A virágtündérek titkai harmadik kötetében Mechler Anna tovább szőtte varázslatos tündérvilágát. 

A Magyar Gyógynövény Szövetség választásának köszönhetően a harmadik felvonás egy merőben más gyógynövényt mutat be, mint amikkel az előző kötetekben találkozhattunk, s ami, adottságaiból kifolyólag több kaput és lehetőséget adott az írónőnek mesevilága kibővítésére.

Nadin története a szívemnek legkedvesebb darabja a könyvsorozatnak, hisz Nadin egy az egyben én magam vagyok. Pillanatok alatt azonosulni tudtam a Tündérpalota legújabb tündérével, s tettem mindezt még a történet legelején, mikor főhősnőnk az asztal alá bebújva újabb kék-zöld foltot szerez. A bájosan csetlő-botló, önmagára veszélyes lány, aki mindig pórul jár egy az egyben én vagyok, aki ugyanolyan szerencsétlen a mindennapokban, mint a fekete nadálytő őrzője. Nadin magányos, bájos és szerethető karaktere egy pillanat alatt rabul ejtett, s nem tudtam nem mosolyogni, együttérzést tanúsítani vagy fájdalmat érezni a cselekmény során. Az okos, a külvilágtól félő, szerény és visszahúzódó lány tökéletes mintakép lehet azoknak a kislányoknak, akik önmaguk is félnek, ügyetlenek, vagy éppen egy barátjuk sincs. Nadin példaképpé válhat, ahogy a cselekmény során egyre többet fedez fel önmagából, nyílik meg mások felé, s virágzik ki maga is.

A karakterfejlődés talán jelen történetben a leglátványosabb, ám én magam elfogult vagyok a kötet egészével szemben. Nem csupán egy varázslatos, lélegzetelállító mesével lettem gazdagabb, amit Mechler Anna adott számomra, hanem egy káprázatosan szép képi világgal is, amit Láng Anna ebben a kötetben ismét megteremtett, s megálmodta nekem és az olvasóknak legújabb főhősnőnket.

A kötetben Herba anyó ismét nagy szerephez jut, mely jelenetek ismételten bölcsességgel teliek és szívmelengetőek. Herba anyó igyekszik megmutatni új tündérkéjének, mi mindenre is képes, s mennyit is ér ő valójában, ahogy a szemét is igyekszik felnyitni arra, hogy bár néha az intelmek ellen cselekszünk és áthágjuk a szabályokat, egy jó cél érdekében téve ezt, a bűnünk bocsánatos, s talán nem is nevezhető bűnnek...

A fekete nadálytő új színt visz A virágtündérek titkaiba, hisz míg az első két kötet növényéből gyógytea készül, addig a nadálytő fogyasztásra alkalmatlan, külsőleg felhasználható gyógynövény, ami sebeket gyógyít, sérüléseket tüntet el és a bőrbe beivódva fejti ki jótékony hatását. A bájos, öntudatlan és ösztönösen a növény titkára ráébredő Nadin és maga a jelenet a történet egyik legvarázslatosabb mozzanata, hisz nem csupán a virág és az őrzője közt fennálló rendkívül szoros kapocs mutatkozik meg, hanem a lány mérhetetlen okosságára és ügyességére is fény derül, ami eddig a felszín alatt lappangott. 

A második kötet tovább szövi főhőseink életét, új tündéreket és virágokat mutat be, s ismét észrevétlenül, okosan tanít. 

A történet újabb megoldandó problémákat és rejtélyeket tár elénk, kényes kérdéseket bont ki, s megjelenik benne a bántalmazás is, ami által a mese sokkal összetettebb, sokrétűbb és fontos kérdéseket boncolgató írás lett, mint elődje. 

Herba anyó gyógyító főzetet ad tanítványainak, s megkéri őket, higgyenek a varázslatában és a főzetben, hisz senkit sem tántoríthat el az ünnepségtől egy kis torokfájás, mert mi történik, ha a varázslat éppen azt a tanoncot választaná ki, aki az ágyában maradt...

A tanoncok szívét mardossa a kétely és a félelem, de másnap reggel minden erejüket összeszedve repülnek a virágvarázslat helyszínére. A legbetegebb, láztól legyengült tündérke nehezen vonszolja magát, de szerencsére sikerül időben érkeznie a helyszínre, ahol Herba anyó végre is hajtja a varázslatot, ami idén a bíbor kasvirágot választja ki. A döntés mintha némiképp magát Herba anyót is meglepné, hát még, mikor a virág kiválasztja tündérkéjét, aki a Bíborka nevet kapja...

Bíborka el sem hiszi, hogy ő lett az idei kiválasztott; ő, aki lázas betegen az ágyát nyomta, s a betegség miatt majdnem lekésett a ceremóniáról. Az új tündér a legfontosabb tudnivalók megtanulását követően bizonytalan, elhagyja-e a palotát, hogy elinduljon megkeresni a virágát, hisz olyan gyengének érzi magát... Herba anyó anyai jótanácsai azonban a helyes ösvényen indítják el, s a bíbor kasvirág tanulmányozása közben Bíborka érzi, hogy sokkal jobban érzi magát. Közeleg azonban az éj, vissza kell térni a Tündérpalotába, ahol Bíborka társnői sértett irigységével néz szembe...

A szürke ruhás tanoncok, akik évről-évre Herba anyó szárnyai alatt tanulják a különböző gyógynövények tulajdonságait, s csupán felügyelet alatt hagyhatják el csoportosan a palotát, irigykedve nézik a soha nem látott szépségű ruhát, amivel a bíbor kasvirág és a varázslat megáldotta társnőjüket. Egyikük irigysége odáig fajul, hogy lekvárt önt Bíborka ruhájára, aki ennél szörnyebben már nem is érezhetné magát...

Bíborka gyönyörű öltözékére azonban nem csupán a tanítványok, de még a virágtündérek is némi irigykedéssel néznek, ám főhősnőnk hamar ráébred, hogy nem szabad félnie társnőitől, akik a mezőn és a palota falai közt is minden erejükkel segítik őt. Bíborka nemsokára összebarátkozik Olinával és a virágtündérekkel, s arra is fény derül, miért kapta a nevét egy másik virágról...

Vajon Bíborka ráébred, miért ő kapta az őrző szerepét? S társnői leküzdik valaha az irigységüket? A kötetből minden kiderül!

A bíbor kasvirág tündérkéjének nyomában járva azonban sokkal többrétegű történetet kapunk, mely nem csupán az útkeresésről, a világ és a veszélyek felfedezéséről, a félelmek leküzdéséről szól, de megjelenik benne a bántalmazás egy formája is, mely számtalan szomorú percet és rettegést okoz főhősünknek. Bíborka társnői rendkívül csúnyán viselkednek ebben a történetben, bár nem mindenki jut el közülük a tettlegességig. Természetes, hogy az ember alapvetően irigykedik, s szeretne a részese lenni valaminek, amit eddig még nem tapasztalt. Mivel a virágvarázslat csupán évente választ új őrzőt, érthető, ha a tanonclányok egy picit elkeserednek, ha nem őket választja a varázs. Azonban nem szabad elfeledni, hogy a kiválasztott lány nem tehet arról, hogy a varázslat őt ítéli a legalkalmasabbnak a virág őrzőjének feladatára.

A könyvsorozat többféle érzelmet megmutat, s komolyabb témákról is "beszélget" a gyermekkel, amit rendkívül fontosnak és jó dolognak tartok. Ettől függetlenül természetesen összeszorult a gyomrom ezeknél a jeleneteknél, hisz mint olyan, akit szintén bántalmaztak, nem tudok nem gyomorszorító görccsel átélni egy ilyen jelenetet, még ha én most csupán külső szemlélőként is voltam jelen.

Olinához hasonlóan, Bíborka is egy rendkívül szerethető főhősnő, aki még jobban is a szívemhez nőtt, mint Olina. Ez a bátor, okos lány lépésről-lépére, apránként ismeri meg  önmagát, tanul meg bízni magában és az ösztöneiben, s ahogy egyre bátrabb és nyíltabb lesz, úgy küzdi le egyre jobban a fizika betegségét, mely a testét támadja. Rendkívüli látni, milyen jót tesznek a virágok a tündéreikkel, akik egymásnak is ott segítenek, ahol csak tudnak, s teszik ezzel könnyebbé egymás életét. Varázslatos!

Mechler Anna A virágtündérek titkai címet viselő meseregény sorozata méltán örvend hatalmas népszerűségnek gyermekek és felnőttek körében egyaránt. Az első kötet 2019-ben látott napvilágot, mikor is a Magyar Gyógynövény Szövetség megválasztotta az év gyógynövényét, ami az orbáncfű volt. Mechler Anna írónő ekkor nem kisebb fába vágta a fejszéjét, minthogy egy apró, varázslattal teli tündérvilágot épít fel, melynek főszereplői a virágtündérek és a gyógynövények lesznek.

Az első kötet az Olina ​és a varázsszirmok az orbáncfüvet állítja a középpontba, míg ez a szép kezdeményezés és varázslat immár öt éve tart, s az olvasók évről-évre izgatottan várják a Láng Anna által gyönyörűen illusztrált Mechler Anna-mesét, aki újra és újra elvarázsol minket a gyógynövények világával.

Mivel a blogomra eddig a pillanatig nem készült egyetlen értékelő bejegyzés sem, úgy érzem, itt az idő pótolni eme hiányosságot és bevezetni titeket egy varázslattal és gyönyörű gondolatokkal és tettekkel teli világba, melyet a virágok és a tündérek uralnak... 

Főhőseink a virágtündérek, akik a Tündérpalotában élnek Herba anyó társaságában. Herba anyó, mindenki szeretett "nagymamája" hatalmas varázserő birtokosa, aki minden évben, a nyár első napján elvégzi az un. virágvarázslatot, melynek keretén belül a varázslat kiválasztja az adott év növényét, melyről egy új tündér fog gondoskodni. A kiválasztott gyógynövény, a varázslat segítségével kiválasztja saját tündérkéjét, aki nevet is kap magának.

A Tündérpalotában a tündérkék, akiknek még nincs virága, név nélkül élnek, szürke ruhában járnak, s izgatottan várják, mikor választja ki őket egy virág. Idén Herba anyó varázslata az orbáncfüvet választja, aki kiválasztott tündérkéjének az Olina nevet adja.

Olina eleinte kételkedik magában, s abban, biztosan jól választott-e a virág, de Herba anyó nem hagyja újdonsült tündérkéjét kételkedni önmagában, ugyanis a virágvarázslat sohasem téved.

Olina gyönyörű új külsőt, szabad ki- és bejárást kap a palotából, s ezentúl napjait a mezőn tölti, az orbáncfű társaságában, ahol gondozza és ápolja a virágot.

A lánynak eleinte nehéz boldogulnia: a szürke ruhás tündérlányok máshogy viselkednek vele, és a már kiválasztott, saját növénnyel rendelkező tündérek között is új jövevénynek számít. Lelle, Kamilla, Galatea és Cinelle azonban mindenben segíti az új tündért, aki immár fontos feladattal él.

Mechler Anna "meséje" egészen elbájolt. A történet pillanatok alatt lopta be magát a szívembe, míg a megálmodott világ a maga szépségével és felelősségével együtt is olyannyira elvarázsolt, hogy én magam is azonnal virágtündér szeretnék lenni, aki a saját gyógynövényéről gondoskodva egy csodálatos természetben és boldog világban élhet. 

A történetet Láng Anna illusztrációi keltik életre, amik az első pillanatban rabul ejtik az embert. Anna gyönyörű illusztrációi most sem okoznak csalódást, s ha lehet, még inkább magukba bolondítják az olvasót, miközben a végtelenül tehetséges és egyedi stílusú illusztrátor munkájában gyönyörködnek.

A kaland világán túl azonban a kötet részletes betekintést nyújt a gyógynövények világába is, s teszi mindent szórakoztató és könnyed formában, megismertetve minket a központi helyet elfoglaló növényen túl további, mindennapjainkban használatos növények tulajdonságaival és képességeivel is. Természetesen a legtöbbet az orbáncfűről tudhatjuk meg, ami mellett olyan, mintha Olinával együtt mi magunk is megnyugodnánk és megerősödnénk.

Évek múltával a megjelenés óta már tudjuk, hogy bár ez egy könyvsorozat első kötete, mégsem található a történetben és a világfelépítésben semmi hiba. Az írónő tökéletes részletességgel bemutatta a világot, melyben kalandozunk, s semmiféle hiányérzetünk nem lehet már az első meseregény olvasásának végén sem, hogy valami homályban maradt volna a virágtündérek életével kapcsolatban. Természetesen ez a világ a következő kötetekkel egyre bővül, mivel mindegyik kötet új és új gyógynövényt és tündért állít a középpontba, azonban minden kötet önmagában is teljes, lezárt egész.

Bár sikerült megint hosszúra nyújtanom az értékelést, még szeretnék néhány szót ejteni a szereplőkről is, köztük elsősorban főhősnőnkről. 

Olina rendkívül szerethető, bájos karakter, akivel könnyű azonosulni, ám a már meglévő virágtündérek között is találhatunk számunkra szimpatikus szereplőt. A fiatal tündérek tanítója és őrző-védője a számomra nagymamaként is funkcionáló, idős Herba anyó, aki bölcs gondolataival, éles meglátásaival mindig igyekszik megkönnyíteni hőseink életét és egyengetni őket a rögös úton. Herba anyó egy igazi szeretetgombóc, maga a gondoskodás, a féltő vigyázás, aki ha kell, erőteljesebb szavakkal igyekszik kifejezni nemtetszését, vagy dorgálását, ám ezt is mindig olyan formában teszi, hogy a tündérek tanuljanak hibáikból, s ne érezzék magukat megalázva. Sohasem bántó, hanem nevelő célzattal érkező intelmeket ad, mely a számtalan egyéb pozitív tulajdonsága mellett még szerethetőbbé teszi a karakterét.

Egy szónak is száz a vége - olvassátok ti is A virágtündérek titkait, s hagyjátok, hogy elvarázsoljon titeket is ez a gyönyörű, csodálatos világ! Legyetek részesei a tündérek mindennapjainak, tanuljatok, s használjátok a mindennapi életetekben az itt megszerzett tudást! Lépjetek be a Tündérpalotába, szürke ruhás tündérként és találjatok rá a saját virágaitokra! ❤  

Berg Judit tavaly év végén örvendeztette meg a rajongókat az ifjú Rumini gyermekkori kalandjaival, mely a Pagony kiadó Most én olvasok! kiadói sorozatában látott napvilágot. Idén szerencsére a mohó olvasóknak nem kellett sokáig várniuk a következő kötet megjelenésére, s így a Rumini és a látóüveg után végre a kezünkben tarthatjuk a Rumini ​kincsei címet viselő folytatást.

A Rumini kincsei 1. szintű olvasmány, mely egy lényegesen összetettebb és hosszabb történetet rejt magában, amit a felnőtt olvasók sem fognak túlságosan nyúlfarknyinak érezni. A gyerekkori Rumini-kalandok második felvonása egy szívhez szóló, tragédiákkal és kalandokkal teli mese, ami teljesen rabul ejtett, s messze lepipálta a látóüveg történetét, ami valóban egy nyúlfarknyi felvezetésként szolgált. 

A történet "ott veszi kezdetét, ahol az első félbemaradt", azaz Rumini tovább meséli nekünk titokzatos múltját. A Rumini és a látóüveg idősíkjához képest a múltba röpülünk vissza, ahol főhősünk bemutatja nekünk elveszített családját...

Rumini egy képet őriz édesanyjáról, akire sajnos már nem emlékszik, míg édesapjáról csupán egy általa készített rajz maradt hátra, amit az egérfiú nagy becsben tart. Főhősünket - édesapja elvesztése után - nagypapája, Papó neveli, akinek nincs elég pénze ahhoz, hogy drága iskolába járassa unokáját. Ettől függetlenül Papó mindent megad Rumininek, írni és olvasni, számolni tanítja, jóságra és kedvességre neveli, megtanítja segíteni másokon és izgalmas kalandokra hívja. 

Rumini és Papó a Vörös Kalóz kincsének nyomába ered, meglátogatják a könyvtárat és szegényen, ámde annál boldogabban élik életüket. Ám sajnos ennek egy napon vége szakad, mikor Papó "magára hagyja" szeretett unokáját, aki immár a Szélkirálynőn dolgozik, mint hajósinas és új családra lel a matrózok személyében...

Az én Rumini-éhségem már-már nem ismer határokat, s epekedve várom az újabb és újabb kalandot, ami Berg Judit tollából megszületik. A Rumini kincsei a látóüveg történetéhez képest sokkal mélyebb tartalmú, s számtalan titokról lerántja a leplet. 

Papó egy újabb szerethető karaktere a világnak, aki a lehető legjobb mintákat mutatva neveli jóra az árván maradt unokáját. Sajnos azonban az élet véges, így tudjuk, mi történik majd az öreg nagyapóval, aki, bármilyen fájdalmas is, kénytelen egyedül hagyni a nagyvilágban legféltettebb kincsét.

Papó karakterén túl azonban Berg Judit ismét több esetben brillírozik, elég ha csupán a Papó által gondosan kitervelt kalandra és annak minden aprócska részletére, vagy a beszélő nevekre gondolok. Rumini édesanyja, Rumila és édesapja, Trimini különösen elnyerte a tetszésem, ahogy az is, milyen gyönyörű két név született meg főhősünk nevéből, azaz, hogy milyen szép nevet is kapott főhősünk, szülei nevének összeforrásából... ❤

A történeten túl engem újra elvarázsolt a Rátkai Kornél által megálmodott képi világ, s még inkább a szívemhez nőttek az új karakterábrázolások is, amik már az első kötetben is megnyertek maguknak. Minél többet nézem azonban ezeket a gondosan elkészített illusztrációkat, annál inkább elvarázsolnak, s imádok elveszni bennük. 

"Apa nem jött haza többé. Sosem tudtuk meg, mi történt vele. Állítólag a Tintahal viharba került. Talán zátonyra futott. Talán elsüllyedt.""

Mika Yamamori Tsubaki-chou​ Lonely Planet címet viselő shoujo mangasorozata a Yen Press gondozásában lát napvilágot. A 14 részes manga Japánban már véget ért, ám az új rajongók számára Fumi-chan és Kibikino sensei története még csupán most kezdődik.

A gyönyörű kivitelű manga egy nem mindennapi történetet mesél el nekünk, bár az alap konfliktust már több helyen is láthattuk, mégis, sokadszorra is remekül működik...

Főhősnőnk, Fumi-chan egyik napról a másikra "kerül az utcára", mikor az édesapja oly tetemes adósságot halmoz fel, amivel megnyomorítja mindkettejük életét. Fuminak azonnal munkára van szüksége, s legnagyobb szerencséjére hamar is kap állást - házvezetőnőként dolgozik és él majd Akatsuki Kibikino sensei otthonában, aki történelmi regényeket ír, s mint olyan, szüksége is van a törődésre...

Fumi-chan minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy kihozza ebből a reménytelen helyzetből a legjobbat. Napközben iskolába jár, reggel és este, valamint hétvégén pedig a ház körüli teendőket intézi és megpróbálja életben tartani az örökké fáradt - hisz soha nem alvó - írót, akire az ételt is úgy kell rátukmálni, hogy ne essen holtan össze a végén...

Szereplőink szerethető karakterek. Míg Fumi hozza a másodéves iskolás lány karakterét a maga tapogatózó lépéseivel és naiv ártatlanságával, addig Kibikino sensei a japán írók tipikus mintapéldánya, aki örökké ír, mégis le van maradva a regényeivel, nem alszik, s enni sincs ideje. Mogorva és magának való, de a szíve mélyén egy jótét lélek, egy végtelenül kedves és gondoskodó személy, aki azonnal a házvezetőnője segítségére siet, mikor annak szüksége van rá...

Kíváncsian várom a történet kibontakozását és az események folyásának irányát, ugyanis az első kötet több olyan szálat és gondolatot is nyitott, amik a későbbiek során biztos bonyodalom forrásai lesznek hőseink életében.

Az idei kötet az Ella ​és a tavaszi szél címet viseli és a tavaszi napéjegyenlőség időszakára kalauzol el bennünket.

A mostani hidegek után a kötet nem is érkezhetett volna jobb időben, hisz biztos sokan várjátok már a tavaszt, beleértve jómagamat is. Én már örülnék a jobb időnek és a napsütésnek, s noha a tavaszi záporokra egyáltalán nem vágyom, az is hozzátartozik az évszakok változásához. Az Ella és a tavaszi szél bepillantást nyújt a közelgő tavasz szépségébe, s még a kínai Holdújévhez is tökéletesen illeszkedik, ugyanis a testvérek egyik legújabb barátja és a kötetben központi helyet elfoglaló személy egy nyuszi lesz...

Főhőseink, Ella és Erik epekedve várja már a tavasz érkezését. A testvérpár segítségére ezúttal egy bölcs almafa és egy hírnökmadár érkezik, ám a tavasz igaz varázsát és titkát valaki más hozza közéjük... 

Ella és Erik a várakozás idejét egy végtelenül aranyos nyuszi társaságában töltik, aki sok mindent tanít a gyerekeknek. Eközben Ella és Erik az anyukájuktól is tanulnak valami újat a tavaszról, melynek beköszöntére annyit vártak...

A legújabb kötetben a testvérpár a tavasz titkainak nyomába ered, s még a holdbéli nyuszit is felfedezik, ahogy újra egyé válnak a természettel. A gyerekek ismét sok mindent tanulnak a természet változásáról és a világról. A tavaszra várván hőseink önmagukról is tanulnak, s újabb varázslatos barátokat szereznek. 

Corinne Giampaglia gyönyörűen játszik a szavakkal és a titkokkal, meséi ezernyi érzelemmel átitatottak, kellően sejtelmesek, s bizony gondolkodóba is ejti az olvasót, hisz a történet bőven ad töprengenivalót.