Gyula bátyó meséje az emberiség születéséről mesél. Tulajdonképpen egy úgynevezett "eredetmese", melyben arról olvashatunk, miként teremtettek meg az emberek.

Ég Atyácska - felesége kreativitásával és éleslátásával együtt - ébred rá arra, hogy ha mindenki fehér, az bizony túl unalmas... 

Böszörményi Gyula munkássága számos gyöngyszemet rejt. Számomra az Emberke színe az egyik ilyen igazgyöngy, ami mélyen megérintett. Látni Ég Atyácska és Hold Anyó erőfeszítéseit, hatalmas szívüket, reményüket, melyet mind-mind beletápláltak az első emberekbe keserédes, hisz tudjuk, miként ölték - és ölik - halomszámra fizikailag és átvitt értelemben is az emberek egymást... A bőrszín még ma, a 21. században is egy sarkalatos pont, s bár manapság már mindent is bevetnek a rasszizmus eltörlése érdekében, sajnos a túlkapások és téves elképzelések miatt egyelőre esélye sincs a békének és nyugalomnak...

Végül pedig szeretném újra kiemelni a mesés illusztrációkat, amiket Káposztás Judit varázsolt nekünk - ezzel a látványvilággal csodásan megelevenedik a történet! Kép és szöveg válik eggyé, melyeknek együttesen sikerült igazán maradandót alkotnia!

Egyetlen - számomra - furcsaságot jegyeznék még meg, mégpedig a szobabicikli említését és a modern világra tett egyéb jelzéseket (szöveg és kép), melyek egyáltalán nem illettek egy teremtéstörténetbe, s hiába Hold Anyó enyhe jövőbe látása, nem igazán értettem a modern világ jelenlétét, ha egyszer az emberek még csak most teremtődnek meg...

Egy véééééégtelenül hosszú leporelló, melyben Fülöp elveszett popóját keressük és üldözzük a lakás különböző helyiségein át. A keresésben segítségünkre van egy pók, egy papagáj, egy hörcsög, egy teknős, egy kacsa és egy macska is.

A leporelló különlegessége, hogy míg az egyik oldal magát a szöveges mesét tartalmazza, addig a másik oldalán egy szöveg nélküli, külön történetet „olvashatunk” és mesélhetünk el saját szavainkkal a látott képek segítségével. Elárulom, ezen a helyen Fülöp ülepe máshol van, s mi mehetünk vissza egészen a hallig, hogy megtaláljuk... Eközben pedig az éjszakai házat és annak lakóit, mindenféle elfoglaltságukkal együtt csodálhatjuk meg.

A szöveg humoros és rímel, bár néhol azért döcög, így azzal nem voltam maradéktalanul elégedett. Az illusztrációk aranyosak, élénkek és élettel teliek, a gyerekek biztosan élvezni fogják a keresgélést, hisz az egész kötet lényege a szórakoztatás, s hát a „popót” minden gyerek lelkesedéssel fogadja, s nagyokat kacarász rajta... ^^

Az áprilisom beszerzések szempontjából gazdag volt, s számos remek könyvet volt szerencsém olvasni is. Sajnos még korántsem haladtam olyan jól és gyorsan, ahogy szerettem volna, de még mindig úgy érzem, hogy inkább kevesebbet fogyasztok, s ha elmúlik ez a búskomor korszak, ami teljesen lenyom, visszatérhetek majd megújult erővel. :3

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2025-ben a páfrányfenyőt választotta az idei év gyógynövényévé, melynek leveléből készített gyógyhatású anyagait többek között az időskori memóriazavar és fülzúgás kezelésére alkalmazzák.

A könyvsorozat hetedik kötete ismételten izgalmakban és titkokban gazdag, ám mindemellett igazi kuriózumot is tartalmaz, mely úgy vélem, meghatározza a könyvsorozat sorsát és picit meg is újítja azt...

Történetünk - csakúgy, mint eddig - a virágvarázslat reggelén veszi kezdetét, mikor a virágtündérek és szürke ruhás társaik izgatottan várják a ceremónia kezdetét.

A szürke ruhás, kócos, kacsalábon papucsát viselő lányt Minka emlékezteti a jelentős eseményre, aki így épp az utolsó pillanatban toppan be a nagyterembe, ahol Herba anyó varázslatának köszönhetően megjelenik a páfrányfenyő levele, míg a fa, őrzőjének természetesen ezt a feledékeny leányzót választja... 

Miként lehet, hogy ő, aki izgatott társnőivel ellentétben még magáról a virágvarázslatról is elfeledkezett, kapta e megtisztelő feladatot? 

Gigi első napján nem csupán az ő általa védelmezett, legősibb fával ismerkedik meg, de találkozik társnőivel is, akik felajánlják neki segítségüket.

A virágtündérek népes olvasótáborral rendelkeznek és biztos vagyok benne, hogy velem együtt többen szőtték már tovább főhőseink életét és világát, játszottak el a gondolattal, kik élhetnek még ebben a varázsos világban, s természetesen abban sem kételkedem, hogy a lelke mélyén mindenki tudta, hogy bizony tündérfiúknak is kell lenniük valahol...

Mechler Anna évről-évre gazdagítja 2019-ben megteremtett világát, s eddig egyik résszel sem okozott csalódást. A történet immár hetedik éve fut, de ugyanolyan izgatott várakozást ad a megjelenés, s katarzist maga a történet. A mesék mindig képesek újat adni, nem laposodnak el, bővelkednek tudásban, szórakoztatóak, érdekes karakterekkel dolgoznak, akik mind-mind remekül átgondoltak és szenzációsan felépítettek. Soha nem érzem azt, hogy ezt már olvastam valahol, s egy-egy új rész megjelenését követően ismét egy éven át rághatom a körmöm a következő kötet megjelenéséig, amit izgatottan várok.

Az írónő ezen az éven gondolt egyet, s újított. Azt hiszem, tényleg ideje volt felbukkanniuk a tündérfiúknak, akikről még azért nem túl sokat, de néhány információt azért már kapunk...

Ennek a szálnak a megteremtésével pedig  a jövőben a könyvsorozat több kisfiú olvasót is nyerhet magának a célközönség köreiből, hisz ezentúl - remélhetőleg - felbukkannak majd olyan karakterek, akikkel ők is azonosulni tudnak.

Serena Valentino Gonosztevők könyvsorozatának 10. kötete az Alvilág urának történetét meséli el. A ​végzet lángja a sorozattól már megszokott, minőségi, fekete élfestett formában látott napvilágot a Manó Könyvek kiadó gondozásában.

A Gonosztevők könyvsorozat kötetei egymásra épülnek, így azokat ajánlott az eredeti megjelenésük sorrendjében olvasni, amit a Manó Könyvek is hűen követ. 

A Sorsfordító történetekkel - Twisted Tales - ellentétben itt korántsem mindegy, mit mikor olvasunk, hisz már egyetlen kötet kihagyásával elveszíthetjük a fonalat. Emellett az sem árt, ha a könyvek történéseit minden újonnan érkező kötet előtt felfrissítjük, ugyanis azok olyan utalásokat tesznek a régebbiek cselekményére, amiket már lehet, hogy elfelejtettünk...

A történet két idősíkon játszódik. Az egyik a jelenben, mikor a három különös nővér ideje már leáldozott, s új boszorkányok uralkodnak, míg a másikban a múltba tekinthetünk a Tündérmesék könyvének segítségével, ami Hádész múltját és a különös nővérekkel való kapcsolatát mutatja be nekünk.

Hádész története ott veszi kezdetét, ahol tulajdonképpen mindig. Kronosz legyőzése után Zeusz felosztja testvérei közt az uralkodási területeket. Zeusz - bár Kronosz legfiatalabb gyermeke - az Olümposz urává válik; bátyjáé, Posziedoné lesz a tengerek feletti hatalom, míg a legidősebb Hádésznak az Alvilág jut. 

Serena Valentino remek képzelőerővel rendelkezik, amit ebben a regényében is bizonyított. Bár a Gonosztevők könyvsorozat korántsem hibátlan, s lehetne - joggal - belekötni néhány részébe, tagadhatatlanul erős és kreatív szálakkal megalkotott folyam, ahol minden Gonosztevő és pozitív hős sorsa és élete kapcsolódik egymáshoz valamilyen módon. Az összes mese egybegyúrása ilyesfajta módon nem kis munkát igényel, így az írónő igazán büszke lehet magára.

A különös nővérek szálának behozása a történetekbe misztikumot, újdonságot, titkokat hozott. Ezek a boszorkák egyrészt meg is fűszerezték a gonosz Disney-karakterek történeteit, másrészt picit el is vették róluk a fő hangsúlyt, hisz mindannyian bábjai és játékszerei lettek csupán egy gonoszabb és nagyobb erőnek. Tetteik ez által érthetőbbek, ők maguk szerethetőbbek, megérthetőbbek és egyben sajnálatra méltók is lettek.

Serene Valentino ezt remekül átültette könyv formájába is. Megkaptuk a mese képkockáit, kiegészítve egy érdekesen felépített háttérsztorival. Hádész pont olyan, mint a mesében, mégis több, hisz láthatjuk személyiségének mélységeit, bepillanthatunk az álarca mögé, s több magyarázatot kapunk arra, miért vált azzá, aki.

Hádész karakterétől sosem állt távol ez a furcsa humor, amin vagy nevetünk, vagy nem; ami néha hangos kacagásra késztet, máskor viszont nem találnak be a poénjai. Számomra egy picikét túl sok volt a jövőre való utalás, ellenben imádtam a Dickens-, és Shakespeare-idézeteket és utalásokat. Szintén érdekes volt a két Hádész figurája, a sorsfonal kettévágása, s kaptam még e mellé őrült Párkákat, gyönyörű leírásokat az Alvilág berendezéséről, vicces Kharón-jeleneteket, s nagy, örök igazságokat.

Gaston után a kedvenc Disney-gonoszom gyermekkorom óta Hádész volt, s a róla szóló könyv sem okozott csalódást! Örültem, hogy egy újabb rétegét ismerhettem meg, újfajta szemléletmóddal megírt történetet olvashattam, kibővíthettem a már meglévő tudásom, s a rengeteg róla szóló legenda most egy újabbal gyarapodott, ami megkísérelte a saját maga verziójában megmutatni, mi - ki - tette Hádészt olyanná, amilyennek megismertük. Ezt a célját el is érte a kötet, Hádész megkapta a neki járó időt és figyelmet. A végzet lángja méltó történet, mely joggal tartozik a Disney-univerzumba! 

Kiss Judit Ágnes újabb csodás történettel gazdagította a Pagony kiadó Zseblámpás Könyvek sorozatát. A Cirka és Firka kutya-macska barátsága után megérkezett Lívia, ​a varjú, ami egy kelésgyenge dolmányos varjú életéről mesél az olvasónak. 

Történetünk főhőse egy kelésgyenge dolmányos varjú, akit Krú és Kráv, a szülei féltó gonddal óvnak. A varjúpár egy étterem kukájából szállítja a falatokat négy éhes fiókájának, ám az egyikük nem fejlődik rendesen, majd egy napon kiesik a fészekből, s egy férfi talál rá...

A történet emberi főszereplője, s egyben az emberi jóság megtestesítője a Szárnyas Asszony, akit falubéli embertársai "bolond madaras asszonynak" hívnak... A nő rengeteg állatnak ad otthont, sérültnek és épnek egyaránt, ám a madarak mellett többek között kutyákat, macskákat, libákat is tart. A fészkéből kiesett kisvarjút az idegen férfi hozza el a házához, remélve, hogy az asszony befogadja és megmenti a kicsit, akinek nagynénje után, a Lívia nevet adta.

A Szárnyas Asszony állatorvoshoz viszi a varjút, aki szépen növekszik a nő otthonában. Lívia megtanulja a különféle szárnyasok hangját, s még a kávéfőző hangját is utánozni, összebarátkozik a macskákkal és kutyákkal, de tudja, hogy ő más, mint a többiek...