Dirk Rossmann Tintoretto ​és barátai c. kötete a Manó Könyvek gondozásában látott napvilágot. A mesekönyv egyik legnagyobb érdekessége - legalábbis számomra -, hogy írója a Rossmann drogérialánc alapítója, aki egyébiránt nem ismeretlen a könyvpiacon, hisz jelent már meg könyve, ami magyar nyelven is elérhető, azonban az üzletember eddig a krimi vizein hajózott, míg jelen esetben egy végtelenül tündéri, bájos víz alatti világ lakóiról mesél.

Főhősünk, Tintoretto, a tintahal új lakóként érkezik történetünk színhelyére, az öbölbe, ahol békésen sétálgat a tengerfenéken - természetesen jól elrejtőzve a cápák elől. ^^

Főhősünk rögtön egy nem mindennapi alak útjába sodródik, s Tintoretto megismerkedik Zozóval, a beszédhibás medúzával, aki kengurunak véli az új jövevényt... A medúza dalára dugja ki fejét kő alatti otthonából Terka, a tarisznyarák is, aki egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy egy kengurut ismert meg. Terka, a bohókás, hiszékeny rákocska lakótársává fogadja a mélytengeri kengurut, kinek kilétéről és valódi személyazonosságáról Duplakatt, a delfin rántja le a leplet. Pedig Mala, a színpompás mandarinhal is megpróbálta meggyőzni a rákot, hogy itt valami nem stimmel, de a végére minden a helyére kerül.

Tintoretto és újdonsült barátai kártyapartit játszanak a tengerfenéken, aminek szabályait az ár-apály változása határozza meg, s ennek eredményeképp igencsak nehéz eldönteni, ki csal éppen; részt vehetünk Duplakatt születésnapi zsúrján is, ami az anyukája szerint nem teljesen úgy alakul, mint várta; láthatjuk mi történik, mikor Terka egyik ollója egy műanyagpalackba szorul, minek következtében hőseink kitakarítják a tengert, s visszaszolgáltatják az embereknek az "elhagyott" szemeteket...

Bekukkanthatunk egy fakitermelésbe is, amit egy "rémmese" kísér, megismerkedhetünk Nanuk úrral, aki imád krillpartit szervezni, csakhogy az északi jégtáblák olvadnak, s úgy nehéz bármilyen lakomát is tartani, ha a popó alól eltűnik a jég..., de láthatunk egy igazi mentőakciót is a zsilipnél, míg végül együtt ünnepelhetjük Tintoretto egy éves évfordulóját is, hisz az öbölbe érkezése óta már egy év eltelt...

Noha a természetvédelem, az emberek hanyagsága, a tengereket ellepő "szemétcunami", a jégsapkák felolvadása, s ezzel együtt a vízi világ ellehetetlenítése kulcsfontosságú a kötetben, mégsem szájbarágós, száraz módon kerül bemutatásra a téma, hanem a mesékbe beleszőve, megoldandó problémaként, olykor-olykor kalandként van jelen, melyben közösen összefog a tengermélyi világ és megtisztítják a tengert, vagy kreatív megoldást találnak egy-egy halaszthatatlan problémára.

Ezek az azonnali megoldások tudjuk, hogy időszakosak, s ahhoz, hogy minden rendben legyen, sokkal többet kell tennünk, gyereknek és felnőttnek, az egész emberiségnek egyaránt össze kell fognia, hogy a bolygónk továbbra is élhető legyen.

Fontos téma mesébe ágyazva, mely szinte észrevétlenül hívja fel ezekre a SOS-kérdésekre és problémákra a célközönség figyelmét, s biztos vagyok benne, hogy nem egy gondolat fogalmazódik majd meg bennük, s tesznek fel kérdéseket ezekkel kapcsolatban szüleiknek.

Karaktereink mind igazi egyéniségek, akik közül személyes kedvencem Terka, a kis tarisznyarák lett, a maga szeleburdiságával, hiszékenységével, virgoncságával és életörömével. Jó volna mindig úgy bulizni, ahogy ez a pici piros rák teszi, de kiemelném még az epizódszereplő pirájákat is, akik úgy vélem, szintén Pásztohy Pankának köszönhetik, hogy ennyire cukik lettek. Merthogy ne menjünk ám el szó nélkül a képi világ mellett sem, amiben a teljes oldalas illusztrációk mellett a kisebb, gömbölydedebb formájú képek is megjelennek, s tökéletesen megelevenítik az olvasottakat. 

Az illusztrátor remek "karaktert" adott a szereplőknek, mindegyiküket eltalálta, imádom Zozót, a medúzát és a krillmániás jegesmedve urat, ahogy a tengermélyi élővilágot is. A kulcsszó az élővilág, ami szinte megelevenedik a lapokon a bűbájos, élettel teli illusztrációknak hála.

Czernák Eszter nagy sikerű Sárkányovi könyvsorozata után, tavaly ősszel, mint derült égből a villámcsapás érkezett meg a Sárkánysuli első kötete, Az első félév, melyben a Szivárvány Óvoda kis ovisai beültek az iskolapadba, s elkezdődött számukra egy új élet.

A Kincskereső Iskola megnyitotta főhőseink előtt egy új világ kapuját, s főhősünk, a háromfejű kissárkány, Zoé többek között új barátokat szerezett és megtanulta, hol élnek a betűk. 

A második félév cselekménye tulajdonképpen ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbamaradt. Kis elsőseink továbbra is a betűk és a számok világában élnek, valakinek meggyűlik a baja az olvasással, míg mások gördülékenyen veszik az akadályokat, s Dzsinn tanár bácsi segítségével számtalan új dolgot is megtanulnak.

A fontos, lényegi dolgok mellett olyan "apró-cseprő" problémák is felütik a fejüket az osztályban, minthogy ki mellé üljön Zoé, hogy figyeljünk és koncentráljunk az órai anyagra, ha mindhárom fejünk másfelé figyel, s amikről kiderül, hogy nem is biztos, hogy olyan pici problémák ezek ott, az adott pillanatban, ám annál könnyebb megoldást találni rájuk. 

Jankának az olvasással gyűlik meg a baja, minek következtében lelkesedése is alábbhagy, s bizony rá is telepszik a mélabú, ám mire valók a barátok, ha nem arra, hogy átsegítsék őt ezen a nehéz helyzeten?

Olvashatunk továbbá a kötetben arról, milyen az, mikor "nem történt semmi", de az a valami mégis kérlelhetetlenül nyomja a szívünket, s amit apadoktor rendkívüli találékonysággal és ötletességgel hoz felszínre és old meg. Részt vehetünk Kende, az unikornisfiú születésnapi partiján is, ahol igazi nyomkeresésnek lehetünk szemtanúi, majd a "Mi leszek, ha nagy leszek" nap keretén belül megismerkedhetünk a szülőkkel és az ő foglalkozásaikkal, munkájukkal, melynek keretén belül kis elsőseinkben számtalan kérdés fogalmazódik meg.

A kötetnek ezzel azonban még koránt sincs vége, ugyanis kirándulást teszünk a Varázstörténeti Múzeumba is, ahol megtanuljuk, mi a "múlt", majd elkezdünk készülődni a nyárra, papucslistát írunk, míg végül Zoé egy kedves levelet ír valakinek, akit mi mindnyájan (igen, mi olvasók is) nagyon szeretünk... Ez pedig magában hordozza egy izgalmas folytatás ígéretét...

Felhasználható a "nem történt semmi"-esetek feldolgozására, mikor látjuk, hogy valami bántja csemetéinket, de a szavak benn szorultak kis mellkasukban. Megmutathatjuk nekik, milyen egy szülő-gyerek nap az iskolában, hogy mennyiféle foglalkozás van a világban, s azok milyen szépségekkel rendelkeznek. De a kötetnek nem csupán ezeknek a hétköznapi problémáknak a feldolgozása az egyetlen célja, hisz eltekintve a célközönség iskolai gondjaitól, egy remekbe szabott, szívet melengető mesegyűjteményt kapunk, ami tovább szövi hőn szeretett főhőseink sorsát. Ismét elmerülhetünk a sárkányok, trollok, manók, sellők, jetik és mindenféle különleges teremtmény lakta világban, ahol újra ezernyi kalandot élhetünk át.

Czernák Eszter szinte észrevétlenül tanítja komoly és jelentőségteljes dolgokra meséivel apró olvasóit. Jelen esetben mesés formában találkozhatunk az elsősegélynyújtás részleteivel és annak fontosságával, a baktériumok bemutatásával és a kórházakban zajló munkafolyamatokkal, s ezek a komoly témák megfelelő arányban vannak jelen a kincskeresős-kalandos-vármúzeumos-bohókás kirándulások és mindennapok mellett. Nem válnak töménnyé, figyelemfelkeltő módon, korántsem unalmas formában tálaltak, s kellően felcsigázhatják a fantáziát arra, hogy akár mélyebben el akarjon merülni a gyermek egy-egy témában.

A kötet illusztrátora a hőn szeretett Rátkai Kornél, aki most sem okoz csalódást illusztrációival, amiket nem lehet nem szeretni! Sárkányai különösen kiemelkedőek, rajzai szinte életre kelnek, s ha becsukod a szemed, miközben elmerülsz egy-egy illusztrációban, akár még ott is találhatod magad lélekben a Kincskereső Iskola kis elsősei mellett. De vigyázz, lehet igencsak meglepődnek majd egy ember láttán! ;)

Kiemelném még Dzsinn tanár bácsi magyarázatát Janka olvasási problémáinak megértésére, amit szintén rendkívül ötletesnek tartottam, de az írónő most valóban ezernyi, érdekesebbnél érdekesebb és kreatívabbnál kreatívabb megoldással élt, amikből nem is lehetséges kiemelni csupán egyet. Helyette azt mondanám, olvassátok A második félévet és válasszátok ki a nektek leginkább tetsző fejezetet és ötletes magyarázatot! Most pedig nincs más hátra, mint várni a következő kötet megjelenését, amiben Zoé és kis barátai vélhetően rengeteg új kalandba csöppennek majd!

Gyönyörű, napos idő köszönt az erdő lakóira, ahol főhősünk, Nyúl Péter és húgai, valamint unokatestvérük, Benjámin éppen bújócskát játszanak. A nyuszigyerekek egész nap játszanak és önfeledten mókáznak, ám hamarost nyugovóra készül térni a nap és Nyuszi mama hazaparancsolja kicsinyeit. 

Az esti készülődés természetesen úgy zajlik, mint minden gyermekes családban, a nyuszigyerekek játszanának még, ám nincs mese, itt a vacsora, a fürdés és a lefekvés ideje. Az est azonban más "szörnyűséget" is tartogat Péter számára, aki észreveszi, hogy elhagyta kedvenc plüssnyusziját, ami nélkül nincs alvás!

Péter szerethető főhős, akit jelen kötet lapjain a legtöbb esetben szomorúnak és teljesen elkeseredettnek látunk, ám a mosolya mindent keretbe foglal, a nap kezdetén a boldog játékkal, este pedig a megtalált játék örömével és a megkönnyebbüléssel. Mert hát nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, természetesen Péter nyuszija előkerül a történet végére, milyen gyermekkönyv is lenne az, ha a nyuszi örökre elveszett volna!

A nyuszikeresés mellett a történetet átitatja a könyvek és az olvasás szeretete is. A lapok között több könyvespolccal és könyvtornyokkal teli szobát és illusztrációt láthatunk, s nem egy kukucskálós lap mögött tűnnek fel apró, végtelenül cuki, olvasó egerek, akik kinézve a lapról ránk, olvasókra valami egészen zseniálisak! Mind a karakterük, mind az arckifejezésük, mind, amit az alkotó ezzel érzékeltetni akart számunkra.

A történet itt-ott szívszorító, átitatja a félelem, míg az olvasó természetesen végig azért szurkol, hogy Péter megtalálja elveszett, kedvenc játékát. A mese mellett pedig a képi világ is rabul ejt... csak nyisd ki a könyvet és merülj el Nyúl Péter és a nyúlüreg lakóinak varázslatos világában! Garantált a mesevilágba való teljes testi-lelki elmerülés!

19 író rövidebb-hosszabb meséje kapott helyet a kötetben, s ahogy a figyelemfelkeltő bubi is hirdeti a címlapon, itt bizony a mai kortárs magyar írók legjobbjaitól olvashatunk ismét szívet melengető történeteket, melyek közt igazi gyöngyszemek rejtőznek, amikből újabb és újabb kedvenceket avathatunk!

Az antológia 7 db három perces, 6 db öt perces és 6 db nyolc perces mesét rejt magában, melyek között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét! Haladhattok az olvasással sorban, de a szíveteknek legkedvesebb írókat előre véve is, a szórakozás garantált!

Mint ahogy már fentebb is említettem, a kötetben mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. 19 mesét részletesen bemutatni azonban nem fogok, hisz a bejegyzésnek még olvasható hosszúságúnak kellene maradnia, amiből én az esetek 90%-ban kilógok. ^^

Az antológiákban elkerülhetetlen, hogy a bennük szereplő szövegek vegyes minőségűek legyenek. Vannak jobb és rosszabb írások, de mindenki számára más a leggyengébb láncszem és más a legragyogóbb drágakő. Én magam mindig is pici fenntartással álltam ezekhez a kötetekhez, hisz kizárt, hogy minden szöveg mindenki tetszését elnyerje, s utána kellett néznem, de maximális pontszámot tőlem antológia még nem kapott.

Jelen kötet esetén azonban megdőlni látszik ez a hitem, legalábbis annyi biztos, hogy megtaláltam "a kivétel erősíti a szabályt"... A 3-5-8 perces állatos mesék szövegei ugyanis bár valóban elég vegyesek, egyiknél sem éreztem azt, hogy "ez nekem ne tetszett volna"... Ilyen nálam még nem volt egy antológia esetében sem, s nem tudom, hogy a remek téma, maga az alapötlet, hogy állatokról szólnak a mesék áll ennek a háttérben, vagy pedig az, hogy valóban a legjobb írók meséit olvashattam, akik ritkán okoznak csalódást számomra. Nem kutatom azonban ennek az okát, legyen elég annyi, hogy ez az antológia bizony teljesen megnyert magának, s csak ajánlani tudom a forgatását!

A 19 író igazán kitett magáért! Rendkívül kreatív ötletek és szerethető szereplők versenyeznek azért, hogy az első számú kedvenceinkké váljanak, s nem is olyan könnyű kiválasztani közülük a legjobbakat. Most én mégis megteszem, s bemutatom nektek közelebbről is a személyes kedvenceimet...

A négy kedvenc mesém Kertész Erzsi, Majoros Nóra, Mrena Julianna és Berg Judit tollából került ki, de szorosan a nyomukban volt Harcos Bálint, Kolozsi László, Vibók Ildi, Dániel András, Mészöly Ági és Wéber Anikó története is. És így, a 19 meséből tízet már ki is emeltem... Hoppá! ^^

Majoros Nóra szavannás-focis meséjén, főleg a legvégén, hatalmasakat kacagtam. Mrena Julianna két eddig megjelent verses meséje magával ragadott, nem volt ez másképp ezzel a történetével sem. Ő az egyik, aki a legújabb tagja lett kedvenc íróim listájának. Berg Judit története szintén rendkívül humoros, az öntelt kecskegida jellemfejlődése pedig rendkívül látványos és szívet melengető. 

Harcos Bálint szintén nem tud csalódást okozni, a fantáziája határtalan. Kertész Erzsi bagolyszereplője pillanatok alatt belopta magát a szívembe ötletes és humoros karakterével. Ebben a mesében is rengeteg a humormorzsa, s a tanulnivaló. Mely utóbbi egyébiránt szinte az összes mesénél jelen van, hisz olyan mondanivalóval rendelkeznek, amiket nem csupán a gyerekeknek, de a felnőtteknek is meg kellene fogadni, s komolyabban elgondolkodni egy-egy témáról...

Kolozsi László szintén új kedvencem, az ifjúsági regényei után a macskás meséje is elvarázsolt. Dániel Andrásról és könyveiről nem sokat olvashattatok még a blogomon, most azonban szeretném kiemelni az ő meséjét is, ami nem csupán fölöttébb szórakoztató, de alkotásra is késztet... ;) 

Vibók Ildi története a békával és az ifjú aranyhalával lett le a lábamról, míg Mészöly Áginál ismét a kreativitást és a humort díjaztam a remeterákok történetében. Wéber Anikó meséje szintén remek mondanivalója miatt került nálam kiemelésre, de az az igazság, hogy a fentebb felsorolt írók mellett valóban kiemelhető lenne mindegyik meséből valami rendkívüli.

Kertész Erzsi Huhogója egy vészjósló bagolyról szól, aki mindig a falra festi az ördögöt, de egy kaland, s némi leleményes turpisság hatására elgondolkodik a folytonos "huhogásáról"... Az öreg üreg meséjében egy megszemélyesített, "élő" üreg lesz a középpontban, aki megvédi újdonsült egér lakóját a gonosz macskától, aki hetedhét határon túl menekül. A szavanna állatait egymás ellen eresztő, nagyotmondó kutyus (Focimeccs a szavannán) története a dicsekvésről és az abból fakadó következményekről szól, ötletes és humoros formában tálalva, aminek a végén, a csattanónál szem nem marad szárazon olvasás közben. Biztos vagyok benne, hogy Nóra ötletes megoldása ráébreszti majd a célközönséget, miként is nem szabadna viselkedni, avagy milyen következményei lehetnek bizonyos szavainknak és tetteinknek... Az öreg bakkecske szemet felnyitó, rövid, ámde célzatos tanításának hála az öntelt kecskegidából igazi hős és vezető válik. Hosszú utat jár be, megbotlik az elején, de a jó úton halad, s nemes tulajdonságokat helyez előtérbe korábbi nagyképűsége helyett. A remeterákok lakáscsereberéjét, annak humoros tálalása és a közben elhangzó "poénok" teszik ellenállhatatlanul bájossá. 

Ezernyi remek ötlet és megvalósítás, 19 kedves és bájos mese. Nem folytatnám tovább azonban a sort, mert a végtelenségig írhatnék még kiemelendő részleteket a kötetből. Mint például a Pók-KER ötletessége, ami szintén felettébb kreatív, bár arról inkább nem beszélek, hogy igyekeztem "csukott szemmel" olvasni a pókillusztrációk miatt. ^^ Inkább azt javasolnám, vedd te kis kezedbe, kedves olvasó a 3-5-8 perces állatos mesék antológiát, s találd meg a te szívednek legkedvesebb mesét/meséket! 

Mielőtt azonban zárnám a soraimat, hadd tegyek még egy rövid említést a kötet illusztrációiról, amiket Grela Alexandra készített. Noha csillagot nem vontam le az illusztrációk miatt, hisz a mesékre koncentráltam, meg kell jegyeznem, hogy a képi világ nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Sajnos ez a stílus igen távol áll tőlem, néhol számomra egész ijesztő ábrázolások voltak papírra vetve, ám nem értem a képek között fennálló ebbéli minőségeltérést, ugyanis példának okáért a béka-aranyhal illusztrációba teljes mértékben beleszerettem (a kötet egyik legszebb képe!!!), ahogy a focizó állatok, a szemétszedő maci a lampionnal, vagy az állati szépségverseny darabokat is imádtam! Az emberek ábrázolása számomra picit ijesztő volt, ahogy néhány állat szeme is, de végszóként le kell írnom, hogy ez is merőben egyéni ízlés kérdése, lehetséges, sőt, holtbiztos, hogy valakik pont az efféle képi világért rajonganak!

A rendkívül minőségi meseregény gyönyörű illusztrációkat rejt magában, melyek Jon Klassen nevéhez fűződnek, aki egy igazi, varázslatos képi világot teremtett meg.

Főhősünk, Borz Felsőkanyaros csodaszép vidékén éli magányos, zárkózott életét. No, persze Borz korántsem érzi magát magányosnak, s köszöni szépen, jól meg is van egyedül takaros kis házikójában, melyet Lula néni adott neki bérbe, s ahol tökéletes biztonságban, elzárva a külvilágtól éli mindennapjait.

Borz házába váratlan "látogató" érkezik, egy szkunk (csíkos bűzösborz) személyében, akit szintén Lula néni fogadott be, s annak rendje és módja szerint tájékoztatta is fő albérlőjét Szkunk érkezéséről. Csak hát a levél bontatlanul hever valahol...

Mit van mit tenni, Borz hiába tiltakozik, be kell fogadnia Szkunkot, aki annak rendje és módja szerint nemcsak hogy Borz napi rutinját borítja fel, de állandóan láb alatt is van...

Szkunk természetesen csak barátkozni próbál, egészséges reggelit készít, odafigyel Borz étkezésére és pihenésére, ám eközben szépen be is rendezkedik, ami nemigen tetszik főhősünknek... Borz azonban szépen-lassan félreteszi ellenérzéseit és egészen megbarátkozik a sorsfordító helyzettel, ám aztán megjelennek a csirkék...

A csirkék, akiket Szkunk valamilyen különös oknál fogva igencsak szeret, s akkor végleg betelik a pohár... A kialakult helyzetet nehezíti még egy "vérszomjas" menyétpostás megjelenése, ami - mint köztudott - imádja a csirkéket, egy váratlan spriccelés és egy meggondolatlan kifakadás is, aminek a vége megbántottság, furdaló lelkiismeret és a szó szerinti feneketlen magány lesz... 

Én magam, introvertáltként imádtam Borz karakterét. Nem titkolom, ő volt a kedvencem a történetben, míg Szkunk a maga pezsgésével és sokszori meggondolatlanságával picit "taszított". Teljes mértékben át tudtam érezni, milyen lehetett Borznak a változás, mit jelentett neki az, hogy "egy betolakodó" toppant az életébe, aki mindent felforgatott. Át tudtam érezni a magány szeretetét, a kőzetmintákba való elmerülését és az abból fakadó, földöntúli boldogságát is, ami nálam a könyvek szeretetében, az olvasással  és a blogolással töltött időben merül ki. Jóleső érzés volt azonban látni, ahogy szépen lassan előbújt a csigaházából, megtanulta kinyitni a világ kapuit, s kilépni a fényre. Különösen imádtam Felsőkanyaros bebarangolását a végén, azzal a lényeges gondolattal, hogy Borz nem is ismeri igazán a lakóhelyét, s az ott élőket... Fájdalmas, de csodaszép felismerés volt ez számára, s bevallom, bízom egy esetleges további kapcsolatban a cukrászboltos borzhölgy és Borz között... ^^

Borz személyiségével éles ellentétben áll Szkunk karaktere és egész viselkedése, aki valóban idegesítő lehet olyasvalaki számára, aki ennyire magányosan, visszavonultan él és tökéletesen jól megvan egyedül. Szkunk több lépése taszított, példának okáért szerencsétlen Borzra szabadította a környék összes csirkéjét, ami lássuk be, nem volt kevés..., közvetve szerepet játszott főhősünk rendezett és szeretett dolgozószobájának feldúlásában, s bár minden tettéből következik ki ama jó dolog, amihez elérünk a történet végére, mégsem érzem helyesnek több lépését sem... Azt volt az érzésem, hogy a kötet végére csupán Borz változott, ő azonban óriásit, aminek köszönhetően valóban egy csodaszép történet részese lehettem, mégis úgy érzem, Szkunk egy picikét visszábbvehetne és figyelembe vehetné Borz igényeit is... Egy picikét nem ártana a Szkunk jellemében bekövetkező változás sem, ha már Borz változik, változzon Szkunk is, hisz ahhoz, hogy két ennyire eltérő jellem békésen éljen együtt, szükség van az összecsiszolódásra és a kompromisszumokra mindkét fél részéről... Elég, ha csupán mindennapi életünk kapcsolatait vesszük górcső alá.

A Borz jellemében végbemenő változás, s a fejlődés rendkívül látványos. Az írónő szépen, apró lépések sorozatával haladt előre, s építette fel ezt a változást, ami ezáltal hiteles és szívet melengető is volt egyben. S csakhogy Szkunk karakteréről is mondjak valami jót, imádtam a könyvek és az olvasás iránti szeretetét, azt, hogy tud bocsánatot kérni; hangosan kacagtam az őszinte gondolatain, különösen tetszett a dobozok kilapítása, ami egyenlő a bubifólia lyukasztgatásával számára ^^, lelkesedtem a lelkesedéséért a Hold látványára, ám amit a legjobban imádtam, az Vé Henrik története volt, Szkunk tolmácsolásában... Szegény Henrik, naaaaaaaaaagyon rövid vezetékneve van, csupán egy "vé" betű. Halálos! Szakadtam a nevetéstől, főleg úgy, hogy a szívemnek egyik legkedvesebb királydráma róla szól... 

Borz és Szkunk történetében a sorsfordító változást a menyétpostás érkezése hozza, akinek a felbukkanása szintén a "titokzatos" Lula néninek köszönhető, hisz közvetve neki köszönhető minden, ami főhőseinkkel történik. A menyétpostás bár "maga a gonosz" a meseregényben, én mégis imádtam a karakterét, s nem elítélendő, hisz őt csak az ösztönei hajtják. Neki köszönhető a hatalmas konfliktus, melynek a végén ott a megváltás.

Amy Timberlake története nem lenne azonban teljes Jon Klassen gyönyörű illusztrációi nélkül, aki a fekete-fehér és színes illusztrációkat vegyíti a kötetben, amik mindig a legjobb helyen jelennek meg, s ábrázolnak egy-egy kulcsfontosságú vagy humoros jelenetet. Borz és Szkunk, valamint a többi szereplő alakja és sorsdöntő pillanatait remekül sikerült papírra vetni, az ábrázolás első osztályú, teljesen feldobják az amúgy is izgalmas szöveget! Érdemes jobban elmerülni a teljes oldalas illusztrációkban, amik közül a kedvencem a naplementés kép lett! Varázslatos! ❤

A Borz új lakótársa megtanít arra, hogy nem jó az életet egyedül, magányosan élni. Felnyitja a szemed, megmutatja, milyen csodálatos dolgok és élőlények is várnak a szabadban, s bár az sem baj, ha néhanapján szeretnél egyedül lenni és a szenvedélyednek hódolni, de ne zárd ki magad az életből! Lásd meg a csodát, az élet és a barátság szépségeit, oszd meg a boldog és a szomorú pillanatokat valakivel, s ne hagyd, hogy az élet elmenjen melletted! Nehogy a végén megbánd, mit nem tettél meg...