Sziasztok!

Idén júliusban számomra is megadatott, hogy repülőre üljek és elhagyjam Magyarországot, hogy végre világot lássak. Úticélom London volt, ahol 6 napot töltöttem el a vőlegényemmel. 

A kezdetek:

Egy esetleges londoni utazást már nagyon régen terveztük a párommal, azonban soha nem jutottunk el még csak a konkrét tervezésig sem. Ennek oka leginkább az volt, hogy rettenetesen féltem a repüléstől, annak ellenére, hogy mindig vágyódva néztem a magasban szárnyaló gépeket. Legjobb barátnőm több éve él már kinn, és számtalanszor meghívott minket, ennek ellenére sem szántam rá magam soha az útra...

Július közepén, kb. két héttel az utazás előtt döntöttük úgy - mintegy varázsütésre - hogy kezdjünk el számolni, és nagyjából összeállítani, mennyibe is kerülne ez a kis kiruccanás. Persze, mindehhez az kellett, hogy én már legalább két hónapja megbarátkoztam a repülés gondolatával...

A látnivalók összeírásával végtelenül egyszerű dolgunk volt. Kinyitottunk pár oldalt, ami a város látnivalóit gyűjtötte össze egy csokorba, és szépen sorban végighaladtunk a címeken, majd összeírtuk mindazt, amiket mindketten szeretnénk megnézni. Az összhang ebben a kérdésben tökéletesen működött. :) 

Két különleges kívánságom volt csupán páromhoz. 

1.) Hatalmas Shakespeare rajongóként nem volt kérdés, hogy az egyik fő célunk a Globe kell, hogy legyen, hiszen soha nem tudni, kijutok-e még valaha az országból. :(  

2.) Könyvmoly révén természetesen a legnagyobb könyvesbolt, a Waterstone meglátogatása sem maradhat ki a programokból... ;)  

Nos, mindkét kívánságom teljesült. :) 

Utazásunk fő célpontjainak kiválasztásában segítségemre volt Sarra Manning most megjelent könyve, a Londonban bármi megtörténhet, ami újabb és újabb ötleteket adott, melyek aztán fel is kerültek a listánkra. 

Szállás:

Kezdetben szállás tekintetében sajnos nem volt szerencsénk, és az utazásunk majdnem meg is hiúsult. Mivel az utazás időpontjáról sebtiben döntöttünk, szállást foglalni már késő volt. Abban a szállodában, ahol a legjobb barátnőm dolgozik, már nem tudtak volna a megfelelő időpontra szobát biztosítani számunkra, és az a pár éjszaka is egy jelentősebb vagyon lett volna a magyar pénztárcánknak. :( Mivel azonban a barátnőm is nagyon szerette volna már, ha végre kiutazunk hozzá, adódott egy remek lehetőségünk. Azt a hat nap, amit kinn töltöttünk, nem valósulhatott volna meg a barátnőm nagylelkű segítsége nélkül, aki felajánlotta lakhelyünk gyanánt a saját üres szobájukat! Így már semmi akadálya sem volt az utazásnak! :) Némi tervezgetés és szabadságkikérés után megvásároltuk a repjegyeket, és izgatottan vártuk az indulás pillanatát. :) 

London 1. nap (07.27.)

A gépünk péntek reggel az előzetes tervek szerint 6 órakor indult, s mivel Esztergomban élünk, hajnali fél 3-kor keltünk. Csütörtökön mindketten eljöttünk hamarabb a munkahelyünkről, hogy ellenőrizzük a bőröndök tartalmát, és hamar lefeküdjünk aludni, hogy ne hulla fáradtan kelljen felülni a repülőgépre. Természetesen a mellettünk lévő kocsmában szülinapi bulit tartottak, így a hangos kiabálás és artikulátlan éneklés miatt este tíz körül tudtunk csak elaludni. :( Nagyon gyorsan reggel lett, és én már ekkor kavargó gyomorral ébredtem - az idegességtől. ^^
Kb. fél 5-kor értünk Ferihegyre, ahová az apósom vitt ki minket kocsival. A bőröndfeladásra és becsekkolásra kijelölt pultok előtt végtelen hosszú sor kígyózott, s nekem félni sem maradt időm, olyan gyorsan történt minden. Szerencsésen feladtuk a bőröndöt, találkoztunk egy híres reklámemberrel /Hide The Pain Harolddal/, majd gördülékenyen végeztünk az átvilágítással is. Mivel priority jegyet vettünk, külön sorba állhattunk a repülőgépre való felszállásnál, amit már picit nehezebb volt megtalálni, ugyanis jó magyar szokás szerint sehol nem volt kiírva semmi. :)

Mi a Wizz Air légitársasággal utaztunk, és a hajnali időjárási viszonyok miatt a gép egy fél órás késéssel indult, amit útközben 10 perc késésre csökkentett le a Péter nevet viselő kapitány.
/Álmomban nem gondoltam volna, hogy én valaha hallani fogom az alábbi mondatot: "Hölgyeim és uraim! Itt a kapitány beszél..."/ 

A fél óra várakozás alatt a repülőgépen már volt időm izgulni és idegeskedni. ^^ A felszállás közben végig a párom kezét szorongattam, aki igyekezett biztosítani arról, hogy nem lesz semmi baj. Nos... igaza volt! :) Ez a Péter kapitány ^^ nagyon szépen, simán emelte fel a gépet, szinte nem is éreztem. A felhők fölött és között pedig elmondhatatlanul boldog voltam! Csodaszép, lenyűgöző látvány a felhők fölött szárnyalni, és figyelni az alattunk elsuhanó tájat! :) A kanyarodás és a leszállás sajnos már nem tetszett annyira, sajnos a landolás elég döcögős és rázós volt, de szerencsére nem lettem rosszul. Mikor már a szilárd talajon álltam, éreztem, hogy elég rendesen összerázódtam, és kb. egy fél óráig liftezett a gyomrom, de szerencsére a buszban megnyugodott az is, így már örömmel tudtuk szemlélni London külső részeinek elénk táruló látványát.
Amikor a Julia Quinn regényekből oly jól ismert régi, angol házak mellett suhantunk el a busszal, a szívem örömtáncot lejtett. :)

Gyorsan megérkeztünk Londonba, ahol nemsokára találkoztunk is a barátnőmmel, majd elindultunk megvásárolni az egy hetes buszjegyünket, amit minden tömegközlekedésre korlátlanul igénybe vehettünk, majd hazamentünk a szállásra, ahol gyorsan átöltöztünk, megpihentünk, és felállítottuk a programot.

Az első napra terveztük a Globe megtekintését, a londoni Towerrel együtt. Shakespeare színházáig viszonylag egyszerű út vezetett az Elephant and Castle negyedtől, és szavakba nem tudom önteni mennyire izgatott voltam a színház látványától! Legalább egy fél óráig kerestük, hol is lehet jegyet venni, de egyik információs helyen sem tudtak értelmes magyarázattal szolgálni. Meg is lepődtem, nem gondoltam volna, hogy Anglia sem "különb" Magyarországnál efféle szempontból. Nagy nehezen rávetettem társaimat, hogy menjünk el az utolsó lehetséges helyre, ahol még nem jártunk, és kérdezősködjünk ott, ahol végül is megtaláltuk az emberünket, aki mindent készséggel elmagyarázott.
Sajnos a Globe nyáron csak a délelőtti órákban tekinthető meg, így abban a pillanatban csupán a Shakespeare kiállítást tudtuk volna megtekintetni, vagy pedig visszamegyünk másnap 10 órára. Mivel a legtöbb helyen igyekeztük kihasználni a 2for1 nevű kedvezményt, minek segítségével a legtöbb helyre bemehettünk ketten egy jegy áráért - így jelentősen tudtunk spórolni a belépők árán - úgy döntöttünk, hogy sétálunk egy kicsit a Temze partján, átsétálunk a Harry Potter hetedik részében, a halálfalók által lerombolt Millenium Bridgen, aztán meglátogatjuk a Towert.
Így is történt szépen sorban. :)

Sajnos a Temze partjára nem lehet lesétálni, pedig szerettem volna közelebb kerülni ehhez a híres folyóhoz, ami gyönyörűsége teljes pompájában hömpölyög végig a városon. A hídon átsétálva páratlan kilátást kapunk a Tower Bridgera is. A Tower felé vezető 15-ös busz sajnos egy fél óra várakozást követően sem jött, és Londonban aznap soha nem tapasztalt 28-30 fokos, tikkasztó hőség uralkodott, így végül arra a döntésre jutottunk, hogy elsétálunk a metróig, majd azzal közelítjük meg a Towert.

A londoni metrót senkinek sem ajánlom!! Zsúfolt, káoszos, meleg = halál. Az interneten keringő japán metróvonalakhoz és indiai vonatokhoz hasonlóan itt is felnyomják egymást az emberek csúcsidőben, másképp nem férnek fel. A buszközlekedés ellenben tökéletes, 5-10 percenként indul minden egyes járat, külön buszsávban, és minden egész könnyen és gyorsan megközelíthető. :) Arról nem is beszélve, hogy micsoda élmény angol emeletes buszon utazni. ^^



Tower:

A Tower belépője rendkívül drága, és egyöntetű véleményünk alapján nem éri meg az árát. Szép-szép, de nem az igazi... :( Rengeteg hely volt lezárva, és tulajdonképpen csak egy belső udvaron sétálsz, ahol van ugyan egy-két kiállítás és kivetítés, de ennyi. A koronázási ékszerek kiállítása rendkívül gyönyörű, de fényképezni sajnos nem lehet. Az egyetlen olyan helyen, ahol némi érdekesebb látnivaló is akadna. 

:(

A másik dolog, ami meglepett, az a nyitvatartási idő. Minden hely 17.00 vagy 17.30-kor bezár, ami egy ilyen nagyvároshoz képest szerintem túl korai. Akárhogy is, London turistaparadicsom, és a belépőd árát nem tudod "megtéríteni" a vizuális látványvilággal, hiszen a terület hatalmas, ellenben a fele kiállítás zárva tart, és mire visszamész egy olyan lépcsősorhoz, ahol látnivaló is akadna, akkor már nincs időd, mert zárják a kapukat. WTF??

Ettől eltekintve jól éreztük magunkat, és egy hatalmas londoni esőhöz is volt szerencsénk, ami ránk zúdult. S most következzék egy vicces sztori... :)

Nyár... 30 fok Londonban... szárazság... Dalma megérkezik, majd, ahogy itthon is minden egyes nap elindul otthonról magához veszi az esernyőt - télen-nyáron, tavasszal- és ősszel... Párom és barátnőm néznek ki az ajtón, ezervattos napsütés... a Taft is jól bírja...
Barátnőm: "Nézz már ki! Szerinted esni fog? Három hete nem esett!!!"
Én (a legnagyobb nyugalommal és meggyőződéssel): "Ez London! Itt mindig esik..."
Mindketten jót nevettek rajtam, hiszen igazi londoni révén én már csak tudom, milyen is az időjárás Angliában... ^^

Pár órával később a Tower-ben leszakad az ég, dörög, villámlik, az utcán noéi mennyiségű víz hömpölyög. Párom és barátnőm elázva sétál mellettem, jómagam csont száraz vagyok, és a biztonságot adó esernyőt tartom a fejem fölé. Nevetésem kárörvendő... XD
Kérem szépen, én megmondtam! Ez London! Itt mindig esik ;)


London 2. nap (07.28.)

Szombaton időben keltünk, a Globe nyitásához időzítve az indulást. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült 10-re odaérnünk, de nem is késtünk sokat. :) A délelőttöt Shakespeare színházában töltöttük, azonban számomra ez az egyik legfontosabb élmény, melyről egy külön posztban számolok majd be, így gyorsan rá is térnék a délutáni eseményekre.

HMS Belfast:

A nap második látnivalója a HMS Belfast csatahajó meglátogatása volt, ahová párommal csupán ketten mentünk be, ugyanis klausztrofóbiásoknak nem ajánlott a hely - így barátnőm kinn maradt a parton. Nos, azt kell mondjam, hogy tériszonyosoknak sem ajánlom nyugodt szívvel a normandiai partraszállást kísérő hajó feltérképezését! :)

A HMS Belfast nyugodtan lebeg a Temze vizén, mintegy mozdulatlanul, köszönhetően a masszív, több ponton biztosan kikötött "cölöpöknek".
A csatahajón ma is furcsa szagok terjengenek, mintha őrizné a sok-sok évvel ezelőtti történelem minden egyes emlékét... Egy rendkívül nagy, és majdnem minden részletet megnézni engedő múzeumról beszélünk, aminek a szintjeit meredek lépcsők választják el egymástól, amiket meg kell hódítanod ahhoz, hogy mindent láss, amit szeretnél.
Tériszonyos révén nagyon nem tetszett a sok-sok lefelé, a hajó belsejébe vezető lépcső, amin csak úgy tudtál lemenni, ha teljesen hátradöntötted a felsőtested, s közben a szemeddel figyelted a homlokod felé közeledő fedélzetet.
Tagadhatatlan, hogy a hajó elképesztő és lenyűgöző, ám a két órás túra végére már görcsben álltak a combizmaim...
A II. világháború iránt érdeklődőknek azonban mindenképpen ajánlott, nekünk hatalmas élmény volt! 

A nap végén meglátogattuk a Tower Bridge-t is, ami előző nap sajnos kimaradt. Hétvége révén még hosszabban kígyózott a sor a bejáratnál, mint bármelyik múzeumnál a két nap folyamán, és fokozott táskaellenőrzés is zajlott. Nem vagyok rasszista, de mikor bármerre nézek és csak néger vagy arab dolgozókat látok, picit meghökkenek. Ahogy akkor is, amikor egy arab ember kutatja át egy múzeumnál egy külföldi táskáját... Szerencsére én egy kedves néger urat fogtam ki /akinek "rabszám" volt a nyakára tetoválva XD/, és már mehettünk is fel lifttel a toronyba. A Tower Bridge két "tornyát" összefogó két folyosó egy-egy része üvegborítású, minek következtében láthatod az alattad hömpölygő Temzét. Na, itt korántsem volt olyan tériszonyom, mint a hajó belsejében, pedig általában nem bírom az efféle helyeket! Még fényképeket is készítettünk, noha elég nehezen fértünk oda a rengeteg külfölditől, akik egymás után feküdtek le a padlóra szelfizni (igazán higiénikus... XD). 

London 3. nap (07.29.)

A vasárnapi napunk sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztük, és ez volt az utazásunk legrosszabb napja. :( Ugyan már az időjárás is rányomta a hangulatunkra a bélyeget, hiszen úgy esett, mintha dézsából öntetnék, és e mellé még hideg szél is fújt, de egy biciklis verseny miatt busszal sem tudtuk megközelíteni a Picadilly Circust, így kénytelenek voltunk metrózni - ami, mint fentebb már említettem - maga a halál.

A borongós, hűvös napon nem esett jól a séta, és a napunk egyik célállomása a Hamleys játékáruház előtt látott kígyózó sor sem kecsegtetett túl nagy reménnyel.

Tíz órára mentünk, ahol kb. tíz perccel nyitás után be is engedtek minket, előtte azonban egy Griffendél ház színeibe öltözött maci "hergelte" a tömeget, és kántáltatott valamit a néppel. o.O Mi meg csak álltunk, és arra vártunk, hogy legyen már végre vége, és mehessünk be az eső elől a fedett helyre. Szerencsétlenségünkre valami hatalmas Harry Potter lázat fogtunk ki, ami attól eltekintve, hogy hatalmas tömeget vonzott, egyáltalán nem volt baj, hiszen csodaszép ereklyéket láttunk, mégis kiborító volt.

Maga a Hamleys is csalódást okozott számunkra! A London legnagyobb játékáruháza névre hallgató bolt egyáltalán nem durrant akkorát, mint amire számítottam. Rengeteg Harry Potter, Star Wars és legó termék kapható, de Disney termékeket csak elvétve látott az ember, nem beszélve a sok-sok igénytelen és kidolgozatlan plüssről.
Az árak egyáltalán nem a magyar pénztárcának valók, azonban ha nagyon akartam volna, se találtam volna olyan terméket, amiért pl. ölre mentem volna. :D Volt egy nagyon aranyos, parányi nyuszi, ami felettébb tetszett, illetve egy Gaston Funko Pop figura, és kb. ezekkel be is zárult a kör. Végül is egy Hófehérke és a hét törpe Disney mozigyűjteményt vettem, ami le volt értékelve.

Ezt követően felkerestük London legnagyobb könyvesboltját, a Waterstone-t, amiről a London egy könyvmoly szemével c. posztomban olvashattok.

Folytatása következik...