Történetünk főhőse Samu, a cica, aki egy nap napraforgómagokat ültet el a kertjében, majd minden nap lelkiismeretesen gondozza őket, s várja a fejlődésüket. 

A napraforgómagok azonban eleinte - nem véletlenül - nem "akarnak" növekedni, s Samun úrrá lesz a kétségbeesés és megjelenik a türelmetlenség is, ami bizony rossz irányadó...

Kate Petty kihajtható füles lapozója a csodaszép napraforgóvirágon kívül több kukucskálós fület is tartalmaz, melyek segítségével bekukkanthatunk a föld alá, s láthatjuk a magocskák növekedését és sarjadását. A képi világ nagyszerűségét a leginkább a Julia Donaldson-kötetek illusztrátoraként ismert Schefflernek köszönhetjük, aki jelen kötetben is hozza a tőle elvárt színvonalat.

A kötet tulajdonképpen Az ​egyszarvú, aki mindenre azt mondja: nem folytatása, ám teljesen önálló történet, melyhez nem feltétlenül szükséges az első ismerete. Bár a történet "folytatódik", s láthatjuk, hogy élnek most főhőseink, miután az első kötetet rájuk zártuk, mégis kerek egészet ad ki. Egy teljesen új kaland, mely kibővíti a világot, amit az első részben megismertünk. Ez már csak azért is jó hír, mivel az önfejű egyszarvú első története nem épp aratott osztatlan sikert... Míg az első kötet számomra is sok negatív üzenetet hordozott magában, s nem is túl fényes értékelést kapott, addig jelen kötetet szívből ajánlom azoknak is, akiknek az első rész nem nyerte el a tetszését, aki pedig Önfejenci első kalandját is szerette, a folytatást is imádni fogja!

Történetünk főhőse - vagyis inkább úgy mondanám, egyik főhőse - Önfejenci, az akaratos kis egyszarvú, aki az első részben világgá ment, s most új barátaival tengeti mindennapjait. 

Önfejenci jelen kötetben is kalandra indul, mikor összevész Hiszterika hercegnővel, s úgy érzi, neki nincs már maradása a társaságban. Az egyszarvút útja a Sűrű Sötét Dzsungelbe vezeti, ahol összetalálkozik a folyton unatkozó kígyóval...

Eközben az otthon maradt Hiszterika, nagykutya és mosómedve azon tanakodik, mi lehet "világgá ment" barátjukkal...

A kompánia további tagjai továbbra is színtelenebbek, számomra olyanok voltak, mint ha nem is lettek volna.

A szöveg és a történet nem lenne azonban olyan varázslatos Astrid Henn képi világa és egyedi karakterei nélkül, amik együtt mozognak és lélegeznek a mesével. A kihajtható oldalak, melyek a hegyről látható tájképet mutatják be valami egészen varázslatos és rabul ejtő.

Az illusztrátor a Kína iránti rajongásomnak is kedvezett, nem gondoltam volna, hogy ilyen látvány tárul majd a szemem elé, ha felmászom a hegy tetejére és lenézek a tájra...

Majoros Nóra Erdei ​énekverseny c. kötete a Már tudok olvasni! kiadói sorozat egyik legfrissebb darabja. A Móra kiadó olvasást segítő könyvecskéinek 1. szintje Nóra kedves, erdei meséjével bővült, ami a pici, kezdő olvasóknak ajánlott gyakorlás céljából, ám mindemellett akár egy rövid esti meseként is funkcionálhat a kisebbek számára, hisz az Erdei énekverseny történetét kár lenne elszalasztani a kisgyermekes szülőknek is...

Nóra, legújabb meséjében Zöldország mélyére kalauzolja el az olvasót. Hogy pontosak legyünk, helyszínünk a Lombfény-liget, ahol vén tölgy apó él, kinek ezer éves születésnapját az állatok méltó módon szeretnék megünnepelni.

Az erdő ura, a medve, valamint a fülemüle és a rigó elhatározza, hogy énekversenyt rendez tölgy apó tiszteletére, s a győztes az lesz, akinek az éneke a leginkább elnyeri a tetszésüket. 

Az első versenyzők közül a pacsirta, a tücsök és a farkas elkápráztatja a zsűrit, ám őket olyan állatok követik, akiknek az előadását és tehetségét megkérdőjelezik a bírák... 

Az Erdei énekversenyben minden megtalálható, ami kell. 

A tiszteletreméltó öreg tölgy, aki bölcs nagypapaként funkcionál; a mellőzött és kissé megalázott, mások által lenézett, ámde igenis tehetséges és elismerendő szereplők, akik bátran felveszik a kesztyűt és harcolnak, hogy megmutassák, kik is ők valójában; a nagyhangú, elhamarkodottan ítélkező zsűritagok, akik kénytelenek belátni, hogy nem volt igazuk. Több különböző csoport, több, egymástól eltérő személyiségtípus, akik mellett a humor is garantált, hisz az egymással szemben álló felek és az eltérő megnyilvánulások néhol humorforrásként is szolgálnak amellett, hogy igen elgondolkodtató szituációkkal is találkozhatunk a lapokon...

Követendő és elkerülendő viselkedésminták, az idősek tisztelete, a "jó adni" szeretetteljes ábrázolása és a boldog-aranyos befejezés mind-mind a történet erősségei, ahogy az egyedik karakterek is, akikkel a kezdő olvasó azonosulni tud, vagy épp nevetésre fakasztja majd őket egy-egy "állati" reakció, de akár mélyen elítélhető és ellenszenves karakter is kiválasztható a színes gárdából.

Mindezeken túl pedig az ötletes feladatokat is megemlíteném a kötet végén, amik jelen esetben igazán színesek és érdekesek voltak! Személyes kedvencem a pókhálólabirintus volt!

Kép forrása: https://mora.hu/content/2022/11/News/1290_mtoszintek7-2.png

Nógrádi Gábor Legyél ​a tesóm! c. kötete a Már tudok olvasni! kiadói könyvsorozat 2. szintű tagja, a Móra kiadó egyik legfrissebb újdonsága. A szöveg és a kép egyenlő arányban jelenik meg a kötetben, ahogy a bonyolultabb, nehezebb szavak külön kiemelésű, szótagolva való szerepeltetése is segíti a célközönséget abban, hogy az olvasás gyakorlása ne egy kötelező, uncsi tevékenység legyen, hanem valami olyasmi, ami segít a minél gördülékenyebb olvasás elsajátításában frissebb, ropogósabb és kreatívabb megoldással, mint egy száraz tananyag.

Nógrádi történetének főhőse Pataki Sziszi, aki rettentő mód vágyik egy kistesóra. A szülők szerint azonban a kistesó "még nem aktuális", s míg a szülők a munkájuknak élnek, addig Sziszi minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy testvért szerezzen...

Sziszi a legkülönfélébb módokat találja ki, hogy testvére legyen. A sokgyermekes család egy kisebb tagját magával viszi, vagy épp ő maga lesz az, aki "beköltözik" ebbe a családba, ám ezek a megoldások csupán arra jók, hogy néhány órára elhintsék a boldog jövő látszatát, majd sírással és kudarccal végződjenek. Ám egy nap történik valami...

Sziszi végtelenül magányos dolgozó, elfoglalt szülei mellett, akik sokszor nagyon idegesek és stresszesek a munka miatt. Ártatlan gyermeki naivitásából fakadóan főhősnőnk sorra humoros szituációkba keveri magát, s nem érti, miért nem kaphatja meg az áhított kistestvért.

Bár Nógrádi alapötlete és maga a történet rendkívül ötletes és humorban gazdag, több kifogásolnivalóm is akadt olvasás közben. 

Az egyik legfontosabb, amit szeretnék kiemelni, az a terhes anyuka testalkatára tett megjegyzések egész sora... Az áldott állapotban lévő nő kövérnek titulálása, az, hogy már nem csinos, hogy nem tetszik a kislánynak az, hogy mennyire kikerekedett és az embereknek sem fog ez tetszeni, s hogy vigyáznia kéne arra mit eszik és milyen az alakja, az számomra nem kicsit ellenszenves volt. Itt Nógrádi nem kicsit túllőtt a célon, s ha úgy is nézem, hogy ez egy hat éves gondolata az anyukájáról, akinek fogalma sincs arról, hogy benne egy élet növekszik, ez akkor sem elfogadható. Sziszi ezen a ponton válik visszavonhatatlanul unszimpatikus főhősnővé, noha korábbi hozzászólásai, s a gyermeki dac még humorosnak is mondható, annak ellenére, hogy megnyilvánulásai egyben sokszor bicskanyitogatóak is. Természetesen e mellé fontos megjeleníteni a robotoló szülők teljes érdektelenségét is a kislányuk felé, vagy azt a nyilvánvalóan banális dolgot, miszerint a lánynak el sem mondják, hogy nemsokára kistestvére születik, hanem egyszer csak ott terem az életükben...

Negatívumként sajnos még meg kell említenem, hogy a papírhiány és az emelkedő árak sajnos ennél a sorozatnál is megvetették a lábukat, ugyanis a korábban vastagabb papíron megjelenő Már tudok olvasni! könyvsorozat legutolsó három kötete is "minőségbeli romláson" ment át.

Kép forrása: https://mora.hu/content/2022/11/News/1290_mtoszintek7-2.png

Kovács Attila A ​csontváz óra c. meseregénye a Móra kiadó Már tudok olvasni! kiadói sorozatának egyik legújabb darabja. Az ifjú Petrovics Sándor elfeledett kalandjai alcímet viselő kötet reményeim szerint egy lehetséges könyvsorozatot is jelöl, hisz A csontváz óra olyan jól sikerült és ötletes történetet rejt magában, amit érdemes volna folytatni...

Az ifjú Petrovics Sándor - aki Petőfi Sándor néven vált egyik legnagyobb magyar költőnkké - nyolc éves korában kerül a sárszentlőrinci kisgimnázium diákjai közé. Az ifiúr nem csupán jómódú szüleinek hála tűnik ki kortársai közül, de éles eszével, talpraesettségével és bátorságával is.

A csontváz óra, mint ahogy a címe is mutatja, egy egészen különleges órát, illetve annak eltűnését állítja a középpontja. Az eltűnt óra nyomába Sándor és István ered, ám természetesen Petőfi lesz az, aki a nyomozást és az okfejtést vezeti. A szálak felgöngyölítése közben pedig nem csupán Sárszentlőrinc lakóinak alakja elevenedik meg előttünk, de betyárokkal is találkozhatunk, s még maga Rózsa Sándor is tiszteletét teszi a lapokon!

Kovács Attila mesterien szövi a szálakat. Írása nem csupán a célközönségnek, de a felnőttek számára is élvezetes olvasmány, s noha az óra eltűnése és a valódi tettes személye egy felnőttnek könnyen kikövetkeztethető, a sok "vakvágány" érdekes új szálakhoz és kalandtöredékekhez vezet el, amik fenntartják az érdeklődést és még egy kis gyomorszorító érzést is okoznak, hisz nincs is jobb, mint izgulni a történet főhőseiért és a rejtély megoldásáért. 

A meseregény cselekménye az 1830-as években játszódik. Az efféle régi történeteknél számomra mindig igen fontos, mennyire korhű szöveget kapok, amik sokszor túl modernek és nem tükrözik az adott kor szellemiségét. Ebben az esetben Kovács Attila írásmódja bár fiatalos és modern, tiszteleg a régi korok előtt, s nem egy korabeli szót használ és rejt el a szövegben, amik számomra sokkal élvezetesebbé tették az olvasást. Ezeknek a régies szavaknak - melyek közül több már szinte ki is halt az élő nyelvből - a jelentését a célközönség a kötet végi szómagyarázatban olvashatja. Ezek mellett pedig kiemelném a szövegben elrejtett Petőfi verssorokat is, amik mosolyt csaltak az arcomra.

Hadd ne menjek el azonban szó nélkül a vizuális dolgok mellett sem. Először is szeretném kiemelni a kötet remek illusztrációit és azok készítőjét, Oravecz Gergelyt, aki remek hangulatot teremtett ezekkel a régies stílusú képekkel, amik tökéletesen kiegészítik a szöveget, s megjelenítik számunkra a szereplőket és a helyszínt. Szinte peregtek a képsorok ebben a stílusban a szemem előtt olvasás közben, s imádtam elveszni a részletekben, melyeket az egyes illusztrációk magukban rejtenek.

A másik, amit kiemelnék, az az, hogy úgy látom, sajnos a papírhiány és az emelkedő árak sajnos ennél a sorozatnál is megvetették a lábukat, ugyanis a korábban vastagabb papíron megjelenő Már tudok olvasni! könyvsorozat legutolsó három kötete is "minőségbeli romláson" ment át. Sajnos... 

Sajnálatos módon a mostani kötetek rendkívül vékony, áttetsző lapokra lettek nyomtatva, amiknek bár a tapintása számomra egészen különleges, az már korántsem üdvözítő, hogy az illusztrációk és a szöveg átsejlik a lapokon, s így összefolyik a két oldal tartalma. :( Ennek köszönhetően természetesen a kötetek ára még nem szállt el, de természetesen nőtt, ami azért egy pici rossz szájízt hagy maga után.