Petőfi Sándor, hőn szeretett költőnk születésének 200. évfordulóját ünnepeljük idén, amit a Petőfi 200 "brand" köt össze, melyhez városok, múzeumok, kiadók, s mindenki, aki emlékezni szeretne csatlakozhat, s csatlakozott is már eddig is szép számmal.

A rövid írások nem is lehetnének ennél különbözőek egymástól... Volt, aki a múltba utazott, s magát Petőfit tette meg főhősévé, egy-egy, általa elképzelt szeletkét bemutatva az író életéből, míg más ebben az időutazásban más korba és helyszínre tette a költőt. Volt, aki tovább játszott az idővel, s a jövőbe utazott, melynek eredménye egy-egy disztópia lett, de mondhatnék utópiát is, ha valakinek pozitívat jelent majd egy-egy olvasott jövőkép. (Számomra egyik sem volt üdvözítő...) Volt, aki a halálból támasztotta fel a költőt, vagy megkísérelte bemutatni, mi történt vele az eltűnése/halála után, míg más a Petőfi által követett eszmékről és azok mai, lehetséges megnyilvánulásairól vetett sorokat a papírra.

Férfiak és nők vegyesen, akik mind-mind eltérően gondolkodnak Petőfiről, vagy arról, mi történhetett vele, miben hitt, hová tűnt és mit csinált, amiről mi már nem tudunk. Érdekes víziók, feminista élharcos írások váltják egymást, melynek eredménye egy hullámzó minőségű kötet, amiben biztos, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét és azt is, amit a legszívesebben majd elfelejtene...

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja, hogy az antológiákhoz félve nyúlok és egészen érdekes kapcsolatot ápolok velük. Nem tudom, van-e olyan ember, aki nem ért egyet azzal, hogy az antológia bizony tényleg egy veszélyes táptalaj és műfaj, amihez óvatosan kell nyúlni, hisz rengeteg karakter (író, költő) és eltérő látásmód találkozik benne, amik óhatatlanul is erősen vegyes minőséget produkálnak a kész műben. De tegye fel a kezét, aki nem ért ebben egyet, s minden antológiában szereplő írás elnyerte a tetszését.

Én magam azt vallom, hogy mivel az írók lelke is eltérő, úgy az olvasóknak is más tetszik, s lehetetlen, hogy egy antológia minden egyes darabja lenyűgözzön valakit, s azt mondja, hogy ez bizony egytől-egyig jó volt. A kivételek természetesen erősítik a szabályt, hisz én is tudnék olyan antológiát mondani, amit szintén mostanában olvastam és úgy éreztem, kiemelkedik a többiek sorából, de azt hiszem, ennek okát egyszerűen meg tudom magyarázni. Jól kell összeválogatni az írókat/költőket, de biztos vagyok abban, hogy még ebben az esetben is lesz olyan, akinek az írása valamilyen oknál fogva nem talál majd meg.

A Költővel nem járnék szintén egy ilyen vegyes minőségű antológia lett, amit izgatottan vártam, hisz Petőfi az egyik legkedvesebb költőm általános iskolás korom óta. Az értékelésemben szeretném kiemelni a kedvenc írásaimat a kötetből, ahogy bemutatom azokat is, amikben bár láttam a kreativitást és a jó alapanyagot, mégis bicskanyitogató lett számomra a végeredmény...

Az írónő több írásával megnyert már magának a tavalyi év folyamán, s most sem okozott csalódást. Ebben a történetében Petőfi a modern korba kerül, s eltökélt szándéka, hogy megtudja, mi maradt ékes magyar anyanyelvéből, s hogy mondják manapság azt, hogy: "Édes kis gerlicém, Júliám, hogyan és miként vagy?".

A modern gépezet az alábbi választ adja a költőnek: "Mizu, Juli? Szitu?", aki nem győz csodálkozni ezen a leegyszerűsített, jellegtelen formán. Ennyi? Ennyi maradt volna költői szépségű nyelvünkből?

Cserna-Szabó András fiatal nászutas meséje szintén egy kedves darabja a kötetnek, amiben a régi ételek és egy kis cseléd adják a humor forrását, míg Petőfi és Júlia inkább ködbe burkolózó alak marad, ami megteremti a romantikát.  

Nem volt rossz Nényei története sem, ám a szívemnek következő legkedvesebb történet Baráth Katalin Sherlock&Sándor c. írása volt, ami Angliába és a nagy detektív otthonába repített, s egy olyan rendkívül kreatív és hatalmas csattanóval záruló történetet adott, ami Gévai története mellett messze kiemelkedik a többi írás közül. Bár a történetben van olyan elem, amire az olvasó rájön (legalábbis rájöhet, mint én), van olyan arculcsapós jelenet és végkifejlet is, amire az ember nem számítana. Eszméletlen kreatív alapötlet és remek megvalósítás, igazság szerint szívesen olvasnám bővebben kifejtve is a történetet!

A következő történet Bánki Éva tollából már egy picit csalódás volt számomra (jól indult, de a vége nem talált meg), s ettől a ponttól éreztem, hogy eljött számomra a tetszési ráta zuhanása - s Wéber Anikó írásán kívül, akinek a története szintén a kedvencem lett -, már nem tudott olyan történetet adni a kötet, ami annyira megfogott volna. De ne szaladjunk ennyire előre, hisz rejt még a kötet magában remek történeteket, még ha kedvenceim nem is lettek...

Az írónő itt egy Sarolta nevű lányt tesz meg főszereplőjévé, s Szendrey Júliát választja Petőfi helyett, mint történelmi személyt, kinek alakja által az iskolás lány is ráeszmél valami nagyon fontosra. Ezen kívül rendkívül tetszett az irodalmi személyek bőrébe való bújás is, amit a diákoknak kell végrehajtania egy iskolai óra keretén belül. 

A Költővel nem járnék valóban az ifjúságnak íródott, de azért akadnak benne olyan írások, amik a picit idősebb korosztály számára is kedvezni szeretnének a régies szóhasználattal, ékes, ízes magyar anyanyelvünk csodálatos használatával, a korabeli korok helyszínül választásával, s ezeken bizony érződik a tisztelet Petőfi és kora előtt. Ez a tisztelet a túlságosan is modern és elrugaszkodott írásokból hiányzik, amit nem néztem jó szemmel, hisz lehet bemutatni Petőfit a "lökött, bohókás ifjúságnak" úgy is, hogy közben tiszteljük a nagy költőt és a világot, melyben élt. 

A túlontúl feminista írásokkal is ugyanez a helyzet, Szabó Borbála meghunyászkodó, erőtlen Petőfije a feminista és családfenntartó Júlia mellett számomra végtelen tiszteletlenség a költő előtt, annak ellenére, hogy maga az alapötlet rendkívül kreatív, s egy finomabb tálalásban talán szerettem is volna, de így... á.

Szeretnék még pár szót ejteni a kötet illusztrátoráról, Herbszt Lászlóról is, akinek a gyönyörű, kifejező borítót és a hangulatos, helyenként humoros belső illusztrációkat köszönhetjük. Ez a kék-fehér képi világ tökéletesen passzol az írásokhoz és érdemes elidőzni az apróbb, mozaikszerű képeknél is az elrejtett, apró részletek megtalálása végett.

Mindent összevetve három nagyszerű írást emelnék ki tehát a kötetből (Gévai Csilla, Baráth Katalin és Wéber Anikó), de lapul még ebben a repertoárban más, ízléses és jól felépített történet is, amik bár kedvencek nem lettek, de elgondolkodtatak és kikapcsoltak a hétköznapok borújából. Bátran vedd tehát kézbe az antológiát, s találd meg a számodra legkedvesebbet, s ha Petőfi-rajongó vagy, nem is érdemes kihagyni ezt a válogatást! Az is lehet, hogy ami engem ennyire kiakasztott, az nálad betalál, s kedvenccé válik, mint ahogy többekről tudom, hogy a szívének legkedvesebb írás pont a Szabó Borbála által megírt volt. Egyéni ízlések, vélemények és pofonok tehát, egy a lényeg, olvass Petőfit, olvass Petőfiről, s találd meg a magad kedvencét a Költővel nem járnék lapjai között is!

Király Anikó Karácsonyi csodák a Pepita kávézóban c. karácsonyi novellája az Új Nő című magazinban látott napvilágot a hét folyamán. Mivel imádom Anikó írásait, nem volt kérdés, hogy megkérem, küldje át számomra a novellát, hogy én is megismerhessem legújabb írását. Sajnos az Új Nő Magyarországon nem kapható, pedig Anikó írásai és illusztrációi rendszeresen megjelennek az újság hasábjain, így vérzik a szívem egy-két kézzelfogható példányért. Anikó volt olyan kedves, hogy átküldte számomra az írását, s én részese lehettem egy falatnyi karácsonyi csodának... 

Történetünk férfi főhőse Vince, a Pepita kávézó tulajdonosa, kinek az életébe viharként robban be a körte alakú Stefi, kinek éppen most ért véget a kapcsolata "A FÉRFIval", akit az igazinak hitt... Stefi hangulata mondhatni nem felhőtlen, hiszen exe nem csupán "impulzív tehénnek" nevezte, de még most, a szakítás után is megkeseríti az életét... A lány azonban megőrül, ha nem beszélgethet valakivel erről, így a számára vadidegen Vince lesz az, aki kénytelen meghallgatni a lány kifakadását, amiből valami egészen váratlan sül ki mindkettejük számára... 

Stefi szeretne karácsonyi hangulatba kerülni és megkéri Vincét, mesélje el a kávézóban található karácsonyi díszítés minden egyes darabjának történetét... Miközben Vince mesél, Stefi úgy érzi, örökké hallgatni tudná a férfit, s mindamellett, hogy a lány végre elengedi az exével kapcsolatos gondolatait és átadja magát a karácsonyi hangulatnak, egy mélyről jövő, ellenállhatatlanul kikívánkozó csók is elcsattan... 

Karácsony és romantika rajongó lányként a történet előnnyel indult nálam, hiszen minden ilyen karácsonyi romantikus történet képes pillanatok alatt megdobogtatni a szívemet, ám a novella varázsa abban áll, meg tudja-e fogni az embert abban a rövid létben, míg tart? Van-e eleje, vége, mondanivalója, kerek egész-e, hiszen egy regény vagy épp egy film ebből a szemszögből nézve jobb esélyekkel indul, hiszen van ideje kibontakozni a cselekménynek. A Karácsonyi csodák a Pepita kávézóban azonban képes már az első mondataival beszippantani és karácsonyi hangulatot teremteni, megmutatni főhősei igaz lényét, gömbölyű kis történetet mesélni, ami bár sajnos rendkívül hamar véget ér, de eléri, hogy a főszereplők története tovább peregjen a  lelki szemeink előtt... Többet ad három oldalban, mint egy-egy giccsesen romantikus karácsonyi movie... Főhőseink első találkozása mesébe illő, igazi fahéjas-tejszínhabos romantika, mely bár a valódi életben soha nem lesz ilyen gyönyörű és mesébe illő, de a Karácsony a csodák ideje, nem igaz? Mikor történjenek csodák, ha nem Karácsonykor? :3 A végtelenül és reménytelenül romantikus lelkeknek pedig szüksége van erre a balzsamra, hogy a világ hibátlanul forogjon a tengelye körül...  

Imádtam Vince és Stefi első, nem mindennapi találkozásának történetét. A Karácsonyi csodák a Pepita kávézóban a menthetetlenül romantikus lelkeknek és a karácsony szerelmeseinek íródott, ám a túlzottan realisták messzire kerüljék el e tündérmeséket idéző történetet! Ez a novella a karácsony szerelmeseinek és a csodák létezésében még mindig rendületlenül bízó embereknek szól. Hiányzott Király Anikó humora, így most egy aranyos, szerethető karácsonyi történet mellé az éppen már hurkák alá visszabújt kockák is újra előjöttek rejtekükből a hasamon... ^^ Imádtam az utalást a Grincs szívére, a díszek történetét, a hangulatot, a két szereplőt, de legfőképp azt, hogy bár mindössze három oldalon keresztül élvezhettem csupán a Pepita kávézóban zajló eseményeket, a történet mégis egy kerek egészet adott - a végén reménysugárral és a happy end ígéretével...