Majoros Nóri gyönyörűen ír! Ezt mindig is tudtam. Írásaiból árad a természet szeretete, s az sem titok, hogy szabadidejében állatokat ment, fogad örökbe és rajong értük. Állatközpontú történetei az utóbbi években megsokasodtak, s most egyik szenvedélyét, a lovaglást és a lovakat helyezte regénye középpontjába. 

Regényének főhőse egy fiatal lány, aki a lovaknak köszönhetően talál rá saját hangjára és ad esélyt magának a valódi, teljes értékű életre. A lovak itt gyógyító erővel bírnak, de természetesen szó sincs varázslattól. Azaz, lehet mégis csak nevezhetjük annak... 

Történetünk főhősnője Szakács Irén, egy duci, visszahúzódó, ötödikes lány, aki édesanyjával és annak új kedvesével, Andrással a nyáron költözik a Duna-holtág partjára, ami természetesen szeptembertől iskolaváltással is jár. 

Az új osztálya egyrészt semlegesen fogadja, mintegy "nem túl sok vizet zavar" alapon, másrészt igenis érzik a jelenlétét. "Őskori" neve és testalkata miatt Iri hamar az osztály céltáblájává válik, s a lányt többször megalázzák, kinevetik és szóban bántalmazzák. Egy napon Iri nem bírja tovább...

Nórinak már a regény elején sikerült megríkatania. Érzékletes írása, s az Irit ért bántalmazás visszarepített az iskolapadba, feltépte a sebeimet, s patakzottak a könnyeim. Végtelenül szomorú voltam, sirattam Irit és magamat is, s a még kismillió gyereket szerte a nagyvilágban, aki ilyen-olyan oknál fogva kénytelen elszenvedni osztálytársai bántalmazását.

A könnyeimet Márti, a kislány édesanyja szárította fel, aki gyönyörű szavaival, teljes figyelmével és minden szeretetével fordul a lánya felé. A nő az osztályfőnökig megy a problémával, amit Iri értelemszerűen nem szeretne, azt hiszem, mindenki számára sejthető okból. Az osztályfőnök a maga szintjén próbálja meg kezelni a problémát, olvasnivalót (Az osztály vesztese) visz az osztálynak, melynek témájából a bántalmazók azonnal leszűrik, hogy ez bizony Iri miatt van... Az efféle röhögö patkányoknak ez csupán olaj a tűzre, s a közös olvasmányfeldolgozás sem úgy megy, ahogy azt a tanárok, rózsaszín ködös agyukban elképzelik.

Új otthonától nem messze lovak élnek. A Táncos-tanyán azonban egy vasvillával felszerelkezett nő, a tizenharmadik javasasszony, egy igazi boszorkány, nevezetes Györgyi él, aki sasszemmel vigyázza lovait. A nő eleinte halálra rémiszti Irit, ám a sors úgy dönt, mindkettőnek szüksége van a másikra a változáshoz...

Györgyi rendkívül mogorva, magának való és szigorú szabályai vannak, de úgy dönt, a szárnyai alá veszi a kislányt, aki így a lovak közelében lehet. Minél több időt tölt Irénke a lovakkal és Györgyivel, úgy alakul át az élete. Szépen-lassan feltűnnek a barátok, Iri megerősödik testben és lélekben és szülei válásából adódó új körülményeket is sikerül teljesen feldolgoznia.

Nóri története nem egy egyszerű, új "lovaskönyv". Bár a lovak központi szerepet játszanak benne, ahogy a szereplők életében is, ez a kötet annyi mindent rejt magában. 

Szakács Iri története lányregény, segítőkönyv és szórakoztató kalandregény is egyben. Alsó tagazotos korú gyerekeknek kifejezetten ajánlott olvasmány, s jó lenne, ha minél több felnőtt köztudatában megjelenne a létezése, hogy a gyermeke kezébe adhassa, ha azt bántják az iskolában! Zsepit azért készítsetek az olvasáshoz!

Grantálom, hogy a történet bátorságot ad, rámutat mindazon helytelen döntésre, amik visszatartnak a cselekvéstől, elgondolkodtat, tanít, s a lovaglás szépsége mellett megmutatja ennek a hobbinak az árnyoldalait és nehézségeit is. Foglalkozik a lótartás- és gondozás nem kikerülhető, fontos feladatával, s nem fullasztja rózsaszín cukormázba a folyamatot, amin mindenki átmegy, aki szeretne megtanulni lovagolni. Felelős állattartásra hívja fel a figyelmet, megmutatja a munka piszkos részét, amivel máris kiemeli a többi vattacukorral megszórt lovaskönyv táborából, amiben a mesei vonal mindig túloz és nem fedi a valóságot. 

Iri szerethető karakter, könnyű vele azonosulni az egyszerű olvasónak is, akit társai nem bántanak. Érzéseit, magányát és fájdalmát azonban az fogja megérteni igazán, aki átélt hasonlókat. Nem tagadom, olvasás közben a pokolba kívántam minden olyan mocskos osztálytársát, aki bántotta őt, s nem tudom és nem is akarom szebben kifejezni magam ebben a témában, mert ezek a nagypofájú gyerekek nem érdemlik meg a regényekben kapott jóságot és figyelmet, amit végül mind megkapnak, hisz egy gyerekkönyv célja a pozitív tulajdonságok és tettek kihangsúlyozása, amivel az írók igyekeznek megmutatni, hogy nem szabad lesüllyedni a bántalmazók szintjére, hanem feléjük emelkedve jól kell élni és annak meg lesz a jutalma. Szép gondolat, de sajnos az élet nem ilyen... 

Iri mellett több szereplőt is kiemelhetnék valamilyen tulajdonsága miatt. Márti csodálatos anya, Vivien egy szerethető, próbálkozó "mostohaanya" (akinek a távozását sajnáltam is), Domi igaz barát, Györgyi rendkívüli tanár, akit az élet megcibált, Annaróza és Dorina pedig két megtépnivaló nyomorult (nem, nem tudtam sajnálni őket a legvégén sem). 

"...ráérősen megtervezte a saját sírkövét, öt változatban. A halál oka mindegyiken szerepelt: Ifjú szívét nem ló patája törte darabokra, hanem a szívtelenség vasvillája."