Balássy Fanni Bocs, hogy élek c. ifjúsági kötete a Tilos az Á Könyvek gondozásában látott napvilágot. Bár a kötetre ifjúsági címkét akasztok, hisz elsősorban a 16+ éves korosztály számára íródott, a rövid írásokból álló mű mégsem csak az ifjúságnak szól...
A Bocs, hogy élek éppúgy szól a felnőttekhez, mint az ifjakhoz, akik épp maguk mögött hagyják a boldog tanulóéveket, s szembenéznek azzal, mit is jelent felnőtté válni.
Nem fogok köntörfalazni, a kötet borzasztó depresszív, amit talán nem árt apróbb részletekben olvasni.
"Miért kellene többnek mutatnom
magam annál, ami vagyok?
Egyáltalán miért félek folyton,
hogy nem vagyok elég?"
Balássy Fanni rövid, lényegre törő és húsba vágó szövegei mindannyiunkról szólnak. Ifjúságról, fiatal felnőttekről, felnőttekről. Mindennapi történetek az életünkről, melyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy lássuk, nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, hogy mások is ugyanabban a helyzetben vannak, mint mi, még ha nem is hinnék ezt...
De miről is szólnak ezek a szövegek?
- A fiataloknak leginkább az útkeresésről, a bulizásról, a másnaposságról és a bizonytalanságról.
- Továbbá mindenkinek önmagunk elfogadásáról, a mocsokról, amiben élünk (az egészségügy, az oktatás és a munkaerőpiac különösen kiemelve), a média ránk gyakorolt hatásáról.
A novellák őszinték. Kendőzetlenül beszélnek komoly szituációkról - míg céljuk a segítségnyújtás. Hogy a célközönség - és az életkortól független olvasó - lássa, nincs egyedül a világban.
Megtalálható itt minden, mi szem-szájnak ingere... Milyen az, mikor elégedetlenek vagyunk önmagunkkal? Mikor bántanak minket a fizikai külsőnkért, miközben a média egyre inkább azt hangsúlyozza, hogy mindenki fogadja el magát olyannak, amilyen...? Ezzel egy időben pedig felépít egy szépségképet, amiért sokan az egészségüket teszik kockára, hogy elérjék az ott közvetített szépségideált...
Visszamegy az oviig, ahol az első igazságtalanságok érik az embert, bekukkant az iskolapadba, ahol mindennapos az abúzus, beszél szerelemi tragédiákról, szakításról, utazásról, arról, milyen érzés, mikor a szülőknek kell megfelelni, s milyen az, mikor ők "sírják el" magukat, mert a gyerek nem azzá válik, akivé ők akarták.
Ezek mellett azonban szó esik a háborúról, ami ma is dúl országhatárunkon túl, s a valós itthoni helyzetről... A végtelen hosszú várólistáról a kórházakban/orvosoknál, az egészségügyi személyzet érdektelenségéről, a megfelelő ellátás hiányáról és az abból fakadó idő előtti halálozásról.
Bár némi humor és irónia fellelhető a kötetben, számomra az egész egy rámzúdított negatív hullám volt. Mindaz, amiben élünk, összegyűjtve egy helyre, gyomorszájon vágva. 120 oldalban brutálisan erős és tömény, talán nem ártott volna szünetet tartanom olvasás közben.
A novellák kétségtelenül igazak, ahogy ahhoz sem fér kétség, hogy segítséget és vigaszt nyújthatnak a a hasonló cipőben járó embernek.
De az is biztos, hogy soha többé nem szeretném elolvasni, mert én az olvasmányaim segítségével pont ebből a mocsokból szeretnék kiszakadni, ami itt összegyűjtésre került... (reménytelen és kilátástalan helyzet idehaza, a folyamatos pofonok az élettől, az egészségügy helyzete, lemondások és a többi, és a többi...)
Kamaszként azonban jó lett volna egy ilyen segítőkönyv, amit jó szívvel ajánlok egyébiránt mindenkinek elolvasásra, de ne habzsoljátok be! Tartsatok szünetet, dolgozzátok fel az olvasottakat, mert brutálisan nehéz a tartalom.
"Azon gondolkodom, miért nem lehet élni a hazáért,
miért mindig csak meghalni kell érte."
Balássy Fanni írását remekül egészíti ki és kelti életre Korbuly Ági fekete-fehér-vörös képi világa. Az illusztrációk elengedhetetlen részei a novelláknak. Kész káosz, mint maga az élet és a tartalom, a lehető legjobb értelemben véve. Nem egy kép üt ugyanakkorát, mint maga az írás, jó és rossz értelemben egyaránt véve. A képi világba a vörös szín hoz egy kis "felüdülést", ami azonban korántsem a fényt, vagy a világosságot hivatott hirdetni, mégis sikerül feldobnia a hangulatot és picit oldania a feszültséget. A kötet végére azonban ebből semmi nem marad, mikor az utolsó lapokon átveszi az uralmat a fekete, ami még inkább gyomorszorító érzést vált ki az olvasóból. Bár a piros pillangó hagy némi reményt is nekünk...
Megírnom ezt az értékelést sem volt könnyű... Tudtam, hogy olvasást követően néhány napra szükségem lesz, hogy összeszedjem a gondolataimat, hogy méltón ki tudjam fejezni, mit érzek ezzel a kötettel kapcsolatban, s úgy vélem, sikerült is leírnom mindazt, amit szerettem volna.
A Bocs, hogy élek egy remek novellákból álló, sötét hangulatú igazságkép. Maga a világ, amiben élünk, s amiből kitörni szeretnénk. Nem szabad hagyni, hogy a sötét felhők felülkerekedjenek rajtunk! Szembe kell nézni a problémákkal és harcolni kell a boldogságért! Az utunkon többször elesünk, vérzünk és szenvedünk, de ezek mellett ott a boldogság és az öröm is! Ezt sose feledjük!
Segítőkönyvként, vagy akár azért, hogy lásd, nem vagy egyedül, olvasd ezt a kötetet! Biztos, hogy rátalálsz arra a szövegre, ami a legtöbbet adja majd neked és segíteni fog szembenézni az élettel! Az útjukat kereső kamaszoknak kifejezetten ajánlott! Olvasd el a kiemelt idézeteket, lehet, már az is jól fog esni és segít könnyíteni a lelkeden...
Kedvenc részleteim/novelláim:
"...megértem a kifakadását, de kérem, nem látja, hogy a szívemet azért ünneplőbe öltöztettem? Nem látja, ahogy piros-fehér-zölden dobog a bordakalitka alatt, szinte átviláglik a bőrömön? És amúgy sem a kokárda teszi a forradalmárt."
Imádtam! A kokárda feltűzése, az iskolai ünnepi műsorok, brr... Sose értettem, miért kell a kokárda ahhoz, hogy megemlékezzek a nemzeti ünnepeken a múltról és a hősökről, s elég kétszínűnek is tartom ezt a jelenséget. Nem a kokárdától lesz valaki igazi hazafi...
"Egyest dobsz, húzz fel egy lapot: nincs pénzed, hosszú várólistára kerülsz, azelőtt belehalsz a betegségedbe, mielőtt sorra kerülnél, kiestél."
A szomorú magyar valóság... Mikor az ember beteg, akkor tudja csak meg igazán... Nem szeretnék mélyebben belemenni a témába, pedig kellene.
"a bocsánatkérés"
Valóban, valamilyen oknál fogva, de belénk nevelődött a túlzott bocsánatkérés... Rengetegszer használjuk a szót, akkor is, amikor nem kellene. Bocsánatot kérni tudni kell, de ha sokszor használjuk, elveszti a súlyát...!!!
A könyvet köszönöm a Pagony/Tilos az Á könyvek kiadónak!
Értékelés: 4/5 bocsi
Idézetek
"De akkor mégis, néz rám apám könnyes szemmel, mégis mi akarok lenni? Lehetnék író, felelem. Megőrültél, kérdezik kórusban. Az írók alkoholisták, nyáron is sálat hordanak, és hallottam-e, hogy csak 6%-ot kapnak a könyveik után."
"...megértem a kifakadását, de kérem, nem látja, hogy a szívemet azért ünneplőbe öltöztettem? Nem látja, ahogy piros-fehér-zölden dobog a bordakalitka alatt, szinte átviláglik a bőrömön? És amúgy sem a kokárda teszi a forradalmárt."
"Olyan nem létezik, hogy mindenki bátor vagy zseni..."
"Mi van az átlaggal? Bocsánat, de mi van, ha nekem ők a hőseim?"
"Elszántan küzdöttél, hogy utáljam magam, most meg az önelfogadás felvilágosult szószólójaként arról győzködsz, hogy úgy vagyok rendben, ahogy vagyok?"
"Azt bizonygatod, hogy a szépség belülről fakad, majd külön iparágat építesz a külsőségekre?"
"Miért kellene többnek mutatnom magam annál, ami vagyok?
Egyáltalán miért félek folyton, hogy nem vagyok elég?"
"Az angyal leszédül a vállamról, az ördög szólógitáron lenyom egy dögös riffet, én pedig rezzenéstelen arccal megindulok a pénztárhoz, mint Nagy Sándor Perzsia felé..."
"Miért gondoltam, hogy este tíz után nyugodtan végigsétálhatok az utcán?"
"...egyelőre csak lefekszem a padlóra, és szemezek a plafonnal. Már nem vagyok tizenhat, és ettől furcsa módon fojtogat a sírás. Felnőtt vagyok. Felnőtt, aki nem tudja megkülönböztetni a vízórát a gázórától. Felnőtt, aki nem tudja, hogyan kell adóbevallást készíteni, vagy hogyan kell kitölteni egy sárga csekket. Felnőtt, aki képtelen nemet mondani. Felnőtt, felnőtt, felnőtt. Minél többet ismételgetem, annál kevesebb értelme van. Bocs, de nem lehet visszacsinálni az egészet?"
"...egyszerre tartanak rondának és strébernek, mégis azt állítják, hogy szép még lehetek, okos nem..."
"Egyest dobsz, húzz fel egy lapot: nincs pénzed, hosszú várólistára kerülsz, azelőtt belehalsz a betegségedbe, mielőtt sorra kerülnél, kiestél."
"A mellettem fekvő bácsi egész nap hörgött és nyögött. A lánya sírva könyörgött az orvosnak, hogy adjon neki valami gyógyszert vagy fájdalomcsillapítót, de az szórakozottan lóbálta a sztetoszkópját, egykedvűen megvonta a vállát, és azt mondta, ilyen a meghalás. Milyen igaza van. Egyszer úgyis túl kell esni rajta, minek halogatni?"
"Azon gondolkodom, miért nem lehet élni a hazáért, miért mindig csak meghalni kell érte."
0 comments