.png)
J. D. Salinger Zabhegyező c. regénye tavaly augusztus elején jelent meg újra a Helikon kiadó gondozásában, az eredeti, Gyepes Judit fordításban. Sajnos a régi, eredeti magyar fordítás régóta nem volt kapható a piacon, ugyanis néhány évvel ezelőtt, 2015-ben a regényt újra fordították, melyet a fordító, Barna Imre Rozsban a fogó címmel látott el.
Ez akkoriban felrobbantotta az irodalmi berkeket, sokan gyűlölték és sokan szerették az új címet és fordítást, s azt hiszem, ez a kettősség a mai napig fennáll a rajongók és olvasók körében.
Jómagam abba a kategóriába tartozom, akik bár megértik, hogy néhány félrefordítást mindenképpen ki kellett javítani, ami az első magyar fordításban félrement, abban azonban már nem vagyok partner a modern szavak/nyelvezet használatát illetően...
Barna Imre szövege modern szavakkal teletűzdelt újrafordítás lett, melyet úgy magyaráztak, hogy miért is ne beszélhettek volna a cselekmény történésének korában ilyen szavakat használva? WTF???
Nem, nem beszélhettek, ugyanis ezek a szavak akkor nem léteztek! Könyörgöm... Barna Imre rengeteg olyan mai, szleng szót használ a fordításában, ami 1949-ben, illetve az 1950-es évek New York-jában nem hogy nem jellemző, de koridegen is, ezért ezt az új fordítást én magam igyekeztem messzire elkerülni és bizakodtam az eredeti magyar fordítás egy újra kiadásában... A Helikon Zsebkönyvek sorozatban tavaly, az évforduló alkalmából a regény gyönyörű, új borítóval és formában látott napvilágot, amiért nem győzök elég köszönetet mondani a kiadónak, hisz végre eredeti fordításban díszítheti az én polcomat is ez a remekmű. :3
"- A serdülőre jellemző, hogy nagylelkűen meg akar
halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar."
Főhősünk, Holden Caulfield egy tizenhat-tizenhét éves fiatal srác a háború utáni New York-ban. A fiú a Pencey bentlakásos iskola növendéke Pennsylvaniában, ahová gazdag, előkelő kölykök járnak, s ahol a sznobizmus uralkodik.
Holden kilóg kortársai közül, soha nem azt csinálja, amit kellene, rengeteg érzés és gondolat kavarog a lelkében és a fejében, melynek köszönhetően a nálánál sokkalta egyszerűbb lelkek nem értik meg őt. Környezete nemhogy különcnek és furcsának tartja, de nem is érti a fiú viselkedését. Holden nem tudja magát megértetni a külvilággal, s személyisége számos balhéba sodorja.
Történetünk kezdetén főhősünk éppen az egyik slamasztika után tűnik fel a színen. Holden a new york-i metrón hagyja csapata vívófelszerelését, így a Pencey nem vehet részt a vívóversenyen, amiért természetesen mindenki a fiút okolja. Ekkor tudjuk meg azt is, hogy Holdent már kicsapták az intézményből a rossz jegyei miatt, ugyanis egyedül irodalomból nem bukott meg, ahogyan azt is láthatjuk, hogy bizony nem ez az első iskola, ahonnan a fiúnak mennie kellett...
Holden nem akarja, hogy a szülei megtudják, ismét elbukott, de az iskolában sincs már maradása, így meglátogatja egyetlen tanárát, akivel jóban volt. A Mr. Spencerrel való beszélgetés azonban pillanatok alatt kikészíti a srácot, ezért visszamegy a kollégiumba, ahol a társaival kerül éles szócsatába. Mindezek után Holden úgy dönt, még éjjel otthagyja a Penceyt és New York-ba megy, ahol olcsó szállodaszobát bérel, míg haza nem megy és a szülei értesülnek róla, hogy kicsapták...
Holdennek nincs nyugovása, éjszakai bárokba jár, elmélkedik az élet nagy kérdésein, próbálja megfejteni az életet, de senki sem érti, mit is akar tulajdonképpen mondani és elérni... A külvilág számára végtelenül furcsa fiú szépen lassan az összeomlás felé tart, s nincs senki, aki segíteni tudna rajta...
Ahogy haladunk előre a történetben, tudjuk meg szépen-lassan, hogy Holden gyermekkora tragédiában bővelkedett, s nem véletlenül alakult olyanná a személyisége, mint ahogy most láthatjuk...
"- Voltál te már teljesen torkig? Úgy értem, féltél-e
már attól, hogy minden menthetetlenül elrohad körülötted,
hacsak nem csinálsz sürgősen valamit?"
Holden az irodalom szerelmese, gyakran felidézi a múltat, régi "barátnőkre", játszópajtásokra gondol, akiknek mostani élete nem hagyja nyugodni, magasröptű gondolatai szárnyra kapnak, felemelik, majd a mélybe taszítják. Határozatlan, félénk jelleme miatt többször bajba kerül, minek következménye az lesz, hogy nem egyszer "törik be az orrát és verik be a képét", melynek köszönhetően az amúgy is labilis fiú még inkább magába roskad.
Az idő alatt, míg Holden nem akar hazamenni, hogy a szülei ismét értesüljenek a kudarcáról, addig a fiú bejárja gyermekkora szeretett helyszíneit, meglátogatja a Central Parkot, taxival jár, régi barátokkal találkozik és "randizik", idősebbnek adja ki magát a koránál és a kacsák téli eltűnésén elmélkedik...
Nem érti a világot, ami nem érti meg őt...
Miután végül úgy dönt, meglátogatja az egyetlen személyt, akinek a társaságában örömet és boldogságot érez - a húgát, Phoebe-t -, a fiú már egészen a szakadék szélén áll, s az utolsó kegyelemdöfést a húga által kimondott kegyetlen tények adják meg számára...
Az irodalom egyik legnagyobb, meg nem értett főhőse végül megfázik - ami legyengült lelki állapotában nem is csoda -, majd szanatóriumba kerül, ahonnan azonban van kiút, hisz a jövő fényesen és bizakodással telve csillan meg előtte...
"- Mi a frászt olvasol?
- Egy rohadt könyvet."
"- Nem akarlak elkeseríteni - mondta aztán -, de
világosan látom, hogy szépen és nemesen haldokolsz,
így vagy úgy, valami igen érdemtelen ügyért."
Sailnger Zabhegyezője a világirodalom egyik méltán legnagyobb alkotása. Sajátságos hangulatával és teljesen egyedi főszereplőjével pillanatok alatt a bőröm alá kúszott, a szívembe lopta magát, s az olvasás óta nem telik el úgy perc, hogy ne szeretném magamhoz ölelni Holdent, amikor rá gondolok... ❤
A Zabhegyező páratlan remekmű. Alapmű ha úgy tetszik, s bár senkit sem lehet kényszeríteni semmire sem kötelezően, hogy olvassa el, úgy vélem sokat veszít az, aki életében egyszer nem ad esélyt ennek a regénynek...
Kortalan alkotás, hisz minden serdülő életében eljön az a pillanat, mikor nem találja a helyét és elmélkedik a világ dolgain, a jón és a rosszon, az emberek hazugságain és szarságain, valamint azon, miért mindig a jó emberek azok, akik szenvednek, s miért a rossz emberek érvényesülnek ebben a mocsokban, amiben élünk...
"- Nagyon, nagyon különös fiú vagy te.
- Tudom..."
Holden a valaha megalkotott egyik legszerethetőbb főhős. ❤ Karaktere természetesen erősen megoszthatja az embereket, hisz tipikusan olyan ember, akit vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, vagy magukhoz ölelnének, vagy felpofoznának, ám úgy vélem ez utóbbi esetben az olvasó nem értette meg teljesen a karakter lényegét...
Holden bizonytalan, nem találja a helyét, ezért is könnyű vele azonosulni, azonban az már a regény elején kristálytisztán látszik, hogy a fiú mentális problémákkal, lelki gondokkal küzd. Ahogy haladunk előre a történetben és ismerjük meg a múltját s jelenét, úgy nyer értelmet minden, s ha olvasunk a sorok között, megtudhatjuk, miért is ilyen ez a srác. Holden a lelke legmélyéig sérült, nem sikerült feldolgoznia a múltbéli tragédiát, ami az egész családját sújtotta, nincs mellette senki, nem áll mellette senki és senki sem érti meg őt... Mindenki érzett már így legalább egyszer az életében, viszont Holden az érzékeny lelkivilága miatt még inkább sebezhetőbb és szeretetre (és megértésre) lenne szüksége (s vágyik is rá), amit nem kap meg...
Számtalan alkalommal szerettem volna megölelni, megsimogatni, hogy minden rendben lesz, ne féljen, s sokszor a szívem szakadt meg miatta.
Salinger egyébiránt remekül szemlélteti a fiú krízisét. Gyönyörű íven keresztül visz minket, ahol látni, hogy hova is tart a fiú, s mi lesz ennek a vége. Szerethetősége és zavartsága mellett vannak azért olyan meredek gondolatai is, amiket az ember nem igazán tud hova tenni és csak remélni tudja, hogy a fiú a szanatóriumban végül helyrejön.
Holden múltbéli traumái, melyek akkor kórházba is hajszolták őt, még mindig megkeserítik az életét. Öccse, Allie halála az egész család életére rányomta a bélyeget, azonban egyedül főhősünk az, akit ennyire megviseltek a történtek. A srác azonban olyan végtelenül egyedül van és magányos, hogy nem tudom nem kiemelni és nem felróni a szüleinek a hibáját, hogy nem segítettek feldolgozni egy fiatal fiúnak az öccse elvesztését. Mikor Holden a múltban felvágja az ereit és a kórházba kerül (merthogy utal ám erre), a szüleinek - ha nem alkalmatlanok és teljesen vakok - már akkor észre kellett volna vennie, hogy itt sokkal nagyobb a baj, mint látszik. Valószínűleg az akkori problémakezelés nem tett meg mindent annak érdekében, hogy Holden talpra álljon, s ez vezetett a jövőbeli (a cselekmény jelenje) helyzethez...
Ne feledjük azt sem, hogy Holden mindössze tizenhat éves, egy olyan korban, ami épp túl van egy egész világot sújtó borzalmon, s igyekszik talpra állni és folytatni az életet... A regényben több mélyen elítélt téma is helyet kap, s sokkalta több minden áll a háttérben, mint azt elsőre gondolnánk, ám ha figyelmesen olvasunk, minden apró, rejtett mozaikdarabkát összerakja az agyunk, hogy kirajzolódjon a teljes kép...
"- Mi a baj veled, fiam?"
Holden E/1. személyben meséli el történetét, ám sok mindent kihagy a magyarázatból, mely lyukak kitömködése bizony az olvasóra vár. Salinger néha úgy tűnik, hogy a lényegtelen részekre fókuszál, s sok fontos, lényeges dolgot elhallgat, azonban ez nem így van, csupán tudni kell olvasni a sorok között. Holden a szanatóriumból (elmegyógyintézet) idézi fel a mindössze három nap cselekményét, ami végső összeomlásához vezetett, s bár a regényt a reménytelenség, a félelem, a káosz és a zavar uralja, felcsillan a fény és a reménység is, hogy egyszer minden jóra fordul...
Holden a regény tulajdonképpen egyedüli igazi szereplője, aki csupán felszínes kapcsolatokat köt, s a mellékszereplők olyan keveset szerepelnek mellette, hogy bár jelenlétük és jeleneteik rendkívül fontosak, mégis jelentéktelenek az egész szempontjából... Ez alól talán csak Phoebe az egyedüli kivétel, s a megjelenített szoros testvéri kapocs, hisz egyedül a lány az, aki valamilyen szinten megérti, mi történik a bátyjával...
"Általában mindenhez analfabéta
vagyok, de sokat olvasok."
The Catcher in the Rye - Zabhegyező - Rozsban a fogó
A regény központi eleme és egyik - ha nem a legnagyobb - kulcsfontosságú jelenete a "rozstábla-fogó-szakadék" hármasa, melyben megtudhatjuk, mire is vágyik Holden igazán...
Mivel Holden imádja az irodalmat és a könyveket, egészen líraian, költőien tudja kifejezni magát, s fájdalmasan gyönyörű olvasni azt, mi is akar ő tulajdonképpen lenni - fogó a rozstábla "közepén", aki visszahúzza a szakadék széléről a játékosakat...
Elgondolkodtató, ahogy maga az egész regény is az - gyönyörű motívumokkal teli, elég ha csupán a szarvasölő sapkára, a vadkacsákra, vagy a cigire gondolunk, amik mind-mind olyan klasszikus motívumai a Zabhegyezőnek, hogy ha bárkinek, aki ért a könyvekhez és az irodalomhoz megmutatjuk, egyből Holden Caulfield története jut eszébe róla...
"Hirtelen annyira egyedül éreztem magam. Szinte
azt kívántam, bár megdöglenék."
A fordításról
Véleményem szerint Gyepes Judit fordításával semmiféle probléma nincs, ha eltekintünk egy-két félrefordítástól, amiért azonban ne dobjunk már követ egy fordítóra, aki az 1960-as években fordított, s nem épp egy mai oktatási rendszer állt mögötte ha a nyelvről van szó... Khm... khm...
Én magam úgy vélem, annak a gyönyörű példája illetve szomorú esete áll fenn ennél a regénynél is, mint pl. Shakespeare fordításai esetén - a mai gyerekek és fiatalok nem értik a régies szavakat és akkori szlenget, s egyszerűen nem értik, mit olvasnak. No, de könyörgöm, akkor találjuk már meg az arany középutat, s ne legyen minden modern, mai szlenges, mert a könyvek nem csupán a mai fiataloknak íródnak/fordítódnak, s én meg azt nem értem a magam harmincegy évével, amilyen hülye kifejezések ma a nyelvhasználatban élnek...
Ugye, hogy az éremnek két oldala van...?
"Semmi nem változik; ami változik:
az ember saját maga."
Az új magyar borítóról
Fogalmam sincs miért, de Salinger és jogutódjai nem szeretik a grafikát ennek a regénynek a borítóin, ezért a Helikon kiadó is úgy döntött, egyszerű sárga-fekete, a zsebkönyvek sorozatba illő borítóképet használ majd az interneten mindenhol, majd mikor megjött az előrendelésem, egy gyönyörű, illusztrált borítóval találtam szembe magam, amiről Holden alakja néz rám. Ez a borító, hiába is keresnénk, nem lesz fellelhető a neten hivatalos helyeken, ám én magam hálásan köszönöm a kiadónak, hogy ilyen gyönyörű védőborítót készített a könyvhöz, ami engem a mai napig rabul ejt, akárhányszor ránézek. ❤
"- Ez az összeomlás, ami felé haladsz, egészen speciális
összeomlás, iszonyú összeomlás. Aki összeomlik, rendszerint
nem érzi, mikor ér a szakadék fenekére. Csak zuhan,
zuhan lefelé. Ezt az egész összeomlást azoknak
találték ki, akik az életben valami olyan után kutattak,
amit a saját környezetük nem tudott nyújtani nekik. És
abbahagyták a kutatást. Abbahagyták, mielőtt még igazán elkezdték volna."
Köszönöm a Helikon kiadónak, hogy a tavalyi év során ilyen gyönyörű köntösben és az eredeti fordításban megjelentette ezt a remekművet, s így végre én magam is elolvashattam és új kedvencet avathattam!
A Zabhegyező minden kétséget kizáróan a tavalyi évem egyik legerősebb olvasása volt, s egyik kedvenc olvasmánya is lett, arról nem is beszélve, hogy új kedvenccel bővült a szívemnek legkedvesebb könyvek listája! :3
A kötetet mindenkinek szívből ajánlom, aki még nem olvasta volna Salinger klasszikusát! Higgyétek el, megéri részesévé válni Holden Caulfield történetének! ❤
Értékelés: 4,5/5 szarvasölő sapka
Kedvenc kötet
Idézetek
"Hát, ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyermekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem."
"Ebből úgyse lesz itt életírás, vagy mit tudom én, csak azt akarom elmondani, hogy zsongtam be tavaly karácsony táján, amiből aztán olyan nagy lerobbanás lett, hogy ideküldtek összeszedni magamat."
"1888 óta formálunk növendékeinkből kiváló, tiszta gondolkodású ifjakat."
"Ezt elfelejtettem mondani. Kicsaptak."
"Tele volt ez a Pencey link alakokkal."
"Képzelj el valakit, aki olyan vén, mint az országút, és mégis örül, hogy szerez egy takarót."
"- Az élet csakugyan meccs, fiam."
"Akkor tizenhat voltam, most tizenhét, de néha úgy viselkedem, mintha tizenhárom lennék. Ez elég hülyén jön ki, mert száznyolcvanhét magas vagyok, és őszülök."
"...időnként halálosan unom a felszólításokat, hogy viselkedjem a koromhoz illően."
"Az emberek soha nem vesznek észre semmit."
"- Mi a baj veled, fiam?"
"Levettem a kabátom, a nyakkendőm, kigomboltam a gallérom is, aztán felpróbáltam azt a sapkát, amit délelőtt vettem New Yorkban, piros szarvasölő sapka volt, állati széles ellenzővel."
"Általában mindenhez analfabéta vagyok, de sokat olvasok."
"Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív fel, amikor akar."
"- Mi a frászt olvasol?
- Egy rohadt könyvet."
"- Frászt! Mondtam, hogy végeztem azzal a tehénnel.
- Igazán? Passzold át nekem, öregem. nem vicc, bírom ezt a típust."
"- Biztosan azért, mert nem tudta, milyen szívdöglesztően gyönyörű szivar vagy. Ha tudta volna, biztos délelőtt fél tizenegyig kéredzkedett volna el."
"Az emberek sose hisznek el semmit."
"Vannak dolgok, amikre nehéz visszaemlékezni."
"- Te mindent pont fordítva csinálsz! - ... - Nem csoda, hogy elhúznak. Mindent másképp csinálsz, mint kellene. Amire csak azt a szaros kezed ráteszed."
"Az ilyenek után mindig igazi nehézfiúnak látszom. Csak kétszer verekedtem életemben, és mind a kétszer kiütöttek. Végeredményben nem vagyok igazi nehézfiú. Én a béke barátja vagyok, ez az igazság."
"Hirtelen annyira egyedül éreztem magam. Szinte azt kívántam, bár megdöglenék."
"Engem az ajándékok a végén majdnem mindig lehangolnak."
"Majdnem elbőgtem magamat. Nem tudom, miért. Felvettem a piros szarvasölő sapkám, az ellenzőjét hátracsaptam, ahogy szoktam, aztán elüvöltöttem magam teljes torokból: - Aludjatok csak, hülyék!"
"Nem mondom, hogy túlzottan érzéki szivar vagyok, de azért éppen eléggé."
"Az anyák kicsit mind őrültek."
"- Figyeljen csak ide, tudja-e, hogy ott a Central Parkban, a kis tóban, kacsák vannak? Abban a kis tóban. Nem tudja véletlenül, hova lesznek, mármint a kacsák, ha befagy a tó? Nem tudja?"
"Azt hiszem, ha az ember nem szereti a lányt, akkor jobb, ha egyáltalán nem vacakol vele, viszont ha szereti, akkor biztosan az arcát is szereti, és ha szereti az arcát, akkor nem csinál vele ócska dolgokat..."
"Ezt az egész szexualitást még most sem értem tökéletesen. Esküszöm, nem értem!"
"- ...A hangja roppant vonzó. Biztos nagyon rokonszenves fiú, de most késő van."
"Phoebe-t ismerned kellene. Az életben még olyan szép és okos kis kölyköt nem láttál."
"Az igazság az, hogy én vagyok az egyetlen süket alak a családban."
"New Yorkban, öregem, csak a pénz beszél, nem vicc."
"Így van ez a nőkkel. Valamit mindig jól csinálnak, még ha nem is olyan nagyon szépek, vagy ha éppen hülyék is, és az ember félig-meddig beléjük esik, aztán már nem tudja, hányadán áll. Nők. Jézusmária! Meg tudják őrjíteni az embert. Tényleg."
"Vannak emberek, akiket nem szabad ugratni, még akkor se, ha megérdemlik."
"Azt hiszem, a legjobb az, mikor az ember addig húz egy lányt, amíg a bugyiját lehúzza, ha alkalom adódik, viszont ez egy kényes dolog. Legjobban azokat a lányokat szeretem, akiket nincs kedvem húzni."
"Az igazán ronda lányoknak elég rohadt lehet."
"Azok közé az alakok közé tartozott, akik kötelességüknek érzik összeroppantani négy-öt ujjadat kézfogás közben, nehogy homokosnak nézd őket."
"Nem mintha bármit is tette volna, ha tudom, ki volt. Én ugyanis majrés gyerek vagyok. Igyekszem nem mutatni, de mégis."
"Ez az egyik bajom. Nem nagyon izgat, ha elvesztek valamit... Nekem olyan holmim soha nem volt, ami különösebben izgatott volna, ha elvész."
"Kicsit ideges voltam. Kezdtem begerjedni, meg minden, de kicsit ideges is voltam. Az az igazság, ha tudni akarod, hogy én szűz vagyok."
"Még ha kurva is, meg minden, akkor is jó lesz gyakorlatnak arra az esetre, ha egyszer megnősülök, vagy mit tudom én."
"Részben ezért akartam egy kis gyakorlatot szerezni, arra az esetre, ha megnősülök. Caulfield és az ő Bűvös Hegedűje, öregem!"
"...nem nagyon izgatott. Csak szerettem volna már túl lenni rajta. Végül kopogtak az ajtón, és mikor mentem kinyitni, a bőröndöm épp útban volt, keresztülestem rajta, és majdnem eltörtem a térdem. Mindig a legjobbkor tudok keresztülesni a bőröndömön, meg minden."
"Tudom, hogy általában azt hiszik, az ember egyből begerjed, ha egy nő feláll, és lehúzza a ruháját a fején át, de én nem."
"Nem bírok imádkozni, még ha akarok, akkor se. Először is én amolyan ateista vagyok."
"A hülyeségével együtt volt neki esze. Tényleg volt."
"- ...Sokkal jobban sajnáltam Mercutiot, mikor megölték, mint Romeót és Júliát."
"- ...Arról van szó, hogy engem lelomboz, ha valakit megölnek... pláne, ha rém okos meg szórakoztató, meg minden... és pláne, ha más hibájából!"
"Klassz kis kölyök volt; az úttesten ment, nem a járdán, de egész a szélén. Igyekezett nagyon egyenes vonalban menni, ahogy a kissrácok szoktak, és közben dúdolt és énekelt. Közelebb mentem, hogy halljam, mit. Ezt a számot énekelte: "Ha valaki zabot hegyez a zabföldeken...""
"Velem az a baj, hogy nekem magamnak kell elolvasni. Ha a színész mondja, nem bírok figyelni."
"Aztán végigmentünk a mellett a fantasztikusan hosszú harci kenu mellett, legalább olyan hosszú volt, mint három nagy dög Cadillac egy sorban, benne vagy húsz indián, egyik része evez, a többi meg csak úgy áll és néz dühösen, és harci jelek vannak az arcukra festve."
"A legjobb abban a múzeumban mégis az, hogy minden mindig ott marad a helyén, ahol van. Semmi sem mozdul."
"Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga."
"- Voltál te már teljesen torkig? Úgy értem, féltél-e már attól, hogy minden menthetetlenül elrohad körülötted, hacsak nem csinálsz sürgősen valamit?"
"Lányok. Az ember soha nem tudja kiszámítani, mit gondolnak."
"- Bombajó. Látom, a régi maradtál, Caulfield. Mikor nő már be a fejed lágya?"
"- Lehet, hogy elmegyek Kínába. Egy lepra a nemi életem - mondtam.
- Ezt természetes. Még éretlen vagy.
- Igen. Tényleg. Tudom. Tudod, mi a baj velem? Nem tudok begerjedni... úgy értem, igazán begerjedni... olyan lánnyal, akibe nem vagyok totál beleesve. Úgy értem ezt, hogy nekem nagyon szerelmesnek kell lennem. Ha nem, akkor nem kívánom eléggé, meg minden, a fene egye meg! Öregem, ez lövi el az én nemi életemet! Ilyen egy tetű nemi életet te még nem láttál."
"Öregem, ha az ember hulla, akkor igazán gondoskodnak róla, hogy egy helyben maradjon."
"Tulajdonképpen tolvajnak kellett volna mennem."
"- Apu megöl!"
"- Te semmit se szeretsz, akármi történik."
"- Ismered azt a dalt: Ha valaki fog valakit a zabföldeken...? Én...
- Az úgy megy: Ha valaki lát valakit a rozsföldeken... Ez egy vers. Burns írta.
Neki volt igaza. Tényleg így van. Ha valaki lát valakit a rozsföldeken. Azzal együtt nem tudtam.
- Azt hittem, hogy a zabföldeken. Mindegy, elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek, és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kissrácok közül egy le akarna esni, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, hogy merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a srácfogó a rozsban. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, amit igazán szívesen tennék. Tudom, hogy hülyeség."
"- Őszintén szólva nem tudom, mi a csodát tanácsoljak neked, Holden.
- Tudom. Nagyon nehéz nekem tanácsod adni. Pontosan tudom.
- Úgy érzem, hogy egy rettenetes összeomlás felé haladsz. De magam sem tudom, milyen felé..."
"- Ez az összeomlás, ami felé haladsz, egészen speciális összeomlás, iszonyú összeomlás. Aki összeomlik, rendszerint nem érzi, mikor ér a szakadék fenekére. Csak zuhan, zuhan lefelé. Ezt az egész összeomlást azoknak találték ki, akik az életben valami olyan után kutattak, amit a saját környezetük nem tudott nyújtani nekik. És abbahagyták a kutatást. Abbahagyták, mielőtt még igazán elkezdték volna."
"- Nem akarlak elkeseríteni - mondta aztán -, de világosan látom, hogy szépen és nemesen haldokolsz, így vagy úgy, valami igen érdemtelen ügyért."
"- "A serdülőre jellemző, hogy nagylelkűen meg akar halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar.""
"- Azt hiszem, rövidesen megtalálod az utadat, hogy merre tovább. Akkor indulj, de azonnal. Egy pillanatot se veszíts. Neked már nincs veszteni való időd."
"- ...Kénytelen leszel. Diák vagy, akár tetszik, akár nem. Eljegyezted magad a tudással..."
"- ...akkor majd egyre közelebb kerülsz ... persze, hogy ha akarsz, és keresed és várod... valami olyan felismeréshez, ami nagyon, nagyon sokat jelent majd neked. Többek között rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít, és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmi esetre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lezs. Nagyon, nagyons ok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint te most."
"- No, jó. Jó éjszakát, szépfiú."
"- Nagyon, nagyon különös fiú vagy te.
- Tudom..."
"Senkiben se bízhat az ember egy átok iskolában."
"Azért nem talál az ember szép és békés helyet, mert egyáltalán nincs."
"- Azt hittem, a körhinta télen zárva van..."
"- Komolyan mondtad? Tényleg nem mész el sehova? Tényleg hazajössz utána? - kérdezte.
- Haza - mondtam, és úgy is gondoltam. Tényleg hazamentem utána."
"Hirtelen olyan átkozottul boldog voltam, ahogy Phoebe ott körbe-körbe forgott. Majdnem üvöltöttem, olyan átkozottul boldog voltam, ha tudni akarod az igazat. Nem tudom, miért. Csak mert olyan átkozottul helyes volt, ahogy ott körbe-körbe forgott a kék kabátjában, meg minden. Istenem, bárcsak ott lettél volna!"
"Ez az egész, amit el akartam mondani. Elmondhatnám talán még azt is, mit csináltam aztán, mikor hazamentem, hogy betegedtem meg, meg minden, milyen iskolába megyek jövő ősszel, ha innen kikerülök, de ehhez már nincs kedvem. Tényleg nincs."
"Ez olyan hülye kérdés, szerintem. Mert honnan tudná az ember, mit fog csinálni, amíg meg nem csinálta?"
"Soha senkinek mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd."
