értékelés
recenzió
romantikus
Maddie Grand: Gyöngyöm - Értékelés
Március végén egy kedves üzenet várt rám virtuális postaládámban... :3
A küldő fél Medi, azaz az írónő, Maddie Grand volt, aki felkért friss megjelenésű regénye, a Gyöngyöm olvasására, mely felkérést ez úton is hálásan köszönök! ❤
Noha a kötet már korábban is szembejött velem és megpróbálta felkelteni a figyelmem a Molyon és az Instagramon, a fülszöveg elolvasását követően újra és újra úgy döntöttem, ez a történet nem nekem való... Nem szeretem a szomorú történeteket... Nem szeretek fájdalmas történeteket olvasni, hisz annyi rossz van így is a világban - és a Gyöngyöm fülszövege pontosan egy ilyen szomorú történetet ígért számomra. Halálos balesetet, veszteséget és fájdalmat...
Aztán jött a felkérés, amire nem tudtam nem jelként tekinteni, s egy kedves barátnőmmel való konzultálást követően - aki már olvasta a regényt - rájöttem, hogy nem lehet véletlen az, hogy a Gyöngyöm újra és újra a szemem elé kerül. Éppen ezért úgy döntöttem, vállalom Medi felkérését és elolvasom ezt a regényt, ami ennyire szeretne a birtokomba kerülni.
Életem egyik legjobb döntését hoztam meg aznap...!
"Felfoghatatlan, hogy hogyan változik meg
az élet egy pillanat alatt."
Történetünk egy gyönyörű nap reggelén veszi kezdetét, melynek szépségét egy váratlan, szívet és lelket egyaránt megsemmisítő tragédia árnyékol be... A sötétség észrevétlenül kúszik főhőseink feje fölé, jelenléte mégis, már az első pillanatokban érezhető, mely elszorítja az olvasó szívét és torkát...
Főhősnőnk, a művészlélek Pearl Silverton éppen élete egyik legcsodálatosabb élményére készül... A lány napok óta érzi teste változását, reggeli rosszullétek gyötrik, s bár a szíve mélyén tudja, hogy megvalósulni látszik egy álom, mégis fél, hogy csupán képzelete és teste űz vele tréfát...
Pearl a legnagyobb boldogságban éli az életét főhősünkkel, igaz szerelmével, aki akkor érkezik haza az éjjeli járőrözésből, mikor a lány munkába indul.
Zack Hayes sorsa sok-sok évvel ezelőtt pecsételődött meg egy bárban, mikor találkozott élete szerelmével. A visszahúzódó, kissé félénk rendőrt egyetlen pillanat alatt varázsolta el a gömbölyű, formás lány, aki csodálatos énekhangjával töltötte be aznap éjjel a teret.
Most, közös lakásuk nyugalmában és boldog életük mindennapjaiba egy régen várt csoda látszik érkezni, egy gyermek, melyet mindketten szeretnének.
Pearl azonban nem akarja hamis reménnyel kecsegtetni szerelmét, ezért úgy dönt, csupán a nőgyógyászával folytatott konzultációt követően beszél a férfival a kis jövevény reményteljes érkezéséről. :3
Míg Pearl számára a nap felkél és a lány dolgozni megy, addig Zack megpróbálja kialudni az éjjeli ébrenlétet. Miközben nyomon követjük főhőseink életét, megismerkedünk történetünk harmadik fontos szereplőjével is...
Angela Taylor - banki alkalmazott - élete gyökerestül felfordul, mikor főnöke behívatja az irodába és elbocsájtja az immár tíz éve ott dolgozó lányt... Angie jól kiszámítható élete hatalmas bukfencet vet és a lány teljesen magába zuhan...
Ama sorsdöntő, szerencsétlen nap eseményei pedig szépen sorban követik egymást, s míg az idő telik, a sors úgy dönt, örökre megváltoztatja e három fiatal életét...
"- ...az igaz szerelemnek halál sem jelent akadályt."
Zack úgy dönt, vacsorával várja haza szerelmét, aki eközben legjobb barátnője, Sue támogatását kéri. Pearl munka után felkeresi nőgyógyászát, aki megerősíti a lány gyanúját - a szerelmespár valóban gyermeket vár! Pearl boldogságába azonban némi szomorúság vegyül, amiért nem mondta el Zacknek, hová is megy aznap délután, ám a vizsgálat után, földöntúli boldogságban úszva száll fel a hazafelé tartó buszra...
Ám ahogy telnek-múlnak az órák, úgy kúszik fel Zack gerincén egyfajta balsejtelem is... Beköszönt az este és Pearl nem tér haza. Zack apró szalmaszálakba kapaszkodik, amiket ő maga sem hisz el, míg végül kopogtatás hangja töri meg a lakás vészterhes csendjét...
Az ajtóban Soot áll, Zack társa, aki összetört szívvel közli, hogy a 65-ös busz balesetet szenvedett egy - egyetlen egy! - megállóra főhőseink otthonától és a buszon ott volt Pearl is...
Zack világa egyetlen pillanat alatt omlik össze. A férfi képtelen elfogadni, hogy élete szerelme nincs többé, s vajon hogyan is hihetné el legjobb barátja szavait, mikor a kórház sebfertőtlenítőtől terhes levegőjében felcsendül Pearl hangja és őt szólítja...?
Zack a tagadás fázisából a legsötétebb kútba zuhan, mikor megtudja, hogy kedvese gyermeket várt, ám képtelen elhinni és feldolgozni a szörnyű tényt. A férfi lelkének egy része aznap éjjel a szeretett nővel együtt hal és rémálmok kezdik el gyötörni, melyekben Pearlt látja. Zack érzi szerelme közelségét és jelenlétét, ám környezete mindezt csupán az átélt traumának tudja be.
Ám amikor egyre furcsább és furcsább dolgok történnek, főhőseink barátai elgondolkoznak azon, hogy talán a férfiban mégsem kattant el semmi és valami egészen különös és váratlan történik körülöttük - valami, amire csak a legmélyebb igaz szerelem képes...
"- Hol vagy? - ordította kétségbeesetten
az éjszakába, de senki sem felelt."
"- Sue... én azt hiszem, a lelkem tegnap meg
akart halni... - ... -, csak ő nem hagyta..."
A Gyöngyöm nem egy, a bevezetőmben említett "szomorú történet". Nem. Bár a regényt átitatja a szomorúság, a mérhetetlen, szívet és lelket összetörő, megsemmisítő fájdalom, megjelenik benne az igaz szerelem minden akadályt legyőző csodálatos, felemelő, gyönyörű érzése és ereje, a tisztaság, a jóság, a remény és egy csipetnyi természetfeletti is...
Nem tagadom - a Gyöngyöm pillanatok alatt magával ragadott, a szívembe lopta magát, az álmaimba kúszott és megríkatott. Kedvenc kötetté vált, megnevettetett, s bár volt pillanat, mikor picit félre kellett raknom, hogy erőt gyűjtsek a folytatáshoz, képtelen voltam sokáig távol maradni tőle, olyannyira vonzott Zack és Pearl csodálatosan szép és különleges szerelmének története. ❤
"- Nagyon hiányzol, Gyöngyöm.
- Te is nekem, Édes! Mikor jössz értem?...
- De hiszen meghaltál!
- Nem, Zack! Itt vagyok!"
Mint ahogy már a bevezetőben említettem, a fülszöveg egy szomorú történet ígéretét hordozta számomra... Éppen ezért, egy picit félve kezdtem neki a regény olvasásának. Olvasás közben csak "vártam és vártam" a tragédia bekövetkeztét és gyötrelmes volt minden perc, minden sor, ami egyre közelebb és közelebb vitt az elkerülhetetlenhez. Fogalmam sem volt, mire is számíthatok, a történet boldog véget ér-e, vagy menthetetlenül összetöri a szívem... Nem tudtam, miként kapcsolódik majd főhőseink életéhez Angie, a harmadik főszereplő és rettegtem, hogy egy esetleges szerelmi háromszögnek leszek majd szemtanúja, amit mindennél jobban gyűlölök.* Álmomban sem gondoltam volna, hogy a történet ennyire rabul ejt majd és örök kedvencet avatok...
Bevallom, kezdetben úgy gondoltam, Zack lesz az, akit baleset ér és a fejemben számtalan forgatókönyv lepergett, mire elértem a 65-ös busz tragédiájához... Akkor fogalmazódott meg bennem, az írónő által is, néhány oldallal később leírt gondolat, miszerint milyen isten képes erre a szörnyű tettre, erre az igazságtalanságra...?
Adott egy fiatal, rendkívül szimpatikus szerelmespár és adott egy boldog jövő képe, egy reménysugár, egy kisbaba. Ám a sors közbeszól és nem csupán élete szerelmét szakítja el a férfitól, de a lányban növekvő apró életet is...
"Nem érzékelt semmit a külvilágból, de a lelkéből annál
több mindent, és ez nagyon megrémítette."
A történet szépen-lassan bontakozik ki a szemünk előtt és az apró mozaikdarabkákból nem csupán főhőseink életét építhetjük fel gyönyörűen, de közelebbről is megismerhetjük azokat, akikért több mint háromszáz oldalon át izgulhatunk. :3 A sorsdöntő találkozás, az első beszélgetés, az első randi (ami halálosan cukiiii :3), a karácsonyi jótett, a gyönyörű Szilveszter, a lánykérés jelenete mind-mind tökéletesen épült egymásra, s miközben az olvasó összerakja a múlt képkockáit, úgy tud meg egyre többet és többet főhőseiről... A regény elején azonban nem árt, ha az olvasó alaposan koncentrál a történetépítésre, ugyanis a tetőpontig a múlt és a jelen képkocái folyamatosan váltják egymást. Az írónő több idősíkot váltogatva meséli el nekünk Zack és Pearl legyőzhetetlen szerelmének történetét. Gyönyörűen ábrázolja az élet szépségeit és nehézségeit, nem hunyja be a szemét a fájdalom előtt és nem szépíti meg a tragédiát sem. Hűen ábrázolja az emberek fájdalmát, a kétségbeesést, a bizonytalanságot, a félelmet - éppen ettől válik története hihetővé, különlegessé, szerethetővé.
A történet él és lélegzik...
A kedvenc jeleneteim között tartom számon a Szilveszter éjjelén Zack karjaiba robbanó lány képét, a kétségbeesett férfi halál iránti vágyát és a szívszaggató pillanatképeket, amik végül megmentik őt a parkban, a viszontlátás perceit valamint az újra egymásra találást követő első éjszakát, s nem félek bevallani, hogy Pearl halálakor, látva Zack fájdalmát nálam is eltört a mécses... Együtt sírtam a férfival a kórházban és a parkban, gyászoltam, vártam a boldog beteljesülést és a regény végén, már az örömmámorban úszó szerelmespár boldogságát könnyeztem meg.
Számtalan gondolat és érzés kavarog bennem. Akik olvassák a bejegyzéseimet, tudják, hogy mindig azokkal az értékelésekkel szenvedek meg igazán, amik a kedvenc köteteimről szólnak. Soha nem vagyok elégedett, mindig változtatnék valamin és sosem érzem elég jónak az írást... :D Na most is éppen ettől szenvedek... ^^
A Gyöngyöm, valamint Zack és Pearl is mélyen a szívembe lopta magát... A kezdeti félelmeim, vajon mennyit is fogok én sírni és szomorkodni majd olvasás közben úgy lettek pillanatok alatt semmivé, hogy öröm volt néznem érzéseim változását a belső szememen keresztül. :3
Olyan mérhetetlenül gyönyörű mese ez, aminek legszívesebben minden egyes részletét megosztanám az olvasóimmal - de lássuk be, ez lehetetlen és nem is volna bölcs dolog. ^^
Míg a regény elején az olvasó a főhősökkel együtt megtapasztalja a földöntúli boldogságot, addig a folytatásban átéli mindazt a szenvedést és fájdalmat, amit Zack... Ez a történet mélyen megindítja az olvasó lelkét és ember legyen a talpán, aki nem érzi át mindazt a fájdalmat, amit szereplőink megélnek...
Pearl halála után Zack magába roskad. A férfi élete értelmét veszítette el, s bár a külvilág és önmaga számára is úgy tűnhet, kezd megbolondulni, az olvasó pontosan tudja, hogy itt valami egészen különleges történik...
A baleset után válik nyilvánvalóvá harmadik (fő)szereplőnk, Angie jelenléte is, s amikor kiderül, milyen szerepet is játszik a lány főhőseink életében, akkor nem csupán világossá válik, miért is szerepel a köteten a "természetfölötti" címke, de egy ütemet ki is hagy az ember szíve, ahogy szépen-lassan leperegnek az addig elrejtett apró nyomok a történetben és megtörténik a CSODA...
*Nem szeretnék sokat elárulni Angie karakterének fontosságáról, de a hozzám hasonló, szerelmi háromszögeket messze elkerülő olvasók miatt elárulhatom, hogy a regényben nincs szerelmi háromszög, csupán két ember közötti színtiszta szerelem, ami dacol a halállal...
Tudtam, hogy a történetben megjelenik majd a természetfölötti. Volt, aki a regényt a Szellemekkel suttogóhoz hasonlította, s mivel régen nagyon szerettem ezt a sorozatot, kíváncsian vártam, vajon miért is hozták fel példának... Most, olvasás után azt kell mondjam, van benne igazság, ám a hasonlat nem teljesen helytálló... Én magam inkább azt mondanám, hogy a történet a Mo Dao Zu Shi-ra hasonlít, legalábbis, ami a "testcserét-lélekvándorlást" illeti...
Noha én magam sosem hittem különösebben a természetfölöttiben, mindig szívesen olvastam róla, hisz ez a feneketlen, remek történetek kútja. S hadd jegyezzem meg egészen halkan, de attól, hogy valamit nem láttunk még a saját szemünkkel, attól az még nem jelenti azt, hogy nem is létezik - és ezt senkinek sem szabad elfelejtenie! Az írónő pedig nagyon szépen építette fel ezt a misztikus szálat, ami egy átlag, a természetfölöttiben nem hívő ember számára is elfogadható, befogadható, hovatovább ki merem jelenteni, hogy teljes mértékben hihető volt!!!
Bár nem hiszek a természetfelettiben, az igaz szerelem mindent legyőző erejében teljes mértékben igen és úgy gondolom, ha két embernek együtt kell lennie, mert a lelkük összetartozik, akkor ők együtt is lesznek valamilyen módon. Ennek egyfajta, józan ésszel szinte felfoghatatlan módját Maddie Grand gyönyörűen ábrázolta...
"Ahogy a gyöngyhalásznak is el kell hagynia néha
a csodálatos tenger mélyét, hogy feljöjjön levegőért, úgy
nekik is szét kellett válniuk, nehogy megfulladjanak."
Főhőseink - Zack és Pearl egyszerű, mindennapi emberek, mindennapi problémákkal - akik, akár mi magunk is lehetnénk. Valóságosak, szerethetőek, s éppen ezért volt olyan könnyű azonosulni velük, átérezni a boldogságukat és a fájdalmukat...
Már az első pillanatban levettek a lábamról kedvességükkel, bájukkal és a hatalmas szívükkel.
Főhősnőnk - Pearl lelke egész egyszerűen gyönyörű! Művészlélekhez híven egy picit szétszórt, egy picit szeleburdi és egy picit talán földöntúli is, láthatatlan angyalszárnyakkal. Külön tetszett, hogy alkatra gömbölydedebb, hús-vér nőt kaptam főhősnek, aki manapság már ritka a lapokon. Imádtam, hogy Zack megőrült érte - a párnás hasáért, a formás derekáért - és egész egyszerűen úgy szerette, ahogy van. Minden hibájával, minden "tökéletlenségével" együtt, amire a mai világban az emberek 90%-a sajnos már ellenségesen tekint. Ez az imádat és ez a "tökéletlenség" hiányzik ma a világból és a férfiak nagy részéből, akik csupán a külsőségeket nézik (tisztelet a kivételnek), ellentétben főhősünkkel...
Zack. Mit is mondhatnék róla? Egyszerűen imádtam! Egy édes pasi, aki nagyon, de nagyon tud szeretni... A cuki, kezdetben kissé félénk, kissé gátlásos nyakigláb rendőr, akit egy szempillantás alatt levesz a lábáról egy gyönyörű lány. Okos, bátor, nem fér harcba szállni a világgal és soha nem adja fel a reményt. Sebezhető, nem fél sírni és megmutatni a világnak a fájdalmát... ❤ Azt hiszem, belépett a háremem tagjai közé... :3
Összetört a szívem látva a fájdalmát a baleset után. Azt hiszem, a parkban nem csupán Zack volt teljesen magán kívül, hiszen olyannyira átvettem az érzéseit, hogy vele fáztam, vele ordítottam, vele "sírtam" én is kétségbeesetten.
Aztán reménykedve és izgatottan vártam az újratalálkozást, ami egész egyszerűen tökéletes volt!
Mindketten a szívembe lopták magukat, nem voltak idegesítőek és az írónő sem szőtt a történetbe semmi felesleges mellékszálat, a tényekre, a múltra és a jelenre koncentrált. Okosan átgondolt, semmiféle felesleget nem tartalmazó, minden szálat tökéletesen elvarró írás volt ez.
A Gyöngyöm egy valóban megtörhetetlen, igaz szerelem történetét meséli el, egy olyan lélek harcát, aki képes volt dacolni a halállal és visszatérni a szeretett férfi mellé. ❤
Két elválaszthatatlanul összefonódott lélek, akiket a halál sem választhat el egymástól. A legnagyobb szerelmi történetek egyike!!!
Spoiler!
Pearl egy valódi harcos. Az, hogy a lány Angie testében "született újjá", avagy élt tovább lehet bár bármilyen misztikus is, véleményem szerint egyszerűen zseniális ötlet, amit az írónő abszolút hihetővé varázsolt. Számtalan nép hisz ezekben a dolgokban, s kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük ezt a megfoghatatlan, ésszel nehezen felfogható csodát...
Nagyon tetszett, hogy a kötet végén visszatértünk a baleset helyszínére, vissza a kórházba, láthattuk a lélekcserét, mindazt, ami e két sokat szenvedett nő életét örökre megváltoztatta, az újraélesztést és az is kiderül, tulajdonképpen mi is okozta a balesetet (amire szintén számos teóriám volt, de egyik sem karcolta a valóságot... ^^). A fényekről szóló részek különösen szépek voltak és valamilyen módon hátborzongatóak is, de ezt a legjobb értelemben véve értem... Olvasni kell!!!
Tetszett, hogy a baleset következtében mindkét főhősünk megváltozott. Bár Pearl Angie testében éledt újjá, a "gazdatest" pillanatok alatt óriási változásokon ment keresztül, s mi, ha nem is teljes egészében, de visszakaphattuk a régi Pearlt. A vékony Angie kerekdeddé vált, kék szeme zölddé változott és a hajszín eltérést is megoldotta egy festés. :D Ez a megoldás különösen tetszett, örültem neki, hogy Pearl valamilyen formában mégiscsak Pearllé változik, de mégsem lesz teljesen ugyanolyan. De változik Zack is, aki egy fél év leforgása alatt csaknem teljesen megőszül, s noha a kilókat - melyeket a bánat ett le a csontjairól... - újra sikerül majd magára szednie, az őszbe hajló színei mindig emlékeztetik majd rá, hogy mit is éltek át ketten...
Ez a változás nekem kimondottan tetszett, hiszen nyomott hagyott, ám a történet végére mégis visszakaptuk a két főhősünket...
A történet emellett gyönyörű lezárást kapott, hiszen egy pici fény, egy pici krumpli is visszatért a Földre, pontosan oda, ahol már nagyon várják őt... Ahwww :3
Pearl és Zack pedig megmutatja az olvasónak, mennyire nem számítanak a külsőségek sem a megváltozott, heges test, ha két ember őszintén szereti egymást... Nem számít más, csak a szerelem és a lélek szépsége!!!
Főhőseink újraegyesülésekor az írónő a kötet elején csupán ritkán, és azt is inkább aranyosan, humorosan említett erotikát is beleszőtte a történetbe, ami mondhatom, hogy páratlanul szépre sikerült! Romantikus volt, felkavaró, visszafogott, mégis tele érzelemmel, ám kerülve a nyálas részeket. Nem mindenki tud erotikus részt írni, de Maddie Grandnek ez is sikerült!
Spoiler vége!
Nem nagyon tudnék negatívumot mondani a kötetről. Egyedül akkor éreztem egy pici szomorúságot, mikor a már baleset óta eltelt hat hónap után Zack viszonozta új kolléganője csókját, valamint, hogy az Angie testében önmagát még nem találó Pearl, csókot váltott az orvosával... Féltem, hogy Angie és a doktor talán tovább mélyíti ezt a kapcsolatot és kimondhatatlanul örültem, hogy az írónő gyorsan véget vetett ennek a szálnak, hisz Zack és Pearl egymáshoz tartozik!!!
Örültem, mikor Zack "látta" a csókolódzó Pearlt és ordított a fájdalomtól, ahogy annak is, hogy Pearl és Zack a lelke mélyén érezte, hogy nem helyes az, amit tesznek, valami nem stimmel... és végül elutasították a rájuk tapadó harmadik-harmadik felet...
Ezeket a csókjeleneteket bár ki lehetett volna hagyni, mégsem vonok le fél csillagot miattuk, hiszen fél év elteltével Zacknek úgymond már talpra kellett állnia, hogy folytatni tudja az életét, míg Pearl nem tudta, ki is ő valójában, elveszett és magányos volt, és csak az orvosára számíthatott.
A mellékszereplőkről ugyan nem sokat írtam és azt hiszem lassan ideje is lesz befejeznem ezt a szép hosszúra nyúlt értékelést ^^, de annyit hadd jegyezzek meg, hogy mindenki nagyon szerethető (na jó, a dokit bevallom nem igazán csíptem... XD). Az én személyes kedvencem Soot, Zack társa és legjobb barátja lett, aki tényleg mindenben a fiatalabb férfi mellett áll... És valamilyen szinten végül neki "köszönhető" az, hogy Zack meglátta azokat a képeket a kórház falán...
"- Hát nem érted? - Zack a fejét csóválta. - Akkor most
elmagyarázom. Az én drága, lüke barátném csupáncsak
annyira szeret téged, hogy még a halál sem tarthatja tőled távol."
Véleményem szerint Maddie Grand egy rendkívül tehetséges, fiatal magyar írónő, aki különleges, nem mindennapi stílusban alkot. Már az első oldalak után magával ragadott a történet és megfogott az írásmód. A Gyöngyöm olvasmányos, szépen megírt, kedves és bájos történet, amiben a legszőrösebb kritikus sem könnyen találna kivetnivalót. Nem egy tucatregény, a történet mentes a kliséktől és tud újat adni, ami a mai világban, amikor naponta száz könyv jelenik meg, nem is olyan egyszerű...
Az írónő szépen fejezi ki magát, gondolatait széles szókinccsel, kifejezőn vetette papírra, ami magával ragadja az olvasót. Ez az egyedi írói hang szélsebesen az olvasó szívébe lopja magát, hisz mennyivel könnyebb és mennyivel örömtelibb egy olyan írást olvasni, ami nem próbál meg görcsösen magyaros avagy éppen hétköznapi lenni.
Olvasás közben úgy éreztem, hogy az írónő lelke az, ami ennyire szép és ami segíti őt abban, hogy ilyen festői, kifejező és az olvasó lelkét megérintő szavakat vessen papírra.
Ha az írónőnek vannak még ambíciói és a későbbiek folyamán jelenik meg új regénye, minden kétséget kizáróan vevő leszek rá!!!
Néhány évvel ezelőtt még nem szerettem kortárs magyar irodalmat olvasni. A magyar írók egyszerűen nem értek fel a külföldi írókhoz és az általuk megírt történetekhez, de az utóbbi két-három évben számtalan gyöngyszem bukkant fel a horizonton a kortárs magyar írók között, akikre csak úgy bukkanhattam rá, hogy újra nyitni mertem az írásaik felé.
Sokan még ma sem szeretnek magyar író regényeivel kísérletezni, hiszen valljuk be, számtalan rossz kötet kerül a könyvpiacra, ám úgy vélem, hogy merni kell nyitni a hazai írók felé is! Sajnos rengeteg gyöngyszem veszik el a pici kiadók kínálatában a nagyoké mellett, ezért szükség van arra, hogy aki csak teheti, jó hírét keltse a valóban tehetséges kortársaink írásainak.
Én pontosan ezt fogom most tenni a Gyöngyömmel...
"...a lelkük végre ismét összeforrt egyetlen
hosszú, forró csókban."
A Gyöngyöm egy hihetetlenül szép és megható történet. Egy szó szoros értelmében vett romantikus mese, amit átitat a misztikum és valami felsőbb, megfoghatatlan erő, amit talán nem is kell megértenünk, elég, ha egyszerűen elfogadjuk azt és gyönyörködünk annak minden szépségében...
Szívből ajánlom ezt a kötetet mindenkinek, aki szereti a romantikát, de unja már a sablonos történeteket, aki szeretne hétköznapi angyalokról és hősökről olvasni, akik egy pillanatra sem válnak idegesítővé és akik szeretnének egy falatnyi boldogságot az életükbe... A történet garantáltan nem okoz csalódást és higgyétek el, a Gyöngyöm még sokáig veletek marad majd olvasás után...! ❤
Végezetül pedig szeretném megköszönni az írónőnek, hogy megkeresett és felajánlotta a regényének egy példányát! ❤ Talán e nélkül sohasem olvasom el ezt a könyvet, ami óriási hiba lett volna a részemről!
Továbbá halkan jegyezném meg, hogy elnézést kérek, amiért kissé elszaladt velem a billentyűzet és az érzelmeim ennyire elragadtak, de a Gyöngyöm a lehető legjobb pillanatban talált meg és megmelengette a szívemet! Köszönöm Medi! :3
Értékelés: 5/5 kis krumpli (Ha elolvasod a könyvet, megérted... ;))
Kedvenc kötet
Idézetek
"Nem készült ez a csók érzékinek, nem volt célja a vágykeltés, sem taktikázás. Ez egy végtelenül egyszerű, puha, érzelmes csók volt, legalábbis a nő annak szánta. Az, hogy ez az egyszerű, puha csók a férfiban miféle ősi kódokat írt át és miféle falakat rombolt le egyetlen pillanat alatt, már nem rá tartozott. Ezekkel a férfinak kellett megküzdenie."
"Látni és érezni akarta ennek a nőnek a belső valóját, mert egy akart lenni vele! És ott, akkor, azon az őszi napon végérvényesen és megmásíthatatlanul elkezdődött valami, ami mindkettőjükben számos dolgot változtatott meg."
"- Még egy kicsit bírd ki, haver! Jön nemsoká!"
"- Szép estét, Gyöngyöm! Lejössz egy puszira?"
"Pearl lendülete semmit sem csökkent a kaputól a járda széléig, és úgy csapódott bele Zackbe, ahogy az üstökösök a Hold felszínébe."
"Ez nagyon nem illett bele az ő kiszámítható és gondosan előre megtervezett életébe. Mintha az olvasott könyvnek nem lennének betűk a következő oldalán és erre csak akkor jönnél rá, amikor lapozol. Hol van a többi rész?"
"Ekkor készült ez a fénykép a fáradt rendőrről, aki annyira biztonságban érzi magát a választott nő karjaiban, hogy egy utcai koncerten is békésen tud aludni az ölében."
"- Nézze csak, kedvesem! Ez a hullámzó közepű, zavaros kis krumpli az ön gyermeke!"
"- Én... én nem is tudom... - dadogta, majd egy kis szünetet tartott. - Talán, csak... Talán csak kerestem egy olyan okot, amit túl lehet élni..."
"- Kölök, én nagyon sajnálom - kezdett neki Sooty élete talán eddig legnehezebb feladatának. - A 65-ös busz... karambolozott és felborult a Fox street sarkán."
"Érezte, hogy az a páncél, amit tizenhat évesen növesztett és évtizedeken keresztül megvédte őt, most darabokra törve hullik le róla, és nem védi meg már semmitől.
- Nem! - suttogta maga elé. - Nem! - A második tiltakozás már sokkal hangosabb volt, így Sooty fel tudott készülni, hogy elkapja barátját, amint az szinte önkívületben ordította a világba:
- Neeeem!!!"
"- Ő... ő az én Gyöngyöm!"
"- Zack, a maga kedvese gyermeket várt - mondta ki végül halkan. - A vizsgálat után sietett haza, hogy megossza magával a hírt..."
"Felfoghatatlan, hogy hogyan változik meg az élet egy pillanat alatt."
"...Zackben lassan elkezdett növekedni egy kimondottan különös érzés."
"Lelki szemei előtt szinte látta a nő hátán hófehér angyalszárnyait, és rá kellett jönnie, hogy tényleg van valami nagyon különleges benne."
"Egyszerűen már nem volt képes több fájdalmat befogadni, így bezárta az összes ajtót és ablakot, ami a külvilágra nyílt. A lelke apró darabokban hevert a vérpettyes padlón, ám esze ágában sem volt felszedegetni és összerakni, de még csak odébb seperni sem. Az elméje - annak érdekében, hogy életben tartsa - blokkolta az érzéseit. Látta maga körül a szenvedést, de már nem hatolt belé. Úgy érezte, mintha a szívét péppé zúzták és kiszaggatták volna a mellkasából. Mintha valaki kettészakította és elhajította volna a másik felét olyan messzire, hogy meg se tudja találni. Mégis hogyan történhetett ez? Milyen isten képes ilyen mérhetetlen aljasságra? Úgy tesz, mintha gyermekkel áldana meg egy szerelmespárt, közben elszakítja őket egymástól?"
"Na ilyenkor mi van? - gondolta. Számtalanszor hallottak ilyesmiről a kiképzésen, néhány esetben találkoztak is már hasonlóval, de az, amikor az ember társa zakkan meg, azért az mégis csak teljesen más."
"Tudta, hogy nem dilis, tisztában volt vele, hogy mit hallott, hiszen a létező legédesebb hang hívta."
"- ...az igaz szerelemnek halál sem jelent akadályt."
"Ott feküdt az a nő, aki a világot jelentette a számára."
"Zack tudta, hogy itt kell őt hagynia, csak azt nem tudta, hogyan lesz képes erre. Hogyan hagyhatná itt, ezen a rideg helyen, e között a rengeteg halott között?"
"Utoljára még lehajolt, kezébe fogta a nő arcát és megcsókolta. Ebben a csókban benne volt minden szerelme, minden fájdalma, minden emléke. A teste némán remegett, a hogy a lelke zokogott. A pokoli fájdalom odabent marcangolta némán. Aztán ahogy kilépett az ajtón, alig hallhatóan azt suttogta:
- Te.
De ezúttal nem érkezett rá a szeretett válasz."
"..."bár sok csillámpor ragadt rá eddig az évek alatt, azért ő még mindig ugyanaz a keményfejű, külvárosi rendőr maradt, mint volt"."
"- Nem akarok nélküle élni! - zokogott fel a férfi és a nő tudta, hogy erre most nem kell válaszolnia semmit."
"...hívta őt és kérte, hogy várjon rá, míg újra rátalál."
"Tudta, hogy erősnek kell maradnia, csak épp azt nem tudta, hogy hogyan csinálja."
"- Nagyon hiányzol, Gyöngyöm.
- Te is nekem, Édes! Mikor jössz értem?...
- De hiszen meghaltál!
- Nem, Zack! Itt vagyok!"
"Zack szinte minden reggel - olykor-olykor délben - úgy ébredt, mintha éjjel egy óriási szörny felfalta, majd éppen ahogy a kedve tartotta, a tápcsatornája random választott végén visszadobta volna."
"- Úgy nézel ki, mint egy éhen halt vámpír - mondta a tükörképének..."
"A baleset óta egy kicsit más szemmel nézte a világot. Nem volt már kíváncsi az emberekre, valahogy messzebbről, egy magasabb nézőpontból szemlélte az életet. Úgy látta jónak, ha nem látja meg az emberek érzéseit, ha nem lát bele az életükbe. Nem akarta őket megismerni. Azt a páncélt, amit Pearl olyan ügyesen felnyitott a szerelmével, most úgy zárta vissza, hogy azon be ne láthasson senki... a baj csak attak volt, hogy már ő maga sem akart kinézni."
"A fejfára a neve, a születési és halálának időpontja fölé vésette, amit Pearl annyira szeretett hallani: "Gyöngyöm". Előtte pedig egy Pearle hasonlító angyalszobor guggolt, karjaiban csecsemővel."
"- Édes! - Nem értette, hogy a férfi, akit ismert, miért nem látja, miért nem hallja, és miért nem érzi őt, és ez félelemmel töltötte el."
"- Édes! Maradj! - kiáltotta. - Fel kell kelned! Kérlek! Meg kell találnod! - zokogta, és Zack érezte kihűlt ajkain a nő forró csókját."
"- Hol vagy? - ordította kétségbeesetten az éjszakába, de senki sem felelt."
"Valahol, egy szörnyen sötét helyen volt egyedül. Félt, mert elszakították valamitől vagy valakitől, és hiába hívta, nem hallotta."
"...megrémítette az imént látott csontváz a nappaliban..."
"...olyan volt, mintha összetartoznának."
"- Sue... én azt hiszem, a lelkem tegnap meg akart halni... - ... -, csak ő nem hagyta..."
"- ...Követtem a hangját és valahogy megtaláltam. Láttam, ahogy újraélesztik. Tudtam, hogy ő az, de amikor kitolták, nem ő volt!"
"- Szerintem a nevem nem is Angela - suttogta maga elé...
- Mit gondol, hogy hívják?
- Azt nem tudom - felelte elkeseredetten."
"- Mit láttál?
- Nem is tudom.
...zavarodott arccal néztek egymásra, majd a nő szólalt meg előbb, de ő is csak nagyon halkan, óvatosan:
- Volt ott még valaki?
- Ühüm."
"Zack Hayes viszont egy kicsit más volt, mint a többség. Zárkózott, de nagyon érzékeny, és az átélt szörny trauma után már nem maradt ereje fenntartani a pajzsát..."
"- Doki, nekem vissza kell mennem dolgozni - kezdte a közepén halkan. - Attól félek, ha tovább maradok otthon, tényleg bekattanok. Már ha eddig nem tettem volna meg."
"- Nézzen rám! - mutatott a testére. - Kamaszként volt ekkora a súlyom. Úgy nézek ki, mint egy csontváz a biológia szertárból."
"- Mikor lesz ennek vége, doki?"
"Elege volt a fájdalomból és a sok sírásból."
"- Nem vagyok Angie! - zokogott fel a nő."
"- Árulja már el, miért ne, Zack? Nem lenne jobb, ha nem lógna magán így a szerelés?
- Ha nem lógna rajtam, uram, még a végén azt hinném, hogy jó ez így- somolygott, mire a százados megértette.
- Rendben, Hayes! Kap egy hónapot. De utána férfit akarok itt látni a maga egyenruhájában, nem pedig egy fogpiszkálót, megértette?"
"- Ki ez a férfi?...
- Fogalmam sincs.
- Pedig fontos lehet - ... -, hiszen mindegyik rajzon ő szerepel."
"Lehet ez csupán az elme védekező mechanizmusa? Törölheti mindezt az agya a lelke védelmében egyszer s mindenkorra?"
"- Haver, én nem tudok mást szeretni, csak őt!"
"...mikor lesz képes úgy gondolni Pearlre, hogy ne sírjon mint egy gyerek?"
"Be kell engedni az életet a lakásba."
"- Zack! - ... - Sooty golyót kapott, most viszik be a kórházba!"
"...a hirtelen előtóduló érzésektől a szíve akkorát dobbant, hogy azt hitte, kiszakad a mellkasából... miközben a könnyei patakzottak az arcán, már nem csak a rajzolt vonalakat látta, hanem azt is, amit ábrázolt. A kórházat, az egyenruhát, a fájdalmat. Látta a férfit, az ismerős vonásokat."
"...a rajta lévő szempár szakasztott olyan volt, mint az övé!"
"- Ha tudni akarod az igazságot, nézd meg a többit is! - hallatszott a mélyből..."
"...amennyiben ez nem véletlen, akkor vagy egy szörnyen durva sokkterápia, vagy egy őrülten kegyetlen játék."
"Kétségbeesetten próbált a lelke a rajzokon keresztül visszarepülni a múltba. Oda, ahol még együtt voltak, ahol még boldogok lehettek."
"Tudta, hogy legyen bárki ez az ember, ő szereti."
"- Zack? - mondta ki az első nevet, ami az eszébe (vagy a szívébe) jutott. A hangja remegett, de így is úgy csapódott a férfi lelkébe, mint a puskagolyó."
"Ahogy kimondta a nevét, Zack számára megszűnt a világ."
"Az agynak még úgy is nehéz volt értelmeznie a történteket, hogy az érzelmek súgnak, hát még ezek nélkül. De ők ketten érezték. Érezték azt az elszakíthatatlan köteléket, ami kettejük között köttetett valamikor egyszer régen.
- Hát megtaláltál végre! - sírta el magát a nő..."
"Hogy honnan, azt nem, de a lelke legmélyén tudta, hogy ez a nő Pearl."
"Felismerte a szivárványhártya minden apró redőjét és ráncát, a zöld ezer árnyalatának varázslatos rajzolatát."
"Ahogy a gyöngyhalásznak is el kell hagynia néha a csodálatos tenger mélyét, hogy feljöjjön levegőért, úgy nekik is szét kellett válniuk, nehogy megfulladjanak."
"Zack látta a szemében, hogy miként változnak az érzései, és rajta is úrrá lett a félelem, hogy elveszíti őt."
"- Szerinted ez történt velem is? - bökött a tekintetével a képernyőre. - Besétáltam, vagy mi, és elfoglaltam valaki testét? - Az arca a kimondott szavak hallatán eltorzult. - Ez szörnyű!"
"- ...egy testrabló parazita vagyok, mint valami gagyi horror-sci-fiben."
"- Azt hiszem, megvagy! - mondta halkan, mire a nő felemelte a fejét. - Te is azon a buszon utaztál, amelyiken Angie.
A nő kezdte szörnyen furcsán érezni magát.
- Paerl Silverton - s ahogy kimondta, a nő egész testén végigfutott a hideg. Az összes szőrszála az égnek meredt, az egész teste libabőrös lett."
"...a Pearlnek látszó tünemény köddé vált és eltűnni látszott Zack életéből - ismét."
"- Hé, Kölyök! - Zack meglepetten fordult vissza. - Ne izgulj, meg fogod találni!"
"- Hát nem érted? - Zack a fejét csóválta. - Akkor most elmagyarázom. Az én drága, lüke barátném csupáncsak annyira szeret téged, hogy még a halál sem tarthatja tőled távol."
"- Tényleg ő volt az! - suttogta maga elé átszellemült arccal. - Tényleg, ő az!"
"- Hát ezzel meg mi történt?...
- Csak végre felismerte Pearlt."
"Elgondolkodtató, hogy miért kell ahhoz egy ilyen szörnyű balesetnek bekövetkeznie, hogy az emberek összefogjanak és segítsenek bajba jutott társaikon."
"Nem érzékelt semmit a külvilágból, de a lelkéből annál több mindent, és ez nagyon megrémítette."
"Zack! Nem egyszerűen azt érezte, hogy elveszített valamit, hanem egyenesen elveszettnek érezte magát. Ez a rémület fokozatosan erősödött, míg őrjítő remegéssé nem változott."
"Ki kell találnia ebből a sötétségből! Meg kell találnia Zacket!"
"Nem emlékeztek arra, hogy azon a bizonyos 65-ös buszon az egyikük épp túlságosan boldog volt, a másikuk pedig reménytelenül boldogtalan."
"Tudta, hogy vissza kell mennie, mert ott van, akihez tartozik..."
"...a lelkük végre ismét összeforrt egyetlen hosszú, forró csókban."
"Ő is félt. Félt, hogy a férfi nem látja majd őt ebben az új testben."
"El kellett telnie néhány másodpercnek, amíg rájött, mit is lát tulajdonképpen, de kétgyerekes apukaként elvárható volt tőle, hogy meglássa a furcsa foltok és pacák között kirajzolódó, hullámzó közepű, zavaros kis krumplit: egy apró kis ember körvonalait."
0 comments