Swift

Sir Steve Stevenson: Vadkan kaland (Benji 2.) - Értékelés

Sziasztok!

A Bajnok a pácban c. első rész után rögtön meg is hoztam a második kötet értékelését, ami szerencsére hozta az első rész magas színvonalát. :)

A Vadkan kaland - az első részhez hasonlóan - a mi világunkban veszi kezdetét, egy matematika órán, ahonnan szerencsére hamar elszólítja hősünket Hubert, a medve, így Benji ismét a varázsige segítségével jut vissza Varázsberekbe, ahol barátai rögtön kész tények elé állítják a Bajnokot: a medvék uralta város ura éppen a mókusok vendégszeretetét élvezi, s míg ő javában vedeli az édes nedűt, amivel a mókusok vendégül látják, addig Vandál Vendel, a vadkanok bűzös vezére megpróbálja bevenni Sziklavár Villámvájta trónusát, hogy fenséges fenekét ráhelyezve ő legyen az új király. 
Hőseink minden erejükkel igyekeznek megállítani Vandál Vendelt, s ebben segítségükre lesz a feldühített Lili, két ostoba vadkan, és egy kedves mosómedve is, akibe Hubert titkon szerelmes.

A csapat ezúttal is Benji eszének és leleményességének, Ottó műveltségének, Hubert nem éppen hibátlanul működő varázserejének, Brünhilda harciasságának és Lili bűbájának segítségével győzedelmeskedik a megszálló, büdös, csörtető ellenfélen, okosan tanítva a gyerekeket arra, hogy egymagukban bizony elbuknának. Mindannyiunknak szüksége van barátokra, s bár mind-mind különbözőek vagyunk, mindenki erős valamiben.

A Vadkan kaland egy kalandokban és humorban bővelkedő történet, ami még mélyebbre vezet minket Varázsberek világába. Egyre jobban megismerjük a világot, annak természetrajzát és történelmét, az ott élő állatokat és különös varázslatos teremtményeket. :)

Bízom benne, hogy a Manó Könyvek elhozza magyarul a külföldön megjelent további két kötetet is, és abban is reménykedem, hogy a hazai olvasóközönség a szívébe zárja ezt a nem mindennapi sorozatot. :) 

Új szereplő
Hédi: Hubert szívszerelme, aranyos mosómaci lány, aki a beteget gyógyítja. 


Idézetek:
"Még hogy Benji hős! Hát nem látod, mekkora világlustája?! A haja, mint a fürösztött kutya szőre, s az orra csupa szeplő! Ráadásul mindig ő az utolsó mindenben! Születni is éjfél előtt egy perccel született, amikor már minden aznapi baba békésen gőgicsélt a bölcsőjében."

"Tudnotok kell, hogy Őszőrössége, Brummogó király, a medvék ura aznap hivatalos látogatásra érkezett Mogyoróligetbe, a mókusok földjére."

"- Az én drága Kocabellám nem fog szeretni, ha elveszítem a jó kis disznószagomat! – siránkozott az egyik.
- Ez a huszadik ősz, hogy nem mosakodtam… már majdnem megdöntöttem a rekordot! – szipogott a másik."

"- Van egy bűbáj, ami megoldja a nyelvüket. Kiteregetés!
A vaddisznók abban a pillanatban beszélni kezdtek, és elmondtak mindent…
- Öt és fél évesen uzsonnát loptam a húgomnak – vallotta be az egyik.
- Éjszakánként mindig égve kell hagynom a kislámpát – így a másik.
- Álmomban néha pukizok.
- Sose tudtam rendesen elböfögni az ábécét."

"Zsákmányolunk, fosztogatunk,
a legvadabb disznók mi vagyunk!"

"- Túl nagyok, vadak és büdösek, mi pedig kicsik vagyunk (kivéve téged, Hubert, különösen uzsonna után), szelídek (kivéve téged, Brünhilda, amikor behergeled magad) és jóillatúak (kivéve téged, Benji, amikor leveszed a cipődet).
- Ma tiszta zoknit húztam! – méltatlankodott a Bajnok…"

"- Ki gondolta volna, hogy a vakondok tudománya halálos fegyver."

"A hernyó Vandál Vendelt bámulta, Vandál Vendel pedig a hernyót."

"Ekkor Hubert meghallotta, hogy valaki füttyentett. Felnézett, és a királyi palota tornyának ablakában megpillantott egy ismerős pofácskát. Mit gondoltok, ki volt az? Nem más, mint szívének mosómedvéje, ő, ki meggyógyítja a hasfájást, a fogfájást, kinek kenőcse minden bajra ír, kinek teája gyógyerővel bír…
Röviden: a torony ablakában Hédi látszott."

"- Nem megy, főnök! Túlságosan illatos vagy!
- Igen. A főnök olyan, mint egy virágoskert.
- Micsoda szégyen! Undorító! Gyalázat!"


Történet: 5/5 vaddisznó
Illusztráció: 5/5 vaddisznó


Ha tetszett, olvasd el ezeket is...

0 comments

Flickr Images