Ma az egyik kedvenc kötetem, az Éjféli bál folytatásáról hoztam nektek értékelést. Az Üveg hercegnő az idei Könyvfesztiválra jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, míg az Éjféli bál még 2011-ben látott napvilágot. A folytatására nyolc hosszú évet kellett várnunk! :( Sajnos a KMK nem siette el a 2. rész megjelentetését, és nagyon sajnálom, hogy ennyi évet kellett várnom a folytatásra. :( Az Üveg hercegnő azonban ugyanúgy a szívemhez nőtt, mint az Éjféli bál, bár a regény az elődjét túlszárnyalni nem tudta...
A 3. rész magyar megjelenésére azonban nem várok újabb nyolc évet, így a kötet már úton is van felém a Bookdepository csodás raktárából... ;)


Mivel az Üveg hercegnő az Éjféli bál sorozat (eredeti sorozatcím: The Princesses of Westfalin) 2. kötete, remélem senkit sem lep meg, hogy az értékelés az első kötetre nézve spoilereket tartalmaz, így mindenképpen csak azoknak ajánlom elolvasásra, akik már olvasták a tizenkét táncoló hercegnő meséjét. 
A kötet az Éjféli bál nélkül is olvasható, kerek történet, de véleményem szerint nélküle egyáltalán nem az igazi... ;)

Három év telt el azóta, hogy Galen legyőzte a Kőbezárt királyt, és megszabadította Vesztfálin hercegnőit az átok alól. Iónia uralkodói azonban még nem felejtették el a Gregor király lányait körüllengő boszorkányságot és a sötét múltat... Az országok gyászolják elhunyt hercegeiket, és az uralkodók rendkívül óvatosak egymással, ám a királyságok összekovácsolása végett az országok uralkodói úgy döntenek, hogy vendégségbe küldik gyermekeiket egymáshoz. Nem titkolt céljuk az, hogy királyi házasságok révén baráti és katonai kapcsolatokat építsenek ki...
Pipacs hercegnő, Gregor király lánya édesanyja testvéréhez, Lady Margarethez és családjához érkezik vendégségbe Bretonba, ahol sötét pletykák keringenek róla és testvéreiről, a világ ugyanis soha nem szerzett tudomást a hercegnők átkának valódi okáról és magáról a Kőbezárt királyról sem... Pipacs magányos ikertestvére, Orchidea, legidősebb nővére Rózsa és Galen nélkül, és múltjára való tekintettel egyik bálon sem hajlandó megjelenni. A következő bálon azonban - melyen történetünk tulajdonképpen kezdetét veszi - kénytelen részt venni, ám tartózkodása a tánctól felkelti az érdeklődést és ha mindez nem lenne elég, a régi pletyka újra szárnyra kap...

Mindeközben Dánföldén, Karl király úgy dönt, végre kiengedi kalitkájából a fiatal Christian herceget, akit a tizenkét táncoló hercegnő átka óta próbálnak megvédeni a világ sötétségétől és veszélyeitől... Christian herceg szeretne világot látni, így elfogadja apja és a szomszédos királyságok nagyra törő tervét, ám korántsem szándékozik feleségül venni egy ostoba libát...

Pipacs és Christian egy bálon találkozik először a hercegnő unokatestvérének, Lady Marianne Seadownnak köszönhetően. A három fiatal jó barátságba kerül, s bár Breton királya, Rupert és a nemesek úgy gondolják, hogy Christian Mariannenak udvarol, a lány már a szívét adta Dickon Thwaite-nak, akinek időközben bátyja, Roger is visszatér keleti útjáról szülőföldjére... 

Miközben Pipacs és Christian barátsága egyre mélyül, a három fiatal baljós jelekre lesz figyelmes... A herceg minduntalan felvillanó zöld fényeket lát a szeme sarkában, amit aztán mindannyian látni vélnek és Pipacs - múltjának köszönhetően - azonnal látja, hogy sötét mágiával állnak szemben...

Pipacs és Christian történetébe egy elszegényedett nemesi család sarjából lett szolgálólány személyében kúszik be nem mindennapi módon Hamupipőke története...
Egy kártyaadósságból vagyonát vesztett gróf lánya, Eleonora Parker cselédként kénytelen élni az életét, ám mindenhonnan kirúgják kétbalkezessége miatt. A lány nemcsak tör-zúz és megégeti a ruhát vasalás közben, de teljesen alkalmatlannak is bizonyul bármiféle munka elvégzésére, ami keserűséggel tölti meg a szívét... A lány utolsó esélye a Lord Richard Seadown házában kapott munka, ahol Pipacs és Marianne is él... A lány korántsem egy szorgos, jól nevelt és bájos "Hamupipőke-karakter", mint azt elsőre gondolnánk, hanem egy beképzelt, a lelkében haragot tápláló lány, aki előtt egy napon a mosdótála vizében jelenik meg Corley, aki a keresztanyjaként bemutatkozva ruhákat, ékszereket és egy csinos herceget ígér Ellen számára... 

Corley varázslatán - ami Breton minden egyes nemesére hatással lesz - csupán Pipacs és Roger Thwaite lát át... Pipacsnak a Galentől tanult kötés tudományából készített védelmi ruhadarabok segítségének-, Rogernek pedig egy keleti mágustól kapott talizmán védelmének köszönhetően sikerül megőrizni tiszta tudatát, amikor Ellen, Lady Ellaként lépve a táncterembe minden férfit megbabonáz szépségével és az őt körülölelő sötét mágia láthatatlan béklyóival... Pipacs és Roger azonban átlát Ellen hazugságain, így immáron kettejük kezében van Breton egész nemességének sorsa... Le kell rántaniuk a leplet Lady Ella személyazonosságáról, aki nem mást szemel ki magának mint Christian herceget, aki a varázslat hatására egy romantikus ifjú bolondot csinál magából, összetörve ezzel Pipacs szívét...

Az Üveg hercegnő egy nem mindennapi Tizenkét táncoló hercegnő-folytatás és Hamupipőke-történet, melyben "Hamupipőke" csupán "mellékszereplőként" jelenik meg, ám ő lesz minden bonyodalom forrása... Jessica Day George remekül ért a tündérmesékhez és a klasszikus mesék feldolgozásához, hiszen a mellett, hogy kapunk egy Cinderella-sztorit, tovább követhetjük a tizenkét táncoló hercegnő egyikének életét és sorsát...

Az írónő Corley ármánykodásának megjelenítésével kezdi a könyvet, megadva az alap hangulatot az olvasónak a sötét részletekkel és a homályba burkolózó igazi szándékok meglebegtetésével, s csupán ezt követően találkozhatunk újra Pipacs hercegnővel, akinek a történetét rendkívül összetetten, gondosan és fantáziadúsan építi fel.
Az Üveg hercegnő egy pillanatra sem válik unalmassá. Noha Pipacs jelenléte már önmagában is hatalmas húzóerő, sikerült a főszereplőt szerethető karakterekkel körülvenni, akik közül minden olvasó találhat magának kedvencet.

Marianne

Pipacs egy független, bájos, a világ veszedelmeire fogékony, józan és rendkívüli humorral megáldott hercegnő, akit a Kőbezárt király megtanított arra, miként vegye fel a kesztyűt és harcoljon minden erejével ellenségei ellen...

Christian herceg egy rendkívül bájos, szerethető karakter, akinek jellemén sokszor megmutatkozik szülei féltő szeretete és a világtól való elzárása... A herceg nemes, bátor és becsületes, ám a világ sötét oldalát még nem látta, éppen ezért kerül bajba... Ennek ellenére folyamatosan a szívére hallgat, ami nem is vezeti őt tévútra, hiszen annak köszönhetően jön rá, hogy valami nincs rendben Bretonban...

Lady Marianne Seadown és udvarlója Dickon, valamint Marianne szülei is mind-mind egyedi, különböző erényeket felvonultató szereplők, akik minden tőlük telhetőt megtesznek a varázslat megtörése érdekében. Marianne apja, Lord Richard múltja pedig egy igazi színfoltja a történetnek, hiszen a személyében kapunk egy felnőtt, sokat tapasztalt, bátor férfit, aki mindenben fiatal hőseink mellett áll és segíti őket...

Roger Thwaite karaktere első megjelenéskor nem nyerte el a tetszésem, és bevallom, nagyon féltem a szerepétől... Ez a félelmem azonban pillanatok alatt eltűnt, amint közelebbről is megismerkedtem a fiatalemberrel, akiben Pipacs igazi barátra és segítőtársra talál a történet folyamán... Roger nem dugja a homokba a fejét a sötét mágia említése hallatán, hiszen Keleten már sok mindent látott, ahogyan a Kőbezárt király személyéről is tudomása volt... Nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legnagyobb kedvencem ő lett a könyvben, ám a társait is igazán megkedveltem!

Eleanora

Eleanora - Ellen - Lady Ella karakterét azonban nem tudtam megszeretni... A grófkisasszonyból lett cseléd eleinte egy rendkívül ellenszenves leány, aki heves, negatív érzelmeket táplál a nemesek iránt saját balsorsa miatt. Helyzete természetesen sajnálatra méltó, ám a lelkében forrongó düh, a Pipacs és Marianne ellen tett gonosz megjegyzései és az irigység mind-mind utálatos szereplővé tették őt a szememben. Naivan belesétál Corley csapdájába, hogy kijusson a nyomorból, s bár lehetséges, hogy a lány a későbbiek során a fekete mágia áldozatává válik, eleinte igenis ő maga akarja elnyerni Christian szerelmét és  királynévá válni, hogy kijusson a nyomorból... Ez a gondolat csupán Roger viszontlátását követően kezd el változni benne, s noha balsorsa és a Corley által okozott fájdalmak és szörnyűségek napvilágra kerültekor hőseink megsajnálják és megkedvelik őt, számomra egész végig negatív szereplő marad. :(

Corley sajnos nem tudott felérni a Kőbezárt király gonoszságához és karizmatikájához, és a háttérben megbúvó szándékai sem győztek meg, de a Kőbezárt királyt egyébiránt is lehetetlen felülmúlni, hiszen a tündérmesék egyik legnagyobb gonosztevőjével állunk szemben... ❤

Az Üveg hercegnő tökéletes folytatása az Éjféli bálnak, ám túlszárnyalni nem tudta azt... A kötet túlságosan hamar ér véget és a történet, valamint mi, olvasók is megérdemeltünk volna még egy fejezetet vagy egy epilógust, hiszen Pipacs története rendkívül hirtelen szakad félbe, s ott, ahol az előző kötethez hasonlóan megtalálható kötésminták szerepelnek (szerelmi bűbáj elleni karkötő, pipacsos stóla), én az igazi befejezés sorait vártam volna. :( 

A fordításra két panaszom van, mégpedig a mostanában egyre gyakrabban előforduló tipikus KMK hiba - a régi korokban játszódó/kosztümös/mesevilág/fantasy történetbe kevert modern szavak használata, mely jelen esetben az alábbi két idézetben található meg: "holtrészeg tahó" valamint "csupán Corley befolyása miatt hajt Christianra".
A két szó, illetve kifejezés megakasztott az olvasásban és pár pillanatra elvette a gyönyörű tündérmese világában játszódó történet hangulatát... A "tahó" szó helyett annyival egyszerűbb lett volna a "disznó" szó használata, míg a teljesen modern "a lány a hercegre hajt"!!!! OMG !!! kifejezést szintén egyszerű lett volna a "megkaparintani" szóval helyettesíteni. :( Igazán örülnék neki, ha a KMK a jövőben figyelne ezekre a visszajelzésekre, bár gyanítom, hogy efféle értékeléseket ők nem olvasnak... 

Idézetek

"– Fula egy leányszó maga, Pippanc helszegnő – jegyezte meg a hercegnő."

"Meglepetésként érte az egész családot, amikor Pipacs kifejezetten ügyesnek mutatkozott a kötőtűvel. Az már viszont korántsem lepte meg őket, amikor kiderült, hogy a lány a legtehetségesebb kártyajátékos is közöttük. Jóllehet, az ő játékszenvedélye sokkal kevésbé bizonyult veszedelmesnek, mint Petúnia tábortüzekért való rajongása, aminek folytán gyújtóst aprított Gregor király egyik díjnyertes rózsabokrából."

"Álmában ismét a Kőbezárt király palotájában találta magát, ahol megint kénytelen volt táncolni, amíg ki nem serkent lábából a vér."

"– Számomra a tánc egyáltalán nem szórakozás – magyarázta csendesen. – Az én szememben inkább olyasmit jelent, amit régen csinálnom kellett, akár tetszett, akár nem. – A tekintete elsiklott Christian mellett a fák irányába, és egy pillanatra maga elé képzelt egy ezüsterdőt, ahol az ágakat borzoló szél suhogását semmilyen más teremtmény nem érezte."

"Nem a föld alatti, sötét birodalomban volt. Megkönnyebbülten a párkányra roskadt, lélegzete zokogásba fúlva tört elő a tüdejéből."

"– Miért akarják ezek a teremtmények folyton kiházasítani az embert?"

"– Mielőtt felébredsz, hadd tisztázzak egy dolgot: toporzékolhatsz és prüszkölhetsz kedvedre, akkor sem szállhatsz szembe velünk. Áldozat vagy, akárcsak Eleanora."

"Ám könnyed nemtörődömsége ellenére is folyamatosan Pipacs fülébe csengtek a Kőbezárt király baljós szavai: „Áldozat vagy…”"

Értékelés: 4,5/5 pipacs