Helen Peters állatkönyvei a Kolibri kiadó gondozásában látnak napvilágot. A Jázmin-könyvsorozat eddig négy kötetet számlál magyar nyelven, s egy kislányról és az általa megmentett állatokról szól. 

A táj újra átöltözött... Elmúlt a nyár, beköszöntöttek a hideg évszakok. Történetünk elején Jázmin és Tom és egy rozoga fészert "foglal el", amit titkos bázisként és a majdani állatmenhely kezdetleges, első kis helyeként szeretnének működtetni. A pakolászást és az örömet azonban gyorsan felváltja a pánik, mikor egy felbőszült macska támad a gyerekekre és Jázmint keresztül-kasul karmolássza. 

Mint kiderül, a dühös macska csupán a fészerben elrejtett kölykeit szerette volna védeni, s anya útmutatásainak hála úgy tűnik, vissza is tér értük, miután a gyerekek biztonságos távolból figyelik a helyet és az anyamacska már nem érzi a veszélyt. 

Később, vacsora után azonban hőseink döbbenten veszik észre, hogy az anyamacska magára hagyta fekete színű kölykét, aki egyre keservesebben nyávog. A mindössze tizennyolc dekás cicát Jázmin és Tom babusgatja, anya orvosi tanácsainak segítségével, s bár a nő szigorúan megtiltja a lányának, hogy kötődni kezdjen a cicához - mert nem lehet több állata -, természetesen Jázmin reménykedik...

A négy kötettel lezártunk egy teljes évet. Gombát Jázmin az előző karácsonyára kapta, s itt most ismét beköszöntenek az ünnepek, így a körforgás teljessé vált. A karakterek kidolgozottabbak, mint valaha, s érezhető a fejlődésük is. A gyerekeké legalábbis minden kétséget kizáróan...

Jázmin picit háttérbe is szorult, azaz inkább eltörpült csip-csup kis gondjaival és könyörgéseivel az igazi problémák mellett. A szülői karakterek lágyszívűségét és a realitástól való elmozdulást már csak azért is említem meg újra és újra, mert az előző kötet kutyaharapása mellett most itt egy kóbor macska összekarmolászása, és sehol egy komoly sebfertőtlenítés, vagy egy tetanusz a gyereknek, mintha sérthetetlen lenne, holott ezekben a remek állattörténetekben arról is taníthatnák a gyerekeket, hogy nem mindent úszhatnak meg, fontos a felelősség, a mérlegesés és nem ártana vigyázni a sebekre, elfertőződésekre sem... Tudom, túlreagálom, na de a seb az seb, az állatharapás meg nem tréfa!

No, nem okozott akkora örömöt a jóslatom beteljesülése, mert ezen a ponton bár jót kuncogtam magamban, "na ugye én megmondtam"-felkiáltással, mégis inkább a fejemet fogtam Jázmin rossz döntéseit és a tilalom ellenére is megtett lépéseit olvasva. A kitörő balhé azonban az egyik kedvenc jelenteim közé tartozott, valóságszaga volt és szükség is volt rá, hogy picit helyre tegye a kölköket...

A bájos cicán és az újabb állatmentésen túl a kötet legnagyobb erőssége a barátság ábrázolása, a karácsony szellemének eljövetele, a "jobb adni, mint kapni" hangsúlyossá válása. Tom és Jázmin igaz barátok, s ez ebben a kötetben látszódik csak meg igazán. A történetben újra megjelenik a halál, s itt már nem csak az állatvilágban, de az emberek közt is, így a meseregény végére valóban ráfért a csoda a gyerekekre és felnőttekre egyaránt.

Örültem, hogy Tom a történet végére újra tudott mosolyogni, s hogy a szülei belátták a tévedéseiket. A gyönyörű hótakaró, a "törékeny" ajándék, a szomorúsággal egybekötött boldogság mind-mind az ünnepekre való tökéletes olvasmánnyá teszik a könyvet, aminek olvasása közben, így januárban egy picit még a varázslatos decemberben érezhettem magam!