Aranyos, kedves mese egy hányattatott kalandról, a családtól való elszakadástól és a boldog hazatalálásról, ám valamiért nem volt az igazi. Néhol a rímek és a szöveg számomra döcögött, s ez vissza vett az élvezhetőségből. Egy helyen a szívem megállt, mikor szerencsétlen faágat hazavitték gyújtósnak és a kandallóban feküdt, de reméltem, hogy nem lesz tragédia a vége, az nem illene az írónőhöz. Megmenekülése és a Mikulás felbukkanása nagyon aranyos volt, nem számítottam rá.

Ismét egy Donaldson-gyöngyszem! ❤ Érdekes, aranyos történet, remek fordításban, bár a sok csók és ölelés emlegetése miatt talán egy picit nagyobbaknak ajánlott. ^^ A felfuvalkodott cowboyra emlékeztető hólyag - vagyis a "pót madárijesztő" - figurája halálosan vicces volt, a hasamat fogtam a nevetéstől minden soránál. Újabb kedvencet avattam! :3

Az eddigi legborzalmasabb és igen, legszörnyűbb Donaldson-mese, de gyanítom, hogy itt a fordítás ment félre. Sehol egy rím, sehol a játékosság és igazság szerint az illusztrációk is rémesen rondák. Ezt a kötetet azt hiszem jobb elkerülni messzire... A főhőse sem szerethető és igazán tanulsága sincs, hisz a kishal végül annak köszönhetően talál haza, hogy folyamatosan hazudik... Nem épp a legjobb tanulság...

Bár szintén egy újabb aranyos történetet kaptam, ennek a mesének hatalmas népszerűségét sem értem a többi kötet ismeretének fényében. Valahogy az illusztráció miatt a főhős számomra rémesen ellenszenves volt, s végtelenül bugyuta is szegénykém, annak ellenére, hogy a szíve az hatalmas, egy szerencsétlen, tökkelütött flótás. Megvan ennek a maga bája, értem én, de valahogy ez nálam nem pendítette meg azt a bizonyos húrt és a szívembe sem sikerült zárni... Kár!