Shakespeare Lear király drámája mellett érkezik ugyanis az első teljesen színes!!! manga, a Manga Classics: Sherlock Holmes, mely ráadásul sorozat lesz! Az első cím természetesen a legelső Holmes-történet, A Study In Scarlet feldolgozása lesz, mely magyarul A ​bíborvörös dolgozószoba címet kapta. Doyle eredeti írását felhasználva az adaptáció Crystal S. Chan nevéhez fűződik, aki - én magam is garantálni tudom - minőségi munkákat készít. Az illusztrációkat Julien Choy készíti! Megjelenése 2025-ben várható, pontos hónapról még nem tudni.

Az előre megosztott, kis felbontású képeket is megosztom veletek - sajnos ezek minősége még nem a legjobb. Én magam mindkét címet izgatottan várom. A Sherlock Holmes első kötetének borítójával nem teljesen vagyok kibékülve, mert Holmes picit nőies vonásokat kapott, de a teljes oldalas illusztrációkon és a belső képeken már sokkal férfiasabb, így valószínűleg nem lesz ebben semmi hiba! :3 

Nemsokára itt a Halloween, s én már javában készülök is az ünnepre! Ezen készülődés közepette pedig nincs is jobb alkalom arra, mint hogy pótoljak egy "régi elmaradást" és egy ízig-vérig boszorkányos, erre az időszakra tökéletesen illő könyvet ajánljak nektek, ami nem más, mint Julia Donaldson Boszi ​seprűnyélen c. verses meséje, ami sokunk hatalmas, megunhatatlan kedvence! 

Fúj a szél, tombol a vihar, huss, elrepül egy masni, leesik a pálca, ám segítőkész állatokból szerencsére nincs hiány ezen a környéken. 

A történet Papp Gábor Zsigmond zseniális magyar fordításában bájolja el évről-évre a rajongókat és szerez új olvasókat, s aki egyszer a rabjává válik, annak többé nincs menekvés! A mese pillanatok alatt rabul ejt, hatalmas kacagásokra késztet, s meglágyítja a szívet. Ezen felül pedig rééééémesen tanulságos, hisz egyszerűen, de nagyszerűen mutatja be milyen jó érzéssel tölthet el, ha segítesz valakin, s egy-egy nemes cselekedet milyen jutalmat von maga után.

A történetben természetesen megjelenik a "gonosz" is, aki nem csupán hoppon marad, de jól meg is ijed, s neki köszönhetjük a cselekmény - számomra legalábbis - legzseniálisabb jelenetét.

A boszorkányosan jó mesét Axel Scheffler illusztrációi díszítik, akinek sikerült ismét tökéletesen elkapott karaktereket papírra vetnie - figuráit képtelenség nem szeretni!

Ezen a napon azonban Pettson szomszédja, Gustavsson fegyverrel érkezik "látogatóba" kutyája társaságában, hogy elmondja, egy tyúkrabló róka járja a környéket, ami talán legközelebb Pettson tyúkjaira vet majd szemet...

Miután a mogorva szomszéd távozik, Pettson és Findusz - némi eszmecsere után - úgy dönt, a rókát nem bántani és megölni, hanem elijeszteni kell, így főhőseink nagyszabású terv megvalósításába fognak, melyben szerepet kap egy áltyúk - melynek létrehozásában Prillan, a tyúkok vezére segédkezik -, némi tűzijáték és egy "szellemes csapda" is...

A kötet kreatív ötletekben és emberséges megoldásokban gazdag. Megmutatja és megtanítja, hogy a háziállatra veszélyt jelentő vadállatot nem megölni kell, csupán elijeszteni a lakott területről, hogy máshol keresgéljen elemózsia után. Természetesen a rókák mióta világ a világ tyúkokra vadásztak, s nem is lehet ezt felróni nekik, hisz a vadászösztön bennük él. Az is természetes, hogy a gazdák nem szeretnék a rókát etetni, aki szívélyes fogadtatásként értelmezheti, hogy könnyű és akadálymentes bejárása van a tyúkólba. Ám a mese az állatok szeretetére és védelmére tanít, s nagyon helyesen a róka megóvását és életben maradását tartja szem előtt!

Ezt a felfogást képviseli Pettson és Findusz is, kiknek jó szíve éles ellentétben áll a csaholó, puskáját lebegtető Gustavssonnal, aki csak puffogtatni akar. Pedig a róka nem is csak úgy heccből ténfereg arrafelé és keresi az élelmet. Lehet, hogy sebesült? S természetesen sokkal ravaszabb is, minthogy egy áltyúkkal felültethető legyen. De talán a szellemmacska pont azt űzi majd el a birtokról, akit kell és aki megérdemel némi leckéztetést...

Sven Nordqvist A ​kobold karácsonyi titka c. mesekönyve az idei évem egyik nagy felfedezettje! A Pettson és Findusz könyvek engem - egyetlen cím kivételével - nem találtak meg olyannyira, mint a karakterek masszív rajongóbázisát, ám ez a karácsonyi koboldtörténet pillanatok alatt levett a lábamról - mind a cselekmény, mind a képi világ tekintetében.

A koboldcsalád, mely az emberek házában él, boldogságot és jólétet hoz a család számára, akik minden évben egy tál finom kásával hálálják meg jelenlétüket. Koboldapó már nagyon várja az idei kását, ám felesége, Koboldanyó - aki különleges képességének köszönhetően - a jövőbe lát, s amit lát, az szerencsétlenséget hozhat az emberek fejére... A gazda ugyanis elfelejti majd kirakni Koboldapó kásáját, aki így mérgessé válna, az emberekre és állatokra pedig balszerencse köszöntene...

Nordqvist meséje a régmúltba vezeti vissza olvasóját. Amikor a nők még gyönyörű, hosszú ruhát viseltek, de az urak öltözetében már megjelent a mai formájában is létező nyakkendő. A szemfüles olvasó egyébiránt Finduszt is kiszúrhatja a teljes oldalas illusztrációkon, ami igazi, régies karácsonyi hangulatot áraszt a feldíszített szobáival és havas tájaival. 

A koboldok rendkívül népszerű karácsonyi alakok, mégis, manapság már inkább a modernebb fajtáikkal találkozhatunk. Itt azonban visszarepülhetünk a múltba, s eredeti koboldokat láthatunk, akik egy igazán érdekes hagyományt tudhatnak magukénak. Láthatjuk, hogy miért tűntek el a köztudatból - mert a Mikulás színre lépett??? -, s milyen hiedelmek kapcsolódtak hozzájuk. Így a mese nem csupán egy varázslatos világba repít el minket, de érdekes régi információkkal is gazdagítja tudásunkat.

Koboldapó igazi "öreg" kobold, kicsit morcos, kicsit zsörtölődő és nagyon szereti a pocakját, ám mindemellett mélyen tiszteli az ősi hagyományokat és nem is rejti véka alá a véleményét. Egész évben az emberekért dolgozik, így a munkáját megbecsülő karácsonyi ajándék, melyet oly nagy izgatottsággal vár - valóban jár neki. A tál kása egy hatalmas szimbólum, a szeretet, a megbecsülés - és természetesen magának az ételnek is - jelképe, melyet oktondi módon felejtenek el az emberek, akik egy picit elkényelmesedtek és magától értetődőnek vettek mindenféle segítséget, amit eddigi életükben kaptak...

A koboldok pillanatok alatt a szívembe lopták magukat. Együtt várakoztam a "köszönet-ajándék" megkapásának percéig Koboldapóval, együtt nosztalgiáztam Nagyapóval, a 427 éves "öreggel", visszatartottam a lélegzetem Koboldanyóval és Pulkóval, s vesztem el a gyönyörű, havas tájakon,  karácsonyi hangulatban a szereplőkkel. 

Valerie Tripp The ​Adventures of Tom Sawyer c. meseregénye Mark Twain klasszikus ifjúsági regényének átdolgozott változata. Az átdolgozás célja, hogy már kisebb korban megismertesse a gyerekekkel Tom Sawyer és Huckleberry Finn világhírű kalandjait. A kötet 7 éves kortól bátran ajánlott, hisz a célközönség nyelvén, mesésebb formában tárja a gyerekek elé a történetet, melyből kihagyja a "durvább" részeket...

Történetünk főhőse Tom Sawyer, egy felettébb leleményes, agyafúrt, csintalan kis fickó, aki mindig bajba keveredik. Polly nénikéjével és féltestvérével, valamint unokatestvérével él. A családhoz tartozik még Jim, a néger szolga is. Polly nénin kívül ez a feldolgozás minden utóbbi karaktert kihagyja - nem véletlenül (erről a későbbiek során írok még).

Történetünk a Mississippi mellett, 1840 körül játszódik. 

A cselekmény kezdetén Tom ismét Polly néni kamrájában dézsmálja a lekvárt, aki ötletes büntetést talál ki a fiú számára, aki - úgy tűnik - semmiből sem tanul. Rábízza a kerítés festését, ráadásul egy szombati napon, amit Tom páratlan agyafúrtsággal kerül el... Talán erről már mindenki hallott (vagy nem???).

Az események pedig szépen sorban zajlanak. Új lány érkezik a városba, Becky Thatcher, akibe Tom azonnal fülig beleszeret, ám a lány barátságát nem is lesz olyan könnyű elnyernie, mint gondolta.

A gyerekek kirándulni mennek és Tom, valamint Becky eltévednek egy barlangban, ahol három napot töltenek el élelem és víz nélkül. 

Bár az ilyen apróságoknak íródott könyvek nyelvezete viszonylag mindig egyszerűbb, jelen esetben az angol nyelv egy picit színesebb, nem túlságosan leegyszerűsített, hanem inkább fennköltebb formáját használják, mely annak a ténynek a tudatában, miszerint az 1840-es években járunk, nem is olyan meglepő. A régies szavak használata egészen természetes, sőt üdvözítő is, hisz csodás leírások formájában továbbadhatjuk azt a célközönségnek, s így nem vesznek majd el.

Az átirat gördülékenyen olvasható, s az eredeti ismeretének fényében természetesen nem picit hiányos, de élvezhető és remek felvezető Tom és Huck világába. Világhírű jelenetei - a fentebb már említett sötétebb jelenetek és témák kivételével - mind megjelennek benne, s ugyanúgy mosolyt csalnak az arcunkra. 

A kötet nagyobb betűvel és sortávval szedett, így könnyen lehet vele haladni, s mesésen élettel teli, teljes oldalas illusztrációk és kisebb képek gazdagítják, mely mesefilmszerűen jeleníti meg a történetet a szemünk előtt. 

A Rosalia Radosti által készített illusztrációk tökéletesen illenek Mark Twain történetéhez, a karakterek legfőbb jellemvonásai remekül ábrázoltak, Tom példának okéért egy az egyben az a komisz, szeretnivaló kis lurkó, akit egész gyermekkoromban elkísértem a kalandjaira. 

Mivel az első kötet mindig is Tomra koncentrált, így a kedvenc szereplőm, Huck itt még kevesebb teret kap, ezért reménykedem, hogy a kiadó egyszer folytatja a sort a Huckleberry Finn kalandjaival is, hisz a két gyerek kalandjai korántsem értek itt véget!

Kyle Baker Viharos ​idő c. képregénye a Marvel-akcióhősök: Fekete Párduc 1. kötete, mely itthon sajnos nem aratott túl nagy sikert és a folytatást el is kaszálta a kiadó. 

A történet viszonylag gyorsan összefoglalható. Wakanda királya és vezetői olyan ellenséggel kénytelenek szembenézni, amivel eddig még soha. Szélsőséges időjárási viszonyok, tornádók, malária, melyek csak pusztítást és halottakat hagynak hátra... Mindeközben a vibránium eddig soha nem látott mértékű feldolgozása zajlik.

Az éles szemű olvasó talán már ennyiből maga is rájön, hogy a két tényező szorosan összefügg egymással, ám az igazságra - mely valóban ez - természetesen hőseink csupán később ébrednek rá...

A Viharos idő  - csakúgy, mint társai, a kisiskolásokat megcélzó olvasmányok - tökéletesen alkalmas arra, hogy a még nagyon fiatal rajongó bepillantást nyerjen a Marvel-univerzumba. A képregény mindazonáltal némi előismeretet kíván, hisz nem vázolja fel még csak nagy vonalakban sem, hol járunk pontosan és kik a főhőseink. Ezt mintegy ismert tényként kezeli, s nagy valószínűséggel az olvasó gyerek tisztában is lesz az országgal, annak királyával és a zseni hercegnő karakterével egyaránt.

Shuri itt is humoros, a helyzetkomikumok legjavát adó, sokszor kínos tini, akinek zsenialitásához kétség sem férhet. Vele éles ellentétben állnak saját családtagjai, akik már komoly, felelősségteljes felnőttek, s igyekeznek megmenteni mind a szeleburdi hercegnőt, mind az országot.