A mai nap az elmúlásról, a gyászról és a hiányról szól... A szeretett személyek elvesztéséről, és a róluk való megemlékezésről...

Annak ellenére, hogy a blogom könyvekkel foglalkozik, úgy gondolom, hogy ez a méltó helye ennek a bejegyzésnek, ami az én elhunyt szeretteim emlékéért szól...

Az én drága nagypapám 2010-ben hunyt el, míg nagymamán tavaly követte őt. Mindketten nagyon hiányoznak, s bár mamám ölelése, szavai és szeretete mindig velem marad, azt, hogy nagypapám nincs mellettem, a mai napig nem tudtam feldolgozni. 

A nagymamám egy olyan asszony volt, akit a régi idők neveltek, de tudott haladni a modern korral, és nem borzasztották el a mai szokások. Konzervatív volt, mégis nyitott, és mindenféle témáról el lehetett vele beszélgetni. Leginkább ez addig a pillanatig volt teljesen igaz, míg a nagypapám el nem hunyt rákban. Utána, mintha kicserélték volna, csak árnyéka volt önmagának. A hatalmas szeretete és gondoskodása a családja iránt soha nem szűnt meg létezni, mégis egyedül érezte magát és magányos volt. Én iskolába jártam, szüleim dolgoztak, így a legtöbb időt egyedül töltötte. Mindaddig, míg megőrizte egészségét főzött, sütött, takarított és kertet gondozott. Virágoskertet és hatalmas veteményeskertet egyaránt... Szinte soha nem volt egy rossz szava se, de tudott ám zsörtölődni is, ha akart. :) 

A Sors útjai pedig kifürkészhetetlenek... ő maga is daganat következtében hunyt el. Utolsó napjaiban teljesen megváltozott, bőre kifakult, hangja elhagyta, és keresztül ment azokon a pillanatokon, amiket én oly sokszor láttam a volt munkahelyemen, az idősek otthonában... 

Sokszor nem ismerte fel a lányát, és a vejét, de voltak éber, tiszta pillanatai. 

A halála nem ért minket váratlanul, de felkészülni nem tudtunk rá. 

Az ő személyében egy olyan személyt vesztettem el, aki felnevelt, óvodába és iskolába hordott, játszott velem, simogatta és befonta a hajam (a mai napig nem vagyok képes a hajamat úgy befonni, hogy az kibírja egy teljes napon át, mint ahogyan az ő keze ezt megtette...), két iskolai ballagást főzött végig, örült, amikor a párom eljegyzett és alig várta, hogy a távolságot újra és újra áthidalva végre pár napot vele töltsünk az otthonában. 

Mama! Köszönök neked mindent, amit tőled kaptam, és remélem, hogy a szeretetet, amit érzek irántad, légy bárhol is most, érzed!

Papó! 

Te még mamánál is többet jelentettél a számomra! Elképzelni sem tudod, hányszor vagyunk ismét újra együtt az álmaimban, és ilyenkor hányszor ébredek fel sírva, hogy mindez álom volt! 

Te nem ismerhetted a férfit, aki mellett megtaláltam a boldogságot, és úgy mentél el, hogy nem búcsúzhattam el!

Ahogy mama, úgy te is neveltél, gondoztál, énekeltél, táncoltál velem, és megadtad számomra a könyvek és az olvasás szeretetét! Nagyszerű történetek, filmek és színészek szeretetét... 

Sokszor voltunk együtt a szőlőben, szüreteltünk, ott voltam a kórházban több műtéted után is. Elkísértél az óvodába, az iskolába, s még a főiskola kezdetekor is te voltál az, aki első nap felkísért az állomásra, és az első hét végén eljöttél értem, hogy hazataláljak, hiszen nagyon elveszett voltam! :) Te kísértél fogászatra, te löktél a hintán, és én voltam az, aki számtalan csínyt elkövetve borsot törtem az orrod alá! :) Sok év telt el azóta, hogy nem vagy velem, és az emlékeim egyre fakulnak - ami rendkívül szomorúvá tesz. Az illatod megvan, a hangod és a szemed színe azonban már feledésbe merült, ahogy a karodon lévő katonai tetoválás részletei is... Az első tetoválásom a te emlékedre készült! Neked volt, nekem is kellett, hogy tudjam, velem vagy, még ha én nem is láthatlak! 

Tudod, rengetegszer lehet az interneten azt a gyönyörű naplementés képet látni, ahol egy padra leülvén gyönyörködhetünk a tájban. Ezek a képek azt kérdezik, ha én visszahozhatnék valakit egy órácskára vagy egy napra, ki lenne az? TE! Egyedül te, és senki más! De papó, nem lenne elég egy óra és egy teljes nap sem, mert nem tudná pótolni a veled eltöltött hosszú éveket, és ha újra elmennél, még nagyobb űrt hagynál magad után! 

Nagyon szeretném azt hinni, hogy mama rád talált, és most együtt vagytok, és te is érzed azt, hogy nekem mennyire hiányzol! 

Nem tudtam ma otthon lenni a sírotoknál, így ezzel az írással és a könnyeimmel emlékezem rátok! Soha ne feledjétek, hogy mennyire szeretlek titeket! ❤