Acsai Roland A ​vihar c. kötete az Irány a színház! kiadói sorozatban jelent meg a Holnap kiadó gondozásában. Az Irány a színház! egy egészen friss kezdeményezés, hisz noha az első rész 2019-ben látott napvilágot, a legfrissebb két kötet csupán idén került ki a nyomdából.

A kiadó célja ezzel a sorozattal nem más, mint kortárs íróink segítségével, a humort is előhívva, prózai, kissé modernebb szövegként bemutatni az ifjúság számára a kortalan klasszikusokat, amiknek eredeti nyelvezetét sajnos a mai fiatal generáció már nem igazán érti... Ez a kezdeményezés nem új keletű dolog, hisz több kiadó próbálkozott már effélével, ám a végeredmény sajnos nem mindig fényes. Most egy olyan kötetről mesélek nektek, ami sikerrel vette az akadályokat és győztesként került ki a megmérettetésből.

Acsai kötete Shakespeare azonos című színművének átdolgozása, mely vélhetőleg a mester utolsó darabja volt. Aki nyomon követi a blogomat, már tudhatja, hogy általános iskolás korom óta rajongok Shakespeare munkásságáért és a kedvenc íróim között tartom számon. A vihar az egyik kedvenc történetem a legnagyobb drámaírótól, így kíváncsian vártam Acsai átiratát.

Mivel Acsai eddig a pillanatig egyik írásával sem okozott csalódást, kíváncsian vártam, átirata Shakespeare-hez hű, minőségi alkotás lesz-e, vagy csalódni fogok, mint ahogy a modern nyelvű átiratok 90%-ban szoktam. Nem hagyok senkit sem bizonytalanságban: Acsai most sem okozott csalódást, s végre egy olyan prózai szövegű átiratot kaptam, amit bátran ajánlok az ifjúság számára, s csak remélni tudom, hogy ennek a zseniális átiratnak a hatására az eredetit is kézbe veszik majd az olvasók - ifjak és felnőttek!!! egyaránt.

Az özvegy édesapa e két kedvelt időtöltésén kívül sem az ország gondjaival és alattvalóival, sem félárván maradt kislányával, Mirandával nem törődik, akinek tizenkét dajka lesi minden kívánságát. Noha Proszpero érzi, hogy ez így nincs teljesen rendben, mégsem viszi rá az akaraterő, hogy változtasson az életén. Míg egy nap...

Proszpero eleinte nem hisz lányának, ám amikor Alonzo felfedi magát és trónfosztást követ el, a király kénytelen belátni, hogy mindent elrontott.

Miután Proszpero elveszíti a királyságát, a hódítók őt és Mirandát egy csónakban bocsájtják a vízre és a tenger szeszélyeire bízzák a sorsukat. Főhőseink egy lakatlannak tűnő szigeten kötnek ki, ahol azonban egy gonosz boszorkány él, aki - miután felfedezi a jövevényeket - rabszolgaságba veti őket...

Proszpero úgy tűnik, beletörődik sorsukba, ám a királyt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyja magát megtörni...

Ahogy az írótól már megszokhattam, a történet - átirat lévén - néhány pontban megváltoztatásra került, ám míg az avatatlan szem számára a mese gördülékenyen halad a medrében, addig az eredetit ismerő és imádó olvasó - mint én - sem talál semmi kivetnivalót a módosításokban, ahogy fennakadást sem okoztak számomra a változtatások.

Acsai Rolandnak egyre több írása jelenik meg a könyvpiacon, aminek én magam nagyon örülök, s ez úton is szeretném őt - és a kiadókat - megkérni, hogy maradjon ugyanilyen termékeny, és legyen kedves ontani magából az elkövetkező évek során a jobbnál jobb történeteket és átiratokat, mert ő egy olyan kortárs írónk, aki remek érzékkel nyúl hozzá az eredeti történetekhez, munkáin érződik az eredeti szeretete és tisztelete, ami szinte átsüt az írásain! S teszi mindezt úgy, hogy modern szavakat használ, humorhoz és rendkívül kreatív megoldásokhoz nyúl, amik valahogy remek módon kiegészítik egymást, s nem tiporják sárba az eredetit...

Bár értékelésemben megpróbálok csak erre a kötetre fókuszálni, nem tudom megállni, hogy ne vessem össze az eredetivel, így aki nem ismeri Shakespeare darabját, lehetséges, hogy nem fog mindent érteni, de sebaj - menjetek és olvassátok el azt is! :P

Főszereplőink alapvető jellemvonásai, s a történetív, a konfliktus forrása tulajdonképpen majdnem egy az egyben megmaradt, ám mivel itt a lényeg a szórakoztatáson és a történet, valamint Shakespeare mondanivalóinak megértésén van a hangsúly, ne várjuk azt, hogy a karakterek egy az egyben "eredetihez hűek" lesznek. (Ez persze csak azoknak szól, akik ismerik az eredeti darabot.)

A történet főhőseinek aranyhörcsög formában való szerepeltetése, véleményem szerint zseniális húzás volt. Acsainál Prospero* egy, a könyveket faló, kissé testes hörcsögkirály, aki tudását a behabzsolt oldalaknak köszönheti, hisz míg a király étkezik, addig magába is szívja a tudást. Ez az egyik legkreatívabb ötlet volt, ami már a történet elején elvarázsolt, ugyanakkor természetesen halálosan mulattatott is. 

A történet humorban gazdag, amik közül is kiemelkedik Göthös és bolhája, Csöpi jelenetei, valamint Kalibán és rózsabokorrá változott édesanyja, Szatyor szerencsétlenkedése, de el ne feledjem megemlíteni a húsevő növény vegetáriánussá alakítását, vagy épp a felháborodott Miranda reakcióját sem, akit Ferdinánd egy kissé duci hörcsöglánynak titulál. ^^

Acsai remek alapanyagból dolgozhatott, és véleményem szerint ötletesen, szórakoztató formában vetette papírra az ifjúság számára A vihar történetét, ami olyan dolgokat taníthat meg a célközönséggel, mint például, hogy az olvasás és a könyvek szeretete rendkívül hasznos, hisz határtalan méretű tudással gazdagodhatunk általuk; vagy hogy a bosszú nem mindig véresen kegyetlen, s ha egy picit meg is akarnálak titeket nevettetni, akkor arról is lerántja a leplet, hogy a testmozgás bizony fontos, nem csak a plusz kilók eltüntetése végett, de igazán agyserkentő tevékenység is. ^^

Remek példa ez utóbbira az északról érkezett, itt "viking" hódító képében ábrázolt Alonzo karaktere is, aki a saját kárán és bőrén tapasztalja meg, hogy rosszul élt.

Acsai humora mellett jelen vannak egyébiránt a költői szépségű mondatok is, melyeket leginkább a környezet vagy a helyszín bemutatásaiban, illetve a lélek igazságaiban fedezhetünk fel.

Bolygó Hollandi mindig is kedves volt számomra, hiszen egy nem mindennapi történet az övé. A legenda több forrásból, többféle változatban is olvasható, de talán Wagner operája az, ami a leginkább kiemelkedik a többi közül. 

Wagner operáját Tallián Mariann remekül adoptálta, s egy élvezetes, rendkívül szerethető és szívet melengető mesét írt számunkra, melyet öröm kézbe venni. A kötet másik nagy erénye az illusztrátor személye. Cserkuti Dávid sötét tónusú, kísérteties hangulatú képi világa tökéletesen illik Bolygó Hollandi legendájához. ❤

A holland ifjú kisgyermek kora óta járta a tengert, s nem volt olyan pontja széles e világ tengereinek és óceánjainak, ahol ő ne járt volna. Mikor kapitány lett és saját hajót kapott, úgy döntött, meghódítja a Jóreménység fokát, s legyőzi egyetlen megmaradt ellenfelét: a vihart.

Mikor a Vörös Gyémánt felemelkedik a habokból, Daland kapitány, halászhajója fedélzetén békésen szunyókál. Ám amikor a legénység találkozik Szent Elmo tüzével, a kapitány partra lép, s egy igen különös embert talál a parton, aki feleséget keres... 

Bolygó Hollandi karaktere rendkívül szerethető, szinte együtt lélegzünk vele, s fájdalmas sóhajai ugyanúgy elhagyják ajkunkat abban a pillanatban, mint az övét. Magánya, kétségbeesése, a reményt lassan elhagyó és feladó szíve ugyanúgy a miénk, mint az övé, ahogy miénk végső őrjöngése, majd a gyönyörű feloldozása és megváltása is.

Noha Hollandi és igaz szerelmese, Senta végül nem úgy kapja meg boldog befejezését, ahogyan azt az olvasó elsőre gondolná (már ha nem ismeri az operát és váratlanul éri a befejezés), mégis mérhetetlenül gyönyörű véget ér a történetük. Szenvedésükért a megváltás tökéletes formában érkezik, s ők ketten örökre egymáséi lehetnek. ❤

Nem minden opera története ér szerencsés véget, s kapják meg a szereplők a nekik méltán járó boldogságot (vagy épp büntetést...), ám Wagner operája szerencsére pozitív kicsengésű happy end.

E kötet legnagyobb erőssége a gyönyörű leírás és képi világ mellett a szerethető szereplők és a versbetétek jelenléte. Míg a szereplők jelleme és szerethetősége azért is fontos, hisz nem árt, ha az olvasó azonosulni tud a főhőssel, valamint a szívéhez nőnek, s áhítja azok boldog befejezését; addig az utóbbi megszínesíti a költői szépségű leírásokat, melyek a történet szerves részét képezik, s ugyanúgy vétek volna kihagyni őket, mint a könnyedebb hangvételű, ámde ugyanolyan lírai szépségű, ezernyi érzelmet magukban foglaló verseket. A sorok mögé nézve a versek és a leírások még többet adnak, mint az elsőre várnánk, ezért véleményem szerint nem árt elidőzni a sorok fölött, s meghallani az azokban megbúvó, s felszínre törni készülő mondanivalót és mögöttes jelentést.

A kötet kapcsán néhány nappal ezelőtt kerestem meg az írót és kértem fel egy interjúra, amit ő örömmel el is fogadott, ezúton is még egyszer hálás köszönetem a lehetőségért és a beszélgetésért!

A. R.: Bánk és Melinda karaktereiről és kapcsolatáról az a véleményem, hogy ők képviselik a felnőttség szintjét, azt a szintet, amikor az ember tudja, hogy szülő lett, és felelősséggel tartozik a kapcsolatán keresztül a gyermekéért is. Tudják, hogy döntéseik mindig másokat is érintenek (lsd. az országot, Somát etc.). A házasságuk szerelmi-alapú, szemben a korban dívó szokással, ez eleve kivételessé teszi őket. Bizonyos elérendő, szinte elérhetetlen tisztaságot is képviselnek ők a mesémben (amitől legmesszebb Ottó, Biberach és Gertrudis vannak, ők az ellenpólusaik, bár Gertrudist én nem ábrázoltam egyértelműen rossznak, sőt! Inkább királynéként, akinek vannak gyengéi, de alapjában véve inkább az öccse a hibás az ő bukásában). Ugyanakkor Bánkék emberiek is, kedvesek és sajnos sokszor bánatosak, de örülni is tudnak az életnek. Bánk nem "csak" államember, apa is, aki játszik a gyermekével, de amikor az államember kezdi kiszorítani az apát és a szerető férjet, akkor a Melindával való kapcsolatuk egyensúlya is kibillen. Bánk és Melinda romantikus karakterek, a romantikának abban az értelmében, ami az érzelmeket emeli újfajta rangra. Ebből a szempontból is "modernebb", maibb alakok a többieknél.

A kötet megjelenését izgatottan vártam, attól a pillanattól fogva, hogy megláttam a Libri előrendelhető könyvei közt; s mindig egy picit elszomorodtam, mikor azt kellett látnom, hogy tolódik, egyre csak tolódik a megjelenési dátum. Most azonban azt kell mondjam, hogy erre a csodára minden másodperc megérte a várakozást, Acsai és Cserkuti kezei között egy valódi gyöngyszem született, ami a szívem legmélyebb, legrejtettebb zugába lopta magát! ❤ 

Izgatottan vártam tehát, mit ad majd számomra ez a meseátirat, aminek a célja elsősorban a fiatal közönség megszólaltatása, s a történet megszerettetése a mai generációval, akik az iskolai évek alatt kötelező olvasmányként találkoznak majd Katona írásával.

Szerelem ❤ - ez az egy szó... számomra ezt jelenti ez a kötet!!!

Sűrű, sötét éjjel kezdődik történetünk, ahol három árnyalak menekül az éjszakában... Mikhál, Simon és a kis Melinda menekül a falujukat feldúló, sötét, természetfeletti lovasok elől, akik üldözőbe vették őket. Van azonban velük még valaki, egy parányi kisfiú, Gerzson - Melinda unokaöccse - holtteste, akikkel a katonák végeztek, s most a maradék túlélővel is végezni akarnak... Az erdő azonban a barátjuk, így hőseink végül megmenekülnek.

Miután Gerzson apró testét eltemetik, két lovas bukkan fel az erdőben. Az egyikük egy hatalmas magyar úr, Konrád, másikuk, a Melindával körülbelül egyidős fia, Bánk...

Míg az évek múlásával Mikhál és Simon kevésbé érzi otthonának a magyar földet, s siratják az elvesztett szülőföldet, addig Melinda a szívébe zárja az országot, s sokkalta jobban is érzi magát új otthonában, ám a lány, szíve mélyén jól tudja, miért érez ily eltérően rokonaitól...

Bánk és Melinda boldogan élnek együtt, megszületik kisfiuk, Soma, aki rengeteg vidámságot hoz a házba, s a két "öreg" is a szívébe zárja a rakoncátlan kisfiút, ám az életük hamarost gyökeres fordulatot vesz...

Az ország pusztulása mellett pedig Bánk családjára is sötét árnyék vetül, mikor megérkezik Gertrudis öccse, Ottó, aki szemet vet Melindára...