Történetünk helyszíne Diósvámhatár, 2002. december 13. péntek... A faluban zajlik az élet: Németh János újabb öngyilkossági kísérletre készül, Terike a polgármesteri hivatalban szívja az újabb és újabb cigarettákat, míg a falu babonás polgármestere, Ortoczki Gerzson az otthonában bujkál a balszerencsés nap elől... Noha a polgármestert mindenki ütődöttnek tartja a félelmei miatt, a férfi nem hiába retteg a tizenharmadikáktól, amikor mindig történik valami borzalmas... Ezen a pénteki napon sajnos a legnagyobb szerencsétlenség éri a férfit, amikor a házába belehajt egy teherautó és Gerzson a feleségével együtt meghal... És pontosan azon a napon jön világra négy újszülött: Lea, Andris, Gabriella és Dani, a szerencsétlen csillagzat alatt született balszerencsés babák, akikkel 1313-ra nő Diósvámhatár népességszáma... 

17 év elteltével Lea, Andris, Gabriella és Dani élete merő katasztrófa... Lea retteg az emberektől és a szerepléstől és a saját árnyékától is fél; Andris folyamatosan kihagyja a futóedzéseit, mert lassan kezdi elfogadni - amit ugyan már régóta tud, ám igyekszik menekülni a "probléma" elől -, hogy meleg; Gabi a saját hazugságainak hálójában vergődik és szülei szeretetére vágyik, míg Dani a mostohaapjával és az egész világgal hadilábon áll... A négy fiatal Budapesten jár iskolába, ám balszerencséjük és hírnevük mindenhová követi őket... Társaik Szótlan Szentfazéknak, Szaporának, Gótikának és Dadaninak csúfolják őket, s noha sorsuk összefonódott ama végzetes pénteki napon, nem alakult ki közöttük barátság... Mikor a srácok feje felett összecsapnak a hullámok és az életük váratlan, kiszámíthatatlan fordulóponthoz érkezik, felbukkan az életükben a rejtélyes Kókusz, a zöld farmerdzsekis, örökké kócos és életvidám srác, aki kísérteties módon belelát a lelkük legmélyébe és megváltoztatja őket... Ám azután, hogy a balszerencsés babák kezdik úgy érezni, hogy talán mégsem születtek balszerencsésnek, Kókusz eltűnik... Váratlanul, a semmiben, hatalmas űrt, zavarodottságot és szomorúságot hagyva maga után...

A történet a négy balszerencsés babát és Kókuszt állítja középpontba, s mivel öt főszereplő sorsáért izgulhatunk, mindenki megtalálhatja a regényben a maga kedvencét és azt a karaktert, akivel a legjobban azonosulni tud...
A kötet egy gyönyörűen felépített bevezetővel veszi kezdetét, melyben rengeteg fontos információ van elrejtve... A regény alapötlete és maga a cselekmény is elképesztően zseniális, mely már a bevezetőben teljesen magába szippantott. A regény hihetetlenül olvasatja magát, minden leírt mondat jelentőséggel bír, ezért nem árt, ha az olvasó figyelmesen olvas a sorok között, ugyanis soha nem lehet tudni, melyik elejtett szótöredéknek lesz óriási szerepe a történet előrehaladtával...
A regény öt nagy fejezetre oszlik, melyekben a születési sorrendjük szerint ismerkedhetünk meg a balszerencsés babákkal, láthatjuk találkozásukat Kókusszal, valamint azt, milyen hatással lesz életükre és viselkedésükre ez a különös srác... A legutolsó fejezet magáról Kókuszról szól, kinek kiléte számomra egyáltalán nem okozott meglepetést, hiszen az elrejtett jelekből már az első oldalak után gyanítottam, ki is ő valójában... Természetesen végigizgultam a regényt, helyes-e a felvetésem és jól nyomoztam-e, s mivel igazam lett, kiosztottam magamnak egy mini Sherlock Holmes-kitűzőt, ami azért muris, mert ha picit is figyel az olvasó, szépen össze lehet rakni a szálakat. Szerintem… ^^

Az öt srác közül két kedvenc szereplőm lett, akik pillanatok alatt belopták magukat a szívembe... ❤ Az egyikük természetesen maga a különc, titokzatos Kókusz, a regény szíve és lelke, aki azonban az utolsó fejezetben sokat esett a szememben és egy picit lejjebb csúszott a piedesztálról...

Kókusz a regényben a jókedvet, az életvidámságot, a pozitivitást testesíti meg, karaktere az élet jó, boldog, felhőtlen oldalát hivatott szimbolizálni. A srác magabiztos, okos, humoros és tehetséges, nem érdekli, mit gondolnak és mondanak róla mások, amiért őszintén irigylem őt... Vele ellentétben a balszerencsés babák a negativizmus, a szomorúság, az élet sötét oldalának jelképei, akikkel rendkívül könnyen azonosulni tudok, hiszen én magam is szerencsétlen csillagzat alatt születtem... 
Mivel Kókuszt nem kísértik a múlt árnyai és nincsenek különféle jelzők ráaggatva, egészen más szemszögből látja a négy srác életét, és őszintén nem érti, hogy azok miért nem keresték soha egyszer sem egymás társaságát, hiszen, ha a világ ki is rekeszteti őket, ott lennének egymásnak... Kókusz jelentős mértékben beleavatkozik főhőseink életébe, s noha nekik köszönhetik, hogy másképp kezdik el szemlélni az életüket és a sorsukat, és rendkívül sok, hihetetlenül pozitív üzenetet kapnak, a vége valami teljesen más, mint amire az olvasó számít... 


Másik kedvenc szereplőm a "megátkozott" babák legfiatalabb tagja, Dani lett, kinek személyében egy végtelenül magányos, szomorú, az egész világgal, de legfőkébb a mostohaapjával hadilábon álló srácot ismertem meg, akit társai bántanak és egyetlen "barátja" a falu - véleményem szerint - legnagyobb kreténje... Dani homoszexuális, mely még inkább megnehezíti az életét, hiszen sok ember mind a mai napig gyűlöli a másságot. :( A fiú azonban nincs egyedül, hiszen húga bearanyozza mindennapjait, akit rajongásig szeret.
Dani a sebezhetősége, valamint a végtelen magányosságot tükröző gondolatai miatt vált kedvencemmé, akit legszívesebben minden jelenetében szorosan megölelgettem volna. Dani csendes magánya és esetlensége magamra emlékeztetett, ezért rendkívül könnyen tudtam azonosulni vele. 

Noha a negatívumról csupán az értékelésem legvégén szerettem volna írni, ahhoz, hogy tovább mehessek a szereplők vonalán, itt kell leírnom, hogy egy picit becsapva érzem magam, ugyanis a regény folytatásos… :( A Semmi pánik! csupán a történet első felvonása - egy gyönyörű bevezető -, ami - mondhatni  - óriási cliffhangerrel zárul... Noha örülök annak, hogy nem kell elengednem a balszerencsés babák világát, és egy napon újra Diósvámhatáron ébredhetek, mivel sehol sincs feltüntetve, hogy első kötet, igenis becsapva érzem magam. A kötet egy nagyon szép, kerek bevezető, melyben sok-sok mozaikdarabka a helyére kerül, ám rengeteg kérdés marad nyitott s mivel a folytatásra biztosan minimum egy évet kell várni, ha tudom, hogy nem egyedülálló kötettel van dolgom, és nem kapok lezárt befejezést, másfajta lelkiállapotban állok neki az olvasásnak. :(

A fentiek tekintetében tehát szereplőink sorsa kérdéses, s bár miután az életről vallott eddigi nézőpontjuk a Kókusszal folytatott beszélgetéseik után meginog, sajnos ebben a kötetben már nem láthatjuk, hogyan is változik meg a személyiségük. Dani egy óriási balszerencse és egy rendkívül hülye kaland után úgy tűnik, kezd más szemmel tekinteni a mostohaapjára, és már nem csak az ellenséget látja benne, de sajnos a szál megszakad.

A balszerencsés babák közül a történelem iránt rajongó, csendes Lea az, akit elsőként megismerünk, azonban ez azt jelenti, hogy tőle is búcsúzunk el a leghamarabb. Lea talán a legmagányosabb, a világban leginkább egyedül álló szerencsétlen a négyes csapat tagjai közül, akit nem csupán társai szekálnak szótlansága miatt, hanem az anyukája is. A lány azonban rendkívül okos, a történelmet kívülről fújja, mindenről van véleménye - ám ezt magában tartja. Amikor Kókusz kirepeszti a lányt körbeölelő kis védőburkot, láthatjuk, hogyan oldódik fel Lea gátlásossága annak a személynek a társaságában, aki lénye legmélyére lát... Felszabadító érzés látni, ahogy Lea elnyomott lelke életre tör...

Másodszülöttünk, Andris sportgimnáziumba jár, s bár régen élt-halt a futásért, mára már csak egy önmagát marcangoló fiú áll előttünk, aki évek óta próbálja maga előtt is titkolni, hogy meleg. Andris nincs könnyű helyzetben, ugyanis a nővére és a szülei, de leginkább a nővére és a nagymamája között "háború" dúl, akik között úgy próbál meg lavírozni, hogy tudja, hamarost neki is robbantania kell a bombát... A négy szereplő közül talán Andris van a legszerencsétlenebb helyzetben, de legalábbis ő az, aki leginkább maga alatt van lélekben, és a legtovább ellen áll Kókusznak és pozitív életszemléletének...

A harmadik szerencsétlen péntek tizenharmadika szülötte Gabi, a nagynénjénél élő, fekete cuccokban járó lány, aki Budapest-Diósvámhatár-Bécs között ingázik a szülei életvitele miatt. A lányt felmenői orvosnak szánják, ám Gabit nem érdekli az orvostudomány, így sem biológiára, sem kémiára nem jár. Noha fogalma sincs róla, mit kezdjen az életével, tudja, hogy nem szeretne orvos lenni. Rajongásig szereti nagynénjét és imád vele élni, bár úgy gondolja, a szülei nem szeretik őt és nem veszik számításba a véleményét, mélyen legbelül arra vágyik, hogy őszintén elbeszélgethessen velük. Gabi rengeteg hazugságot hintett el Budapesten, hogy magára hagyja a diósvámhatári gondjait és az átkot, ám titokban szeret a faluban időzni a 76 éves "legjobb barátja" társaságában... Gabi és Kókusz kapcsolata és beszélgetéseik a többiektől eltérően általában nem személyesen, hanem az Instagramon zajlik, ami új színt hoz az elbeszélés módjába és a történetbe. 


A Semmi pánik! egy lebilincselő ifjúsági regény, mely pillanatok alatt magába szippantja az olvasót. Anikó ismét zseniálisan építette egymásra a történet mozaikdarabkáit, melyek - ha figyelmesen olvasunk - szépen felépülnek a fejünkben, mielőtt a végkifejlet bekövetkezne.
Az alapötlet zseniális, a regény mondhatni nekem, és a világban mindenhol rejtőzködve élő balszerencsés babának íródott, hiszen számtalan olyan ember él a földön, aki igazán balszerencsésnek érzi magát. Én sem vagyok ez alól kivétel. Mondhatom, hogy nem csupán balszerencsés baba, de totális Gerzson is vagyok, ugyanis soha nem múlt el úgy 13-a az életemben, hogy ne történt volna velem valami rossz... Ha fekete macskát látok, egész nap rettegek mi fog történni velem, minden 13-át rettegésben élek meg, irtózom a tizenhármas számtól és ha tehetem, a péntek tizenharmadikákon én sem mozdulok ki a lakásból... 
A regény azonban megpróbál rávilágítani arra, hogy mi magunk vagyok azok, akik bebeszéljük magunknak ezeket a negatív érzéseket, melyek kivetülnek az életünkre, a tetteinkre és a mindennapjainkra, és valóban balszerencséssé tesznek minket. A félelmeink, az aggodalmaink hihetetlen módon hatnak ránk, befolyásolják a tudatalattinkat, melyekből mindig valami rossz fog kisülni... 
Noha pontosan ilyenek vagyunk: néha félénkek, gyávák, aggódók, ritkábban bátrak, büszkék, de folyamatosan fejlődünk, és meg kell próbálnunk az élet pozitív dolgaira koncentrálni: a szeretetre, a humorra, a pozitív élményekre, a jó emlékekre, hiszen ha lélekben boldogok vagyunk, a testünk is boldog lesz és elkerülnek minket a sötét felhők... Ez, leírva ugyan végtelenül egyszerűnek hangzik, ám amikor folyamatosan pozitív gondolatok töltenek el, és az élet mégis beléd rúg, akkor bizony nem is olyan egyszerű talpon maradni... Ezért is olyan zseniális ez a regény... Megmutatja, hogy nem vagyunk egyedül a világban ezekkel a problémákkal, de attól, hogy félünk, nem kell egyedül lennünk és nem szabad félnünk lépni. Nem szabad olyan erős burkot építeni magunk köré, mint amilyen burokban a regény balszerencsés babái élnek, hiszen amellett, hogy valóban védelmet nyújt, magányossá, szomorúvá is tesz és elszakít a kinn váró élettől... 

Mivel a cselekmény nagy része vonaton játszódik, a regényt leginkább az ingázók kezében tudom elképzelni, hiszen számunkra a kötetnek van egy plusz varázsa, amit a nem ingázók soha nem érthetnek meg igazán. Ha valaki nem ingázik, nem tudja, milyen "felemelő" érzés is a "kedves" utastársak beszélgetéseit, kreténségeit hallgatni, letüdőzni a hagyma, a cigaretta vagy a mosdatlanság fojtogató bűzét, esetleg a fél doboz parfümtől "illatozó" egyén gázfelhőjében fuldokolni... Ám senki se búslakodjon, míg mi nap mint nap átéljük ezeket a kellemetlenségeket, addig a nem ingázók bepillantást nyerhetnek ebbe az őrült világba a könyv lapjain keresztül! 

A Semmi pánik! rabul ejtett a történetével, zsenialitásával és visszafogottabb humorával, de Anikótól nem is vártam kevesebbet. :3 A történetet átitatja a melankólia, amin a fény minduntalan igyekszik áttörni Kókusz személyisége és tettei segítségével, ám a regény végén a sűrű, sötét felhőkön még nem jutnak át a napsugarak. Úgy vélem, hogy a fény és a sötétség egyensúlyba kerülése csupán a történet (a majdani folytatás) végén érkezik majd el - szivárványt rajzolva a szereplők feje fölé... ❤
Most pedig következik az izgatott, idegtépő és őrjítő várakozás a befejezésért...
Ugyan a kötet Botond és Zorka történetét a piedesztálról letaszítani nem tudta, a Csak barátok? olyannyira kedves helyet foglal el a szívemben, hogy a vérplazmácskáimnak eszük ágában sincs elengedniük őt onnan, és azt hiszem, ez örökre így is marad. ❤

Szeretnék pár szót ejteni a kötet kiviteléről is, melyet jó érzés kézbe venni. A borító gyönyörű, és minden rajta található tárgy visszaköszön a regény lapjain, így azt kell mondjam, a borítótervező hatalmas pacsit érdemel, amiért ennyire odafigyelt arra, hogy a borító passzoljon a regény tartalmához. A regény szerencsére elég hosszú, nem szakad vége egy pillanat alatt, ám rendkívül pici betűmérettel nyomtatták, amihez néha jól jött volna egy nagyító. ^^

Értékelés: 5/5 coconut

Idézetek

"Az egész egy tehénnel kezdődött."

"Várva várt és nagyon kedves mikulás,

látogasd meg ezt a sok nyanyát és tatát.

Hozzál nekik ragasztót meg protézist,

hogy legyen mivel megrágni a bejglit.

A viagráról se feledkezz el,

anélkül a Jancsi már nem kel.

És legyen a fa alatt egy olyan pirula,

ami a bélműködést is fokozza.

Fárasztó és lassú az öreglét,

de jobb, ha nem kell inni szilvalét.

Gyere hát, gyere hát, Mikulás,

a diósi nyuggerek várnak rád!"

"– Nem értem, hiszen otthon nincs veled gond. Akkor mégis miért nem beszélsz többet?

– Mert nincs semmi mondandóm. Minek koptassam feleslegesen a számat?"

"Az én napjaim azzal teltek, hogy imádkoztam, hogy ne kelljen felelnem semmiből, és lehetőleg ne akarjon velem senki sem beszélni. Egyetlen olyan hobbim volt, aminek más emberekhez is köze volt, mégpedig az emberek kerülése."

"Zene nélkül viszont úgy éreztem magam, mintha pucér lennék."

"– Hát, Lea, a balszerencsés babák legidősebbike – jegyezte meg Kókusz –, asszem, egy lápi múmia könnyebb lehet, mint te."

"És ugye az ember igyekszik az élet apró örömeire fókuszálni. Vagy kókuszálni?"

"– Nincs szifiliszem – húzta el az orrát Kókusz. – És dilis sem vagyok – tette hozzá.

Felvont szemöldökkel felé fordítottam a fejem.

– Oké, csak minimális mértékben vagyok dilis…"

"– Á, nem olyan szörnyen büdös, csak szokatlanul erős.

Kókusz nevetve megrázta a fejét.

– Ez az egyik legkedvesebb dolog, amit valaha is mondtak rólam. A nagyapám szerint olyan a szagom, mint egy prostinak.

Elképedve néztem rá, mire megint csak nevetett.

– Igen, én sem akarom tudni, hogy a nagyapám honnan tudja, milyen szagú egy prosti."

"– A művészsuliban biztos sok olyan kókuszszagú különc van, mint te."

"– Ajaj, remélem most nem az következik, hogy mindennek vége, mert akkor meg kell kérjelek, hogy vidd innét a negatív kisugárzásaidat. Allergiás vagyok rájuk. Meg a piros bogyós gyümölcsökre."

"– Úgy nézel ki, mint aki banán szeretne lenni – mondtam.

– Nem szeretnék banán lenni. A banánokat megnyúzzák és kegyetlen módon felfalják."

"– Ma reggel mi voltál?

– Dühös.

– Hulk menni kocogni."

"A titkolózás szar dolog. De ha egyszer nincs más választás?"

"– Az én kedvenc színem a birsalmasárga."

"– Na, és te végre a helyes irányba futottál?

– Mostanában nincs kedvem futni."

"– Kedves Andris, milyen érzés született balszerencsés babának lenni?

– Szar.

– Kifejtené?

– Nagyon szar."

"– Végállomás!

Fél szemét kinyitotta, de még mindig nem mozdult.

– Nem akarok leszállni – ásította.

– Akkor minek szálltál föl?

– Néha szeretek vonaton aludni.

– Szóval fel és le vonatozol Diósvámhatár és Budapest között?

– Jó érzés. Nem vagyok se itt, se ott. Megszűnök létezni."

"Na, reszkethetett a tetoválószalon minden egyes dolgozója, mert most egy igazi, falusi nagymamát szabadítottam rájuk, aki már érzi az esküvői torta ízét a szájában."

"– Te két lábon járó balszerencsésnek született katasztrófa vagy."

"– Ha most azt mondod, hogy a ruháim miatt azt gondoltad, nekem is problémám van, és éppen randira akartál hívni, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Ez a nagy, szeretettel teli szív a lányokért dobog."

"Vajon mennyire kínos az, ha egy tizenhét éves lánynak egy hetvenhat éves férfi a legjobb barátja?"

"– Hallottam Marci bától egy legendát – … – A legenda egy olyan fiúról szól, aki megveszi a vegyesbolt összes tehenes kézkrémét, aztán abban fürdik."

"– …Minek rontsam el a tökéletes hétfőmet egy olyan srác miatt, aki női kabátot visel? Ha lenne kutyám, ami fázna a hidegben, még arra se adnék ilyen kabátot.

– Ez egy uniszex farmerdzseki, aminek rózsaszín gombjai vannak. A rózsaszín a szeretet színe. És csökkenti az agresszivitást. Talán neked is hordanod kéne valami rózsaszínt a sok fekete helyett."

"– Én azt nem hiszem el, hogy ennyire szőrösszívűnek tetszik lenni. Tudom, hogy valahol mélyen, a kalauz zubbony alatt érző lélek lapul.

– Az az érző lélek meghalt, amikor a spájzban rajtakaptam az asszonyt egy futárral. Azóta rá se bírok nézni a krumplira."

"– Tudod, mit utálok nagyon? – kérdeztem bosszankodva…

– A jókedvet? – kérdezett vissza a srác."

"– Nahát – nyitottam ki véletlenszerűen –, belek. Ez nagyszerű.

– És itt vannak az én kedvenceim – mutatott egy ábrára az anyám: – bélbolyhok!"

"@cocowalnutcity: Ránézésre pont olyan vagy, mint aki szereti fura filmeket. Ne tilts le, de elég gyászosan nézel ki. Nem szoktál hobbiból halottakat feltámasztani?

@gabeetlejuice: Szedjem az ásót, lapátot, és hozzak kecskevért? Van valaki, akit feltámasztanál?"

"– A hölgy előttem azt üzeni, hogy a nénik előtte azt üzenik, hogy az idétlen farmerdzsekis azt üzeni neked, hogy köszöni a könyvet."

"Ahhoz képest, mennyire hajlékony és méltóságteljes volt egy jógamatracon, a konyhában még a merőkanál is veszélyt jelentett rá."

"@gabeetlejuice: Nincs ínyedre a vallás?

@cocowalnutcity: Semmi bajom vele. Békén hagyom Istent, és remélhetőleg ő is békén hagy engem."

"@cocowalnutcity: Én csak azt nem értem, hogy ti, balszerencsés babák miért nem állatok még össze, és alakítottatok egy titkos klubot.

@gabeetlejuice: Mert nem vagyunk öt évesek?"

"@cocowalnutcity: De igen. Az biztos, hogy ti, balszerencsés babák nem vagytok normálisak, amiért így eldobtok egy instant barátságot."

"@gabeetlejuice: Milyen volt a fogorvos?

@cocowalnutcity: Nagyszerű! Imádom, ha a számban kotorásznak mindenféle kínzóeszközre hajazó vackokkal, miközben egy villany kiégeti a szemem, és egy miniporszívó csüng az ajkamról. De tudod, mit szeretek a legjobban? Azt, ha fúrják is a fogam. Az a hang, az a szag… Hmmm!

@gabeetlejuice: Úgy érzem, fájó pontra tapintottam.

@cocowalnutcity: Szó szerint."

"@cocowalnutcity: A nyugdíjasklubban egyszer volt korongozás. Elhívtak egy fazekas hölgyet, akinek állítólag Tihanyban van a stúdiója, de szállásért és kajáért vállal órákat is. Egész jó buli volt, amíg az öregek ki nem találták, hogy ráültetik a forgó korongra a klub kabalamacskáját, Visonkát. Azt gondolták, hogy majd a forgás kirepíti belőle a bolhákat."

"@cocowalnutcity: Pedig ti, balszerencsés babák megéritek a pénzeteket."

"@cocowalnutcity: Nem, ez igaz! Bár a dédapám mesélte, aki azt hitte a mikróról, hogy szovjet tengeralattjárók kimaradt alkatrészeiből gyártják őket, és mindegyiket ellátják egy olyan lehallgató készülékkel, ami arra is képes, hogy hangtompítva lelőjön, ha azt mondod, hogy szemét ruszkik."

"@cocowalnutcity: Magadat szereted, és találsz mást, aki elfogad olyannak, amilyen vagy."

"@gabeetlejuice: Hová tűntél, Kókusz?"

"– Dani, haragszom anyura meg apura, mert Rebeka nyusziról neveztek el. Én Peppa akarok lenni!"

"– Látod, ő is szereti a kókuszos sütit – fonta keresztbe a karját Rebeka. Ezzel el is dőlt, hogy maradunk. Ugyanis Rebeka logikája szerint aki szereti a kókuszos sütit, az csakis jó ember lehet."

"Nem is lehettünk volna különbözőek. Mintha Peppa malac a testvéreként mutatná be Ríviai Geraltót."

"A hisztiből kinőttem, legalábbis a zajos fajtájából, de a remeteség még mindig nagyon csábítónak tűnt, főleg akkor, amikor a nyelvem egyszerűen beleakadt az átkozott szavakba."

"…amíg fel nem szálltunk a vonatra, a kövér galambokat kergettük, ugyanis Rebekát aggasztotta a kondijuk. Hogy honnan a szarból szedett ennyi jóindulatot, arra nagyon kíváncsi lettem volna."

"– Az előbb még arra panaszkodtam, hogy nem beszélsz, most meg itt pimaszkodsz nekem.
– Ez úgy hangzik, mintha egy nyugdíjas korban lévő tata mondta volna.

– És megint pimaszkodik. Megjegyzem, nem te vagy az első, aki hasonló véleménnyel van rólam. Mi lesz ebből a generációból?"

"– Én december 13-án, pénteken születtem.
És amint kimondtam, meg is bántam a dolgot. Kókusz reakciója szinte azonnali volt. Hogy rohadna meg ez az egész babonásdi!
– Balszerencsés baba?
– R-rohadtul – temettem arcomat a tenyerembe."

"Hirtelen úgy éreztem, mintha Hófehérke helyett én kaptam volna a mérgezett almát, ami megakadt a torkomon, csak nem volt senki, aki göröngyös útra vitte volna a koporsóm."

"Diósvámhatárban csendes volt az este (mikor nem volt az), valamelyik ház mögül kecskék mekegtek, az állomás melletti kis parkban pedig három macska ült az egyik padon. Napközben általában hatan voltak. Akárhányszor elmentem mellettük, a fejük mozgása követte a lépteimet, amitől mindig az volt az érzésem, hogy ezek tudják, hová készülök, honnan jövök, és még meddig élek (tényleg túl sok mesét néztem Rebekával). Bár este csak hárman ültek ott, a gyér fényben megcsillanó szemüktől ez az érzés még jobban felerősödött, egyben magyarázatot adott arra, hogy a Punnyadóból a parkon keresztül hazafelé mászó részegek miért állítják annyira biztosan, ördögök tanyáznak a parkban."

"Egyébként teljesen nyitott voltam mindenféle barátságra. Mármint ha valaki hozzám mert volna szólni. És azt a rohadt, ez aztán a szánalmas kifogás."

"– Oké, most észrevettem, hogy néha elakadsz – ismerte el Kókusz. – Miért van ez?
– Mert ideges lettem. O-olyankor nehezebben tudom kontrollálni.
– Akkor ne legyél ideges."

"„Sose bántsd meg a szeretteidet egy idegen kedvéért!”"

"– Amúgy m-miért tartottad meg azt a fotót?
Anya lábával a szőnyeg szélét gyűrögette, majd rám mosolygott.
– Arra emlékeztet, hogy néha a legnagyobb hibákból lesznek a legjobb dolgok – karolta át a vállam."

"Hirtelen úgy éreztem magam, mintha tetves Nanny McPhee a „ha már nem lesz rám szükséged, de szeretsz, akkor elmegyek” mentalitásával egyetemben kapaszkodott volna mellettem a vonaton."

"Hirdettem a „semmi pánik, minden jó lesz”-elvet, miközben többet pánikoltam, mint ők négyen egyszerre."

"Egymásnak eresztettem a balszerencsés babákat, és meglátjuk, beköszönt-e a világvége."