Két év kihagyás után, szeptember 2-5. között végre újra megrendezésre került a Könyvhét Magyarországon! A könyves rendezvények, mind ez idáig a koronavírusnak köszönhetően szépen elmaradtak, ám most, egy ragyogó napsütéses, gyönyörű őszi hétvégére - hosszított hétvégére ^^ - a Vörösmarty tér és a Dunakorzó ismét könyvkiadóktól, könyvektől roskadozó pavilonoktól és olvasni szerető könyvmolyoktól volt hangos! ❤

A lelkes, olvasni vágyó közönség idén egy két helyszínre bontott, rendkívül szellős helyen élvezhette újra a személyes válogatást a standokon és a régi-új ismerősökkel való találkozást. A felújított Vörösmarty tér, valamint az árnyékos Dunakorzó és Vigadó tér tökéletes helyszíne volt a rendezvénynek, s míg a téren bizony leégett minden bőrfelületünk a ragyogó naptól, addig az áldásos árnyékot adó Duna-parton némiképp fellélegezhettünk olykor-olykor... ^^

Idén, a megszokottal ellentétben nem hétköznap, hanem hétvégén utaztunk fel párommal a Könyvhétre, amit gondos tervezgetés előzött meg. A lehetőségek körbejárása és a veszélyek mérlegelését követően úgy döntöttük, kockáztatunk, annál is inkább, mivelhogy elképesztő vágyat éreztem arra, hogy két dedikáláson is részt vegyek és végre személyesen is találkozzam a kedvenceimmel. ❤

A Könyvhét számomra idén a dedikálásokról szólt, nem pedig a vásárlásról, s ez az én életemben mondhatni végtelenül nagy fordulópontnak számít, hiszen soha nem voltam az a nagy dedikáltatófajta, aki beáll a sorba és hosszú perceken, akár órákon át várakozik egy-egy aláírásra... Okos, előre tervező ember lévén azonban most sem kellett órákon át várakoznom, csupán néhány perc türelemre volt szükség a sorban, s olyan életre szóló, fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb, hogy minden perc utazás, cipekedés és várakozás megérte! :3

Az idei Könyvhéten Berg Judit, Németh Gyula és Orosz Annabella miatt vettem részt! Miután a Pagony kiadó megosztotta a programját, s megláttam, hogy Berg Judit szombaton déltől dedikál, már egyetlen pillanatig sem hezitáltam, tudtam, hogy ha minden kötél szakad is, nekem részt kell vennem a Könyvhéten! Legnagyobb szerencsémre támogató és megértő személyre találtam ebben a tervben párom személyében, aki az idegenvezetőm és gyámolítóm a nagy Budapesten, így szombat fél 10-kor két fős kis lelkes csapatunk fel is kerekedett Esztergomból Budapest irányába! :3

A vonatút viszonylag gyorsan telt el, s miután átvonszoltam magam gyalog az Oktogonig - párom simán csak sétált -, megkönnyebbülve szálltam fel az 1-es Metróra. A Vörösmarty térre felsétálva azonnal elkapott a jól megszokott hangulat, s első utunk természetesen a Dunakorzóra vezetett, ahol felmértük a terepet és megkerestük a Pagony standját. A tömeg már ebben az időben, tizenegy óra körül is elképesztően nagy volt, sok gyerekstandhoz alig fértünk oda. 

Berg Judit dedikálása délben kezdődött, amihez úgy számoltam, fél 12 körül be kell állnunk a sorba, különben olyan kígyózó sort fogunk találni, amit idegbaj lesz végigállni - mondtam már, hogy utálunk várakozni???. Sétáltunk egy kört a Korzón, megnéztük melyik stand merre található, kilestük a Cser kiadó standját, ahová 16 óra előtt Német Gyula dedikálására vissza kell majd térnünk, majd a Pagony standja előtt tébláboltunk a hömpölygő tömeg kellős közepén, mikor megláttam egy - többek között - Sárival díszített asztalterítőt, s biztos voltam benne, hogy az írónő, valamint a Maszat- és Sári-kötetek illusztrátora, Agócs Írisz ott fog dedikálni, így meg is álltunk a környéken. A sor az asztal előtt 11.40 körül kezdett alakot ölteni, ekkor jól megtervezett, okos gondolatainkkal már mi is a sorban álltunk, a 3. helyen! Szuperek vagyunk! 12 előtt 10 perccel, majd 12 órakor a sor már brutálisra dagadt és kígyózott mögöttünk, szóval párom igencsak hálás volt az előrelátásomért. Természetesen, mint minden sor, ez is kérdéseket vetett fel az arra sétáló emberekben, "vajon mit osztogatnak itt?", vagy "te jó ég, ki dedikál itt?" gondolatokkal, s valamilyen oknál fogva az én Haikyuu!-s maszk mögé bujtatott arcom baromira szimpatikus lehetett mindenkinek, ugyanis mindenki tőlem kérdezte, ki dedikál itt. 

Az első kérdezők között egy magas hölgy - kb. a válláig értem XD) - megszólított minket a párommal, ki dedikál majd itt, s páromtól várta a választ, vele tartva szemkontaktust. Szegény párom arckifejezését soha az életben nem felejtem el, de még most is nagyon nevetünk, ha felhozzuk a tegnapi eseményeket, ugyanis neki, ha megölik se jutott volna eszébe, hogy hívják az írónőt, akire várunk, s úgy gondoltam, leginkább az járhat a fejében, amit a nőnek válaszolna: "Fogalmam sincs, engem kényszerítettek, hogy itt legyek!", s az igazság nem is áll nagyon messze ettől a válaszlehetőségtől, hisz ő csak a kísérőm volt. Természetesen a hölgynek a választ én adtam meg, bármennyire is a párommal szemezett, majd miután a hölgy távozott, nevettünk egy hatalmasat. ^^

Az írónő elképesztően aranyos és végtelenül kedves volt, s miután kiderült, hogy az a bizonyos Dalma, akinek a nevére kérem a dedikációt, nem egy pöttömke, hanem egy 31 éves "kislány", azaz én magam, nagyon jól elbeszélgettünk, hogy mennyire örül, hogy felnőtt rajongója is van a történetnek, mert mindig attól fél, egyedül van ezzel a szeretettel, hogy a felnőttek nem élvezik úgy a regényeket, mint a gyerekek, mert ő maga értelemszerűen imádja, de a visszajelzés rendkívül fontos és ilyenkor mindig nagyon boldog. Még egy közös kép is készült, amit ő maga ajánlott fel, miután megkérdeztem páromat, sikerült-e készítenie egyet gyorsba, míg dedikál! 

31 éves Rumini rajongóként azért mondanom sem kell, hogy rendkívül furcsa és nem mindennapi látvány lehetett egy gyerekektől hemzsegő sorban dedikációra várni, s bár baromira nem tud érdekelni, ki mit mond, hiszen véleményem szerint Ruminit minden korosztálynak olvasnia kell!, bizonyára különös látványt nyújthattam a sorban állóknak, főleg miután megtörtént ez a kis fényképezős-Dalma ezer méterrel a föld felett lebegős közjáték. XD

Miután a zsákmányt elcsomagoltam, elindultunk a Vörösmarty térre, szemrevételezni a standokat és vásárolni, ahol még durvább tömeg fogadott minket, mint a Dunakorzón! Mielőtt a nézelődésbe bele vethettük volna magunkat, rátaláltam Eszti barátnőmre, aki néhány aprósággal is meglepett a mellé a pakk mellé, aminek a beszerzésére én kértem meg. Esztivel és a lánykájával néhány szót beszélgettünk, amitől szintén feltöltődtem, hisz szuper volt újra látni őt több mint egy év után, majd ki-ki ment útjára nézelődni. 

A Vörösmarty téren rengeteg standhoz nem fértünk oda, ezért nem is volt olyan túl jó érzés ott a napon téblábolni, ezért gyorsan meg is szereztük azokat a könyveket, amiket szerettem volna, majd leültünk limonádézni és kólázni, ahol megpihentünk egy picit. :3 Ezt követte egy Mekis ebéd, majd vissza 15 órára a Korzóra, ahol Orosz Annabella dedikált a főnökömmel egy csodacuki lapozót (Lóci és Pötty), ám én a Találj ki! c. kötettel környékeztem őt meg. 

Annabella az egyik kedvenc illusztrátorom, s valóban elképesztő szerencsémre, a főnököm egyik legjobb barátnője, aki vállalta, hogy lededikáltatja nekem a könyvet, ami nála volt, ugyanis még pénteken is úgy volt, hogy nem maradunk tovább 13-14 óránál fenn Pesten. Végül maradtunk - milyen jól tettük -, főnököm visszaadta a könyvet, majd személyesen is beszélhettem Annabellával, aki szintén egy rendkívül kedves lány, persze én hoztam a formámat, hebegtem-habogtam, olyan boldog voltam, hogy végre élőben is találkozhatok vele (külföldön él). Főnököm szerint piros voltam rendesen, mint a pipacs, amire csak azt tudtam mondani, hogy "szuper" LOL, de a végeredmény egy dedikált kötet és egy saját Pinyőke-rajz, amit Annabelle a kérésemre a helyszínen készített nekem a kedvenc szereplőmről ❤ (aki neki is az egyik kedvence). Öröm és bódottá! :3

Utolsó dedikálásunk 16 órára volt kiírva, amihez a Cser standja felé kellett sétálnunk, szerencsére ez is remek helyen volt elhelyezve, ám ekkora a tömeg már elviselhetetlenül hömpölyögni kezdett. A várakozás közben - kissé távolabb a pavilontól - párom összefutott egy régi kollégájával, így hagytam őket beszélgetni, majd mikor 16:00-kor kirakták hol is dedikál majd a másik kedvenc illusztrátorom, Németh Gyula (akinek a rajzai miatt vettem meg újra gyerekkorom és egyben életem egyik legmeghatározóbb könyvét a Dr. Moreau szigetét), már álltam is az asztal mellé, ahová egy-két perc múlva be is futott a rendkívül kedves és pokolian jó fej illusztrátor, így én voltam az első, aki letámadhatta őt és beszélgethetett vele! ❤ Ez a találkozás is rengeteg pozitívat adott nekem, egy aláírással és egy gyönyörű rajzzal lehetettem gazdagabb - tudom, kedves Gyula, a szörnyi kicsi soványka lett, etetnem kell, gondoskodom majd róla! ;) -, ahol pár percig remek hangulatban telt beszélgetést folytathattam a sráccal. Miután ezt a gyönyörű szerzeményt is visszacsomagoltam és párom is búcsút vett a kollégájától, elindultunk hazafelé, ahol itthon este még rendezgethettem a kincseimet. 

A nap folyamán még egy nem tervezett dedikálásra is sor került a Book Dreams kiadó standja előtt, ahol Heniko Sakka aláírta nekem a frissen megjelent Édesebb tini élet c. regényét, amit ez úton is köszönök!

Köszönöm szépen Berg Juditnak, Németh Gyulának és Orosz Annabellának a sok kedves szót, az aláírásokat és közös fotót, mérhetetlenül boldoggá tettek! ❤

És köszönöm a páromnak, hogy felkísért és elviselte a napot (meg is égett a lelkem)! ❤