A lapozó 2 éves kortól ajánlott, de véleményem szerint a szülő/felnőtt is el lesz ragadtatva a beltartalomtól. 

Lapozóból tengert lehetne megtölteni, annyi van a magyar piacon, a külföldiről már nem is beszélve. Igazán minőségi, kiemelkedő kötet azonban már kevesebb van, s sokszor el is veszik a rengeteg megjelenés között, ezért szeretném felhívni a kedves olvasóim figyelmét erre a kötetre, ami megérdemli, hogy minél többen megismerjék!

A történet elején beköszönt az éjszaka, s láthatjuk, miként altatják el a picinyeiket a nyuszik vagy a cicák, avagy miképp búcsúzik a naptól, s alszik el a cinege, a béka és a kígyó.

A Hold altatódalt dúdolnak minden kisgyermekes szülő polcán ott a helye! Nyúlfarknyi, ámde tartalmas, bűbájos verses mese, gyönyörű képi világgal, melyet újra és újra fellapozhatunk. 

A lapozó masszív, kemény lapokból áll, hogy bírja a kis kezecskék "strapáját", amit már csak azon okból is kiemelek pozitívumnak, mert rengeteg friss megjelenés mutat egyre romló minőséget, a jelentős drágulás mellett is...

Lucy Maud Montgomery Kilmeny ​a gyümölcsöskertben c. kötete a Lazi kiadó gondozásában látott napvilágot február végén. A gyönyörű borítóval, minőségi kiadásban megjelent regény eddig a pillanatig sosem jelent meg piciny hazánkban - ezért is olyan fontos és jelentőségteljes kiadvány ez. 

Montgomeryt azt hiszem nem kell bemutatnom a magyar közönségnek sem, hisz egy világhírű írónőről van szó, aki idehaza is nagy népszerűségnek örvend, s akinek kötetei folyamatosan hiánycikkek a rengeteg utánnyomás ellenére is. Montgomerynek olyan nagy címeket köszönhetünk, mint például a Váratlan utazás, vagy az Anne Zöld Oromból, melyek végigkísérték sokunk gyermekkorát, s amikért mind a mai napig ugyanúgy rajongunk, mint az első olvasáskor/filmsorozat megtekintéskor. Ezen örök klasszikusok mellé vehetik fel a repertoárjukba a hazai rajongók most Kilmeny történetét, ami külföldön szintén hatalmas sikernek örvend, ám nálunk még csak most ismerkedik vele a hazai közönség.

A kötetet villámgyorsan kézhez kaptam az előrendelés végett, s nem is bírtam magammal, másnap rögtön a kezembe is vettem, s egy ültő helyemben el is olvastam! A Kilmeny a gyümölcsöskertben egy új klasszikus, ami a szívem legmélyébe lopta magát, s hálás köszönettel tartozom a Lazi kiadónak azért, hogy eljuttatta piciny hazánkba ezt a kötetet!

Eric szavait olvasni pedig maga volt a gyönyörűség, hisz a férfi személyében egy rendkívül elragadó és szeretetreméltó, új klasszikus főhőst köszönthetünk a régiek sorában. Lehet azonban, hogy a feministáknak nem fog tetszeni ez a kötet, így ők kerüljék el Montgomery eme írását!!!

Történetünk elején férfi főhősünk életébe nyerhetünk bepillantást. Eric elvégezte tanulmányait, ám mielőtt csatlakozna édesapja üzleti ügyeihez, "teljesítenie kell" régi jó barátja kérését, aki képtelen tovább ellátni tanári feladatait. A beteges tanító a Prince Edward-szigeten él, ám egészségügyi állapota nem engedi, hogy tovább tanítson, ezért kéri meg barátját, Ericet, hogy helyettesítse őt a tanév végéig. 

Eric úgy véli, ez tökéletes alkalom arra, hogy kipróbálja magát és kilépjen a nagyvilágba, s mivel az édesapja sem tartóztatja, s mellette áll a döntésben, főhősünk a szigetre utazik és beköltözik barátja régi lakhelyére, amit egy idős házaspár ad számára bérbe.

A sziget gyönyörű természeti világa és a tanítás, a felnőtt élet minden velejárója elbűvöli főhősünket, akit a sziget lakói pillanatok alatt a szívükbe zárnak. Eric hazafelé tartó délutáni sétáin mindig új utakat keres, s más utakon tér haza, mellyel nem titkolt szándéka jobban megismerni a szigetet, ahol él. Egy este, egyik ilyen útja során Eric szívét, s ezzel együtt lábait is egy különös erő egy váratlan, új irányba hajtja, melynek végén egy nem mindennapi gyümölcsöskert tárul a férfi szeme elé...

A gyönyörű hegedűszó a kertből jön, míg a muzsika a lélek legmélyéig hatoló, eleven, érző lényként száll a levegőben.

Eric a fák árnyékában pillantja meg a varázslatos jelenést, aki egy hollófekete hajú szépség képében érkezik. A gyönyörű, fiatal lány egy magányos padon üldögélve szólaltatja meg a hangszert, ám ilyen varázslatos játékot a férfi még soha életében nem hallott...

Mikor a lány észreveszi az idegen jelenlétét, arcára határtalan rettegés ül ki, mely szíven üti Ericet, akire még soha, senki nem nézett így... A lány láthatóan retteg a férfitól, s mielőtt főhősünknek alkalma nyílnia bemutatkozni, a jelenés eltűnik a szeme elől - a lány elszalad...

Eric mindennapjai látszólag a megszokott mederben folynak tovább, de az a nyári éjszaka a titokzatos gyümölcsöskertben nem hagyja nyugodni... A férfi bár igyekszik magában tartani a történteket, mégis fel kell tennie valakinek a kérdést - ki az a titokzatos lány abban a rég elfeledett gyümölcsöskertben? 

Kérdésére a választ bérbeadója adja, ám ő sem biztos abban, hogy akit a férfi látott, az valóban az, aki... Egy, a szigetlakók által soha nem látott, elzárva élő lány, akinek tragédia rejlik a múltjában - Kilmeny Gordon... A lány, akit a saját anyja zárt el a külvilág elől, s aki - néma...

A Prince Edward-sziget, a maga lenyűgöző természetével és az ott lakó emberekkel ismét elbűvöli az olvasót, ám a regény legnagyobb értéke és varázslatos magja minden kétséget kizáróan a gyümölcsöskert és a két főszereplő, akiknek szelíd, ártatlan és csodaszép érzelmei ezen a titokkal átszőtt, gyönyörű, burjánzó helyen bontakoznak ki.

A gyümölcsöskert, mint helyszín a regény központi eleme. Egy varázslatos hely, melyben bár semmi természetfölötti sincs, mégis éterinek, szinte már nem valóságosnak hat, hisz egy valódi tündért rejt magában, akit szó szerint értve nem rontott meg a nagyvilág.

Kilmeny, a regény címadó hősnője rendkívül szerethető, hányattatott sorsú főhősnő, aki nem is tudja - s vele együtt, mi, olvasók sem -, mennyi mindentől is megfosztatott egy édesanyja téves döntései következtében...

Kilmeny már-már valóban földön túli tünemény, hasonlíthatnám akár Csongor Tündéjéhez is, aki nincs tisztában a világ dolgaival, de még sokszor a legalapvetőbb dolgokkal sem. Egy elzártan nevelt fiatal lány, akinek a neveltetése bizony számtalan kivetnivalót hagy maga után, hisz tagadhatatlan tény, hogy az anyja "börtönbe" zárva nevelte, s tette akkor sem üdvözíthető, ha pusztán megóvásból fakadt. Mely utóbbi szintén nem teljesen igaz, hisz egy önző anya cselekedete volt ez, mely a regény végére teljesen kristálytisztává válik... Ám mindemellett ott van az élet által okozott rengeteg csapás, minek következtében egy nő teljesen kifordul önmagából, s máris más megvilágításba kerül a tettek sorozata...

A regény érdekes kérdéseket boncolgat, melyekről érdekfeszítő eszmefuttatásokat lehetne levezetni. Spoilerek nélkül azonban nem mennék most bele mélyebben ebbe a témába, hisz a titkokkal tarkított múlt, melyet Montgomery szépen lassan bontakoztat ki az olvasó előtt a történet szerves részét képezi, s ezekről a titokról magának az olvasónak kell lerántania a leplet, miközben Kilmeny és Eric történetét olvassa...

Címszereplőnk földöntúli fénnyel bevont alakja bár néhol soknak és túlzónak tűnik, ártatlansága és a külvilági romlottságtól mentes személye indokolttá teszi végső jellemrajzát.

Kilmeny bár a regény homályban bujkáló hősnője, az igazi főszereplő címe véleményem szerint teljes mértékben és teljes joggal Eric Marshallt illeti, kinek lépteit végigkövethetjük az első betűtől az utolsóig, s kinek gondolataiból és elmeséléséből lehetünk tanúi ennek a csodaszép történetnek, melynek ő maga az egyik főhőse. Egy gyönyörű szerelem, mely csak a lapokon történhet meg ilyen formában igazán, s melynek kiforrását maguk a szereplők is mesebelinek és regénybe kívánkozónak érzik...  

Eric rendkívül szerethető karakter, egy talpig becsületes férfi, jó barát, egy letűnt kor nagybetűs férfija, kinek viselkedése és személyisége megfelel a kor követelményeinek, s talán felül is múlja azt. Igazi úriember, bátor és okos lépésekkel, igaz szívvel, ha kell alázattal, s nem fél megmutatni az elkeseredését, a csalódottságát, a reménytelenségét és a könnyeit sem...

Kilmeny bájánál fogva talán néha maga Eric karaktere is eltúlzottnak tűnik, s a gondolatai sem feltétlen követnivalóak, bölcsek, kedvesek és szépek a történet teljes folyamán, de egy idealizált, a szó legjobb értelmében véve rózsaszín felhős történettől talán nem is várhatunk mást.

Két főhősünk életének megváltozásán és a szerelmi szál kibontakozásán túl azonban a regény több komoly témát is feszeget, mint például a bűnhődés és az ártatlan szenvedésének kérdését, vagy egy anya vakságának és túlzottan oltalmazó magatartásának hátrányos következményei, a féltésből adódó túlzott óvás és a külvilágtól való elzárás bűne, de beszélhetnénk a bűntudatkeltésről, a kétszínűségről, a hazugságról, az átverésről, az igazság elkendőzéséről is...

A történet lassú folyású, ám az írónő mindenre hagy megfelelő időt, s csupán a befejezés érkezik túl gyorsan, s ér véget túlságosan hamar, ahogy azt a klasszikusoknál már megszokhattuk...

Kilmeny némasága, valamint a trauma, amit átélt és az édesanyja bűne, mely teljes megvilágításba helyezi sokak szemében a beszéd képességének hiányát, többféleképpen értelmezhető. Lehet, hogy a vallásos ember valóban Isten büntetését látja majd benne, de számomra a rabságban tartott madár és annak valamilyen szinten félelemben tartásából gyökereztethető ez a probléma. A "csattanó", s a jelenet, ami végül feloldja és megoldja a problémát, az pontosan olyan formában érkezett el, amit a regény közepe óta elképzeltem, s tudtam, hogy így fog bekövetkezni. Tudtam, mert találkoztam már ilyen traumával, s a megoldással is, s az egyik legkedvesebb könyvemben is - Catherine Anderson: Indián hold - pontosan ez játszódik le, ezért nem ért váratlan meglepetésként, ugyanakkor hatalmas katarzist adott, mert kitaláltam a megoldást, s a résztvevők személyét is... Mivel nem ismertem a történet egyetlen szeletkéjét sem, így minden teljesen új volt számomra, ám egy klasszikusokon felnőtt könyvmolyt, aki mind a mai napig rengeteget olvas, nem olyan könnyű már meglepni. ^^ Ennek ellenére végigizgultam az egész regényt az első betűtől az utolsóig, ahogy azt a bizonyos jelenetet is, aminek az olvasása közben csak úgy kalapált a szívem. ^^

A feloldó jelenet szépsége elemi erővel hatott rám, s boldogan sóhajtottam fel, mikor végre beteljesült Eric álma. ❤ 

Mizuho Kusanagi Yona ​of the Dawn c. managasorozatáról szó szerint ezer éve próbáltam lebeszélni magam. Soha sem szerettem a végeláthatatlan történeteket, amiket húznak, mint a rétestésztát, hisz egyfelől baromi költséges a beszerzés, másrészt egy idő után a színvonal valószínűleg zuhanni fog. A Yona of the Dawn jelen pillanatban 40 kötetet számlál, melyből angol nyelven eddig 38 látott napvilágot, s ez a mennyiség már túltesz egy határt nálam... Ennek ellenére mindig is kíváncsi voltam a történetre, ám a számok mindig meggyőző érvként szolgáltak számomra. Emellett természetesen látom és tudom, hogy a világon milliók rajonganak Yona és Hak történetéért, s nincs mit tenni, én magam is elgyengültem végül az év elején... Bíztam benne, hogy a történet nem fog rabul ejteni, s nem látok majd benne potenciált, hogy folytassam, de sajnos azt kell mondjam, engem is magával ragadott a történet... ^^ Két kötet alapján még nem vonhatnék le messzemenő következtetéseket, s nem tehetnék olyan kijelentéseket, hogy látom már, miért rajonganak ezért a mangáért ennyien, de picit meggondolatlannak kell lennem, hisz már most látszik, hogy ez egy valóban grandiózus mese lesz...

Történetünk hősnője Yona, a császár tizenhat éves lánya, kinek születésnapját az ország és a palota méltó mód kívánja megünnepelni. Yona nem elégedett önmagával, tűzvörös haja elhalványítja az önbizalmát, ám mikor az ünnepség előtt megérkezik gyermekkori barátja és titkos szerelme, Su-won, minden felragyogni látszik...

A palotában már az ünnepség előtt furcsa dolgok történnek, s mióta Yona édesanyját meggyilkolták, azóta a hercegnő maga is "félelemben él"... Az ünnepség éjszakáján Yona a császár keresésére indul, s mikor megtalálja, élete gyökeres fordulatot vesz...

Édesapja testét megvilágítja az égen átcikázó villám - a császár holtan fekszik a földön. Felette, a gyilkos fegyverrel a kezében Su-won áll, aki meggyilkolta ő királyi fenségét... Yona nem akar hinni a szemének, s mikor titkos szerelme, a férfi, akit mindig is nagy becsben tartott ellene fordul, a hercegnőnek menekülnie kell az életéért. Yona segítségére Hak érkezik, aki kimenekíti a palotából a lányt és elindul vele a saját törzséhez...

A történet, mint minden ilyesfajta régi mese, a palota falai közt veszi kezdetét, majd egyre távolabb jutva onnan térképezi fel a széles nagy világot. A hercegnő, az eddig aranykalitkába zárt madárka, akinek semmi gondja nem volt az életben, hirtelen a veszedelem sűrűjében találja magát, ahol túl kell élnie. Nem csak önmagát kell megvédenie, vagyis megpróbálni nem meghalni, hanem a védelmére felesküdött férfi sorsáért is felelős lesz, aki általában egy súlyos sebesülés áldozataként nyitja fel a főhősnő szemét arra, hogy nem támaszkodhat mindig másra és meg kell lelnie magában a bátorságot.

A Yona of the Dawn pontosan ezzel a kelléktárral indul és halad végig két köteten, s gyanítom, hogy a későbbiek során is a már jól bevált régi fantasy és kalandtörténetek sablonján vándorol majd végig. Mindez azonban tökéletesen működik a lapokon, mind a mai napig, melyért milliók rajonganak töretlen lelkesedéssel. Mert ezek a régi mesék pont ettől szépek és elbájolók - nem kell mindenbe a mai modern világ minden cifrasága és baromsága...

Epekedve várom a folytatás megérkezését, s kíváncsi vagyok, milyen kalandokat is tartogat még számomra Mizuho Kusanagi...

A dinoszauruszok mindannyiunk életének szerves részét képezik. Így vagy úgy, de azt hiszem, mindenki elmondhatja magáról, hogy volt idő, mikor rajongott a dínókért, s bizony ez sokaknál felnőtt korukra sem veszik el. 

A gyerekek egyik legnagyobb kedvence pedig természetesen a dínók világa, melyhez kapcsolódóan a kötet megjelenésekor - s azt hiszem, mind a mai napig - nem volt olyan minőségi dinoszauruszokról szóló kalandos történet a könyvpiacon, ami teljesen rabul ejthette volna a kicsiket. Ilyen formában legalábbis biztosan nem, hisz Berg Judit Két kis dínó-könyvsorozatán kívül - ami szintén egészen más, mint a Zabaszauruszok -, csupán a 65 millió évvel ezelőtt élt dinoszauruszuk bemutatását célkitűző tudományos könyveket forgathattuk. 

Nem véletlen tehát, hogy a Zabaszauruszok könyvsorozat ilyen hatalmas sikert ért el, ám természetesen ezt nem csupán a fentebb említett ténynek köszönheti, hiszen minőség nélkül nincs igazi siker...

Főhősünk Rilex, a magányos tirex a Csendetlen-óceán által körülvett Szaurusz-szigetek lakója. Rilex édes bús magányában éldegél gyümölcsöskertjében, mint majdnem vegetáriánus ragadozó, aki csak döghúst eszik a gyümölcsök mellett, hisz miért is ne lehetne egy ragadozó jó lélekkel megáldva...?

Rilex egyetlen barátja Kunyi, a nagyszájú keselyű, aki abban a reményben barátkozott össze főhősünkkel, hogy annak ragadozó és félelmetes mivoltja sok húst hoz majd a konyhára... Kunyi ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, de ha már így alakult, mit van mit tenni, beköltözött Rilex szájába és örökké zsörtölődik a gyengéd lelkű tirex életmódján.

Rilex szépen éli az életét Kunyi társaságában, de dinoszaurusz barátokra vágyik, ám ki akarna egy tirex barátja lenni, aki megjelenésével azonnali menekülésre készteti mindazt, aki meglátja...?

Egy napon a gyümölcsöskertbe egy fogfájós raptor téved, akinek Rilex - puszta jóindulatból - két kivétel híján az összes fogát kihúzza... No hiszen, ki látott már ilyet? Egy ragadozó fogak nélkül?

"Barmol", a raptor halálra ítéltetett Rilex "jócselekedete" végett, ámde a bajra az orvosságot Káró, a gonosz varjú hozza, aki azt mondja, bátran keressék fel a világhírű fogászt, Fogkopácsot, aki Dínómdánomban lakik... Csakhogy a Dínomdánómba vezető út korántsem egyszerű...

Olvasd el te is a Zabaszauruszok első kötetét - ha még nem tetted volna...! ;)

Az Utazás Dínomdánomba egy ígéretes kaland kezdete. Egy utazás története - pont, ahogy a cím is hirdeti -, számtalan apróbb kis kalanddal megfűszerezve, melynek során főhőseink új dinoszauruszokkal ismerkednek meg, barátokat és ellenségeket szereznek. Útjuk során pedig rálelnek a bátorságra a rengeteg embert, izé... akarom mondani, dínót próbáló, viszontagságos próbák közepette.

A Zabaszauruszok első kötete remek kis felvezető történet, mely egy nem mindennapi világot térképez fel előttünk. Noha teljesen mást kaptam, mint amire számítottam, a meseregény nem okozott csalódást, meglepetéseket azonban annál is inkább. 

Az alapötlet, a fogfájás, a fogorvosnak való tanulás megdöbbentett, nem gondoltam, hogy a történet kiindulópontja éppen a fogak köré szerveződik majd, mégis remek kerettörténetként szolgált a sok kis apró kaland összefogásában. Noha egy pici hiányérzetem azért maradt a kötet végére - ezért a fél csillag levonás -, mindent összevetve új kedvencet avattam. 

Maradtak bennem kérdések, miszerint vajon miért is Zabaszauruszok a könyvsorozat címe, mikor jelenleg az egyetlen efféle dínót pár oldal után otthagytuk Rilex gyümölcsöskertjében és hasonlók, de mivel előttem áll még négy kötet, nem kukacoskodom ilyen kérdések komolyabb felvetésével.

A történet a dinoszauruszok szerepeltetésén, valamint az izgalmas kalandok során túl bővelkedik humorban, ami jót tesz a mesének, s ez a három összetevő - dinók, kaland és humor - adja a történet velejét, s teszi azt kiemelkedővé a többi közül. 

M. Kácsor Zoltán humora nem való mindenkinek, ez biztos, hisz nem mindenki szereti - vagy érti - az effajta humormorzsákat, akit azonban megtalál, az onnantól kezdve imádni fogja és várja a következő gyöngyszemet.

Szereplőink között minden apró és felnőtt olvasó megtalálhatja a maga kedvencét, hisz rendkívül szerteágazó repertoárból szemezgethetünk. Az én személyes kedvencem minden kétséget kizáróan Leiszút Feliszút lett, akit azonnal a szívembe zártam, s talán eddig ő is az egyetlen, aki kiemelkedik a többiek sorából.

Rilex számomra túl jószívű, sokszor hiányoltam a rossz tett megbüntetését, pl. Káró esetében, Kunyi rendkívül idegesítő és rossz természettel megáldott, annak ellenére, hogy eszméletlen frappáns beszólásai vannak, s neki köszönhető a legtöbb mosoly, ami az arcomon fakadt olvasás közben, míg velük szemben Káró korántsem olyan elásnivaló, mint sokan fennen hirdetik, hisz ő a tipikus gonosz, negatív karakter, aki tökéletesen jól is tetszeleg ebben a szerepben, s lehet ezért utálni, vagy vágyni arra, hogy megkopasszuk. ^^

A dinoszauruszok közül Barmol - azaz Karmol, akinek a nevét az első selypítés közben ki lehet találni - az, aki leginkább elnyerte a tetszésemet, s várom már, hogy több szerephez jusson most, hogy végül csak sikerült fogat csinálni neki... ^^

A kötet illusztrátora, Kecskés Judit szerethető szereplőket és gyönyörű látványvilágot teremtett, stílusa tökéletesen illik az író történetéhez és az általa megálmodott világhoz, ami az illusztrátornak köszönhetően terebélyesedik ki igazán. Az M. Kácsor Zoltán által megálmodott szereplők minden tulajdonsága megelevenedik a rajzokon; a teljes oldalas illusztrációk több humor forrását is adják, míg olvasás közben valódi élmény elmerülni ebben az őskori világban...

A folytatásban bár minden eddig megismert barkamanó tiszteletét teszi egy nyúlfarknyi ideig, a főszereplő jelző kétségtelenül újfent a testvérpárt, Pipit és Patyit illeti, akik körül ismét felbolydul az élet. 

Legfőbb barkamanóink mellett azonban új szereplőket is köszönthetünk Vakond és Cickány személyében, akik több történetben is felbukkannak, s természetesen ne felejtkezzünk el a címszereplő cékláról sem... :P

A Kertészkedés címet viselő első mesében visszatérünk a barkák lakhelyére, s látjuk, amint Pipi és Patyi édes semmittevéssel, teázgatással és kártyázgatással tölti az idejét. Felfedi előttünk titkait a címszereplő cékla is, aki a játékos szélnek köszönhetően került még mag korában főhőseink háza tövébe. Megjelenik Vakond és Cickány is, az ősi ellenségek, akik állandóan vitatkoznak, veszekednek, perlekednek ^^, s ezeknél a szócsatáknál az orruk hegyéig sem látnak közelebb. A cékla viszont veszélybe kerül...

Következő történetünk a Csigacsík, mely a cékla leveleinek titokzatos megdézsmálójáról és a titkos tolvaj kilétének felderítéséről szól. Bár a mese címe előre lelövi a poént, izgalmas kis nyomozásnak lehetünk szemtanúi a lapok forgatása közben.

Az Erecske egy különálló mese a kötetben, melyben Cickány ismét tiszteletét teszi. A barkamanók az erdő növényeit gondozzák a nagy szárazság idején, s nem értik, miért nem nyernek a föld erecskéjéből elegendő vizet maguknak, mígnem rá kell jönniük, hogy a víz valahol "elakadt"... Az okos kis barkamanók ügyes kis csellel ugrasztják ki a tolvajt az odújából, s oldják meg e fontos természetvédelmi és becsületbeli ügyet...

Utolsó mesénk, a Lakoma egyben lezárása a keretmesének, s helyszíne az első történetben előrevetített vendégség lebonyolításának. A cékla megnőtt, így hát eljött az idő, hogy finomabbnál finomabb ételek kerüljenek az asztalra. Pipi és Patyi vendégül látják barátaikat, a barkamanókat s az erdei állatokat, ám Cickány szomorú, elkeseredett szívvel az asztal alá bújik - szeméből könnycsepp csordogál... Vajon mi történhetett ezzel a gézengúzzal?

Főhőseink szintén közelebb kerülnek hozzánk, ahogy egyre többször szerepelnek a lapokon, míg tulajdonságaik és személyiségük is szépen bontakozik tovább. Míg az előző kötet értékelésekor kiemeltem, hogy senki sem tudott különösen a szívembe lopózni Pipi karakterén kívül, most az kell mondjam, hogy Patyi csatlakozni látszik testvérkéje mellé, ugyanis az apró barkamanó kis dühös, humoros megszólalásai, valamint forrófejűsége és hevessége közelebb hozta őt hozzám.

A többi barkamanóról sajnos továbbra sem tudok érdemben nyilatkozni, mert a megjelenésen túl nem volt nagy szerepük ebben a kötetben sem, Cickány karakterét ellenben kiemelném, hisz ő volt a mesegyűjtemény egyik legnagyobb humorforrása, néhol önmagában, néhol kiegészülve ősi ellenségével, a Vakonddal. Hangos kacajjal jutalmaztam az ügyes kis cselt, amivel Cickány kiugrasztásra került édes kis semmittevéséből, s a dühös rohamát Vakond ellen, aki bár semmit nem csinált, Cickány szemében mégis bűnös volt, s természetesen szemellenzővel együtt rohant bele az újabb harcba. ^^ Szívemhez nőtt azonban magányában és csalódottságában, s nem tudtam nem elszomorodni apró kis könnycseppei láttán, mikor nem kapta meg a vendégségben azt, amit oly nagyon várt, s örömmel láttam a mese végén jóízű falatozását és bendőcskéje megtöltését. ❤ Fogalmam sincs, milyen lehetett az céklacsiga, de Cickány földöntúli boldogságát látva biztosan nagyon finom lehet ez a "barkaétek". ^^

A Pagony idei első kiadványai között jelent meg Shona Innes kötete, az Ölelj meg! sorozat legújabb darabja, Ez ​mind te vagy címmel. Az Agócs Írisz által gyönyörűen illusztrált könyvecske most "terólad", azaz rólunk és önmagunk elfogadásáról szól. A segítő kötet célközönsége a 3-6 éves korosztály, ám jelen esetben én magam szívből ajánlom a kötetet mindenki számára - kortól függetlenül!  Az Ez mind te vagy ugyanis gyönyörűen felépítve, apró lépésekben magyarázza el az aktuális témát a kicsik nyelvén, ami olyan mély jelentéstartalommal bír, s olyan erővel hat az olvasóra, hogy bizony a felnőttek számára is segítséget nyújthat, ha kételkednek önmagukban, esetleg rossz napokat élnek meg az életükben...

Shona Innes ismét kristálytisztán, végtelenül egyszerűen, mégis tartalmasan, mély gondolatokkal magyarázza el a legkisebbek számára mindazt, amit az adott témáról el szeretne mondani. Jelen esetben azt, hogy úgy kell elfogadnunk és szeretnünk önmagunkat, ahogy vagyunk. Külső és a belső tulajdonságainkkal együtt, melyekből a külvilág számára elsőre csupán a fizikai formánk látszódik. Előfordulhat, hogy néha a harmónia megszűnik, s "megszűnünk szeretni önmagunkat", de mindenki úgy, ahogy van, a maga teljes egészében csodálatos. Még ha nem is érezzük ezt mindig, vagy valaki meg is bánt minket, nekünk akkor sem szabad kételkednünk önmagunkban!

Ezt a komoly témát öltöztette gyönyörű köntösbe Agócs Írisz, akinek illusztrációi ismét együtt mozognak a szavakkal, s tökéletesen megjelenítik mindazt, amit a betűk is kirajzolnak az olvasó előtt. Az illusztrációk hűen követik a szöveget, s a szemünk előtt elevenedik meg a rengeteg tartalmas gondolat. Bár a kötet elsősorban a piciknek szól, mégis olyan témát feszeget, amit nem árt felnőtt fejjel sem újra és újra elolvasnunk, s ahogy a bevezetőben is említettem, jó, ha bizonyos időközönként felnőtt fejjel is tudatosítjuk magunkban a leírtakat... Mert bántson is meg minket az élet, ami érkezik sokszor a többi ember gonosz formájában, minden bántásával és lenézésével, nem szabad elfelednünk, hogy kik is vagyunk és mennyit is érünk... S ezt nem árt, ha a picik már ebben az aprócska, fiatal korban elsajátítják, s talán tudatosan beépíthetik ezt a gondolkodásukba, ami által sokkal erősebbek és ellenállóbbak lesznek a világgal és embertársaik bántásaival szemben...