Az előrendelésnek köszönhetően a kötet hipersebességgel landolt a kezemben és én rá is vethettem magam a lezárásra. :3 Kíváncsian vártam a történet végkifejletét, bár ahogy elkezdtem az olvasást, úgy éreztem, egy picit gondban vagyok, ugyanis évi 300-400 elolvasott kötettel a hátam mögött és ennyi időkihagyással már nem emlékszem, mi is történt pontosan az előző két kötetben... :S Nem aggódtam azonban túlságosan és az első fejezet olvasása közben szépen leperegtek a történetről tárolt emlékképeim is, így maradéktalanul élvezni tudtam a trilógia záródarabját, amire azt mondom - megérte várni! ;) 

Történetünk főhőse Szupermalac és Űrpatkány szomorkásan éli mindennapjait ügynökük, a simlis Fáraó és Kleó cicus társaságában. Noha Űrpatkány számtalan kísérletet tesz arra, hogy kiszakítsa barátját, a mélabús malackát a semmittevés posványából, minden jel arra utal, hogy Szupermalac már nem akar hős lenni... 

A végső elkeseredésből, majd lemondásból megszületik egy békésebb életmód ötlete, melytől főhőseink rengeteg űrpiculát remélnek... ^^ Űrpatkány és Szupermalac végül elindítja a galaxis legfinomabb ízeit tartalmazó fagyizójukat és a vállalkozás elsöprő sikert arat - galaxisszerte! ^^ Egy véletlen balesetnek köszönhetően azonban úgy alakul, hogy a szuperhősök elveszítik erejüket Patiék fagyijától, így a Fekete Hóember és a Morcos Pingvin(lány) támadást indít a galaxis ellen. Mikor a galaxis megfagy, senki más sem segíthet a bajbajutottakon, mint Szupermalac és Űrpatkány! De vajon sikerül megbirkózniuk a feladattal, megmenteni a galaxist és megszerezni a hősengedélyt? 

A záró kötetből minden kiderül...! ;)  

A Szupermalac és Űrpatkány-trilógia egy nem mindennapi történet, nem mindennapi karakterekkel... A középpontban nem épp szokványos hősök állnak és pontosan ez a kis csavar adja a történet báját. Az Idővihar - az első két kötettel ellentétben - már nem több kis epizódot tartalmaz, hiszen arra nem lenne idő. Nem. Az Idővihar valóban a mese és a kaland végét mutatja be. A cselekmény egyenesen és kristálytisztán halad a tetőpontig és a mindennek a lezárását jelentő végkifejletig. Bemutatja Szupermalac és Űrpatkány meséjének utolsó képkockáit és véget vet annak a viszontagságos, lemondásokkal teli, hosszú útnak, amit főhőseink bejártak. Az út végén pedig felragyoghat a nap...

Utazásuk végén főhőseinkre a régóta várt elismerés és boldogság vár, s mikor a cél - ami az első kötetben tűzetett ki - beteljesül, a történetnek vége szakad. A lapok elfogynak, hőseink pedig eltűnnek a galaxis óriási birodalmában. Ám ez korántsem jelenti a nagybetűs VÉG-et, hiszen főhőseink immár új életet kezdenek és újabb kalandokat élnek át. Álmuk beteljesült, s mi, olvasók láthatjuk magát a révbe érést. A többi kaland elképzelése pedig csak fantázia kérdése... 

Igen. A kötet és a történet bevégeztetik, miután főhőseink megkapják a szuperhős engedélyt és tovaszállnak a légben hősies cselekedetek végrehajtására. Lezárul egy korszak, ám én egyáltalán nem éreztem szomorúságot emiatt. Nem. Az Idővihar egy nagyon szépen felépített, gördülékeny végjáték volt, ami pillanatok alatt magába szippantott és kiragadott a mindennapok valóságából. Megnevettetett és örömet szerzett, s én maradéktalanul elégedett vagyok a lezárással is, hiszen amúgy sem szeretem a rétestésztáig elhúzott-nyúzott történeteket. 

A trilógia kerek egész, az első kötetben kitűzött cél pedig a harmadik kötetben megvalósul. A szálak elvarrásra kerülnek, hiányérzet nem marad. A legnagyobb boldogságot azonban számomra a Csillagpolip újbóli felbukkanása jelentette /hisz tudjátok mennyire szeretem a kis betyárt... ^^/. ❤ Örülök, hogy újra láthattam a cuki pofiját, s az, hogy mindez ilyen formában történt, még nagyobb örömöt és meglepetést okozott, hiszen nem számítottam egy ilyen grandiózus csavarra a kötet legvégén. Bevallom, az író úr egy picit betojatott, mikor hőseink visszatértek a baromfiudvarba, s csak remélni tudtam, hogy nem ott ér véget a történet... Ez úton is köszönöm, hogy nem így lett, kedves Péter - és az a csavar a végén, fenomenális volt! ;)

A történet és a szavak halmaza nem lenne azonban teljes Máli Csaba ismételten lenyűgöző illusztrációi nélkül, amik még mindig nagyon egyediek és szerethetők. Az utolsó kép halálos - de komolyan! ^^  

 

A trilógia legjobb darabja /csak a Csillagpolipos részek előzik meg, de ez ugye egyértelmű ❤ ^^/