Jarvis Medve és Madár könyvsorozata külföldön és itthon is méltán örvend hatalmas népszerűségnek. Mi sem bizonyítja és támasztja alá ezt a rekordidő alatt megírt és magyarra is lefordított kötetek megjelenése, amik mit sem veszítenek lendületükből és bájukból. 

A könyvsorozat negyedik kötete A ​bot és más mesék címmel jelent meg a Pagony kiadónál, s ismét négy tündéri történetet tartalmaz, melyek mindegyike főhőseinkre koncentrál és most nem hoz be új állatkaraktert a világba.

Az első mese A falevél címet viseli, melyben Medve arcára makacsul ráragad egy levél, ám ezzel hősünk nincs tudatában. Vidáman masíroz végig az erdőn Madár házáig, mindenkinek integet, de azt nem veszi észre, mennyire megbámulják.

A cserebere c. epizódban az állatok régi, megunt tárgyaikat viszik "a piacra", ahol aztán minden tárgy gazdát cserél. Ez a cserebere tulajdonképpen az erdő egész területén zajlik, majd Madár halálra válva ébred rá, hogy elcserélte Medve kedvenc pattogós labdáját is... Mindenáron vissza kell szereznie!!!

A címadó A bot c. mesében hőseink ágakat gyűjtögetnek, ahogy az erdő állatainak nagy része is. Vannak azonban, akik összevesznek egy-egy mutatós darabon, ami Medve és Madár szerint elég nagy gyagyaság. Mígnem rájönnek, hogy mindketten ugyanazt a botot fogják...

Jarvis továbbra is ötletes, kreatív és aranyos történeteket sző kedves főhőseiről. Jelen gyűjteményben Medve igazi divatdiktátorrá válik a kósza falevélnek köszönhetően; bepillantást nyerhetünk az erdő lakóinak egy újabb időszakos eseményébe; láthatjuk a botkuckó elkészültét - higgyétek el nekem, elég rögös út vezet el odáig ^^ -, valamint azt is megtudhatjuk, hogy bizony mi eddig a pillanatig bizony rosszul számoltuk az időt...

Hiszen most, 15 óra 21 perckor, mikor az értékelésem készül, nem 15:21 van, hanem blogidő! Aztán megyek, felnyalábolom a férjem és játékidőt tartunk egy új Pagonyos társassal, majd következik a díszítőidő, hisz holnap, december 1-jére már karácsonyi díszekbe kell, hogy öltözzön a lakás...

Wéber Anikó Akit ​csak a fenyők láttak c. regénye a Zseblámpás könyvek táborát gazdagítja. A Pagony kiadó egyik újdonsága már a téli és karácsonyi időszakra koncentrál, s ahogy azt írónőtől már megszokhattuk, komoly témákat boncolgat...

Az iskolát a bezárás veszélye fenyegeti, az épület málladozik, s félő, hogy síparadicsom épül a helyére... Ezért a tanulók, tanárok és szülők összefognak és egy szép karácsonyi műsorral készülnek, melyre hivatalos a falu polgármestere és rengeteg újságíró is. A cél: megmenteni az iskolát!

A Zöld Lomb minden növendéke izgatottan készül az eseményre, a diákok próbálnak, díszletet készítenek, csupán egyvalaki nem izgatott: főhősünk, Miksa, a visszahúzódó, csetlő-botló fiú, aki szívesebben kóborol az erdőben és barátkozik az állatokkal. Miksa meg nem értett, csendes kisfiú, akit az osztály nagymenői mindig célba vesznek és szóban bántalmaznak... 

Az iskola igazgatója Bálint bácsi, egészen kivételes pedagógus, aki megengedi a fiúnak, hogy törpenyulára, Kekszre vigyázzon és nem kell részt vennie a nagypróbán??? sem. Miközben Miksa Kekszre vigyáz és a tornateremben megelevenedik a színdarab, karácsonyi varázslat kúszik a levegőbe, Keksz megszólal és teljesíti Miksa legnagyobb kívánságát - eltünteti őt iskolatársai és az iskolai személyzet előtt, így a fiú egy teljes hétig láthatatlan lesz!

Miksa szerethető, aranyos főhős. Igazi gyermek, határtalan fantáziával és naiv, még hívő gyermeki lelkivilággal, mely képessé teszi őt a csoda létrehozására... Társai azért bántják, mert jobbára magában szeret lenni, az őt sosem bántó természetben és állatok közt, s valamilyen oknál fogva mindig elront valamit, elfelejt dolgokat, vagy nevetségessé teszi magát. No, ezek a dolgok már csak abból is fakad(hat)nak szépen sorban, hogy mindig őt piszkálják a társai - elég nehéz úgy nem égetni magad, hogy közben attól rettegsz, melyik következő tetted vált majd ki valami cikiznivalót...

Jól ismerem ezt a helyzetet, engem is bántalmaztak az iskolában, ezért ezek a történetek mindig mélyen meghatnak és számtalan gondolatot indítanak el bennem... Szomorúan látom, hogy a mesebeli könyvlapokon is ugyanolyanok a pedagógusok, akik nem mernek tenni a bántalmazók ellen, akik sosem bűnhődnek meg tetteikért és mindig a "pici, bántalmazott" fél az, akin csattan az ostor...

Miért? Miért nem kaphatják meg a bántalmazók, a patkány iskolatársak soha a büntetést? Miért hiányoznak mindig ezekből a regényekből ezek, amik a valós életből is hiányoznak? Nem vagyok naiv, tudom, hogy nem a bántalmazó gyerek fogja ezeket a történeket olvasni, de végtelenül elkeserít, hogy nem bűnhődik meg soha egyik sem a tettéért, mert valahogy ez elsiklik amellett, hogy picit magukba néznek és a főhős felülemelkedik rajtuk. Értem, világos a mondanivaló, nyilván nem a főhősnek kell bosszút állnia, hisz az ő ártatlansága csorbulna, de ezek a mocskok a való életben is megússzák, és kérem, ilyen nincs, hogy egy Robifajta-patkány magába néz és elszégyelli magát. Ennek a része mese habbal és bár mindig van kivételt erősítő szabály, de könyörgöm, ha már Bálint bácsi ilyen remek pedagógus - a többi tanárral ellentétben - mi a fenéért nem kapnak büntetést a rongálók??? Miért kell a jól megérdemelt büntetést mindig megúsznia a bántalmazóknak? S ez nem csupán az én véleményem...

A bántalmazók ismét megússzák az általuk elkövetett bűnt, magukba néznek, s ez számomra azt a látszatot kelti, hogy ők mindent megtehetnek. Élik tovább világukat, itt picit magukba néznek, segítenek és megváltozik a viselkedésük Miksa irányában, na de kérem szépen, az eddigi összes patkánykodás emiatt ne felejtődjön már el... És ez a problémám a valódi élettel is, ezek a kölykök, felnőve is mocskos emberek élik a világukat, másban pedig örökre szóló lelki sérelmeket okoznak!!! Mivel a büntetés elmarad, fél csillag levonást kap tőlem a történet.

A történet a realitás talajának és a varázslat megtestesülésének ingoványos határán mozog. Maga a láthatatlansági szál és a háttérben megtalálható ésszerű, értelmes magyarázat számomra kristálytiszta volt már az elejétől kezdve, mégis jó érzés volt belegondolni abba, milyen lenne, ha valóban létezhetne efféle varázslat.

Az írónő meséjébe szőtte ama karácsonyi hiedelmet is, miszerint karácsonykor - több forrás szerint kifejezetten szentestén -, éjfélkor varázslat kúszik a levegőbe és az állatok képessé válnak a beszédre, melyet az ember megért. Jelen varázslatot képviseli Keksz, a törpenyuszi, s azt már mindenki döntse el maga, hogy Miksa lelkiismeretének, mély igazi valójának hangját, avagy a természetfölötti hangokat hiszi valódinak.

A történet egyik legnagyobb erőssége a karaktereiben rejlik. Miksa mellett szeretném kiemelni a számomra legkedvesebb szereplőt, Bálint bácsit, az iskola igazgatóját, akiről minden pedagógus példát vehetne!!! A férfi kedvességgel, igazi törődéssel fordul Miksa felé, rendkívül értékes gondolatai vannak, s noha elrugaszkodott némely cselekedete - ami nyilván csak a regény lapjain valósulhat meg -, öröm látni, milyen volna egy jobb világban élni; ha az igazgató és a tanári kar mind ilyen emberekből állna, megtehetnének efféle dolgokat; de a legfontosabb, mennyire jó volna, ha ez a kedvesség és segítőkészség, ami a férfiból árad, "megfertőzné" a megkeseredett, visszataszító pedagógusokat - értelemszerűen tisztelet a kivételnek -, akik homokba dugják a fejüket...

Mindent egybevéve úgy gondolom, ezt a regényt minden iskolásnak olvasnia kellene - a visszahúzódó, félénk gyerekeknek azért, hogy lássák, vannak, akik mellettük állnak, nincs miért félniük és igenis ki kell állniuk magukért, hogy ne hordozzanak életük végéig mély sebeket...; - míg a társaikat bántalmazó kölyköknek azért, hogy lássák, mekkora görények, s talán lesz közöttük olyan, aki magába száll, mielőtt túl késő lenne...

Mary Jo Putney Az ​ezüst hölgy c. regénye a legfrissebb történelmi romantikus kötet a General Press kiadó gondozásában. Az új, Áldottak címet viselő könyvsorozat első kötete 2023-ban látott napvilágot külföldön, s villámgyorsan meg is érkezett hazánkba. 

A kötet érdekessége, hogy a történelmi romantikus műfaját vegyíti a természetfelettivel, s ezért a regény megkapta a fantasy és a paranormal (paranormális) címkéket is. A fantasy nálam egészen máshol kezdődik, ezért nem kifejezetten alkalmaznám a regényre, de az kétségtelen tény, hogy a régenskorba most beköszönt egy pici természetfeletti...

Történetünk egy hideg téli éjszakán veszi kezdetét, mikor Lord és Lady Tremayne a színházból hazafelé tartva két mocskos, vad kisfiúra bukkan a sikátorban. Cade és Bran fogadott testvérek, elválaszthatatlanok és tűzbe mennének a másikért. Ám ami ennél is fontosabb, hogy mindkettejüket eldobta és dajkaságba adta a családja, ugyanis a fiúk "áldottak"... 

Az un. áldás jelen van a világban. Az átlagemberek nagy része azonban fél az áldottaktól, akik különféle képességeik segítségével segítenek másokon. Van, akinek a jelenléte és energiája gyógyírrel bír; van, aki pillanatok alatt átlátja az összefüggéseket; de egy közös bennük: mindenkinél hamarabb érzékelik a veszélyt és megérzéseik - melyeket legjobban egy ezüstös, láthatatlan fonalhoz hasonlíthatnánk - pontosan megmutatják nekik, merre kell menniük és mit kell tenniük...

Történetünk férfi főhőse Bran, a brit belügyminisztériumban felel a köz védelméért, mígnem egy nap ügyvéd érkezik hozzá Cornwall ősi földjéről. Az ügyvédet vér szerinti apja, Lord Penhaligon küldi, hogy felkutassa legkisebb, kitagadott fiát, ugyanis örökösre van szüksége...

Bran érzi, hogy az áldása hazaszólítja, de a sürgető kényszer okára csak Cornwall partvidékén deríthet fényt, így elbúcsúzik családjától és útra kél...

Női főhősünk a Lány, akit a Seregély és a Varjú tart fogságban. Elméjét elnyomják, nem tudja ki ő és miért tartják fogva, de menekülni akar. A kényszer Bran érkezésével válik egyre sürgetőbbé, noha ő nem tudja, miféle ezüstös ragyogás vonzza őt a férfi felé...

Putney legfrissebb regényében a régenskort vegyítette a természetfelettivel. Bár szkeptikus nem voltam ezzel kapcsolatban az olvasás elején, tagadhatatlan, mennyire kíváncsian vártam, mit hoz ki az írónő ebből a természetfeletti szálból. A kötet egyébiránt egészen vékonyka, mindössze 262 oldal, amit eleinte sajnáltam, ám már az olvasás végeztével úgy látom, jó, hogy nem húzta tovább...

Az ezüst hölgy két szemszögből írt regény, így mind Bran, mind a Lány - Merryn - gondolataiba bepillantást enged. A cselekmény komótosan indul, ám ez nem meglepő, hisz az írónőnek valamennyire be kellett avatnia az olvasót ebbe a különös képességekkel rendelkező emberek lakta Angliába. A hangsúly éppen ezért a történet egész folyamán leginkább magán az áldáson és az áldottakon van, bár még így sem került kifejtésre minden - gyanítom a második kötetben még kiegészíti és több magyarázatot is fűz majd ehhez a témához az írónő.

A bevezetés és a tárgyalás hosszabb, míg a végkifejlet váratlanul gyorsan jön el, s talán a tetőpont kifejtésére az írónő több helyet is szoríthatott volna, mindazonáltal a történet kerek egész és én nem éreztem semmiféle hiányt, miután bezártam a könyvet.

Az áldott emberek társadalmi kirekesztettsége elég szembetűnő. Lehetne párhuzamot vonni a mai wokeizmussal is akár, ámbár én magam nem éreztem úgy, hogy ezek a paranormális képességekkel rendelkező férfiak és nők lennének az elnyomottak a régenskori Angliában, így nem is érdemes mélyebben a felszín mögé nézni és összeesküvéselméleteket gyártani. A kérdés mindenesetre érdekes.

Putney ellenben igencsak elment egy irányba története során, az áldottakat jóként, míg az őket elítélő, avagy céljaikra felhasználó, esetlegesen korántsem ártalmas, csupán nem értő, tőlük félő embereket viszont egy kalap alá véve rossznak és gonosznak ábrázolta - kivéve azt a csekélyke kivételt, ami mindig erősíti a szabályt. 

Főszereplőnk Bran, okos, becsületes férfi, gondolatai józanok. Az ő szemszögéből írt részek voltak az abszolút kedvenceim, hisz ő volt az, aki leginkább kiaknázta a képességeivel együtt járó előnyöket és a múltja is sokkalta hangsúlyosabb volt a női főhősénél, ami nem is baj...

Bran kapcsolata testvérével a leginkább kidolgozott szál a történetben. Az ő párosuk az, ami a  legjobban működik a lapokon. Cade a legszerethetőbb karakter a regényben, számomra magát Brant is elnyomta, s kíváncsian várom a saját történetét. A két férfi sorsa szorosan összefonódott, igazi testvéri kapcsolat alakult ki köztük, melyben nem köti őket össze a vér, de az áldás, a szeretet és odaadás igen. Múltjuk rendkívül fájdalmas, hisz mindkettejüket eldobták, s ha nincsenek a nevelő szüleik, akik befogadták őket, valószínűleg nem élik túl...

A regénynek jót tett, hogy a férfiak múltjára helyezte a hangsúlyt, a női főszereplő ugyanis az idő legkevesebb részében kedvelhető, legnagyobb részben "nem sok vizet zavar" és semleges, míg néhány jelenetben rendkívül ellenszenves. Bár a központi titok Merryn köré van felépítve, s igazi áldásának napvilágra kerülése igazán megdöbbentő, s egyben érdekfeszítő is, a lány eléggé nem illik ebbe a világba és nem is értem, miként alakult ki vonzalom a két főhős között, akiknél azt éreztem, azért vannak csupán együtt, mert együtt kell lenniük. Efelett olvasás közben egyébként simán elsiklottam, vitt előre a történelmi háttér és az árnyékban meghúzódó összeesküvés, s a tetőponton jócskán is kaptam váratlan, izgalmas jeleneteket, amiket nagyon élveztem.

Akik olvassák a blogomat, biztosan tudják, hogy többször megemlítettem már mennyire bekúszott a műfajba a modern világ szele, ami fokozatosan hódítja meg a teret és teszi tönkre a műfaj jellegzetességeit. Ennek a történetnek köszönhetően pedig rájöttem - s ennek rendkívül örülök -, hogy mi a legnagyobb problémám ezekkel a friss történelmi romantikusokkal, mi is zavar engem ennyire. Rájöttem, hogy karaktereink mind modern, mai emberek, mai erkölcsi normákkal, akiket az írójuk történelmi romantikus közegbe, időbe helyez, s amiatt, hogy nem ruházza fel őket az adott kor erkölcsével, máris elrontja az egész történetét. Ezt a gondolatomat láttam viszont a külföldi értékelésekben is, "modern erkölcsök" címszóval, ami szintén egy remek megfogalmazás. Jelen regény főhősnője Merryn élesen leugrik a lapokról, szabados erkölcse korba nem illő, ahogy környezete, a rá való figyelés, de a férfiak elfogadó magatartása sem. Putney arra sem figyelt, hogy az örökbefogadó család főnemes rangú kisasszonya közel 30 évesen hajadon, s ezzel nincs semmi probléma, holott ott, már nemhogy vénlány, de egyenesen matrónakorúnak számított. A történelmi romantikus műfaj kedvelőinek pedig ez soha nem fog tetszeni, hiába a modern olvasóközönség felé való nyitás, ha a régieket elveszítik... Ezen gondolataimat több helyen is viszontláttam, ami nem csupán jólesik, de megerősít abban is, hogy a világ minden táján vannak még így gondolkodók...

Ettől eltekintve azonban a kötetre nincs további panaszom és olvasás közben elvonatkoztattam a létező-nem létező erkölcsi normáktól is a paranormális szál miatt, mindazonáltal a némi elégedetlenség ha csendben is, de jelen van.

A 3-5-8 ​perces mesék sárkányokról és más varázslatos lényekről c. antológia a Pagony kiadó gondozásában látott napvilágot. 

A kötetbe 19 magyar szerző írt sárkányokkal, koboldokkal, vasorrú banyákkal és egyéb mitológiai, mesebeli lényekkel teleszőtt mesét, melyet Láng Anna illusztrált tőle megszokott gyönyörű képeivel.

A kötet az un. 3-5-8 perces mesék táborát erősíti, mely azt jelenti, hogy az egészen nyúlfarknyi meséken túl, több oldalas, bonyolultabb szövésű mese is helyt kap, így a szülő akár két különböző hosszúságú történetet is felolvashat a gyerkőcének lefekvés előtt.

Jelen gyűjtemény 6 db három perces, 6 db öt perces és 7 db nyolc perces mesét tartalmaz, melyek között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.

A válogatásba rengeteg kedvenc íróm is írt, s igencsak nehéz volt kedvencet választanom a mesék közül. Szőrösszívűnek kellett azonban lennem, s kiemelnem párat a többi közül, hisz minden mesét bemutatni igazán képtelenség volna...

Élvezetes olvasmány, amit majdnem egy ültő helyemben behabzsoltam. Kíváncsian vártam a következő és következő mesét, ki mit hoz ki ebből a témából. Jól esett különféle mesevilágokban barangolni, melyek közül volt, ami visszarepített a magyar népmesék világába, s volt, hogy a modern világba kúsztak be a fantasy-elemek. Emiatt több érdekes élményben volt részem olvasás közben...

A 3 perces mesék közül minden kétséget kizáróan Mrena Julianna történetét emelném ki, aki szórakoztató, humorban gazdag verses meséivel verhetetlen a maga műfajában kortárs magyar íróink között. Most egy olyan, nem mindennapi kissárkányt teremtett, aki nem azt csinálja, ami egy sárkánytól elvárható lenne, s bár szülei szeme fénye, mégiscsak jó volna, ha sárkányként viselkedne... Ennek megoldása végett a szülők orvoshoz fordulnak. 

Előbbi kellemes meglepetés volt számomra. Az író Áram nélkül c. ifjúsági regényével lopta be magát a szívembe, de kisebbeknek szóló írásához még nem volt szerencsém (kivéve az Apufa, de azt nem sorolnám kifejezetten a "mesék" közé...).

Kolozsi sárkánya idegen országból költözik cselekményünk helyszínére, ami az óvodaváltoztatáson túl még névváltoztatással is jár a számára, hiszen ki tudná kimondani az ő kacifántos nevét? Az új környezettről és beilleszkedéstől való félelem mellett azonban ott van az is, hogy a sárkányoktól mindenki retteg, hisz vérszomjas, folyton tüzet okádó rémségként gondolnak rájuk... Vajon sikerült beilleszkednie Gábornak az új oviba?

Mészöly Ági meséjének főhőse a dracénának nevezett fa, melynek neve a sárkányfa, az ógörög nőstény sárkány nevéből ered. A fa távoli rokonai, a sárkányok közé vágyik, s bármit megadna azért, hogy végre ő maga is a felhők fölött repülhessen. Egy boszorkány teljesíti a kérését, ám társai szerint nagy árat fizet érte...

Berg Judit a hisztinek, az ellenállásnak teremtett egy sárkányt, aki megtestesíti főhősnőnk dacos viselkedését, ellentmondását és duzzogását. Ám míg történetünk elején a sárkány egészen aprócska, az idő előrehaladtával, ahogy nő a harag a kislányban, úgy növekszik ő is... A kislány pedig már nem akar mindig duzzogni és ellenállni a szüleinek. Mi lesz a megoldás?

A tavalyi évben felfedezett Simonfalvi Ancsa meséje ismét egy királyról szól, aki népe kérésének eleget téve felkerekedik, beveszi magát a rengetegbe és megpróbálja megtalálni a félelmetes sárkányt, amitől alattvalói rettegnek. A király azonban újra és újra elodázza a találkozást, hisz a lelke mélyén nem szeretné bántani a sárkányt, aki természetesen szemmel követi a király útját...

Berg Judit Rumini ​és a szellemhajó c. kötete a "kis-Rumini" Most én olvasok! könyvsorozat ötödik része, mellyel sajnos le is zárul egy fejezet... 

A Pagony kiadó Könyvfesztiválos újdonsága 4. szintű olvasmány, egy rövidebb meseregénynek is megfelel a hosszát tekintve, s Rátkai Kornél szemet gyönyörködtető illusztrációi díszítik.

Az ötödik kaland már egy összetett, több idősíkon mozgó történet, melyben nagyobb szerep jut Bojtos Benedek kapitánynak, s természetesen a két kedves gazfickónkat, Ruminit és Balikót állítja középpontba... A kötet bármely időszakban remek olvasmány és Rumini-rajongóknak egyenesen kötelező darab, ám témáját és a benne megjelenő szellemeket tekintve leginkább Halloween környékére ajánlom!

A Ragacs-tenger egy veszélyes szakaszán a kapitány úgy dönt, kiköt egy szigeten, míg biztonságban folytathatják útjukat hazafelé. A matrózok a Vén Csotrogány nevű kocsmába térnek, ahol az ott lebzselő hajósok az újra és újra felbukkanó szellemhajóról beszélgetnek. A Vészmadár állítólag a semmiből tűnik fel a láthatáron és természetesen kísértetjárta...

A hajó felbukkanása előtt azonban a szundiszúnyogok lesnek a gyanútlan utazókra, amiknek bár csípése nem halálos, mégis jó pár napi szunyókálást eredményez, ha megcsípnek... s egyetlen ellenszer létezik ellenük...

Hőseink nem nagyon hisznek sem a szundiszúnyogok, sem a szellemhajó létezésében - kivéve természetesen vakmerő hajósinasainkat, ám indulásuk után egy szúnyogcsapat halad végig a Szélkirálynő fedélzetén, ahol a fele legénység mély álomba zuhan... míg végül mindenki szépen elalszik, s már csak Rumini, Balikó és Bojtos Benedek kapitány marad ébren. Aztán megjelenik a Vészmadár...

Olvasmányos, titkokban és leleményes ötletekben bővelkedő kötet, mely méltó darabja a Rumini-univerzumnak, s tökéletesen alkalmas felvezető történet a hosszabb lélegzetvételű regényekhez. Rátkai Kornél továbbra is szerethető képi világa remekül illeszkedik a sorba, s méltó a mesésebb, Nagy Zoltán-féle illusztrációkhoz. A látványvilág pazar, s most egy hangulatos szellemhajóval és a hozzá tartozó eszköztárral bővül a paletta, melyekben gyönyörködhetünk.