Swift

Költővel ​nem járnék - Értékelés



A Költővel ​nem járnék c. antológia a Pagony kiadó egyik tavaszi újdonsága. 
Petőfi Sándor, hőn szeretett költőnk születésének 200. évfordulóját ünnepeljük idén, amit a Petőfi 200 "brand" köt össze, melyhez városok, múzeumok, kiadók, s mindenki, aki emlékezni szeretne csatlakozhat, s csatlakozott is már eddig is szép számmal.
A könyvkiadók már ebben a félévben is jelentős számú Petőfi tematikájú kötettel lepték meg az olvasóközönséget, melyek közül az egyik a Költővel nem járnék, melybe kortárs íróink írtak a lánglelkű költőről (alakjáról vagy épp hatásáról) különböző műfajban és stílusban. 
A rövid írások nem is lehetnének ennél különbözőek egymástól... Volt, aki a múltba utazott, s magát Petőfit tette meg főhősévé, egy-egy, általa elképzelt szeletkét bemutatva az író életéből, míg más ebben az időutazásban más korba és helyszínre tette a költőt. Volt, aki tovább játszott az idővel, s a jövőbe utazott, melynek eredménye egy-egy disztópia lett, de mondhatnék utópiát is, ha valakinek pozitívat jelent majd egy-egy olvasott jövőkép. (Számomra egyik sem volt üdvözítő...) Volt, aki a halálból támasztotta fel a költőt, vagy megkísérelte bemutatni, mi történt vele az eltűnése/halála után, míg más a Petőfi által követett eszmékről és azok mai, lehetséges megnyilvánulásairól vetett sorokat a papírra.
Férfiak és nők vegyesen, akik mind-mind eltérően gondolkodnak Petőfiről, vagy arról, mi történhetett vele, miben hitt, hová tűnt és mit csinált, amiről mi már nem tudunk. Érdekes víziók, feminista élharcos írások váltják egymást, melynek eredménye egy hullámzó minőségű kötet, amiben biztos, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét és azt is, amit a legszívesebben majd elfelejtene...
Írások Petőfiről az ifjúságnak, amiknek nem célja a finomkodás, s csupán egy-egy őrzi a régi hagyományokat, ám több közülük modern vizekre evez, hogy közelebb hozza a költő alakját a mai gyerekekhez. Némely esetben ez működik, némelyikben nem, de amondó vagyok, ezt már mindenki döntse el saját maga...

"...mert a költészet az életet, a tudomány a halált 
uralja, és az szabad igazán, akin sem élet, sem halál 
nem lehet úr."

Az antológia igen erősen indít, majd egy-két írástól eltekintve egészen a közepe tájáig érdekes és izgalmas is marad, ám onnantól zuhanórepülésben elvérzik...

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja, hogy az antológiákhoz félve nyúlok és egészen érdekes kapcsolatot ápolok velük. Nem tudom, van-e olyan ember, aki nem ért egyet azzal, hogy az antológia bizony tényleg egy veszélyes táptalaj és műfaj, amihez óvatosan kell nyúlni, hisz rengeteg karakter (író, költő) és eltérő látásmód találkozik benne, amik óhatatlanul is erősen vegyes minőséget produkálnak a kész műben. De tegye fel a kezét, aki nem ért ebben egyet, s minden antológiában szereplő írás elnyerte a tetszését.
Én magam azt vallom, hogy mivel az írók lelke is eltérő, úgy az olvasóknak is más tetszik, s lehetetlen, hogy egy antológia minden egyes darabja lenyűgözzön valakit, s azt mondja, hogy ez bizony egytől-egyig jó volt. A kivételek természetesen erősítik a szabályt, hisz én is tudnék olyan antológiát mondani, amit szintén mostanában olvastam és úgy éreztem, kiemelkedik a többiek sorából, de azt hiszem, ennek okát egyszerűen meg tudom magyarázni. Jól kell összeválogatni az írókat/költőket, de biztos vagyok abban, hogy még ebben az esetben is lesz olyan, akinek az írása valamilyen oknál fogva nem talál majd meg.

A Költővel nem járnék szintén egy ilyen vegyes minőségű antológia lett, amit izgatottan vártam, hisz Petőfi az egyik legkedvesebb költőm általános iskolás korom óta. Az értékelésemben szeretném kiemelni a kedvenc írásaimat a kötetből, ahogy bemutatom azokat is, amikben bár láttam a kreativitást és a jó alapanyagot, mégis bicskanyitogató lett számomra a végeredmény...


Tartalomjegyzék
  • Gévai Csilla: S Te, barátom?
  • Cserna-Szabó András: Júlia
  • Nényei Pál: A békés Petőfi
  • Baráth Katalin: Sherlock&Sándor
  • Bánki Éva: Tüzesen süt le a Logodi utcára
  • Wéber Anikó: Arcképek a falon
  • Miklya Luzsányi Mónika: Cserebogár
  • Mészöly Ágnes: Vigyázó szemetek
  • Bendl Vera: Egy fél mell meg a szabadságháborúk
  • Kalapos Éva Veronika: Petőfi kenyér
  • Balássy Fanni: Igazából százhatvankettő
  • Kiss Judit Ágnes: A harminchatezredik követő
  • Rojik Tamás: Petőfi összehoz
  • Szabó Borbála: Júlia Petőfije
  • Molnár T. Eszter: Doktor Júlia
  • Utószó


Gévai Csilla S Te, barátom? c. írása rendkívül erős kezdet, ami egy szempillantás alatt magába is szippantott, s az egyik kedvenc történetemmé vált.
Az írónő több írásával megnyert már magának a tavalyi év folyamán, s most sem okozott csalódást. Ebben a történetében Petőfi a modern korba kerül, s eltökélt szándéka, hogy megtudja, mi maradt ékes magyar anyanyelvéből, s hogy mondják manapság azt, hogy: "Édes kis gerlicém, Júliám, hogyan és miként vagy?".
A modern gépezet az alábbi választ adja a költőnek: "Mizu, Juli? Szitu?", aki nem győz csodálkozni ezen a leegyszerűsített, jellegtelen formán. Ennyi? Ennyi maradt volna költői szépségű nyelvünkből?

Múlt és jelen anyanyelvének találkozása, rendkívül kreatív és humoros formában. Rácsodálkozás a modern szlengre, tisztelegve a régmúlt korok nyelvezete előtt. Múlt és jelen furcsaságai, ebből fakadó helyzetkomikumok. Kreatív ötlet, remek megvalósítás és mondanivaló.

Cserna-Szabó András fiatal nászutas meséje szintén egy kedves darabja a kötetnek, amiben a régi ételek és egy kis cseléd adják a humor forrását, míg Petőfi és Júlia inkább ködbe burkolózó alak marad, ami megteremti a romantikát.  


Nem volt rossz Nényei története sem, ám a szívemnek következő legkedvesebb történet Baráth Katalin Sherlock&Sándor c. írása volt, ami Angliába és a nagy detektív otthonába repített, s egy olyan rendkívül kreatív és hatalmas csattanóval záruló történetet adott, ami Gévai története mellett messze kiemelkedik a többi írás közül. Bár a történetben van olyan elem, amire az olvasó rájön (legalábbis rájöhet, mint én), van olyan arculcsapós jelenet és végkifejlet is, amire az ember nem számítana. Eszméletlen kreatív alapötlet és remek megvalósítás, igazság szerint szívesen olvasnám bővebben kifejtve is a történetet!
Sherlock és Petőfi külön-külön is a szívem csücskei, de együtt igazán ütős párost alkotnak...! ;) 

A következő történet Bánki Éva tollából már egy picit csalódás volt számomra (jól indult, de a vége nem talált meg), s ettől a ponttól éreztem, hogy eljött számomra a tetszési ráta zuhanása - s Wéber Anikó írásán kívül, akinek a története szintén a kedvencem lett -, már nem tudott olyan történetet adni a kötet, ami annyira megfogott volna. De ne szaladjunk ennyire előre, hisz rejt még a kötet magában remek történeteket, még ha kedvenceim nem is lettek...

Wéber Anikó Arcképek a falon írása természetesen hatalmas kedvencem lett. Az iskolai abúzus, mint központi téma nem ismeretlen az írónő repertoárjában, s itt egy olyan történet kerekedett ki a zaklatást megtéve alappillérként, ami egyrészt kiemelkedően magas színvonalú, másrészt pedig felhívja a figyelmet az iskolában folyó rémálomra. 
Az írónő itt egy Sarolta nevű lányt tesz meg főszereplőjévé, s Szendrey Júliát választja Petőfi helyett, mint történelmi személyt, kinek alakja által az iskolás lány is ráeszmél valami nagyon fontosra. Ezen kívül rendkívül tetszett az irodalmi személyek bőrébe való bújás is, amit a diákoknak kell végrehajtania egy iskolai óra keretén belül. 

Miklya Luzsányi Mónika, Mészöly Ágnes és Kalapos Éva Veronika történetei számomra eléggé semlegesek voltak, s némely írást nem is igazán tudtam hova tenni, annak ellenére, hogy éreztem a kapocst a mai világgal.
Picit előre szaladnék, s még egy semleges címet emelnék ki a kötet végéről, Molnár T. Eszter Doktor Júliáját, ami egy keserédes befejezésű disztópia a maga ötletességével és formabontásával együtt, valami mégis hiányzott belőle. Talán a lélek, vagy a negatív légkör - bár mit is várnék egy disztópiától ugyebár... Vegyes érzéseim voltak olvasás közben, s talán azt mondanám, hogy míg az eleje ígéretes kezdet és jó néhány jelenet nagyon tetszett, a végeredmény és összkép mégsem nyerte el a tetszésem.

A legvégére hagytam a számomra legellenszenvesebb szöveget, aminek az alapötlete szintén felettébb kreatív, s egy picit kevésbé elborultsággal talán még jó is lehetett volna... Ez pedig nem más, mint Szabó Borbála Júlia Petőfije c. írása, ami az egyik legdurvább feminista írás, amit valaha olvastam...
Szabó Borbála írásait általában szeretem. Az írónő jelen kötetben egy olyan modern világot teremtett, melyben megfordította a nemi szerepeket, s a férfiakat tette meg a gyermekek nevelőjének és gondozójának, a háztartásért és a vacsoráért felelősnek, akik nem tanulhatnak, nem járhatnak iskolába, s helyettük a nők azok, akik okosak, műveltek és családfenntartók. Épp ezért a Petőfi Irodalmi Múzeum a nagy költőnő, Szendrey Júlia nevét viseli, akinek a "Csüccs le, magyar!" (WTFFFF) c. forradalmi verset köszönhetjük, s aki részese volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak Petőfi helyett, aki "jó, engedelmes férfi módjára" otthon ült, vigyázott a gyerekekre, s bár voltak írói ambíciói, Júlia rendre lehűtötte ügyetlen próbálkozásait... Tyűűűű...
Rendkívül kreatív alapötlet és figyelemre méltó elgondolás, a világ önmagából való kifordítása ez, melyben a nemi szerepek felcserélődnek, s meglátjuk, milyen lenne ma a világ, ha nem a nők lettek volna elnyomva a történelem vérzivataros évszázadaiban... De! És itt jön a de, a hatalmas de, ugyanis ez a fajta feminizmus szerintem már olyannyira káros és egészségtelen, hogy szavakba nem tudom önteni a nem tetszésemet...
Lehet, hogy én magam rendkívül szerencsés vagyok, de soha az életben nem tapasztaltam sem az iskolában, sem egyik munkahelyemen sem olyat, hogy kevesebbnek lennék kezelve, le lennék nézve és kevesebbet keresnék, mert nő vagyok... Azzal is tisztában vagyok, hogy sok nő viszont átélte ezt és tagadhatatlan az is, hogy a múltban sokáig nem tanulhattunk, azonban én a mai korcs, rendkívül káros világot és az eltúlzott méreteket öltött feminizmust mélyen károsnak és idegrombolónak találom. Manapság a fehér férfiak egyenlőek az ördöggel, szinte lassan teljesen elnyomottakká válnak, kiherélt, töketlen bábok és királykisasszonyok vannak születőben, míg az erős, férfias férfiak sajnos kihalófélben. Véleményem szerint ez rendkívül káros, s nem egyszer éreztem szégyent én magam Szabó Borbála történetének olvasása közben, ahol mélyen megalázott férfiakkal kellett szembesülnöm. Sajnálom, de nőként ez engem taszít, s ebből a mai feminizmusból is elegem van már...
Nem. Ez a szöveg bicskanyitogató és véleményem szerint káros is, mert mitől jobb az, hogy ennyire megalázzák és ledegradálják a férfiakat a feminista nők az elképzeléseik és gondolataik, s a múlt vélt vagy valós sérelmeinek oltárán??? Kérdésem lehet költői, de el is gondolkodhattok rajta...

"Az élet összetaposott sörösdoboz, amiből vén alkesz 
próbálja kifacsarni az utolsó csöppeket."

A Költővel nem járnék valóban az ifjúságnak íródott, de azért akadnak benne olyan írások, amik a picit idősebb korosztály számára is kedvezni szeretnének a régies szóhasználattal, ékes, ízes magyar anyanyelvünk csodálatos használatával, a korabeli korok helyszínül választásával, s ezeken bizony érződik a tisztelet Petőfi és kora előtt. Ez a tisztelet a túlságosan is modern és elrugaszkodott írásokból hiányzik, amit nem néztem jó szemmel, hisz lehet bemutatni Petőfit a "lökött, bohókás ifjúságnak" úgy is, hogy közben tiszteljük a nagy költőt és a világot, melyben élt. 
Példának okáért a diáklányt elcsábítani és megrontani akaró Petőfi számomra egyáltalán nem volt vicces, s mondhatjátok, hogy nem értem a tréfát, de elég gyalázatosnak éreztem az ötletet... 
A túlontúl feminista írásokkal is ugyanez a helyzet, Szabó Borbála meghunyászkodó, erőtlen Petőfije a feminista és családfenntartó Júlia mellett számomra végtelen tiszteletlenség a költő előtt, annak ellenére, hogy maga az alapötlet rendkívül kreatív, s egy finomabb tálalásban talán szerettem is volna, de így... á.

Szeretnék még pár szót ejteni a kötet illusztrátoráról, Herbszt Lászlóról is, akinek a gyönyörű, kifejező borítót és a hangulatos, helyenként humoros belső illusztrációkat köszönhetjük. Ez a kék-fehér képi világ tökéletesen passzol az írásokhoz és érdemes elidőzni az apróbb, mozaikszerű képeknél is az elrejtett, apró részletek megtalálása végett.

Mindent összevetve három nagyszerű írást emelnék ki tehát a kötetből (Gévai Csilla, Baráth Katalin és Wéber Anikó), de lapul még ebben a repertoárban más, ízléses és jól felépített történet is, amik bár kedvencek nem lettek, de elgondolkodtatak és kikapcsoltak a hétköznapok borújából. Bátran vedd tehát kézbe az antológiát, s találd meg a számodra legkedvesebbet, s ha Petőfi-rajongó vagy, nem is érdemes kihagyni ezt a válogatást! Az is lehet, hogy ami engem ennyire kiakasztott, az nálad betalál, s kedvenccé válik, mint ahogy többekről tudom, hogy a szívének legkedvesebb írás pont a Szabó Borbála által megírt volt. Egyéni ízlések, vélemények és pofonok tehát, egy a lényeg, olvass Petőfit, olvass Petőfiről, s találd meg a magad kedvencét a Költővel nem járnék lapjai között is!


A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!

Értékelés: 4/5 költő

Idézetek

"...s tépelődtem kissé, hogy ezek közül mely sorral tudnám elsőként kíváncsiságom gyötrő szomját csillapítani. No de aztán győzött a szív, és már írtam is a masinába:

Édes kis gerlicém, Júliám, hogyan és miként vagy?

Majd vártam, hogy a csodás masina új magyar nyelvre fordítsa szerelmetes szavaim. Csak álltam ott, s igéztem a gépet, az meg nagy sokára böffentett, és működésbe lépett. A válasz érkezése ámulatba ejtett, hiszen a nyomtatáshoz Landerer se kellett. De a mondat, amit az enyémért cserébe kaptam, oly rövid volt, oly kopár, szinte szavalhatatlan:

Mizu, Juli? Szitu?

Mizu, Juli? Ennyi? Ez maradt belőle?  Ily rövid szavak még hatnak némely nőre? Vagy úgy értik, hogy mizu, hogy mi zúg a szívedben? Mátkádat átkarolni szitával megy könnyebben?
Mintha ezer tőrt döftek volna szívembe e szavak! Ez maradt a magyar nyelvből földi évek alatt? Tán a nyelv is oly hervadó, mint a virág, s a titkos féreg itt is megmutatta magát?"

"Az élet összetaposott sörösdoboz, amiből vén alkesz próbálja kifacsarni az utolsó csöppeket."

"...mert a költészet az életet, a tudomány a halált uralja, és az szabad igazán, akin sem élet, sem halál nem lehet úr."

"Néked csak Sándor vagyok! Sok atyámfia számára nemzetünk lánglelkű poétája. Ki, mielőtt a halál sebtében elragadta, magyar nyelvünk zabolátlan hullámain oly merészen lovagolt. Hogy bánom-é korai halálom? Innen, a Parnasszus szent hegyének szélfútta ormáról nézve - vitális testvérem, meg ne sértselek - nem nagyon! Mert itten aztán igencsak bohém könnyedséggel élünk mi, e szent levegő rigmusokban gazdag beszippantói. Szinte látom, ahogyan most összvéhúzod dús szemöldököd, és jogosan kérded: de akkor mégis, mily okból kopogtatok soraimmal most én tehozzád, jelenben dobogó Zsenge Szív?"

"Az ifjú, bajszos, vézna férfi a takaros fiatalasszony felé fordult, megfogta puha, selymes kezét, és azt mondta neki lelkesen:
- Kolozsvárott vagyok, drága, s még mindig azon töröm fejemet, hogy csakugyan itt vagyok-e, vagy sem?"

"Felöltözött, magára vette köpenyét, kalapját fejére tette, sétapálcáját hóna alá csapta, és belevetette magát a pesti reggelbe. Nem volt kellemes az idő, hűvös szellő kavargatta a szürkésfehér ködöt, de ő meg álmos volt, és agyában kellemes bambaság uralkodott a szikrázó eszmék helyett, tehát egyáltalán nem érezte magát rosszul."

"Nevettek. A nevetésük égette Sarolta arcát. Előregörnyedt a középső padsor harmadik sorában, a fejét behúzta, mintha abban reménykedne, hogy így nem veszik észre. A röhögés mégsem  csitult, sőt egyre hangosabb lett, visszaverődött az ablakokról, a tábláról, és megütötte Saroltát. Mindenhol, ahol csak érte. Az arcán, a karján, a mellkasán, a hátán. Félénken felpillantott a falra, és belekapaszkodott tekintetével Szendrey Júlia arcképébe. A költő bizonytalanul nézett rá vissza. Nem mosolygott, nem sírt, nem félt, de nem is bátorította. Olyan fiatalnak látszott, hogy lehetett volna akár tizenhat éves is, mint Sarolta."

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images