Swift

2018.06.08. - Könyvhét 1. felvonás

Sziasztok!

A fárasztó pénteki nap után végre itt az élménybeszámolóm a Könyvhétről. :) Először is szeretném elmondani, hogy mivel most is esik odakinn, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen tegnap egész nap verőfényes napsütés volt, már-már a hőguta kerülgetett minket párommal. A két véglet... vagy az eső szakad, vagy roston sült csirke lesz az ember kinn a Vörösmarty téren. :) 

Hasonlóan a Könyvfesztiválhoz a remegő lábak és fáradtság teljesen ledöntött a lábamról estére, és két értelmes mondatot nem tudtam írni, nemhogy egy hosszú élménybeszámolót. :) 

Nem érzem a legjobb írásomnak, de belecsapok a lecsóba. :) 
Itt és most is a szabadság + nyitási időre érkezés dominált, és szerencsére most nem a sebészeten kezdtem, így kényelmesen odaértünk párommal a térre, akivel nem mellesleg tegnap ünnepeltük a 8. éves évfordulónkat, szóval számomra duplán szép volt ez a nap. :) 🎔

Reggel, a vonatról leszállva még a Nyugati pályaudvaron gyorsan beugrottunk a Relay/Inmedio bódéba (sose tudom melyik-melyik... :D) és megvettem a frissen megjelent két romantikus kötetet: A lady parancsára és A harcos és a rózsa c. könyveket. Utóbbi nagyon vékonyka, ellenben a regény ismét gyönyörű lett. A Harlequin ismét kitett magáért. *-*

A Vörösmarty térre 3/4 10-re érkeztünk, ugyanis találkozóm volt @Perly-vel, egy nagyon-nagyon kedves mollyal, aki szerzett nekem Böszörményi könyvjelzőket, így végre én is büszke-boldog tulajdonosa lehetek az alábbi szépségeknek. És ez nem minden! Kaptam tőle a híres levélből is, sőt! Egy biztos tippet is adott, mit szerezzek a KMK standjánál, egy legyezőt, amiért szerencsére nem kellett kuncsorognom, ugyanis járt a vásárlásom mellé. :D Ezúton is szeretném megköszönni neked Orsi a kedvességed!! 🎔


A konkrét elképzelés/útiterv + térkép kombó megvolt, de tekintve, hogy rengeteg stand még fél 11-kor is csak kifelé pakolt, borult minden, így elcseverésztem az egyik kolléganőmmel a 24. standnál, majd kis idő múltán elindultunk a beszerző körútra. 

Az elsőnek megvett könyv egy magyar írónő tollából származik, amivel teszek egy próbát, ez pedig a Szerelemmel szabadulva (Emy Dust). 

Ezt követően a Maxim standjához mentünk, ahol - a Könyvfesztiválhoz hasonlóan - nagyon kedvesek voltak az eladók, de sajnos két olyan kötet sem jelent meg, amit nagyon vártam. Az egyik a Nemezis 2. része, a másik pedig az Invictus. Párom itt vásárolta meg első idei Könyvhetes szerzeményét, A homok leányát, kihasználva így a 2+1 akciót.  A fiatalabb eladó hölgynek meg hatalmas piros pont jár a gyönyörű asztali dekorációért. :D 

Twister Media - Még mindig a legszimpatikusabbak és legbarátságosabbak a kiadók között! Nyitottak, pozitívak, kommunikatívak. Minden kérdésre mosolyogva válaszolnak, jókedvűen beszédbe elegyednek az emberrel. Kétszer is jártam náluk, először megnéztem a könyvkabátok új felhozatalát. A Könyvfesztiválon egy báránykás jött velem haza, most pedig egy pillangós, valamint megvettem az Ezer csókot, és kaptam hozzá gyönyörű könyvjelzőket is. 
🎔🎔Ez a könyv hivatalosan is a Könyvhét leggyönyörűbb megjelenése!!! :) 🎔🎔 
Mindenkinek a kezébe kell fognia egyszer ahhoz, hogy tudja miről beszélek. Leheletfinom, könnyű, isteni az illata, gyönyörű a borítója - ÁLOM *-* 🎔
Valamint sikerült a kollégámnak is beszerezni a hőn áhított cicás könyvkabátot, remélem neki is tetszeni fog. Én, aki nem rajongok a macskákért is bizton állíthatom, hogy nagyon cuki darab. 

Az Agave kiadónál ismét csalódtam. Most sem készültek Moore könyvjelzővel, ahogy a Könyvfesztiválra sem jött Gaiman kötetéből. Azt hiszem, hogy máskor inkább előrendelek tőlük jóvalta nagyobb kedvezménnyel, de nincs értelme a helyszínen vásárolni...

A Gabo kiadónál sikerült megvennem a Ha megáll az idő c. könyvet, amit tüzetesen átnéztem, tekintve, hogy a Lírába egy rakás rosszul/ferdén kötött példány érkezett, de szinte mindegyiknek volt valami baja, az enyém hátuljába konkrétan belenyomódott valami, de úgy voltam vele, hogy mindegy. Ez a kiadás kissé selejtes lett. Sokan panaszkodtak arról, hogy az ő könyveik egy-két olvasás, vagy egy-egy lapozás után már szétesett. Nos, eddig a pontig nekem nem volt semmi bajom a kiadóval és a könyveivel. Ismétlem - eddig a pontig... Gyönyörű ez a kötet, de a minősége sajnos nagyon silány lett. Gondolom siettek vele, pedig én azt vallom, hogy várhattak volna, senki nem harapja le a fejüket, ha csak Könyvhét után jött volna ki egy-két héttel. Jobb lett volna ez a kötetnek úgy érzem... :( Ez volt a legnagyobb csalódás az idei Könyvhéten, és halkan szeretném megjegyezni, hogy az eladók sem voltak éppen a legbarátságosabbak...  

Nagy nehezen, de fél 12 körül végre a KMK is rendbe szedte magát, így a két standjukon össze is vadásztam a vágyott köteteket, amikhez a már fentebb említett legyezőt kaptam ajándékba. Nagyon jópofa, erősen gondolkodom, hogy a könyvespolcomnak hogyan is képezze a díszítését. 
Az ő megjelenései közül a két leggyönyörűbb borító Rácz-Stefán Tiboré lett! Ez vitathatatlan! Az Álmaim őrzője (brrr... még mindig furi ez a magyar cím) és A csábítás szabályai minőségi munka! 

A Főnix standjánál megszereztem a régen vágyott Csillagfényszövőket Szélesi Sándortól, ami mellé gyönyörű könyvjelzőket is kaptam, és meglepetésemre csak 800 Ft-ba került. :D

A Holnap kiadó standjánál csak néhány mesekönyvet sikerült beszereznem, sajnos volt, amit nem vittek ki, de szerencsére még beszerezhetőek. Mivel a Mesék az Operából c. sorozat minden kötete megvan, és megvettem a Péter és a farkast is, kaptam egy nagyon szép füzetet, ami a sorozatról szól, és tematikusan, megjelenési időrendben mutatja be a köteteket. :) 

A Deltánál páromnak sikerült belefutnia az 5+5 akcióba, szóval ő 13 könyvvel zárta az idei Könyvhetet, bosszús is volt a cipekedés miatt, de hát annyi jó könyv jött ki, hogy nem tudott mit tenni. :D A Galaktika standján megvette az Eshtar 3. részét, amire már régóta várt, és még a kollégájától is kapott egy SMS-t, hogy vigyen neki is belőle. :) 

A Fumaxnál először csak nézelődtünk, mert nem akartam még magammal cipelni a Schwab BaSC dobozt, így egy kis csevely következett a Menő-Manó pultnál a kollégákkal, aztán beültünk egy üdítőre, fél órát pihentünk, majd újult erővel nekiveselkedtünk a bóklászásnak. 

A Fumax standjára visszatérve (ahol még mindig nagyon cukik, segítőkészek és figyelmesek az emberrel), megkaptam a BaSC dobozomat, és párom is A vadon királyait, majd - az eladó hölgy tippjét követve - kinyitottam a dobozt egy kis félreeső helyen, ugyanis hordozóeszközt ígért, és amúgy se bírtam magammal, tudnom kellett, mi van benne. Mivel a Könyvhét még tart és spoiler időszak van, a doboz tartalmáról egy külön posztban írok, ide csupán a könyvet és a hozzá tartozó dobozkártyát teszem fel, ez talán nem minősül még spoilernek. :) 

Egy órakor találkozóm volt a kútnál Tomcsik Nórival, akitől már előzetesen rendeltem könyvet, és kértem a dedikálást is. Beszélgettünk pár szót, aztán ő elment, míg én még beszélgettem egy picit a 24. stand kolleginájával. :) 

A beszerző körút során még az alábbi kiadóknál jártunk:
A Móra kiadó sajnos nem készült könyvjelzővel, így nem tudtam szerezni a Nindzsalányhoz illőt, de még nem adtam fel. :)  
A Pagonynál kétszer is jártam, de Rumini 2. kötetének új borítós kiadása nem érkezett meg. Talán vasárnap vagy hétfőn... :(
A Librotrade különálló állványán pedig rögtön kiszúrtam egy filmes borítójú Nyúl Péter könyvet, amit gyorsan - utolsóként - meg is vettem. A film nagyon tetszett, kíváncsi vagyok a könyvre is, na meg arra, hogy mennyit fogok belőle érteni. :) 

Összegzés:
Összehasonlítva az idei Könyvfesztivált és Könyvhetet azt kell mondjam, hogy előbbi sokkalta hangulatosabb volt, bár párom szerint azért ez sem maradt el mögötte.
Most nem kapott el annyira a hangulat, mint a Könyvfesztiválon, de nagyon jól éreztük magunkat. 
Negatívumok:
Talán a szabadtéri helyszínnek, s így a melegnek (vagy éppen a szélsőséges időjárásnak) köszönhetően, de sok standnál éreztem, hogy az eladók picit ingerültek, és nem annyira kedvesek, mint a Könyvfesztiválon. Nem akarok savazni senkit, és meg is tartom magamnak a negatív tapasztalataimat, de el kellene gondolkodni, hogy egy alapvetően értékesítő helyre kit küldenek ki... 
Évekkel ezelőttre visszagondolván úgy láttam, hogy a prospektusok és magazinok száma nő, rengeteg repianyag van kinn, hasznosabb dolgok már nem annyira. 
Pozitívumok:
Nekem majdnem sikerült tartani az eredeti elképzelést, és csak 3 olyan könyv jött velem haza, ami nem volt tervbe véve, viszont cserébe több minden nem jelent meg, és sikerült 2-3 könyvről is lemondanom. :)
A tömeg péntek délelőttönként még egészen elviselhető, dél és egy óra táján azonban már sokkalta nehezebb hozzáférni egy-egy standhoz. Eddig még sosem időzítettem csütörtöki napra a látogatást, mert aznap még nincs kinn minden áru, igaz úgy látom, hogy egyre inkább a hétvégére koncentrálódik az egész. Egyébiránt ha nem jönne velem a párom, sokkalta tovább tartana a vásárlás, mert egyrészt visszatart a pénzköltéstől, amikor szúrós szemekkel néz rám🎔, másrészről olyannyira nem tudtam eligazodni már megint a térképen és a standok között, hogy mire megtalálnék valamit egymagamban, lemenne a nap. :D

Aki szereti a könyveket, azoknak mindenképpen a Vörösmarty téren a helye, de a pénztárcát és a bankkártyát jó mélyre rejtsétek ám! ;)

További jó Könyvhetet kívánok minden molynak! 😊

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images