A Pagony kiadó augusztus végén egy vadonatúj társasjátékot dobott piacra Berg Judit Rumini könyvsorozatához kapcsolódóan. 

A társasjáték Berg Judit regényei alapján, Kálmán Anna illusztrációival készült, míg a játék tervezője Pierrot volt. 

A játék 8+ éves kortól játszható, 2-6 játékos számára. A játékidő a dobozon feltüntetett információ alapján 20 perc, azonban egy-egy körrel ennél sokkalta gyorsabban is végezhetünk, hisz a szabályok pofonegyszerűek... 

A doboz 68 db karakterkártyát és 32 db jelenetkártyát tartalmaz, melyek mellett találhatunk egy játékszabályzatot, egy pontozótömböt, valamint egy játékossegédletet is. 

 

Peter Vegas Félsz ​a sötétben? A sötét jobban fél tőled! c. bájos mesekönyve már a megjelenésekor felkeltette a figyelmem a gyönyörű borítójával és a kreatív témaötletével. 

A kötetet, megjelenése óta már többször is elolvastam, forgattam és gyönyörködtem Benjamin Chaud gyönyörű illusztrációiban, ám az értékelésig sajnos csak most jutottam el. 

A Félsz a sötétben? egészen egyedi módon közelíti meg a "sötétséget", vagyis azt a nagyon ijesztő valamit, amitől a gyerkőcök - s néha a felnőttek is - lámpaoltás után halálosan rettegnek... 

A sötét nappal láthatatlan s nagyon úgy tűnik, hogy a zoknis fiókban rejtőzik el a fény és a félelmetes szobalakó - azaz, az ember - elől... ^^ Hősünk nem is bújik elő, míg csak egy parányi gyertyaláng is pislákol a szobában, s csak az éj leszállta után kecmereg elő, hogy jótékony sötétjével segítse emberek és állatok álmát.

Ám az éjszaka rendkívül magányos, s a sötét nem csak hogy barátokat nem tud szerezni, de igazán kikapcsolódni és szórakozni sem tud... Éppen ezért, éjjel fel ne kapcsold a lámpát, különben szegénynek megint el kell bújnia egy sötét, biztonságos helyre! ;) 

Főhősünk, a sötét rendkívül szerethető figura, ám ebben kétségtelenül közrejátszik Vegas humora és Chaud illusztrációja (bár egy helyen bevallom őszintén, a frász jött rám a sötétség ábrázolásától...). 

A kötet nem csupán humoros, de rendkívül érzelemgazdag is. Érdemes megfigyelni mindazon érzelmet, amit a történet olvasás közben kivált belőlünk... Példának okáért kizártnak tartom, hogy van olyan ember a földön, aki ne érezne együtt a cuki "sötéttel", aki halálosan retteg a fénytől avagy ne mosolyodna el a hajvágás illusztrációján vagy éppen a vitorlázós-jelenet zsenialitásán. 

A Pagonynak rendkívüli érzéke van ahhoz, hogy az igazán minőségi címeket megtalálja és elhozza azokat számunkra magyar nyelven. Vegas kötete a mai könyvpiac egyik kivételes darabja. A történet egyedi és rendkívül kreatív, míg a kivitel elképesztően szép és élettel teli - egyszóval valóban öröm kézbe venni. :3

A kötet egy régebbi kiadás felújított, modern köntösbe öltöztetett "újranyomása", melynek elsődleges célja valószínűleg az volt, hogy megismertesse Romhányi bájos kis meséjét a mai gyermekközönséggel is... 

A verses mese egészen nyúlfarknyi - akarom mondani egérfarkincányi. ^^ A gonosz, rút cica történetünk elején letépi főhős kisegerünk farkincáját, aki kérve kéri a cicát, adja vissza neki azt, ami az övé, s ami elengedhetetlenül szükséges az életben maradásához. A cica tejet kér cserébe a zsákmányért, ezért az egér felkerekedik, hogy megszerezze a farkincája ellenértékét... Ám ez korántsem lesz egyszerű és az egérke óriási utat jár be, míg végül visszakapja a farkincáját...

A Mese az egér farkincájáról egy bátor, rendkívül kitartó kisegér története, akit sajnálatos módon mindenki kihasznál... 

Történetünk egérkéje minden útjába kerülő különleges kívánságát teljesíti, hogy visszakapja a farkincáját... Az egérke jó szívvel, aggodalommal telve, szélsebesen intézi a rá bízott kéréseket, s mindenki vágyát igyekszik teljesíteni. 

Mindez egyrészről rendkívül dicséretes, hisz megmutatja, milyen hatalmas szívvel is áldották meg az égiek, aki segít a bajba jutottakon, hisz maga is bajban van. Másrészről azonban mindenki kihasználja a kisegér sebezhetőségét és rászorultságát, hisz ha nem teljesíti a rá bízott kívánságokat, bizony soha nem kapja vissza a farkincáját... Ez a visszhang azonban már erősen negatív töltetű... 

Romhányi meséje megmutatja milyen az, amikor valaki hatalmas eltökéltséggel és angyali jó szívvel él, s akit e miatt leplezetlenül ki is használnak, de bemutatja a gonoszságot és a mások kihasználásának egy rendkívül csúf módját is. A gyereknek mindkét jellemtípust látnia és ismernie kell ahhoz, hogy tudja, mik és KIK várnak rá a nagyvilágban...

A Móra kiadó néhány nappal ezelőtt jelentette meg új kiadói sorozatát, Már tudok olvasni címmel. Ez a kiadói sorozat most öltött új, modern formát, melynek részeként három nehézségi szinten, hat kötet látott napvilágot neves írók és illusztrátorok közreműködésével.

A 2. szint köteteinek története fejezetekre tagolt, egyszerű és bővített mondatokkal dolgozó szöveg, ahol már komolyabb, nehezebb szavakkal találkozhatnak az apró olvasók. A különösen kacifántos szavakat a kötet külön kiemelve, szótagolt formában is bemutatja, a könnyebb kiejtés és elsajátítás végett. A kötet legvégén található egy szómagyarázat, valamint több érdekes, szórakoztató feladat is, melyek megoldását a rendkívül minőségi, füles borító belső részén találhatják meg az apró olvasók. A kiadói sorozat leírása alapján ezen nehézségi fokon a szöveg és az illusztráció aránya megegyezik egymással, ami azt jelenti, hogy gyönyörű, teljes oldalas illusztrációkban gyönyörködhetünk olvasás közben, melyek egyben háttérként és kiegészítésként is szolgálnak a meséhez. 

Beköszönt a tavaszi szünet, Lujzi, Borisz unokatestvére pedig látogatóba érkezik a kisfiú családjához Nagymarosra, ahol a két gyerek azonnal szócsatát vív, mit is játszanak a szünetben. Felmerül a hintázás és a versenyfutás gondolata is, ám amikor a két gyerek már egymásnak menne, Borisz papája felveti a ragyogó ötletet, mi lenne, ha kincset keresnének? Borisz és Lujzi nagyon meglepődik, mikor meghallják, hogy Nagymaros környékén valószínűleg arany van elrejtve, ám azt senki sem tudja, hogy hol és hogyan is vetődött ide... 

Az égből hullt alá, vagy a folyó mosta partra? Vajon az erdőben rejtették el? A két gyerek felkerekedik, nyakukba veszik a várost és elindulnak a kincs keresésére...

A Kincskeresés Nagymaroson nem csupán kalanddal, de jóleső, aranyos humorral is szolgál gyermeknek és felnőttnek egyaránt, vegyem csak példának okáért a boszorkánytól félő Luzji, vagy Zsülien, a macska esetét. ^^ 

A két főszereplőnek köszönhetően mind a fiúk, mind a lányok kézbe vehetik a kötetet, hisz mindkét nem képviselteti magát a mesében, akikkel az apró olvasók könnyen azonosulni tudnak. Lujzi és Borisz karaktere szerethető, s öröm látni, mi is kerekedik ki végül a kezdeti kakaskodó, harcias viselkedésből... Mert hát a kincskeresésnek köszönhetően a két gyerek remekül összedolgozik és egymásra hangolódik, s a nap végére igazi csapatot alkotnak, akik tűzön-vízen át kitartanak egymást mellett! 

Két év kihagyás után, szeptember 2-5. között végre újra megrendezésre került a Könyvhét Magyarországon! A könyves rendezvények, mind ez idáig a koronavírusnak köszönhetően szépen elmaradtak, ám most, egy ragyogó napsütéses, gyönyörű őszi hétvégére - hosszított hétvégére ^^ - a Vörösmarty tér és a Dunakorzó ismét könyvkiadóktól, könyvektől roskadozó pavilonoktól és olvasni szerető könyvmolyoktól volt hangos! ❤

A lelkes, olvasni vágyó közönség idén egy két helyszínre bontott, rendkívül szellős helyen élvezhette újra a személyes válogatást a standokon és a régi-új ismerősökkel való találkozást. A felújított Vörösmarty tér, valamint az árnyékos Dunakorzó és Vigadó tér tökéletes helyszíne volt a rendezvénynek, s míg a téren bizony leégett minden bőrfelületünk a ragyogó naptól, addig az áldásos árnyékot adó Duna-parton némiképp fellélegezhettünk olykor-olykor... ^^

Idén, a megszokottal ellentétben nem hétköznap, hanem hétvégén utaztunk fel párommal a Könyvhétre, amit gondos tervezgetés előzött meg. A lehetőségek körbejárása és a veszélyek mérlegelését követően úgy döntöttük, kockáztatunk, annál is inkább, mivelhogy elképesztő vágyat éreztem arra, hogy két dedikáláson is részt vegyek és végre személyesen is találkozzam a kedvenceimmel. ❤

A Könyvhét számomra idén a dedikálásokról szólt, nem pedig a vásárlásról, s ez az én életemben mondhatni végtelenül nagy fordulópontnak számít, hiszen soha nem voltam az a nagy dedikáltatófajta, aki beáll a sorba és hosszú perceken, akár órákon át várakozik egy-egy aláírásra... Okos, előre tervező ember lévén azonban most sem kellett órákon át várakoznom, csupán néhány perc türelemre volt szükség a sorban, s olyan életre szóló, fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb, hogy minden perc utazás, cipekedés és várakozás megérte! :3

Az idei Könyvhéten Berg Judit, Németh Gyula és Orosz Annabella miatt vettem részt! Miután a Pagony kiadó megosztotta a programját, s megláttam, hogy Berg Judit szombaton déltől dedikál, már egyetlen pillanatig sem hezitáltam, tudtam, hogy ha minden kötél szakad is, nekem részt kell vennem a Könyvhéten! Legnagyobb szerencsémre támogató és megértő személyre találtam ebben a tervben párom személyében, aki az idegenvezetőm és gyámolítóm a nagy Budapesten, így szombat fél 10-kor két fős kis lelkes csapatunk fel is kerekedett Esztergomból Budapest irányába! :3

A vonatút viszonylag gyorsan telt el, s miután átvonszoltam magam gyalog az Oktogonig - párom simán csak sétált -, megkönnyebbülve szálltam fel az 1-es Metróra. A Vörösmarty térre felsétálva azonnal elkapott a jól megszokott hangulat, s első utunk természetesen a Dunakorzóra vezetett, ahol felmértük a terepet és megkerestük a Pagony standját. A tömeg már ebben az időben, tizenegy óra körül is elképesztően nagy volt, sok gyerekstandhoz alig fértünk oda. 

Berg Judit dedikálása délben kezdődött, amihez úgy számoltam, fél 12 körül be kell állnunk a sorba, különben olyan kígyózó sort fogunk találni, amit idegbaj lesz végigállni - mondtam már, hogy utálunk várakozni???. Sétáltunk egy kört a Korzón, megnéztük melyik stand merre található, kilestük a Cser kiadó standját, ahová 16 óra előtt Német Gyula dedikálására vissza kell majd térnünk, majd a Pagony standja előtt tébláboltunk a hömpölygő tömeg kellős közepén, mikor megláttam egy - többek között - Sárival díszített asztalterítőt, s biztos voltam benne, hogy az írónő, valamint a Maszat- és Sári-kötetek illusztrátora, Agócs Írisz ott fog dedikálni, így meg is álltunk a környéken. A sor az asztal előtt 11.40 körül kezdett alakot ölteni, ekkor jól megtervezett, okos gondolatainkkal már mi is a sorban álltunk, a 3. helyen! Szuperek vagyunk! 12 előtt 10 perccel, majd 12 órakor a sor már brutálisra dagadt és kígyózott mögöttünk, szóval párom igencsak hálás volt az előrelátásomért. Természetesen, mint minden sor, ez is kérdéseket vetett fel az arra sétáló emberekben, "vajon mit osztogatnak itt?", vagy "te jó ég, ki dedikál itt?" gondolatokkal, s valamilyen oknál fogva az én Haikyuu!-s maszk mögé bujtatott arcom baromira szimpatikus lehetett mindenkinek, ugyanis mindenki tőlem kérdezte, ki dedikál itt. 

Az első kérdezők között egy magas hölgy - kb. a válláig értem XD) - megszólított minket a párommal, ki dedikál majd itt, s páromtól várta a választ, vele tartva szemkontaktust. Szegény párom arckifejezését soha az életben nem felejtem el, de még most is nagyon nevetünk, ha felhozzuk a tegnapi eseményeket, ugyanis neki, ha megölik se jutott volna eszébe, hogy hívják az írónőt, akire várunk, s úgy gondoltam, leginkább az járhat a fejében, amit a nőnek válaszolna: "Fogalmam sincs, engem kényszerítettek, hogy itt legyek!", s az igazság nem is áll nagyon messze ettől a válaszlehetőségtől, hisz ő csak a kísérőm volt. Természetesen a hölgynek a választ én adtam meg, bármennyire is a párommal szemezett, majd miután a hölgy távozott, nevettünk egy hatalmasat. ^^

Az írónő elképesztően aranyos és végtelenül kedves volt, s miután kiderült, hogy az a bizonyos Dalma, akinek a nevére kérem a dedikációt, nem egy pöttömke, hanem egy 31 éves "kislány", azaz én magam, nagyon jól elbeszélgettünk, hogy mennyire örül, hogy felnőtt rajongója is van a történetnek, mert mindig attól fél, egyedül van ezzel a szeretettel, hogy a felnőttek nem élvezik úgy a regényeket, mint a gyerekek, mert ő maga értelemszerűen imádja, de a visszajelzés rendkívül fontos és ilyenkor mindig nagyon boldog. Még egy közös kép is készült, amit ő maga ajánlott fel, miután megkérdeztem páromat, sikerült-e készítenie egyet gyorsba, míg dedikál! 

31 éves Rumini rajongóként azért mondanom sem kell, hogy rendkívül furcsa és nem mindennapi látvány lehetett egy gyerekektől hemzsegő sorban dedikációra várni, s bár baromira nem tud érdekelni, ki mit mond, hiszen véleményem szerint Ruminit minden korosztálynak olvasnia kell!, bizonyára különös látványt nyújthattam a sorban állóknak, főleg miután megtörtént ez a kis fényképezős-Dalma ezer méterrel a föld felett lebegős közjáték. XD

Miután a zsákmányt elcsomagoltam, elindultunk a Vörösmarty térre, szemrevételezni a standokat és vásárolni, ahol még durvább tömeg fogadott minket, mint a Dunakorzón! Mielőtt a nézelődésbe bele vethettük volna magunkat, rátaláltam Eszti barátnőmre, aki néhány aprósággal is meglepett a mellé a pakk mellé, aminek a beszerzésére én kértem meg. Esztivel és a lánykájával néhány szót beszélgettünk, amitől szintén feltöltődtem, hisz szuper volt újra látni őt több mint egy év után, majd ki-ki ment útjára nézelődni. 

A Vörösmarty téren rengeteg standhoz nem fértünk oda, ezért nem is volt olyan túl jó érzés ott a napon téblábolni, ezért gyorsan meg is szereztük azokat a könyveket, amiket szerettem volna, majd leültünk limonádézni és kólázni, ahol megpihentünk egy picit. :3 Ezt követte egy Mekis ebéd, majd vissza 15 órára a Korzóra, ahol Orosz Annabella dedikált a főnökömmel egy csodacuki lapozót (Lóci és Pötty), ám én a Találj ki! c. kötettel környékeztem őt meg. 

Annabella az egyik kedvenc illusztrátorom, s valóban elképesztő szerencsémre, a főnököm egyik legjobb barátnője, aki vállalta, hogy lededikáltatja nekem a könyvet, ami nála volt, ugyanis még pénteken is úgy volt, hogy nem maradunk tovább 13-14 óránál fenn Pesten. Végül maradtunk - milyen jól tettük -, főnököm visszaadta a könyvet, majd személyesen is beszélhettem Annabellával, aki szintén egy rendkívül kedves lány, persze én hoztam a formámat, hebegtem-habogtam, olyan boldog voltam, hogy végre élőben is találkozhatok vele (külföldön él). Főnököm szerint piros voltam rendesen, mint a pipacs, amire csak azt tudtam mondani, hogy "szuper" LOL, de a végeredmény egy dedikált kötet és egy saját Pinyőke-rajz, amit Annabelle a kérésemre a helyszínen készített nekem a kedvenc szereplőmről ❤ (aki neki is az egyik kedvence). Öröm és bódottá! :3

Utolsó dedikálásunk 16 órára volt kiírva, amihez a Cser standja felé kellett sétálnunk, szerencsére ez is remek helyen volt elhelyezve, ám ekkora a tömeg már elviselhetetlenül hömpölyögni kezdett. A várakozás közben - kissé távolabb a pavilontól - párom összefutott egy régi kollégájával, így hagytam őket beszélgetni, majd mikor 16:00-kor kirakták hol is dedikál majd a másik kedvenc illusztrátorom, Németh Gyula (akinek a rajzai miatt vettem meg újra gyerekkorom és egyben életem egyik legmeghatározóbb könyvét a Dr. Moreau szigetét), már álltam is az asztal mellé, ahová egy-két perc múlva be is futott a rendkívül kedves és pokolian jó fej illusztrátor, így én voltam az első, aki letámadhatta őt és beszélgethetett vele! ❤ Ez a találkozás is rengeteg pozitívat adott nekem, egy aláírással és egy gyönyörű rajzzal lehetettem gazdagabb - tudom, kedves Gyula, a szörnyi kicsi soványka lett, etetnem kell, gondoskodom majd róla! ;) -, ahol pár percig remek hangulatban telt beszélgetést folytathattam a sráccal. Miután ezt a gyönyörű szerzeményt is visszacsomagoltam és párom is búcsút vett a kollégájától, elindultunk hazafelé, ahol itthon este még rendezgethettem a kincseimet. 

A nap folyamán még egy nem tervezett dedikálásra is sor került a Book Dreams kiadó standja előtt, ahol Heniko Sakka aláírta nekem a frissen megjelent Édesebb tini élet c. regényét, amit ez úton is köszönök!

Köszönöm szépen Berg Juditnak, Németh Gyulának és Orosz Annabellának a sok kedves szót, az aláírásokat és közös fotót, mérhetetlenül boldoggá tettek! ❤

És köszönöm a páromnak, hogy felkísért és elviselte a napot (meg is égett a lelkem)! ❤

Catherine Emmett A ​mocsár királya c. mesekönyvét már nagyon régen szerettem volna elolvasni. A kötet mind a fülszövegben kecsegtető bájos történettel, mind a gyönyörű borítóval felkeltette a figyelmem, azonban eddig a pillanatig nem nyílt alkalmam az olvasásra. 

Most azonban pótoltam eme hiányosságomat, s azt kell mondjam, megérte várnom erre a kötetre! :3

Egy nap azonban Dagonya gondtalan napjainak vége szakad, mikor a király, kíséretével átcsörtet az erdőn, s közli a mocsári lénnyel, hogy ő itt bizony korcsolyapályát fog építtetni... Dagonya szegény köpni-nyelni nem tud eme hír hallatán, s dadogva kéri a király "kegyelmét" otthonára, s végül az apró hercegkisasszony lesz az, aki "megmenti" hősünket... 

A király lányának ugyanis kedvére való volna, ha Dagonya - ígéretéhez híven, mit dadogása közepette hebegett-habogott el a királynak... ^^ -  betartaná ígéretét és gyönyörű színekbe öltöztetné virágaival a lápot. A király ultimátumot ad főhősünknek, aki buzgón neki is lát, hogy gyönyörű színpompába öltöztesse lakóhelyét, hiszen, ha Dagonyának nem sikerül virágba borítania a lápot, elveszíti a lakóhelyét... 

A mese a régi korok fantasy világát vegyíti a modern világ szelével - úgymint görkori pálya és itt-ott megjelenő modern öltözetek, hogy a színes bőrű alattvalókról (kíséret) már ne is szóljak... Ezeket az apró, elrejtett töviseket úgy látszik, el kell fogadnom, mert ma nincs mese, és nincs történet, ami 100%-ban korhű és "történelemhű" lenne... Sajnos. Ezeket a negatív apróságokat azonban Dagonya karakterének köszönhetően most szinte fel sem vettem, csupán némi kis bosszúságként szolgált, de legnagyobb szerencsémre szőrös főhősünk bája és természet iránt való rajongása, valamint gondja-baja teljesen magába szippantott.

A történet nem lenne azonban teljes Ben Mantle lenyűgöző illusztrációi nélkül, aki egy meseszép erdőmélyt varázsolt az olvasó szeme elé! ❤ A gyönyörű képek mellett a rímekbe szedett mese - merthogy Dagonya története verses mese ám!!! - páratlan tökéletességben elevenedik meg, s a végeredmény egy olyan csodálatos kötet lett, melyben valóban öröm percekre elveszni!

Legnagyobb szerencsémre a rímek 99%-ban valóban rímelnek és nyoma sincs bennük az erőltetettségnek, ami mára oly nagyban jellemzi az efféle írásokat. 

Hisz ne feledjük, a természet háborítatlanul szép, s aki szereti a természetet, azt a természet is viszont szereti! :3 ❤