értékelés
gyermekkönyv
mesevilág
mórakiadó
recenzió
Pacskovszky Zsolt: Markovics Vilit elrabolják az ufók - Értékelés
A Móra kiadó tavaly augusztusban indította útjára a Már tudok olvasni címet viselő új, kiadói sorozatát. A modern formát öltött sorozat idén már második alkalommal bővült - most három új darabbal!
Pacskovszky Zsolt Markovics Vilit elrabolják az ufók c. kötete 2. nehézségi szintű.
A 2. szint köteteinek története fejezetekre tagolt, egyszerű és bővített mondatokkal dolgozó szöveg, ahol már komolyabb, nehezebb szavakkal találkozhatnak az apró olvasók. A különösen kacifántos szavakat a kötet külön kiemelve, szótagolt formában is bemutatja, a könnyebb kiejtés és elsajátítás végett. A kötet legvégén található egy szómagyarázat, valamint több érdekes, szórakoztató feladat is, melyek megoldását a rendkívül minőségi, füles borító belső részén találhatják meg az apró olvasók. A kiadói sorozat leírása alapján ezen nehézségi fokon a szöveg és az illusztráció aránya megegyezik egymással, ami azt jelenti, hogy gyönyörű, teljes oldalas illusztrációkban gyönyörködhetünk olvasás közben, melyek egyben háttérként és kiegészítésként is szolgálnak a meséhez.
A szöveg itt már sokkal több nehezebb és összetett szót tartalmaz, mint első szinten, hisz itt már egy lassan madárkává serdülő könyvmoly a célközönség.
Pacskovszky Zsolt története végtelenül humoros és ötletes, akkora csattanóval, hogy az olvasó nevetve szedi össze az állát a földről a történet végén... ^^
"Nem tudta, hogy ez a zöldeskék valami, ami a testüket
fedi, ruha-e, vagy a bőrük. A fejük nem tűnt olyan
nagynak, mint a rajzfilmekben az idegen lényeké. Keskeny
volt, hosszúkás, a két szemük azonban óriási, mint
a földi rovaroké. A homlokukból pedig két hosszú antennaféleség
nyúlt ki. Vili gyanította, hogy nem túrós csuszával kívánják
vendégül látni, hanem valami egészen más miatt hozták ideje."
Adott egy iskola és két osztály - a 2.b és a 2.c., valamint adott két, egymástól teljes mértékben eltérő gyerek, akiknek az élete bizonyos módon összekapcsolódik...
Történetünk főhőse Markovics Vili, a duci, nem túl okos, nem túl ügyes srác, akinek az élete az evés körül forog, s akinek a csetlésein-botlásain a társai folyamatosan jóízűen nevetnek...
Van ám az iskolában azonban egy korszakalkotó zseni is, egy, a folyton könyveket faló és imádó, vékony fiú, Markovits Vili, az okos, osztályelső, egyszer még "nagy ember lesz belőle" srác, akinek a neve mindössze egy "ts"-ben különbözik a mi Vilinkétől...
Egy napon, mikor a tanárnő kihívja főhősünket a táblához, hogy oldjon meg egy egyszerű matekpéldát, Vili hirtelen köddé válik, s egy űrhajó belsejében találja magát, három űrlény társaságában, akik vallatni kezdik a fiút...
Mit akarnak vajon ezeket a lények Vilitől?
"Sejtelme sem volt róla, hogy mindeközben a Tritanex bolygó
lakói megnyugodva készítik elő a Marsra településüket. A
saját bolygójuk lassan lakhatatlanná válik, és a Marsot
nézték ki maguknak új lakhelyül. Csak előtte még meg kellett
győződniük róla, hogy a földlakók nem jelentenek veszélyt
rájuk. Most már biztosak voltak benne, hogy azok sosem lennének
képesek birtokba venni a Marsot, így felesleges kiirtaniuk őket."
A Markovics Vilit elrabolják az ufók tökéletes kikapcsolódást nyújt, s Klement Csaba illusztrációnak hála, még az sem kap szívinfarktust az ufóktól, aki nem szereti ezeket a mindig félelmetesen ábrázolt lényeket - mint pl. én... ^^
Pacskovszky története humorban gazdag, ötletes és felettébb szórakoztató. Főhősünk, Vili bár egyébiránt kevésbé szerethető karakter - hisz folyton az evésen jár az esze és mondjuk ki, elég butácska -, mégis aranyos, s együgyű, ámde az ételek témakörében piszkosul jártas és ötletes gondolatai bizony megdolgoztatják a hasizmunkat.
Klement Csaba illusztrációi remekül passzolnak a történethez, s bár számomra az emberek ábrázolása ebben a tipikusan "Nickelodeon-stílusban" annyira nem tetszett, az ufók bizony a szívem csücskei lettek, hisz ilyen ennivalóan édes, cuki űrlényekkel aligha találkoztam máshol, s szerethető ábrázolásuk végett valóban, egyszer sem rázott ki a hideg a gondolatra: "ufók" - brrrr... ^^
A kötet színes, figyelemfelkeltő, a történetben nincsenek üresjáratok, a tempó mondhatni feszes, ez által egy pillanatra sem veszíti el az olvasó figyelmét. Az egyre inkább népszerű "ufó-téma", az ötletesség és a felépítés miatt tökéletes a kezdő olvasók számára - én magam elsősorban fiúknak ajánlanám, de ha véletlenül ufóbolond kislányok kezébe kerülne a kötet, nekik sem fog csalódást okozni a történet!
A könyvet köszönöm a Móra kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 űrhajó
Idézetek
"Igazi kis sztár volt, egy sebész apuka és egy számítógép-fejlesztő anyuka gyereke. Alacsony, sovány, de szikrázóan okos gyerek, aki minden játéknál jobban szerette a könyveket.
Vele ellentétben Markovics Vili nem volt nagy barátságban a könyvekkel."
"Így aztán Vili pufibb volt, mint a másik Vili, a vékonyka kis zseni. Kerekebb képű, lassabb mozgású. Ha izgult, a beszédeit lelassult. és dadogni kezdett."
"Nem tudta, hogy ez a zöldeskék valami, ami a testüket fedi, ruha-e, vagy a bőrük. A fejük nem tűnt olyan nagynak, mint a rajzfilmekben az idegen lényeké. Keskeny volt, hosszúkás, a két szemük azonban óriási, mint a földi rovaroké. A homlokukból pedig két hosszú antennaféleség nyúlt ki. Vili gyanította, hogy nem túrós csuszával kívánják vendégül látni, hanem valami egészen más miatt hozták ideje. Ijedten harapta be a száját. Az elöl haladó lény megállt vele szemben, a két társa meg a két oldalára helyezkedett. Mint két testőr. Vili most vette csak észre, hogy ujjak helyett hegyes, éles tőrszerűségekben végződik a karjuk."
" - Sokat gondolsz a Marsra, földlakó?
- Elég sokat - vallotta be őszintén Vili. - A Twix a kedvencem, de a Marsot is imádom.
- Twix? Nem ismerem azt a bolygót - mondta a lény.
- De hát a Twix nem bolygó, hanem csoki...
A rovarszerű idegen hallgatott egy darabig. Aztán Vili ezt hallotta a fejében:
- Látom, valóban dörzsölt kis zseni vagy. Megpróbálsz mellébeszélni..."
"- Számításaink alapján te vagy a földlakók reménysége - duruzsolta a fémes hang a fejében.
A dicséret jólesett Vilinek, de azért meg is lepte. Ő a földlakók reménysége?! Hát ez soha nem gondolta volna..."
" - Hogyhogy?! - A lény hangja döbbennek tűnt. - Valahol máshol fognak tanulni a földlakók?
- Nem. Minek tanulni, amikor enni sokkal jobb? És ahhoz nem kell iskolába járni, hogy valaki megtanuljon enni. A lényeg, hogy lassan rágjon, mert úgy nem nyeli félre a falatot..."
" - Ööö, lángos alakú űrhajókkal, amiket étolaj hajt. Mert ahogy forr az étolaj, a szakácsok egy csomó bécsi szeletet kisüthetnek benne, és az utasok jókat ehetnek útközben. Hosszú az út a Marsig, nem? Nem maradhat üres az utasok hasa...
Vili szájában összefutott a nyál, ahogy a hatalmas bécsi szeletekre gondolt. Még a félelméről is megfeledkezett, pedig ekkor az idegen lény kattogásra emlékeztető nyelven kezdett el karattyolni, és Vili hallotta a fejében, hogy a másik kettő is mond valamit ugyanazon az érthetetlen nyelven.
Nem tudta, hogy miről társaloghatnak. Nem tudta, hogy ez a párbeszéd zajlik le közöttük:
"Nem hazudik. Nem próbál átverni bennünket."
"Úgy látszik, túlbecsültük a földlakókat..."
"Igen. Nem kell kiirtanunk őket. Nincs félni valónk tőlük.""
"Sejtelme sem volt róla, hogy mindeközben a Tritanex bolygó lakói megnyugodva készítik elő a Marsra településüket. A saját bolygójuk lassan lakhatatlanná válik, és a Marsot nézték ki maguknak új lakhelyül. Csak előtte még meg kellett győződniük róla, hogy a földlakók nem jelentenek veszélyt rájuk. Most már biztosak voltak benne, hogy azok sosem lennének képesek birtokba venni a Marsot, így felesleges kiirtaniuk őket."
"Vili, akinek még meg sem fordult a fejében, hogy megmentette a Földet, a példát nézte, és hirtelen rájött, hogy a 15 + 12 összege pont annyi, mint a 12 + 15-é. "Ugyanúgy 72!" - mondta magában."
"Vili nagyot fújt, és boldogan indult a helyére a 2. b osztály tantermében. Sem ő, sem az osztálytársai nem tudták, hogy óra előtt az ajtajukon a "b" betűt valaki kicserélte "c"-re. Ahogy azt sem sejthették, hogy a szomszéd tanteremben Markovics Vili névrokona, Markovits Vili éppen kipillant az ablakon az égre, és hamiskásan elmosolyodik."
0 comments