Ma Julia Boehme: Bori ​és a szomszéd fiúk c. kötetéről hoztam értékelést, mely a tavalyi év folyamán jelent meg, s bár a borító és az ígéretes fülszöveg engem azonnal rabul ejtett, csupán most kerítettem sort az olvasásra.
A Barátnőm, Bori 7+ éveseknek szóló sorozatából már több kötethez is volt szerencsém, de egyik sem áll oly közel hozzám, mint ez. Ennek egyetlen oka van... Imádom a fiatal fiúk és lányok harcáról, csipkelődéséről szóló történeteket, melyeket már gyermekkoromban és ifjúkoromban is faltam és kerestem az újabb köteteket a könyvtárunk polcain... :3
Ezek a történetek tele vannak ifjonti bájjal, kalanddal, huncutsággal és természetesen egy csipetnyi romantikával... ❤

A történet egy váratlanul érkező levéllel veszi kezdetét, melyben Annika, Bori Szentjakabfalván élő barátnője meghívja magukhoz a kislányt a tanyára, vidékre, ahol élnek. Bori először igencsak megijed és nem tudja mitévő legyen, ugyanis már elígérkezett barátnőinek, Zizinek és Annának, ám hirtelen ragyogó ötlete támad... Bori, Zizi és Anna végül hármasban utazik Szentjakabfalvára, ahol a négy kislány azonnal megtalálja a közös hangot és nekiáll a sátor felállításának, ugyanis igazi kaland és kirándulás lévén a szabad ég alatt szeretnék tölteni az éjszakákat. Miután Bori édesapja visszautazik a városba és a lányok magukra maradnak, megjelennek Annika ellenségei - a fiúk... Janó, Leó, Flóri és Peti megkeseríti a kislány életét, aki magányosan tölti a mindennapjait, hiszen mindamellett, hogy a fiúk rengeteg bosszúságot törnek az orra alá, azt sem engedik meg, hogy velük játsszon... Annika ezért várja epekedve kistestvére érkezését, akit anyukája bármelyik pillanatban a világra hozhat. A kislány húgot szeretne, ugyanis a fiúkat ősellenségének tekinti...


Ahogy haladunk előre a történetben, úgy ismerkedünk meg a tanyán élő állatokkal: Micikével, az apró báránnyal, Vilmossal, a pónival, a kecskékkel és a tehenekkel, valamint Annika kutyusával, Boboval.
A lányok rendkívül élvezik a hirtelen jött kirándulást, ám a fiúk minduntalan megpróbálnak borsot törni az orruk alá, ami leginkább Annikát idegesíti... Ám a lányokat sem olyan fából faragták, hogy szótlanul tűrjék a "zaklatást", és ellentámadást indítanak... Eközben Annika édesanyjánál megindul a szülés és a tanyára lecsap egy óriási vihar, mely alatt barátságok születnek, s, mi, olvasók bátorságpróbáknak, könnyeknek, gyermeki bájnak és sok-sok humornak lehetünk szemtanúi... :3

A regényben minden megvan, ami egy jó ifjúsági, vidéken játszódó kalandregényhez kell. Fiúk-lányok közötti konfliktus és bimbózó szerelem, a természet szépsége, az állatok körüli teendők, kísértetek, átok, vihar... Minden sorát élvezet olvasni, hiszen oly gyermeki bájjal és gondolkodással átitatott, mely mosolyt csal az arcunkra és jóleső melegséget áraszt szét bennünk. Egyszer mi magunk is ilyen gyermekek voltunk, és a kötetet olvasva minden régi szép emlék visszajön és a fantázia életre kel... 

A lányok gondolatai a fiúkról és az apákról különösen szívhez szóló és rendkívül bájos, éppen úgy. ahogy a fiúk lányokhoz való viszonya humoros és tartózkodó. A kötet szereplői közül leginkább a csalafinta-bájos Janó került a legközelebb a szívemhez, hiszen emlékeztet olyan régi, gyermekkori főhősökre, akik a kedvenceim voltak... :3 
A kötetet Herdis Albrecht illusztráció díszítik, akinek nem csupán a karaktereket sikerült szerethetőre megrajzolnia, de az állatkái is rendkívül aranyosak lettek! :)
Külön kiemelném a szőke Klotild tragikus történetét és kísértethistóriáját, ami igencsak elnyerte a tetszésemet. Minden sátorozáshoz szükség van a rémtörténetekre, ám a klasszikus rémsztoriknál nem lehet jobb egy romantikus, tragédiába torkolló szerelemnél, ami  ráadásul átokkal végződik... ;)

Értékelés: 5/5 sátor

Illusztrációk: 5/5 sátor
Kedvenc kötet

Idézetek

"Jaj, ne! Bárcsak pár nappal korábban érkezett volna meg ez a levél!"

"– Egész helyesnek tűntek – jegyezte meg Anna.

– Helyesnek? Ezek? Nevetnem kell! Folyton próbálják megnehezíteni az életemet, ahol csak tudják. Szerintetek ez milyen? Itt mindenhol csak fiúk vannak. És elválaszthatatlanok, mint a borsó meg a héja. Nem sok okom van miattuk az örömre."

"– Igen, a bárányok és a kecskék jól kijönnek egymással. Néha megesik, hogy a kecskék úgy viselkednek, mintha ők lennének a főnökök, a birkák meg követik őket…"

"– De ki az a szőke Klotild? – érdeklődött kíváncsian Zizi.

– Ja, ez csak egy régi mendemonda – legyintett Annika.

– Na, meséld már el! – unszolta Anna. – Imádom a régi történeteket.

– Sok száz évvel ezelőtt élt itt a faluban egy gazdag parasztleány, a szőke Klotild. Ez a Klotild beleszeretett egy szegény birkapásztor fiúba. Össze akartak házasodni, de a lány apja ellenezte a házasságot, és nyélbe ütött egy esküvőt egy másik férfival. Ráadásul pont a kováccsal, akit Klotild ki nem állhatott. Az esküvő éjszakáján el akart szökni a birkapásztorral. Egész éjjel várta a fiút, de a birkapásztor csak nem jött. Reggel, még mielőtt elindultak volna a templomba, Klotildnak magas láza lett. Az esküvői szertartásra nem kerülhetett sor, és Klotild pár nap múlva meg is halt. Azt beszélik, hogy megszakadt a szíve."

"– De bárhogy is történt, a szőke Klotild azóta itt kísért Szentjakabfalván, és keresi az ő birkapásztorát. Úgy tűnik, hogy ezidáig még nem sikerült megtalálnia. Pedig szerintem nagyon könnyű lenne feloldani az átok alól.

Zizinek elkerekedett a szeme.

– De hát mégis hogy?

– Egy csókkal. Ha egy fiú vagy férfi megcsókolná, azzal meg tudná törni az átkot. – Annika felhorkant. – De hát erre még senki nem mert vállalkozni. Ez annyira jellemző! Hát, így aztán szegénykém azóta is itt kísért."

"Annának és Zizinek is sikerült behajtani egy birkát a karámba, és ezzel kiérdemelték a fiúk elismerését. – Városlakókhoz képest nem is rossz – főleg, hogy lányok vagytok!"

"-… Nem is olyan hülyék, mint ahogy máskor viselkednek.

– Szerintem kedvesek – vélekedett Anna. – Főleg Leó.

– Ugye? – Annikának felcsillant a szeme.

– És annyira cukin néz ki a fekete göndör hajával.

– Hé, Annika! – bökte oldalba Bori. – Csak nem vagy belé szerelmes?

– Hogy én? Viccelsz? – csattant fel Annika. – Na, menjünk, ágyazzunk meg!"

"Ekkor Janó villámgyorsan előrehajolt, és arcon puszilta.

Zizi szikrázó szemekkel nézett rá.

– Ez meg mi volt?

– Csak egy csók a szőke Klotildnak – vágta rá lazán Janó. – Hogy végre megtörjön az átok."