Elizabeth Hoyt Maiden Lane sorozatának 10. kötete, A ​bűn hercege május közepén jelent meg a General Press kiadó jóvoltából. Noha a sorozat kötetei önállóan is olvashatóak, A bűn hercege bizonyos értelemben az Édes csábító "folytatása", hiszen a cselekmény pontosan ott veszi kezdetét, ahol az előző kötet befejeződött. Az Édes csábító főszereplője Miss Eve Dinwoody, Montgomery hercegének húga után most magát a kegyetlen, zsarnok herceget is megismerhetjük, aki fél Londont az irányítása alatt tartja és aki már a kilencedik kötetben is tiszteletét tette...
Valentine Napier karaktere iránt az írónő már az Édes csábítóban felkeltette az olvasó érdeklődését, hisz a lapokon egy végtelenül arrogáns kényúr jelent meg, akivel senki sem szeretne találkozni nemcsak éjjel, de fényes napvilágnál sem London utcáin... 

Az írónő A bűn hercegét a következő ajánlással adja olvasói kezébe: "Mindenkinek, akivel előfordult, hogy reménytelenül beleszeretett... a rosszfiúba.". Azt hiszem, ezt az érzést egyetlen nőnek sem kell bemutatnom, és e rövidke mondat elég ahhoz, hogy a történelmi romantikáért rajongó könyvmoly pontosan tudja, milyen zseniális történetre számíthat, ha a kezébe veszi a kötetet... :3

Helyszín: 1741 - Anglia, London
Történetünk főszereplője Valentine Napier, Montgomery hercege, a fél Londont önkényuralma alatt tartó, velejéig romlott zsarnok és Bridget Crumb, őkegyelmessége hűvös és magabiztos házvezetőnője. Bridget egy balkézről született, törvénytelen gyermek, akit gazdag és nagyhatalmú édesanyja nevelőszülőkhöz adott, s így a nő kénytelen a maga lábán megállni a világban. Bridget sok-sok kemény tanulással töltött év alatt elsajátította a házvezetőnői munka minden csínját-bínját, s most magánál az ördögnél dolgozik... Bridget azonban nem véletlenül állt Montgomery hercegének szolgálatába... A férfi ellopott levelekkel zsarolja a nő édesanyját, amik, ha napvilágra kerülnek, Bridget féltestvére megtudja, hogy az édesanyja törvénytelen gyermeknek adott életet. Bridget elhatározza, hogy mindenáron visszaszerzi a leveleket, hogy édesanyja hírnevén ne essen folt. Ha mindez nem lenne elég, a nő az édesanyja barátnőjének gondját is a nyakába veszi és elszántan igyekszik visszaszerezni egy miniatúrát, amivel Montgomery hercege London legkeresettebb hajadonát zsarolja...
A cselekmény in medias res kezdéssel indul, amikor Bridget megtalálja az elrejtett miniatúrát Montgomery herceg ágyának fejtámlájában, ám Valentine rajtakapja a nőt, amint az az ágyán térdepel, s noha a férfinak semmi keresnivalója sem lenne Londonban - hiszen Wakefield hercege száműzte őt -, hamarosan kiderül, hogy a férfi el sem hagyta Londont... 

A herceg, száműzetése napjait lakása, a Hermész-házban elrejtett titkos járatokban töltötte, s közben kedvére megfigyelhette személyzete tagjait... Most, hogy a férfi előbújt rejtekéből, nem akar mást, mint visszaszerezni becsületét, és annak érdekében, hogy száműzetését semmisnek nyilvánítsák, Montgomery levelet küld a király tanácsosának, Mr. Copernicus Shrugg-nak, és megzsarolja a királyt... A férfi az uralkodó fiát, a trónörökös Vilmos herceget veszi célba, aki a Káosz urai nevet viselő titkos társaság tagja, mely csoport egyes tagjai szexuális kapcsolatba hozhatók gyerekekkel is... Shrugg a király törvénytelen fiát, Kyle hercegét, Hugh Fitzroy-t kéri fel arra, hogy a Montgomery birtokában lévő bizonyítékot szerezze meg s ez által semmisé tegye a herceg fenyegetését... 
Mindeközben Valentine-t lenyűgözi házvezetőnője merészsége és ridegsége, akiben méltó ellenfelére akad, ugyanis a nő nem csupán tökéletes precizitással vezeti a háztartását, valamint hagyják hidegen a férfi kicsapongásai, de számtalanszor megkérdőjelezi a férfi tetteit és meghiúsítja annak terveit...
Bridget tudja, hogy óriási veszély fenyegeti, ha a herceg leleplezi valódi szándékait, ám ahogy jobban megismeri a férfit, annak szeszélyessége és a kegyetlenség álarca mögött egy gyerekkorában súlyosan bántalmazott kisfiút talál, aki nem véletlenül nem bízik senkiben...
Miután Valentine megkapja, amit akar, ám az életére törnek, a férfi úgy dönt, ideje visszatérnie a kegyetlen játszmák világába és megpecsételnie legnagyobb dobását, ám ehhez el kell menekülnie ellenségei elől... Montgomery Bridgettel az oldalán visszatér szülei ősi lakhelyére, az Ainsdale-kastélyba - avagy a Halálkastélyba - ahol végérvényesen megváltozik minden...

A magyar kiadást mi, vérbeli történelmi romantika-rajongók a már megszokott minőségben kapjuk kézhez. A regényben egyetlen helyesírási hibát sem fedeztem fel, ami véleményem szerint zseniális teljesítmény, melyért a fordító és a szerkesztő is hatalmas tapsot érdemel. Ellenben sajnos a nyelvezet egy kicsit modernebb lett az eddigiekhez képest, amit nem szívesen látok egy történelmi romantikus regényben. :( Példának okáért a slicc és a fószer szavak felettébb kibillentettek az 1700-as évek végének csodálatos korszakából, és őszintén remélem, hogy a következő kötetek során erre ismét jobban figyelni fognak...

A magyar borítóval kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Az összkép, a gyönyörű színek, a vörös és a narancs remekül harmonizál egymással és élőben pompásan mutat, ám férfi modell ritka randa és szegénynek semmi de semmi köze sincs Montgomery hercegéhez... 



Értékelés: 4,5/5 könyv

Idézetek

"Kevés kellemetlenebb helyzet létezik egy kifogástalan ajánlólevelekkel rendelkező házvezetőnő számára, mint ha azon kapják, hogy a munkaadója ágyán térdepel."

"Montgomery hercege olyan veszélyes volt, mint egy összetekeredett vipera, amelyre váratlanul figyel fel az ember a lába előtt."

"…úgy nézett Bridgetre, mintha drágakőre bukkant volna a kavicsok között. – De házvezetőnő létére hogy felvágták a nyelvét!"

"– Készíttessen nekem egy fürdőt! A könyvtárszobában. Szeretek olvasni, miközben áztatom magam."

"– Ó, Mrs. Crumb! A hazugságokkal veszélybe sodorja hallhatatlan lelkét, ezt, ugye tudja?"

"A zsarolás aljas, hitvány dolog, a herceg pedig egy aljas, hitvány gazember."

"Egy házvezetőnő megjelenése mindig kifogástalan, még akkor is, ha a munkaadója éppen az imént harapta meg."

"Ez a nő tökéletesen biztos benne, hogy tudja, mi a jó és mi a rossz – benne és másokban. Ez a nő nem riad vissza attól, hogy szenvedjen – sőt akár meg is haljon – azért, amiben hisz.

De vajon felismerte benne a tökéletes ellentétét, az ördögöt magát?"

"Ha Mrs. Crumb azt képzeli, korlátozhatja őt a lepedőakrobatikában, hát nagyon téved."

"Hugh Fitzroy, Kyle hercege hatalmasat ásított, miközben követte a lámpáshordozó fiú lámpásának imbolygó fényét a Szent Jakab-palota mögötti sötét udvaron át."

"A kutya nem hallgatott rá. Sosem hallgatott rá, bármilyen komoly hangot ütött is meg. Felnőtt férfiak – inasok – haptákba vágták magukat, ha rájuk szólt, de ez a ványadt kis gazdátlan jószág rá sem hederített."

"Különben is, Bob tényleg azt gondolta, nem tud róla, hogy George, az egyik idősebb inas múlt éjjel felhajtott két kurtizánt a herceg szórakoztatására? Egy jó házvezetőnő – márpedig Bridget a legjobban tartotta magát – mindenről tud, ami a fennhatósága alá eső területen történik.

Bármilyen mocskos dologról legyen is szó."

"– …Na de Mrs. Crumb! – évődött a herceg. Bridget túl későn kapta el a tekintetét, és vette észre, hogy a férfi időközben visszafordult felé. A fenébe is! – Csak nem a fenekemet bámulta?"

"– A húgom egy istenverte, nyomorult közemberhez megy feleségül!"

"– És hol van most ez a vigadótulajdonosok gyöngye?

– Itt.

Val a férfihang hallatán megpördült.

Asa Makepeace állt az ajtóban. Az izmos, nagydarab férfi térdnadrágot és inget viselt. Mellényt, kabátot, cipőt és harisnyát azonban nem. Nyilvánvaló volt, hogy akkor kelt ki az ágyból.

Eve ágyából.

Val dühbe gurult.

…

– Az ágyadban volt.

– Igen – felelte a nő rendíthetetlen nyugalommal, bár a pír ismét elöntötte az arcát. – Így van. De nem bántott. Sosem bántott, Val. – Egy pillanatnyi szünetet követően hozzátette: – Épp ellenkezőleg.

…

– Miért? – mordult rá Val.

– Szeretem.

A herceg résnyire húzott szemmel, a fejét oldalra billentve tanulmányozta Makepeace-t. Majd megrázta a fejét.

Az összes lehetséges magyarázat közül ez az egy sosem jutott eszébe. Micsoda badarság! A szerelem… nem számít. A szerelem – legalábbis az, amit ő ért alatta – nem ok arra, hogy az emberek összeházasodjanak."

"A nő ajka legörbült, és Val a rémület furcsa nyilallását érezte ott, ahol más embereknek a szíve található."

"És nagy szerencse, gondolta magában Val, hogy nincs szíve.

Mert az most megszakadt volna."

"Hogy a munkaadói mit csinálnak a hálószobájukban, az nem rá tartozik, feltéve, hogy sem őt, sem más cselédet nem akarnak akarata ellenére bevonni a dologba."

"Val meg mert volna esküdni rá: akárhogy is leplezi, a házvezetőnője szívből utálja.

Hirtelen gyengéd szeretetet érzett a nő iránt."

"Val látta, hogy a házvezetőnője, abban az ocsmány főkötőben és fekete gyapjúruhában ugyanolyan büszke a maga módján, mint egy hercegnő."

"– Magyarázza már el nekem, mi ez a szerelem dolog! Miért akar egy kifogástalanul intelligens nő hozzámenni egy rangban jóval alatta álló férfihoz? Lehetne a szeretője, ha akarná – én aztán biztosan nem bánnám. De minek kell hozzámenni feleségül?"

"– A szeretet a legszebb emberi érzés. Ez különböztet meg bennünket az állatoktól, és ez visz minket közelebb Istenhez és a mennyországoz. Nincs nagyobb ajándék, mint a szerelem egy férfi és egy nő között.

Val egy pillanatig fürkészte a komoly kifejezést a nő arcán, majd elvigyorodott."

– Sosem volt még szerelmes, igaz?

"Lehet, hogy megnézi, milyen mélyre tud zuhanni egy szent."

"– Ha elengedlek, elszaladsz?

…

– Hát, amíg az étel meg nem jön, biztos nem."

"– A kegyelmes úrral nem jó ujjat húzni.

Hugh előredőlt, és halkabban folytatta:

– Zsarolja a királyt.

– Ó, szegény fószer! Úgy sajnálom a jó öreg koronást! – gúnyolódott Alf."

"Az arisztokraták levegőnek nézték a közembereket, és úgy kezelték őket, mintha nem lennének érzéseik és igényeik. Vágyaik és álmaik. A szolgák csak arra valók, hogy ételt és ruhát hordjanak az uruknak, és eltakarítsák utána a piszkos tányérokat meg a teli éjjeliedényt."

"– Pokolba a szabályokkal, Mrs. Crumb!"

"Hugh mögött valaki csettintett a nyelvével, mire a férfi hátán végigfutott a hideg.

Megfordult.

A gyertya halovány fényében a mosolygó Montgomery előkelően vonzó külseje már-már sátáni vonásokat mutatott.

– Hát ez aztán bosszantó lehet!"

"– Ó, hiszen ez a királyi véreb!"

"– Találkozott már valakivel a királyi családból? – tudakolta tőle a herceg.

– Nem, kegyelmes uram – felelte Bridget gyanakodva.

– Akkor szerencséje van. Engedje meg, hogy bemutassam Hugh Fitzroyt, Kyle hercegét, bár azt hiszem, a szó szoros értelmében nem tartozik a királyi családhoz… Ó, de micsoda egy különös alak ez! – folytatta aztán, ismét Bridgetnek címezve szavait. – Sem hús, sem hal, sem pedig derék herceg. Mert tudja, bár őkegyelmessége a legnemesebb ágyékból kilövellő legkirályibb magból fogant, az anyja nem volt más, csak egy színésznő."

"Vajon néhány csókért, egy harapásért és egy nyelv érintéséért eladta a becsületét?"

"A legtöbb nő, ha álmában meglepik, hiányos öltözetben kel ki az ágyból. Zilált hajjal, meztelen vállal, a hálóing alól kibukkanó kebellel.
De nem az ő házvezetőnője! Nem, dehogy!"

"Úgy látszik, akinek hatalma van, a világon mindenütt kénye-kedve szerint garázdálkodik."

"Ha a herceg csakugyan képes ezt a kedves, intelligens fiút ágyasként használni, megfojtja."

"– Hékás! – szólt rá rosszallóan Pipre, aki mellső lábbal feltámaszkodott a rézkád szélére, és kíváncsian szimatolta a vizet. – Szerintem még nem ismerjük egymást eléggé ahhoz, hogy együtt fürödjünk."

"– Nos – emelkedett fel a férfi hangos csobbanással –, többé nem kell könyv nélkül maradnia, Mrs. Crumb. Mostantól szabad bejárást kap a könyvtáramba!"

" Megnézte már a könyveimet? Végigböngészte a címeket? Megcirógatta a könyvek gerincét?
Bridget ismét fülig pirult, hiszen természetesen így volt.
Hatalmas, aranyozott lapú kötetek sorakoztak a polcokon, meg vékony kis könyvek, csipkeszerű, finom betűkkel. Végeérhetetlen, hosszú sorokban álltak a vadonatúj meg az olyan régi könyvek, amelyek szemmel láthatóan egy érintéstől szétmállanának.
A herceg könyvtára egész egyszerűen maga volt a csoda."

"Mindenki ott volt, aki számított Londonban – néhányan közülük akaratuk ellenére."

"A férfinak azonban valami ennél sokkal fontosabb járt az eszében, miközben elborzadva meredt a húgára.
– Mi van rajtad?!
…
– Nekünk kettőnknek ugyanolyanok a színeink – győzködte Val a húgát. Ha csak nem veszítette el teljesen a józan eszét! Te jó ég! Csak nem ezt teszi a szerelem az emberrel?"

"A férfi már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen – hiszen az öltözködésnél kevés fontosabb dolog van –, ám a nő folytatta…"

"– Azért – felelte a nő szomorúan –, mert hazug vagy, és zsaroló, sőt ki tudja, talán még annál is rosszabb.
Val kissé rémülten pislogott egyet. igen, megijedt. Ennél sokkal mocskosabb szavakkal illették már, de a húga még sohasem.
Eve még soha."

"Kiskorukban a nő mindig olyan rémült volt. Mint egy árnyékban rejtőző, sápadt kis kísértet, aki folyton a gonosz idősebbek elől bujkált, és próbált észrevétlen maradni.
Val egyszer megmentette. Elragadta, mint egy mesebeli herceg, de ez már nagyon régen és messze történt, és talán már nem számít. Vajon a normális emberek hogyan tartják számon ezeket a dolgokat?"

"Eve felengedett. Val most már látta. Többé már nem az a jéggé dermedt, rémült kislány volt, aki félt, hogy észreveszik. Aki nem mert élni. Val sejtette, hogy ezért Makepeace-nek tartozik köszönettel. Hogy meleg életet lehelet az ő kishúgába. Most azonban csak arra tudott gondolni, hogy ezzel Makepeace elszakította az utolsó köteléket is közöttük.
És így egyedül maradt a dermedt hidegben."

"– Nem kedvelem magát. Ez egyáltalán nem zavarja?
– Nem. – Val ismét kedvesen rámosolygott. A szíve fagyos volt, és mozdulatlan. – Senki sem kedvel."

"– Tudja, úgy érzem, maga az egyetlen reményem. Olyan, mintha egy ragadozó lesne rám. – Nem túl meggyőzően elmosolyodott. – Nem szeretném, ha én lennék az ebéd."

"Átvágott a zsúfolt báltermen, mintha semmi sem állna kettejük között. A tömeg pedig úgy nyílt szét előtte, mintha a herceg egy habokat kettészelő hajó volna. És miért is ne lett volna így? Mégiscsak ő Montgmoery hercege. Semmi sem állhat az útjába. Ezt számtalanszor bizonyította."

"– Azt mondtam neki, hogy egy nyúl él a holdon, és ő elhitte. Mindent elhitt, amit akkoriban mondtam neki."

"– Hatalmas, kék szemével nézett rám, tátott szájjal, sütimorzsás ruhában. Csüngött minden szavamon."

"– Mi lett a kislánnyal?
…
– Felnőtt, és rájött, hogy hazudtam."

"Gyakorlatias, ésszerű érvelése ellenére a teste máris elindult az ajtó felé, majd fel a lépcsőn. Mi van, ha tényleg beteg?
Jaj, biztosan kineveti majd! Amikor benyit hozzá, és meglátja az ágyban két-három éjszakai pillangóval, csupa arany hajfürt és rózsaszín mellbimbó közepette."

"A herceg olyan törékenynek tűnt, ahogy ott feküdt, és rá megy egy tizenéves fiúra bízta az életét."

"Nem bízhatok senkiben."

"Bridget még sosem találkozott senkivel, aki ennyire egyedül lett volna.
Aki ilyen magányos lett volna."

"– Ó, Séraphine! – szólt rekedt hangon a herceg. – Csak nem akar kikezdeni velem?
– Éppen hányást és izzadságot távolítok el önről – felelte Bridget kissé túlságosan is epésen. – Semmi több.
– Biztos benne? – A nő úgy látta, mintha a férfi ajka megrándult volna, ahogy megpróbált a szokásos módon elmosolyodni.
Bridget pislogott.
– Igen. Ez nem a megfelelő pillanat a flörtölésre, kegyelmes uram.
– …pillanat megfelelő a flörtölésre – suttogta a férfi. A mondat eleje olyan halk volt, hogy nem lehetett érteni. – Különösen… amikor a farkamat tapogatja.
– Az Mehmed.
– Kár. Bár nagyon puha keze van."

"A férfi hadseregek parancsnoka és politikai cselszövések kitervelője volt, de a gyermekei bánatával szemben tehetetlennek bizonyult."

"– …Ó, él az, nekem elhiheti! Nem hiszem, hogy bármi is megölné."

"– Ki mérgezhette meg? – tűnődött fennhangon.
Cartwright felröhögött.
– Akárki. Ő a leggyűlöltebb ember Londonban. Látnia kellene az embereket, akik eljönnek hozzá kegyelemért könyörögni. Magas és alacsony rangúak. És sosem kapnak kegyelmet. Soha."

"– …Én voltam az öreg hercegné kedvence, és elárult nekem egy titkot. Egy olyan titkot, ami miatt Montgomery hercegét felakaszthatnák. A hercegné leírta, egy tanúval aláíratta, és bezárta egy elefántcsont dobozba. Ha azt a dobozt valaki megtalálja, a herceg lógni fog. Lógni fog, mint egy nyomorult, közönséges tolvaj."

"– Könnyebb lenne etetni, ha nem beszélne ennyit – dörmögte Bridget.
– De akkor nem is tetszenék annyira – közölte a herceg nemes egyszerűséggel, és a nőre emelte szépséges tekintetét.
Bridget kis híján elejtette a csészét."

"– Ha senkit sem szeretsz, Eve, akkor nem tud bántani. Úgyhogy meg kell ölnöd azt, amit szeretsz. Ilyen egyszerű."

"Vajon tényleg megölte a szeretett kiscicáját, csak hogy ne az apja ölje meg? Gyerekként? Hát tényleg létezik a világon ilyen gonoszság?"

"Mamó mindig is szerette őt."

"Hogyan képes egy kisfiú túlélni a gyerekkorát minden szeretet nélkül?
Mit tehetett ez a lelkével?
Nos, erre a kérdésre Bridget nagyon is jól tudta a választ. Az eredmény ott feküdt előtte. Zihálva vette a levegőt, és az elmúlt két napban a rémálmaival küzdött. Egy férfi, aki nem bízott senkiben.
Egy férfi, akiben senki sem bízott."

"Ha feljön a nap, minden jobbra fordul majd."

"– Még mindig egy kutya van az ágyamon – szólalt meg mögötte a férfi."

"– Ó, Séraphine! Csak óvatosan, mintha gyerekek szétzúzott koponyáján táncolna! Mert lehet, hogy ágyban fekszem, de még mindig herceg vagyok, és nem is akármilyen herceg, hanem Montgomery hercege, és a nyomomban halál meg pusztulás jár."

"– Maga nagyon bátor nő. – Miss Royle a fejét csóválta. – Ő pedig velejéig gonosz.
– Igen, így van – hagyta rá Bridget."

"– Ez vagyok én, Séraphine. Meztelenül, késsel, véresen. Bosszú vagyok. Gyűlölet. Maga a megtestesült bűn. Sose tévesszen össze ennek a mesének a főhősével, mert az vagyok, és soha nem is leszek az. Én a gonosz vagyok."

"– Jöjjön, jöjjön, Mrs. Crumb, nem késlekedhetünk!
– De… – Bridget tehetetlenül nézett le Pipre.
A herceg az égre emelte a tekintetét.
– Jaj, hozza azt a korcsot is, ha muszáj, csak jöjjön már!"

"– És ím, útra kelünk, északnak hajózunk, ahol veszély és kaland vár ránk! – kiáltotta a herceg, és botjával megkocogtatta a hintó mennyezetét."

"Most azonban Valentine Napier, Montgomery hercege életében először azt kívánta, bár lenne öt percre közember.
De csak öt percre, ezt le kell szögezni."

"– Ha minden jól megy, harmadnap estére Ainsdale-ben leszünk.
Vagy ahogy néha nevezte a helyet, ahol született.
Ahol felnőtt.
Ahol a szívét-lelkét elveszítette: a Halálkastélyban."

"– Lenyűgöző, nem igaz? Az egyik ősöm évszázadokkal ezelőtt jutott hozzá úgy, hogy lerohanta, felnyársalta a korábbi tulajdonost, megölte a gyermeket, aki az örökös lett volna, és megerőszakolta a kastély urának özvegyét az étkezőasztalon, mielőtt feleségül vette."

"– Vannak dolgok, amiket nem lehet hátrahagyni, sem elégetni. Az embernek úgy kell magával cipelnie őket, mint valami kifacsarodott, elcsökevényesedett végtagot. Vonszolja maga után ezt a bűzlő, utálatos testrészt, ami örökké emlékezteti élete legszörnyűbb időszakára."

"– Ó, őseim rothadásának bűze!"

"– Nem kell ilyen durvának lennie.
– Ez igaz – felelte a férfi… – De én fizetem őket, és különben is herceg vagyok, úgyhogy udvariasnak sem kell lennem."

"Az ember ne legyen meglepve, ha a fagyott földben nem terem más, csak halál!"

"- Maga tényleg a leghiúbb férfi a világon! - csodálkozott el Mrs. Crumb.
Val abbahagyta a rágást.
- Csak most veszi észre?"

"– …Arra tenyésztettek, hogy azt tegyem, amit most teszek. Ne hibáztassa a viperát, ha támad. Ilyen a kígyók természete."

"A karjában tartotta a foglyul ejtett hajadont."

"– Mrs. Crumb! A herceg megtalálta. Úgy örülök! Pip meg én aggódtunk, hogy eltéved kinn a pusztán, és szellemé változik, aztán örökkön-örökké visszajár a herceget kísérteni."

"– Ó, Séraphine – duruzsolta, majd a karjába vette a nőt, és érezte azt a puha, fehér bőrt. – Ma éjjel az ágyamba viszlek.
– A nevem Bridget. – felelte a nő."

"A férfi arcát oldalról világította meg a tűz. Szép volt, és földöntúli, mint egy mesebeli herceg."

"– …Könyörülj rajtam, kérlek, ó kulcstartó láncok és rút főkötők szirénje!"

"Most már reggel van. Az éjszaka tündérpora elszállt."

"– Miért kellene lehalkítanom a hangom? Szép hangom van, zengő és telt. Szerintem mindenki szívesen hallja.
– Jaj, az isten…"

"Vajon Valnak megadatott valaha az ártatlanság?"

"Az első egy lovagot ábrázolt, a sisakjával a hóna alatt, aki meghajtotta aranyszőke fejét. Vele szemben egy fekete hajú hölgy állt, és sírt. Talán a hölgy is ugyanazért sírt, amiért Bridget.
Mert a férfi nem tudott."

"…Val magában megfogadta: többet nem lesz fürdés lefekvés előtt – ez egyszerűen túl sok az ő pattanásig feszült idegeinek."

"…:az ő Séraphine-ja azt hiszi, hogy valahol mélyen létezik benne egy aranymag – egy jó ember, akit még meg lehet menteni.
De téved.
És amikor majd elmerül a mélységeiben, és csak egy jeges üreget talál, azt fogja tenni, amit tennie kell.
Elhagyja."

"Végtére is a férfi egy szépséges, földöntúli teremtmény. Ő pedig…
Ő csak átlagos…
Jelentéktelen volt.
Montgomery hercege pedig éppen az ellentéte."

"Szeretkezett Vallal. Önző módon. Azért, mert ezt akarta. Mert a férfi volt minden, amit tőle megtagadott az élet: nevetés, szellem, könyvek és kaland. Vágy és érzékiség. Selymek és forró fürdők. Meleg kutyák és még melegebb ágyneműk.
Ő maga volt a bűn, Bridget pedig egy kis időre bűnbe eshetett. Megfizeti majd az árát, és örömmel teszi."

"– Nagyon hideg van itt – panaszkodott Mehmed mindkét kezével átkarolva magát. – Szerintem télen meg fogok fagyni. A herceg azt mondja, az ég jéggé fagy majd, és kis, fehér darabkák fognak hullani belőle.
– A herceg szereti dramatizálni a dolgokat – dörmögte Bridget…"

"– Fantommacskák és cicaszellemek.
…
– Nem hiszek a szellemekben.
– Unalmas vagy! – Val puszit nyomott a nő orrára…"

"Csodálatosan hasznos dolog a féltékenység."

"– Szóval, tudod jobb. Sokkal jobb. Egyáltalán nem szeretni."

"– Nem! – közölte Bridget határozottan, és hátrálni kezdett, majd sokkal halkabban hozzátette: Fényes nappal van!
Milyen puritán! Val nem is tudta, hogy az alsóbb osztályok ilyen kimértek, ami a szeretkezést illeti.
… Erre a házvezetőnője most megtagadja tőle a bájait, csak mert fényes nappal van!
Egész pontosan mi a gond azzal, hogy fényes nappal van?
Hogy világos van? De hát ha az ember látja azt, akivel éppen hancúrozik, az jó dolog! Vagy hogy nincs ágy? Nem, mert az előző este egy széken lovagolt rajta. És nagyon is élvezetesen.
Legalábbis Val így gondolta.
Megtorpant a lépcsőn, mert hirtelen egy rendkívül kellemetlen gondolat hasított belé. Olyan, ami eddig még soha, egyetlenegyszer sem jutott eszébe. Mi van, ha Bridget nem találta élvezetesnek?
Két másodpercig vette fontolóra a lehetőséget.
Nem. Hiszen elélvezett a farkán – Val érezte, és a szemtanúja volt. És különben is!
Ő Valentine Napier, Montgomery hercege. Egyszerűen nem létezik nála jobb szerető a világon.
Elégedetten folytatta az útját lefelé."

"– Á, a mendemondák! – szólt Val, és felállt, hogy üdvözölje a vendéget. – Jobb, ha azokat meghagyjuk az öregasszonyoknak meg a félcédulásoknak, nem gondolja? Kivéve természetesen, ha meg tudunk győződni a valóságtartalmukról.
– Természetesen – felelte Dyemore, és a szükségesnél hosszabban fogott kezet Vallal. – De az is igaz, hogy az egyik szobalányától hallottam a történetet.
– Csakugyan? – A férfi mosolyogva ismét helyet foglalt. – Árulja el a nevét, hogy kipenderíthessem azt a kis szajhát!"

"Val egy pillanatig fontolgatta, hogy beledöfi a vacsorához odakészített kést. Annyira egyszerű volna! De aztán meg kell szabadulni a holttesttől, és a többi, és a többi. Annyi macera volna vele, és mégiscsak szüksége lenne az Urak fölötti hatalomra."

"Olyan apró, mégis árulkodó gesztus! Mert azt, hogy miért ül az étkezőasztalnál egy házvezetőnő, még meg tudja magyarázni valami különös szexuális perverzióval. Az lehet egy hirtelen támadt vágy, hogy meghempergőzzön az alacsonyabb osztályok mocskában. De ha az ember megfogja egy nő kezét, az teljesen mást jelent, még egy ilyen megcsömörlött, himlőhelyes, lelketlen, vén korhelynek is, mint amilyen Dyemore.
Az gyengéd érzelmeket jelent.
Az pedig gyengeséget.
És Val látta, hogy Dyemore véreres szemével követi a mozdulatot, ahogy a kezébe zárja Bridget dundi kis ujjait. Az öregember májszínű ajka elégedett mosolyra rándult, Val pedig valami szokatlant érzett fagyos, üres mellkasában. Olyasvalamit, amitől elállt a lélegzete.
Szinte olyan volt, mint a…
Félelem.
És Val azt gondolta magában: Meg kell ölnöd azt, amit szeretsz, különben felhasználják ellened.
Kész szerencse, hogy nem szereti Bridgetet!"

"– Miért akarsz csatlakozni a Káosz Uraihoz? – tudakolta.
– Mert van egy közös vétkük – vágta rá Val. – És mindannyian előkelő és kiváltságos pozícióban lévő férfiak.
Bridget bólintott.
– Zsarolni akarod őket.
– Igen. – Val úgy mosolygott rá, mint egy tanár egy kiváló növendékre."

"– Hát nem érted? Nem látod? itt vannak körülöttünk – farkasok, ragadozó madarak és sakálok, akik kitartott pofával ugatják a holdat. Olyan közel vannak, Bridget, olyan közel, hogy érezni lehet a bűzös leheletüket, és ha nincs elég hatalmam, kirángatnak téged vagy Eve-et vagy engem az ágy alól, leszaggatják a húst a csontjaidról, és nem marad belőled más, csak egy könnyező csontváz. – … – Nem vagyok őrült. Tudom, hogy már nem viselnek álarcot, de ez nem jelenti azt, lángoló Séraphine-om, hogy lennének itt körülöttünk, hétköznapi öregember alakjában. Ezért hatalomra van szükségem, érted? Csak így lehet túlélni közöttük."

"Olyan volt, mint egy isten, aki alászállt egy kis pajkos délutáni játékra Bridgettel."

"Ez az igazi intimitás, nem igaz? Meztelenül látni a másikat. Ez volt a tökéletlenség és az emberi mivolt intimitása."

"Meglátták valaha az embert a szépség mögött?"

"– Fura hangulatban vagy.
– Igen? – kérdezett vissza a nő. – Az összes hangulatomat ismered?
A férfi szája mosolyra húzódott.
– Csak amiket kegyeskedsz megmutatni."

"– Az embernek sosem lehet elég hatalma."

"– Ha a világ minden hatalma a tiéd lenne Valentine, mihez kezdenél?
…
– Körbeutaznám a világot, gondolom, és minden nyelven megtanulnék, úgy jobban lehet ármánykodni a királyi udvaroknál."

"– Én ezt nem értem. Mit jelent az, hogy egy lady „kér”?"

"– Menjünk együtt? – kérdezte Val gondoskodón, majd átfogta Bridget derekát, és túlságosan bizalmas mozdulattal közelebb húzta magához.
A nő megmerevedett, és megpróbált kibújni az ölelésből anélkül, hogy jelenetet rendezett volna, csak éppen az volt a gond, hogy a férfi igen erős volt, úgyhogy Bridget meg sem tudod moccanni.
A kislány ezt a pillanatot választotta, hogy kivegye az ujját a szájából, és Valra mutasson.
– Nem szejetlek!
Val leereszkedő pillantást vetett rá.
– Senki sem szeret…"

"– Ő a lányom.
Hirtelen mindenki elhallgatott, még a kislány is abbahagyta a sírást.
Lady Claire kinyitotta zafírkék szemét, és belenézett a fia szemébe.
– Ő a húgod, Lazarus.
A férfi bólintott, szinte nyugodtan.
Majd sarkon fordult, és ököllel állon vágta Valt."

"– Mit csinált? Elbújt valami isten háta mögötti kunyhóban, amikor elkezdett meglátszani rajta, és titokban kipottyantott, mint egy kismacskát, aztán az első arra járó szántóvető kezébe nyomott? „ó, üdvözlöm! Megtenné, hogy felneveli a lányomat, hogy én folytathassam az életemet, mintha mi sem történt volna?”"

"– …Tizenkét évesen tényleg a munkát választottad volna a könyvek helyett?"

"Elvette tőled az életet, ami járt neked."

"Val számára az, hogy megöli a fivérét, olyan volt, mintha átnyújtana neki egy csokor virágot."

"– Igen, nos tudja, az ilyesmi általában kötelezi az embert.
Bridget a férfira pillantott a sötétben. Minden férfi gyengeelméjű?"

"A könyvtártól elállt a lélegzete, bár ezt természetesen nem mutatta."

"– …Vinnénk a kis korcsodat meg Mehmedet is, az összes macskájával együtt, és ötven emberrel a fedélzeten bontanánk vitorlát."

"A hajnal kiváló időpont volt a párbajozáshoz, Val véleménye szerint."

"– Megőrült?
– Sokak szerint igen."

"– Abbahagyni! Most azonnal! …
…
– Ki maga, uram? – tette hozzá a segédje nyugodtabb hangon.
– Hugh Fitzroy, Kyle hercege – hangzott a felelet. A férfi Valra pillantott. – és beszélnem kell önnel.
Val meglengette a karját.
– Most nem érek rá.
– Most.
Val felvonta a szemöldökét, de azért odasétált a lóháton ülő férfihoz, már csak kíváncsiságból is. Nem is tudta, hogy Kyle-nak ilyen jó érzéke van a drámai belépőkhöz."

"A herceg gyanakodva figyelte.
– Mi van a dobozban?
– Ó! – felelte Val, miközben felült a fekete kanca hátára. – Hogy abban! Nos, a szívem. Legalábbis, ami megmaradt belőle. A szívemet adta át önnek."

"– Sok-sok dolog van, amit megbántam az életben, de semmit sem bánok annyira, mint amit veled tettem, Bridget."

"A nő elment.
Elment.
Elment.
Elment.
A házvezetőnője, az arkangyala, az inkvizítora, az ő Bridgetje.
Az Ő Séraphine-ja.
Világító fény. Melegség a sötétben. A szíve-lelke elrablója.
Igaz, ez utóbbit visszakapta. Elcserélte egy köteg királyi levélre."

"Azt mondta, szereti. Szereti őt. Milyen különös és csodálatos dolog! És ez a szerelem most fáj! Micsoda fájdalmat okoz, mintha apró kések folynának az ereiben! Val nem hitte, hogy különösebben tetszene neki a dolog, de kész volt elviselni, csak jöjjön vissza, és döfje le megint!"

"Kinyújtotta a karját, és felnézett a könyvtára, a pompás könyvtára mennyezetére. Ez volt a kedvenc helyisége az egész házban, amelyet nagyon-nagyon konkrét tervek alapján építtetett."

"Val nélkül minden olyan szürke,…"

"Val lehunyta a szemét, és arra gondolt, hogy ha nem vágta volna ki réges-régen a megfeketedett szívét, és nem hagyta volna ott abban az ocsmány elefántcsont ládikában, akkor lehetséges – nem teljességgel lehetetlen – , hogy most összetörve dobogna a mellkasában."

"– Kényszeríttek bármire, amit nem akartál?
Bridget habozott.
Val jéggé dermedt.
– Hallani akarom!
– Hát… – A nő fülig vörösödött, és elfordult. – Amikor… ki kellett mennem, nem fordultak el.
– Á! – Nos, ezzel megvolnánk.
Átkarolta a nőt."

"– Jaj, Valentine, mit csináljak veled?
A férfi ravasz pillantást vetett rá."

"A férfi a fürdő és az evés után odaadta a dobozt Bridgetnek, majd elhagyta a szobát. A nő azt gyanította, nem lett volna képes ott maradni, és végignézni, ahogy ő elolvassa a levelet. Ez a gondolat mélységesen elszomorította."

"A vártorony hideg volt, és sötét. A csillagok az égen ezer kilométernyire voltak, és Val arra gondolt, ha Bridget elhagyja, mindig így fogja érezni magát. Ilyen hideg lesz, és sötét, ő pedig ilyen magányosan bámulja majd a csillagokat, amelyek fényesen ragyognak az elérhetetlen messzeségben."

"Annyira megkönnyebbült, hogy nem kell örökkön-örökké egyedül bámulnia a csillagokat!"

"– Valentine, szeretsz engem?
Ó, te jó isten, ez úgy érte, mintha gyomorszájon vágták volna."

"A férfi pislantott.
Bridget ujja nedves volt. Val arca volt nedves.
…
– Szeretsz engem.
– Szeretlek – közölte Val csodálkozva, és érezte, hogy melegség önti el a mellkasát. – Szeretlek!
– Én is szeretlek – suttogta Bridget."

"– Akkor leszel a hercegném, drága Bidget Crumb?
És amikor a nő visszasóhajtotta, hogy „Ó, igen, Val!”, ő a karjába kapta, és magával vitte, hogy komisz játékait űzhesse vele.
Mert lehet, hogy most már van szíve, de bizonyos dolgok sosem fognak megváltozni."

"– Nagykövet az Oszmán Birodalomban? – meresztett nagy szemeket Hugh Shruggra. – Montgomery hercege? Hát, ilyen erővel egy meggyújtott lőporos hordót is küldhetnénk!"

"Eve lakodalmának reggelét tartották a Hermész-házban, és Bridget megtiltotta, hogy bárkit megmérgezzen. Még Wakefield-det sem volt szabad."

"Sajnos röviddel a házasságkötésük után megadta magát a férje meztelenkedési mániájának."

"– Fényes nappal van – suttogta.
Val kinyitotta a szemét, és komisz pillantást vetett a feleségére.
– Tudom. A kedvenced."

"Az igaz szerelmével volt. A külvilág várhat."

A Central Könyvek idén sem hagy minket Katie Daynes könyvek nélkül. A Nézd meg! c. kiadói sorozat rendkívüli népszerűségnek örvend külföldön, és a kiadónak hála mi is szépen sorban olvashatjuk az írónő bájos, rengeteg hasznos információt tartalmazó minőségi köteteit. A Nézd ​meg, miért jó fogat mosni! a sorozat legújabb tagja, mely idén áprilisban jelent meg, azonban Korona-chan és a belőle adódó anyagi nehézségeim miatt a kötet csupán most, júniusban került a birtokomba.

Ebben a kötetben a a fogakat és a fogmosás témakörét járhatjuk körbe. Láthatjuk az első piciny fogacskák megjelenését, a tejfogak elvesztését, a csontfogak kinövését, azt, hogy mit is csinál egy fogorvos, továbbá láthatjuk, hogyan is kell helyesen fogat mosni. A kötet egyaránt kitér a kisgyermekekre, serdülőkre és idősekre is, ám mindezeken túl az állatvilág érdekességeibe is bepillanthatunk. 
A Nézd meg! sorozat elmaradhatatlan szereplői a cuki állatkák, és itt nem csupán az emberi fogakról, de a különböző élőlények fogazatáról is olvashatunk érdekességeket, melyeket a gyönyörű illusztrációkon meg is szemlélhetünk. 

Tudod, hogy ápolja a fogait a mókus? Na és mi a helyzet a cápa fogsorával? Hogy marad egészséges a szájüregünk? Mire jó a fogszabályzó? Tudod hány éves egy juh? Na és azt, hogy milyen gyakran kell fogorvoshoz járnod? Ezekre és még számtalan kérdésre  ad választ Katie Daynes kötete, mely a sorozat előző köteteihez hasonlóan nem okoz csalódást.
Az írónő továbbra is remekül fenn tudja tartani az olvasó figyelmét azzal, hogy hasznos, érdekes és különleges információkat gyűjt a köteteibe, melyből gyermek és felnőtt egyaránt tanulhat. 
A kötetet - és magát a sorozatot is - Marta Álvarez Miguéns illusztrálta, kinek bűbájos rajzai itt is visszaköszönnek a lapozó masszív, kemény lapjain. Nem mondom, a teljes fogsorral vigyorgó gyerkőcök és felnőttek egy picit azért ijesztőre sikerültek, és első pillantásra ki is rázott a hideg, de ha figyelmesen megnézzük a rajzokat, megértjük, miért is kerültek ilyen részletes ábrázolásra a fogsorok... ^^

Értékelés: 5/5 fogacska

Illusztrációk: 4,5/5 fogacska

Chika Shiomi Yukarism c. mangája már egy ideje a kívánságlistámon csücsült, amit egy kedves barátnőm ajánlott nekem folyamatosan. Amikor a mindössze négy kötetet számláló sorozat májusban a Bookdepositoryn akcióssá vált, úgy döntöttem, nem várok tovább és megrendelem. Ó, és de jól, de jól is tettem! Életem egyik legjobb döntését hoztam meg aznap... :3
A manga egyáltalán nem egy mai darab, és az angol kiadás lapszélei is sárgulnak már, ami igazi retro hangulatot kölcsönöz a köteteknek. ❤
A magyar közönség számára a manga sajnos eléggé ismeretlen - legalábbis ami az elszomorító olvasási és csillagozási adatokból leszűrhető a Moly.hu oldalán... ami számomra igazán megdöbbentő, ugyanis itthon is elérhető egy masszív animés-mangás közönség, kiknek nagy része ráadásul korombéli, tehát nem csupán a mai kínálatból szemezgetnek, éppen ellenkezőleg. Ismerik a klasszikus darabokat, amikhez az ifjak már hozzá sem nyúlnak - és ez által fogalmuk sincs arról, mit hagynak ki... 

Történetünk főszereplője Yukari Kobayakawa, egy tizenhét éves gimnazista srác, aki egyben számtalan bestseller kötetet publikált híres író is, kinek regényei iránt nem csupán kortársai, de a felnőtt korosztály is egyaránt rajong!
Yukari testén születésekor egy rendkívül furcsa "anyajegy", avagy inkább születési jegy volt látható, ami a kisbaba testén egészen a vállától a csípőjéig futott, és úgy nézett ki, mintha egy katana hatalmas vágást ejtett volna rajta. Ahogy a fiú nőtt, a jegy úgy halványodott, míg végül teljesen eltűnt...
A cselekmény kezdetén Yukari az iskola udvarán találkozik egy lánnyal, aki őrülten szereti a könyveit. Amint a srác megpillantja a lányt, különös érzések kerítik hatalmába, és úgy érzi, hogy ők ketten már találkoztak ezelőtt, még ha tudja is, hogy ez teljesen lehetetlen... Ahogy Yukari és Mahoro egyre több időt tölt egymással, a srác egyre jobban meg szeretné ismerni előző életét és megtudni, pontosan hogyan halt meg és ki okozta a születésekor testén látható sebhelyet... Yukari korokon és időn átívelő utazásra indul a középkori Edo-ba, ahol végre megtudja, ki volt ő régen, és ez által megismerheti múltja részleteit. Yukari elhatározza, hogy kideríti, ki ölte meg őt és miért...


Miután Yukari elalszik, lelke elvándorol testéből és a srác előző életének testi porhüvelyében ébred, ahol döbbenten tapasztalja, hogy nem volt más, mint egy híres, nagyra becsült oiran, azaz kurtizán, kinek neve Yumurasaki. A nő híres, akit számtalan védelmező és "barát" vesz körül, ám egy láthatatlan ellenség fenyegeti... Yukari több alkalommal is visszautazik az időben, és második edobeli tartózkodásakor megismeri a nő szerelmesét, a hidegnek és távolságtartónak tűnő Takamura-sant, aki tulajdonképpen egy boszorkánydoktor. Yukari a férfi katanaja láttán elgondolkodik, vajon nem a férfi okozta-e a halálát, ám Takamura  mindenáron meg akarja óvni a nőt, akit minden erejével védelmez... 
Eközben a jelenben Mahoro több alkalommal is elveszíti az öntudatát és gyűlöletes konfliktusba kerül Yukari új házvezetőjével... :3


Ettől a ponttól kezdve úgy vélem nem nehéz kitalálni milyen kapcsolat is áll fenn Yukari, Yumurasaki, Mahoro és Takamura-san között, ám kétségtelen, hogy a mangaka tartogat számunkra óriási meglepetéseket.
Számomra az első két borító rendkívül megtévesztő volt, s noha természetesen a fülszöveg feketén-fehéren leírja az alap szituációt, mégis megdöbbenve tapasztaltam, hogy a reinkarnáció bizony felcserélte a nemeket, és először őrülten megdöbbentem, hogy Yukari volt a kurtizán előző életében... ^^


Fogalmam sincs, miért hatott rám ez akkora megdöbbenéssel, de azzal nyugtatom magam, hogy bizonyára azért, mert a tavalyi egy hetes szállítási idő mostanra sajnos 2-3-4 hétre duzzadt, és a fülszöveg utolsó olvasása óta azért az nem kevés idő. ^^ A kezdeti döbbeneten túllendülve azonban a történet pillanatok alatt magába szippantott, és bekövetkezett a könyvmolyok által olyan jól ismert kettészakító érzés, amikor habzsolni akarod magadba a kötetet, de lassítani is szeretnél, mert tudod, hogy szomorú leszel, ha véget ér... Az első két kötet rendkívül hamar befutott, de sajnos a 3. és a 4. kötet még mindig csak úton van felém, pedig már tűkön ülve várom a történet befejezését.
A manga régies rajzstílusú, ami véleményem szerint lélegzetelállítóan gyönyörű - de lehetséges, hogy éppen azért nem ismerik/olvassák sokan, mert zavarja őket a x. évvel ezelőtti stílus... :(
A történet modern korban játszódó szála mellett ami igazán rabul ejtett, az természetesen az Edo-korszakban játszódó jelenetek bőséges tárháza, amiben újra láthatom a szamurájok, gésák és daimjók által benépesített tradicionális Japánt. ❤
Mindezeken túl a háremem egy új taggal is bővült, mégpedig az abszolút kedvenc szereplőmmé vált Takamura-san személyében, aki nemcsak rendkívül jóképű, de hűvös, veszélyes és szenvedélyes is... :3 ❤

Izgatottan várom a befejező két rész megérkezését, amiben megtudhatom, hogyan is halt meg Yumurasaki és azt, miféle lezárást is kap a történet. A mangát pedig szívből ajánlom mindazoknak, akik szeretik a Edo-kori Japánt, a szamurájok és a gésák, valamint kurtizánok világát, a régi hagyományokkal működő szigetországot, és szeretnének egy időn és korokon átívelő szerelmi történet részesei lenni! :3 ❤

Értékelés: 5/5 katana
Illusztrációk: 5/5 katana

Kedvenc kötet

Idézetek

"In other words… if my soul meets you in the next life… I will once again… fall for you… even if you are not mine alone."

"You have my heartfelt adoration… Master."

A Disney Mesék az Aranygyűjteményből legfrissebb tagja a Jégvarázs első része után játszódó rövidfilm történetét meséli el nekünk, mely magyarul Party láz címen került bemutatásra (Eredeti cím: Frozen Fever). A rövidfilmben - és ezzel együtt a kötetben is - Anna születésnapjának izgalmas pillanataiba nyerhetünk bepillantást, és hatalmas mosollyal az arcomon, teljes szívvel mondhatom, hogy a kötet hűen követi ezt az őrült, nem mindennapi cselekményt, ami megmelengeti az ember szívét. :3

"A testvérek kedvesen egymásra mosolyogtak. Ahogy a rengeteg kis hómanó is, melyek Arandelle királynőjének hapcizásából születtek."

Arandelle királyságában felvirrad Anna hercegnő születésnapja és Elza lázasan készülődik a titkos meglepetéspartyra, melynek kivitelezésében egyedül Kristoff, Sven és Olaf segítségére számíthat. Míg Kristoff a kastély udvarán próbálja meg tartani a rendet és a fegyelmet, valamint vigyázni az Anna számára előkészített tortára, szülinapi feliratra és tulajdonképpen a tökéletesen előkészített gyönyörű helyszínre, addig Elza kirángatja az ágyából kócos húgát, majd egy csodaszép ruha ajándékozását követően végigjárja testvérével a kastély és annak környékének minden zegét és zugát, ama piros fonalat követve, melynek mentén különféle ajándékokat rejtett el Anna számára. Elza azonban nincs jól, lázas, fázik és minden egyes tüsszentésére apró kis hómanusok kelnek életre, akik kiszöknek a palotából, lemasíroznak egyenesen az udvarra, ahol Kristoff teljesen magára marad, kicsúszik kezéből az irányítás és eluralkodik a káosz. Anna rendkívül boldog, amiért Elza ilyen gyönyörű napot tervezett el a számára, azonban a királynő alig áll a lábán, így a hercegnőre vár ama komoly feladat, hogy meggyőze Arandelle királynőjét: ágyban a helye... 

Természetesen a történetet átitatja a humor és olvasás közben folyamatosan azon kaptam magam, hogy a mesében elhangzó gyönyörű dal dallamát dúdolgatom és néhány akkord is kiszaladt a számon... XD

A Jégvarázs: Party láz egy csodálatos születésnap története, melyet átitat és felmelegít a testvéri szeretet és az összetartozás édes érzése; melyben megjelenik a feltétlen odaadás és gondoskodás ereje és a humor, ugyanakkor jelen van a negatív oldal, a külső, befolyásoló tényezők csúfsága is, mely a legtökéletesebben megtervezett napot is egyik pillanatról a másikra felrúghatják... 

A mese vitathatatlan sztárjai azonban az apró hómanusok - saját elnevezés ^^ -, akik minden egyes hapcival egyre többen és többen lesznek, zabálnivalóak, édesek és mindent összekutyulnak, amihez csak hozzáérnek, hiszen komiszságuk, pajkosságuk és gyermeki ártatlanságuk ténye vitathatatlan. Jelen van továbbá tökkelütött, szívünk legmélyéig imádott és szeretett hóemberünk, Olaf is, aki a játékidő nyúlfarknyisága ellenére is brillírozik... ^^

Kristoff természetesen imádnivaló, hiszen nincs még egy olyan cukorfalat pasi, mint ő... ❤ 

A kötet - ahogy a bevezetőmben is említettem - hűen követi a mesefilm cselekményét, helyesírási hibát nem tartalmaz, míg az illusztrációk eszméletlen gyönyörűek és minőségiek, így ki merem jelenteni, hogy a sorozat egyik legszebb és legminőségibb darabja bizony a Jégvarázs - Party láz lett! :3 

Értékelés: 5/5 testvéri szeretet

Illusztrációk: 5/5 testvéri szeretet

Május végén látott  napvilágot  a Manó Könyvek kiadó gondozásában a második Twisted Tale-kötet magyar nyelven, melynek középpontjában a Jégvarázs szereplői állnak. Jen Calonita Ne érezz, ne kérdezz! c. regényében Arandelle bájos és szerethető hercegnőinek sorsáért izgulhatunk. A kötet mottója: Mi lett volna, ha Anna és Elza nem ismerik egymást? már önmagában rendkívül figyelemfelkeltő, s noha tudtam, hogy Jen Calonita egy istennő - kinek több írásához is volt már szerencsém -, arra egyáltalán nem számítottam, hogy az írónő olyan átírást készít Disney remekművéből, ami nemhogy vetekszik az eredetivel, de számomra jóval túl is szárnyalta azt... ❤


Ahogy a Fénytörések c. kötetről szóló értékelésemben is írtam, nagyon örülök, hogy a kiadó azokat a köteteket választotta az első körben való kiadásra, melyek eredetije még nem pihent a polcomon és társaikkal ellentétben még nem is olvastam őket. A Twisted Tale kiadói sorozat minden tagjának ott a helye egy vérbeli Disney-rajongó polcán!
A magyar kiadás második darabja - hasonlóan a Fénytörésekhez - szintén élfestéssel készült, és a kötet jégkék színe remekül harmonizál a polcon Mulan regényével, arról nem is beszélve, mennyire illik Elza személyiségéhez. :3



A cselekmény Elza tizennyolcadik születésnapja után veszi kezdetét. Agnarr király és Iduna királynő békében uralkodik gyönyörű országuk Arandelle fölött, míg lányuk, Elza tanulással és az uralkodásra való felkészüléssel tölti mindennapjait, ám a nép előtt ritkán mutatkozik. A történet kezdetén azonban a királyság jeles napot ünnepel, így Elza megjelenik szülei oldalán a hatalmas ünnepségen, melynek keretén belül felavatják a királyi családot ábrázoló, Axel Ludenburg által készített szoborcsoportot...

A Ne érezz, ne kérdezz! - a Fénytörésekkel ellentétben - már a Jen Calonita által elképzelt valóságban veszi kezdetét, ám magára a módosításra, amely létrehozta az írónő fantáziájából született cselekményt, csupán a kötet közepe táján derül fény...
Elza egyedül növekedik a palotában és a lány rendkívül magányos. Szülei, valamint a személyzet jelentik az egyetlen biztos pontot az életében ám barátok és testvérek nélkül csupán fél életet él. Elza mit sem sejt varázserejéről és a hercegnők mindennapi életét éli, ám szüleit megmagyarázhatatlan szomorúság lengi körül és néha olyan emlékeket idéznek fel a hercegnő előtt, melyek soha meg sem történtek... Vagy mégis?

Eközben a hegyekben, Harmon gyönyörű, parányi falvacskájában nevelkedik a tizenöt éves Anna. A lányt örökbefogadó szülei, Tomally és Johan nevelik, akik a Tomally Pékség tulajdonosai. Anna imád sütni és a falusiak rajonganak a lány által készített finomságokért. Anna hóember sütiket készít és repesve várja szeretett "nagynénje", édesanyja legjobb barátnője, Freya érkezését, aki valójában az álruhát öltött Iduna királynő...

Noha a két lány mit sem sejt egymás létezéséről, a kötelék köztük rendkívül erős, melyet egyetlen átok sem képes teljes mértékben megszakítani... Elza a lelke mélyén érzi, hogy valami nincs rendben, míg Annát különös álmok gyötrik és megmagyarázhatatlan módon vonzza őt Arandelle, ahol egy nap saját pékséget szeretne nyitni... 

A két lány feje fölött azonban a "békés, nyugodt napok" után viharfelhők gyülekeznek, és amikor Agnarr király és Iduna királynő hajója a tengerbe vész, Elza varázsereje felszínre tör... 


Elza szobája magányában megépíti Olaf-ot, aki három éven át hűséges társa lesz a magányos órákban. Amikor Elza betölti 21. életévét és elérkezik királynővé koronázásának napja, a királyságra örök tél borul... 
Jen Calonita egy tökéletes, véleményem szerint az eredeti mese cselekményénél is jóval izgalmasabb és szerethetőbb történetet írt a Jégvarázs hercegnőinek életéről, ami nem kis szó, főleg annak fényében, hogy mindig is hatalmas Jégvarázs-rajongó voltam... 
A cselekmény gördülékenyen épül fel és gyönyörűen bontakozik ki az olvasó szeme láttára, míg a meséből oly jól ismert képkockák teljesen más megvilágításba kerülnek... ❤

A kötet Elza és Anna szemszögén túl bepillantást enged Hans és Kristoff gondolataiba is, közelebb hozva ezzel a karaktereket az olvasóhoz. Elza karakterének rendkívül jót tett a regénybe öntés, bepillantást nyerhetünk ugyanis a hercegnő legmélyebb gondolataiba, melynek köszönhetően sokkal közelebb érezzük őt magunkhoz. Elza korántsem olyan rideg, mint a mesében, és láthatjuk a szüleivel töltött, tulajdonképpen felszabadult perceit és a bezárkózással töltött mindennapjait is, ahol egy törékeny, szeretetre vágyó nő képe tárul elénk.

Míg a mesében minden kétséget kizáróan Elza volt a kedvencem a két testvér közül, hiszen őt éreztem közelebb magamhoz a személyiségünk miatt, addig a regényben Anna vált az első számú kedvencemmé a testvérpár tagjai közül. 

A mesében Anna egy szeleburdi, naiv kislány, aki a palota kapuinak bezárása és a külvilág kinn tartása miatt semmit sem tud az életről... Jen Calonita pedig fogta és kilökte a hercegnőt az életbe, és egy olyan erős főhőst alkotott belőle, akivel a visszafogott, magányos és zárkózottabb lányok is könnyen azonosulni tudnak, hiszen elvakult rajongása és naivsága mondatni a múlté... Anna karaktere a mesében is rendkívül szerethető, ám személyisége ebben az átiratban válik igazán kiforrottá. Az átok, mely az egész könyv cselekményén átvonul, teszi azzá a fiatalabb hercegnőt, ami. Személyisége és viselkedése sokkalta szerethetőbb, mint az eredeti történetben, pedig ott is egy imádnivaló, aranyos lányt ismerhettünk meg, aki a legszomorúbb pillanatainkban is képes mosolyt csalni az arcunkra bohóságával.


Mivel Anna Harmon-ban nő fel, Hans teljes mértékben kimarad az életéből, így a lány életében és szívében az első és egyetlen helyet Kristoff foglalja el. ❤
El sem tudom mondani, mennyire örültem ennek a változtatásnak. Anna és Kristoff első találkozása igazi, mesébe illő, gyönyörű pillanat, mely megmelengette a szívemet, és titkon reménykedtem, hogy a kedvenc szereplőmből, a nagybetűs srácból is többet kapok majd, mint a mesében - és Calonita ebben a tekintetben sem okozott csalódást. Egész végig szorítottam olvasás közben, hogy legyen Kristoff szemszögéből írt fejezet is, mikor eljutottam a 26. fejezethez és felsikkantottam a boldogságtól. :3
Kristoff személyisége a kötetben mondatni semmit sem változott, ám múltjáról és életéről sokkal több információt kapunk, mint a mesében. A fiú sokkal több jelenetet és szerepet kapott, ez által jobban megismerjük őt, és még jobban beleszeretünk, már ha ez lehetséges... Velem mindenesetre így történt... ❤

Ahogy Kristoff, úgy Hans is nagyobb szerepet kapott a történetben, így a két férfi szerencsére sokkal inkább előtérbe kerül és nem csupán Anna és Elza testvéri kötelékéről olvashatunk, de a szerelem édes érzése is fontosabb szerepet kap. 
Mivel Anna kikerült a képből, Hans Elza életében játszik központi szerepet és a herceg a trónörökösnek udvarol. A kapcsolat, amit Calonita felépített közöttük az én tetszésem maradéktalanul elnyerte és nagyon szerettem olvasni a közös jeleneteiket, melyekben Hans sokkal szerethetőbb, mint a mesében... Természetesen a herceg igazi személyiségére itt is fény derül, s onnantól kezdve ismét el tudtam kezdeni gyűlölni őt. ^^ Kíváncsian vártam, vajon Hans sorsa miként alakul a regényben és meglep-e minket az írónő egy alternatív befejezéssel, ám az úttal, amit a herceg ebben a kötetben bejár, teljes mértékben elégedett vagyok.

Természetesen nem felejtem el megemlíteni mindenki kedvenc hóemberét sem... Olaf a történet egyik legnagyobb gyöngyszeme, aki a rengeteg plusz jelentének hála jobban brillírozik, mint a mesében, ami szintén nagy szó. A hóember a cselekmény számos pontján oldja a hangulatot humoros beszólásaival, amik tökéletesen passzolnak a már eredetiben is elhangzott mondatok mellé. Calonita nagy hangsúlyt fektetett Elza és Olaf kapcsolatára, mely sokkalta szorosabb, mint azt eddig láthattuk és a hóembernek köszönhető az, hogy szülei halála után Elza nem marad teljesen egyedül a palotában... 

A kötetben sokkal többet kapunk Iduna királynőből és Agnarr királyból is, ami engem hatalmas örömmel töltött el, hiszen nagyon szeretem a párosukat. ❤

Jen Calonita remekül ötvözte a már mesében látott jeleneteket a saját fantáziájával, s bár minden képkocka megelevenedik a szemünk előtt, a párbeszédek teljesen más jelentéssel bírnak, hiszen a szereplők kapcsolata egymáshoz is drasztikusan megváltozott... 
A történet felépítésében egyetlen logikai buktató sem található. A mozaikdarabkák a megfelelő helyen kerültek elejtésre és mindig a megfelelő pillanatban válnak teljessé. Magára az átokra vonatkozó információ pedig, melynek ismeretében hatalmas sóhaj kíséretében döbbenünk meg, tökéletes helyet kapott a cselekményben. Az írónő a kellő pillanatig bizonytalanságban tartja az olvasót és csak akkor enged fellélegezni, mikor már valóban fogytán a levegőnk... 

A trollok szerepe, Troll Papa bölcsességei, a palotában és a pékségben töltött idő mind-mind annyi pluszt ad a meséhez, hogy az ember szeretne még tovább kalandozni ebben a kifordított világban. A leírások egészen gyönyörűek, a hóval fedett hegycsúcsok és a trollok rejtett völgye is olyan tisztán elevenedik meg a szemünk előtt, mintha mi magunk is a történet részesei lennénk.

Mint az értékelésből is látszik, a Ne érezz, ne kérdezz! hatalmas kedvencemmé vált, mely az eredeti történetet is magasan kenterbe vágta nálam. Kristoff és Anna szála, a rénszarvasfiúból kapott plusz jelenetek és érzések, a Troll Papa által mondott hatalmas igazságok mind-mind rabul ejtették a szívemet, és biztos vagyok benne, hogy nemsokára újra fogom olvasni a könyvet, melynek eredetije már úton van felém, hogy az életemből eddig hiányzó darabkát is bepótolhassam. ❤

A magyar kötetet Herman Alexandra fordította, aki véleményem szerint remek munkát végzett. A meséből oly jól ismert idézetek ugyanazon szavakkal szólnak hozzánk, míg a hölgy stílusa igazán olvasmányos és szerethető, melyet öröm volt olvasni. A kötet minőségére szintén nem lehet panaszunk, ugyanis mindössze két hibát fedeztem fel a szövegben, ami egy ilyen hosszúságú regény esetében teljesen elfogadható.

Értékelés: 5/5 hópehely
Kedvenc kötet

Idézetek

"– Köszöntsétek Elzát, Arandelle hercegnőjét!"

"…egy hercegnőnek meg kell tanulnia, hogy meghallgassa az embereket, de csak akkor beszéljen, ha fontos mondanivalója van."

"Valamiféle megmagyarázhatatlan szomorúság lengte körül."

"A sáfrány volt Arandelle hivatalos virága."

"Kényelmes, meleg ágyban feküdt. A folytonos kopogás távolinak tűnt. Anna letörölte a nyálat a szája széléről, majd megpróbált tovább aludni, de valaki állandóan megzavarta."

"– A vagyon jön és megy – de a tudást sosem veheti el tőled senki."

"„Akkor ennek így kellett lennie. A sors nem akarta, hogy találkozzunk.”"

"A képzeletében élő hóember egy nagy alsó, és egy kisebb középső hólabdából állt, két karja gally, a feje pedig ovális volt. Az orra répából készült, és három, cukormázzal kikent szénfekete gombja volt. Mindig vidámnak és barátságosnak látszott.

– Gyakran álmodom róla."

"– …Egy jó királynő kívül-belül ismeri önmagát, te pedig túlságosan magadba zárkózol. Csak úgy tudod jól szolgálni a népedet, ha megismered a tagjait. Tölts velük egy kis időt! Hallgasd meg a történeteiket!"

"– Elza, kedvesem, Agnarr király és Iduna királynő nincs többé."

"Egyedül. Egyedül. Egyedül.

Halottak. Halottak. Halottak.

Nincs többé. Nincs többé. Nincs többé."

"Becsukta a szemét. Érezte, hogy egy sikoly készül feltörni belőle. Egy hatalmas erejű sikoly, ami a kastély összes falát megremegteti. De Elza ezzel nem törődött. Érezte, ahogy a sikoly a torkához ér, és készül eluralkodni rajta. Végül nem tudott tovább ellenállni, és olyan sokáig sikított, hogy azt hitte, sosem lesz vége. Forró kezei hirtelen jéghideggé változtak, és érezte, ahogy megállíthatatlanul előrelökődnek. Valami megnyílt benne, mint egy szakadék, amit többé nem lehet lezárni. Ahogy kinyitotta a szemét, valami felfoghatatlant látott az ujjai előtt formálódni a levegőben.

Jég."

"– Anya, apa, kérlek, ne hagyjatok itt egyedül!"

"Anna még szorosabban kapaszkodott szüleibe. Mindennél jobban remélte, hogy Elza nincs egyedül ezekben a nehéz órákban."

"Újra maga elé képzelte, ahogy ő és a másik lány nevetve hóembert építenek. Amikor kinyitotta a szemét, a hó forgószélként áramlott előtte. Tölcsérként emelkedett a magasba, majd hólabdákat formázott. A hólabdák hóemberré álltak össze a levegőben. Az alsó része nagy volt, két zömök hólábbal, a közepe kisebb, a feje pedig ovális formájú, méretes szájjal és feltűnő fogakkal. Elza a teremtményét látva hátrahőkölt. Hihetetlen látvány volt! Valóban sikerült uralnia az erejét, és létrehoznia egy hóembert? Szinte nevetnie kellett, annyira furcsa volt az egész. A lány ismét előrelépett, és a hóemberre koncentrált. Az előtte megjelenő tűzből gyújtófát húzott ki, hogy megformázza a karjait és a haját, szenet emelt ki a hamuból a gombjainak, az előző esti vacsorából megmaradt répából pedig elkészítette az orrát.

Amikor hátralépett, hogy megcsodálja a munkája eredményét, valami különöset vett észre. A hóember ugyanazzal a kék ragyogással fénylett, mint a jég, amit korábban létrehozott.

Amint a fény halványulni kezdett, a hóember kinyitotta a szemét. Elza meglepetésében hátraugrott.

– Szia! Olaf vagyok, és szeretem, ha megölelnek!"

"– Az én személyes hófelhőm – mondta Olaf, majd átölelte saját magát."

"– Mi a baj?

– Még mindig azt próbálom megérteni, miként lehetséges, hogy itt vagy, és hogy létrehoztalak – válaszolta Elza.

– Hát nem emlékszel? – kérdezte Olaf. – Annának csináltál.

Elza úgy érezte, egy pillanatra kihagy a szíve.

…

– Ki az az Anna?

Olaf lelkes mosolya halványulni kezdett.

– Nem tudom. Ki az az Anna?"

"– Köszönöm, hogy fogadsz, Elza, Arandelle hercegnője! – mondta, majd karját nyújtotta felé. – Lenne kedved sétálni egyet?

Elza a herceg karjára tette a kezét, és így szólt:

– Ezer örömmel, Hans, Déli Szigetek hercege!"

"A gond csak az volt, hogy Hans tudta, a Déli Szigeteken sohasem uralkodhat.

Arandelle-ben azonban megvolt erre az esélye."

"Elza egy őzre emlékeztette Hanst. Félénk volt, és könnyen megrémült, nagy kék szemeiben pedig tengernyi szomorúság lakozott."

"Anna már tudta is, mit fog sütni nekik: répatortát.

Egyszer már készített édesapjának ilyen süteményt, és annyira ízlett neki, hogy egy héten keresztül mindennap evett belőle. Édesanyjának nem tetszett, hogy férje túl sok cukrot eszik, amire apja így válaszolt:

– Van egy pékségem! Hát persze, hogy túl sok cukrot eszem!"

"Elza megérintette a festményt, majd könnyekben tört ki.

– Ő Anna! – kiáltott fel.

Most már biztos volt benne.

Olyan gyorsan elöntötték az emlékek, hogy úgy érezte, megfullad.

– Emlékszem! – mondta meglepetten, majd ájultan zuhant a padlóra."

"…Anna fékezhetetlen volt. Ki nem állhatta a szabályokat."

"– …néha nem tudom megállítani a jeget – ismerte be Elza. – Ha ideges, dühös vagy szomorú leszek, rosszabba a helyzet. Tudom, hogy apa azt mondja, rejtsem el a képességeimet, és próbáljam elnyomni az érzést. De néha, amikor elöntenek az érzelmek, nem tudom megállítani a havat."

"– Ígérem, ki fogjuk deríteni, hogyan irányítsd ezt az adottságot, hogy ne az irányítson téged!"

"– Anna, menj aludni!

Érezte, ahogy Anna felmászik az ágyára, drámaian elengedi magát, és ráesik.

– Sajna nem megy! Felébresztett az ég! És most ébren vagyok! Úgyhogy játszani kell!"

"– Építünk egy hóembert?"

"A hercegnő szívverése felgyorsult. Anna volt a legerősebb szövetségese. A sütőpajtása. A kishúga. Nem lehettek titkaik egymás előtt!"

"– Meg kell tanulnod uralni! – fordult felé Pabbie. – A félelem örök ellenséged lesz."

"„Nem vagyok szörnyeteg! – gondolta Elza. – Senkit sem akarok bántani!”"

"Anna észre sem vette, hogy Kristoff és ő már egy ideje egymásba kapaszkodva állnak. Csak várt, hogy továbbálljon ez a furcsa vihar, de ahelyett, hogy csillapodott volna, havazni kezdett. Mindez nyár közepén. Anna szíve zakatolt. „Vajon mi történik Arandelle-ben?” – töprengett."

"– Arandelle-t elátkozták?"

"Anna Arandelle-be tartott. Eredetileg nem így tervezte ezt az utazást, de legalább úton volt az álmai felé. Ismét a fagyos kastélyra és a hercegnőre gondolt. Az ösztönei azt súgták, hogy valakinek odalent szüksége van rá. A zsigereiben érezte."

"Olaf tudja, hogy sosem hagyná őt magára."

"Nem érezte fáradtnak magát. A hideg pedig sosem zavarta."

"Elza lenézett a kezeire. Már csak az egyik kesztyűje volt rajta. Túl sokáig hordott kesztyűt, az ereje elleni „védelemként”. Ideje volt megszabadulni tőle. Lehúzta a kezéről a megmaradt kesztyűjét, és engedte, hogy a szél messzire fújja. Végre szabad volt."

"„Habár – gondolkodott tovább – valószínűleg nem lesznek boldogok, amikor megtudják, hogy elhagytam Harmont a jégszállító fiúval, akit tulajdonképpen egyáltalán nem is ismerek. Mégis hogy tehettem ezt? Hogyan is menthetne meg egy egész királyságot egy fura nyári hóvihartól egy lány, aki most hagyja el életében először a faluját?”

Végül arra jutott, hogy csak a szívét követte. Anna nem tudta, hogy a megérzés vagy az ösztön a megfelelő szó arra, ami alapján cselekedett, de érezte, hogy valaki odakint őt keresi."

"– A jövőbeni királynő megátkozta ezt a földet!"

"– A hercegnő senkit sem akar bántani. Megrémült, és elment, de visszatér. Sosem hagyná cserben a népét!"

"„De hiszen ő a hóember az álmaimból!” – hasított belé a felismerés. „Róla mintáztam a sütiket. Hogy lehetséges ez, ha most találkozunk először?”"

"– Attól tartok, megátkozták őket – suttogta."

"– Akkor történt, amikor Elza varázslata és az enyém keresztezték egymást – magyarázta Pebbie. – Két különböző dolgot akartunk egyszerre elérni varázslat segítségével. Én el akartam távolítani Anna varázslattal kapcsolatos emlékeit, Elza pedig meg akarta tartani őket. Ez a kombináció valami mást is okozott: egy átkot keltett életre."

"– …az erejét elrejti előle a húga iránt érzett aggodalma – mondta a troll vezér. – Addig nem fog emlékezni rá, amíg ez a furcsa varázslat meg nem szűnik.

– És az mikor lesz? – szólt közbe a király.

Nagy Pabbie komoly arccal így válaszolt:

– Amikor nagyobb szüksége lesz a húgára, mint valaha."

"– …Ha Anna Elza közelében tartózkodik, aj ég fokozatosan beborítja a testét, egészen addig, amíg el nem éri a szívét."

"– De van remény! – folytatta a troll. – Az érzelmekbe zárt varázslat hatása idővel elhalványul. Ez az átok sem tart majd örökké. Amikor a lányoknak mindennél nagyobb szükségük lesz egymásra, az átok megtörik."

"– Semmi sem túl nagy kérés, ha a szeretet vezérel minket – emlékeztette a trollok vezére."

"– …Még mindig csak én tudom, ki volt Anna. Na meg persze Olaf, de ő nem nevezhető éppen megbízható forrásnak."…"

"Oly sok idő után újra csak a magány maradt neki."

"„Nem szenvedtünk már mindketten eleget? Mikor törik meg az átok?”"

"„A népnek erős vezetőre van szüksége, nem egy olyan királynőre, akit felemészt a bánat. Jobb lenne nekik nélkülem!”"

"Hans lenyűgözve nézett körül.

– Ezt te építetted? – kérdezte.

– Igen – nézett körül Elza, újra ráeszmélve alkotása szépségére.

Az biztos, hogy nem egy egyszerű kis iglut álmodott magának!"

"– Mindig is egyedül voltam."

"– Hogy szerezted meg? – kérdezte.

– Elejtetted, amikor futottál a kastélyból kifelé – válaszolta Hans, miközben újra átolvasta a levelet. – Gondolom, a koronázásod napján találtad meg. Mi másért jött volna rád ez a jeges kiborulás?"

"Valójában Hans volt a szörnyeteg.

„Hogy lehettem ennyire vak?” – vádolta magát Elza."

"– Elza hercegnő! Ne legyen olyan, akitől félnek az emberek!"

"„Farkasok!” – gondolta rémülten Anna.

…

– Ó! Nézzétek! Kutyuskák! Hát nem cukik? – szólalt meg Olaf."

"– Ez igaz – kotyogott közbe Olaf. – Elza nem volt megelégedve a hajával. Azt akarták, hogy feltűzve hordja. Azt kérdezte tőlem: „Olaf, szerinted feltűzzem?” Én meg azt mondtam: „Nem tudom, nekem nincs hajam”."

"– Megpróbált bántani? – kérdezte Anna megrökönyödve.

„A hercegnő képes lett volna bántani a férfit, akit szeret?” – tette hozzá gondolatban.

– A jég veszélyes tud lenni – szólt közbe Kristoff. – Én már csak tudom. Jégszállító vagyok. Csodálatos dolog, de nagyon erős is, és nehéz irányítani a benne rejlő varázslatot."

"– Anna, gondolkodj józanul! Nincs felszerelésünk, a szán darabokban van, és mindenki kicsit megőrül ebben az időben – mondta Kristoff, egyre idegesebb hangon. – Nem mehetsz tovább. Azt sem tudjuk biztosan, hogy hol van Elza. Egy hóember megérzéseit követjük!"

"Ahogy számított rá, senki sem válaszolt a fohászára."

"– Tudom, hogy megtalálod. Te mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád."

"– Az apád lánya vagy – mondta Lord Peterssen határozottan."

"– Nagyon szeretném megállítani a telet, de egyedül nem vagyok rá képes. Meg kell találnom valakit, aki segíthet nekem."

"– Elza sosem bántaná Annát – szólt közbe Olaf. – Mindennél jobban szereti őt."

"– Hé! Légyszi, emeld fel a fenekemet! – mondta Olaf feje Hansnak."

"Anna nem értette, hogyan, de ő és a hercegnő valamilyen módon össze voltak kötve. Meg kell találni őt, és kideríteni, miért."

"– Ez már hivatalos, Sven! Döntésre jutottam – mondta Kristoff a barátjának, miközben a szakadék alja felé vánszorogtak, hogy megnézzék mi maradt a szánból. – Minek vesződnék az emberekkel, mikor van egy rénszarvasom?"

"„Akármennyire is szerettek az emberek viccet csinálni a varázslatból, én tudom, hogy létezik” – fűzte tovább a gondolatait.

Egész életében varázslat vette körül."

"„Miért is mondanám el neki, amikor egyszerűen megőrjít? Egyfolytában csak beszél, és beszél, nemcsak hozzám és Svenhez, de mindenkihez, aki szembejön” – gondolta."

"– Na jó, tényleg idióta voltam."

"Kristoff az egész völgybe vezető őt alatt bűntudattal küzdött. Nagyon rosszul érezte magát, amikor arra gondolt, hogy Anna odakint van ebben az időben egy idegennel. Úgy érezte, cserben hagyta őt, amikor szüksége lett volna rá. Nem csoda, hogy Bulda azt mondta, sosem lesz barátnője."

"Kisgyermek kora óta a trollok jelentették számára a családot Egy olyan szabad lélek, mint ő, nem tudott megmaradni az árvaházban."

"– Mondd csak meg annak a lánynak, hogy sosem talál még egy olyan érzékeny és cukorfalat pasit, mint az én Kristoffom!"

"– …A szeretet képes megtörni bármilyen átkot – mondta Pebbie –, de amíg Anna emlékei is visszatérnek, ő és Elza nem lehetnek egymás közelében. Ez nagyon fontos! Emlékeznie kell Elzára, mielőtt szemtől szemben állnak egymással."

"Abban a pillanatban csak egy dolog volt fontos számára: megmenteni Annát mindenáron."

"– A nyomába sem érhetsz Elzának! – sziszegte Anna összeszorított fogakkal…"

"Semmi sem számított, csak hogy elérjék Annát.

Annát, a ragyogó mosolyával, pezsgő lelkesedésével, nagy szemeivel, és állandó csacsogásával.

Annát, a bátor természetével, és erős akaratával, amik megmentették Kristoffot a farkasoktól… és a szánja elvesztését okozták.

Annát, aki életét kockáztatva próbálta megmenteni a faluját, és a hercegnőt, akiről azt hitte, nem ismeri.

Kristoff csak most ébredt rá, hogy beleszeretett Annába.

És lehet, hogy már túl késő."

"Sosem volt még ennyire rémült és magányos."

"„Jöjjenek csak értem! – gondolta. – Anna nélkül úgysincs miért harcolnom.”"

"Anna utolsó lélegzete elpárolgott a ritka levegőben."

"– Nagy Pebbie-nek igaza volt – szólalt meg Kristoff. – A szeretet képes megtörni bármilyen átkot!"

"– Itt csakis egy fagyos szív van, az pedig a tiéd! – mondta Anna ellentmondást nem tűrő hangon. Megfordult, hogy elsétáljon, de aztán meggondolta magát, és egy jól irányzott jobbegyenest mért Hans állkapcsára."

B"iztos vagyok benne, hogy ti ketten megtaláljátok az egymáshoz vezető utat. A fényt jelentitek egymásnak a sötétségben. Ez mindig is így volt, és így is lesz.

Anya és Apa"

"Kristoff nem tétovázott. Magához húzta a lányt, és úgy csókolta meg, ahogy Anna mindig is elképzelte. A fiú nyaka köré fonta a karjait, hogy viszonozhassa a csókot."

"Vihar után mindig kisüt a nap.

Végre Arandelle-re is új nap virradt."

"– Elza, Arandelle királynője! – jelentette be a püspök Elzát, miközben bemutatta az új királynőt népének."

"Az összegyűlteknek az volt az érzése, mintha a kastély maga is megkönnyebbülten sóhajtott volna fel."

"A varázslat már nem tűnt béklyónak Elza számára. Valóban ajándék volt, ahogy édesanyja fogalmazott, és végre képes volt örömmel, félelem nélkül használni."

"Elza mosolygott. Szíve megtelt boldogsággal, és tudta, hogy minden a helyére került. A népe elégedett volt, csakúgy, mint ő maga. Érezte, hogy a húga, akit végre visszakapott, nagyon-nagyon szereti őt. Minden pontosan úgy volt, ahogyan lennie kell."

Június első hetében megjelent az idei első  Isadora Moon kötet, mely úgy hiányzott már a repertoárból mint egy falat kenyér, amikor az embert mardossa az éhség. :3 Harriet Muncaster Vámpírtündér sorozatának kilencedik kötete Holdas ​Hanna és a lámpaláz címmel látott napvilágot a Móra Kiadó jóvoltából és én természetesen azonnal le is csaptam rá. :3
A kötet egy picikét komplexebb, mint a sorozat előző tagjai, s noha mindegyik történet hordoz magában pozitív, követendő és elsajátítandó gondolatokat, a Holdas Hanna és a lámpaláz cselekménye teljes egészében az önbizalom megerősítésére épül... 

Hanna apukája rendkívül izgatott, ugyanis közeledik a nagyszabású, grandiózus vámpírbál, mely idén, a vérholdnak köszönhetően igazán különleges lesz. A vámpírbál egy jelentős esemény a vámpírok életében, hiszen itt mutatkozhatnak be fajtájuk előtt a parányi vámpírok, azaz a gyerekek, akik különféle produkciókkal lépnek fel a szüleik és barátaik előtt, hírnevet szerezve ezzel maguknak és a családjuknak, akiket büszkévé szeretnének tenni. Hanna először megijed a fellépés gondolatától, mivel azonban bármit választhat, amivel fellép, a kislány szívszerelme, a balett mellett dönt. Hanna izgatottan veti bele magát az otthoni próbákba, ám társai az iskolában egy picit elbizonytalanítják. Mi lesz, ha elvéti a lépéseket és szégyent hoz a szüleire? A balett elvégre egyáltalán nem vámpírokhoz illő, így Hanna megkéri az apukáját, hogy találjanak ki valami mást. A választás a hajápolásra esik, ám amikor elérkezik a bál estéje, Hanna úgy dönt, mégsem lép fel...  

A Holdas Hanna és a lámpaláz felépítésében is más, mint az előző kötetek. Harriet Muncaster egy rövid bevezetőben szól olvasóihoz, melyben pár mondatban leírja azt, ami tulajdonképpen a történet tanulsága is egyben: Merjünk önmagunk lenni! Csináljuk azt, amit szeretünk, és ne féljünk attól, hogy különbözőek vagyunk! Ne érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások, érezzük jól magunkat a bőrünkben és ne hagyjuk befolyásolni magunkat külső tényezők által. 


Hanna ebben a kötetben bájos és erős jellemfejlődésen megy keresztül. Ebben segítségére van a vámpírbálon megismert Araminta, a hozzá hasonlóan félvámpír kislány, akinek az apukája ember. Araminta Hannához hasonlóan imád balettozni és a két kislány barátságot kötvén, legmélyebb gondolataik megosztását követően legyőzik a félelmüket és megmutatják felmenőiknek és a jövő nemzedékének, hogy a balett különleges és ők maguk is azok... 

Vérbeli Holdas Hanna-rajongóként ez a kötet is mélyen megérintett és a második kedvenc kötetemmé vált a sorozatból. Örülök, hogy a kötet ennyire az önbizalomra és önmagunk elfogadására épült fel, melyből számos pozitív gondolatot elsajátíthatunk s így talán magabiztosabbá válunk az élet tengerében.
A kisgyermekek számára különösen fontosak ezek a pozitív gondolatok, valamint az, hogy lássák, nem csupán ők küzdenek ezekkel a félelmekkel, hanem mások mindennapjainak részét is képezik.

Szeretnék pár szót ejteni az illusztrációról is, ami az előző kötetekhez hasonlóan fenomenális, ám a jelmezeknek és a fennkölt vámpírbálnak köszönhetően talán még lenyűgözőbb, mint az eddigiek. A csillogó tütük, a táncmozdulatok, a haláli denevérek és a legapróbb részletekig megálmodott díszlet mind-mind magával ragadja az embert olvasás közben, és elveszve a képi világban úgy érezhetjük, hogy mi magunk is részt veszünk a vámpírbálon... :3

Értékelés: 5/5 tütü
Kedvenc kötet

Idézetek

"– Egyre rövidülnek a nappalok – pillantott ki Apa az alkonyodó égre. – Lassan itt az éves vámpírbál."

"– Dehogy rontod! – válaszolta Zoé. – De ha elrontanád, még az sem baj. Ne aggódj, Hanna! És ne törődj vele, mint mondanak a többiek!"

"– Kár, hogy nem rózsaszín – sóhajtotta. – A rózsaszín olyan vidám szín.

– Annyira nem, mint a fekete – állította boldogan Apa."

"– Pompásan festünk! – közölte Apa. – Kísértetiesen elegánsak vagyunk."

"– Mutassuk meg ezeknek a vámpíroknak, hogy a balett igenis lehet elegáns és kísérteties!"

"– Kéz- és lábtörést! – súgta oda nekem, mielőtt felmentünk a színpadra.

– Mit? – kérdeztem megdöbbenve.

– A színészek és a táncosok ezt mondják egymásnak, mielőtt színpadra lépnek – magyarázta új barátnőm, miközben felfelé lépdeltünk a lépcsőn. – Igazából azt jelenti, hogy sok szerencsét.

– Akkor jó – nyugodtam meg. – Akkor én is lábtörést kívánok neked!"