Lezárul egy korszak az életemben. Ma voltam utoljára dolgozni a jelenlegi munkahelyemen, a gyermekfoglalkoztató központban.

Szomorú szívvel hagyom itt a gyerekeket és a szülőket, akik a szívemhez nőttek, s hétről hétre, napról napra jártak hozzám a rengeteg foglalkozásra, amit tartottam. Ez a poszt amolyan megemlékezésféle lesz számomra, s felidézem, mi mindent alkottam az utóbbi években.

Többek között büszke vagyok mindegyik foglalkozásra, amit elindítottam. Volt, ami megtalálta a közönségét, de volt olyan is, amit a mai gyerekek már nem fogadtak be könnyen, ezért azokat levettem a palettáról. Természetesen ezt mind pozitívumként és szárnypróbálgatásként könyvelem el, nincs bennem bukásérzet, hisz lehet, hogy valamit én nagyon élveztem tartani felnőtt fejjel, de a gyerekeket nem szólította meg. Nagyon sokat tanultam, megtapasztaltam mit lehet és mit nem, mi fér bele, mivel lehet lekötni a gyerekek figyelmét, mit imádnak, mi az, amire nem vevők, s most tovább megyek.

Az én kezeim és ötleteim alatt született meg több foglalkozás, én adtam nevet és arculatot több foglalkozásnak (a plakátokat csatolom a poszthoz), amikre szintén nagyon büszke vagyok. Ezen kívül megterveztem a városi könyvtár számára 3-3 db baby boy és baby girl olvasójegyet a legkisebbek számára, amiből ugyan a távozásom miatt nem tudom, hogy ősszel végül lesz-e valami, de ezt is mérföldkőként tartom számon.

Ezek a foglalkozások, olyan formában, amiben én felépítettem nem lesznek már, de biztos vagyok benne, hogy tovább viszik őket majd a munkatársak, s a gyerekeknek nem kell búcsút venni tőlük.

Már csak azért sem, mert én sem tűnök el, s természetesen más neveken, hisz ezeket a Kapcsolatok Házának találtam ki, de folytatom olvasásnépszerűsítő programomat és a gyerekfoglalkozásaimat. Az online olvasóklub, amit szintén itt indítottam el, s tanultam közben belőle, szintén tovább megy majd, más néven, kicsit jobb formában, amire több pénzt és energiát, időt tudok fordítani, mert nem lesznek megkötve a kezeim ilyen-olyan dolgok/emberek által... Ez az olvasóklub is teljes mértékig az én ötletem és elképzeléseim alapján született, s ezt egy picit a blogom égisze alatt is vittem. 

A legpozitívabb visszajelzéseim természetesen a gyerekektől és a szülőktől érkeztek, s el sem tudom mondani milyen büszke vagyok azokra a visszajelzésekre, s milyen jóleső érzést adnak számomra, amik többek között azt hirdették, hogy sírt a gyerkőc, mikor nem jöhetett hozzám délután, mert aznap nem volt programom, otthon másról se beszélt, mint hogy mikor jöhet hozzám újra, vagy hétvégén is be akart jönni a házba és alig lehetett elhúzni onnan, vagy amikor a tanárok a szülőknek dicsérik a gyerek remek szövegértelmezési képességét, a szép, folyékony olvasástudását, ami a könyvklubomnak és az olvasóklubomnak is köszönhető, amit szívvel-lélekkel csináltak és imádtak, s mikor olyan visszajelzés jön, hogy valakik az én feladatlapjaimból készültek megyei és országos irodalmi versenyre, ahol aztán még döntős és 2. helyezést is értek el, hát az valami kimondhatatlan boldogság!

A Papírszínház lenyűgöző világával több családot ismertettem meg, akik közül többen már otthon, a saját keretükkel mesélnek a gyerekeknek esténként, annyira elvarázsolta őket ez a mesélési forma.