Két férfi... Két szörnyeteg... Egy lány... vagy tán kettő?

Gaston és a Szörnyeteg farkasszemet nézett egymással, tekintetükből áradt a gyűlölet. Gaston ölni akart, a Szörny csupán védekezett... A percek kínzó lassúsággal teltek, a kastélyra hatalmas csend borult, melyet csak Tik-Tak úr ketyegése bontott meg. Lumiere, Tik-Tak úr és a halottsápadt Belle lélegzetvisszafojtva várta a küzdelem végkimenetelét… Sem pislogni, sem lélegezni nem mertek. Mintha megállt volna az idő... A várakozás hosszú perceit Gaston törte meg, aki minden megmaradt erejét összeszedte és rátámadt ellenfelére. A küzdelem villámgyorsan zajlott. Noha a francia kisfalu legdélcegebb férfija birtokában volt az erőnek, gyorsaságnak, ügyességnek és számtalan harci stílust ismert, nem vehette fel a versenyt a Szörnyeteg óriási termetével és erejével. A Szörnyeteg megragadta Gaston torkát, és úgy tűnt, kész a mélybe vetni ellenfelét, ám annak hirtelen jött könyörgése és kétségbeeséssel telt tekintete meglágyította a durva külső alatt rejtőző gyöngéd lelket. A Szörnyeteg visszaemelte Gastont a párkányról és mászni kezdett az erkély felé, ahol szerelme, Belle várta. 

Az eső zuhogott, a cserepek csúszóssá, veszélyessé váltak, ám a herceg nem érzett félelmet. Belle visszatért hozzá, és a rózsa utolsó szirma még nem hullott le... Talán van még remény számára… Ám hiába borították el elméjét e meleg gondolatok, hirtelen óriási fájdalmat érzett az oldalában, melyből patakokban bugyogott a vér. Gaston, amint újra biztos lábakon állt a tetőn, a Szörnyeteg után vetette magát és belemártotta tőrét ellenfele oldalába. Ám a férfi elszámította magát… Ugyan a Szörnyetegen súlyos sebet ejtett, annak hirtelen felmordulása és válaszcsapása következtében nem volt mibe megkapaszkodnia. Elvesztem – gondolta Gaston. 

A férfi a kastély legmagasabb pontjáról a semmibe zuhant, és az eső végeláthatatlanul záporozta a testét. Mintha minden egyes esőcsepp egy hatalmas, fájdalmas késszúrás lett volna a testében és ő nem érzett mást, csak fájdalmat és nem látott mást, csak sötétséget… Már gondolkodni sem tudott, csupán várni az elkerülhetetlen földet érést és halált, mely nem jött el érte...

Gaston egyre csak zuhant, zuhant a semmibe, ám a vég elkerülte. A férfi kinyitotta a szemét – bár halálosan félt. Semmit sem látott. Sötétség ölelte körül és úgy érezte, egy helyben lebeg, de megmozdulni nem tudott. Gondolatai ellenben szétfeszítették az agyát és a férfi kénytelen volt velük foglalkozni. Gyáva volt... Gyenge volt... Nagyképű és ostoba, aki azt hitte a vadászatokon elért sikerei és a falusiaktól kapott bálványozás nagy emberré teszik. Nem volt méltósága, nem volt becsülete – szerelme és barátja sem... Belle megvetette, LeFou elhagyta, ám egyikőjüket sem hibáztatta ezért... Talán mindvégig rossz célt tűzött ki maga elé? Belle csupán egy ábránd volt, egy gondolat, egy apró fénysugár egy jobb élet reményében? Nem. Nem érzett szerelmet a lány iránt, és ez a felismerés hihetetlen erővel vágta mellbe... Belle, a város legszebb lánya csupán egy trófea volt számára, melyet mindenáron meg akart szerezni magának, mert úgy hitte, senki sem képes felvenni a versenyt a saját szépségével... A lány ellenállt neki, miközben mindenki más a lábát csókolta és ez volt az, ami arra az ostobaságra ragadtatta, hogy bosszút áll. Meg akarta törni a lány lelkét és bebizonyítani a világnak, hogy ő, Gaston a teremtés legkiemelkedőbb példánya, akit mindenki a maga oldalán szeretne látni - szeretőként, barátként vagy feljebbvalóként... Ám a lelke mélyén nem vágyott másra, mint az otthon melegére és egy családra, mely az övé... Szeretetre vágyott, amit soha nem tapasztalt... 

Gaston egyszeriben más fényben látta saját magát, tetteit, annak következményeit és életét... Megtört... És abban a pillanatban, hogy a férfi elvesztette az önmagába vetett hitét, a sötétség fátylán áttört egy fénysugár és egy világszép tündér jelent meg Gaston előtt...

 - Egész életemben figyelemmel kísértem lépteid - szólalt meg a gyönyörű tünemény édes hangján. - Valahányszor egy új ösvényt, egy új választást kínáltam fel neked, te minduntalan a rossz utat választottad és a gonoszság ösvényére léptél... Hiúságod, ostobaságod és kicsinységed vezetett el ide, ahol most állunk... 

Gaston elkerekedett szemmel nézte a tündért és a gyönyörű, napfényes erdőt, ami körülvette. Egy pillanattal ezelőtt még a sötétségben lebegett, most azonban a fény szinte megvakította a ragyogásával. Fogalma sem volt, hogy kerülhetett ide, hol volt egyáltalán és ki az, aki előtte áll...

- A halál sűrű köde - amiben órákig lebegtél - képes volt arra, hogy megnyissa a szíved és az elméd, félretett beképzeltséged és magadba nézz. Mindaz azonban, amit önmagadban találtál, nem ad okot számodra sem boldogságra, sem újrakezdésre... 

- Ki vagy te? - kérdezte Gaston. 

- Te ki vagy? - felelt kérdéssel a tündér. 

- Gaston - vágta rá a férfi nyomban, és érezte gőgje és forró vérmérséklete visszatérését.
A tündér felvonta szemöldökét és sóhajtott.
- Életed fonala a végéhez ért, ám a halál ködében tanúsított nyugalmad és hibáid beismerése végett megajándékozlak az Utolsó Esély kiváltságával...
- Utolsó Esély? - kérdezte Gaston.
A tündér széttárta karját és a levegőbe emelkedett. Karcsú alakját földöntúli fény vonta körbe, majd beszélni kezdett:
- Él ebben az erdőben egy magányos, fiatal lány, kinek apját egy zsarnok vetette börtönbe, maga a Gonosz... Ha sikerül megmentened a lányt, mielőtt a jogos király újra e földre lép és minden erőddel segíted őt a küldetésében, életben maradsz! Ha nem, életed fonalát elvágjuk, visszatérsz a halál ködébe és halálra zúzod magad a Szörnyeteg várának ormán!
Mielőtt Gaston megszólalhatott volna, a tündér eltűnt és ő egyedül maradt az erdőben... Mitévő legyen? Hogyan bukkanhatna rá arra a lányra, akiről a tündér beszélt és védhetné meg a láthatatlan veszélytől, ha ő maga sem tudja, milyen veszélyben is forog pontosan? Kardja, íja - örök társai, amik ezernyi küzdelemben mentették meg az életét - nem voltak nála. Egyedül volt egy óriási erdő legmélyebb zugában és fogalma sem volt arról, merre induljon. De Gaston, falujának legbátrabb és legjóképűbb férfija soha nem adja fel! A férfi felszegte fejét és besétált az erdő mélyébe...
Gaston úgy érezte, időtlen-idők óta az erdő foglya, és útja során egy teremtett lélekkel sem találkozott. Madár sem csiripelt a lombkoronában, és apró állatok neszét sem hallotta. Milyen különös erdő... - gondolta Gaston, és leült egy terebélyes fa tövébe. A nap lemenőben volt, a férfi pedig elfáradt. Ma már nem tehetek semmit - gondolta komoran -, holnap folytatom a lány keresését. Azt azonban nem tudta, miként fogja felismerni őt... A férfit pillanatok alatt elnyomta az álom, így nem vette észre a bokrok rezgését...

Nyugodt, csillagos éjszaka köszöntött az erdő lakóira, lágy szél susogott a levelek között. Hirtelen, a semmiből felbukkanva egy gyönyörű róka jelent meg Gaston lábainál, ami gyanúsan körbeszimatolta a férfit, majd megfordult és várt... A sötétségből egy alak vált ki, aki fenyegetőn magasodott Gaston fölé. A jövevény hosszú, csuklyás köpenyt viselt és a róka egy szempillantás alatt mellette termett. Az állat szeretettel dörgölődzött a titokzatos jövevény lábához, aki lehajolt és megsimogatta a fejét, majd leguggolt a férfi elé és a köpenye alól előhúzott íját felhúzva a férfira szegezte fegyverét...
Fenn a magasban, egy sólyom rikoltása szelte ketté az éjszaka csendjét és Gaston felriadt álmából. A férfi ösztönösen érezte, hogy veszély les rá, ám a torkának szegeződő nyílvessző láttán mozdulatlanná dermedt... Felnézett támadójára és a valaha volt legragyogóbb zöld szempárral találta szemközt magát, amit életében látott. A szempár egy férfiruhába öltözött lányé volt, kinek tekintete gúnyos volt és jéghideg.
- Ki vagy és mit keresel az erdőmben? - szólalt meg a lány.
Gaston úgy érezte, megbabonázták, és nem válaszolt. Tekintete elhomályosult, ám agya lázasan dolgozott. Biztos volt benne, hogy az előtte álló a lány az, akiről a tündér beszélt, ám nem úgy tűnt, hogy védelemre szorul...
Miután Gaston nem válaszolt, a lány újra feltette a kérdést és a férfi magához tért kábultságából.
- A nevem Gaston - felelte rekedten, majd a fegyverre tekintett. - Nem áll szándékomban bántani téged, és fegyvertelen vagyok. Örülnék, ha nem tartanál ellenségnek...
A lány felhorkant.
- Nem vagy paraszt - mondta és a férfi öltözékét mustrálta. - Bár nemesnek sem tűnsz. Honnan jöttél?
- Egy kis faluból indultam, ám nem tudom pontosan, hová is érkeztem - mondta óvatosan.
- Mi dolgod van itt?
Gaston nem tudta, mit feleljen. Ha elárulja, hogy a lányt keresi, de fogalma sincs arról, ki ő, talán meghal, mielőtt kideríthetné, pontosan milyen veszély is fenyegeti a lányt és esélye sem lenne túlélni. Ha azt állítja, hogy csak erre tévedt, fogoly lesz, hiszen nyilvánvaló, hogy a lány bujkál valaki elől... Gaston elnevette magát, mely váratlanul érte a lányt. A férfi soha nem gondolkodott, cselekedett. Forrófejű volt, s lám, most hidegvérről tesz tanúbizonyságot... Nem! Ennek így semmi értelme.
- Nem tudom, hol vagyok - nézett mélyen a lány szemébe Gaston - és miért vagyok itt, de egy lányt keresek, akit óriási veszély fenyeget.
- Valóban? - mosolyodott el a lány. - És ki az a lány?
- Nem tudom. De valószínűleg te vagy az.
A lány leengedte a fegyvert, ami őszintén meglepte Gastont. A férfi felállt és most ő volt az, aki fenyegetőn magasodott a törékeny, apró nő fölé, aki úgy tűnt, cseppet sem fél. Mielőtt Gaston egy lépést is tehetett volna a lány felé, a bokrok megrezzentek és egy tucat férfi lépett az apró tisztásra, íjukat a férfira fogva.
Gaston tudta, mit kell tennie. Fogoly lesz, hiszen idegen e földön és senki sem ismeri. De minden erejével azon lesz, hogy segítse az előtte álló lányt, bárki is legyen ő... 

- Hogy hívnak? - fordult a lány felé nyugodtan és mozdulatlanul tűrte, hogy a férfiak megkötözzék.
A lány arca nem tükrözött semmiféle érzelmet. Gaston elé lépett, lehúzta fejéről a csuklyát, felfedve ezzel lángvörös hajkoronáját és a férfi szemébe nézett. Gaston szívében megmozdult valami. 

- Hood... - válaszolt a lány mosolyogva. - Isten hozott a Sherwoodi erdőben! 

Sziasztok!

A Menő Könyvek március 30-án novellaíró pályázatot hirdetett Sorsfordító történetek címmel. A pályázat részleteit az alábbi linken tekinthetitek meg, a részvétel feltételeiről szintén ezen a linken tájékozódhattok.

Sajnos jómagam nem vehetek részt a pályázaton - lévén munkatárs vagyok -, de soha nem is mertem beküldeni az írásaimat sehová, hiszen az, ami nekem tetszik még lehet, hogy másnak borzalmas. ^^ Most azonban, a pályázatot hirdetve úgy gondoltam, megírom én is a saját történetemet, melynek főszereplőjévé Gastont teszem, aki az egyik kedvenc karakterem. A Mi lett volna, ha… Gaston túléli a zuhanást? c. novella az első betűtől az utolsóig saját írás, saját ötlet, annak egészét vagy részleteit forrásmegjelölés és a szerző nevének feltüntetése nélkül más oldalon megosztani tilos! Köszönöm! 

Remélem, a novella elnyeri a tetszésetek és éltek a kiadó által adott lehetőséggel, írtok és pályáztok! :)

A Gaston fanart Isabelle Staub munkája.