értékelés
irenemadler
manókönyvek
sherlockholmes
Irene M. Adler: A cilinderes férfi rejtélye (Sherlock, Lupin és én 15.) - Értékelés
Irene M. Adler Sherlock, Lupin és én c. sorozata hazájában óriási népszerűségnek örvend a fiatal olvasók körében. A kötetek Sherlock Holmes, Arsène Lupin és Irene Adler gyermekkori kalandjairól és nyomozásairól szólnak, melyekből megismerhetjük, milyenek voltak ezek a nagyszerű irodalmi hősök gyermek- és fiatalkorukban...
A sorozat 15. kötete, A cilinderes férfi rejtélye a múlt héten látott napvilágot a Manó Könyvek kiadó gondozásában.
A Sherlock, Lupin és én első tizenhárom kötete a fiatal zsenipalánták korai éveibe enged bepillantást, míg a tizennegyedik kötet már hatalmasat ugrik az időben és Irene nevelt lányát, Milát helyezi főszerepbe... A 14. kötet, az Anasztázia nyomában tulajdonképpen a jelen kötet előzménye, mely ismeretének híja ugyan nem elengedhetetlen feltétel, de egy ilyen zseniális ifjúsági történet elolvasása után bizony polcra - és olvasásra - kívánkozik... :3
Pici korom óta rajongok Sherlock Holmes történeteiért, de "Irene (M.) Adler könyvei" mind ez idáig elkerültek. Noha minden érzékszervem teljes tudatában volt a Sherlock, Lupin és én létezésének, féltem belekezdeni a sorozatba, mert tudtam, hogy egy újabb, rengeteg kötetből álló ifjúsági regényfolyammal állok szemben, ami ezer százalék, hogy nekem való és első olvasásra a szívembe férkőzne... Igazam volt! 2020. július 8-ig bírtam ellenállni a sorozatnak, és most őrült harc dúl a lelkemben az első tizenhárom kötet megszerzése iránt - a 14. kötet nem kérdéses, hogy a héten hazajön velem...
Régóta velem tartó követőim már tudják, hogy több ízben is kezdtem már el egy sorozatot a közepén, és így volt ez A cilinderes férfi rejtélyével is... Döntésemet azonban egy pillanatra sem bántam meg, ám az előzményekért megesz a fene...
A sorozat 15. kötete, A cilinderes férfi rejtélye a múlt héten látott napvilágot a Manó Könyvek kiadó gondozásában.
A Sherlock, Lupin és én első tizenhárom kötete a fiatal zsenipalánták korai éveibe enged bepillantást, míg a tizennegyedik kötet már hatalmasat ugrik az időben és Irene nevelt lányát, Milát helyezi főszerepbe... A 14. kötet, az Anasztázia nyomában tulajdonképpen a jelen kötet előzménye, mely ismeretének híja ugyan nem elengedhetetlen feltétel, de egy ilyen zseniális ifjúsági történet elolvasása után bizony polcra - és olvasásra - kívánkozik... :3
"Ami Danzigban elkezdődött, az Darmstadtban véget ért."
Pici korom óta rajongok Sherlock Holmes történeteiért, de "Irene (M.) Adler könyvei" mind ez idáig elkerültek. Noha minden érzékszervem teljes tudatában volt a Sherlock, Lupin és én létezésének, féltem belekezdeni a sorozatba, mert tudtam, hogy egy újabb, rengeteg kötetből álló ifjúsági regényfolyammal állok szemben, ami ezer százalék, hogy nekem való és első olvasásra a szívembe férkőzne... Igazam volt! 2020. július 8-ig bírtam ellenállni a sorozatnak, és most őrült harc dúl a lelkemben az első tizenhárom kötet megszerzése iránt - a 14. kötet nem kérdéses, hogy a héten hazajön velem...
Régóta velem tartó követőim már tudják, hogy több ízben is kezdtem már el egy sorozatot a közepén, és így volt ez A cilinderes férfi rejtélyével is... Döntésemet azonban egy pillanatra sem bántam meg, ám az előzményekért megesz a fene...
"Anasztázia volt az utolsó Romanov."
A történet Capri szigetén veszi kezdetét, ahol Irene Adler nevelt lánya, Mila visszaemlékszik gyermekkorára és a Sherlock, Arsène és Irene oldalán átélt kalandokra... A helyszín azonban villámgyorsan átvált Irene londoni otthonára, s mi pillanatok alatt Briony Lodge-ban találjuk magunkat a Serpentine Avenuen, ahol az események szélsebesen felpörögnek.
Anasztázia halála után Mila elveszettnek, dühösnek és szomorúnak érzi magát, és mindenáron meg szeretné tudni, miért halt meg a nővére... Anasztáziát Kindzsal ölte meg Danzigban, örökre elválasztva ezzel főhősnőnket az egyetlen vérrokonától... Noha Mila ereiben Romanov vér csörgedezik, a lány másodkézről született, s bár személye kétségkívül vonzó a politika világában, és néhányan támogatnák, ha benyújtaná igényét az orosz trónra, a lány nem dédelget uralkodói álmokat. Mila csupán arra vágyik, hogy megfejtse a nővére halála mögött álló okokat, melyek lángba boríthatják a világot...
Az Anasztázia hercegnő halálának hátterében álló sötét titokra maga Sherlock, Lupin és Irene is szeretne rájönni, és a nyomok egy Genfben lévő széfhez vezetnek, ahol hőseink egy lezárt borítékot találnak, melynek belsejébe három papírlapot rejtettek. A lapok bár látszólag üresek, Sherlock hamar rájön, hogy rejtett írást tartalmaznak, és titkaikat csak egy bizonyos kémiai reakció hatására fedik fel...
Míg nyomozóink megpróbálják összerakni a kirakós darabkáit, szembe kell nézniük A Vágyak Kútja nevű fogadóban rejtőző Kindzsallal és a sakktáblán megjelenő új ellenséggel is, aki talán veszélyesebb, mint a marsall valaha is volt...
"...azt mondtad, hogy nem is a szépségükért szereted a rózsákat, hanem azért, mert erősek és ellenállók, tüskéik vannak, és még a hó alatt is képesek virágozni."
"Mi csak gyalogosok vagyunk az óriások játszmájában, és a sakktábla az egész világ."
A cilinderes férfi rejtélye egy vérbeli ifjúsági kalandregény, melyben feltűnnek igazi, hamisítatlan gyermekkori hőseink! Noha a fiatalság számára Sherlock Holmes már csak Benedict Cumberbatch lehet, a modern világban játszódó szériának vajmi kevés köze van Sir Arthur Conan Doyle eredeti figurájához és regényeihez. /Zárójelben megjegyezném, hogy számomra az igazi Holmes-színész nem más, mint Matt Frewer és csakis ő... ;)/
Irene Adler regényei azonban hűen őrzik a karakterek jellemét, egyediségét és ama történelmi korokban játszódnak, ahová hőseink valóban születtek...
A cselekmény izgalmas és érdekfeszítő, kellően torokszorító és tökéletesen játszik a humorral. A kötet olvasmányos, a történet pillanatok alatt magába szippant, s miközben olvasol, azt veszed észre, hogy egyre többet és többet szeretnél ebből a világból, szeretnél mélyebben elmerülni Sherlock kalandjaiban és a legutolsó amit akarsz, visszatérni a komor valóságba...
"...az álmok olyan üzenetek, amelyek a lelkünk legmélyéről jönnek."
A Sherlock, Lupin és én második felvonásában tulajdonképpen egyetlen dolog felett nem tudok napirendre térni... Noha Sherlock, Arsène és Irene már a hatvanas-hetvenes éveiket tapossák, s ehhez méltón csontjaik ropognak, őszülnek és kinek-kinek megvan a saját időskori problémája, mégis hihetetlenül fiatalosak, edzettek és erősek... Nem kérdés, hogy hőseink karizmatikusak, nem mindennapiak és tökéletesen egyediek, de picit nehezen tudom elképzelni egy hatvanas-hetvenes éveit taposó emberről az éjszakai osonásokat, a lélekszakadva rohanást és a többi és a többi... Annak ellenére sem, hogy vérbeli kalandregényt olvasok. ^^ Ettől eltekintve hihetetlen jó lenne, ha az idősebb korosztály legjava valóban maga mögött hagyhatná a bottal való totyogást, és a kalandregények hőseihez "felemelkedvén" a sok gond és fájdalom helyett élvezné az élet szépségeit. :3
A Manó Könyvek megtartotta a gyönyörű, eredeti borítót, ami a hozzám hasonló kék szín fanatikusoknak kedvez és hűen fordította le az eredeti címet is, ám azt őszintén nem értem, az írók miért ezt a címet választották a regénynek, amikor az a bizonyos cilinder az utolsó húsz oldalon tűnik fel először és vajmi kevés köze van az alapcselekményhez...
Érdekesség
Az Irene M. Adler név három írót takar, név szerint Pierdomenico Baccalario-t, Alessandro Gatti-t és Lucia Vaccarino-t. E három író zseniális fantáziájának és lehengerlő tehetségének köszönhetjük ezeket a Sir Arthur Conan Doyle-hoz és Sherlock Holmes-hoz méltó, egyedülálló ifjúsági regényeket! :3
"- Néha a tudósoknak is aludniuk kell, éjfélkor pedig üt a betörők órája!"
Mindent összevetve úgy gondolom, hogy a Sherlock, Lupin és én sorozat méltó Doyle eredetijéhez és a három író mondhatni beírta magát az irodalomtörténetbe egyedi hangú és izgalmas kalandregényeivel, melyek pillanatok alatt magába szippantják az ifjúságot és az idősebb Holmes-rajongókat egyaránt!
A cilinderes férfi rejtélye egy titkokkal teli, érdekfeszítő ifjúsági kalandregény, mely a tapasztaltabb olvasókat ugyan nem tudja rászedni a torokszorító és sejtelmes jelenetek alatt, ám az ifjú olvasókat megtaníthatja arra, milyen is egy vérbeli kalandregény... Ide nekem a következő Sherlock-kötetet, de iziben! ^^
Ifjaknak, kezdő zsenipalántáknak és apró nyomozóknak, no meg vérbeli Sherlock Holmes-rajongóknak a kötet - és maga a sorozat - kifejezetten ajánlott! ❤
A könyvet köszönöm a Manó Kiadónak!
Értékelés: 5/5 kémiai vegyület
Idézetek
"Furcsán működik az emlékezet. Egyes emlékek örökre elsüllyednek, és hiába próbáljuk minden erőnkkel felidézni őket, soha többé nem bukkannak felszínre. Mások viszont nagyon is elevenek, és elég, ha egyetlen pillanatig nem figyelünk oda, kihasználják az alkalmat és ránk törnek, minket pedig eltölt a nosztalgia és a szomorúság.
Sherlock Holmes egyszer azt mondta nekem, hogy az emlékezet nem mást, mint hatalmas, poros levéltár: polcok és katalógusszekrények labirintusa, több ezer zárt fiókkal. Azonban - folytatta Holmes - szorgalmas, módszeres munkával megtalálhatjuk azokat a fiókokat, amelyek mindenféle apró részletet és látszólag jelentéktelen információt őriznek.
- Kizárólag akarat kérdése: az emlékek ott vannak a fejünkben, és ha úgy kívánjuk, bármikor megtalálhatjuk őket - magyarázta."
"Mert hamarosan történni fog valami, ami örökre megváltoztatja az egész világot, és addig elképzelhetetlen borzalmak előtt tárja ki az ajtót."
"Úgy nőttem fel, hogy Irene Adlert rettenthetetlen kémnek, Sherlock Holmest zseniális detektívnek, Arsène Lupint pedig páratlanul ügyes úri betörőnek tartottam, és most mintha minden gyerekkori álmom szertefoszlott volna. Legyőzhetetlennek hittem őket, azt gondoltam, nincs olyan vállalkozás, amely meghaladná az erejüket, de tévedtem, és ez az egyszerű tény mélységes sebet ütött a lelkemen."
"Arsène mosolygott, mint mindig, őszes sörényét megvilágította az ablakon beszűrődő fény, glóriát rajzolva a feje köré. Ez a kép annyira megragadott, hogy egy pillanatra megfeledkeztem a szomorúságomról, és kis híján elvigyorodtam: ez az angyali külsejű, idős úriember valójában minden idők legnagyobb tolvaja."
"- Mit titkolsz előlünk, öregem? - kérdezte Arsène. - Szótlanul ülted végig a vacsorát, de úgy nézel ki, mint a macska, amelyik épp most falta be a kanárit."
"-Hmm... hosszú pályafutásom során, azt hiszem, bebizonyítottam, hogy Sherlock Holmes elméje számára nem létezik túlságosan bonyolult feladat.
Arsène rám kacsintott, és odasúgta:
- Amikor harmadik személyben kezd beszélni magáról, az azt jelenti, hogy közeledik az est fénypontja!"
"A sors nem létezik."
"...az élet ajándék, amelyet mindennap ki kell élvezni."
"- Remek, én leszek a család ügyvédje, így aztán ti ketten játszhatjátok el a...
Sherlock közömbösséget színlelet, de az orra hirtelen vörös színt öltött.
- Testvérek - zárta le a kérdést Irene, úgyhogy Arsène nem sokáig örülhetett.
- Hihető - jelentette ki Arsène, és Sherlock felé fordult. - Sherlock pont úgy fest, mint egy öreg, embergyűlölő agglegény, aki a húgával meg az unokahúgával él."
"- Igazad van. Én sokkal szebben öregszem."
"Hihetetlen volt, ahogy megváltozott a tartásuk, a kiejtésük, és teljesen más emberré váltak. Annyira egy hullámhosszon voltak, hogy egy pillanatra elfogott a féltékenység. Hiába szakadtak el egymástól hosszú évekre, ez a kapcsolat vibrált köztük, mint az áram, láthatatlanul, de roppant erővel."
"Tényleg ritkán fordult elő velem, hogy képes voltam ellenállni az édességnek. Még a legnehezebb pillanatokban sem tudott annyira összeszorulni a gyomrom, hogy ne férjen bele egy bonbon vagy egy vékony tortaszelet."
"- ...kikészít ez a várakozás - dünnyögtem a szalvétát gyűrögetve.
- Minden nyomozás során vannak ilyen pillanatok - mondta Irene.
- A krimikben bezzeg soha nem fordul elő - vitatkoztam.
- A könyvekben általában csak a legszórakoztatóbb részek szerepelnek, az írók elegánsan elsiklanak a várakozások, a késések, a holtidők fölött.
- Jó lenne, ha az életben is megtehetnénk, hogy lapozunk egyet, és átugorjuk az unalmas részeket..."
"Anasztázia volt az utolsó Romanov."
"Pedig valahol komoly veszély rejlett.
Arsène meglátott valamit vagy valakit. és megijedt tőle."
"A kis világ, amelyet Ászja elvesztése után nagy nehezen felépítettem magamnak, kezdett darabokra hullani."
"- A tolvajok közt nincs becsületszó!"
"- Jól megy nekem az emberölés, de elárulok egy titkot: ha nincs belőle semmi hasznom, könnyedén lemondok róla."
"- A kis törvénytelen Romanov-örökös! Hogy vagy, gyévuska? - sziszegte vérfagyasztó hangon."
"- Sherlock... neked mindig van egy pár bilincs a zsebedben? - kérdezte zavartan Arsène."
"Mi csak gyalogosok vagyunk az óriások játszmájában, és a sakktábla az egész világ."
"Biztonságérzetem úgy porladt szét, mint egy homokvár."
"- Kindzsal rónin volt, ahogy Japánban mondanák. Úr nélküli harcos. Zsoldoskatona."
"- Teljesen elgémberedtem! - kiáltott fel Arsène, és nagyot nyújtózkodott, majd pár nyakkörzést végzett, hogy megmozgassa a tagjait a hosszú autóvezetés után.
- Mert öreg vagy, barátom, törődj bele! - tréfálkozott Sherlock, és sietve kikapkodta a bőröndöket a csomagtartóból, hogy bebizonyítsa, bezzeg őt a legkevésbé sem fárasztotta ki az utazás. De az ízületei elárulták, mert úgy recsegtek, mint a száraz fa.
Irene-nal kitört belőlünk a kuncogás, mire Sherlock lesújt pillantást vetett ránk."
"- Igen, legalább egy ideig egymás közt lehettek, és mindenfélét csinálhattok, olyasmit... nem is tudom, olyasmit, amit a nők szeretnek - mondta Sherlock egy bizonytalan legyintéssel, Arsène pedig égnek emelete a tekintetét, és a fejét csóválta.
- Hát persze! Hölgyek vagyunk, és hölgyekhez illő dolgokat csinálunk - mondta pár órával ezután Irene, egy belvárosi vendéglátóhely asztalánál ülve.
- Hogyne - bólogattam... - Finom és nőies dolgokat, ahogy az ilyen törékeny virágszálakhoz illik.
Irene rám kacsintott, és csak annyit tett hozzá:
- Akkor jó étvágyat.
Két hatalmas tényér volt előttünk, bőségesen megrakva frankfurti kolbásszal, csípős mustárral és finom savanyú káposztával. A söröző többi vendége csodálattal vegyes döbbenettel néztek ránk."
"- Talpraesett fiúnak tűnik - ... - Még az is lehet, hogy képes lesz életben tartani Sherlock imádott méheit - feltételeztem.
- Az ő érdekében nagyon remélem, mert különben saját magát is nehezen fogja életben tartani, amikor visszaérünk - tréfált Irene."
"- Ne izgulj, nem árulom el a titkod. Romanov vagy, ugye?
Elállt a szavam.
- Ugyanúgy nézel ki, mint Anasztázia..."
"- Nos, hölgyeim és uraim, ez az ember komplett őrült! - állapította meg Arsène.
- Egy őrült, akinek valami rettentően veszélyes dolog van a birtokában - tette hozzá Sherlock. meg kell szereznünk a képletet, mielőtt még odaadná egy másik futóbolondnak, aki meg akarja hódítani a világot!"
"- Akkor csak egy dolgot lehet tenni! - kiáltottam fel. - El kell lopni tőle!
- Ezt már szeretem! Hasonlítasz Arsène bácsikádra! - kacsintott rám Lupin."
"...ebben a pillanatban még valamit megértettem. Tévedtem, amikor olyan egyértelműen megkülönböztettem a rablókat és a pandúrokat. Vannak rablók, akik képesek harcolni az igazságért, és pandúrok, akiknek néha lopniuk kell, hogy megakadályozzanak valami még rosszabbat. Talán felnőttkorban sem ennyire nyilvánvalóak a határok, ha az ember nem felejti el a múltját és azt, hogy mi a fontos számára. Márpedig Sherlock, Arsène és Irene múltja az a trió volt, amely ötven éve alakult meg Saint-Malóban. Én pedig bíztam ebben a trióban, és tudtam, hogy együtt képesek leszünk megakadályozni azt, ami - ha Rehmer igazat mondott - elképzelhetetlen horderejű katasztrófának ígérkezik."
"...az álmok olyan üzenetek, amelyek a lelkünk legmélyéről jönnek."
"- És mit akart közölni velem a lelkem legmélye?
- Hogy képes vagy rá..."
"- Sherlock, Arsène meg én nagyon kalandos életet éltünk... Sherlock egyenesen irodalmi alakká vált, hála a barátjának, John Watsonnak! De öregkorunkra egy kicsit...
Irene az állát simogatva kereste a helyes kifejezést.
- Megroppantunk - mondta végül."
"- Nézd meg Sherlockot, ő a legokosabb ember, akit ismerek, de az érzelmek terén kész katasztrófa! És Arsène... olyan meggondolatlan, fittyet hány a veszélyre, mintha már egyáltalán nem érdekelnék a következmények. Én meg... rossz döntéseket hoztam, sok olyan embertől szakadtam el, akik fontosak voltak nekem. Nem csak a gyerekkori barátaimtól."
"- Tudod, mi az a kincugi? - kérdezte aztán. Értetlenül bámultam rá.
- nem. Valami japán dolog lehet, gondolom.
Irene bólintott, majd elmagyarázta:
- Azt jelenti, hogy "arannyal javítani", és az a lényege, hogy a törött kerámiaedények darabjait folyékony arannyá ragasztják össze. Te vagy a mi aranyunk, Mila."
"Nehezen tudtam képzeletben összeegyeztetni a kémek életét a szerelmi kapcsolat romantikájával."
"...azt mondtad, hogy nem is a szépségükért szereted a rózsákat, hanem azért, mert erősek és ellenállók, tüskéik vannak, és még a hó alatt is képesek virágozni."
"- Néha a tudósoknak is aludniuk kell, éjfélkor pedig üt a betörők órája!"
"Még ebben a feszült, vészterhes pillanatban is elöntött a büszkeség. A világhírű Sherlock Holmes megdicsért! Az ilyesmit nemigen felejti el az ember."
"A fehér futót leszedték a sakktábláról, de a játszma még csak most kezdődik!"
"Mosolyra késztetett ez a képtelen helyzet. Két ember, akiket ilyen rendkívüli szellemi képességekkel áldott meg a sors, és az ő korukban úgy pörölnek egymással, mint két gyerek!"
"Mit tudnak maguk erről? Maguknak az emberek csak dróton rángatott bábok a nemzetközi politika bábszínházában!"
"Sherlock a pandúrt játszotta, Arsène a rablót, Irene pedig egy bonyolult bújócskába kezdett."
"Túl veszélyes manapság, ha olyan valaki tartózkodik az ember hazájában, akinek az ereiben a Romanovok vére folyik."
"- Annak, hogy a hazámban vagy, több előnye van, mint hátránya. Először is értelmet adhatsz a három magányos harcos életének, márpedig ez bizonyos fokig nekem is érdekemben áll..."
"- Ezekkel? Ezekkel semmilyen háborút nem lehet megnyerni. Ezek legfeljebb arra jók, hogy az az idióta Homo sapiens kipusztítsa magát!"
"Stefan Rehmer gonosz, ám zseniális elméje nem hozhat pusztulást az amúgy is sokat szenvedett Európára."
"Ami Danzigban elkezdődött, az Darmstadtban véget ért."
"A sors nem létezik."
"...az élet ajándék, amelyet mindennap ki kell élvezni."
"- Remek, én leszek a család ügyvédje, így aztán ti ketten játszhatjátok el a...
Sherlock közömbösséget színlelet, de az orra hirtelen vörös színt öltött.
- Testvérek - zárta le a kérdést Irene, úgyhogy Arsène nem sokáig örülhetett.
- Hihető - jelentette ki Arsène, és Sherlock felé fordult. - Sherlock pont úgy fest, mint egy öreg, embergyűlölő agglegény, aki a húgával meg az unokahúgával él."
"- Igazad van. Én sokkal szebben öregszem."
"Hihetetlen volt, ahogy megváltozott a tartásuk, a kiejtésük, és teljesen más emberré váltak. Annyira egy hullámhosszon voltak, hogy egy pillanatra elfogott a féltékenység. Hiába szakadtak el egymástól hosszú évekre, ez a kapcsolat vibrált köztük, mint az áram, láthatatlanul, de roppant erővel."
"Tényleg ritkán fordult elő velem, hogy képes voltam ellenállni az édességnek. Még a legnehezebb pillanatokban sem tudott annyira összeszorulni a gyomrom, hogy ne férjen bele egy bonbon vagy egy vékony tortaszelet."
"- ...kikészít ez a várakozás - dünnyögtem a szalvétát gyűrögetve.
- Minden nyomozás során vannak ilyen pillanatok - mondta Irene.
- A krimikben bezzeg soha nem fordul elő - vitatkoztam.
- A könyvekben általában csak a legszórakoztatóbb részek szerepelnek, az írók elegánsan elsiklanak a várakozások, a késések, a holtidők fölött.
- Jó lenne, ha az életben is megtehetnénk, hogy lapozunk egyet, és átugorjuk az unalmas részeket..."
"Anasztázia volt az utolsó Romanov."
"Pedig valahol komoly veszély rejlett.
Arsène meglátott valamit vagy valakit. és megijedt tőle."
"A kis világ, amelyet Ászja elvesztése után nagy nehezen felépítettem magamnak, kezdett darabokra hullani."
"- A tolvajok közt nincs becsületszó!"
"- Jól megy nekem az emberölés, de elárulok egy titkot: ha nincs belőle semmi hasznom, könnyedén lemondok róla."
"- A kis törvénytelen Romanov-örökös! Hogy vagy, gyévuska? - sziszegte vérfagyasztó hangon."
"- Sherlock... neked mindig van egy pár bilincs a zsebedben? - kérdezte zavartan Arsène."
"Mi csak gyalogosok vagyunk az óriások játszmájában, és a sakktábla az egész világ."
"Biztonságérzetem úgy porladt szét, mint egy homokvár."
"- Kindzsal rónin volt, ahogy Japánban mondanák. Úr nélküli harcos. Zsoldoskatona."
"- Teljesen elgémberedtem! - kiáltott fel Arsène, és nagyot nyújtózkodott, majd pár nyakkörzést végzett, hogy megmozgassa a tagjait a hosszú autóvezetés után.
- Mert öreg vagy, barátom, törődj bele! - tréfálkozott Sherlock, és sietve kikapkodta a bőröndöket a csomagtartóból, hogy bebizonyítsa, bezzeg őt a legkevésbé sem fárasztotta ki az utazás. De az ízületei elárulták, mert úgy recsegtek, mint a száraz fa.
Irene-nal kitört belőlünk a kuncogás, mire Sherlock lesújt pillantást vetett ránk."
"- Igen, legalább egy ideig egymás közt lehettek, és mindenfélét csinálhattok, olyasmit... nem is tudom, olyasmit, amit a nők szeretnek - mondta Sherlock egy bizonytalan legyintéssel, Arsène pedig égnek emelete a tekintetét, és a fejét csóválta.
- Hát persze! Hölgyek vagyunk, és hölgyekhez illő dolgokat csinálunk - mondta pár órával ezután Irene, egy belvárosi vendéglátóhely asztalánál ülve.
- Hogyne - bólogattam... - Finom és nőies dolgokat, ahogy az ilyen törékeny virágszálakhoz illik.
Irene rám kacsintott, és csak annyit tett hozzá:
- Akkor jó étvágyat.
Két hatalmas tényér volt előttünk, bőségesen megrakva frankfurti kolbásszal, csípős mustárral és finom savanyú káposztával. A söröző többi vendége csodálattal vegyes döbbenettel néztek ránk."
"- Talpraesett fiúnak tűnik - ... - Még az is lehet, hogy képes lesz életben tartani Sherlock imádott méheit - feltételeztem.
- Az ő érdekében nagyon remélem, mert különben saját magát is nehezen fogja életben tartani, amikor visszaérünk - tréfált Irene."
"- Ne izgulj, nem árulom el a titkod. Romanov vagy, ugye?
Elállt a szavam.
- Ugyanúgy nézel ki, mint Anasztázia..."
"- Nos, hölgyeim és uraim, ez az ember komplett őrült! - állapította meg Arsène.
- Egy őrült, akinek valami rettentően veszélyes dolog van a birtokában - tette hozzá Sherlock. meg kell szereznünk a képletet, mielőtt még odaadná egy másik futóbolondnak, aki meg akarja hódítani a világot!"
"- Akkor csak egy dolgot lehet tenni! - kiáltottam fel. - El kell lopni tőle!
- Ezt már szeretem! Hasonlítasz Arsène bácsikádra! - kacsintott rám Lupin."
"...ebben a pillanatban még valamit megértettem. Tévedtem, amikor olyan egyértelműen megkülönböztettem a rablókat és a pandúrokat. Vannak rablók, akik képesek harcolni az igazságért, és pandúrok, akiknek néha lopniuk kell, hogy megakadályozzanak valami még rosszabbat. Talán felnőttkorban sem ennyire nyilvánvalóak a határok, ha az ember nem felejti el a múltját és azt, hogy mi a fontos számára. Márpedig Sherlock, Arsène és Irene múltja az a trió volt, amely ötven éve alakult meg Saint-Malóban. Én pedig bíztam ebben a trióban, és tudtam, hogy együtt képesek leszünk megakadályozni azt, ami - ha Rehmer igazat mondott - elképzelhetetlen horderejű katasztrófának ígérkezik."
"...az álmok olyan üzenetek, amelyek a lelkünk legmélyéről jönnek."
"- És mit akart közölni velem a lelkem legmélye?
- Hogy képes vagy rá..."
"- Sherlock, Arsène meg én nagyon kalandos életet éltünk... Sherlock egyenesen irodalmi alakká vált, hála a barátjának, John Watsonnak! De öregkorunkra egy kicsit...
Irene az állát simogatva kereste a helyes kifejezést.
- Megroppantunk - mondta végül."
"- Nézd meg Sherlockot, ő a legokosabb ember, akit ismerek, de az érzelmek terén kész katasztrófa! És Arsène... olyan meggondolatlan, fittyet hány a veszélyre, mintha már egyáltalán nem érdekelnék a következmények. Én meg... rossz döntéseket hoztam, sok olyan embertől szakadtam el, akik fontosak voltak nekem. Nem csak a gyerekkori barátaimtól."
"- Tudod, mi az a kincugi? - kérdezte aztán. Értetlenül bámultam rá.
- nem. Valami japán dolog lehet, gondolom.
Irene bólintott, majd elmagyarázta:
- Azt jelenti, hogy "arannyal javítani", és az a lényege, hogy a törött kerámiaedények darabjait folyékony arannyá ragasztják össze. Te vagy a mi aranyunk, Mila."
"Nehezen tudtam képzeletben összeegyeztetni a kémek életét a szerelmi kapcsolat romantikájával."
"...azt mondtad, hogy nem is a szépségükért szereted a rózsákat, hanem azért, mert erősek és ellenállók, tüskéik vannak, és még a hó alatt is képesek virágozni."
"- Néha a tudósoknak is aludniuk kell, éjfélkor pedig üt a betörők órája!"
"Még ebben a feszült, vészterhes pillanatban is elöntött a büszkeség. A világhírű Sherlock Holmes megdicsért! Az ilyesmit nemigen felejti el az ember."
"A fehér futót leszedték a sakktábláról, de a játszma még csak most kezdődik!"
"Mosolyra késztetett ez a képtelen helyzet. Két ember, akiket ilyen rendkívüli szellemi képességekkel áldott meg a sors, és az ő korukban úgy pörölnek egymással, mint két gyerek!"
"Mit tudnak maguk erről? Maguknak az emberek csak dróton rángatott bábok a nemzetközi politika bábszínházában!"
"Sherlock a pandúrt játszotta, Arsène a rablót, Irene pedig egy bonyolult bújócskába kezdett."
"Túl veszélyes manapság, ha olyan valaki tartózkodik az ember hazájában, akinek az ereiben a Romanovok vére folyik."
"- Annak, hogy a hazámban vagy, több előnye van, mint hátránya. Először is értelmet adhatsz a három magányos harcos életének, márpedig ez bizonyos fokig nekem is érdekemben áll..."
"- Ezekkel? Ezekkel semmilyen háborút nem lehet megnyerni. Ezek legfeljebb arra jók, hogy az az idióta Homo sapiens kipusztítsa magát!"
"Stefan Rehmer gonosz, ám zseniális elméje nem hozhat pusztulást az amúgy is sokat szenvedett Európára."
"Ami Danzigban elkezdődött, az Darmstadtban véget ért."
0 comments