Shakespeare eredetiben, valamint a régi, nagy költőink, íróink által fordított klasszikus változatban már nem igazán emészthető a most élő generáció számára, akik egyszerűen képtelenek megérteni a szöveget, amit olvasnak... Nem. A mai fiataloknak (sosem fogom megérteni, miért), de nem megy a régi szöveg értelmezése, friss húsra van szükségük; arra, hogy az "ő - bocsánat, de lebutított, egyszerűbb és sokkalta több trágár kifejezést, szlenget tartalmazó anyanyelvükön" olvashassák ezeket a régi történeteket... Ám ahogy Nádasdy modern fordításait is sértőnek érzem a világ legnagyobb drámaírójára nézve, úgy műveinek modern formába öntését is teljesen halott és értelmetlen ötletnek tartom, hisz a modern világ minden mocska /legyen az a nyelvhasználat, vagy a megváltozott normák/ pontosan a régi történetek báját, szépségét és tisztaságát ölik meg...

Mivel a Pagony és a Tilos az Á könyvek azonban mindig minőségi kiadványokat dob a piacra, reménykedtem, hogy a regényes formába való öntés hű és méltó lesz az eredetihez. Természetesen előre felvérteztem magam és felkészültem arra, hogy a nyelvezet a mai fiatalokra lett szabva és muszáj lesz elvonatkoztatnom az eredeti gyönyörű szövegétől és el is döntöttem, hogy külön kezelem magamban ezt a kötetet. Arra, amit végül kaptam, azonban egyáltalán nem számítottam...

Bár a borító két írónő nevét jelöli meg szerzőként, a regényes formában megjelenik Mészöly Dezső, Jékely Zoltán, Papolczy Péter és Nádasdy Ádám korábbi fordításának csekélyke töredéke is - amikre bevallom, nem számítottam. Úgy gondoltam, ez a regényes formába öntés teljes mértékben a két írónő saját alkotása lesz, ám egyfajta vegyes köretet kaptam, egy kis betoldást innen is, onnan is, ami rendkívül színessé és egyenetlenné tette a szövegeket. Hiszen Mészöly és Jékely gyönyörű és korhű szavai hogyan is lehetnének összeegyeztethetőek Papolczy humoros és Nádasdy korhűtlen, néhol sértő szavaival...?

Shakespeare egyik leghíresebb vígjátéka, mely számtalan feldolgozást megért. 

Baptista (itt Minola úr) egy gazdag páduai kereskedő, kinek életét makrancos leánya, Katalin keseríti meg. A vad, zabolázatlan, engedetlen Katalin éles ellentétben áll húgával, a szép és szende, szófogadó Biancával - ám a látszat néha csal... Bianca az édesapja szeme fénye, aki minden férfit az ujja köré csavar, s bizony szép számmal akad is kérője, ám Baptista nem engedélyezi lánya frigyét mindaddig, míg a nővérét férjhez nem adta... 

Gimesi írása rendkívül jól indult. Olvasás közben sikerült elvonatkoztatnom az eredeti műtől, szívből kacagnom és élveznem a történetet, ám az átirat közepétől a történet mondanivalója sajnos elindult a lejtőn... Az átirat elejére a történeti hűség szempontjából alig lehet panaszom. Az írás humoros, gördülékeny, a szívemnek oly kedves szereplők sziporkáznak és sodor magával a lendület. Aztán megjelennek a szövegbe szúrt Nádasdy-idézetek, amiket szívből gyűlölök, hisz az úriember sok-sok helyen nem tiszteli sem az eredetit, sem az eredeti karaktereket, néhány mondatának köze sincs az eredeti szöveghez és túlontúl modern... Az általa fordított és kiragadott részletek pedig egyáltalán nem olyan nagystílűek, hogy azokat az írónő ne tudta volna a saját, szebb szavaival helyettesíteni azokat, hisz minden egyéb helyen remekül ment neki a szereplők szájába való korrektebb mondatadás... De vonatkoztassunk el a Nádasy-részletektől!

Soha nem szerettem művet elemezni. Nem érdekelt, hogy egy elemző, egy kritikus szerint mi a fenére gondolt az a költő, az az író, hisz miért is érdekelne. Az író megírta a történetét, az olvasó pedig levonja a szükséges következtetéseket. Egy történet mindenkinek mást ad, ám A makrancos hölgy lényege pontosan az, hogy a történet végére Kata megszelídül és beleszeret a férjébe... 

Nem szeretnék belemenni a részletekbe, mik is kerültek megváltoztatásra, hisz bárki, aki szeretné, elolvashatja az eredeti írást, vagy a magyar klasszikus fordítást és a modern szavak történetben szerepeltetésének csúfságára sem hívnám fel a figyelmet, hiszen a kötet célja pont a fiatalok megszólítása ezzel a szleng szöveggel és korba nem illő szavak használatával, de az, hogy Gimesi úgy zárta a történetet, ahogy, az valódi tőrdöfés volt a szívembe...

Ma már nincsenek lovagok. Ma már a NŐ van, a feminizmus, és nem adhatunk a lányok kezébe olyan kötetet, amiben a hősnő uram bocsá őszintén rábízza magát a férfira és a kezébe adja az életét. A kritikusok támadták a darabot. Támadták, mert nők elleni erőszakot tartalmaz, amit itt az írónő szépen és humorosan próbált meg elfedni a fiatal közönség előtt. De könyörgöm... Az éheztetés indoklására a fogyókúrát felhozni érvként meglehetősen pfff... De durva húzás Bianca szájába modern lányok gondolatait adni a szeretőtartásról, ahogy buta húzás Kata ágyába dugni Petruchiot is az egymásra találásuk előtt is... Ahogy szemöldökráncoló az is, ahogy Kata nyíltan kineveti az őt leckéztető férjét, holott az eredeti történetben mersze nem volt már ellent mondani neki... És szomorú, végtelenül szomorú húzás úgy lezárni egy történetet, hogy nincs meg benne a két főhős közt szövődött szerelem csírája sem...

Kétségtelen, hogy a darabról alkotott nézetünk (az írónőé és jómagamé) teljesen eltér egymástól, ahogy a darab mondanivalóját is máshogy látjuk. Egészen egyszerűen nem ugyanazokat a következtetéseket vontuk le, csalódottságom az átirat iránt tehát innen eredeztethető. Megjegyezném, hogy ahogy verset elemezni is ostobaság, azon vitatkozni is az, ki hogy látja és értelmezi Shakespeare szavait, de a cselekményen eszközölt változtatások már nem ebbe a kategóriába tartoznak. 

Kell-e vajon az alapszituációt vázolnom a kedves olvasónak? Vagy mindenki ismeri a két egymással ellentétben álló család ősi viszályát, a Capuletek és Montaguek tragikus történetét?

Veronában két nemesi család vívja örökös harcát, melynek során az utcák sokszor valódi vérfürdővé válnak... Ebben a haláltól terhes közegben szeret egymásba a két család egyetlen-egyetlen örököse, Rómeó és Júlia, akik az egész világgal képesek dacolni és bátran kiállnak szerelmükért. Családjaik viszálya sajnos azonban sokkalta erősebb és pusztítóbb, mint az az erő, amit gyermeki eszközeikkel ők maguk képesek megteremteni és szerelmük tragédiába torkollik... 

Rendben. Én megértem, hogy a mai gyerekek/fiatalok jelentős százaléka ilyen mocskos szájjal beszél, de akkor felejtsük el a régi klasszikusokat és írjanak nekik a kortársak külön történeteket... Mai, modern történeteket feminizmussal, világbékével, elfogadással és minden olyan értékkel, amiket ők követnek... Ne a régi, nagy történeteket meséljék el nekik újra és újra ilyen formában, mert nemcsak hogy a történetek kerülnek megváltoztatásra, hogy megértsék őket, de ki is facsarják azokat. Ezek a modern dolgok nem illenek ezekbe régi korokba és egy gyönyörű szép Mészöly-fordításnak sincs értelme a sok káromkodás közepén... 

MAKRANCOS KATA