Agócs Írisz könyvsorozata, a Mici megmenti a világot újabb résszel bővült, mely a Pagony kiadó könyvheti megjelenéseit gazdagította.

Bevallom, vegetáriánusként nagy gondban vagyok ezzel a könyvvel.

Főhősünk, Mici és barátai a különféle életmódok, táplálkozási lehetőségek útvesztőjében keresi az érthető magyarázatot többek között azokra a kérdésekre, hogy mit jelent a vegán életmód; mit ehetnek és mit nem azok, akik ilyen-olyan oknál fogva elutasítják a húsevést. A gyerekek a Földet szeretnék megóvni és jobbá tenni, kérdéseik megválaszolására pedig a címszereplő, Növényevő Gábor lesz a segítségükre.

Az írónő-illusztrátor mondanivalója, miszerint mindenki saját lehetőségéhez mérten óvja a bolygót - kristálytiszta, ám a leírtakkal nekem akadnak problémáim.

A kötet célközönsége növésben lévő gyerekek, akiknek szökségük van mindenféle tápanyagra. Ezért leírni azt, hogy ne egyenek húst, mert kevés az állat, s hogy nem szép dolog elvenni az állatoktól a tejet és a tojást (WTF), számomra furcsa és visszás.

Úgy, hogy én magam csak csirkét eszem szökőévente egyszer, a tápanyag miatt - tehát egy-egy napra évente félreteszem a vegaságomat -, s nem azért, mert a baromfit sajnálom, hanem mert nem esik jól a hús és rosszul vagyok - hányinger, undor - tőle (a teljes kép igénye miatt megosztom, hogy kiskoromban még ettem húst, mert meg kellett ennem az ebédet, de a csirke mellett a disznót voltam hajlandó csak megenni; kacsa-liba már akkor sem játszott, undorodom a mai napig a szagától és az ízétől is; nyuszit és Bambit pedig soha nem lenne szívem megenni), még bennem is bűntudatot keltettek az írónő szavai...

Ezt pedig nem tartom szerencsésnek, főleg, ha sok húst is fogyasztó gyerek (vagy felnőtt) olvasóban is megfogalmazódik ez a gondolat.

Ezzel ellentétben viszont kreatívnak és felettébb érdekesnek tartottam a kötet azon részét, melyben Gábor növényalapú ételeket készít, alternatívákkal ismerteti meg a gyerekeket, amik egytől egyig finomak; s ínycsiklandozónak tűnhetnek majd a gyermekek számára is (bár tudjuk, mennyien nem eszik meg a zöldséget ebben a korban...), s talán családilag ki is próbálják azokat. 

Ezen kívül a kötet képi világa gyönyörű, az illusztrátor-írónő a tőle megszokott magas színvonalú képeket készített, ami öröm a szemnek. A mesekönyv legnagyobb erőssége számomra ez lett.

Külön kiemelném a gyerekek összecsapós játékának zseniális megvalósítását, kedvenceim az indián motívumok voltak.