A holland írónő története egy feltalálóról, a csillagokról és a félelmek leküzdéséről szól.

Történetünk főhőse Nóra - feltaláló... A lány szárnyakat készít a kutyájának, sárkányt eszkábál, mellyel a bátyjait ijesztgetheti és egy fiúszelídítő is jól jönne néhanapján... ^^

Egy napon a szomszédba új család költözik, ám a kisfiúval nem igazán lehet szót ejteni. Mogorvának, elutasítónak tűnik, Nóra pikkelni is kezd rá. Aznap este Nóra padlásszobájában rémes zajok forgatják fel az éjszaka csendjét. 

Hangok, motoszkálás... Mi ez és honnan jöhet? 

Anna Woltz története kedves, humoros és gyönyörűen ábrázolja a gyermeki lelket. Az írás gördülékeny, olvasmányos, mindenféle felesleges sallangtól mentes. Ötletes megoldásokat tartalmaz, s erőt meríthet belőle a célközönség.

A meseregény hősei, Nóra és Félix egyaránt szerethető karakterek. Nóra picit túl lelkes, picit túl harcos típus, de három fiútestvér mellett ez egyáltalán nem meglepő. A szíve pedig a helyén van, ahogy csalafinta és kreatív ötletei is kiemelik kortársai közül!

Mellette Félix a visszahúzódó, félénk, magában csöppet sem bízó szereplő, akinek segítségre van szüksége, hogy leküzdje a félelmét.

Ez a félelem legyőzettetik a lapokon, mégpedig egy igen kreatív megoldás segítségével, ami egyben remekül alkalmazható lenne a valódi életben is, hisz nem mindennapi szemszögből kiselőadást tartani és szemlélni igazán remek móka - és könnyebbség - lehet! Hogy nekem miért nem jutottak ilyen frappáns megoldások az eszembe még anno középiskolában? ^^

Öröm volt látni, hogy kerül a két gyerek egyre közelebb egymáshoz, s miként formálódik a barátságuk. A történet azonban nem csupán azt mutatja meg, miért is szuper, ha van egy jó barátunk az életben, de gyönyörűen ábrázolja az önzetlen segítségnyújtás fontosságát is! Nórának igen nagy szíve van, s azzal, hogy Félix belép az életébe, a lánynak lehetősége nyílik elmérgesedett testvéri kapcsolatait is rendbe hozni. 

A képi világért Annet Schaap felel, akinek narancsos-kék színvilága magával ragadó és tökéletesen illik is a történethez. Stílusa picit régimódibb, a karakterek "kidolgozatlanabbak", vagyis azt mondanám, a hangsúly inkább a színekkel való játszáson és az általuk keltett érzelmeken van. Ez a fajta kiemelés és maga a rajzstílus is nagyon tetszett, teljesen bele tudtam merülni a történetbe. 

Az ő rajongóik örülhetnek most egy hosszabb lélegzetvételű, mókás nyári történetnek, melyben - szokása szerint - a varázslómacska nagy ramazúrit csinál... ^^

Jelen kötet tartalmaz egy pár oldalas bevezetőt, melyben az írónő elmeséli az eddig történeteket, azonban a meseregény önállóan is olvasható, nem szükséges hozzá az előző, olvasás elsajátítását segítő/gyakorló részek ismerete. Ettől függetlenül én jó szívvel ajánlom az előzmények forgatását is!

Levendula elvégezte az 1. osztályt és most a jól megérdemelt nyári szünidejét tölti. A nyár tikkasztó, Papó lemenekült vidékre, így a boltot a kislány szülei viszik.

Levendula és Majdnem minden percét együtt tölti, hol a hűs szobában, hol pedig a kertben játszanak, vagy épp a boltban segédkeznek. A napok azonban szörnyen egyformák és unalmasak, s Papó távollétében nincsenek se finomságok, se jó társaság. 

Levendula fejében szikra gyúl, megkéri Majdnemet, hogy változtassa a párnákat a saját formájukra, ültessék a tv elé őket és szökjenek ki a játszótérre! Így a szülők nem veszik észre a turpisságot és ők is jól mulatnak majd...

Elég nehezen, de a varázslat sikerül, a két szökevény útra kel, de jajj! A játszótér átalakítás miatt zárva van! Sebaj, Majdnem elvarázsolja a lakatot, megnyitja a vízcsapot és hamarosan a környék minden ismerős gyereke az újonnan rögtönzött medencében pancsol, vagy a játékokon lóg. 

A kötet képi világáért Takács Viktória felel, aki igazi nyári hangulatot teremtett. Rajzai remekül illeszkednek Majdnem cica kalandos és varázslattal teli életéhez, az emberi vonásokkal, vicces tulajdonságokkal felruházott élettelen tárgyaknak pedig kifejezetten jól áll az efféle megközelítés/ábrázolás.

A Szelíderdő - ha minden igaz és remélhetőleg - könyvsorozat első kötetét a Manó Könyvek kiadó egyik legújabb szerzője Komjáthy Zsuzsi írta. 

Történetünk színhelye Empácia, a Szelíderdő közepén álló kisváros. Lakói békés állatok, akik ősszel gesztenyefesztivált, télen pedig karácsonyi vásárt rendeznek. A kisvárosra álmos, ködös tavaszi nap virrad, s reggel bizony még senki sem sejti, hogy az élet örökre megváltozik náluk...

Főhősünk, Tapsi Ropi épp késésben van az iskolából és lélekszakadva rohan, hogy beérjen az utolsó csengetés előtt. A fiú természetesen elkésik, de legjobb barátja, Őze Lulu türelmetlenül várja őt és sikerül is felvidítania - legalábbis reggel...

A gyerekek az iskolában nyelvtörőket tanulnak, amit mindenkinek el kell ismételnie. Ám amikor Ropi következik, a fiúnak beleakad a nyelve a versikébe, dadogni kezd, s így az egész osztály előtt nevetségessé válik. A kínos szituációt fokozza, mikor a helyi pletykarovat újságírójának lánya, Hiúz Dzsina fennhangon ki is gúnyolja szegényt...

A tízórai szünetet a lurkók békésen próbálják eltölteni az iskolaudvaron mindaddig, míg Dzsina ismét meg nem szégyeníti Ropit, aki a tiltott Vaderdőig rohan, ahol vérszomjas fenevadak élnek...

Ropi saját lelki harcán túl párhuzamosan fut a fiú nagymamájának és a városka színházának szála is, ahol a rettenetes Dzsina anyja, Hiúz Adél épp arra készül, hogy tönkretegye a színházat megmenthető esti előadást, amiből ő világraszóló cikket írhatna a lapban...

Komjáthy Zsuzsi első mesekönyve pazar, a történet folytatásért kiált! Az írónő gyönyörűen fogalmaz, stílusa olvasmányos, nem túlbonyolított, szavainak ereje van. 

Hogy ti is lássátok, milyen szép megfogalmazásoknak lehettek részesei, ha kézbe veszitek a kötetet, álljon itt az egyik személyes kedvencem: "Ropi lapulevélfüle elvörösödött, fekete gombszeme csillogó víztükörré változott.". 

Mennyivel szebb leírása ez annak, hogy a fiú a sírás határán áll, ugye?!

A mese szép nyelvezettel megírt; a beszélő nevek már azelőtt érzéseket indítanak el az olvasóban, mielőtt bármilyen igazi információ birtokába jutnánk a helyszínről és a szereplőkről, kiknek jellemző tulajdonságaira is azonnal fény derül. Az írónő az érzelmeket kifogástalanul mutatja be, a szereplőkkel és élethelyzetekkel könnyű azonosulni. Egy, a mindennapi életünkről szóló történet ez, melynek különlegessége, hogy állati szereplőkön keresztül próbál meg segíteni annak, akinek szüksége van rá.

A feszültség, a történetben megjelenő érzelmi és fizikai viharok az utolsó oldalakra feloldódnak, s mese révén minden szépen megoldódik, de addig a pillanatig bizony rögös út vezet el, s ez a nem mindegy! A gyerekeknek látniuk kell, hogy az élet nem fenékig tejfel, nem mindig rózsás, de van megoldás. Az érzelmeinket megfelelő mód kell tudnunk kezelni, s még ha az apró célközönségnek ez eleinte nem is megy, itt egy ideális történet, remek szereplőkkel, amiből tanulhat, akikről példát vehet.

Nem szépítek. A mese több ponton szívszorító. A szóbeli bántalmazást átélt Ropi nyuszi karakterét azoknál jobban senki nem érezheti át, aki maga is bántalmazást élt meg az iskolában - ahogy én is... 

A ma bántalmazott gyerekeknek erőt adhat a karakter, láthatják, hogy nincsenek egyedül, s tanulhatnak tőle, miként küzdjék le félénkségüket, s nézzenek szembe az őket elnyomókkal.

Másik főhősünk Titi, az utolsó vaderdei dinó, akit a szülei egy napon magára hagytak... Ő a magányt, az egyedüllétet testesíti meg egy személyben. A várakozást, a reménykedést, s a soha meg nem szűnő hitet, de eljön az a pont, mikor ő maga is összeomlik. A két gyereknek szüksége van egymásra, egy igaz barátra, aki átsegíti az élet viharain. A két szereplő sorsa összefonódik és kölcsönösen megmentik egymást.

Az ő száluk mellett érdekes látni a színház ellen folyó egyszemélyes hadjáratot is, ami az önzőséget állítja szembe az odaadással. Egy picit sajnálom, hogy a történet végén Hiúz Adél nem nyeri el méltó büntetését - csak remélni tudom, hogy az esetleges folytatásban láthatjuk majd, hogy nem ússza meg szárazon tettét. Ami egyébként nagyon is valós, ugyanis sok rossz ember lép tovább büntetlenül és ússza meg az igazságszolgáltatást, ami a becsületes emberek igazságérzetét mélyen bántja. Többek között ezért IS remek ennek a mesének a világábrázolása.

A mese nem kevés humort és mókás jelenetet is tartalmaz, aminek szerepe feloldani a torokszorítóbb pillanatokat, feszültebb jeleneteket, így a történet nem válik nyomasztóvá. Szórakoztató, kalandos és példaértékű lesz egyben, s bár megjelennek benne a fentebb felsoroltabb témák - amikről olykor-olykor nehéz beszélni, de igenis kell -, nem borul ránk olvasás közben a sötét árny, a kikapcsolódás pedig garantált!

Az olvasás kezdetén lepődtem meg picit, mert első ránézésre Ropi karakterére - akinek a neme a fülszövegben nem derül ki, ám a második oldalon megtudjuk róla, hogy fiú - azt hittem, hogy lány, kimondottan örültem viszont, mikor kiderült, hogy két fiú főhőssel lesz dolgom, picit besokalltam már a lányszereplőktől minden kortárs mesében. ^^ 

A kötetben egy igazi, romantikus válogatás kapott helyet, szívet melengető, bájos, tüneményes történetekkel, amiket itt-ott szakítanak csak meg a melankolikusabb hangvételű és kimenetelű mesék. A romantikus érzelmeken és frappáns versikéken túl a történetek rendkívül tanulságosak is, különösen azok, melyek különböző rasszokról és azok tetteiről mesélnek...

A kötet legelső meséje egy orosz népmese, ami tulajdonképpen a mi Békakirályunk fordított, s különféle fordulatokkal és próbatételekkel megfűszerezett változata. Imádtam!

A második mese Egyiptomban játszódik, s megjelenik benne a bőrszín, a különbözőségek miatti rasszizmus. Erről a történetről lentebb részletesen is beszélek majd...

A disznópásztor vagy A föld alá rejtett királyság széles körben ismert, általam is nagyon kedvelt mese, amiknek a történetét bár jól ismertem, mégis nagyon szép leírással kerültek elmesélésre, így itt is a szívem csücskei voltak.

A fapapucs c. norvég népmese egy Hamupipőke-történet, amiben érdekes, új ötletek,  cselekményszálak vannak, mely a norvégok sajátja. Ez által bár "ismerős mesét" kapunk, mégis más, hisz a történet során izgulhatunk a szereplőkért, miként érnek révbe.

Külön kiemelném A százgyűrűs királykisasszony c. portugál tündérmesét, ami rendkívül megkapó volt. A mesében egy gyűrűket lopkodó nyuszi, egy egyre bánatosabb királylány és mesemondók szerepelnek, akiknek a sorsa néhány ponton úgy fonódik össze, mint A tűzmanócskában. Kiváltképp tetszett a nyuszi karaktere, akiről már az első sorok elolvasását követően lehet feltételezni, ki is lehet valójában, mégis, a mese nem várt fordulatokat vesz, s a vége lesz az, ami igazán hasonlít A tűzmanócskára. Mindvégig fenntartotta a figyelmem, habzsoltam a sorokat, várva, miként is végződik a történet.

Az olaszoknak is megvan a maguk Szépség és a Szörnyeteg-története, aminek egy változatát példának okáért már a Simsala Grimm sorozatban is láthattunk annó, réges-rég. Ez a Rosalina és a varázsló, amit egy az egyben több Szépség-Szörnyeteg filmfeldolgozásban örökítettek vászonra.

Szép, szerelmes mesék, régi korok fabulái, amiben a jó győz, még ha ezernyi próbát is kell kiállnia és méltóvá válnia és a gonosz megbűnhődik. Klasszikus vezetésű történetek, amiben találkozhatunk nyafka királykisasszonyokkal, akiknek életre szóló leckét kell megtanulniuk; nemes hercegekkel, akik mindenre képesek szívük hölgyéért; gonosz varázslókkal; bátor lányokkal, istennőkkel; segítő társakkal, állatokkal és a sort még folytathatnám.

A kötet egy remek választás abban az esetben is, ha a szülő különböző népek és kultúrák történeteivel szeretné megismertetni gyermekét, hisz nem csupán másabb életfelfogásnak, gondolkodásmódnak, meseszövésnek lehet szemtanúja a célközönség, de megismerkedhet különböző tájegységekkel, világokkal is.

A könyvet 11 illusztrátor munkái díszítik, akik között bizton mindenki megtalálja majd a maga kedvencét! Személyes kedvenceimet - csakúgy mint a tartalomjegyzéknél, úgy itt is - kiemeltem. A képi világ egyébiránt bár elég vegyes és egymástól külön-külön nézve eléggé eltérő, összességében mégis passzolnak egymáshoz. Az élénk, vibráló színek, az élettel teli képek magas színvonalat képviselnek.

A kötet igazi tavaszi meséskönyv, melyben szó esik a tavaszi szünetről, a természet újjáéledéséről, a magok elültetéséről, kertészkedésről, s még egy új szereplő is bemutatkozik! A mesefilmszerűen megelevenedő képeken pedig még a földönkívüliek is látogatást tesznek főhőseink birtokán...

Pipi, miután megérkezik, azonnal munkához is lát a kertben, ahol Gáborka szülei külön részt kerítettek el a két gyermek számára. Miközben a gyerekek többek között kukoricát, krumplit, babot ültetnek, aközben természetesen Liba is felrázza a szunyókáló Malacot, aki azonnal magához tér, amint meghallja, hogy minden elültetett tövön két kukorica nő!!! Hat szem elültetett kukoricából pedig ugyebár tizenkét cső lesz majd... 

A kötetben található második mese az Állati Híradó címet viseli, amivel az írónő egy valóban hiányzó részletet foltozott be. Ilyen még csakugyan nem történt a tanyán...

Történetünk kezdetén már tikkasztó a nyár - az ufók is megérkeznek nyári vakációjukra... -, s Libának nyoma vész!!! Malac az ablakon befelé kukkolás közben lel rá barátjára, aki a híradót követi teljes figyelemmel, majd közli, igazán elkélne egy híradó az állatok számára is... Hisz annyi minden történik a tanyán!

Sünit majdnem elütötték, Cica testvére lekölykedzett - ezt meg kell osztani az állatokkal! 

A kötet a legjobb időben jelent meg - a tavaszi kertészkedés megkezdésének idejére. Az első mese tökéletesen alkalmas arra, hogy felkeltse az ovis célközönség figyelmét a magok, a föld, a kertészkedés iránt, s esetlegesen ki is próbálják a szüleikkel mindazt, ami megelevenedik a lapokon. 

Személyes kedvencem a kukoricák leültetése volt a székekre és kispadra, természetesen a Pipitől hallott megfelelő távolságra egymástól, de nagyon tetszett az is, hogy az írónő mélyebben belement a kertészkedés "szakszavaiba" és nem csak szórakoztatott, de tanított is ez által. 

Az első mese illusztrációs háttértörténetében apró manókkal/törpékkel találkozhatunk, akik mintegy végig visznek minket a történelmen - láthatunk görög oszlopokat (dór, ión, korinthoszi) faragó; kalózhajót vezető; az indiánok és a telepeseket harcát megelevenítő, majd számítógépes játékokat játszó aprónépeket - igazán megéri figyelni a részletekre!!!

Az Állati Híradó még megnyerőbb és őrültebb, mint az első történet, természetesen a szó legjobb értelmében véve! Már a mese elején megérkeznek az ufók, akiknek ténykedését természetesen hőseink nem, csupán mi, olvasók látjuk.

Ahogy pedig az lenni szokott, ha Liba valamit a fejébe vesz, nincs apelláta, az bizony meg fog valósulni... Így történik, hogy a tanyán rendszeresítik a híradót, ahol a tények bemondása mellett - a kukoricamikrofon külön kiemelendő elsőrangú ötletként -, hőseink vitaműsorokat is tartanak. 

Hajba László "műsorvezető Liba" ábrázolása fantasztikusan zseniális, de nem mennék el szó nélkül a gilisztát zölddé változtató ufó vagy a tojást elrabló földönkívüli és az őket üldöző tyúkok jelenetek mellett sem... 

A hatalmas népszerűségnek örvendő, fergetegesen szórakoztató mesék repertoárjába két újabb gyöngyszem érkezett, melyek olvasása közben a jóízű, könnyezve nevetés garantált. ^^

Egy reggel - miután Gáborkáék kocsija kigördül a kapun - Liba töprengve bámulja a kisfiú tornácon hagyott gördeszkáját. Malac rögtön "bajt" szimatol, tudja, hogy barátja fejében valami igen veszélyes kezd megfogalmazódni... ^^ 

Malac végül nem is téved nagyot, Liba úgy dönt, kipróbálja a gördeszkát, s végigsuhan vele az úton. Malac bár egy ideig követi barátját, a deszka úgy begyorsul, hogy Liba eltűnik a horizonton... ahol órákkal később, sajgó végtagokkal, a deszkát maga után húzva jelenik meg ismét. 

Történetünk elején Gáborka édesanyja épp a szépségszalonban tartózkodik, a kisfiút pedig hamarabb elengedik az iskolából, de reggel elfelejt szólni a szüleinek, így az udvaron reked. Természetesen Gáborka egy percig sem unatkozik Malac és Liba társaságában, akik mindenre kíváncsiak, s rácsodálkoznak mi mindent is csinálnak az ilyen szalonokban. Miután Gáborka édesanyja hazatér és a két jó barát egyedül marad, Liba fejében szikra gyúl, hőseink belógnak a fürdőszobába, összeharácsolják a portékát, megnyitják a szalont és kezdetét veszi a megszépülés a tanyán...

Az egyik személyes kedvencem a kötetek sorában, melynek olvasása közben ismét visszatértek az el-elvándorló kockák a hasfalamra. ^^

Tóth Krisztina nem mindennapi kreativitással megáldott írónő, akinek sikerül még a tizenegyedik kötettel is ugyanúgy fenntartania az olvasó lelkesedését és hozza a tőle megszokott magas, minőségi színvonalat. Ezzel a kötettel - véleményem szerint - ismét sikerült fölülmúlnia eddigi önmagát, de ugyanezt elmondhatom Hajba László illusztrátorról is, aki kötetről-kötetre jelentkezik egyre bravúrosabb képi világgal és "háttérmeseként szolgáló önálló, rajzos történetekkel".

Barátaink mindenre kíváncsiak, s hihetetlen fantáziadús elképzeléseik vannak arra, miként is valósítsák meg világraszóló ötleteiket, amiket az emberektől lestek el. Állati naivságuk és tájékozatlanságuk az olvasó számára számos kacagtató pillanatot tartogat, de mindeközben a felnőtt olvasó fejében még az is megfordul, miként lehet ennyire zseniális fantáziája az írónőnek, hogy mindez kipattant a fejéből.

Malac és Liba egyaránt gondoskodik az egész család szórakozásáról! Főhőseink hozzák szokott formájukat, kelekótya naivságuk pedig egyszerűen imádnivaló!

A történetek ismét rengeteg olyan jelenetet tartalmaznak, melyek közt mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. A hajlakkal feltupírozott kakas, a hányást... akarom mondani pakolást viselő Malac, a forróságban "hallucináló postás", a sajgó tagjait vonszoló Liba, a vadmalacka-csíkos bundájú Virsli kutya, a tyúkokat ijesztgető RÉMCica mind-mind üde színfoltjai ennek a résznek, s a sort azt hiszem még hosszan folytathatnám.

Hajba László háttere most többek között egy autóversenyt és a főhősök cselekedeteit - is - követő madárcsapatot rejt, amiket szintén érdemes jó alaposan szemrevételezni.