A kötet tulajdonképpen Az ​egyszarvú, aki mindenre azt mondja: nem folytatása, ám teljesen önálló történet, melyhez nem feltétlenül szükséges az első ismerete. Bár a történet "folytatódik", s láthatjuk, hogy élnek most főhőseink, miután az első kötetet rájuk zártuk, mégis kerek egészet ad ki. Egy teljesen új kaland, mely kibővíti a világot, amit az első részben megismertünk. Ez már csak azért is jó hír, mivel az önfejű egyszarvú első története nem épp aratott osztatlan sikert... Míg az első kötet számomra is sok negatív üzenetet hordozott magában, s nem is túl fényes értékelést kapott, addig jelen kötetet szívből ajánlom azoknak is, akiknek az első rész nem nyerte el a tetszését, aki pedig Önfejenci első kalandját is szerette, a folytatást is imádni fogja!

Történetünk főhőse - vagyis inkább úgy mondanám, egyik főhőse - Önfejenci, az akaratos kis egyszarvú, aki az első részben világgá ment, s most új barátaival tengeti mindennapjait. 

Önfejenci jelen kötetben is kalandra indul, mikor összevész Hiszterika hercegnővel, s úgy érzi, neki nincs már maradása a társaságban. Az egyszarvút útja a Sűrű Sötét Dzsungelbe vezeti, ahol összetalálkozik a folyton unatkozó kígyóval...

Eközben az otthon maradt Hiszterika, nagykutya és mosómedve azon tanakodik, mi lehet "világgá ment" barátjukkal...

A kompánia további tagjai továbbra is színtelenebbek, számomra olyanok voltak, mint ha nem is lettek volna.

A szöveg és a történet nem lenne azonban olyan varázslatos Astrid Henn képi világa és egyedi karakterei nélkül, amik együtt mozognak és lélegeznek a mesével. A kihajtható oldalak, melyek a hegyről látható tájképet mutatják be valami egészen varázslatos és rabul ejtő.

Az illusztrátor a Kína iránti rajongásomnak is kedvezett, nem gondoltam volna, hogy ilyen látvány tárul majd a szemem elé, ha felmászom a hegy tetejére és lenézek a tájra...