abszolúttöri
értékelés
ifjúsági
kissjuditagnes
pagony
Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben - Értékelés
Néhány nappal ezelőtt a Pagony kiadó Abszolút Töri kiadói könyvsorozata újabb kötettel bővült.
Az Abszolút Töri harmadik tagja Kiss Judit Ágnes Kórház az osztályteremben c. ifjúsági regénye, melyben az olvasó most 1956 októberébe repülhet vissza a Vitéz János Gimnázium udvarán álló platánfa gyökértermeinek segítségével...
A kiadói könyvsorozat első kötete, A királyné violája a tavalyi évem egyik legkedvesebb olvasmánya lett, s kíváncsian vártam, mit ad majd ehhez a szerteágazó, roppant izgalmas gimnáziumi történethez Kiss Judit Ágnes, kinek tollából eleddig csupán a Babaróka-mesékhez volt szerencsém. Noha a két műfaj és a két írás meglehetősen távol áll egymástól, az írónő most sem okozott csalódást és egy olyan, a szó szoros értelmében vett hősökről szóló történetet vetett papírra, akik ott, 1956. október 23-án megpróbálták megváltoztatni a sorsot és szembeszálltak az elnyomással. A Kórház az osztályteremben olyan hősökről szól, akik a szabadságot szerették volna kivívni önmaguk és gyermekeik számára, ám tudjuk, hogy mindennek a végén ezek a nem mindennapi hősök végül "elbuktak" a nagyobb és erősebb hatalom ereje alatt. Szomorú, a lélek legmélyéig hatoló történet ez, melynek bár jól tudjuk a végét, mégis reménykedünk a csodában és a pozitív végkifejletben, ami sajnos nem jön el...
"Közben zúgott a Himnusz. Lóri érezte, hogy elszorul
a torka... Talán azért, mert ő már tudja, amit ez a több százezer
boldog és lelkes ember még nem: hogy nemsokára tankok lepik el
az utcákat, és vér fog folyni, és a golyónyomok
még évtizedek múlva is látszanak majd a házak falain?"
A Vitéz János Nyolcosztályos Gimnáziumban ünnepség zajlik. Ünnepség a szabadságharc és forradalom emlékére, mely megváltoztatta népünk sorsát...
Történetünk főhősei, Lóri, Hanna, Sanyi és Réka ki-ki a maga módján éli meg az ünneplő gúnyába való bújást és magasztos dalaink éneklését... Míg Hanna örül, hogy nincs tanítás, Lóri testének és lelkének minden porcikájával együtt rezdül a megemlékezésen elhangzottakkal... Míg Rékának a könyökén jön ki ez a sok-sok, egymást követő ünnepély, addig Sanyi, az osztály "árulójaként" ismert fiú, csupán sodródik az árral...
A négy fiatal az ünnepséget követően úgy tűnik, csupán sodródik az árral és beszélgetésbe elegyednek az 1956-ban történt eseményekről. Réka továbbra sem érti, miért volt olyan különleges a történelem ama sorsfordító napja és minden tőle telhetőt megtesz, hogy felkeltse Lóri figyelmét, aki régóta tetszik neki... Lórit azonban nem érdeklik a lányok, csak a sport és 1956, és a fiú kikelve magából meséli el barátainak, hogy a dédapja ott volt a harcokban, ám részvétele miatt disszidálnia kellett és a nagymamájával terhes feleségét itthon kellett hagynia, egyedül. Nagymamája apa nélkül nőtt fel, ahogy az édesanyja és ő is, ezért mindennél jobban védi az '56-os hősök emlékét és azt kívánja, bár visszamehetne a múltba, hogy találkozzon a férfival...
Sanyi tulajdonképpen nem nevezhető társai barátainak, ugyanis a visszahúzódó, magányos fiút társai nem szeretik. Ám a srác szerelmes Rékába, aki tökéletesen tisztában van a fiú érzéseivel, de nem érdekli más, mint Lóri. Ellentétes nézőpontjuk '56-ról azonban egymásnak feszíti a két fiatalt és Réka legnagyobb döbbenetére Hanna Lóri mellé áll, majd felfedi egy Rékának végzett kihallgatás eredményét társai előtt...
A gimnázium udvarán álló ősi platánfa átjárót rejt a múltba, melyen keresztül több osztálytársuk is járt már a múltban... Réka nem akarja elhinni, hogy Hanna elárulta őt, ám Lóri nem hisz az efféle butaságokban, hisz olyan, hogy időutazás - nem létezik... Hanna szavait azonban Sanyi is megerősíti, aki láthatatlansága - no meg kotnyeleskedése - miatt szintén ismeri osztálytársai titkát... Kendéét, Bettiét, Martinét, Kristófét és Vikiét...
"- ...Egy csomóan elégették az oroszkönyveiket.
- Te is?
- Dehogy. Én szeretem az oroszt. Tolsztoj nagy író
volt. Meg Puskin. Mondtam is nekik, hogy az csak
egy nyelv, nem Sztálin vagy Hruscsov."
A platánfa titka és használata azonban hatalmas rejtély a gyerekek számára, akiknek fogalmuk sincs, hogyan is kerülhetnének vissza a múltba... A titok őre azonban, Tempi Bori néni, akit mindannyian jól ismernek...
Miután a sors Réka mellé áll és a lánynak sikerül videóra vennie, amint az idős büfés néni eltűnik a fában, már Lóri sem kételkedik társai szavában.
A négy fiatal egyezséget köt és úgy döntenek, visszamennek 1956-ba, és megkeresik Lóri dédapját...
A gondos előkészületeket követően a négy osztálytársnak végül sikerül bejutnia a Gyökérterembe, ahol logikus gondolkodásuknak és eszüknek köszönhetően megtalálják az 1956-ba vezető alagutat...
A titkos átjárón kilépve a gyerekeket egy egészen más főváros látképe fogadja és főhőseink egyenesen besétálnak 1956. október 23-a vérzivataros eseményeibe...
A gyerekek követik a hömpölygő tömeget és kétségbeesetten próbálják meg felidézni a történelemórán tanultakat... Fogalmuk sincs azonban ki az a Nagy Imre, hogy kik azok az ávósok és arra sem emlékeznek, hogy az éjszaka leszálltakor fegyverek ropogásától lesz visszhangos a város...
Miközben Lóri és Hanna az emlékeikbe merül, addig a tömeg elsodorja mellőlük Sanyit és Rékát, akik nem tehetnek mást, minthogy megbíznak egymásban...
Miután Lóri és Hanna észreveszi, hogy elveszítették társaikat, kétségbeesetten próbálják megtalálni őket, ám ahogy Sanyiéknak sincs esélyük az embertömeg közepén megtalálni két apró embert, úgy Lóriék esélyei is a nullával egyenlőek. A tömeg azonban a Bem térre vonul, így Lóri és Hanna követik őket, bízva abban, hogy ott rátalálnak majd barátaikra... Sanyi és Réka azonban a Rádió épülete felé tart, az éjszaka pedig vészesen közeleg...
"- Te nem hiszed, hogy lehet utazni az időben?"
"- Menjünk vissza! - suttogta Réka. - Kérlek!
- Hova?
- A mi saját életünkbe. Itt meghalnak emberek!
- Ez egy forradalom. A szabadságnak ára van!"
A Kórház az osztályteremben gyönyörűen mutatja be az olvasónak, mi is történt Magyarországon 1956 októberében... Ízig-vérig ifjúsági regény ez, ám mindemellett egy gyönyörű, lenyűgöző és pontos történelmi regény is, melyből gyermek és felnőtt egyaránt rengeteget tanulhat...
Noha a célközönség számára a regényben leírt történelmi tények talán újdonságként szolgálnak majd, jómagam, felnőtt fejjel és tisztában az események pontos menetével, több alkalommal is torokszorító érzéssel olvastam az írónő szavait...
Történetünk elején, a Rádió felé tartva én magam hiába tudtam, mi is történik majd este, mit is fog átélni pontosan ez a két fiatal gyerek, bárhogy is szerettem volna, nem tudtam megakadályozni, hogy lássak és átéljék mindazt, ami elkerülhetetlen volt. Hiába szerettem volna figyelmeztetni őket, hogy vigyázzanak, hiába tudtam, mi következik, valahol mélyen, legbelül arra vágytam, amire ők is, hogy ne következzenek be a múlt eseményei...
1956 mindig is mélyen felkavart... Imádom a történelmet, a történelmi regényeket, s ha egy történelmi regény hű a valósághoz és mindemellett még arra is képes, hogy rabul ejtsen, magával sodorjon és szórakoztasson, akkor az egy kiváló történelmi regény. A Kórház az osztályteremben ilyen... Megrázó, durva, kíméletlenül őszinte, mégis - megjelenik benne a fény, a hősiesség, a bajtársiasság, a szabadság eszménye és egy olyan letűnt kornak állít emléket, amit mi már soha nem fogunk megtapasztalni... Mert az emberiség örökre megváltozott...
"- ...Te mit gondolnál, ha az apád meghalna? Hogy
egy rohadt szemétláda volt? Hogy otthon kellett volna maradnia,
hogy meséket olvasson neked? A szabadságról, amit gyáva volt kivívni?"
Manapság már nincs összetartás, nincs olyan, hogy egynek érezzük magukat, hogy megvédjünk társainkat a saját életünk árán is. Még segítő kezet sem nyújtunk. Ó, nem... Ma, már minden ok nélkül belerúgunk a másikba, hisz nem számít, hogyan érjük el a céljainkat, az egyén, az ÉN a fontos... /Tisztelet a kivételnek!!!/
És itt áll, éles ellentétben ezzel a szörnyű ténnyel ez a remek ifjúsági regény, amiből a célközönség talán elsajátít majd valami jót, valami hasznosat; valamit, ami a világot talán egy kicsikét is jobb hellyé változtatja majd...
"- ...Ami most következik, azt már jobb, ha nem
látjátok. Ez már nem harc lesz, hanem mészárlás."
A királyné violájával ellentétben úgy éreztem, hogy Kiss Judit Ágnes a fikción túl inkább a történelmi tényekre helyezi a hangsúlyt és igyekszik megmutatni mindazt a hősiességet és borzalmat, ami abban a néhány sorsdöntő napban történt hazánkban. Lóri, Hanna, Réka és Sanyi a harcok mondhatni kellős közepébe csöppennek, s ki-ki a maga módja szerint ki is veszi a részét őseik harcából. Bár a gyerekek szála fikció, a történelem nem hazudik... És ott, 1956-ban számos, főhőseinkkel egykorú és náluknál fiatalabb gyerek vívta a maga és honfitársai harcát - s akiknek tulajdonképpen emléket állít ez a regény...
Mivel a kötetben a történelmen van a hangsúly, úgy érzem a gyerekek egy picit háttérbe kerültek... Azt is mondhatnám, hogy a karakterek egy picit elvesztek a történelem sűrűjében és egyiküknek sem volt lehetősége igazán arra, hogy közel kerüljön hozzám. Nem igazán tudtam őket megkedvelni, hiszen rendkívül keveset tudtam meg róluk.
- Réka a történet nagy részében csak nyavalyog, vagy szerelmes szemeket mereszt Lórira, majd annak dédapjára, akibe tulajdonképpen szépen bele is szeret... Noha az átélt események hatására változik, egy kissé butuska és a tettei következményeivel nem törődő lány marad, akinek sokat kell még tanulnia és élnie ahhoz, hogy benőjön a feje lágya és maga mögött hagyja a romantikus álomképeket...
- Hőseink küldetése és időutazásuk célja nem más, mint Lóri dédapjának megtalálása. Lóri legnagyobb vágya azonban szinte azonnal semmivé lesz, amint a fiú belecsöppen a forradalomba. A srác hihetetlen lelkesedéssel veti bele magát a harcba, ám bátorsága egyben vakmerőség is... Lórinak nem volt könnyű élete és tettei láncolatából gyönyörűen kiolvasható, hogy a fiú nyomot szeretne hagyni a történelmen, a részese szeretne lenni mindannak, aminek a nem ismert, de ismerni vágyott dédapja is részese volt... Harcolni szeretne, érezni, hogy tartozik valahová, és érezni azt, amit a mai kor embere már soha nem fog érezni, hisz az az összetartás, amit hőseink '56-ban megtapasztalnak, már rég a múlté... Ám ez a mélyen elnyomott vágy, mely a Corvin-közben kirajzolódó harcok közepén a felszínre tör belőle, szinte elfeledteti vele küldetése célját, a dédapját, akit meg szeretne találni... Lóriban - noha tudja, hogy lehetetlen - él a vágy, hogy az időutazás végett talán valamilyen módon más lesz az élete, mint ami, de tisztában van vele, hogy nem változtathatja meg a történelmet. Mégis, a gyerekek időutazásának célja mintegy mellékessé válik, háttérbe szorul és a fiú találkozása a dédapjával teljesen más módon zajlik, mint azt vártam...
Nehéz erről spoilerek nélkül beszélni és tudom, hogy némely titkot szereplőink soha nem fedhettek fel, mégis, Lóri és a dédapja szála egy pici hiányérzetet hagyott bennem... Elég csak arra gondolnom, hogy Réka lett az, aki sokkalta közelebb került a fiatal férfihoz, pedig ennek nem így kellett volna lennie...
- Lóri tökéletes társat kapott maga mellett Hanna személyében, aki úgy érzem, sajnos egy picit háttérbe szorult Lóri mellett... Kettejük szála azonban a történet egyik legszebb és legjobban kidolgozott része, mely sajnos ugyanúgy nem került kibontásra, mint Lóri és a dédapja története... Lóri és Hanna mindketten bátran vetik bele magukat a harcba, igazi társakká válnak, s éppen ezért, az én romantikus felem egy picit hiányolta a kettejük között halványan pislákoló szerelmi szálat... Kedvenc szereplőmnek mégis talán a lányt kikiáltanám ki, aki azonnal ráérez mindarra, amit ott, őseink is éreztek, egy teljesen másik életben...
- Egyedül Sanyi volt az, aki kezdeti visszafogottságát, tartózkodását levetette és az események hatására igazi változás ment benne végbe. A fiú a történet elején bizonytalan, visszahúzódó, szólni is alig merő társa a három barátnak, s aki nem mer ellenszegülni az általa bálványozott Rékának, míg a történet végére mondhatni igazi erős és magabiztos fiúvá válik, aki képes megvédeni önmagát és kimondani az érzéseit.
Egy biztos... '56 megváltoztatja főhőseinket, akik számtalan tapasztalatot szerezve térnek vissza a saját korukba és válnak igaz, örök barátokká...
"- Gyertek csak, erre, erre! - hallották meg
Tempi Bori néni ismerős hangját.
- Na, most fogja leszedni rólunk a
keresztvizet! - sóhajtotta Hanna halkan."
Szeretném még pár szóval illetni a történet Gyökérterem-őrét is, kinek személyéről most nem rántom le a leplet, ám akit én már a legelső felbukkanásakor azonnal "lebuktattam"... ^^ Azt hiszem, kevés dologgal lehet már engem meglepni, hiszen K. p. viselkedése már az első pillanatokban rendkívül árulkodó volt, s én azonnal a szívembe zártam az öreget - csakúgy, mint Tempi Bori nénit... :)
Lóri dédapjának kiléte azonban óriási meglepetés volt számomra - ám, hogy ki is ő valójában, most itt, szintén maradjon titok... Bevallom, több lehetséges jelöltem is volt, s ama gondolat is megfordult a fejemben, hogy talán a férfi mégsem az volt, akinek mondta magát, de a tetőpont váratlanul ért, és egy kissé arcul is csapott, hiszen mindvégig a szemem előtt volt a nyilvánvaló igazság... ^^ S bár a fiatal férfi gondolatai és érzései tökéletesen érthetőek és az adott korba és az adott körülmények közé illőek, akkor sem tudok őszinte megbecsüléssel nézni rá, hisz csűrjük és csavarjuk bárhogy, akkor is elhagyta a gyerekét... Sajnos nem éreztem a férfiban a kimondhatatlan fájdalmat, nem láttam benne azt, hogy szeretné azt a lányt, akit nőül vett és azt a kislányt, akit maga mögött hagy, csak egy harcos ifjút láttam, aki főhőseink kezdeti célkitűzése ellenére, sajnos egy picit háttérbe is szorult.
Szeretnék néhány szót ejteni az ismételten gyönyörű borítóról is, mely Bernát Barbara munkája, s mely - ismét - tökéletesen illik a regényhez. A borító Sanyit és Rékát ábrázolja, de bevallom, én magam örültem volna, ha mind a négy főhősünk arca kirajzolódik rajta, csakúgy, mint az első két kötet esetében...
A kötet végén található történelmi magyarázat azonban - mely sokkal rövidebb, mint A királyné violájában olvasható - rendkívül élvezetes kiegészítésként szolgált, s éppen megfelelő hosszúságú volt ahhoz, hogy egy ilyen remek történet után még lecsússzon az olvasó torkán egy kis történelem, kutatásra ösztönözzön és további érdekességeket tárjon fel '56-ról...
"- ...A múlt titok. És csak az fejtheti meg,
aki meg is tudja őrizni."
A Kórház az osztályteremben tökéletes tagja az Abszolút Törinek. Egy zseniális ifjúsági regény, melyben egy olyan elfeledett kor képe jelenik meg előttünk, ahol még létezett az igaz szeretet, a hűség, a bajtársiasság és az összefogás. De zseniális történelmi regény is, pontos mása a történelemnek, mely hűen mutatja be ősi történelmünk egy szeletkéjét. A történelem iránt rajongóknak, az '56 eseményei iránt érdeklődőknek, az iskolapadban ülő diákoknak ott a helye a könyvespolcán, hiszen az olvasó, a regény főhőseivel karöltve nem csupán részt vehet az 1956-os forradalom harcaiban, de átélhet mindent, amire ma, a 21. században már nincs lehetősége... S talán az iskolai dolgozatok megírása is könnyebb lesz, ha ebből a rendkívül eseménydús, hol torokszorító, hol felemelő történetből ismerjük meg a tantárgy követelményeit... :3
Értékelés: 5/5 tank
Kedvenc kötet
Idézetek
"- Mindig ugyanaz. Hősi halál, szabadság, hol március tizenötödike, hol október huszonharmadika..."
"- A dédapádnak nem kellett volna harcolnia - szólt közbe élesen Réka. - Akinek ilyen pici babája van, az üljön otthon, és gondozza!"
"- Te nem hiszed, hogy lehet utazni az időben?"
"- ...Én el akarok jutni ezerkilencszázötvenhatba. És találkozni a dédapámmal."
"- Kedd, 1956. október 23... Hogy tudtunk ennyire pontosan jönni?"
"Közben zúgott a Himnusz. Lóri érezte, hogy elszorul a torka... Talán azért, mert ő már tudja, amit ez a több százezer boldog és lelkes ember még nem: hogy nemsokára tankok lepik el az utcákat, és vér fog folyni, és a golyónyomok még évtizedek múlva is látszanak majd a házak falain?"
"A tank lassított, majd megállt. Hosszú csöve, a löveg lassan fordult, mint egy rémes, halálosztó szem...
A harckocsi hosszú ágyúcső-szeme végigpásztázta a tömeget... Az ágyúcső egy pillanatig egyenesen rájuk meredt, aztán a Rádió épületére fordult, és ott megállt. A kiáltozás ovációba csapott át:
- Velünk vannak! Átálltak!"
"Lövés dördült. Aztán még egy...
- Lőnek a rohadtak! - kiáltott valaki.
- Éles lőszer! Szemét ávósok! - hangzott innen is, onnan is."
"A Blaha Lujza térre érve Hanna meglepetésében felkiáltott: a gomba formájú szökőkút helyén gyönyörű palota állt. A felirata szerint a Nemzeti Színház... Hanna először gondolt arra, hogy mennyivel szebb ez a város, ahova most érkezett, mint ahol él."
"- Szeretnétek egy kis szuvenírt ti is, mi? - hunyorított rájuk az idős férfi. - Csak nem hoztatok szerszámot. Ha vártok egy kicsit, Karcsi papa kikanyarít nektek is belőle egy-egy darabot."
"Az ebédlőnek nevezett helyiségről Lórinak egyetlen szó jutott eszébe: lepra."
"- Éljen a szabadság! Ruszkik haza!"
"- Üvegekre lenne szükség, amibe a benzint tölthetjük.
- Hozok én! - kiáltotta az egyikük! - Télire tettem el paradicsomot, de köll a fenének, csak a ruszkik takarodjanak haza!
Egy másik meg is jelent két literes üveggel.
- Pálinka van benne, fiúk, öntsétek ki bátran!
- Azért azt előbb megisszuk - kacsintott a bajszos, és körbeadta az üveget, amit már perc múlva üresen vissza is kapott."
"- ...Egy csomóan elégették az oroszkönyveiket.
- Te is?
- Dehogy. Én szeretem az oroszt. Tolsztoj nagy író volt. Meg Puskin. Mondtam is nekik, hogy az csak egy nyelv, nem Sztálin vagy Hruscsov."
"...nem tudták elképzelni, mi zajlik egy katonában egy ütközet során. Hogy semmi. Hogy nincs gondolkodás, nincs tervezés, nincs emlékezés. Csak a mozdulatok, az önféltés ösztöne, az előttük álló feladat mindig épp soron következő lépése..."
"- Igazad volt - szólalt meg mellette Lóri. - Vagy ők, vagy mi. Ez a háború."
"- Tudjátok, hogy most van a csúcson a magyar foci?... Kérdőn néztek rá.
- Hát most. Mert minden sarkon áll egy Puskás Öcsi!"
"- Menjünk vissza! - suttogta Réka. - Kérlek!
- Hova?
- A mi saját életünkbe. Itt meghalnak emberek!
- Ez egy forradalom. A szabadságnak ára van!"
"- Tudjuk, hogy veszíteni fognak. Minek akkor ez az egész?
- Te csak akkor akarsz harcolni, ha biztos vagy a győzelemben?
- Én egyáltalán nem akarok harcolni!
- Mert fogalmad sincs, miről van itt szó! Itt egy kis ország, amit megszállt a világ egyik legnagyobb hatalma. És ez a kis ország eldönti, hogy nem lehet vele bármit megcsinálni, és el akarja zavarni a megszállókat. Ez csodálatos és felszabadító. Hogy mindenki ugyanazt akarja... mellettünk áll az egész ország! Ilyen a mi korunkban nincs! a kosárcsapatban sem, az osztályban sem! Sehol! Én ebben benne akarok lenni!"
"Hannát csak Janikának hívták, de általában kétszer kellett szólni neki, mire egyszer odafigyelt rá, úgyhogy néha csak úgy emlegették: a süket Janika."
"...a ruszkik beleestek a budiba."
"Lóri makacsabb és önfejűbb lett, mint valaha... Már nem lehetett vele normálisan beszélni. Olyan vad lett. Talán azóta, hogy fegyvert fogott."
"Réka nem értette őket. A többiek lelkesedése meghatotta, de Lóri és Hanna pontosan tudják, mi lesz a vége az egésznek: vereség, kivégzések és a több évtizednyi elnyomás. Vagy azt gondolják, ha beleavatkoznak, meg tudják változtatni a múltat?"
"- Ha meg mersz halni, megöllek!"
"- Nem látod, hogy mindenki az életét adná azért, amiben mi élünk otthon a saját korunkban? - szállt be a vitába Hanna is. - Nincs rendes ennivalójuk, ócska ruhákban járnak, bármikor bárkit börtönbe csukhatnak, nem mondhatják ki, amit gondolnak, és nem élhetnek szabadon! Semmijük sincs, minden az államé. Mindenki a normális életért küzd. És ha ez nem megy máshogy, akkor harcolni fognak. Az ország függetlenségéért. Ez végre valami olyan, amiért érdemes!"
"- Ez nem hősiesség, hanem hősködés!"
"- ...De én már férfi vagyok.
- És családfenntartó - szólt rá Réka dühösen. - Mi lesz az anyáddal meg az öcséddel, ha itt lelőnek? Őket védeni is van olyan hősies, mint itt a ruszkit meg az ávóst irtani.
- Én ezzel védem őket - sötétült el Feri arca."
"- ...Te mit gondolnál, ha az apád meghalna? Hogy egy rohadt szemétláda volt? Hogy otthon kellett volna maradnia, hogy meséket olvasson neked? A szabadságról, amit gyáva volt kivívni?"
"- Na, ha a Göndör Kislány azt mondja, hogy itt van alkohol, akkor lesz is..."
"- Nem mondtok el nekem semmit. Se te, se Lóri. Se itt, se a suliban. És akkor elvárod, hogy tudjam, és úgy legyen minden, ahogy akarod?!"
"- Tőlem jöjjön az egész csólyospálosi különítmény!"
"- ...Amikor beléptetek a gyökérterembe, Borika azonnal szólt nekem.
- Ki az a Borika? - suttogta Hanna.
- Nyilván Tempi Bori néni - súgta vissza Réka."
"- ...Ami most következik, azt már jobb, ha nem látjátok. Ez már nem harc lesz, hanem mészárlás."
"- Holnapután, november 4-én hajnalban beözönlenek a városba a szovjet harckocsik. És pár nap alatt eltaposnak itt mindent. - Újra könnyek szöktek a szemébe... - Nem akarom, hogy lássátok."
"...tudták, hogy holnap visszatérnek a saját korukba, ahol nincsenek szovjet katonák, nincs lövöldözés. De nincs ez a remény és összetartozás sem."
"- Nem lehet, hogy lerohannak! - csattant fel Pista. - Az ENSZ nem hagyná. A Nyugat biztosan beleavatkozna, és megmentenének minket."
"- Van, amikor muszáj menekülni. Ha nem akar az ember börtönt. Vagy még rosszabbat."
"Feri nincs. De Lóri itt maradt. És most már a dédapját is látni fogja benne."
"- Gyertek csak, erre, erre! - hallották meg Tempi Bori néni ismerős hangját.
- Na, most fogja leszedni rólunk a keresztvizet! - sóhajtotta Hanna halkan."
"- ...A múlt titok. És csak az fejtheti meg, aki meg is tudja őrizni."
"- Nehogy észrevegye valaki, hogy ketten vagyunk! - morogta Lóri. - Ki tudja, mit gondolnának."
"Ha valaha is úgy érezte, szerelmes Lóriba, hát köszi, elmúlt."
"Lóri a mozi lépcsőjére mutatott:
- Emlékeztek? Ott állt az ágyú.
Az épület falán emléktáblák, előtte szobrok emlékeztettek a forradalomra. Őket más. A saját emlékeik."
"- Nekem gyanús, hogy korábban nem volt szó a dédapám buggyant öccséről - morogta Lóri. - Ezt te csináltad!"
"...ott álltak négyen együtt akkor is, most is."
"- Én már soha többé nem fogom olyannak látni ezt a város, mint azelőtt, hogy részt vettünk a forradalomban. De titeket se!"
A forradalomról ma már sokat tudunk, de még mindig nem ismerjük teljesen. Ahhoz az Üvegesékéhez hasonló történetek összegyűjtésére is szükség van. Mer bár ez a család az írói fantázia szüleménye, a velük történtek igenis valóságosak. (Návai Péter)
0 comments