Swift

Adam Kay: Mert ​szülni karácsonykor kell - Értékelés (Figyelem!!! 18+ tartalom!!!)



Három napja jelent meg Adam Kay - a nagy sikerű Ez fájni fog c. regény szerzőjének - második könyve Mert szülni karácsonykor kell címmel.

Aday Kay neve és az Ez fájni fog sikere azonban engem valahogy jó messzire elkerült... Mindaddig, míg a munkahelyemen szóba nem került, hogy idén még magyar nyelven is a boltok polcaira kerülhet az író 2. kötete, fogalmam sem volt róla, hogy az első részt már el is kapkodták, és hogy egy óriási siker "folytatásáról" beszélünk... ^^
Bevallom, a kötet a Karácsony miatt keltette fel a figyelmem, hiszen nem sok ebbe a témába vágó történetet olvasok, de azt kell mondjam, rendkívül örülök, hogy hallgattam a megérzéseimre és kiléptem a komfortzónámból...
Első körben szeretném elmondani, hogy bár egyáltalán nem éreztem hiányát az első kötet ismeretének, az író zseniális stílusa és humora miatt nagyon szeretném egyszer azt is sorra keríteni. Bizony, Kay függővé teszi az embert... ;) 

"Az egészségügy pedig teszi a dolgát, bármekkora szívatás a hivatás."

A kötet rövid naplóbejegyzések halmaza, mely hat Karácsonyt ölel fel. Adam Kay 2004 és 2010 között dolgozott orvosrezidensként a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál, jelenleg Brightonban él. Amennyiben még nem találkoztatok az íróval, tudnotok kell, hogy orvosi pályafutása alatt naplót vezetett, és tulajdonképpen mindkét könyve ezeket a bejegyzéseket tartalmazza, jelen esetben a 2004 és 2009 között letöltött karácsonyi szolgálat napjait. Igen! Kay hat évet húzott le sorozatban az ünnepek ünnepén a kórház szülés-nőgyógyászati osztályán, "elszakadva" ezzel családjától és a barátaitól. Bár a könyv lapjain kiderül, hogy Kay sem örült túlzottan ennek az állandósult beosztásnak, tennie kellett a dolgát, hiszen minden percben új élet születik a világra...
Kay kötete bepillantást enged szakmája legrejtettebb bugyraiba, ami tulajdonképpen a fogantatás és a szülés apró mozzanatainak átfogó krónikája, mely morbid, fanyar humorral tálalja a kemény valóságot...
Ebben a könyvben megtalálható minden. Az orvosrezidensek kemény élete, a soha véget nem érő, egymást követő kemény műszakok, a műtétek, a szülések, a szülés közben felléphető komplikációk és még sorolhatnám...


Kay zseniálisan ír, olvasás közben az olvasó könnye pedig potyog a nevetéstől. Őrültebbnél őrültebb sztorikkal találkozhatunk a kötet lapjain, a terhesség alatti szextől, a spermabegyűjtésen át egészen a kórházi büdzsé megritkítása közben lezajló drámákig. 

Az egészségügyi dolgozók élete nem könnyű, és lássuk be, hogy sok esetben mi, hozzátartozók sem könnyítjük meg a dolgukat. Orvosok, ápolók kapnak hideget-meleget, miközben lélekszakadva teszik a dolgukat, ám sokszor maga a beteg az, aki kiégeti ezeknek az embereknek az utolsó agysejtjeit is...
Gondolnátok, hogy a terhes, kívánós nők nyalókát használnak az éppen kéznél nem lévő vibrátor helyett, vagy éppen mogyoróvajat sikosítónak, amire még ráadásul allergiásak is? S mindezek után, természetesen a "már megtörtént a nagy baj" letaglózó érzésével közölniük is kell az ügyeletes orvossal, milyen hülyeséget is csináltak pontosan... El tudjátok képzelni, hogy az óvszer hiánya és a testi vágy olyan őrültségekbe lovalhatja a párokat, hogy üres Mars csokipapírt használnak védekezés gyanánt, ami aztán masszívan felsebzi a nő intim testrészét?
Nos, mint tudjuk, az emberi hülyeség határtalan, és még mindig van lejjebb!! Adam Kay szavait idézve:

"Az emberi baszhatnék láthatólag elsöpör minden normális féket és ellensúlyt."

E történetek olvasása közben egyrészt fogod a fejed, hogy lehet ennyire marha valaki, másrészt sikítva szakadsz a röhögéstől a tálalás miatt... És nem, nem árulok el minden apró, intim részletet, amit ez a könyv megoszt az olvasóval, de ha szeretnétek tudni, hogy megy egy meddőségi vizsgálathoz szükséges spermabegyűjtés, amikor a mosdó egyik fülkéjében a férfi teszi, amit tennie kell, míg mellette az orvos egészen mást csinál, vagy érdekel titeket egy bélműtét, netalán Hihetetlen Hulk ivadékának rejtélyére szeretnétek fényt deríteni, szerezzétek be ezt a kötetet! Garantáltan nem fog csalódást okozni! 

A naplóbejegyzéseket gyönyörű illusztrációk díszítik, és a kötet lapjain található oldalsormintán túl, minden nagy fejezetben külön elválasztókkal is találkozhatunk, mint pl. girlandfüzér, egymásra helyezett cukornyalóka és olló (találjátok ki, ez miért van ott ^^), vagy éppen karácsonyi villogókkal átfuttatott EKG vonal...

Ötödik karácsony
Jöjj el, kedves Télapó!
Basszus, szól a csipogó!

A "Mert szülni karácsonykor kell" hatalmas kedvencemmé vált! Aday Kay stílusa zseniális, a fickó egy két lábon járó humorforrás, akinek sikerül úgy elénk tárnia a sokszor szomorú valóságot, hogy ne a szomorúságtól, hanem a vidámságtól morzsoljunk el egy-egy könnycseppet, vagy éppen könnyzáport olvasás közben. S bár nem egy tipikus karácsonyi könyv, hiszen a kórházi élet mindennapjairól szól, mégis segít teljes lélekkel az ünnepre hangolódni. Jómagam faltam a sorokat olvasás közben, és egy munkába vezető vonatút, majd hazaút alatt kiolvastam. A kötet könnyen olvasható, rövid, mégis tartalmas; hihetetlen, őrült sztorik halmaza, melyek egy pillanatra sem laposodnak el. Kitűnő ajándék lehet mindazok számára, akik egy vérfrissítő újdonságot szeretnének olvasni. Egy olyan könyvet, ami kilóg a sorból, kitűnik a többi közül a zsenialitásával. Amennyiben ez a téma nem áll hozzád közel, azzal sincs semmi baj, hiszen én sem olvasok minden nap szüléssel és egészségüggyel kapcsolatos könyveket, de ha csak ez az egyetlen ok, ami miatt félve vágnál bele, ne habozz! Neked is el kell olvasnod! ;)


Idézetek

"A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat frontszolgálatosai sajnos nem hivatalosan Krisztus szülinapi eszem-iszomjára. Az egészségügyben világszerte a karácsony is pont olyan nap, mint a többi."

"Van, aki zokog, van, aki sikoltozik, van, aki csak mereven bámul a szakadékba, amelynek szélére én löktem."

"Nekem az egészségügyi miniszterek olyanformák, mint a Harry Potterben a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy oktatói. Tutira gonoszak, de hogy pontosan miben és hogyan, azt ki kell várni."

"– Villámdiagnózis? – mutat egy fotót a telefonján egy gyermekgyógyász felsőfokú rezidens az orvosi társalgóban. Négy év körüli csemete arca zöld. Nem „de zöld vagy, fiam”, szinten, ez a zöld világít, mint uránium a homokozóból, foszforeszkál. A Hihetetlen Hulk ivadékára jött rá az első roham?"

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak! 

Értékelés: 5/5 fonendoszkóp

Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images