annyi nulla, hogy Pitagorasz is belekompolyodott volna a kimondásába."
"A levél végén: Csókollak, mint gerlice a párját. Ez a mondat különösen tetszett Idának, noha sohasem látta, hogyan csókolja a párját a gerlice."
"...rabságának minden fájdalma a mellébe gyülemlett: mit parancsolgat neki ez az apáca!"
"- ...a szívet Isten azért alkotta, hogy szeressünk. Ez a leány nem bűnös. Az a bűnös, aki a szívet eltiporja."
"Mondjanak inkább ragályosnak odabent - gondolta -, csak én meg azt mondhassam: szabad vagyok!"
"A könyvesbolt kirakatában örömmel látta, hogy csupa regény. Kedve lett volna mindjárt be is lépni, de érezte, hogy nem elégedne meg eggyel: tízenkint veszi ő majd, s a cseléd hozza mögötte haza."
"A lakatocska tetszett meg neki. Az ő élete is lakat alatt volt eddig. Most már az ő kezébe került a kulcs: akkor nyitja a lakatot, amikor akarja."
"...Ida jobbára csak könyveket vett, jó és rossz könyveket..."
"Nem így képzelte ő a szerelmet, ahogy ezek a könyvek írják, hanem valami mennyeien tiszta, szent mámornak, amely a nőt a férfival örök egységbe forrasztja."
"...a klastromban belenevelték, hogy rosszat mondani senkiről nem szabad. Akkor se, ha igaz."
"Vásárlásokra meg kinek volna kedve földrengés órájában?"
"- No de ennyi könyv! Szereti a könyveket? Még ilyen kisasszonya nem ragadt Ó Petinek."
"...mintha aznap a szíve is elment volna az apának, egyre ritkábban találkoztak."
"- Ó, édesanyám, te egyetlen szív, aki szerettél!... Mért nem hoztál magaddal ide le is magad mellé?"
"Se katroc, se póráz, többé soha!"
"- Édes jó apukám, szeress engem!"
"És ha olyan férj kerülközik, aki szintén műveletlen, hát az meg férje - majd megosztja vele a maga műveltségét."
"Április 12.
Ma születtem. Az eddigvaló életem nem volt élet."
"Istenem! Aki minden kis virágnak adtál életet, adj az én szívemnek is! Mint ahogy más nők szívének megadod. A boldogság az élet. Ahol nincs boldogság, ott nincs élet. Engedd megtalálnom azt a férfit, akinek az ajka, ha nevemen szólít, a szeme így szólítson: - Boldogságom!
Engedd, Istenem, hogy boldog legyek!"
"- Már meg is fizetted? Fizetéssel sose nyargalj!"
"- Akik egymáshoz illők, az az igazi pár. Azt nem más választja meg. Az érzés választja meg, jó asszony, az a szent mágnestű, amit Isten szívekbe tett."
"- Ha már siket is, néma is, legalább bolond ne legyen."
"- ...Ahogy az emberi test nem test lélek nélkül, a ház se ház asszony nélkül."
"- "Cifra, cifra." Ha nő, hát legyen cifra. Férfiak már ezt meg is kívánják."
"Szabadítsatok ki, szent mártírok! És szent hatalmasok! Ha van könyörülő szívetek egy porba gázolt leány iránt, aki mindig áhítattal nézett az égre."
"FÉRJHEZ ADNÁM a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó.
Cím a kiadóhivatalban."
"Hogy engem vásárra visz az apám, mint valami állatot!"
"Az első éjszakán semmit nem aludtam. Csak sírtam, hánykolódtam, hogy el kell pusztítanom magamat. Útban vagyok. Tulajdon édesatyám akar félretenni az útból."
"Ó, hogy meghalni nem lehet csupán egy akarok szóra!"
"- Atyám, az én életem az én életem-e? Vagy azt véli, hogy a gyermek olyan tulajdona a szülőnek, mint a vágómarhája?
A szülőnek joga lehet rá, hogy megválassza: ki lehet a méltó párja a gyermekének. De viszont a leánynak is Isten-megadta joga, hogy elfogadja-e azt a választást vagy sem?"
"És majd megtalálom én a páromat magam. Isten a kis fecskének is megadja a párját apróhirdetés nélkül. Hozzám is elhozza."
"- Nem vagyok beteg, Panni. Csak értsd meg: férjhez kényszerítenek olyanhoz, akit nem szeretek."
"Mindennap egy mázsányi szikla a fejemre!"
"- Balogh Csaba úr - mondta hideg bemutató mozdulattal Ó Péter -, a férjed. Holnap délután esküdtök."
"- Egy órai gondolkodásra kérek időt - mondta fájdalmas-fehér arccal -, egy órát csak adnak. Halálra ítéltnek is adnak. Annak három napot adnak."
"- ...jelentheti atyámnak, hogy a parancsát teljesítem."
"- Nekem is ünnepem - szavalta paposan -, hogy egy régi jó barátom leányának a kezét tehettem egy derék magyar ifjú kezébe szívük örök frigyének jeléül. Szerelmük, mely egy klastrom tiszta levegőjében csírázott ki évekkel ezelőtt - ... - házasságra érlelte végre fehér virágát."
"- A klastromból? - csapta össze a kezét Nagy Ákosné. - Csak nem apáca voltál talán?
- Már majdcsaknem - mosolygott Ida -, ha Csaba nem ötlik elő...
Akkor nevezte először keresztnevén az urát. El is pirult kissé."
"- Milyen szemérmetesek még! Alig mernek egymásra nézni!"
"Aztán hát ebéddel is várja Jolán. Három órája. Töpörtős túrós csuszával - bőven rajta tejfel és töpörtő zsírja. A fővárosi csusza csak hitvány karikatúrája annak."
"- Itt van, kedves, olvasson. - S az anyjához fordult. - Hadd mulasson a kicsike.
Ebből persze mindjárt beszélgetés indult, ahogy két asszony szokott. Az egyik, akinek a szíve a gyermek, a másik, a ki szívéhez engedi a gyermeket."
"- A férjem - folytatta mentegetődzőn - csak addig ült az ajtó mellé, míg a szivarját el nem szívja. Még nem kopott el a vőlegénykori udvariassága.
A birtokosné nevető szemmel fordult az urának:
- Ugye, te is milyen udvarias voltál még a harmadnap is. Most már persze: Pipával alszom, pipával ébredek.
A Herkules elmosolyodva vont vállat.
- Uramöcsém nem pipás?
- Nemigen. Néha ritkán, ha egy kis matrózpipára rágyújtok.
- Akkor lehet udvarias még az ötödik napon is."
"- Szívesen konstatálom, kisasszony, hogy okos. Mindjárt az első beszélgetésünkben is kellemesen lepett meg az okossága és a nyíltsága."
"- Attól tartok, hogy ön udvarolni kezd nekem.
Nemcsak gúnyosan mondta, valamelyest magasból is. De napnyugta után minden nő érzi, hogy fölötte a hatalma a férfinak. Esti virág a nő, napnyugta után mutatkozik teljes pompájában, s holdvilágnál varázsában is."
"- Miért nem szól, ha fixírozzák?
Ida vállat vont.
- Nem tudtam, hogy szóljak-e. Nekem bizony kellemetlen volt.
- Hát máskor azonnal szóljon.
- De hát minek? Mit tehet vele?
- Mit? Azt, hogy pofon ütöm."
"- Hány éves most? Bocsánat a kérdésért. De férj talán érdeklődhetik a felesége kora iránt?
- Tizenkilenc és háromhetes."
"- Vonaton pedig nem tanácsos olvasnunk - rázta a fejét komolyan a francia -, különösen a gót betűk rontják a szemet. És az ön szeméért különösen kár lenne."
"- ...Semmi szavam azonban az ellen, ha ön azon iparkodik, hogy a házassági éve lejártára férjet biztosítson magának... Természet rendje szerint való, hogy minden nőnek férje legyen. Amíg nincs, keresse. Ha talált, magához bilincselje."
"- ...Nemcsak a jöveteleddel leptél meg bennünket, hanem hogy a múzsádat is magaddal hoztad, s mindjárt magadhoz is bilincselted egy aranygyűrűvel teljes életedre."
"...úgy meresztette a szemét Idára, mint ahogy Ádám bámulhatott, mikor először látott nőt életében."
"- Ez a Csaba mindig olyan különös volt - csóválta mosolyogva a fejét Mikey -, egy szót nem írtál arról, hogy jegyesed van, galambod van, párod van. Hát mondd el legalább, hogyan és hol estél a rózsaverembe?"
"Ida tiszta tükrű szeme még akkor is klastromi tekintetű volt, mögöttes gondolatok nélkül való bizalmas és ártatlan, szinte gyermeki szem."
"A gondolat szépsége..."
"- ...Mert az én feleségem klastromban nőtt fel, és az ő erkölcsi finnyássága minden fantáziát meghalad."
"- Hát az látszik is rajta, hogy kissé magasan viseli az orrát..."
"- Hiszen tudod, hogy gyomorbajos. Örökké gyomorbajos. Mert mihelyt egy nap nincs baja, akkor fal, mint valami vadászkutya, amelyik csak este jut ételhez. De csak azért is megesküszök vele."
"- ...De az utcán férj és feleség vagyunk: az asszony mindig a férje hajóján ül.
- Tessék, csak vitorlázzon, amerre óhajt."
"- Azok: azok. Én meg: én vagyok. Én már meg is haltam, Csaba. Csak épp hogy egy kis szusz még bennem időzgél, mint az összelaffadt hólyagban."
"- Hát így is a rendje: fiatalember ne lógjon, mint a gazdátlan kutya..."
"- ...Az én lámpásomban már nincs olaj, Csaba... A végsőket pislogja..."
"- ...De mi becses az ilyen magamfajta vén csókának?
- Maga az élet, Balázs bátyám."
"- ...De most már bocsáss meg, házas ember mindig pórázon jár."
"- Mondja csak, kedves Ida - édesedett el az egyik német hölgy -, a magyar nők mind ilyen szépek, mint maga?
- Nem - felelte helyette a tanár -, mustrából mindig a legszebbje kerül külföldre."
"A festőnék értik, mi az, mikor a festő ég."
"- ...Te Csaba, téged igen szeret a jó Isten, hogy ilyen angyalt osztott párodul."
"- ...De hát beszéljünk magyarul: eksztázis helyett elég rezgést mondanunk, lélekrezgést. Azt a rezgést örökíti meg a művész. Mert annyira gyönyörködik a rezgésében, hogy marasztalni akarja: holnapra is, holnaputánra is meglegyen, teljes életére meglegyen."
"- A ruhája is... Nem fösvény ön, kisasszony?
- Nem gondolnám. De kinek öltözzek?"
"- Nem érti, nem tudja. Azok igen pajkos enyelgések. A legények úgy intézik, hogy megcsókolhassák a lányokat. A lányok úgy, hogy megcsókolhassák a legényeket. Az asszonyokkal persze a férjüket csókoltatják meg."
...
- Hát akkor mi... nem vegyülünk bele."
"- Asszony dolga a gondoskodás!"
"- A sírás nem egyéb - mondta hidegen -, csak tehetetlenségünk érzésének a nyomása a szemünk idegeire."
"- Ez a nő nem lehet aljas!"
"- Az én múzsám meghalt."
"- Kisasszony, szíves engedelmével...
- Tessék.
- Megengedheti-e, hogy egyszer magunk között is Idának szólítsam?"
...
- Ha valami oka van rá, szívesen. Egyszer.
- Ida, maga olyan szép... Maga nem is tudja, hogy milyen szép!"
"De hát mi baja Csabának? (...) Akik szeretik egymást, keresik egymást. Ha a szél kétfelé fújja őket, térden is visszamásznak egymáshoz. Ha tengert vetnek közéjük, a lelküket küldik által a tengeren: levélben találkoznak."
"- Ida, megvan a kép! Magának köszönhetem! Magának! Megszorítom a kezét, ha nem engedi is. Megvan a kép! Megvan!"
"- ...Ó, Ida, hogy meg nem csókolhatom magát!"
"A művészeknek se szabad elszakadnia a hazájától."
"Ki-ki a maga szemével lát, a maga szemével rezdül."
"- Ami a szívet gyönyöríti. Kinek-kinek az a szép, ami az ő szívét gyönyöríti!"
"- Köszönöm, kisasszony - sóhajtotta szinte könnyes szemmel Csaba -, nincs énnekem szerencsém. Az én csillagom nem jő fel soha."
"No, hát Ida nemhogy parancsolhatott volna a szemének, hanem ha mindaddig vak lett volna is, arra a levélre úgy megjött volna a látása, hogy a világ minden szemorvosa elhanyatlott volna bámulatában."
"- Tiltakozom! Isten szent nevében tiltakozom!
- De mi jogon, kisasszony? - kérdezné talán éppen Csaba. S valóban, hát mi jogon? Mondhatja-e: a hitvesi szív jogán? Ő maga se hinné, nemhogy Csaba."
"Csaba azt vélte, hogy valami gonosz álom nyomja: csak bámult, s odatérdelt. A két karjába emelte.
- Ida!"
"Ida igen restellte a történteket. Hetekig nem mert Csabának az arcába pillantani."
"...pénzre a férfi jobban vigyáz a nőnél."
"- Engedjen meg egy kérdést - szólt végre -, hát miért vett el ön engem?"
...
- Engedjen meg ön is egy kérdést: miért jött ön hozzám feleségül?"
"- No hát, ha feleségem nem volna - mondta tréfásan -, csakis magát venném el feleségül."
"- Már nincs szerelem, csak számolótábla."
"- Hát egyetlen jó barátom nincs nekem, mikor legjobban kellene?!"
"Csaba ránézett.
- S kérsz ötven márkát.
- Csak húszat, komám, nem többet, csak húszat."
"- A pénzemért vett el, annyi bizonyos. De hát, ha itt a pénzem, miért tartja magánál? És miért tart magánál engemet is?"
"- Hát... hát... az már csak úgy... benne van a nők természetében..."
"- No, ez megint megfesteni való, ahogy egy nő számol."
"- Ön kiadta nekem az utat.
- Éppenséggel nem.
- Amikor azt mondta: mehetek, ha kedvem van rá. Hát mondhatja-e tisztességes nő: nem megyek, maradok?"
"Már világos volt neki, hogy Idának nincs senkije.
Viszont Ida meg arra gondolt a keserve orkánjában is, hogy Csaba azért költözik Pestre, és azért kínálta neki oda a szabadságot korábban a terminusnál, mert Csabának most már van pénze, van jövője, tehát visszatér napnyugatról napkeletre: a valakijéhez."
"- No lám - mondták -, szeretője van.
- Bizonyosan az is siket.
- Az tán beszélni sem tud.
- Megértik ezek egymást.
- Sötétben is.
És nevettek."
"Csaba régi komorsága teljesen eloszlott...
Ida arcán ellenben a régi, sima nyugalom helyett valami árnyék borongott."
"- ...Ó, Ida, kedves jó Ida! Hogy meg nem csókolhatom magát! Maga igazán múzsám nekem!"
"- De hát én nem vagyok műértő.
- Maga több: maga műérző, Ida."
"Bizonyos lehet felőle, hogy nem nehezítem meg a teljes szabadulását."
"- Miért nem szeret engem senki a világon?!"
"Milliónyi ember él Pesten, és sokmillió a szanaszétvilágon, és minden embernek van valakije, aki szereti. Csak ő árva - egymaga. És a zsebkendőjére megint csordultak a szomorú könnycseppek.
- Ó, édes jó anyám, miért is nem vagyok melletted odalent, az egyetlen szív mellett, amely engem szeretett!..."
"- Ki az?
- Az elhagyott férj!
"- Hova?
- Haza!
- Haza? Hol van nekem haza?"
"- ...Idegenek már nem vagyunk, csak a mai napig voltunk. De házastársak se vagyunk.
- De lehetünk, Ida. Remélem, lehetünk. Meghalnék, ha azt mondaná, hogy nem lehetünk. Itt rögtön ebben a szempillantásban meghalnék!"
"- Máskor - rebegte - ilyen ostobaságokat ne kövessen el..."
0 comments