Egy mélyen összetett, szimbólumokkal dolgozó történet, amit a fülszöveg olvasását követően nem is gondolnánk. Elgondolkodtató, apró mozaikdarabkákból összeálló írás, melynek csupán a legvégén kapunk mindenre magyarázatot. Egy, a gyász feldolgozását lírai módon segítő kötet, ami kimondatlanul, észrevétlenül segít utazni az érzelmek viharos tengerén.

Történetünk főhőse a fiatal Oscar, aki egy napon felébredve egy hatalmas oroszlánt talál a szülei ágyában... Anyukája és apukája nyomtalanul eltűnik, csupán a gondosan, az ágy mellett elrendezett papucsaik árulkodnak arról, hogy előző éjjel nyugovóra tértek. Az oroszlán bűntudatosnak tűnik, a kisfiú pedig nem meri kimondani gondolatait - de mindannyian tudjuk, mit sejt.

Az oroszlán, "hogy próbálja jóvá tenni bűnét", megígéri, hogy a kisfiú mellett marad és mindenben segít neki. Megpróbálja helyettesíteni a köddé vált szülőket úgy, hogy elkíséri a fiút az iskolába, rajta tartja a szemét, s a hétvégén különböző programokat szervez neki. 

Az oroszlán jóllakott, s ígéretéhez híven most két-három napig nem is lesz újra éhes. De mi történik, mikor letelik ez az idő? S mit tanul addig a pillanatig Oscar?

Adam Baron kiválóan bánik a szavakkal. Története lassú folyású, az információkat apránként csepegteti, gondolkodásra késztet, csattanóját az utolsó oldalakra hagyja. Egész végig homályban tart, s bár a felnőtt olvasó érzi, hogy valami nincs rendben, mégsem tudja megfogalmazni, mi az, amit "nem tud", s bár sejthető, hová futunk majd ki a végén, az igazi magyarázatok mintegy megfejthetetlenek... Ez teszi olyan erőssé, áthatóvá, megfoghatatlanná, s mégis felemelővé ezt a könyvet - a sejtések, a sorok közül kiolvasandó történelmi események, a lélek hangjai, a gyógyulás folyamata, s végül a "megvilágosodás"...

Oscar egy átlagos, mindennapi kisfiú, akivel könnyű azonosulni. Nincsenek különleges, természetfeletti képességei, nem tűnik ki semmiben, sokkal inkább hibázik, elfelejt dolgokat és "bajba kerül", mint kortársai is a való életben. Szeret focizni, de nem túlságosan jó benne, ezért a csapatba se kerül be; elfelejti elvinni az iskolába a házi feladatot; félelmei vannak; a kedvenc mesekönyvét olvastatja fel hangosan századszorra is - nem véletlenül...; s egyszerűen csak igyekszik túlélni és túllépni...

Oscarnak szüksége lesz a hirtelen megjelenő oroszlánra, aki egyébként korántsem csupán a képzelete szüleménye, legalábbis nem abban a formában, amire az eddig leírtak alapján elsőre gondolnátok. Az oroszlánnak hatalmas szerepe van a kisfiú életében, de erre csak főhősünkkel együtt ébredünk rá.

A kötet cselekménye bravúros. Oscar és az oroszlán társaságában átélhetjük a palacsintakészítés nehézségeit, a bunkiépítés örömét, a tilosban járás izgalmát, részt vehetünk a Trafalgari csatában és találkozhatunk Nelson admirálissal, repülhetünk a II. világháborúban, szánkózhatunk a frissen leesett hóban, s szembenézhetünk a félelmeinkkel és az emlékeinkkel.

A történet gyönyörű emléket állít az elveszett nagymamának, akit apró visszaemlékezésekből ismerhetünk meg. Egy-egy elejtett mondat találja szíven a felnőtt olvasót és tudja, amit a célközönség még nem: miket is élt át a nagymama. Metaforák, szimbólumok, elejtett szavak, amiknek mind megvan a maguk szerepe és elemi ereje. Fontosak, s lehet, hogy nem mindenről kell vagy feltétlenül szükséges még beszélni a gyerekkel, de van, amiről nem ártana. 

A könyvet Demény Eszter megkapó fordításában olvashatjuk magyarul, míg a csodás illusztrációk Benji Davies munkái. A képi világ varázslatos, a fekete-fehér illusztrációk mozgóképként elevenítik meg a történetet, s a segítségükkel talán egy picit még inkább visszautazhatunk letűnt korok idejébe...

Esther Hartmann emlékére

1935-2021

Nagyi